Címke: Isten

Üdvösség Anyja: Isten Akarata leküzdhetetlen

Igazság Könyve:
2014. december 29. csütörtök, 17:30

 

Drága gyermekeim, ne féljetek Krisztus Ígéreteitől, mert azok lesznek a ti megmentő tényezőitek. Fiam, Jézus Krisztus, jelen van köztetek, és ő soha nem fog cserbenhagyni benneteket, vagy eltávolodni tőletek. Ígérete, hogy megmenti a világot, be fog teljesedni, mivel ez Örök Atyám Akarata.

Tudnotok kell, hogy Isten Akarata leküzdhetetlen, és nem számít, hogy milyen nagyok az elétek gördített akadályok, Isten, az Ő Istensége által össze fogja zúzni ellenségeit. Soha nem szabad arra gondolnotok, hogy a gonosz győzni fog, mert ez lehetetlen. Isten nagy Szeretete az Örök Üdvösség felé fog vezetni benneteket, és senkinek sem fog sikerülni, hogy utatokat állja. Amikor Fiam ellenségei megpróbálnak benneteket arra kényszeríteni, hogy olyan törvényeket fogadjatok el, amelyek nem Istentől valók, akkor annak ellent kell állnotok. Lehet, hogy ez nehéz lesz számotokra, de erőt fogtok kapni, hogy folytassátok veszélyes utazásotokat; a Mennyből ehhez minden segítséget meg fogtok kapni.

Tanuljátok meg felismerni a gonosz munkálkodását, látván a háborúkat, amelyek mindenütt felütik a fejüket; a gonosz törvényeket, amelyeket szinte minden országba bevezettek, és amelyek tagadják Isten Igéjét; és Jézus Krisztus elárulását azok részéről, akik azt mondják, hogy Őt képviselik, miközben hátradőlnek és semmit sem tesznek annak érdekében, hogy hirdessék Szent Igéjét. Tanuljátok meg felismerni a gyűlöletet, amelyet Isten választott lelkei iránt mutatnak, mert akkor meg fogjátok ismerni azt a nehéz küldetést, amelyet nekik adtak, hogy emlékeztessék a világot arra, hogy Isten Szeretete még mindig él.

Hálát kell adnotok tehát a Legmagasságosabb Istennek az Életért, amelyet egyetlen Fia, Jézus Krisztus által adott az emberiségnek. Ha nem lett volna Fiam születése és az Ő Keresztrefeszítése, nem jött volna létre az Új Szövetség sem, hogy dicsőséges életet hozzon nektek, mely rátok vár, ha úgy döntötök, hogy elfogadjátok azt.

Ezek azok az idők, amelyben az új világra, az új Mennyországra és az új Földre kell felkészülnötök. Ne vesztegessétek az időt azzal, hogy vitatkoztok azon, amit a Fiam most nektek mond. Ehelyett tanuljátok meg jó szívvel elfogadni az Igazságot. Én, a ti szeretett Édesanyátok, Fiam felé foglak vezetni titeket, és imáitok minden téren meg fognak erősíteni benneteket, hogy méltók legyetek Krisztus Ígéreteire.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-akarata-lekuzdhetetlen

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZENT ÉDESANYÁTOK SZAVAM FRIGYSZEKRÉNYE
1987. december 26.

December 25-ről 26-ra virradó éjjel Jézus a fatimai üzenetekkel együtt hangsúlyozta a garabandali üzenetek fontosságát is, és azt, hogy a kettő egy és ugyanaz. Mintha nem is pihentem volna azon az éjszakán, alvás közben folytonosan fülembe csengett az üzenet. Jézus erősebben éreztette jelenlétét.


Fatima Szentélye Garabandal elismeréséért kiált! Megtanítottalak arra, hogy felismerjétek az idők jeleit. Keresitek-e ezeket a jeleket? Hogyan lehet, hogy nem ismeritek fel a jeleket? Ennyire nem érzitek? Miért zárkózik el értelmetek? Miért nem akartok látni? Miért nem akartok hallani? Elfelejtettétek szavaimat? Miért ismétlitek tévedésteket? Kedves, miért van ez a sok haragos támadás a garabandali üzenet ellen, amelyet Szent Édesanyátok adott nektek, aki Szavam frigyszekrénye? Papjaim ellenállása a garabandali jelenésekkel és üzenettel kapcsolatban mind a Sátán mesterkedése.
Most is újból megkísérli, ahogy Fatimában tette, hogy
megakadályozza üzenetem széleskörű elterjedését. Nem fogjátok föl, hogy a Sátán – aki ismeri üdvözítő tervemet, amelyet Édesanyám által adtam egyszerű gyermekeknek Garabandalban – ismét megkísérli megdönteni tervemet, hogy sötétségben hagyva benneteket, elessetek? A Sátán megkétszerezi erőfeszítéseit, hogy diadalt arasson Szent Édesanyátok felett. Mesterkedéseivel ráveszi Egyházamat, hogy tagadja meg ezeket a jelenéseket, a fatimai, üdvöt hozó üzenetek folytatását. A Sátán dühödten próbálja megakadályozni, hogy belőlem táplálkozzatok. Az én üdvözítő tervem világos: azért jövök, hogy megmentsem gyermekeimet. Ismerjétek fel hangomat – ne lepődjetek azon, hogy milyen eszközöket használok.
Egy senkit választottam, aki semmit sem tud, tiszta vásznat, hogy ezáltal váljék nyilvánvalóvá, hogy tőlem való minden, ami ezen a vásznon látható, és hogy elhiggyétek, hogy én vagyok az, Jézus, Isten szeretett Fia, aki beszél. Az én országom köztetek van. Ábeleim, tudom hogy ti újból fel fogtok ismerni. Ó szeretteim, mennyire szeretlek benneteket! Hamarosan felfedem előttetek tervemet. Uram, ha a papok nem ismerik fel hangodat, akkor Uram; mi történik?Vassula, nem a te a dolgod, hogy kérdezz, por és hamu!1 Hadd vezesselek úgy, ahogy én akarom, a többit hagyd rám!

Igen, Uram.

Ó jöjj, ne érts félre! Szeretet vagyok, tanulj meg elfogadni! Jöjj, mi ketten? Megtöltöm lámpásodat.

Igen Uram, köszönöm, hogy szeretettel vigyázol rám.

Menjünk.”

 
 
———
Római katolikus:

2019-12-29

A Szent Család: Jézus, Mária és JózsefKezdőének:
A pásztorok gyorsan útra keltek és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Gyermeket. (Lk 2,16)

Könyörgés:
Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk: gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Aki féli az Urat, tiszteli szüleit.
Isten tekintélyt adott az apának a gyermekek előtt, és megszabta az anya jogát a gyermekekkel szemben. Aki tiszteli apját, bűneit engeszteli, megszabadul tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál. Kincset gyűjt magának, aki megbecsüli anyját, aki pedig tiszteli apját, örömét leli gyermekeiben, s amikor imádkozik, meghallgatásra talál. Aki becsüli apját, hosszú életű lesz, s aki szót fogad apjának, felüdíti anyját.
Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében. Ha meg is fogyatkozik erejében, légy elnéző iránta, és ne vesd meg életének egy napján se. Apád iránt tanúsított jó cselekedeted nem megy feledésbe, és elszámolják neked bűneidért. A jótett fejében majd gyarapodni fogsz.
Ez az Isten igéje.
Sir 3,3-7.14-17a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad. Vö. 1. vers.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
A család élete az Úrban.
Testvéreim!
Mint Istennek szent és kedves
választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel! Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket!
Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek! Így adjatok hálát általa az Atyaistennek!
Asszonyok! Engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak! Szeressétek feleségeteket, ne legyetek hozzájuk durvák! Gyermekek! Fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr előtt!
Apák! Ne keserítsétek meg gyermekeitek életét, hogy kedvüket ne veszítsék!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,12-21

ALLELUJA
Szívetekben uralkodjék Krisztus békéje, * Krisztus tanítása töltsön el titeket gazdagon. Kol 3,15a és 16a – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Vedd a gyermeket és anyját és menekülj Egyiptomba!
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat.

Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 2,12-15.19-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-29


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Menekülés Egyiptomba

13 Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis kutatni fog a gyermek után, mert meg akarja ölni.”

14 József azonnal felkelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és annak anyjával együtt Egyiptomba indult. 15 Ott is maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

„Egyiptomból hívtam ki a fiamat.”[a]

Heródes megöleti a betlehemi gyermekeket

16 Amikor Heródes fölismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Kiküldte a katonáit, hogy öljenek meg Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket, aki kétéves, vagy annál fiatalabb volt. A két éves kort azért szabta meg, mert a bölcsektől megtudta a csillag feltűnésének idejét. 17 Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott:

18 „Kiáltozás hallatszott Rámában,
    nagy sírás és jajgatás:
Ráhel siratta gyermekeit,
    és nem akart megvigasztalódni,
    mert meghaltak.”[b]

Visszatérés Egyiptomból

19 József és családja Egyiptomban éltek, amikor Heródesnek vége lett. Akkor az Örökévaló egyik angyala megjelent Józsefnek álmában, 20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és az anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 József útrakelt, és hazatért a gyermekkel és Máriával Izráel földjére. 22 De nem mert Júdeába menni, mert meghallotta, hogy ott Arkhelaosz, Heródes fia uralkodik. Akkor Isten tanácsot adott Józsefnek álmában, aki így a családjával együtt Galileába ment, 23 és odaérve Názáret városában telepedett le.

Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott a Messiásról:

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/29
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Emlékeztessétek azokat, akik már nem tisztelnek Engem, arra a Szeretetre, amelyet irántuk érzek

Igazság Könyve:
2014. december 22. hétfő, 20:45

Drága szeretett leányom, ez egy üzenet a világnak Karácsony Napjára. Mivel mindnyájan a Születésnapomat ünneplitek, engedjétek meg Nekem, hogy ezen a különleges napon belépjek a szívetekbe, mert ez az Én Napom.

Hívjatok meg Engem otthonotokba, mint egy kedves vendéget, és mutassatok be családtagjaitoknak, barátaitoknak és szomszédjaitoknak, akik lehet, hogy már megfeledkeztek Rólam. Bár szólhat ugyan Rólam a Karácsony ünnepe, de a nagy örvendezés közepette, amelyre sor kerül, Engem figyelmen kívül hagynak. Engedjétek, hogy a Rólam való megemlékezés felvidítsa a szíveteket, hogy örömet és reményt hozzon nektek a jövőre nézve – egy jövőt, amelyet attól a naptól biztosítottam számotokra, amikor megszülettem.

Emlékeztessétek azokat, akik már nem tisztelnek Engem, arra a Szeretetre, amelyet irántuk érzek, és hogy mennyire vágyom arra, hogy újból életük része legyek. Ó, milyen nagy örömet jelentene Számomra, ha Karácsony Napján Hozzám fordulnának és kérnék Tőlem, hogy vigyem el nekik Békémet és Szeretetemet. Ha Karácsony Napján eljönnének Hozzám, Én Isteni Menedékem biztonságába burkolnám őket, és soha nem hagynám, hogy eltávolodjanak Tőlem.

Drága szeretett követőim, ti az Én Családom vagytok, Én pedig a ti családotok. Irgalmam által elviszlek benneteket szeretett Atyám Kebelére, Aki egy gyöngéden szerető szívű szülő szenvedélyével szeret benneteket. Ó mennyire szeret benneteket, és milyen nagy örömet érez, amikor ti, elismervén Engem, a Segítségemért folyamodtok.

