Címke: izgalom

Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem

Igazság Könyve:

“2013.09.24 18:00

Drága szeretett leányom, mennyire magányosnak érzem Magam, mivel sokan – beleértve azokat is, akik hűségesek Szent Szavamhoz –, oly kevés időt töltenek Társaságomban. Mennyire vágyódom figyelmükre, akár egy pillanatra is a nap folyamán. Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem. Nem tudjátok, hogyha csak egy rövid ideig is beszéltek Velem, Én kiárasztom rátok kegyelmeimet? Azok, akik beszélgetvén Velem megvigasztalnak Engem – bármilyen módon, ahogy az a legkönnyebb számukra –, egy belső békére tesznek szert, mely a világon sehol sem található.

Az öröm, a kényelem és az izgalom utáni törekvésetekben az elégedettség fellobbanása csak rövid életű. Semmi sem fog eltölteni benneteket, beleértve a legnagyobb világi kincseket is. Énmiattam, Irgalmasságom miatt van az, hogy megkaptátok a legnagyobb kincset – egy olyan élet Ajándékát, mely tele van dicsőséggel, egy csodálatos környezetben, tökéletes szépségű testben és azzal a képességgel, hogy egy állandó szeretetet érezzetek, ami eláraszt majd benneteket, de roppant nagy boldogságot is fog hozni nektek. Ez pedig az Örök Élet; és az idő Számomra, hogy átvigyelek benneteket Földi Királyságomba, közel van.

Amikor Velem beszéltek és arra kértek Engem, hogy erre a Nagy Napra készítselek fel benneteket, akkor készen fogtok állni, de a változások időt vesznek igénybe, melyet az Úr Nagy Napjáig elvárnak tőletek.

Akárcsak egy menyasszony és vőlegény esetében, nektek mindent a helyére kell tennetek még a Nagy Áldás Napja előtt. Jóval előtte fel kell készítenetek családotokat, barátaitokat és rokonaitokat. Aztán azon a Napon, amikor eljövök, hogy tanúja legyek ennek a Dicsőséges Átváltozásnak, készen kell állnotok testben és lélekben, hogy méltók legyetek belépni az Új Paradicsomba.

Minden nap, melynek során azzal vagytok elfoglalva, hogy mások szükségleteiről gondoskodjatok, legalább tíz percet arra kell áldoznotok, hogy az aznapi bűneitekért engeszteljetek. Ez nagyon fontos, mert Én szeretlek és várlak titeket. Ahhoz, hogy megfelelően kommunikálhassatok Velem, nektek mindig alázatos szolgaként kell Elém járulnotok. Amikor letérdeltek előttem vagy egyszerűen csak a szívetekben beszélgettek Velem, mindig ezzel kezdjétek:

„Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.”

Ezt követően érezni fogjátok Jelenlétemet, és Én élni fogok a lelketekben. Minél gyakrabban fordultok Hozzám, annál közelebb kerültök Hozzám. Hamarosan olyan leszek számotokra, mint egy barát, aki nélkül nem tudtok már élni. Ezután majd minden kis dologért Hozzám fogtok fordulni, és Én ott leszek. Én mindig biztosítani fogom azt, hogy azok, akik időt töltenek Társaságomban, nagy kegyekben részesüljenek, és hogy Áldásaim elhozzák számukra a lélek nyugalmát és békéjét. Ne feledjétek, hogy Én azonnal válaszolok azoknak, akik keresnek Engem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/oly-sokan-elfelejtettek-engem-sok-esetben-viszont-magatol-ertetodonek-tartanak-engem/

—–
Római katolikus:
2018-09-25

25. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Irgalmat és igazságosságot vár tőlünk az Úr.
Így tanít az örök Bölcsesség:
Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a patak vize, ahová akarja, oda irányítja.
Az ember minden útja helyes a saját szemében a szívek igaz megmérője azonban az Úr.
Ha irgalmas vagy, és megtartod igaz utadat, az Úr előtt ez kedvesebb lesz az áldozatnál.
A szemek kevélysége és a szív felfuvalkodottsága a gonoszok lámpása. Mindez csupa bűn. A bátor és szorgalmas gyarapodni fog, és mindaz, aki mohó, szegénységben marad.
Aki hazug nyelvvel gyűjti kincseit, az esztelen, mert beleakad a halál tőreibe.
A gonosz ember lelke ártani szeret, és társán nem gyakorol könyörületet.
A gőgös kudarcán az együgyű tanul, a bölcseket követve még inkább növekszik tudása. A szent a bűnös házát szemmel tartja, hogy a rossztól visszatartsa a gonoszt.
Aki bedugja fülét, ha a szegény kiált, vigyázzon: kiált majd egyszer ő is, de szavát nem hallja meg senki sem!
Ez az Isten igéje.
Péld 21,1-6.10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram. 35a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, * akik az Úr törvénye szerint élnek.
Döntéseid útját add megértenem, * csodás tetteiden szemlélődöm.
Hívek: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram.
E: Döntöttem, a hűség útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.
Elmémet segítsd, és megtartom törvényedet, * ragaszkodom hozzá teljes szívvel.
H: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram.
E: Ezért parancsaid ösvényén vezess, * mert kedvem telik bennük.
Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
H: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram.
Zsolt 118,1.27.30.34-35.44

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az tartozik igazán Jézushoz, aki Isten igéjét tettekre váltja.
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá.
Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.”
Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,19-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-25


——
Görög katolikus:
“… 31 Az igaz ember szája bölcsességet mond,
    de a gonosz nyelvűt kipusztítják a Földről.
32 Az igaz ajka kedvesen szól,
    de a gonosz szája csak bajt okoz.”

“… 27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

“… 20 Urunk, Jézus Krisztus nevében adjatok hálát mindig, mindenért Istennek, az Atyának!

Tanácsok a házaspároknak

21 Rendeljétek alá magatokat egymásnak a Krisztus iránti tiszteletből!

22 Minden feleség úgy rendelje alá magát a férjének, mint az Úrnak! 23 Mert az asszony „feje” a férje, ahogyan az Eklézsia „feje” Krisztus. Az Eklézsia Krisztus „Teste” — és Krisztus ennek a „Testnek” az Üdvözítője. 24 Ahogy az Eklézsia alárendeli magát Krisztusnak, ugyanúgy a feleség is minden dologban rendelje alá magát a férjének!

25 Férjek, ti pedig úgy szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét, 26 hogy szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–