Címke: ítélet

Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt

23 perc a pokolban-4/7

https://www.youtube.com/watch?v=92upbA6-uEc&t=0s


Igazság Könyve:

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz.

Mondd meg a világnak, hogy ez az esemény bekövetkezik, hogy megmentse az embereket. Sokan fognak megbánást tanúsítani e misztikus élmény során. Égető érzést fognak megtapasztalni, hasonlót ahhoz, amit a lelkek a Tisztítótűzben éreznek. Ez bepillantást ad majd nekik abba, amin keresztül kell menniük azoknak a lelkeknek, akik nem teljesen tiszták, még mielőtt megpillanthatnák a Mennyország Dicsőséges Fényét.

Pusztán csak azzal, hogy elfogadják: ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt. Forduljatok Hozzám, és mondjátok: „Kérlek, vezess engem nagy Irgalmasságod Fényéhez és Jóságához, és bocsásd meg bűneimet”; és Én azonnal megbocsátok nektek.

Közvetlenül a Nagyfigyelmeztetés után mélységes békét és örömöt fogtok érezni a lelketekben.

A fiatalokat feszélyezi az imádkozás

Manapság a világon sok ember utasítja el az imádkozást. Sok fiatal találja különösen kínosnak és ódivatúnak azt. Tévesen azt hiszik, ha csak megtartják Istenben vetett hitüket, akkor az imádkozás szükségtelen. Ez nem így van. Az imádság elengedhetetlen ahhoz, hogy bejussatok a Paradicsomba, mely után oly erősen fogtok vágyakozni halálotok után. Ha bűnben maradtok, nem fogjátok megízlelni ezt a nagyszerű ünnepet. Csakúgy, mint azok közületek, akik testi erőnlétük megőrzéséért ügyelnek testükre, gondosan megválogatják, hogy mit egyenek, és karbantartják magukat, pontosan így kell felkészítenetek lelketeket is. Ha a lelketek állapotára nem fordítotok elegendő figyelmet, akkor az elgyengül, és hiányozni fog számára a táplálék, hogy tökéletes formában legyen.

Ima mások megtérítéséért

Tekintettel azokra a hívő emberekre a világon, akiknek gyenge a hite, óriási a ti felelősségetek, akik erős hittel bírtok. Nektek ezt a megtérésért szóló imát kell imádkoznotok a többiekért:

„Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban, Jézus, hogy Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.” Mondjátok ezt a rövid imát azokért, akikről úgy gondoljátok, hogy a legjobban rászorulnak.

Ne feledjétek, gyermekeim, dicsőséges Ígéretemet: Végül Én fogok győzedelmeskedni. A sátán, a csaló egyszerűen nem élheti túl. Kérlek, hadd védelmezzelek, és vigyelek benneteket Magammal. Ne adjátok lelketeket a sátánnak. Mindnyájatokat szeretlek. Kérjetek rendületlenül, minden nap Engem, hogy erősítsem meg hiteteket.

Isteni Megváltótok,

Az Irgalom és Könyörület Királya,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

„Ünnepélyesen megígérem nektek, hogy az átmenet gyors lesz

2012. november 11. vasárnap, 18:00

Első rész

Ez a generáció kapott egy Ajándékot, mely egyetlen más generációnak sem adatott meg. Sokak számára könnyű lesz az átmenet ebből az életből a másikba: azonnal, és a nélkül, hogy a halált megtapasztalnák, ahogyan azt ismeritek. …”

https://masodikeljovetel.hu/unnepelyesen-megigerem-nektek-hogy-az-atmenet-gyors-lesz


————

Ortodox (Görög keleti):

4 Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
Ki hozta elő
kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
mikor szólítom az
utolsó nemzedéket!”
5 Látják ezt a távoli nemzetek,
remegve félnek, és összegyűlnek,
reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
9 A föld széléről hoztalak el,
a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
Szolgám vagy!
Én választottalak,
soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
mert veled vagyok!
Ne aggódj,
mert én vagyok Istened!

Megerősítelek,
sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
és megtartalak.

11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
végleg
eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
maroknyi Izráel,
én segítek neked!
— mondja az Örökkévaló,
Megváltód, Izráel Szentje. —„

 

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz. …”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

„Ünnepélyesen megígérem nektek, hogy az átmenet gyors lesz

2012. november 11. vasárnap, 18:00

Első rész

Ez a generáció kapott egy Ajándékot, mely egyetlen más generációnak sem adatott meg. Sokak számára könnyű lesz az átmenet ebből az életből a másikba: azonnal, és a nélkül, hogy a halált megtapasztalnák, ahogyan azt ismeritek.

Második Eljövetelem ezt a rendkívüli ajándékot fogja magával hozni. Tehát ne féljetek. Örvendjetek, mert eljövök hozzátok, hogy egy virágzó jövőt hozzak nektek.

Ezt a következőképpen kell elképzelnetek: noha bizonyos nehézségeket el fogtok viselni, és tanúi lesztek annak a módnak is, amellyel Létezésemet elárulják, de ez nem fog sokáig tartani.

Tudatában vagyok annak, hogy sokan aggódnak közületek, de Én ünnepélyesen megígérem nektek, hogy az átmenet gyors lesz. Aztán, amikor látni fogjátok, amint az Új Jeruzsálem, az Új Paradicsom leereszkedik a Földre, akkor teljesen el lesztek ragadtatva.

Egyetlen szó sem tudja ezt a gyönyörű Alkotást leírni. Szívem szétreped a Szeretettől, amikor arra gondolok, hogy ti és szeretteitek hogyan fogtok erre a csodára reagálni. Ez akkor lesz majd, amikor a végső szövetség misztériuma világossá válik számotokra.

Ígéretem egyértelműségét, hogy újra eljövök, végül valóban meg fogjátok érteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/unnepelyesen-megigerem-nektek-hogy-az-atmenet-gyors-lesz

A Szövetség jele: a körülmetélés

17 Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította:

Én a Mindenható Isten[a] vagyok,
te pedig élj a jelenlétemben,
és senki ne vádolhasson téged!
Szövetséget kötök veled,
és nagyon megsokasítom utódaidat.”

3 Akkor Abrám a földre borult Isten előtt, aki így folytatta: 4 „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek. 5 A neved sem Abrám[b] lesz, hanem Ábrahám[c], mert sok nép atyjává tettelek. 6 Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled. 7 Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek. 8 Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”

9 Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre!

 

 

„20 A bölcs fiú örömet szerez apjának,
az öntelt ostoba pedig szégyent hoz anyjára.
21 Az értelmetlen örül, ha valami ostobaságot tehet,
az értelmes pedig egyenes úton jár.
22 Bölcs tanács nélkül meghiúsul a terved,
ha pedig hallgatsz a bölcsek tanácsára, megvalósul.
23 Örömet szerez, ha meg tudsz felelni valakinek,
még inkább, ha ezt jó pillanatban teszed!
24 A bölcs ember útja felfelé vezet, az életre,
egyre távolabb a halottak országától, amely a mélyben van.
25 Az Örökkévaló összedönti a büszkék házát,
de megvédi az özvegyek birtokát.
26 A gonosz gondolatokat gyűlöli az Örökkévaló,
de a kedves szavakat szereti.
27 Aki csalással szerzett vagyon után sóvárog,
saját családját teszi tönkre,
aki pedig gyűlöli a megvesztegetést, élni fog.
28 Az igazságos megválogatja szavait,
de az istentelenek szájából árad a gonoszság.
29 Az Örökkévaló távol van az istentelenektől,
de az igazak imádságára válaszol.
30 Az örömtől ragyogó szemek másokat is felvidítanak,
s a jó hír szinte megeleveníti testedet.
31 Aki hallgat a figyelmeztetésre, amely az életre vezet,
az a bölcsek között
fog lakni.
32 Aki elutasítja a
figyelmeztetést, a saját életét gyűlöli,
aki viszont megfogadja, értelmes lesz.

33 Az Örökkévaló tisztelete és félelme bölcsességre tanít,
és a megtiszteltetést az alázatosság készíti elő. …”

„…

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2041:4-14;%20%20%20%20Genesis%2017:1-9;%20%20%20%20Proverbs%2015:20-16:9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/14

 

 

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

 

———-

Római katolikus:

2021-04-14

Húsvét 2. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok miután kiszabadultak a börtönből, ismét tanították a népet.
A főpap és akik vele tartottak – vagyis a szadduceusok pártja –,
féltékenységből elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette az apostolokat, és így szólt hozzájuk:
„Menjetek,
álljatok ki nyíltan, és hirdessétek a népnek a templomban az örök életről szóló tanítást!” Az angyal szava szerint virradatkor be is mentek a templomba, és tanítani kezdtek.
Amikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a főtanácsot – vagyis a zsidó nép összes véneit –, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat. Amikor a szolgák odaértek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek tehát, és jelentették: „A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de mikor benyitottunk, odabent senkit sem találtunk.”
A templomőrség parancsnoka és a főpapok a hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. Egyszer csak beállított valaki, és hírül hozta: „Azok a férfiak, akiket a börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet.”