Ti jelentetek Nekem mindent, és az irántatok való Szeretetem mindent átfogó, mely meghaladja felfogóképességeteket. Ezért tüzes együttérzéssel és erős elszántsággal fogok harcolni értetek, hogy megmentselek benneteket ellenségem gonoszságától. Féltő szeretettel fogom őrizni a lelketeket, és meg fogom vívni a jó harcot, hogy épen és egészségesen a Királyságomba vigyelek benneteket. Nem számít, hogy milyen erősen állnak ellen Nekem; hogy hány Kereszténynek kell még elszenvednie megaláztatást az Én Nevemért; hogy ellenségem mennyi csábítást helyez elétek – Én meg fogom nyerni ezt a lelkekért vívott csatát. Ez tény, mert semmi sem állhat Isten és az Ő gyermekei közé, mert Ő ezt nem fogja megengedni. Az az ember, aki ezt megteszi, félre lesz dobva. A gyűlölet meg lesz semmisítve, és a hazugságok le lesznek leplezve éppen a felszínesség miatt, amelyre épültek. Az Igazság ki fogja állni az idő próbáját.

Hamarosan eljövök, hogy egyesítsem Isten gyermekeit – az Ő drága családját. Emeljétek fel a szíveteket, és ne engedjétek, hogy ellenségeim ellankasszák a lelketeket; egyetlen gondolatotok a remény legyen. Teljesen bízzatok meg Irgalmamban, és álljatok készen arra, hogy újra befogadjatok Engem, a ti Üdvözítőtöket és Megváltótokat az életetekbe. Örüljetek, mert Ígéretem a legnagyobb örömre ad okot nektek.

Ez a Karácsony örömteli lesz, mivel az Időm rövid.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/o-milyen-nagy-oromet-jelentene-szamomra-ha-karacsony-napjan-hozzam-fordulnanak



NE TEGYETEK PRÓBÁRA TÖBBÉ!
1992. augusztus 26. Görögország, Simi szigete, Panormiti,

 
 
 

———-

Igaz élet Istenben:

NE MIATTAM SÍRJ!
Rhodos, 1990. július 27. 

Az egyik szerzetes, akivel találkoztam, könnyekre fakadt, amikor elmondtam neki, mennyire szenved Jézus.Jöjj, és tedd keblemre füledet, fiam, és hallgasd szívem dobbanását! Minden egyes dobbanásahívás valamely lélek számára, könyörgés egyetlen mosolyért. Mégsem értem hullasd könnyeidet fiam, hanem fivéreidért és nővéreidért, akik holtak, és testük feloszlóban van. Ne miattam sírj, ne miattam! Értük imádkozz, hogy Atyám küldje el nekik az értelem Lelkét! Másképpen hogyan lehetne őket megtéríteni?Vassula, add oda nekik azt az imát, amelyet Szent Édesanyámtól kaptál! Azt kérem tőlük, hogy imádkozzák naponta. Jöjj, az Írásokbeteljesednek… Én, az Úr sorra emelem a tömjén-oltárokat. Ezeknek az oltároknak szolgálniuk kellett volna, de parlagon hevernek, mert nincs senki, aki törődjön velük vagy lángra lobbantsa őket. “
 
 
 
———
Római katolikus:

12-21

Adventi köznapok – december 21.

OLVASMÁNY az Énekek Éneke könyvéből
A vőlegény közeledésén érzett menyasszonyi örömöt az Egyház önmagára vonatkoztatja; mert Krisztusra vár.
(Így szól az Egyház, mint Krisztus menyasszonya:) A kedvesem, íme, itt jön! Ugrál a hegyeken át és szökell a dombokon át! Olyan a kedvesem, mint a gazella, a fiatal szarvashoz hasonló. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán így szól hozzám a kedvesem: Kelj föl, barátnőm, jöjj, galambom, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők és jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Ez az Isten igéje.

Vagy tetszés szerint:

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Veled van az Úr, a te Istened!
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael!
Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya. Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet; Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemben: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed!” Veled van az Úr, a te Istened, az erős szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel, úgy mintha ünnepet ülne.
Ez az Isten igéje,


Én 2,8-14 v. Szof 3,14-18a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki! 1a és 3a. vers.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a mi segítségünk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
Zsolt 32,2-3.11-12.20-21

ALLELUJA
Velünk lakó Isten, †
királyunk, aki törvényt alkotsz nékünk! * Jöjj, Urunk, Istenünk, ments meg minket! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szűz Mária meglátogatja idős rokonát, Erzsébetet.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-45″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-21


————

Ortodox (Görög keleti): 

Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[a] Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.

10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[b] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[c] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A8-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A mustármag és a kovász példázata

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+13%3A18-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom.  Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Segítsetek egymásnak!

6.1 Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5:22-6:2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki hűtlenül kezeli a keveset, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. 11 Ezért, ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! 12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

13 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt.”[a]

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16%3A10-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/21

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

——–
Tóra:

A fáraó álma

41 Két teljes év múlt el ezután, és a fáraó is álmot látott.

Álmában a Nílus partján állt, és látta, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyák és nagyon soványak voltak. Oda álltak az előző kövér tehenek mellé. Azután a hét csúnya és sovány tehén kezdte fölfalni a másik hét szép és kövér tehenet, s végül egészen megették őket.

Eddig tartott az álom, s a fáraó fölébredt.

Majd ismét elaludt, és megint álmot látott: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Eddig tartott a második álom, s a fáraó fölébredt.

Nagyon nyugtalanították ezek az álmok, ezért reggel összehívatta Egyiptom bölcseit és varázslóit. Elmondta nekik, mit álmodott, de a bölcsek nem értették, mit jelent.

Ekkor a főpohárnok ezt mondta a fáraónak: „Felség, be kell vallanom, hogy hibát vétettem. 10 Felséged egyszer megharagudott szolgáira, a királyi pékmesterek főnökére meg rám, és mindkettőnket a testőrparancsnok börtönébe vetett. 11 Ott mindketten álmot láttunk: ugyanazon az éjjelen láttuk, de mást-mást álmodtunk, és az álmok jelentése is különböző volt. 12 Ott raboskodott velünk egy fiatalember, a testőrparancsnok héber rabszolgája, akinek elmondtuk, mit álmodtunk. Ő pedig mind a kettőnknek meg tudta mondani, mit jelent az álmunk. 13 És valóban, pontosan úgy történt, ahogy ő mondta: engem felséged visszahelyezett állásomba, a pékmestert pedig kivégeztette.”

József megmagyarázza a fáraó álmát

14 Ennek hallatára a fáraó megparancsolta, hogy Józsefet hozzák elébe a börtönből. Sietve el is mentek érte, József pedig megborotválkozott és átöltözött. Ezután a fáraó elé vitték.

15 A fáraó megszólította: „Álmot láttam, és senki sem tudja megmagyarázni, mit jelent. De rólad azt hallottam, hogy meg tudod fejteni az álmok jelentését!”

16 József így felelt: „Felség, nem én, hanem Isten az, aki a megfejtést tudtára adja a fáraónak, ez pedig felséged javát szolgálja.”

17 Akkor a fáraó elmondta Józsefnek, mit álmodott: „A Nílus partján álltam, 18 és láttam, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. 19 Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyábbak és soványabbak voltak, mint amilyeneket valaha is láttam Egyiptomban. 20 Azután a hét csúnya és sovány tehén fölfalta az előző hét kövér tehenet. 21 Különös módon a sovány teheneken meg sem látszott, hogy fölfalták a kövéreket: ugyanolyan soványak maradtak, mint azelőtt. Ezután fölébredtem.

22 Majd ismét elaludtam és megint álmot láttam: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. 23 Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. 24 Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Elmondtam ezeket a varázslóknak, de egyikük sem tudta megfejteni, mit jelent.”

25 József azt mondta a fáraónak: „Felség, ez a két álom ugyanazt jelenti. Isten így mutatta meg a fáraónak, amit tenni készül. 26 A hét szép tehén hét esztendőt jelent. Ezt jelenti a hét kövér kalász is. A jelentésük ugyanaz. 27 A hét sovány tehén és a hét hőségtől aszott meddő kalász is hét évet jelent: az éhínség hét esztendejét. 28 Ez az, amit mondtam, hogy Isten előre megmutatta felségednek, amit cselekedni fog. 29 Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra, 30 azután pedig hét szűk esztendő következik, amely miatt a nép elfelejti az előző bőség idejét. Szűkölködés és éhínség fogja emészteni egész Egyiptomot. 31 A korábbi bőségnek nyoma sem marad az éhezés ideje alatt, mert a csapás olyan súlyos lesz.

32 Felséged tehát kétszer álmodta ugyanazt — ez pedig azt jelenti, hogy ezt Isten már véglegesen elhatározta, és hamarosan véghez is viszi. 33 Most tehát jelöljön ki felséged egy értelmes és bölcs férfit, és adjon neki felhatalmazást egész Egyiptomban! 34 Egyúttal rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét! 35 Gyűjtsenek össze minden tárolható élelmet és gabonát a bőséges években a fáraó raktáraiba, és őrizzék azt a városokban! 36 Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.”

A fáraó maga mellé emeli Józsefet

37 A fáraónak és tanácsadóinak nagyon tetszett József terve. 38 Ezért a fáraó így szólt hozzájuk: „Ki lehetne alkalmasabb erre a feladatra, mint ez a fiatalember, akiben Isten szelleme lakik?”

39 Azután Józsefhez fordult: „Mivel Isten neked mutatta meg mindezeket, nincs nálad bölcsebb és értelmesebb férfi! 40 Téged bízlak hát meg, hogy viselj gondot egész birodalmamra! Népemet szavad kormányozza, és engedelmeskedjenek neked! Csak a királyi trón tesz engem hatalmasabbá nálad. 41 Most azért egész Egyiptom kormányzójává teszlek téged!” 42 Ekkor a fáraó levette a pecsétgyűrűjét, és József ujjára húzta. Majd megparancsolta, hogy Józsefet öltöztessék rangjának megfelelő finom lenvászon ruhába, és arany láncot tett a nyakába.

43 Azután elrendelte, hogy a fáraó második harci szekerén hordozzák körbe Egyiptomban, és kiáltsák: „Térdeljetek le József előtt!” Így tette a fáraó őt egész Egyiptom kormányzójává. 44 Ezt mondta a fáraó Józsefnek: „Jóllehet én vagyok Egyiptom királya, de tudtod és beleegyezésed nélkül még a kisujját se mozdítsa senki országomban!” 45-46 A fáraó egyiptomi nevet adott Józsefnek: attól kezdve Cáfenat-Panéah[a]-nak hívták.

Azután a fáraó Józsefhez adta feleségül Ászenatot, Potiferának, Ón papjának leányát. Így lett József 30 éves korában egész Egyiptom kormányzója. Ezután kiment a fáraó palotájából, és keresztül-kasul bejárta egész Egyiptom földjét.

A bőség hét éve

47 Elkezdődtek a bőség évei, s ezalatt tele marokkal ontotta termését a föld egész Egyiptomban. 48 József munkához látott: megszervezte, hogy minden városba gyűjtsék be a környező földekről a termés nélkülözhető részét, s ezt raktárakban helyezte el. 49 A bőség hét éve alatt olyan rengeteg sok gabonát halmozott föl, mint a tenger partján a homok. A végén már nem is vették számba, csak gyűjtötték raktárakba a sok termést.

50 Még mielőtt a szűk esztendők elkezdődtek volna, két fia született Józsefnek feleségétől, Ászenattól, aki Potiferának, Ón papjának leánya volt. 51 Elsőszülöttjét Manassénak nevezte József, mert azt mondta: „Bizony, elfeledtette[b] velem Isten minden keserűségemet, és apám családját!” 52 Második fiának az Efraim nevet adta, mert ezt mondta: „Megszaporított[c] engem Isten szenvedésem földjén.”

A hét szűk esztendő

53 Azután elmúltak a bőséges termést hozó évek, 54 és elkezdődött a hét szűk esztendő. Pontosan úgy történt, ahogy József előre megmondta. Sem Egyiptomban, sem a környező országokban nem termett a föld, és mindenhol éheztek az emberek. Egyiptomban azonban bőven volt gabona, mivel József még idejében elraktározta. 55 Amikor az egyiptomi nép is éhezni kezdett, kenyérért könyörögtek a fáraóhoz, aki ezt mondta: „Forduljatok Józsefhez, és tegyétek azt, amit mond!”

56 Mindenhol a földön éhínség uralkodott, de akkor József megnyitotta raktárait, és árulta a gabonát az egyiptomiaknak. Az éhínség pedig egyre súlyosabban nehezedett az emberekre. 57 A környező országokban is elhatalmasodott az éhínség, emiatt mindenki Egyiptomba ment gabonát vásárolni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15 Salamon felébredt, és akkor értette meg, hogy Isten beszélt vele álmában. Azután Jeruzsálembe ment, és odaállt az Örökkévaló Szövetségládája elé, majd áldozatokat mutatott be az Örökkévalónak: égőáldozatot és hálaáldozatot. Utána nagy lakomát rendezett minden szolgájának.

Salamon bölcs ítélete

16 Ezek után történt, hogy egyszer két asszony jött a király elé, ítéletét kérve. Prostituáltak voltak, megálltak a király trónja előtt, 17 és egyikük előadta az esetet: „Uram, királyom! Mi ketten egy házban lakunk, és mindketten gyermeket vártunk. Én szültem meg hamarabb a gyermekemet, 18 ő pedig három nappal később. Ezalatt senki más nem volt velünk a házban, csak mi ketten és a csecsemők. 19 Az egyik éjjel ő ráfeküdt a saját gyermekére, aki emiatt meghalt. 20 Ő azonban még akkor éjjel felkelt, és amíg én aludtam, kicserélte a két csecsemőt: elvette mellőlem a fiamat, és a saját halott fiát tette a helyére. 21 Reggel, amikor szoptatni akartam a fiamat, láttam, hogy már nem él! De ahogy alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ez nem is az én fiam, akit szültem.”

22 Ekkor azonban a másik asszony közbevágott: „Nem így van! Az eleven gyermek az enyém, és a halott a tiéd!”

Az első asszony így válaszolt: „Nem igaz! A te fiad halt meg, az élő pedig az enyém!” Így vitatkoztak a király előtt.

23 Végül a király ezt mondta: „Szóval mindketten azt állítjátok, hogy az élő gyermek a tiétek, és a másiknak a fia halt meg?” 24 Akkor a király szólt a szolgáknak, hogy hozzanak egy kardot. 25 Majd ezt mondta: „Vágjátok ketté az élő gyermeket! Adjátok az egyik felét az egyik asszonynak, a másik felét a másiknak!”

26 Az élő gyermek anyja ekkor megsajnálta a fiát, és így kiáltott a királynak: „Ó, uram, kérlek, inkább legyen a másik asszonyé a gyermek, csak ne öljék meg!” A másik asszony viszont ezt mondta: „Vágjátok csak ketté, ne legyen se az övé, se az enyém!”

27 Akkor a király így ítélt: „Ne öljétek meg az élő gyermeket, hanem adjátok az első asszonynak, mert valóban ő az anyja!”

28 Egész Izráel népe hallott erről az esetről és Salamon ítéletéről. Tisztelettel és félelemmel tekintettek a királyra, mert megértették, hogy Isten bölcsessége lakik benne, és így hozza meg ítéleteit.

Salamon királysága

Salamon király egész Izráel fölött uralkodott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+3%3A15-4%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

https://www.hebcal.com/sedrot/miketz


Üdvösség Anyja: A Szeretet Ajándéka Karácsonykor felerősödik

Igazság Könyve:

2014. december 20. szombat, 16:25

Drága gyermekeim, Fiam Szeretete soha nem árad ki olyan széles körben, mint Karácsonykor.

Ebben az időben, Születésének megünneplése során, Ő Szeretetével árasztja el a lelkeket. Ez az az időszak, amikor meg kell élnetek, természetesen, mint Isten gyermekei a nektek adott szeretetet. Nektek ápolnotok kell a Szeretet Ajándékát, mely Istentől jön, és meg kell osztanotok azt mindazokkal, akiket ismertek.

A Szeretet Ajándéka Karácsonykor felerősödik Isten minden gyermekének a lelkében, és ez az az idő, amikor el kell ismernetek, hogy a szeretet a családban kezdődik. A Fiam egy családban született, és ennek jó oka volt. Isten megjelent, nem, mint egy Küldetésbe küldött egyedülálló személy, akihez senki sem áll közel, hanem a Szentcsaládban.

Szeressétek családjaitokat, és bocsássátok meg a múltban elkövetett bűneiket. Szeressetek mindenkit, azokat is, akik utálnak benneteket. A kölcsönös szeretet által le tudjátok győzni a gyűlöletet, és bár ez olykor nehéz lehet, ti ez által erősebbekké váltok és békések lesztek. A gyűlölet egy negatív érzelem, és a boldogtalanság mély érzése által kiüresíti a lelket. Addig eszi a lélek magját, amíg a lélek meg nem hal. Ne engedjétek, hogy a gyűlölet elválasszon benneteket a Szeretet Ajándékától, amely a legnagyobb Kegyelem, mert ez Istentől származik.

Szeressétek egymást úgy, ahogy Isten szeret benneteket ezen a Karácsonyon. Imádkozzatok azokért, akik gonosz cselekedetet követtek el ellenetek, és kérjétek Fiamat, hogy szabadítson meg benneteket a gyűlölet terhétől.

Isten Szeretete a maga teljes dicsőségében látható abban a családban, ahol virágzik a Szeretet. Az ilyen családoknak, amelyeknek van szerencséjük megtapasztalni az egymás iránti szeretetet, meg kell osztaniuk ezt a szeretetet azokkal, akik a saját életük során nem részesülnek szeretetben. Az a személy, aki egy szerető családban nevelkedett fel, és aki gyöngéd szívvel tud szeretni, megérinti mások szívét. Ilyen módon terjed Isten Szeretete – a család kebeléből.

Egy szerető család szívének volt köszönhető, hogy Fiam magára vette az Ő földi Küldetését, hogy megváltsa az embert a bűntől. Így tehát, e Karácsony alkalmával azt kérem tőletek, hogy szeressétek egymást, és kérjétek Fiamat, hogy minden családot kegyelmekkel áldjon meg, hogy jobban szeressétek egymást.

A családban jelenlévő szeretet le tud győzni minden akadályt, amelyet a Sátán eléje helyez. A család Isten Szeretetének az alapja, amelyet a Sátán megvet. A család az, amelyet a gonosz megcéloz, és ő mindent meg fog tenni, hogy elpusztítsa a családi egységet.

A Szeretet és az egység a családban a Mennynek egy nagy Ajándéka és nektek állandóan törekednetek kell arra, hogy mindig egységben maradjatok.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-szeretet-ajandeka-karacsonykor-felerosodik

 

———-
Igaz élet Istenben:

NE TEGYETEK PRÓBÁRA TÖBBÉ!
1992. augusztus 26. Görögország, Simi szigete, Panormiti,


(Odautaztam, hogy négy napot töltsek e kis szigeten és Panormitiben. Csak néhány ház veszi körül a kimagasló monostort és a
Szent Mihály templomot. Ezüsttel borított ikonja ember nagyságú. Csodatévő ez az ikon. Hívást éreztem, ezért elmentem oda imádkozni, és Szent Mihály közbenjárását kértem.
Mielőtt Panormitibe indultam, reggel 8 órakor Jézus álmomban eljött hozzám. Nem engedte meg, hogy Rá tekintsek. Azt akarta, hogy csak érezzem
jelenlétét. Jobb oldalamon állt, és bal karját vállamra tette. Azonnal megéreztem Istennek meleg, vígasztaló védelmét. Felvidult a lelkem. Megengedte, hogy megérintsem bal kezét, amely vállamon nyugodott. Éreztem minden egyes ujját. Azután megengedte, hogy bal kezemmel megérintsem Szívét, a szakállát és Arca egy részét. E pillanatok lelkemet leírhatatlan vigasztalással, békével, örömmel és biztonsággal töltötték el. Nem volt szükséges, hogy szóljon. Közeli jelenléte mindent elmondott nekem. ÉN VAGYOK velem van!

Ugyanaznap később:

Az én békémet adom neked. Légy olyan türelmes, mint én!
Az Atya szeret téged, és Ő bízta rád ezt a küldetést. Ne gondold, hogy nem ismerem súlyát!   Jegyesed vagyok, aki gondoskodik rólad 1 , megvigasztal és hűséges marad hozzád. Az Atya írótáblája vagy, és erre a táblára van ráírva a mi szeretet-himnuszunk. Ne gondold, hogy a Magasságbeli nem tudja, miképpen vigye véghez tervét néped körében! 2 Tűzzel fog visszatérni szőlőskertjébe, felmond a bérlőknek, akik ingyen kapták meg szőlőskertjét, és másoknak adja, mert nem gondozták és pusztasággá tették. Éveken keresztül próbáltam figyelmeztetni őket. Elküldtem hozzájuk szolgáimat, de mindegyiket megölték. 3 Ma őszintén mondom nektek:„A kő, amit az építők elvetettek,szegletkővé vált. 4 Ma a kegyelem Szentlelke a Szegletkő, és aki a Szegletkőre esik, darabokra hull, aki a Szegletkőre esik, megsemmisül.

Komoly figyelmeztetéseket küldtem nektek.Ne tegyetek próbára többé!
Te pedig leányom, ne csodálkozz néped vonakodása miatt! Egyik prófétát sem fogadják szívesen hazájában. Ha szívesen fogadnák, akkor ma nem lennének ellenségeid csupán azért, mert megmondtad nekik az igazságot.
Jöjj, megáldalak téged és megáldom társaidat is. “


 
———
Római katolikus:

12-20

Adventi köznapok – december 20.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten csodás módon szabadítja meg népét. Hatalmának nagy jele: a Szabadító – Szűztől születik!
A választott nép szorongatott napjaiban Izajás próféta által így szólt az Úr Acház királyhoz; „
Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.”
De Acház így válaszolt: „Nem
kérek jelet, és nem kísértem az Urat.”
Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr
maga ad nektek
jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.

Iz 7,10-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya. Vö. 7c és 10b. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és minden, ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő
szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Dávid kulcsa, † te megnyitod az örök ország ajtaját. * Jöjj, hozd ki sötét börtönükből a bűnök rabjait! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus születésének hírüladása.
Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és
gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme,
gyermeket fogansz méhedben és
fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért
szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-20

————
Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Páltól, Jézus Krisztus apostolától. Isten akarta, hogy apostol legyek és hirdessem az örök életet, amelyet Isten megígért, és amely Jézus Krisztusban található.

Timóteusnak, szeretett fiamnak szól ez a levél. Az Atya-Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon neked kegyelmet, irgalmat és békességet.

Hálaadás és bátorítás

Amikor imádkozom — éjjel és nappal —, mindig érted is könyörgök, és hálát adok Istennek, akit tiszta lelkiismerettel szolgálok, akárcsak az őseim tették. Eszembe jut, hogyan sírtál, és már nagyon szeretnék újra találkozni veled! Hogy fogunk örülni, ha megint láthatjuk egymást! Eszembe jut, milyen igazi és őszinte hit lakik benned. Ugyanez a hit élt előbb nagyanyádban, Lóiszban, majd édesanyádban, Eunikében, és meg vagyok győződve róla, hogy benned is. Ezért sürgetlek, hogy ismét lobbantsd lángra azt az ajándékot, amit Isten adott neked, amikor rád tettem a kezemet. Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a félénkség, gyávaság szelleme, hanem az erő, az isteni szeret, a kiegyensúlyozottság és a fegyelmezettség Szelleme!