Ekkor a parancsnok szolgáival együtt elment, és
elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad ellenük.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 5,17-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (Vö. 7a. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Isten elküldte Fiát, hogy üdvözítse a világot.
Abban az időben így tanított Jézus:
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Az ítélet ez: A világosság a világba jött,
de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,16-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-14

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz. …”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

A büntetés most fog bekövetkezni a világon. A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért

Prayer With Me – April 8, 2021 – The Book of Jeremiah

https://www.youtube.com/watch?v=94gvc1JY8gY


„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (1) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (2), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

(2) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36


Igazság Könyve:

„ Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra

2011. április 4. hétfő; 19:00

Szeretett leányom, az idő most nem a mi oldalunkon áll. Küldd, küldd ezeket az üzeneteket, olyan messzire, amilyen messze csak tudod. A Nagyfigyelmeztetés időpontja nagyon közel van. Mondd meg követőimnek, hogy hitük által segítsenek Nekem a hitetlenek megtérítésében, hogy felkészülhessenek a Nagyfigyelmeztetésre.

Leányom, miközben te ezeket az üzeneteket talán még mindig megkérdőjelezed, értékes időt veszítesz. Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. A bűn, leányom, féktelen és terjed, mint egy vírus, a világ minden sarkában. A sátán nagy pusztítást okoz az emberiségnek. Ő mindenhol jelen van. Ő ugyanúgy kínozza a jó lelkeket, mint azokat, akik Számomra már elvesztek. Őt meg kell állítani.

Az ima és Szavaim (Üzeneteim) terjesztése segíteni fog. Mondd meg követőimnek, hogy hogyan fertőzi meg a sátán az emberiséget. Ő nemcsak a globális nyugtalanságban van jelen, hanem még azokat is megfertőzi, akik azt hiszik, hogy az igazságosság érzete alapján cselekednek. Ő egyformán van jelen úgy a gondtalan fiatal társadalomban, mint a zenéjükben, és a hírességek kultúrájában.

Mentsetek most lelkeket azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzátok. Úgy terjesszétek ezt az imát, mint legsürgetőbb dolgot. A pánik, a borzalom, a nyugtalanság és a keserű gyűlölet érzését, amely most a világot jellemzi, Én, az emberiség Isteni Megváltója, mélyen átérzem, Aki vég nélküli könnyeket sír ezekért az elveszett lelkekért.

Tényleg nem látja az emberiség a saját maga ellen keltett gyűlöletet, amely minden sarokban jelen van? Nem tudják, hogy ez maga a sátán, a csaló, aki munkálkodik? Ahogyan a gonosz gyűlölet és az undorító rémtettek terjednek, úgy fog most az Én Örök Atyám Keze is lesújtani erre a hálátlan, vak világra. Ahogyan az emberi rémtettek folytatódnak, amikor az emberek kölcsönösen terrorizálják és gyilkolják egymást, úgy fog megnőni a természeti katasztrófák száma is, mintegy büntetés, az embernek ember ellen elkövetett bűneiért. Ez a büntetés most fog bekövetkezni a világon.

A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna.

Az Isteni Irgalmasság

Tartsatok ki mindannyian a hitben, mert hit nélkül szenvedéseiteket nehéz lesz elviselni. Dicsőség legyen Atyámnak, aki Nekem adományozta az Isteni Irgalmasság ajándékát. Irgalmasságomnak nincs határa, és ez most be fog bizonyosodni mindnyájatok számára. Ez a tiszta és fel nem hígított Szeretet óceánja most minden gyermekemre ki fog áradni, hogy segítsen megmenteni benneteket a gyűlölettől és a gonosztól, amelyek a sátán által terjednek. Mossátok most meg lelketeket Szeretetemben az ima által, mert az idő közel van.

Ne feledjétek, Én mindnyájatokat szeretem. Irgalmasságom ajándéka mindnyájatoké, még azoké is, akik halálos bűnben vannak. Ők esélyt kapnak arra, hogy bűnbánatot tartsanak, hogy legyőzzék a sátánt, és hogy csatlakozzanak a Mindörökké Irgalmas Királyságomhoz, mely bekövetkezik.

Nézzetek fel az égre. Engedjétek, hogy mindnyájatokat Magamhoz vonzzam, és megöleljelek benneteket.

Szerető Megváltótok, Örökké Irgalmas Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

Vö.:

Az Emberfia eljövetele

25 “És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A25-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-

Római katolikus:

2021-04-10

Szombat húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok nem hallgathatnak arról amit láttak és hallottak.
Amikor a jeruzsálemi főtanácsban látták Péter és János bátorságát, és amikor megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, meglepődtek. Fölismerték bennük Jézus tanítványait, ráadásul a
meggyógyult ember is ott állt, és így nem tudtak mit mondani.
Kiküldték tehát őket a gyűlésteremből, és egymás között tanakodtak: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel, hiszen egész Jeruzsálem tudja, és nem is tagadhatjuk, hogy nyilvánvalóan csoda történt általuk? De, hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy senkinek se említsék többé az ő nevét.” Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.
Péter és János azonban így válaszolt: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre! Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.”
Erre újra megfenyegették, majd a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet sem találtak megbüntetésükre.
Mindenki dicsőítette Istent a történtek miatt.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 4,13-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem. (Vö. 21a. vers. – 6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Az Úr erősségem és dicsőségem, * ő lett az én szabadítóm.
Az igazak sátra * örömujjongástól és énektől hangos.
Hívek: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult, * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Megfenyített az Úr és megpróbált, * de nem adott halálra engem.
H: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem.
Vagy: Alleluja.
E: Nyissátok meg nekem az igazság kapuit, * hadd menjek be, hogy az Úrnak hálát adjak.
Ez az Úr kapuja, * de csak az igazak lépnek be rajta.
Hálát adok neked, mert meghallgattál engem, * és te lettél szabadítóm.
H: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 117,1 és 14-15.16ab és 18.19-21

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megbízatást ad apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki.
Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak.
Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki.
Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel,
de ők nekik sem hittek.
Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek.
Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 16,9-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-10

„… Szeretett leányom, az idő most nem a mi oldalunkon áll. Küldd, küldd ezeket az üzeneteket, olyan messzire, amilyen messze csak tudod. A Nagyfigyelmeztetés időpontja nagyon közel van. Mondd meg követőimnek, hogy hitük által segítsenek Nekem a hitetlenek megtérítésében, hogy felkészülhessenek a Nagyfigyelmeztetésre.

Leányom, miközben te ezeket az üzeneteket talán még mindig megkérdőjelezed, értékes időt veszítesz. Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. A bűn, leányom, féktelen és terjed, mint egy vírus, a világ minden sarkában. A sátán nagy pusztítást okoz az emberiségnek. Ő mindenhol jelen van. Ő ugyanúgy kínozza a jó lelkeket, mint azokat, akik Számomra már elvesztek. Őt meg kell állítani. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„47 Az első ember a földből származik, hiszen Isten a földből formálta. A második ember a Mennyből jött. 48 Amilyen volt az első, a földből való ember, olyan a többi földi ember is. Viszont, amilyen az a Mennyből való, olyanok azok is, akik szintén a Mennyből származnak. 49 Ahogyan hasonlítunk az első földi emberre, úgy fogunk hasonlítani majd arra a mennyeire is.

50 Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló.

51 Figyeljetek rám, mert titkot tárok fel előttetek: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni! 52 Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik. Megszólal a trombita hangja, és akik korábban meghaltak, feltámadnak a romolhatatlanságra, az örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. 53 Ez a mostani testünk romlandó, ezért feltétlenül szükséges, hogy átváltozzon, és mentes legyen mindenféle romlástól. A mostani testünk halandó, ezért át kell változzon halhatatlan testté. 54 Amikor ez majd megtörténik, és a romlandó és halandó test átváltozik romlástól mentes és halhatatlan testté, akkor teljesedik be, amit az Írás mond:

„Elnyelte a halált a teljessé lett győzelem.”[a]

55 „Halál, hová lett a győzelmed?
Hol a fegyvered?”[b]

56 Ugyanis a halál fegyvere a bűn, a bűn erejét pedig a Törvény adja. 57 De hálát adunk Istennek, hogy Urunk, Jézus Krisztus által győztesekké tesz bennünket!”

 

 

 

 

 

„24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

 

 

 

 

 

„9 Ezzel figyelmeztetni szeretnélek benneteket, kedves testvéreim, de biztos vagyok benne, hogy rátok jobb dolgok várnak, és azok közé tartoztok, akik üdvözülni fognak. 10 Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzen a munkátokról. Nem felejti el azt a szeretetet sem, amellyel iránta vagytok, és amellyel segítettétek, és ma is segítitek népét. 11 Azt kívánjuk, hogy mindannyian szorgalmasan végezzétek ezt a munkát, egész életetekben. Így azután meg is fogjátok kapni, amiben most reménykedtek! 12 Ne legyetek lusták! Azokat kövessétek, akik hittel és türelemmel végül megkapták, amit Isten ígért nekik!”

 

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2015:47-57;%20%20%20%20John%205:24-30;%20%20%20%20%20Hebrews%206:9-12;%20%20%20%20Mark%207:31-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/10

 

 

 

 

———–

Tóra:

„A négy leprás előtt az arám sereg megfutamodik

3 Ugyanekkor Samária városkapuja előtt négy leprás férfi üldögélt. Ezt mondták egymásnak: „Minek várjunk itt, amíg éhen halunk? 4 Ha bemegyünk a városba, ott már olyan nagy az éhínség, hogy biztosan éhen halunk. Ha meg itt ülünk tovább, akkor is meghalunk. Menjünk inkább az arámok táborába, mert ott legalább van élelem! Ha életben hagynak minket, akkor jó, ha megölnek, akkor sincs vesztenivalónk!”

5 Fölkeltek hát, és alkonyatkor elindultak, hogy átmenjenek az arám táborba. Amikor odaértek, meglepve látták, hogy nincs ott senki!

6 Az Örökkévaló ugyanis azt tette, hogy az arámok harci szekerek robogását és vágtató lovasok dobogását hallották, mintha hatalmas sereg közeledne. Szörnyen megrémültek, és kiabálni kezdtek: „Jaj, fussunk, mert Izráel királya fölbérelte ellenünk a hettiták és az egyiptomiak királyait!” 7 Alkonyatkor az egész hadsereg futásnak eredt, hogy az életüket mentsék. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, s az egész tábort úgy, ahogy volt.

8 Amikor a leprások elérték a tábort, bementek egy sátorba, és előbb ettek-ittak. Azután zsákmányt szereztek: ezüstöt, aranyat, ruhákat, és ezeket elrejtették. Majd egy másik sátort fosztottak ki, s azt a zsákmányt is elrejtették.

A leprások örömhírt hoznak az éhező városnak

9 Végül megálltak, és ezt mondták egymásnak: „Nézzétek, ez a nap a nagy örömhír napja! Mi meg nem szólunk róla senkinek! Nem jól van ez így! Ha reggelig itt maradunk, még büntetés ér bennünket. Menjünk hamar, vigyük meg a jó hírt a királynak!”

10 Vissza is mentek a városhoz, és bekiáltottak a kapuőröknek: „Elmentünk az arámok táborába, de nincs ott egy lélek sem! Egy hangot sem lehet hallani, csak a megkötött lovak és szamarak maradtak ott, meg a sátrak!” 11 Az őrök jelentették a hírt a királyi palotában. 12 Még éjjel volt, de a király azonnal fölkelt, és tanácskozott a főembereivel. Azt mondta nekik: „Sejtem én, mit terveznek ellenünk az arámok! Tudják, hogy Samária éhezik, ezért kimentek a táborukból, és elrejtőztek. Csak arra várnak, hogy kimenjünk a városból élelmet szerezni, s akkor lecsapnak ránk, foglyul ejtenek minket, a várost meg elfoglalják!”

13 Az egyik főember azt javasolta: „Uram, maradt még néhány lovunk. Küldjünk ki hát néhány embert öt lóval, hogy nézzék meg, mi történt! Ezek a lovak hamarosan úgyis elpusztulnának velünk együtt.” 14 Így is történt. A király kiküldte néhány emberét két harci szekérrel, amelyet a lovak húztak. „Menjetek — mondta nekik —, nézzétek meg, mi történt az arám hadsereggel!” 15 Azok el is mentek, és egészen a Jordánig követték az arám hadsereg nyomait. Ugyanis mindenütt szanaszét dobált hadi felszerelések és ruhák hevertek az úton, amelyet a menekülők a nagy sietségben elhajigáltak. Azután a király emberei visszatértek Samáriába, és jelentették uruknak, amit láttak.

16 Amikor az emberek meghallották a hírt, kitódultak a városból, és kifosztották az arámok elhagyott táborát. A nagy zsákmány miatt olyan bőség lett Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehetett kapni a városkapu melletti piacon — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló azt előre megmondta.

17-18 A király odaküldte a városkapuhoz azt a főembert, aki mindig mellette volt, hogy segítsen neki. De a tömeg olyan erővel rohant ki a kapun, hogy letaposták a király főemberét, aki meg is halt. Így teljesedett be, amit az Isten embere előre megmondott, amikor a király őhozzá ment tudakozódni. Ezt mondta ugyanis neki: „Holnap ilyenkor olyan bőségesen lesz élelem Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehet majd kapni a városkapu melletti piacon.” 19 Ez a főember pedig akkor így válaszolt erre: „Még ha az Örökkévaló ablakokat nyitna is az égen, ez még akkor sem történhet meg!” Elizeus azonban megmondta neki: „Saját szemeddel fogod meglátni, hogy így lesz, de nem eszel belőle!” 20 Pontosan ez történt: a város kapujában a nép összetaposta ezt a főembert, aki meg is halt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20II%20Kings%207:3%20-%207:20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/tazria-metzora-20210417

 

„… Tényleg nem látja az emberiség a saját maga ellen keltett gyűlöletet, amely minden sarokban jelen van? Nem tudják, hogy ez maga a sátán, a csaló, aki munkálkodik? Ahogyan a gonosz gyűlölet és az undorító rémtettek terjednek, úgy fog most az Én Örök Atyám Keze is lesújtani erre a hálátlan, vak világra. Ahogyan az emberi rémtettek folytatódnak, amikor az emberek kölcsönösen terrorizálják és gyilkolják egymást, úgy fog megnőni a természeti katasztrófák száma is, mintegy büntetés, az embernek ember ellen elkövetett bűneiért. Ez a büntetés most fog bekövetkezni a világon.

A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna.

Az Isteni Irgalmasság

Tartsatok ki mindannyian a hitben, mert hit nélkül szenvedéseiteket nehéz lesz elviselni. Dicsőség legyen Atyámnak, aki Nekem adományozta az Isteni Irgalmasság ajándékát. Irgalmasságomnak nincs határa, és ez most be fog bizonyosodni mindnyájatok számára. Ez a tiszta és fel nem hígított Szeretet óceánja most minden gyermekemre ki fog áradni, hogy segítsen megmenteni benneteket a gyűlölettől és a gonosztól, amelyek a sátán által terjednek. Mossátok most meg lelketeket Szeretetemben az ima által, mert az idő közel van.

Ne feledjétek, Én mindnyájatokat szeretem. Irgalmasságom ajándéka mindnyájatoké, még azoké is, akik halálos bűnben vannak. Ők esélyt kapnak arra, hogy bűnbánatot tartsanak, hogy legyőzzék a sátánt, és hogy csatlakozzanak a Mindörökké Irgalmas Királyságomhoz, mely bekövetkezik.

Nézzetek fel az égre. Engedjétek, hogy mindnyájatokat Magamhoz vonzzam, és megöleljelek benneteket.

Szerető Megváltótok, Örökké Irgalmas Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől

Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

…”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

ÉN, AZ ÚR, LÉLEK VAGYOK! MONDOTTAM, HOGY ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN TÖRVÉNYHOZÓ ÉS BÍRÓ

1993. március 9.

Maranatha! Jöjj!

Az én békémet adom neked. Közel vagyok, ajtótokban állok, szeretteim! …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum784.html

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

„… A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-26

5. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten megszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Jeremiás próféta így panaszkodik szenvedése idején:
Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!”
Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.”
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak, mivel mit sem értek el.
Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek
Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Ez a Isten igéje.

Jer 20,10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem. (Vö. 7. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * és erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazom, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: A halál örvényei körülvettek engem, * megrémített a pusztító áradat.
Az alvilág kötelékei körülfogtak, * a halál foglyul ejtett.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Templomából meghallotta szavamat, * kiáltásom színe elé jutott.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Zsolt 17,2-3a,3bc-4.5-6.7

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Csodái igazolják, hogy Jézus az Isten Fia.
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek
Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten
Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek:
János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,31-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-26

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„… Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Vigyázz, ne ess kétségbe!

7 Ezek Áháznak, Júda királyának uralkodása idején történtek. Áház Jótám fia, ez pedig Uzzijjá fia volt.

Recín,[a] Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya[b] hadjáratot indítottak Jeruzsálem, Júda fővárosa ellen, de nem tudták elfoglalni.[c]

2 Mindez pedig így történt: Hírül vitték Áháznak, aki Dávid király utóda volt Júda trónján, hogy Arám és Izráel királyai összefogtak Júda ellen. Ennek hallatára Áház és egész népe nagyon megrémült: úgy ingadoztak, mint a fák a szélben.

3 Ekkor az Örökkévaló szólt Ézsaiásnak: „Fiaddal, Seárjásúbbal[d] együtt menjetek ki a Felső-tóhoz,[e] a csatorna végéhez, ahol a ruhafestők mezeje van. Ott fogtok találkozni Áházzal, 4 akinek ezt mondd: Vigyázz, ne ess kétségbe! Légy nyugodt, és ne félj! Ne ijedj meg Recín haragjától, se az arámi seregtől, se Remaljá fiától! Fenyegetésüknek nagyobb a füstje, mint a lángja! Ne félj tőlük! 5 Igaz, hogy ők gonosz terveket szőttek ellened és országod ellen. Igaz, hogy Arám és Izráel királyainak az a szándéka, hogy 6 megtámadják és elfoglalják Júdát, azután magukhoz csatolják, és Tábeal fiát tegyék meg királynak Júdában. 7 De az Örökkévaló Isten azt mondja:

Nem lesz abból semmi,
tervük kudarcot vall!
8 Hiszen Arám feje Damaszkusz,
Damaszkusz feje pedig Recín.
Még hatvanöt év, és Izráel királysága összedől,
népe szétszóródik és eltűnik.
9 Izráel feje Samária,
Samária feje pedig Remaljá fia.
De ha nem bíztok bennem,
ha nem hisztek szavamnak,
bizony, ti sem maradtok meg!”