Tehát ne félj, hanem mindenki előtt bátran tanúskodj Urunkról! Ne szégyellj engem se, aki az Úrért vagyok fogságban! Vállald velem együtt az örömhírért való szenvedést, amelynek elviseléséhez Isten megadja az erőt!

Hiszen ő az, aki megmentett és elhívott, hogy szent népévé tegyen bennünket, de nem azért, mintha ezt bármivel is kiérdemeltük volna. Egyáltalán nem! Hanem azért, mert így látta helyesnek, és mert kegyelme erre indította, hiszen már az idő kezdete előtt elhatározta, hogy Jézus Krisztus által kegyelmébe fogad minket. 10 Most pedig Isten irántunk való kegyelme kézzelfoghatóan megnyilvánult abban, hogy Megváltónk, Jézus Krisztus eljött. Ő még a halált is legyőzte, és az örömhír által világosan megmutatta az örök és elpusztíthatatlan életre vezető utat.

11 Ennek az örömüzenetnek a hirdetésére választott ki engem Isten, s ő tett apostollá és tanítóvá. 12 Emiatt kell most elszenvednem a fogságot, de nem szégyellem, mert ismerem Jézust, akiben hiszek. Meg vagyok győződve, hogy az ő kezében biztonságban van a rám bízott kincs, amíg elérkezik az a Nap.[a] 13 Tekintsd mintának és kitartóan kövesd az egészséges tanítást, amelyet tőlem hallottál! Ragaszkodj hozzá a Krisztus Jézus iránti hittel és szeretettel! 14 A bennünk élő Szent Szellem segítségével őrizd meg azt a drága kincset, amelyet Isten rád bízott!

15 Amint te is tudod, a Kis-Ázsiából valók mind elfordultak tőlem, még Fügelosz és Hermogenész is. 16 Az Úr könyörüljön meg Onéziforosz családján, mert ő sokszor meglátogatott és felüdített engem, és soha nem szégyellte, hogy börtönben vagyok. 17 Sőt, amikor Rómába jött, addig keresett, amíg meg nem talált. 18 Az Úr könyörüljön rajta, amikor az a Nap elérkezik! S hogy Onéziforosz milyen sokféle módon segített nekem, amikor Efezusban voltam, azt te tudod a legjobban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+1:1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”

28 Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.”

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

32 Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10:23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/12/20

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Isten, az Atya: Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.

Igazság Könyve:
2014. december 7. vasárnap, 16:30

 

Drága leányom, senki se feledje közületek, hogy Én Ki Vagyok. Én a ti szeretett Atyátok Vagyok, mindannak Teremtője, ami kezdetben volt, és Az, ami a vég. Mindezek a dolgok Tőlem származnak, és minden ember Színem előtt meg fog hajolni, ha nem szeretné, hogy kidobják a Legnagyobb Mennyei Hierarchiából.

Ti vagytok, szeretett gyermekeim, mindaz, amire a Szívem vágyik, és mindazok a csaták, amelyeknek tanúi vagytok a Földön, a lelketek üdvösségét szolgálják. Mindazt, ami gonosz, Ellenségem okozza, a hazugság királya, a kísértő, a vádló, a legnagyobb ellenségem, és egyben gyermekeim ellensége is. Ő, aki Ellenem van, ti ellenetek is van. Mindaz, ami Dicsőséget hoz Nekem, annak is dicsőséget hoz, ami az Enyém. Ez magába foglalja egyszülött Fiamat és titeket is, szeretett leszármazottjaim.

Az az ember, aki üldözi gyermekeimet, nem Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy mindazt a szenvedést, fájdalmat, elszigeteltséget, amit el kell viselniük azoknak, akik a legközelebb állnak Hozzám, a Sátán és az ő bukott angyalainak a hierarchiája okozza.  A legnagyobb vágyuk az, hogy elvegyenek Tőlem benneteket, és emiatt fogtok szenvedni.

Mivel Én nem veszem vissza azt, amit adok, ezért a szabad akaratotok lesz a ti győzelmetek, vagy a bukásotok, attól függően, hogy melyik utat választjátok. Ez azt jelenti, hogy ha felajánljátok a szabad akaratotokat Nekem a lelketek és más lelkek javára, akkor le tudjátok, és le is fogjátok győzni a legnagyobb ellenséget: az ördögöt. De ha hagyjátok, hogy a gonoszság átitassa a lelketeket, a saját szabad akaratotokkal fogtok elvágni minden, benneteket Velem összekötő kapcsolatot.

Én nem avatkozhatok bele a szabad akaratotokba, mert ez azt jelentené, hogy megszegtem volna az Ígéretemet. Nem kényszeríthetlek benneteket, hogy döntéseket hozzatok. Én csak az örök üdvösségre vezető ösvényt, az utat mutathatom meg nektek. Ezt követően nektek kell eldöntenetek azt, hogy mit akartok. Minden Ajándékot szabadon kaptok a Mennyei Hierarchiától, ha úgy döntenétek, hogy ez az az élet, amire vágytok. A saját érdeketekben kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem a pompa és ragyogás miatt, amelyeket a démonok, kísértései által elétek helyeznek.

Sokan közületek bizonytalanok Felőlem, vagy afelől, hogy Én Ki Vagyok, mert a Sátán a neki adott hatalom által elvakít benneteket Létezésemet illetően. Ő nyilvánosan gúnyolni fog benneteket, felhasználván mindenféle emberi logikát és értelmet, hogy tagadjátok Istenségemet. Engem nyilvánosan megvetéssel fognak megvitatni, de a „gyáva ravasz” – aki maga a Sátán -, nem fogja magát felfedni, mert ez megdöntené a célját. Mindaddig, amíg nem hisztek az ördög létezésében, az sem valószínű, hogy Bennem hisztek. Azonban figyelmeztetlek benneteket: higgyetek, amit csak akartok Felőlem, de a gonosz létezését ne tagadjátok, mert az körös-körül vesz benneteket. Ha a gonosz létezését tagadjátok, Engem tagadtok, mert a gonosz ellentéte mindannak, amit Én képviselek. Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet az Enyém. Azok, akik szeretnek, lehet, hogy nem ismernek el Engem, pedig Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a gonoszság okozóját választjátok Istenségem helyett. Hamarosan fel fog virradni az a nap, amikor meg fogjátok érteni mindazt, amit most mondok nektek. Amikor a pókhálók le lesznek rántva szemetekről, Hozzám kell futnotok. Én várni fogok rátok, hogy Menedékembe ragadjalak benneteket, és attól a pillanattól kezdve, le fogom törölni könnyeiteket, elűzök minden szenvedést, és Királyságom Fényébe foglak vinni benneteket mindörökre.

Szeretlek benneteket, drága gyermekeim. Vágyva várom azt a napot, amikor visszatértek Mennyei Ölelésembe.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nelkulem-semmi-sem-letezne-nem-lenne-vilagegyetem-nem-lenne-szeretet-nem-lenne-elet

 

2019-12-04

1. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből 
Jelképes lakomát készít az Úr a szent hegyen. Költői képben fejezi ki, hogy meghív minden népet a
Megváltó eljövetelének ünneplésére.
A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek az ő szent hegyén, lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Ezen a hegyen leveszi a
leplet, amely minden népet
betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.
Ez az Isten igéje. 

Iz 25,6-10a”

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-04

 


———-

Igaz élet Istenben:

ENGEDJÉTEK, HOGY AZ ÉN MANNÁM
TÖLTSE MEG SZÁJATOKAT!

1993. április 8.Uram, Istenem, tudod, hogy ajkamon nincs hamisság. Te, aki átlátsz lelkemen és megvizsgálod bűneimet, tudod, hogy ártatlan vagyok és nem vagyok mindabban vétkes, amivel vádolnak és amiért elítélnek. Hiszen nekem adtad Lelkedet!Városom! Kedvesem! Én vezettelek rá, hogy lábam nyomain és az én világosságomban haladj. Azért jöttem, hogy megmondjam, nem vagy egyedül! Érted? Két karom úgy vesz körül mint lángoló fal. Mondom neked, ne várj elismerést az emberektől, mert akit az emberek csodálnak, az utálatos szememben. Ezért hadd vadásszanak rád, hadd üldözzenek! Ne félj bárányom azoktól, akik megölik a testet, mert azon kívül semmit sem tehetnek. Megmondom kitől félj, attól, akinek hatalma van arra, hogy a pokolra vessen, miután megölt.Inkább áldj engem, hogy mindazt, amire tanítottalak, elrejtettem a tanultak és az ügyesek elől, és az egyszerű gyermekeknek nyilvánítottam ki, mivel ez örömet szerez nekem és Lelkem gyönyörűségét leli benne! Tudj arról, hogy aki hozzád ér, 1 az a szemem világát bántja. Tégy meg mindent Vassulám, hogy úgy jelenhess meg előttem, mint aki hitét megőrizve jutott keresztül megpróbáltatásain. Mutasd meg, hogy szilárdan állsz, mint a fa, mely meggyökerezett az igazságban, a szeretetben, a hitben és a reményben, hogy örvendezhessek, ha majd eljövök megvizsgálni gyümölcsödet! A szenvedést szeresd inkább, semhogy tested gyengeségének engedj, gyermekem! Senkinek sem fog sikerülni elválasztania téged tőlem, ezért örvendj!Jaj a világnak 2 amely akadályt gördít üzeneteim útjába, és méginkább jaj annak az embernek, aki megteszi!  Vassula… általad fogom dicsőségemet megmutatni. Ha körülvesznek téged az ellenséges lelkek, légy hozzájuk olyan, mint a kétélű kard, amely keresztülszúrja a hazugságot! Imádkozz azért, hogy ezt a mennyei táplálékot, amelyet Lelkem adott, szétosszák az éhezők és a szegények között! Engedjétek, hogy az én mannám töltse tele szájatokat!
És mondom neked 3 akit Lelkem hálóként vet ki minden nemzet fölé… „Imé stenakhoreménos para poli. Avria ine i proti stavrossi, ké pali, a Ios Mou tha ksana – stavrothi se epta meres…” 4Feketébe fogom öltöztetni a mennyet… imádkozz húsvét  dátumának egyesítéséért! Légy az én békémben! Én, Jahve, szeretlek. Félelem nélkül hirdesd Szavamat! Jöjj! “

 
 
 
———
Római katolikus:

2019-12-07

1. adventi hét szombat

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az Úr megkönyörül népén; meggyógyítja sebeit, megáldja termőföldjeit, legyőzi ellenségeit.
Prófétája által így vigasztal az Úr:
Sion népe, te Jeruzsálemben élsz majd és nem kell többé sírnod. (Az Úr) irgalmas lesz irántad, amikor meghallja hozzá kiáltó szavadat; mihelyt meghallja, meg is hallgat. Bár a szenvedés kenyerét és a nyomorúság vizét adta neked az Úr, de ő, a te tanítód, nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat. Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja a mögötted álló figyelmeztetőnek szavát: „Ez a helyes út, ezen járjatok!”
Bárhol vetsz a földön, vetésednek esőben lesz része, és a föld termette kenyér ízes lesz és tápláló. Nyájaid tágas mezőkön legelnek majd azon a napon. Ökreid és szamárcsikóid, amelyek a földet megmunkálják, sóval vegyített, szórólapáttal megtisztított eleséget esznek. Minden magas hegyen és minden dombtetőn folyóvizek és patakok folynak majd a nagy öldöklés napján, azon a napon, amikor a bástyák leomlanak. A hold fénye olyan lesz, mint a nap ragyogása, a nap fénye pedig hétszer ragyogóbb lesz, olyan mint hét napnak a fénye; azon a napon az Úr bekötözi népe sebeit, és meggyógyítja a sebhelyeket, amelyeket verésével okozott neki.
Ez az Isten igéje.