Prófécia Immánuelről

10 Az Örökkévaló ismét szólt Áházhoz: 11 „Kérj magadnak jelt az Örökkévalótól, Istenedtől! Kérj jelt megerősítésül, akár olyan mélységben, mint a Seol, akár olyan magasban, mint a Menny!”[f]

12 De Áház így felelt: „Nem kérek jelt, nem teszem próbára az Örökkévalót!”

13 Ézsaiás ekkor azt mondta Áháznak: „Hallgass meg, Júda királya, és ti, az egész királyi család, akik Dávidtól származtok! Nem elég, hogy Isten embereit fárasztjátok, még Istenem türelmét is próbára teszitek! 14 Ha Áház nem kér jelt tőle, akkor Uram maga fog nektek jelt adni.

Nézzétek! A fiatal szűz gyermeket fogan,
fiút szül,[g]
és így nevezi fiát: »
Immánuel«.[h]
15 Ez a fiú vajat[i] és mézet eszik,
amíg megtanulja a rosszat elutasítani
és a jót
választani.

 

 

 

 

32 Miután Nóé elmúlt 500 éves, három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

Az özönvíz előtt

6 Az emberek elszaporodtak és elterjedtek a földön. Isten fiainak tetszettek az emberek leányai, mert nagyon vonzónak látták őket. Akik megtetszettek nekik, azokat el is vették feleségül.

3 Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Ne maradjon szellemem örökké az emberben, hiszen ő csak halandó földi lény![a] Legyen hát életének ideje mindössze 120 esztendő.”[b]

4 Isten fiai elvették az emberek leányait, akik gyerekeket szültek nekik. Ezekből lettek a régi idők híres-nevezetes hősei, nagy harcosok, akik akkoriban — sőt még később is — éltek a földön.

5 Az Örökkévaló látta, hogy az ember gonoszsága az egész földön elhatalmasodott. Megvizsgálta és úgy találta, hogy az emberek szívében minden gondolat, szándék és terv mindig csak rosszra irányul. 6 Emiatt az Örökkévaló megbánta, hogy embert teremtett a földre, és bánkódott. 7 Majd az Örökkévaló elhatározta: „Eltörlöm a földről az embert, akit teremtettem! Sőt, az állatokat is elpusztítom vele együtt! Elpusztítom az embereket, a kis és nagy szárazföldi állatokat és a madarakat is, mivel már bánom, hogy megalkottam őket.”

Nóé története

8 Nóé azonban kedves volt az Örökkévalónak, ezért neki megkegyelmezett.”

 

.

 

 

11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. 15 Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta.

16 Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. 17 Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. 18 Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.”

 

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

 

„24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!”

Gábrielt Isten Máriához küldi

26-27 Később, amikor Erzsébet már terhessége hatodik hónapjában volt, Isten elküldte Gábriel angyalt a galileai Názáretbe egy szűzhöz, kit Máriának hívtak. Ezt a leányt egy József nevű férfi — aki Dávid király leszármazottja volt — már eljegyezte magának feleségül, de még nem házasodtak össze. 28 Gábriel megjelent Máriának, és így köszöntötte: „Üdvözöllek! Az Örökkévaló kegyelmébe fogadott téged, és veled van.”

29 Mária megdöbbent, és zavarban volt. Azon tűnődött, vajon mit jelenthet ez a szokatlan köszöntés.

30 De az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária, mert nagyon kedves vagy Istennek! 31 Figyelj rám! Áldott állapotba kerülsz, és fiad fog születni, akit nevezz el Jézusnak. 32 Ő hatalmas lesz, és a Magasságos Isten Fiának fogják hívni. Ősapjának, Dávidnak trónjára fogja őt ültetni Isten, az Örökkévaló. 33 Így fog uralkodni mindörökké Jákób leszármazottjai fölött, és királyi uralma soha nem ér véget.”

34 Mária ezt kérdezte: „Hogyan lehetséges ez? Hiszen én még szűz vagyok!”

35 Az angyal így válaszolt: „A Szent Szellem száll rád, és a Magasságos Isten ereje vesz körül téged. Ezért a gyermek, akit majd megszülsz, szent lesz, és Isten Fiának nevezik. 36 Nézd, a rokonod, Erzsébet is áldott állapotban van, és ez már a terhessége hatodik hónapja! Idős kora ellenére fiút fog szülni, pedig mindenki meddőnek tartotta! 37 Látod, Isten számára semmi sem lehetetlen!”

38 Mária így válaszolt: „Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” Ezután az angyal elment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%207:1-15;%20%20%20%20%20Genesis%205:32-6:8;%20%20%20%20%20Proverbs%206:20-7:1;%20%20%20%20Hebrews%202:11-18;%20%20%20%20Luke%201:24-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/26

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket.

Bibliai jelek az égen 2017. szeptember 23-án?

https://earthsky.org/human-world/biblical-signs-in-the-sky-september-23-2017

2017. 09. 23.

2021. 03. 23.

3,5 év


Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani.

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

EMLÉKSZEL NINIVÉRE?

1991. augusztus 6.

„…

Imádkozz akkor testvéreidért! Megmondtam, hogy Szodomának nem lesz olyan rossz sora, mint e nemzedéknek. Emlékszel Ninivére? Nagy büntetés várt rájuk, de hallgattak Jónásra, az én szócsövemre, és a legnagyobbtól kezdve a legkisebbig… mindnyájan böjtöltek. Megbánták bűneiket és megfogadták, hogy megváltoztatják életüket és szentül fognak élni.

“Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről, melyik volt a jó út?” 3

Keresd az igazságot leányom! Boldog az az ember, aki követi tanácsomat. És hadd mondjak még valamit. Én, a Felkent, körülveszlek benneteket tüzemmel és felemésztelek benneteket, hogy új életet adjak lelketeknek. Már csak kevés idő van. Az irgalmasság és a kegyelem ideje majdnem véget ért. Nem titkolom el terveimet, és nem rejtem el Arcomat, hanem kinyilvánítom, mint eddig még sohasem.
És nektek, szeretteim, az a dolgotok, hogy menjetek és terjesszétek el ezeket az üzeneteket a
második pünkösdről, és arról, amit a Szentlélek tanít.

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum646.html

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

03-25

Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) – FÜ

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a szűz fogan.
Azokban a napokban így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak
jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.”
De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet és nem
kísértem az Urat.”
Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek
jelet: íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.

Iz 7,10-14;8,10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. (8a és 9a. vers. – 7 b. tónus)
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: „A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,7-8a.8b-9.10-11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Íme, eljövök, hogy teljesítsem akaratodat.
Testvéreim!
Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így Krisztus, amikor a világba lép: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat.
Ezért így szóltam: íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, nem volt az kedves előtted”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta:
Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Tehát az előzőket eltörli, hogy helyébe állítsa az utóbbit. Vagyis Isten akarata szerint Jézus Krisztus testének feláldozása egyszer s mindenkorra megszentel bennünket.
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,4-10

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk, * és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1,14ab – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki:
A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerinti”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,26-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-25

„Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani.

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe


————

Ortodox (Görög keleti):

Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást

6 Abban az esztendőben[a], amikor Uzzijjá[b] király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. 2 Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. 3 Így kiáltottak egymásnak:

Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
dicsősége betölti az egész Földet!”

4 Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.[c]

5 Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű[d] nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”

6 Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. 7 Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”[e]

8 Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”

Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”

9 Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
de ne lássátok!”
10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
és meg ne gyógyítsam őket!”

11 Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:

„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
földjük műveletlen marad és elvadul,
12 mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
    alig marad valaki az országban.

 

 

Isten megjelenik Mózesnek

3 Mózes ezalatt legeltette apósának, Jetrónak,[a] Midján papjának a nyáját. Egyszer elvezette juhait és kecskéit a puszta túlsó oldalára, s elérkezett a Hóreb-hegyhez,[b] Isten hegyéhez. 2 Ott az Örökkévaló angyala megjelent Mózesnek egy égő bokor lángjában.

Mózes nagyon elámult azon, hogy a bokor lángol ugyan, de nem ég el. 3 Ezt gondolta: „Meg kell nézzem ezt a csodát közelebbről is! Vajon miért nem ég el a bokor?”

4 Amikor az Örökkévaló látta, hogy Mózes közelebb jön, Isten megszólította a bokor közepéből: „Mózes! Mózes!”

Itt vagyok” — felelt Mózes.

5 Isten figyelmeztette: „Ne gyere közelebb! Vedd le a sarudat, mert szent az a föld, ahol állsz!” 6 Majd így folytatta: „Én vagyok ősapáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.”

Mózes eltakarta az arcát, mert félt Istenre nézni.

7 Az Örökkévaló folytatta: „Bizony, láttam, milyen kegyetlenül bánnak a népemmel Egyiptomban! Meghallottam segélykiáltásukat, amikor a rabszolgahajcsárok kegyetlensége miatt jajgattak, és jól ismerem fájdalmukat. 8 Azért szálltam le, hogy népemet megszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, kihozzam abból az országból, és elvezessem őket a tejjel és mézzel folyó földre, egy szép és tágas országba, ahol most a kánaáni, hettita, emóri, perizzi, hivvi és jebúszi nép lakik.

.

.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%206:1-12;%20%20%20%20%20Genesis%205:1-24;%20%20%20%20%20Proverbs%206:3-20;%20%20%20%20%20Exodus%203:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/25

 

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromságos Egy Istenen kívül (&157.)

Igazság Könyve:

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

IMÁTOK MEG TUD DÖNTENI MINDEN GONOSZ BIRODALMAT

EBBEN A VILÁGBAN

1994. április 13.