Iz 30,19-21.23-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják. (Iz 30,18 – 2. tónus)
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, mert jó dolog őt áldani, * Istenünknek kedves a dicséret.
Jeruzsálemet az Úr újjáépíti, * Izrael szétszórt fiait egybegyűjti.
Hívek: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják.
E: Ő a megtört szívűeket meggyógyítja, * és sebeiket bekötözi.
A csillagokat számon tartja, * és nevén szólítja valamennyit.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják.
E: Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma, * bölcsességének nincs határa.
A szelídeket magához emeli, * de porig alázza a bűnösöket.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják.
Zsolt 146,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Isten a mi bíránk, a mi törvényhozónk és a mi királyunk, * ő üdvözít minket. Iz 33,22 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus irgalmas, és segít a nép nyomorán.
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!”
Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik:
„Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 9,35-10,1.6-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-07

 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet. Jézus önmagát áldozta fel a bűneinkért, és hogy kiszabadítson bennünket ebből a jelenlegi, gonosz világrendszerből — Atyánknak, az Istennek terve és akarata szerint. Övé legyen a dicsőség mindörökké. Ámen!

Csak egyetlen igazi evangélium létezik

Meglep, hogy ilyen gyorsan elfordultatok Istentől, aki Krisztus kegyelméhez hívott titeket, és átpártoltatok valami másféle örömüzenethez — máshoz, mint amit mi hirdettünk nektek. Pedig nem létezik másféle, csupán arról van szó, hogy némelyek megzavarnak titeket azzal, hogy el akarják torzítani a Krisztusról szóló örömüzenetet.

Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyen átkozott még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen!

10 Mit gondoltok, az emberek kedvét keresem, vagy Istenét? Vajon arra törekszem, hogy népszerű legyek? Bizony, ha még mindig az emberek tetszését keresném, akkor nem lennék Krisztus rabszolgája.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A mustármag és a kovász példázata

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+13:18-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/07
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
 
——–
Tóra:

Ezt parancsolta nekik: „Adjátok át ezt az üzenetet uramnak, Ézsaunak: »Szolgád, Jákób üzeni neked, hogy évekig jövevényként élt Lábánnál, de most hazatérőben van az állataival — csordáival, nyájaival, szamaraival — és szolgáival együtt. Azért küldött minket hozzád, hogy ezt elmondjuk, és reméli, hogy jóindulattal leszel iránta.«”

A követek ezzel a hírrel érkeztek vissza: „Elmentünk Ézsauhoz, a bátyádhoz, aki már úton is van errefelé, 400 emberével együtt.”

Ennek hallatára Jákób nagyon megrémült, és félelmében az egész táborát — a szolgákat és az állatokat is — két részre osztotta. Azt gondolta, hogy ha Ézsau rátámad az egyik csoportra, és levágja őket, akkor legalább a másik megmenekül.

Azután imádkozni kezdett: „Atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak Istene! Örökkévaló, aki azt mondtad nekem, hogy térjek vissza szülőföldemre, a rokonaimhoz, és jót teszel velem! 10 Örökkévaló, nem vagyok méltó jóságodra és hűségedre, amelyet irántam, szolgád iránt mutatsz! Hiszen mikor Háránba menet átkeltem a Jordánon, csak egy vándorbotom volt, most meg hazatérőben úgy megsokasítottál, hogy két sereggel keltem át! 11 Kérlek, Örökkévaló, szabadíts meg a bátyám, Ézsau kezéből! Félek tőle, hogy ránk támad és lekaszabol bennünket, anyát és gyermekeit együtt! 12 Kérlek, emlékezz rá, hogy azt ígérted, jót teszel velem, és utódaimat úgy megszaporítod, mint a tengerparton a homokszemeket, amelyek megszámlálhatatlanok!”

13 Akkor éjjel Jákób ott maradt. Másnap reggel azután állataiból kisebb nyájakat választott ki ajándékul Ézsau számára. 14 Az egyikbe 200 nőstény kecske és 20 bak, meg 200 anyajuh és 20 kos tartozott, 15 a következőbe 30 szoptatós tevekanca és mindegyiknek a csikója, azután egy csorda következett 40 tehénnel és 10 bikával, végül egy másik csoport 20 szamárkancával és 10 szamárcsődörrel.

16 Mindegyik csoportot rabszolgáira bízta, akiknek ezt parancsolta: „Induljatok el, vonuljatok előttem, mindegyikőtök a maga állataival, de hagyjatok helyet az egyes csoportok között!” 17 Az elsőnek ezt mondta: „Amikor találkozol a bátyámmal, Ézsauval, ő majd megkérdezi tőled: »Kinek a szolgája vagy? Hová mész? Kinek a nyája ez itt?« 18 Akkor ezt válaszold neki: »Szolgádé, Jákóbé ez a nyáj. Uramnak, Ézsaunak küldi ezeket az állatokat ajándékul. Maga Jákób pedig itt jön utánam, nem messze.«”

19 Ugyanezt parancsolta Jákób mindegyik szolgájának: „Ti is mind ezt mondjátok Ézsaunak, 20 és tegyétek hozzá: »Szolgád, Jákób is itt jön utánam, nem messze.«”

Jákób ugyanis azt gondolta, hogy ilyen módon megengeszteli Ézsaut az ajándékokkal, és mire maga is találkozik majd vele, Ézsau már kedvesen fogadja.

21 Tehát, Jákób előre küldte szolgáit a nyájakkal, de ő maga még nem indult tovább. 22 Azonban a saját családját: két feleségét, a két másodfeleségét és a tizenegy fiát még aznap este átvitte a Jabbók-patak gázlóján a túlsó partra. 23 Azután az állatait is átvitte a gázlón.

Jákób küzd az ismeretlen férfival

24 Miután mindezt elvégezte, Jákób egyedül maradt a patak innenső partján egész éjjel. Ekkor egy ismeretlen férfi jelent meg, akivel Jákób egészen hajnalig küzdött. 25 Amikor az idegen látta, hogy nem bír Jákóbbal, ráütött a csípőjére. Ettől Jákób forgócsontja kificamodott.

26 Az ismeretlen ekkor azt mondta: „Engedj el, mert hajnalodik!”

„Semmiképpen — válaszolta Jákób —, amíg meg nem áldasz engem!”

27 Akkor az megkérdezte: „Mi a neved?”

Jákób beismerte: „Jákób[a] vagyok.”

28 Az idegen ezt mondta: „Mától fogva nem Jákób, hanem Izráel[b] lesz a neved, mert küzdöttél Istennel és emberekkel — és győztél!” *

29 Jákób megkérdezte: „Kérlek, áruld el te is a neved!”

De az ismeretlen visszakérdezett: „Miért akarod tudni a nevem?” — azután megáldotta Jákóbot.

30 Jákób ekkor fölkiáltott: „Hiszen szemtől-szemben láttam Istent, mégis megmenekültem!” Ezért nevezte Jákób azt a helyet Penúélnek[c]. 31 A nap éppen akkor kelt föl, amikor Jákób elhagyta Penúélt, és átkelt a gázlón. Csak sántítva tudott járni a csípősérülése miatt. 32 Izráel népe mind a mai napig nem eszi meg azt a részét a levágott állatok húsának, amely a csípőforgónál van, mivel Jákóbot ezen a helyen érte a csapás.

Jákób kibékül Ézsauval

33 Ezután Jákób észrevette, hogy Ézsau közeledik 400 emberével. Ekkor gyorsan elrendezte a családját: a két szolgáló mellé állította a saját fiaikat, azután Lea következett a fiaival, de Ráhelt és Józsefet leghátulra állította. Jákób maga az élükön haladt, és mikor Ézsau már közel volt, hétszer a földig hajolt a bátyja előtt, miközben egyre közelebb ment hozzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+32%3A4-33:3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://masodikeljovetel.hu/velem-kapcsolatos-cimek-uj-neveket-fognak-kapni

Támadás készül Edom ellen

Ezt a látomást kapta Abdiás. Ezt mondta Uram, az Örökkévaló Edomról:[a]

Hírt hallottunk az Örökkévalótól,
    hírnököt küldött a nemzetekhez,
    aki ezt hirdette nekik:
„Készüljetek, és jöjjetek,
    támadjuk meg Edomot!”

Az Örökkévaló üzenete Edom népének

„Bizony, te vagy a legkisebb
    a nemzetek között,

mindenki megvet
    és megutál téged.
A saját büszkeséged vezetett félre:
    mivel magas sziklák rejtekében[b] laksz,
    fenn a magasban,
ezt gondoltad:
    »Ugyan, ki tudna legyőzni engem?!«
Pedig hiába szállnál
    oly magasra, mint a sas,
hiába raknád fészked a csillagok közé,
    onnan is letaszítanálak”
    — mondja az Örökkévaló.

5-6 „Ha tolvajok törnek be egy házba,
    ha éjjel rablók törnek az otthonodba,
csak annyit visznek el,
    amennyi valóban kell nekik.
Ha szüretelők szedik a szőlőt,
    egy
keveset ők is hagynak rajta.

De téged, Ézsau népe,
    ellenségeid teljesen elpusztítanak!
Felkutatják minden elrejtett kincsedet,
    úgy kirabolnak,
    hogy semmid sem marad!
Szövetségeseid becsapnak,
    országodból kiűznek,
akikkel békességben éltél,
    elfoglalják földedet,
bizalmas barátaid
    csapdát állítanak neked,
    de észre sem veszed.

Azon a napon
    — azt mondja az Örökkévaló —
kipusztítom a bölcseket Edomból,
    és minden értelmet Ézsau hegyeiről.[c]
Rettegnek vitéz harcosaid, Témán[d],
    mert mindet leöldösik,
    egy sem marad élve Ézsau hegyén!
10 Bizony, utolér téged a büntetés,
    mindazért, amit testvéred,
    Jákób ellen elkövettél.
Elborít a szégyen,
    és mindörökre kiirtanak téged,
    mert testvéredet öldökölted kegyetlenül!

11 Amikor Jeruzsálem kapuján
    idegenek törtek be,
amikor kincseire sorsot vetettek,
    amikor kirabolták,
    és lakóit elhurcolták,
testvérednek nem segítettél,
    hanem a rablókkal együtt zsákmányoltál!
12 Nem kellett volna
    kárörvendőn nézned testvéredre!
Nem kellett volna örülnöd
    Júda népe pusztulásán
    büntetése napján!
Nem lett volna szabad
    nagy hangon kérkedned
    nyomorúságuk láttán!
13 Miért mentél be népem kapuján,
    szerencsétlenségük idején?
Miért nézted gyönyörködve
    népem romlását?
Nem lett volna szabad
    vagyonukra kezed kinyújtanod
    nyomorúságuk idején!
14 Hogy nem féltél az utakra állni,
    hogy népem menekültjeit levágjad?!
Hogy merted a megmaradtakat
    kiszolgáltatni ellenségeiknek?!
15 Bizony, közel az Örökkévaló napja,
    és minden nemzetet elér!
Ezért, ahogy másokkal bántál,
    úgy bánnak majd veled is, Edom!
Bizony, minden gonosztetted
    visszaszáll a fejedre!

16 Ahogy ittatok[e] haragom poharából
    szent hegyemen,
majd úgy isznak mind
    az összes nemzetek is!
Bizony, megisszák egészen,
    lenyelik, bármilyen keserű,
s úgy eltűnnek a föld színéről,
    hogy még nyomuk sem marad!
17 De a Sion hegyén lesznek azok,
    akik megmenekülnek,
    és szent népemmé lesznek.
Jákób népe ismét
    birtokba veszi földjét,
    mint az örökségét.
18 Bizony, Jákób népe
    olyan lesz, mint a tűz,
    József családja, mint a láng!
Elpusztítják Ézsau népét,
    mint szalmát a tűz,
hogy még írmagjuk sem marad!”
    — mert az Örökkévaló mondta ezt.

Az Örökkévalóé lesz a királyi uralom!