Legyetek olyan éberek, mint még sohasem! Nem foglak elhagyni benneteket, veletek vagyok. Azért vagyok veletek, hogy erőt adjak, nehogy kihagyjon lélegzetetek. Veletek vagyok, én sarjaim, és csak arra várok, hogy kegyes lehessek hozzátok és átültethesselek benneteket gyönyörűségem kertjébe. Látjátok, magamra vállalom ügyeteket, megvédelek, nehogy elnyeljen benneteket az ellenség.
És te, leányom, engedd meg, hogy úgy használjalak, mint fegyveremet. Arra foglak használni, hogy legyőzzem e világ gonosz országait és azokat, akik kormányozzák. A Bölcsesség fog tanítani téged. Teljesítsd napi kötelességeidet! Én, Jahve, megáldalak. Atyád és Abbád a közeledben van. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum839.html

———-

Római katolikus:

2021-03-24

5. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”
Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”

Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát hű szolgái
megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.

Dán 3,14-20.91-92.95 …”

Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromságos Egy Istenen kívül (&157.)

2014. június 14. szombat, 12:40 …”

https://masodikeljovetel.hu/nektek-soha-nem-szabad-mas-istent-imadnotok-szentharomsagos-egy-istenen-kivul-157

„… VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. (52b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene. *
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Akkor lesztek valóban szabadok, ha az Isten Fia szabaddá tesz benneteket.”
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „
Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az
életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 8,31-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-24

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje


————

Ortodox (Görög keleti):

16 az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt,
amikor ő
ítélkezik.
Isten, aki
Szent, igazságosan ítél.
Bizony, még az
ítéletben is szentnek bizonyul!
17 Az elhurcoltak helyén bárányok legelnek,
a gazdagok romos házaiban idegenek tanyáznak.

18 Nézzétek azokat,
akik semmittevéssel töltik napjaikat,
s úgy vonszolják maguk után bűneiket és vétkeiket,
mint kötélen a megrakott kocsit!
19 Akik gúnyolódva mondják:
„Lássuk hamar, megteszi-e Isten,
amit mondasz!
Ám tegye meg,
Izráel Szentje siessen vele!
Jöjjön mielőbb,
hadd lássuk, mi lesz belőle!”

20 Nézzétek azokat, akik jónak mondják a gonoszt,
és gonosznak a jót,
sötétségnek tartják a világosságot,
és világosnak a sötétet,
keserűnek állítják az édeset,
és édesnek a keserűt!
21 Nézzétek azokat,
akik bölcsnek képzelik magukat,
és azt hiszik,
hogy nagyon okosak!
22 Nézzétek azokat, akik hősök a borivásban,
és nagy vitézek az ivócimborák között!
23 Akik, ha lefizetik őket, igazolják a gonosztevőt,
és hamisan tanúskodnak az igazak ellen.
24 Emiatt úgy pusztulnak el, mint tarló a lángban,
mint polyva a tűzben.
Gyökerük elrothad, viráguk elszárad,
mert az Örökkévaló, a Seregek Ura tanítását[a] elutasították,
Izráel Szentjének szavait semmibe vették.

25 Emiatt zúdul az Örökkévaló haragja a népére:
oly súlyos csapásokkal
bünteti meg őket,
hogy még a hegyek is beleremegnek.
Mindenfelé halottak hevernek temetetlen,
mint szemét az utcán!

De haragja még nem csendesül le,
karja még felemelve marad!”

 

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

 

.

.

.

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%205:16-25;%20%20%20%20Genesis%204:16-26;%20%20%20%20Proverbs%205:15-6:3;%20%20%20%20%20Genesis%2028:10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

..

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/24

 

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen. …

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak

Igazság Könyve:

„ Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

———-

Római katolikus:

2021-03-22

5. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Abban a küzdelemben, amelyet az igaz ember vív a gonoszsággal, mindig isten mondja ki a döntő szót.
Élt Babilonban egy férfi, akinek Jojakim volt a neve, Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, mert szülei igazak voltak, és leányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt.
Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: „A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben a gonoszság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet.” Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt.
Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. Fölgerjedt bennük iránta a vágy. Józan eszüket elvesztették, szemüket elfordították, hogy ne lássák az eget, és ne emlékezzenek Isten igazságos ítéletére. Lesték hát a kedvező alkalmat.
Az egyik napon aztán az történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsöskertbe, mint a többi napokon is szokott, két szolgálója kíséretében. Meg akart fürdeni, mert nagy hőség volt. Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lestek. A szolgálóknak meghagyta Zsuzsanna: „Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem.”
Amikor a szolgálók elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. Mindjárt azzal kezdték: „A kertajtó most zárva van, nem láthat minket senki sem: Ég bennünk a vágy. Engedj tehát nekünk, és légy a miénk! Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted el szolgálóidat.”
Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis ezt megteszem, halál vár rám; ha pedig nem teszem meg, nem menekülök meg kezetekből. De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.”
Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan kiáltozni, de a vének is kiabáltak ellene.
Sőt az egyik odafutott a kert kapujához, és kinyitotta. Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal.
A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert Zsuzsannáról ilyet még sosem hallottak. Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják.
A nép előtt a két vén kiadta a parancsot: „Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!” El is mentek érte. Ő meg is jelent szüleivel, fiaival és rokonaival. Hozzátartozói és mindnyájan, akik csak ismerték, zokogásban törtek ki.
Odament a két vén, és a nép előtt kezüket vádlóan Zsuzsanna fejére tették. Erre ő sírva az égre nézett, mert szíve bizalommal volt az Úr iránt. A vének előadták a vádat: „Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kaput, majd elküldte a szolgálókat. Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött, és együtt volt vele. Mi a kert szögletében tartózkodtunk, és látva bűnös tettüket, odarohantunk hozzájuk. Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, és elmenekült. Ezt azonban elfogtuk, és megkérdeztük tőle: »Ki volt az az ifjú?« De nem vallotta be nekünk. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A sokaság hitelt adott nekik, hiszen a nép vénei és bírái voltak.
*
Zsuzsannát halálra ítélték. Ekkor ő hangosan felkiáltott, és így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat, és tudsz mindenről, még mielőtt megtörténne. Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit gonoszul rám fogtak ezek.”
Az Úr meghallgatta könyörgését. Amikor a vesztőhelyre vitték, az Úr felkeltette egy Dániel nevű ifjú szívében az (igazság) szent lelkét, úgyhogy hangosan felkiáltott:
„Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére ontásában!”
Erre az egész nép körülfogta, és kérdőre vonta:
„Miféle szavak azok, amelyeket mondtál?”
Dániel megállt középen, és így válaszolt:
„Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket felderítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!” Erre a nép sietve visszatért.
A vének ekkor így szóltak Dánielhez:
„Jöjj közénk, és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg Isten az öregkor élettapasztalatát.”
Dániel ezt válaszolta:
„Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!”
Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá:
„Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: »Az ártatlant és az igazat ne öld meg!« Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: Milyen fa alatt láttad őket együtt?”
Azt felelte: „Mézgafa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony a vesztedre hazudtál. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.”
Majd félreállította ezt, és előhívatta a másikat. Így szólította meg:
„Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított, és a vágy eszedet vette. Így viselkedtetek Izrael leányaival, s azok félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?”
Azt felelte: „Tölgyfa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony te is vesztedre hazudtál. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen, és így megöljön benneteket.”
Ekkor az egész sokaság hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat.
Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: a véneknek meg kellett halniuk.
Az ártatlan vér pedig
megszabadult azon a napon.
Ez az Isten igéje.

Ugyanez az Olvasmány rövidebb formában a *-tól: Dán 13,41c-62
Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem. (4ab. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

A” és „B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.

Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik:
Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította; „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
Senki, Uram”felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki:
Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”
Ezek az evangélium igéi. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-22

(a lentebbi üzenet folytatása) „… Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. …

(folytatása fentebb)


————

Ortodox (Görög keleti):

Az Örökkévaló Csemetéjének dicsősége

2 Abban az időben, akik megmenekülnek,
és életben
maradnak Izráel népéből,
csodálják és dicsőítik az Örökkévaló Csemetéjét[a],
és dicsekednek országuk nagyszerű terméseivel.
3 Aki
megmarad Sionban,
akit életben hagynak Jeruzsálemben,
azt mind szentnek nevezik majd,
annak nevét az élők közé jegyzik fel Jeruzsálemben.

4 Bizony, Uram megtisztítja Sion leányait[b]
minden undok
vétküktől,[c]
elmossa Jeruzsálemből az ártatlanok vérét[d]
az
ítélet szellemével,
megemésztő tűzzel.

5 Azután teremt az Örökkévaló Sion hegyének
minden lakóhelye és gyülekezete fölé
nappal felhőt,
és lobogó tűz ragyogását éjjel.
Dicsőséges jelenlétével betakar mindenkit,
6     mint árnyas sátor tikkasztó hőségben,
mint
menedék pusztító viharban,
mint oltalom zuhogó esőben.

Ének az Örökkévaló szőlőskertjéről

5 Most figyeljetek rám! Istenemnek éneklek, akit szeretek! Szerelmes ének ez szőlőjéről, szőlője iránti szeretetéről![e]

Szeretett barátomnak szőlőskertje volt
egy termékeny domboldalon.
2 Gondosan művelte,
kövektől megtisztította,
nemes fajtát telepített,
közepére őrtornyot emelt,
és szőlőprést épített.
Bizakodva várta a jó termést,
de lám, a tőkék csak vadszőlőt teremtek!