19 Izráel népe elfoglalja
    Ézsau hegyeit délen,
s a filiszteusok földjét,
    nyugat felé.
Letelepülnek Efraim
    és Samária vidékére,
Benjámin törzse
    pedig Gileádba.
20 Akiket száműztek Izráelből,
    nagy seregben jönnek vissza
    Kánaán földjére,
    s elfoglalják egészen Sareptáig.
Akiket pedig Jeruzsálemből hurcoltak el,
    Szefáradból[f] térnek vissza,
    és letelepednek a déli városokban.
21 Sion hegyére a győztes szabadítók[g]
    mennek föl,
hogy ítéletet tartsanak
    Ézsau hegye fölött,
és az Örökkévalóé lesz
    a
királyi uralom.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Obadiah+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————-

https://www.hebcal.com/sedrot/vayishlach

Ha megölelitek a new age praktikáit, megtagadtok Engem

Igazság Könyve:
2014. december 6. szombat 14:20

 

Drága szeretett leányom, hogyan van az, hogy azok, akik nem fogadják el Létezésemet, vagy Örök Atyám Istenségét, olyan készségesen megölelik mindazokat a hamis isteneket, melyeket saját maguk készítenek?

Amikor azok a lelkek, akik Létezésemet elutasítják, érzik Jelenlétemet, akkor anélkül, hogy lelkiismeret furdalásuk lenne, szükségét érzik a megtorlásnak. Ők ki fogják csúfolni, nevetni és gúnyolni Jelenlétemet mind Egyházamban, mind pedig a Könyvekben, Igémben, vagy amikor jelen Vagyok más lelkekben. Isten Jelenléte mindenható, és ezt a sötétségben lévő lelkek érzékelik a legfájdalmasabban. Ezért van az, hogy minden Rólam tett említés során ilyen méreggel reagálnak. Ezekbe az emberekbe mélyen beleivódott az Irántam való gyűlölet, és nem veszik észre, hogy mennyire tudnak gyűlölni valakit, aki a szemükben nem is létezik.

Figyelmeztetem mindazokat, akik hamis szellemiséget ölelnek meg és olyasmit bálványoznak, vagy olyan dolgok megszállottjai, amelyek nem Tőlem származnak. Ha olyan szellemi birodalom előtt nyitjátok meg a lelketeket, mely nem az Én Alkotásom, akkor a démonok előtt nyitjátok meg a lelketeket, akik ravaszul az ő sötét világukba fognak csábítani benneteket. Bármiféle béke legyen is az, amelyről azt hiszitek, hogy a new age gyakorlataitól kaptátok, az rövid életű lesz. És miközben egyre jobban és jobban keresgéltek, egy olyan állapotba fogtok kerülni, ahol Isten ellenségei veszik át lelkiismeretetek fölött a hatalmat, míg végül képtelenek lesztek megszabadulni uralmuktól. Sohasem fogtok békére találni, ha hamis isteneket bálványoztok.

A világba hamis tanok, istenek és vallások szivárogtak be. Csak egyetlen igaz Isten van, és ti csak Hozzá mehettek, elismervén azt a Nagy Áldozatot, amelyet akkor hozott, amikor elküldött Engem, az Ő egyszülött Fiát, hogy kiszabadítson benneteket a gonosz csapdájából.

Azoknak, akik ismernek Engem, de más tanokba is belekóstoltak, tudniuk kell a következőt: Ha megölelitek a new age tanait, megtagadtok Engem. Amennyiben Egyházam olyan vallásokat ismer el, amelyek nem Tőlem származnak, akkor elárul Engem.

Az az időszak, amikor Születésemet ünnepelvén olyan vallások iránt mutatnak hűséget, amelyek nem Tőlem származnak, az Igazság legnagyobb elárulásának az ideje lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ha-megolelitek-new-age-praktikait-megtagadtok-engem

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

“NEM TEHETSZ SOHA TANÚSÁGOT RÓLAM ANÉLKÜL, HOGY ÜLDÖZNÉNEK
1995. január 13. 
Uram, úgy gondolod, hogy késlekedtem a beszéddel? Úgy hirdettem csodáidat, ahogy Te akartad? Jézus? ÉN VAGYOK. Maradékom, az én békémet adom neked! Soha ne szomorodj el, amikor becsukják előtted az ajtót! Veled vagyok, ezért ne aggódj, gyermekem! Soha nem tehetsz tanúságot rólam anélkül, hogy üldöznének. Bármit teszel, ha kicsinek és jelentéktelennek tűnik is, nem vész kárba. Megjelölöm az ösvényt, amelyen jártál, és attól kezdve az én művem lesz. Ezért, kicsim, bátorság, mindig veled vagyok… Így járt kedvedben Atyám.

Mit teszünk ma?

 Imádkozz, írj és imádj engem! Soha ne hanyagold el azonban házi munkádat, amely szintén kedves előttem! Ezt kérem tőled. Erőt adok neked, hogy mindezt elvégezve tudj tisztelni engem. Most pedig írjunk! “

 
 
———
Római katolikus:

2019-12-06

1. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hamarosan eljön a Megváltó, hogy megnyissa a vakok szemét, és megszabadítsa választott népét.
Prófétája által szól az Úr: Még egy nagyon kis idő, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik?
Azon a napon a siketek is meghallják az írás szavát, a
vakok szeme pedig látásra nyílik a
sötét homály után.
A szelídek ismét örvendeznek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében.

Mert a zsarnok elvész, a gúnyolódó kipusztul, és kiirtatnak mindazok, akik gonoszat forralnak, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik becsapják a bírót, ha pörre mennek, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától.
Ezért mondja az Úr, Jákob házának Istene, aki megváltotta Ábrahámot: „Nem szégyenül meg többé Jákob, és arca nem sápad el többé, mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve
tisztelik Izrael Istenét.
Akkor a tévelygő lelkűek bölcsességet tanulnak, és a zúgolódók elfogadják a fegyelmet.
Ez az Isten igéje.

Iz 29,17-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem. (1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.
Hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * és megadja szolgáinak a tisztánlátást. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Jézusban hívő vakok visszanyerik látásukat.
Tanító útján egyik alkalommal két
vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”
Amint hazaérkezett, bementek hozzá a
vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?”
„Hisszük, Uram!” – felelték azok.
Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”
Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 9,27-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-06

2014. december 4. csütörtök, 22:55

Drága szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. Én egy nagy fehér fényben fogok megjelenni, mely fényesebb lesz, mint a nap, és ez a Nagy Fény, mely Engem körbe vesz, sok embert el fog vakítani. Minél tisztábbak a lelkek, annál tisztább lesz a látásuk is, és örülni fognak, amikor majd meglátják Arcomat. …

https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog


————

Ortodox (Görög keleti): 

Salamon bölcs mondásai

10.1 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
    de az igazságosság megszabadít a haláltól.

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
A lusta ember elszegényedik,
    a szorgalmas pedig meggazdagodik.
Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
    a haszontalan pedig átalussza az aratást.

Az emberek áldják, aki igazságos,
    míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
    de a gonosz nevét átokként használják.

A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

31 Az igaz ember szája bölcsességet mond,
    de a gonosz nyelvűt kipusztítják a Földről.
32 Az igaz ajka kedvesen szól,
    de a gonosz szája csak bajt okoz.

11 Az Örökkévaló utálja a hamis mérleget,
    de kedvére vannak a pontos mérősúlyok.
A kevélységgel a megszégyenülés,
    az alázatossággal pedig a bölcsesség jár együtt.
Az igazságszeretőket becsületességük vezeti,
    a hűtleneket pedig becstelenségük teszi tönkre.
Semmit sem ér a vagyon az ítélet napján,
    de aki szereti az igazságot — az megmenti őt a haláltól.
Az igazságosan élő embernek
    az igazságosság készít egyenes utat,
de aki romlott,
    a saját gonoszsága miatt bukik el.
Aki szereti az igazságot, azt megmenti az igazság,
    a hűtleneket pedig a saját mohó kívánságuk ejti csapdába.
Mikor meghal az istentelen, reménye is meghal,
    szertefoszlik minden, amiben bízott.
Az igazságszerető embert kimentik a bajból,
    helyette az istentelen kerül bele.
A képmutató a beszédével teszi tönkre embertársát,
    az igazat pedig megmenti tudása.
10 Ha virulnak az igazak,
    örül a város,
s mikor a gonoszokat kigyomlálják belőle,
    ujjong a város, és lakói vigadnak.
11 Az igazságszerető emberek felvirágoztatják,
    a gonoszok beszéde pedig lezülleszti a várost.
12 Aki megvetéssel beszél a másikról, esztelen,
    aki pedig értelmes, inkább hallgat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10:31-11:12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. ”

 

Üdvösség Anyja: Isten angyalaitól azt lehet kérni, hogy imádkozzanak értetek, de azt, hogy hatalmat adjanak nektek, már nem

Igazság Könyve:
2014. november 30. vasárnap, 17:20

 

Drága gyermekeim, nektek nem szabad soha Isten angyalaihoz imádkoznotok, mert ők Istennek csupán csak szolgái, kiknek egyedüli törekvésük az, hogy Istent Dicsőítsék, és az Ő Legszentebb Akaratát teljesítsék. Az imádkozás nem más, mint az imádat cselekedete, és amikor Isten angyalait az Ő Mennyei Hierarchiájából hívjátok, annak mindig azzal a szándékkal kell történnie, hogy megkérjétek őket, imádkozzanak értetek. Ha mégis megpróbáltok kapcsolatba lépni a Mennyei Hierarchia Angyalaival, akkor nektek csakis a segítségüket és az útmutatásukat szabad kérnetek, hogy meg tudjátok tenni Isten Szent Akaratát.

Ti, akik azt hiszitek, hogy hatalmat kaphattok Isten Angyalaitól, nagyot tévedtek. Az Angyaloknak adott hatalom csak Istentől jöhet, és nektek soha nem szabad az angyalokat felhasználnotok arra, hogy helyettesítsék az Istenhez való imádkozásotokat. Manapság nagyon sok lélek megpróbál, önző okok miatt, kapcsolatot teremteni az angyalokkal, hogy hatalmat szerezzen magának, mely hatalomhoz Istennek nincsen semmi köze. Az angyalok iránti megszállott érdeklődés, szörnyű elégedetlenséghez vezethet, mivel ez képes vonzani a gonosz szellemet, ha nem vagytok elég figyelmesek.

Amikor Isten angyalait segítségül hívjátok, először mindig meg kell hintenetek magatokat Szenteltvízzel, és csak az után kérjétek őket, hogy segítsenek nektek Jézus Krisztus Nevében. Ha ezt nem teszitek meg, amikor az angyalokat segítségül hívjátok, és olyan tárgyakat használtok, melyeknek semmi köze nincs a Kereszténységhez, akkor ez a gonosz szellemet hívhatja életetekbe. Ha ez mégis megtörténik, szinte lehetetlennek fogjátok találni, hogy ennek véget vessetek.

Az angyalokkal való kommunikálásban történő elmélyülés, az okkultizmus belekeveredésébe vezethet. Amint ez egyszer megtörténik, vonzani fogjátok azokat az angyalokat, akiket Mennyei Atyám kiűzött a Mennyországból. Ők most több százezren bekóborolják a földet, hogy otthont keressenek maguknak. Azok a lelkek, akik nyitva hagyják magukat befolyásuk előtt, gyorsan belegabalyodhatnak a spirituális világba, mely nem Istentől származik. Ha egyszer az alvilágot megölelitek, többé már nem lesz békétek. Ezek a bukott angyalok a megtévesztés hálójába fognak benneteket csábítani.

Először is a remény érzése fog mindnyájatokat eltölteni, majd pedig az lesz a meggyőződésetek, hogy ezeknek az angyaloknak a segítségével képesek vagytok életetek minden területét irányítani. Végül pedig azt fogjátok – tévesen – gondolni, hogy a saját sorsotokat teljes mértékben képesek vagytok irányítani. A béke fogalmának mindenféle hamis gondolata fogja eltölteni az elméteket, de nem sokkal később, szörnyű nyomorúságot fogtok érezni.