3 „Most hát Jeruzsálem lakosai[f],
és ti, júdai férfiak[g],
tegyetek igazságot köztem és szőlőm között!
4 Mit kellett volna még tennem,
mit nem tettem meg szőlőmért?
Vártam, hogy édes szőlőt szüreteljek róla,
miért termett hát keserű fürtöket?

5 Most hát figyeljetek!
Tudjátok meg, mit teszek szőlőmmel:
kerítését lerombolom,
hadd legeljék az állatok,
kőfalát ledöntöm,
hadd tapossák az idegenek.
6 Parlagon hagyom,
hadd verjék fel a gyomok!
Nem gondozom, nem kapálom,
nem metszem, nem ápolom!
Teremjen hát bogáncsot és töviseket!
Parancsolok a felhőknek,
hogy esőt rá ne adjanak.”

7 Látjátok, az Örökkévaló, a Seregek Ura szőlőskertje
Izráel egész népe!
Gyönyörűséges ültetvénye:
Júda férfiai![h]
Jogosságot várt tőlük az Örökkévaló,
de ők ártatlanokat gyilkoltak.
Igazságosságot várt,
de jajkiáltást hallott!

 

 

 

 

 

„A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit

2012. december 19. szerda, 12:30

A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit. Ez az Uralom nem jelképes lesz, de ott az Élet Fája Szeretetet és Békét fog belélegezni, hogy mindazok, akik arra áldottak, hogy az Új Paradicsomomat élvezzék, ne szenvedjék el majd a halált, még akkor sem, amikor ennek az időszaknak a végén a Sátán egy rövid időre ki fog szabadulni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-meg-lesz-kotozve-kiralysagom-alatt-es-tobbe-nem-fogja-becsapni-isten-gyermekeit

 

21 Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.

22 Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen.” 23 Ezért kiűzte az embert az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből az ember testét kiformálta. 24 Miután kiűzte őket, az Éden kertje elé kerubokat állított, lángoló karddal, amely minden irányban villogott. Azért állította oda a kerubokat, hogy őrizzék az Élet Fájához vezető utat.

Az első család

4 Ádám a feleségével, Évával hált. Ezután Éva gyermeket várt, majd fiút szült, akit Kainnak[a] nevezett, mert örömében azt mondta: „Az Örökkévaló megsegített, hogy fiút szüljek!” 2 Azután ismét fiút szült, Kain öccsét, Ábelt. Kain földműves lett, Ábel pedig juhpásztor.

Az első gyilkosság

3 Történt egyszer, hogy Kain áldozatot vitt az Örökkévalónak a föld terméséből. 4 Ábel is áldozott az Örökkévalónak, de ő a nyája elsőszülött bárányainak legjavából.

Az Örökkévaló szívesen fogadta Ábelt és az áldozatát, 5 azonban Kain és az áldozata nem nyerte el a tetszését. Emiatt Kain nagyon megharagudott és elkeseredett. 6 Az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Miért haragszol, és miért keseredtél el? 7 Ha azt teszed, ami helyes, elfogadlak téged. Ha pedig nem: Nézd, a bűn lesben áll az ajtód előtt, és uralkodni akar rajtad. De ne engedj neki, hanem te uralkodj rajta!”

 

 

 

 

 

 

34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
de jóindulattal van az alázatosak iránt.

35 A bölcsek dicsőséget örökölnek,
a magabiztos ostobák pedig megszégyenülnek.

Törekedj a bölcsességre!

4 Fiaim, fogadjátok meg apátok tanácsait,
hallgassatok rá, hogy bölcsességet tanuljatok.
2 Mert jó tanácsot adok nektek,
el ne felejtsétek hát, amire tanítalak!
3 Mikor kisgyermek voltam apám mellett,
anyám egyetlen dédelgetett kisfia,
4 engem is így tanított apám:
„Fiam, jól vésd a szívedbe szavamat!
Engedelmeskedj parancsaimnak, és élni fogsz!
5 Törekedj a bölcsességre, törekedj az értelemre!
Ne felejtsd el szavaimat, s ne fordulj el attól, amit mondok!
6 Ragaszkodj a bölcsességhez, s ő majd megvéd,
szeresd őt, és megőriz téged!

7 A bölcsesség a legfontosabb a világon,
tehát igyekezz, hogy megszerezd!
Szerezd meg, bármibe kerül!
8 Emeld magasra a bölcsességet, s ő is felemel téged,
öleld magadhoz, és dicsőséget szerez neked,
9 tisztességgel koszorúzza fejed,
dicsőséggel koronáz meg!”

10 Fiam, hallgass rám, fogadd meg szavam,
hogy hosszú életet élhess!
11 A bölcsesség útjára tanítalak,
egyenes ösvényen vezetlek.
12 Ha ezen jársz, semmi sem gátol,
ha ezen futsz, nem botlasz meg soha.
13 Ragadd meg tanácsomat, ki ne engedd kezedből,
szorítsd magadhoz, mert az életed függ tőle!
14 Ne lépj a gonoszok útjára,
ne kövesd a gonosztevők példáját!
15 Messze kerüld őket, közelükbe se menj,
fordíts hátat nekik, s menj tovább!
16 Mert a gonoszok nem nyughatnak,
amíg rosszat nem tehetnek,
még aludni sem tudnak,
ha valakit el nem gáncsolhatnak,
17 gonoszság a kenyerük,
erőszak az italuk.
18 Az igazak ösvénye,
mint a hajnali világosság:
minél tovább haladnak rajta,
annál jobban ragyog,
egészen a déli verőfényig.
19 De a gonoszok útja sűrű sötétségbe vezet,
ahol nem látják, miben botlanak meg.

20 Fiam, hallgass a szavamra,
gondosan figyeld, amit mondok!
21 Tartsd a szemed előtt,
vésd a szíved mélyébe szavaimat,
22 mert életet adnak, ha megragadod őket,
egészséget és gyógyulást egész testednek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+4%3A2-5%3A7%3B+++++Genesis+3%3A21-4%3A7%3B+++++Proverbs+3%3A34-4%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/22

Örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra

Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani, és sok megtéréshez fog vezetni, mégis előre fel kell készülnötök.

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni.

…”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

2011. febr. 17. 23:45 óra

Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

———-

Római katolikus:

2021-03-21

Nagyböjt 5. vasárnap

Kezdőének:
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem. (Zsolt 42,1-2)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből.
Íme, napok jönnek – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Juda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, pedig Uruk voltam – mondja az Úr.
Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr:
Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Többé nem lesz szükség arra, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: »Ismerd meg az Urat,« mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr –, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.”
Ez az Isten igéje.

Jer 31,31-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és ságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le nömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
Zsolt 50,3-4.12-13.14-15

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Jézus földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,7-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Aki nékem szolgál, az engem kövessen, * és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” Jn 12,26 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”
Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét
megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,20-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-21

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak


————

Ortodox (Görög keleti):

11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. 12 Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.

13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”

Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” 14 Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.

15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”

Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”

16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”

Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)

17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”

18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.”

 

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

Üzeneteimben való kétkedés

Leányom, hallgasd mindig, mindig a szíveddel Üzeneteimet. Tudod, hogy Tőlem valók, a te Megváltódtól, habár időnként mások arról próbálnak meggyőzni téged, hogy nem így van. Ez nagyon bánt Engem. Én megértem a sok kétkedésed, ami abból fakad, hogy utálod az embereket félrevezetni. Most már végleg el kell vetned ezeket a gondolatokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

 

 

 

 

24 Amikor Mózes felnőtt, hite által utasította vissza, hogy a fáraó leánya gyermekének tekintsék. 25 Inkább vállalta a közösséget Isten népével, és velük együtt a szenvedést is, mint hogy Egyiptomban a bűn pillanatnyi örömeit élvezze. 26 A Messiáshoz hasonlóan ő is úgy tartotta, hogy Isten népéhez tartozni és az ezzel járó megvetést elviselni többet ér, mint Egyiptom összes kincse — mivel arra a jutalomra tekintett, amelyet Istentől várt.

 

 

 

 

43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”

46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[a] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[b]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John%2020:11-18;%20%20%20%20Hebrews%2011:24-26,%2032-12:2;%20%20%20%20John%201:43-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/21

 

Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is

Igazság Könyve:

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-20

4. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Legfájóbb csalódásaink közepette is bízzunk abban, hogy Istennek hozott áldozatunk nem marad gyümölcstelen!
A gonoszoktól szorongatva a próféta így fohászkodott:
Uram, te megmutattad nekem, és így felismertem cselekedeteiket. Világos lett előttem, mert feltártad szándékaikat.
Én pedig, mint szelíd bárány, amelyet áldozatra visznek, nem tudtam, hogy milyen tervet szőnek ellenem.
Azt mondották: „Pusztítsuk ki a fát gyökerestől; irtsuk ki őt az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé.” Te, seregek Ura, igazságosan ítélkezel, te a vesék és a szívek vizsgálója vagy: hadd lássam, miként ítéled és bünteted meg őket!
Ezért tártam fel előtted ügyemet.
Ez az Isten igéje.