Ezekkel a szellemekkel való kacérkodás, miközben azt hiszitek, hogy ők Isten angyalai, pedig ők nem is tartoznak Királyságához, az okkult dolgokkal való elkötelezettséghez fog vezetni benneteket, vakká tesz az Igazságra, és elpusztítja a lelketeket.

Isten nem ad engedélyt Angyalainak arra, hogy nektek ajándékokat osztogassanak, mert azok csak Istentől jöhetnek. Isten Angyalait meg lehet kérni arra, hogy imádkozzanak értetek, de arra már nem, hogy világi javakat vagy szellemi hatalmat is adjanak nektek. Amikor az angyalokat bálványozzátok és ilyen dolgokat kerestek, akkor Isten Első Parancsolata ellen vétkeztek.  

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-angyalaitol-azt-lehet-kerni-hogy-imadkozzanak-ertetek-de-azt-hogy-hatalmat

 
 
 
 

———-

Igaz élet Istenben:

NEM FÁRADOZTÁL HIÁBA!
1995. november 28.

Az “Igaz élet Istenben” üzenet tizedik születésnapján.

Béke legyen veled! Vassulám, ó mondd meg nekem, mondd meg, boldog vagy-e, hogy velem voltál ily módon ezekben az években? Egyszerű testi teremtmény, akinek szíve van, boldog vagy?

Örömöm Koronája, hogy ne lennék boldog? Leheleted vitt a felhőkbe, hogy a szelek szárnyán siessek tova, hogy része legyek a szeleknek1 :hogyan ne lennék hát boldog?

És te az én részemmé lettél2 én meg a tieddé. Lakóhelyet vettél bennem, ahogy én is tebenned, és Édenné alakítottam lelkedet, hogy megdicsőüljek.
Haladj lépteiddel, és repülj a szelek szárnyán, mert különleges helyed van Szívemben.

Szívem Ünnepe! Szemem Kenete! Háromszorosan Szent Világosság! Lelkem örvendez, mert megmentetted a “lakatlant”! áldott legyen háromszorosan Szent Neved!

Ha valóban szíved Ünnepe vagyok, ünnepeld meg minden évben a mai napot, amikor Szívembe vezettelek téged és másokat is, hogy felfedezzétek azt a mérhetetlen kincset, amelyet a ti időtökre tettem félre. Tartsd emlékezetedben ezt a nagy napot! Légy mellettem, ahogy az elmúlt tíz éven át mellettem voltál. SOHA ne távozz el mellőlem, velem menj mindenhová, ahogy e tíz év alatt tetted. Látod, miként neveltelek? Látod, mit vittem végbe? Látod bölcsességemet? Azáltal, hogy téged örökbe fogadtalak, sokakat fogadtam örökbe. Az én ösvényem egyenes, utaim gyönyörűségesek, amelyen megközelítelek benneteket… Királyotok szépsége tökéletes. “Keltsd életre Egyházamat, tedd széppé Egyházamat és egyesítsd Egyházamat!” Ezt a parancsot adtam neked. És csupán azt kértem tőled annak érdekében, hogy együtt munkálkodhassak veled dicsőségemért, hogy egyezz bele akaratom teljesítésébe. Így nyerted meg barátságomat.

Egyházam javára van az a sok lélek, aki visszatért hozzám… Hozzám intézett dicséreteik most egyesülnek mennybéli angyalaim dicséretével. És szájad által elmondtam, mit kíván Szívem leginkább az egység érdekében. Nem fáradoztál hiába! Azt kértem tőled, hogy add tovább Szavaimat és kívánságomat: a húsvét dátumának egyesítését, és te megtetted. Látod gyermekem, valóban lelked tökéletes erénye és világossága indított téged arra, hogy elismerj engem. Egyiptom leánya, szüntelenül vigyáztam rád. Háromszorosan Szent Lelkem hozta meg lelked hajnalát, amelyre vágytam, hogy egész tervem beteljesedjen.

Talányt jelentettek neked szavaim: “áldásommal eltelve sok tanítványod lesz.” Később azonban értésedre adtam, hogy mit jelentenek: “Hogyha majd beteltél Szentlelkemmel, aki háromszorosan Szent és aki az Életadó, sokakat megtérítesz és bűnbánatra indítasz Lelkem hatalmával. Saját kezemmel műveltem meg talajodat, és törtem meg a sziklákat, hogy kiegyengessem utamat benned. Azután elvetettem benned mennyei magjaimat. Nevem tiszteletére megfogadtam, hogy eltávolítok minden betolakodót, aki utamon új kertembe jön. Gyönyörűségemet leltem abban, hogy éjjel-nappal őrködtem feletted.

Ma azt mondhatom, Vassula: Én nem hiába fáradoztam benned. Lelkem szabaddá tett téged, hogy jó helyet találjak benned, és benned lakhassak. Jöjjenek hozzám fiaim és leányaim, és megszabadítom őket, hogy ők is csatlakozzanak gyülekezetemhez. IC

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum947.html


 
 
———
Római katolikus:
11-30Szent András apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
Testvéreim!
Azt mondom: Ha száddal vallod, hogy
Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
De hogyan hívhatják
segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Amint meg van írva: „Milyen szép annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet!”
De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért mondja Izajás: „Uram, ki hitt abban, amit hallottunk?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
De kérdezem: „Vajon nem hallották?” Hiszen: „Minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük.”
Ez az Isten igéje.

Róm 10,9-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Jöjjetek utánam, mondja a mi Urunk: * Én emberhalászokká teszlek titeket. Mt 4,19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ők azonnal otthagyták hálóikat és követték Jézust.
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-30

 
 
 
———–
Ortodox (Görög keleti): 

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.

A sarokkő és az élő kövek

2.1 Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát![c]

Az Úr Jézus az „Élő Kő”,[d] akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom[e] épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
    és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik
soha.”[f] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1%3A1-2%3A6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

….
 
 
 
——–
Tóra:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[b], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.

20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.”

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-29%3A55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Népem makacsul elfordult tőlem,
    és Baálhoz kiáltanak segítségért,
    de ő nem segít rajtuk.”[a]

Megesett rajtad a szívem, Izráel!

„Hogyan is adhatnálak oda ellenségeidnek, Efraim?
    Hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel?
Nem bánhatok veled úgy,
    mint Admával!
Nem pusztítalak el,
    ahogy Cebóim[b] városát eltöröltem.
Megesett rajtad a szívem,
    fellángolt bennem a szánalom!
Nem hajtom végre, amit lángoló haragom követel,
    nem pusztítom el teljesen Efraimot,
    mert Isten vagyok én, nem ember.
A Szent vagyok közöttetek,
    s nem támadok rátok haragomban.
10 Bizony, Izráel mégis az Örökkévalót fogja követni,
    akinek hangja felharsan, mint az oroszlán-ordítás.
Gyermekei remegve jönnek nyugat felől,
11     reszketve közelednek Egyiptomból, mint a madarak,
    remegve gyűlnek össze Asszíriából, mint a galambok.
Én pedig hazavezetem,
    s letelepítem őket a saját földjükön.”
    — ezt mondja az Örökkévaló!

12 „Efraim körülvett engem hazugsággal,[c]
    Izráel népe hamissággal,[d]
de Júda még kitart Isten mellett,
    és hűséges a Szenthez.

12 Értelmetlenül vesztegeti erejét Efraim,
    naphosszat kergeti a keleti szelet,
csak szaporítja a hazugságot és az erőszakot.
    Asszíriával köt szövetséget,
    Egyiptomba szállít olívaolajat.”

Pere van az Örökkévalónak Júdával is,
    megbünteti Jákóbot, ahogy megérdemli,
    megfizet neki tettei szerint.
Hiszen már anyja méhében birkózott[e] testvérével,
    felnőve meg Istennel küzdött.
Küzdött az angyallal, és győzött,
    sírva könyörgött áldásáért[f],
Bételben találta meg Istenét,
    ott beszélt vele.
Bizony, JAHVE a Seregek Ura és Istene!
    JAHVE az ő neve.
Jöjj hát vissza Istenedhez!
    Őrizd meg a hűséges szeretetet,
    az igaz ítéletet,
és Istenedben bízz szüntelen!

Én szóltam a prófétákhoz!

Olyan lett Izráel, mint a kereskedő,
    akinek hamis mérleg van kezében:
    szeret másokat becsapni.
Azt mondja Efraim: „Hogy meggazdagodtam!
    Mennyi vagyont gyűjtöttem!
De senki sem vádolhat engem,
    senki nem vette észre vétkeimet!”

De az Örökkévaló ezt feleli neki:
„Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    Egyiptomtól kezdve!
Ismét sátorok lakójává teszlek titeket,
    mint őseiteket egykor a pusztában!
10 Én szóltam a prófétákhoz,
    én adtam nekik sok-sok látomást,
    és példázatokat.”

11 Gileád bálványokkal van tele,
    ezért lakosait elpusztítják.
Gilgálban bikákat áldoznak a bálványoknak,
    ezért oltáraikból csak romok maradnak,
    mint kőhalom a szántóföld szélén.
12 Jákób Arám földjére menekült,
    egy asszonyért szolgált,
    feleségéért juhokat terelgetett.
13 Az Örökkévaló próféta által
    hozta ki Izráelt Egyiptomból,
    és próféta által mentette meg.
14 Efraim keserű haragra lobbantotta az Urat,
    aki számon kéri rajta gyilkosságait,
    s megfizet neki a gyalázatért!

A bálványimádás büntetése

13 „Efraim törzse naggyá lett Izráelben,
    ha szólt, mindenki remegett,
de mikor Baállal vétkezett,
    meghalt.
Egyre többet vétkeznek,
    ezüstjükből bálványokat öntenek,
szobrokat készítenek
    a maguk tetszése szerint,
    mesteremberek munkája valamennyi!
Ezekhez imádkoznak,
    ezeknek áldoznak,
    és csókolgatják az aranyborjúkat!
Emiatt úgy jár Izráel, mint a reggeli köd[g],
    a hajnali harmat,
mint szérűn a polyva,
    vagy mint a kémény füstje:
eltűnik, mert széthordja a szél!

Nem ismerhetsz más Istent kívülem!

Pedig Egyiptomtól fogva
    én vagyok Istened, az Örökkévaló!
Nem ismerhetsz más Istent kívülem,
    nincs más szabadító, csak Én!
A pusztában ismertelek meg téged, Izráel,
    a száraz földön lettél az enyém!
Mikor aztán dús legelőre vittelek,
    jóllaktál, elbizakodtál,
    rólam meg elfelejtkeztél!
Hát én is úgy bánok majd velük,
    mint az oroszlán a nyájjal.
Lesben állok ellenük,
    mint a leopárd az út mellett.
Rájuk rontok,
    mint kölykétől megfosztott medve,
    szétszaggatom mellkasukat.
Felfalom őket,
    mint zsákmányát az oroszlán,
    széttépem, mint prédát a ragadozó.

Izráel, ellenem fordultál!

Vesztedre tetted, Izráel,
    hogy ellenem fordultál,
    segítőd ellen támadtál!
10 Hol van királyod, hogy megszabadítson,
    s megmentse városaidat?
Hol vannak vezetőid, akikről azt mondtad:
    »Adj nekünk királyt és fejedelmeket!«[h]
11 Adtam hát neki királyt haragomban,
    el is vettem felindulásomban![i]

12 Csomóba kötöttem Efraim bűneit,
    számon tartom vétkeit!
13 Hirtelen sújt rá büntetése,
    ahogy a fájdalmak rátörnek
    a szülő asszonyra.
Oktalan gyermek Efraim,
    mert bár eljött az ideje,
    mégsem akar megszületni.