Jer 11,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. (Vö. 2a. vers. – 7. g tónus)
Előénekes: Én Uram, Istenem, csak benned remélek, * ments meg minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem.
Nehogy elragadja, lelkemet, mint egy oroszlán, * és széttépje, mert nincs, ki megmentsen.
Hívek: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Ítélj meg, Uram, engem, * mert igaz és ártatlan vagyok.
Szűnjék meg a bűnösök gonoszsága † és az igazakat erősítsd meg, * szíveket és veséket vizsgáló igaz Isten.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Oltalmamat én Istennél találom, * megmenti ő a tiszta szívűt.
Isten igaz bíró, * haragjától naponta félni kell.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
Zsolt 7,2-3.9bc-10.11-12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö, Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust nem akarják elismerni Messiásnak, mert Galileából származik.
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a
Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.
Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy?
Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 7,40-53

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-20

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Szeretett leányom, ma este békét érzel, amelyet hosszú ideje nem éreztél. Leányom, téged a csaló kínozott meg, és most a Tőlem kapott kegyelmek által már nem érzed a hatását az ilyen támadásoknak.

Küldtem neked egy szeretettel teljes, tiszta lelket, hogy segítsen vezetni téged. Ő kézen fogva vezet majd Felém és az Igazság felé. Szeretett leányom, te most már érted milyen érzés az Én nevemben szenvedni.

Te tudod milyen érzés, amikor kigúnyolnak a nyilvánosság előtt, kinevetnek a hátad mögött, igazságtalanságokkal vádolnak, melyeket nem követtél el. És mindezt az Én nevemben. Örülj mindezekért, mert ez azt jelenti, hogy közelebb jutottál a Velem való egységben. Az imádság fog – ahogyan ezt most már megértetted – a kegyelem és béke állapotában tartani.

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek


————

Ortodox (Görög keleti):

„Krisztus Jézus hűséges katonája

2 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

2 Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. 3 Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. 4 Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

5 Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

6 A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! 7 Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

8 Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. 9 Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.

 

 

 

 

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. 2 Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

 

 

 

 

 

Isten a Fia által szólt hozzánk

1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. 2 Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3 Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. 4 Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

5 Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
ő meg a fiam lesz.”[c]

6 Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
Isten összes angyalai!”[d]

7 Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

8 A Fiúról viszont így beszél:

Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
9 Szereted az igazságot,
és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
az öröm olaját fejedre,
s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Azokat újakra fogod cserélni,
mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
életed évei sohasem érnek véget.”[h]

 

 

 

 

 

Az Emberfia a szombatnak is Ura

23 Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. 24 Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?”

25 Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor az embereivel együtt megéhezett, de nem volt semmi ennivalójuk? 26 Isten házához érkeztek, ahol abban az időben Abjátár volt a főpap. Dávid akkor evett az Isten elé helyezett szent kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csakis a papok ehettek, sőt, még azoknak is adott belőle, akik vele voltak!”

27 Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. 28 Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít

3 Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. 2 Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. 3 Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

4 Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

5 Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult. „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Timothy%202:1-10;%20%20%20%20John%2015:17-16:2;%20%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20%20Mark%202:23-3:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/20

 

 

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

 

————-

Tóra:

Példák a jóvátételi áldozatot igényelő esetekre

6 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: 2 „Előfordul, hogy valaki vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen a következő dolgokban: becsapja társát azzal kapcsolatban, amit társa rábízott, hogy őrizze meg, vagy amit zálogba adott neki, erőszakkal elvesz valamit mástól, megkárosítja, vagy becsapja társát, 3 letagadja, hogy megtalálta, amit valaki elvesztett, hamisan esküszik az előbbi esetekben, vagy más hasonlóan esetben, amellyel társa ellen vétkezik. 4 Ha tehát ezek közül valamelyik esetben vétkezett, és így vétkessé lett, a következőt kell tennie: vissza kell adnia, amit erőszakkal vagy csalással elvett a másiktól, vagy amit rábíztak, hogy őrizze meg, vagy amit megtalált. 5 Amire nézve hamisan esküdött, azt is vissza kell adja, vagy meg kell térítse annak értékét. De nemcsak azt kell visszaadja, amit elvett, hanem tegye hozzá még azon fölül az ötödrészét is. Így adja vissza annak, akit megillet, azon a napon, amikor a jóvátételi áldozatot bemutatja. 6 Ezen kívül vigyen az Örökkévalónak jóvátételi áldozatként egy ép és egészséges kost, vagy helyette a kos értékének megfelelő ezüstöt, és adja át a papnak. 7 Ezután a pap szerezzen a vétkes számára engesztelést az Örökkévaló előtt, és az Örökkévaló megbocsát a vétkesnek azok miatt, amelyekben az vétkezett.”

Az égőáldozat bemutatása

8 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: 9 „Parancsold meg Áronnak, a fiainak és az Áron rendjéből való papoknak a következőket.

Ez az égőáldozat rendtartása: amikor az égőáldozatot az oltár tűzhelyére teszik, az maradjon ott másnap reggelig, és a tűz égjen az oltáron egész éjjel. 10 Másnap reggel a pap vegye magára lenvászonból készült papi ruháit — mind az alsó-, mind a felsőruhája ilyen legyen — azután gyűjtse össze az oltárról az elégett áldozat hamuját, és tegye az oltár mellé. 11 Ezután öltözzön át, vesse le a papi ruhákat, és vegyen fel más öltözetet, majd így vigye ki a hamut a táboron kívülre, arra a rituálisan tiszta helyre, ahová a hamut szokták vinni.

12 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, állandóan táplálják a tüzet a papok. Tegyenek rá fát minden reggel, majd arra helyezzék el az égőáldozatokat és hálaáldozatok zsíros részeit, és égessék el azokat egészen. 13 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, folytonosan táplálják a tüzet a papok.

Az lisztáldozat bemutatása

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20Leviticus%206:1-8:36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

„4 És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években.

5 Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! – mondja a Seregek Ura.

Visszaélés a templomi ajándékokkal

6 Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!

7 Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura. De ti ezt kérdezitek: Miből térjünk meg?

8 – Becsaphatja-e az ember az Istent? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? – A tizeddel és a felajánlásokkal!

9 Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem!

10 Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok.

11 Elriasztom tőletek a sáskákat, nem pusztítják el földetek termését, nem teszik tönkre szőlőtöket a határban – mondja a Seregek Ura.

12 Boldognak mond benneteket minden nép, mert gyönyörű lesz országotok – mondja a Seregek Ura.

Az Úr megvigasztalja az istenfélőket

13 Vakmerően beszéltetek ellenem – mondja az Úr. Ezt kérdezitek: Mit beszéltünk ellened?

14 Azt mondtátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni, mi haszna, hogy teljesítettük, amit ránk bízott, és hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?

15 Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, mégis megmenekülnek.

16 Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.

17 Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.

18 Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között.

19 Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk.

20 De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.

21 Úgy széttapossátok a gonoszokat, hogy porrá lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet elhozok! – mondja a Seregek Ura.

Jövendölés Illés eljöveteléről

22 Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a tanítására, azokra a rendelkezésekre és a törvényekre, amelyeket általa parancsoltam az egész Izráelnek a Hóreben!

23 Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.

24 Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+3%3A4+-+3%3A24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… 28 Azért ezt mondd nekik: Ez az a nép, amely nem hallgatott Istenének, az Úrnak szavára, és nem fogadta el a figyelmeztetést! Odavan az igazság, kiveszett szájukból.

Bálványimádás és gyermekáldozat

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+7%3A21+-+8%3A3%3B+9%3A22+-+9%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/tzav-20210327

Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is

Igazság Könyve:

„A szeretet a megváltáshoz vezető út

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Római katolikus:

2021-03-17

4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség.
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a
sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.

Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.

E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.

Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük.
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 5,17-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-17

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„… Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak


————

Ortodox (Görög keleti):

3 Tömegek özönlenek hozzá,
s így hívja egyik a másikat:
„Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére,
Jákób Istenének házához,
hogy megtanítson bennünket
útjaira,
s hogy járhassunk
ösvényein!
Mert Sionból származik a tanítás,
Jeruzsálemből jön az Örökkévaló szava.”

4 Igazságosan ítél az Úr a nemzetek között,
és megfenyít sok népet,
hogy kardjukból ekét kovácsoljanak,
lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket.
Nép a népre többé kardot nem emel,
fiait harcra nem tanítja soha.

5 Jákób népe, jöjjetek,
járjunk az Örökkévaló világosságában!

Eljön a Seregek Urának napja!

6 Jákób királyi családja, elhagytad népedet,
ezért tele vannak keleti babonákkal,[a]
jövendőmondókhoz járnak, mint a filiszteusok,
idegenekkel szövetkeznek.
7 Tele van az ország ezüsttel-arannyal,
gazdagságuknak se szeri, se száma.
Tele van lovakkal,
harci szekereinek se szeri, se száma.
8 Tele van földjük bálványokkal,
kezük alkotásai előtt földig hajolnak,
saját műveiket imádják.
9 Meghajol bálványai előtt a közember,
hajlongnak a vezetők és gazdagok is.
Ne bocsáss meg nekik, Örökkévaló!

10 Meneküljetek a sziklák közé,
rejtőzzetek a föld alá az Örökkévaló rettentése elől,
dicsőségének félelmetes fensége elől!
11 Mert a büszke tekintetűek a földig hajolnak,
a gőgös szégyenkezve porig alázkodik.
Egyedül az Örökkévalót magasztalják fel azon a napon!

 

 

 

 

 

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[a]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[b], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[c] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

Legyetek termékenyek,
szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
és a többi állatokon,
amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.

Hetedik nap

2 Elkészült tehát az ég és a föld, és minden, ami bennük van. 2 Isten a hatodik nap végére befejezte a teremtés minden munkáját, és a hetedik napon visszavonult[d] az alkotástól. 3 Mivel ezen a napon Isten visszavonult a teremtés minden munkájától, ezért megáldotta a hetedik napot, és különválasztotta azt a maga számára.

 

 

 

 

Hallgass a bölcsességre!

2 Fiam, fogadd meg szavamat,
jegyezd meg jól parancsaimat!
2 Ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre,
szívvel-lélekkel törekszel a megértésre,
3 ha Istenhez kiáltasz a helyes ítéletért,
hozzá könyörögsz értelemért,
4 ha keresed a bölcsességet, mint az ezüstöt,
kutatod, mint az elrejtett kincseket,
5 akkor majd igazán megérted,
hogy az Örökkévalót tisztelni és félni mit jelent.
Akkor igazán megismered Istent.

6 Mert az Örökkévaló a bölcsesség forrása,
szájából származik az értelem és tudás.
7 Az igazak számára bölcsességet tartogat,
amely megvédi azt, aki igazságosan él.
8 Megőrzi az igazak ösvényeit,
szemmel tartja és megóvja hűségeseinek lépéseit.
9 Ha őrá hallgatsz, megérted mi a helyes és igazságos,
ha őt követed, megtalálsz minden jó utat,
10 mert bölcsesség költözik szívedbe,
az ismeret
örömmel tölti meg lelkedet,
11 okos előrelátás őrködik feletted,
értelem védelmez téged.

12 Megőriz a gonoszoktól,
akik gonoszul beszélnek,
13 akik a becsület útjáról letértek,
hogy
sötét utakon járjanak,
14 akik örülnek, ha rosszat tehetnek,
élvezik, ami gonosz és megromlott,
15 akik görbe utakon járnak,
lopnak, csalnak és hazudnak.

16 Bölcsesség ment meg az idegen asszonytól, más feleségétől,
aki hízelgő szavakkal csábít,
17 aki férjéhez, ifjúsága társához, hűtlen,
s aki megtöri Istene szövetségét.
18 Ha ilyen asszony házába lépsz,
a halálba vezető útra térsz,
mert ösvényei a sírba vezetnek.
19 Akik hozzá bemennek, egy sem tér vissza,
az élet útját többé nem találják.

20 Bölcsesség vezet a jó úton,
hogy le ne térj az igazak ösvényéről.
21 Mert csak az igazak maradnak meg a földön,
csak az ártatlanok laknak rajta.

22 A gonoszokat mind kivágják,
a hűtleneket gyökerestül kiirtják róla!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%202:3-11;%20%20%20%20Genesis%201:24-2:3;%20%20%20%20Proverbs%202:1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/17

 

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

2011. február 7. hétfő; 22:00

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

 

Fújjátok meg a sófárt a Sionon! Hirdessetek szent böjtöt, hívjátok össze a népgyűlést

Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani, és sok megtéréshez fog vezetni, mégis előre fel kell készülnötök.

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

…”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

———-

Római katolikus:

2021-03-10

3. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Ha Isten parancsai szerint élünk, tanúságot teszünk arról, hogy Isten üdvözíteni akarja az embereket.
Mózes a választott nép előtt így beszélt:
Most halld, Izrael, azokat a
parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek.
Nézzétek, parancsokra és törvényekre tanítalak benneteket, ahogyan az Úr, az én Istenem parancsolta nekem, hogy hozzájuk igazodjatok azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket! Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek a szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: „Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet!” Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk? És hol van olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint az az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?
Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket
saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben életed minden napján, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.
Ez az Isten igéje.

MTörv 4,1.5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! (Vö. 12a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
Mint a gyapjút, a havat úgy hullatja, * úgy szórja a zúzmarát, mint a hamut.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek,
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.15-16.19-20

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten törvényei örök érvényűek és változatlanok.
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy
megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,17-19

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-10

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

2011. február 7. hétfő; 22:00

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

2011. febr. 17. 23:45 óra

„… Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„… Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Felhívás böjtre és imádkozásra

12 „De még most is hívlak benneteket!
— mondja az Örökkévaló. —
Jöjjetek vissza hozzám teljes szívvel,
böjtölve, sírva és gyászolva!
13 De szíveteket szaggassátok meg,
ne ruháitokat![a]
Így térjetek vissza az Örökkévalóhoz,
Istenetekhez,
  mert ő irgalmas és kegyelmes,
türelme hosszú, szeretete erős,
és örül, ha büntető ítéletét
nem kell végrehajtania.

14 Talán megkönyörül rajtatok,
és ítéletét mégsem hajtja végre,
hanem áldást hagy maga után.
S akkor ismét hozhattok az Örökkévalónak,
Isteneteknek, étel- és italáldozatot!

Könyörülj meg népeden, Örökkévaló!

15 Fújjátok meg a sófárt a Sionon!
Hirdessetek szent böjtöt,
hívjátok össze a népgyűlést,
16 gyűjtsétek össze a népet,
tartsatok szent gyűlést,
gyűjtsétek össze a vezetőket,
hozzátok a gyermekeket,
még a csecsemőket is!
Jöjjön ki házából az ifjú férj,
jöjjön fiatal felesége is,
senki se maradjon távol!
17 A papok, az Örökkévaló szolgái,
sírjanak a Templom és az oltár között,[b]
és mondják:
„Könyörülj meg népeden, Örökkévaló,
ne engedd, hogy örökséged
gyalázzák a nemzetek!
Ne uralkodjanak rajtuk,
s ne gúnyolhassák őket:
»Lássuk hát, hol van most Istenetek!«”

Az Örökkévaló megkegyelmez népének

18 Akkor fellángolt az Örökkévaló
féltő szeretete,
és népének megkegyelmezett.
19 Ezt mondta nekik:
„Most már adok nektek
búzát, bort és olajat,
hogy jóllakjatok,
és bőségben éljetek!
S többé nem hagyom,
hogy a nemzetek gúnyoljanak titeket!
20 Elűzöm földetekről az északi sereget[c],
messze hajítom,
kietlen sivatagba vetem,
elejét a Keleti-tengerbe,
végét a Nyugati-tengerbe taszítom.
Szörnyű dolgokat tett,
ezért romlásának bűze az egekig ér,
pusztulásának büdösségét
messze földön érzik.

Kipótolom nektek az esztendőket

21 Ujjongj és örülj, te föld,
ne félj, mert nagy dolgokat
tesz veled az Örökkévaló!
22 Mezei vadak, ne féljetek!
Kizöldülnek a pusztai legelők megint,
újra teremnek a gyümölcsfák,
a szőlő és füge termésüket érlelik.

23 Sion fiai, ti is ujjongjatok,
örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra esőt ad nektek
alkalmas időben.
Hullat rátok korai esőt idejében,
és késői esőt az első hónapban.
24 A szérűskertek megtelnek gabonával,
a szőlőprésből bőven ömlik a must,
az olajprésből meg az olívaolaj.

25 Kipótolom az elmaradt termést,
amelyet a sáskák raja[d] felemésztett,
a meddő éveket, amelyeket elpusztított
rátok küldött nagy seregem!
26 Bőven ehettek, megelégedtek,
dicséritek Istenetek, az Örökkévaló nevét,
mert csodálatosan bánt veletek!
Nem vall szégyent népem soha többé!

 

 

 

 

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. ….”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

 

„… Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni. …”

„12 „Keljenek fel mind a nemzetek,
gyűljenek a Jósafát-völgybe mindenfelől,
mert ott tartok fölöttük ítéletet!
13 Lendítsétek a sarlót,
megérett az aratnivaló!
Színig töltve szőlővel a sajtó,
jöjjetek, tapossátok,
áradjon a must![a]
Csordulásig tele gonoszságukkal!

14 Tömegek, tömegek
a Döntés Völgyében![b]
Közel van az Örökkévaló napja
a Döntés Völgyében!
15 Elsötétül a Nap és a Hold,
a csillagok sem fénylenek.

16 Felharsan az Örökkévaló hangja Sionról,
kiereszti hangját Jeruzsálemből,
hogy ég és föld belereszket!
De népének az Örökkévaló lesz menedéke,
Izráel fiainak ő lesz erős kővára.
17 Akkor megtudjátok,
hogy én vagyok az Örökkévaló, Istenetek,
aki Sionban lakom,
szent hegyemen!
Akkor szentté lesz Jeruzsálem,
hová idegen többé be nem léphet.”

Júda és Jeruzsálem felvirágzik

18 „Akkor a hegyeken szőlő és bor terem,
a dombokról tej folyik,
és Júda minden száraz patakmedrét
majd víz árasztja el.
Az Örökkévaló Templomából forrás fakad,
és a Sittím völgyét[c] megöntözi.
19 De Egyiptom földje pusztává lesz,
Edom kietlen sivataggá,
mert kegyetlenül bántak Júda népével,
ártatlanokat öltek Izráelben.
20 Júda földje pedig
virulni fog[d] örökké,
és Jeruzsálemet lakni fogják
nemzedékről nemzedékre.
21 Mert megbosszulom az ártatlanok halálát,
nem hagyom a gyilkosokat büntetlenül!”

Akkor Sion lesz az Örökkévaló lakóhelye!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joel%202:12-26;%20%20%20Joel%203:12-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/10