14 Megváltom őket a Seol hatalmától!
    Megmentem őket a haláltól!
Ó, Halál, hová lett a hatalmad?
    Seol, hol a fullánkod?
    Nem akarok bosszút állni rajtuk.
15 Bár Efraim a legvirágzóbb testvérei között,
    feltámad a keleti szél,
    az Örökkévaló szele fúj a sivatag felől.
Kiszárítja Efraim forrásait,
    kiapasztja kútjait,
    megfosztja minden kincsétől.
16 Samária megbűnhődik,
    mert Istene ellen fordult:
fegyver gyilkolja őket,
    gyermekeiket sziklához csapják,
    terhes asszonyaikat fölhasítják.”

Térj vissza az Örökkévalóhoz, Izráel!

14 Térj vissza Izráel
    az Örökkévalóhoz, Istenedhez,
    mert elbuktál bűneid miatt!
Térj vissza az Örökkévalóhoz,
    és mondd neki:
„Bocsásd meg minden bűnünket,
    fogadd el imádságunkat,
    s dicsérettel áldozunk[j] neked!
Hiszen Asszíria nem tud
    megmenteni minket,
nem lovagolunk többé
    Asszíriába segítségért,
magunk csinálta bálványoknak
    sem mondjuk többé:
    »Ti vagytok az isteneink!«
Örökkévaló, csak nálad
    talál irgalomra az árva!”

Kigyógyítom őket hűtlenségükből

Az Örökkévaló feleli erre:
    „Kigyógyítom őket hűtlenségükből,
szeretem őket, mert így akarom,
    s elfordult tőlük haragom.
Olyan leszek Izráelnek,
    mint a harmat,
ő pedig kivirágzik,
    mint a fehér liliom.
Gyökeret ver és kiterjeszti ágait,
    mint a libanoni cédrus.
Formás, szép koronát nevel,
    mint az olajfa,
s illata csodálatos lesz,
    mint a cédrus illata.
Visszatérnek Izráel oltalmába,
    újra sarjadnak, mint a búzavetés,
    virágzanak, mint a szőlő,
híresek lesznek,
    mint a libanoni bor.
Akkor Efraim ezt mondja:
    »Mi közöm nekem a bálványokhoz?«
Én pedig meghallgatom Efraim kérését,
    s gondot viselek[k] rá:
olyan leszek hozzá,
    mint az örökzöld ciprusfa.
Bizony, én vagyok,
    aki gyümölcsözővé teszlek, Efraim!”

Aki bölcs, értse meg!

Kicsoda bölcs?
    Az értse meg ezeket!
Ki értelmes?
    Az fogja föl, mit jelentenek!
Bizony, egyenes az Örökkévaló útja,
    s az igazak járnak rajta,
    de az istentelenek elesnek[l] azon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hosea+11%3A7-14%3A10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————

https://www.hebcal.com/sedrot/vayetzei

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0&t=0s

Üdvösség Anyja: Minél többet imádkoztok, annál erősebb lesz a kapcsolatotok Istennel

Igazság Könyve:
2014. november 17. hétfő, 19:20

 

Drága gyermekeim, az emberek nagytöbbsége számára az imádkozás nem könnyű dolog. A gyenge hitűek számára ez lehet egy nehéz feladat és sokan nem értik az imádkozás jelentőségét, vagy azt, hogy az miért fontos.

Amikor szeretetteljes kapcsolatban vagytok egy másik személlyel, akkor fontos, hogy beszéljetek egymással. Kommunikáció nélkül a kapcsolat bukdácsolni fog, míg végül megszűnik. Ugyanez érvényes az Istennel való kommunikálásra is. Lehet, hogy Őt nem látjátok, nem érinthetitek meg, vagy nem érzitek Őt, de amikor Vele beszéltek, Ő mindig válaszolni fog. Ilyen az Isten Istenségének a misztériuma. Idővel azok, akik Istennel az Ő szeretett Fián, Jézus Krisztuson keresztül beszélnek, egy erős köteléket fognak kovácsolni.

Gyermekek, amikor a saját szavaitokkal hívjátok Fiamat, Ő meghallgat minden szorongó kiáltást és minden Hozzá intézett kérést. Miközben a magatok módján folytatjátok a Fiammal való beszélgetést, egy idő után tudni fogjátok, hogy Ő meghallgat benneteket. Azok a lelkek, akik irgalomért kiáltanak, legyen az a saját lelkük, vagy más lelkek üdvössége érdekében, minden alkalommal különleges Ajándékokat fognak kapni a Mennyből.

Az imádkozás nem bonyolult feladat. Az egy egyszerű dolog, olyan, mint amikor valakit hívtok, akit szerettek. És amikor egymást szeretitek, biztosak lehettek abban, hogy Isten is jelen van, mert Ő maga a Szeretet. Amikor igazán szerettek valakit, akkor ott van mindig a bizalom is a szívetekben. Ha tehát szeretitek Fiamat, bíznotok kell Benne. Ha bíztok Benne, akkor tudjátok, hogy Ő mindig szeretettel és gyengédséggel vár rátok. Örül annak, amikor hívjátok, mert Ő mindent meg fog tenni, hogy elhozza nektek Békéjét és Vigasztalását.

Soha ne vonakodjatok attól, hogy imádkozván beszélgessetek Fiammal. Ő vágyik a társaságotokra, és hamarosan nem lesz kétségetek a Létezése felől. Minél többet imádkoztok, annál erősebb lesz a kapcsolatotok Istennel. Azoknak, akik meg vannak áldva egy ilyen Fiam iránti mély és megingathatatlan szeretettel, egy olyan béke lesz a szívükbe csepegtetve, hogy semmilyen szenvedés sem fogja tudni őket elbizonytalanítani ezen a Földön.

Imádkozzatok minden nap. Beszélgessetek Fiammal a mindennapi házimunkátok közben. Hívjatok engem, hogy vigyelek közelebb benneteket Fiamhoz. És ha még jobban akarjátok szeretni Őt, meg fogom kérni, hogy áldjon meg benneteket. Mély meghittséggel szeretni Istent, egy Ajándék Istentől, mely csak a rendszeres ima által nyerhető el.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-minel-tobbet-imadkoztok-annal-erosebb-lesz-kapcsolatotok-istennel


———-
Igaz élet Istenben:

IMÁDKOZZ VELEM!

1991. november 15.

Uram?

ÉN VAGYOK. Jöjj hozzám bármely időben!
Imádkozz velem! Mondd:

Egyedül Te vagy az én Istenem,
Te vagy egyedüli Reménységem,
egyedüli Szerelmem!
Istenem, senki sincs Hozzád hasonló!
Gyengéd és jóságos vagy mindenkor
a gyengéhez és a nyomorúságoshoz.Ne engedd, hogy igazságosságod kelyhe
ránk csorduljon!
Adj Uram, még a Te napod előtt
szabadulást a raboknak!
Sok a mi hibánk a Te szemedben,
és még több a lázadás
és a közömbösség.
De a Te Szíved
szeretettel és könyörülettel dobog.
Add meg nekünk kegyelmes Atyánk,
hogy a Te dicsőségedre
keltsen életre minket
Lelked átható lehelete!
Amen.

Megáldalak, gyermekem.”

 
 
———
Római katolikus:
2019-11-17Évközi 33. vasárnapKezdőének:
Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29,11.12.14)Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Az utolsó ítéletkor felkél az igazság napja: Isten megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.
Íme, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgy hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.
Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak.
Ez az Isten igéje.

Mal 3,19-20a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Eljön az Úr ítélni a földet, * igazságban ítéli az egész világot. Vö. 9. vers. (6. tónus)
Előénekes: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és a zsoltárok szavával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel, * ujjongjatok az Úr és király előtt.
Hívek: Eljön az Úr ítélni a földet, * igazságban ítéli az egész világot.
E: Zúgjon a tenger, és ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek.
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt.
H: Eljön az Úr ítélni a földet, * igazságban ítéli az egész világot.
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Eljön az Úr ítélni a földet, * igazságban ítéli az egész világot.
Zsolt 97,5-6.7-8.9a.9bc

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Krisztus követője azt vallja: Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!
Testvéreim!
Tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek. Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.
Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.
Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.
Ez az Isten igéje.
2Tessz 3,7-12

ALLELUJA
Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket, * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Aki mindvégig állhatatos, az üdvözül.
Abban az időben:
Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.« Ne kövessétek őket.
Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.
De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek.
Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan
védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket.
De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 21,5-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-17

 

2014. november 15. szombat, 10:22


Az a nap, amikor Házam Fedele alatt hamis isteneknek fogjátok kifejezni hódolatotokat, az a nap lesz, amikor megrohamozom Templomomat, és mindent megsemmisítek benne. Mennyire langyos a hite néhány szolgámnak, akik befolyást gyakorolnak a lakosságra és arra törekszenek, hogy az emberek szolgai hízelgését keressék. Milyen kevés tiszteletet mutatnak Irántam a Saját Házamban, amikor mindent, amit Én adtam nektek, közönyösen félredobnak, míg végül semmi sem fog maradni Belőlem Egyházamban. …”

https://masodikeljovetel.hu/poganyok-akik-elkerulik-az-igazsagot-be-fognak-lepni-hazamba



————

Ortodox (Görög keleti): 

Befejezés

11 Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! 12 Akik megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek, azok az emberek tetszését keresik. Attól félnek, hogy ha egyedül csak Krisztus keresztjét[a] hirdetik, akkor üldözni fogják őket. 13 Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek.

14 Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.[b] 15 Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek[c] van értéke. 16 Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének!

17 Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket[d] hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok.

18 Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bőséges termést hozott. 17 Azon töprengett, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy raktára. 18 Végül így határozott: »Lebontom a raktáraimat, és nagyobbakat építek a sok gabona, meg a többi termény számára. 19 Akkor majd így szólok a lelkemhez: Látod, lelkem, sok évre elegendő vagyonod és gazdagságod van! Egyél-igyál hát, és élvezd az életet!«

20 De Isten megszólította: »Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél?«

21 Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket, és nem Isten mértéke szerint gazdag!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12:16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/17

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Semmi sem jöhet a semmiből!

Igazság Könyve:

2014. november 1. szombat, 13:35

Drága szeretett leányom, óvakodjatok azoktól, akik tagadják Atyám Istenségét. Ő, csak egyedül Ő teremtette a világot – minden Tőle származik. Semmi sem jöhet a semmiből. Minden, ami van, és ami még lesz, Örök Atyámtól származik.

Az Ige nem sérülhet, és amikor ez mégis megtörténik, nem szabad elfogadnotok semmi olyat, ami az Igazság ellentéte. Ti egy olyan világban éltek, amikor Isten létezésének minden bizonyítékát, és mindazt, amit megteremtett, tagadni fogják. Mindazt, ami Számára kedves, el fogják pusztítani. Azok fogják darabokra szedni a Teremtését, akik Őt tagadják. Az életet, mely Tőle származik, el fogják pusztítani, és az Igazságot, amelyet gyermekeinek adott az Ó- és Újszövetséget tartalmazó Szent Könyvben, most megkérdőjelezik. Hamarosan sok mindent abból, amit az Ige mond, valótlannak fognak tekinteni.

Oly kevés szeretettel vagytok Iránta, Aki a ti Örök Atyátok; és mennyire nem értékelitek a saját sorsotokat, mert az általatok választott utat gondosan megválogatjátok, csakhogy az megfeleljen arroganciátoknak és önkielégítéseteknek. Az az ember, aki a saját értelmének, tudásának és hiúságának megszállottja, továbbra is megpróbálja megtalálni az utat Istenhez, de csak a saját elképzelése szerint. Ez tévútra fogja őt vezetni, és a végén hazugságban fog élni. Amikor úgy járjátok be ezt az életet, hogy létezésetek értelmét keresitek, soha nem fogjátok azt megtalálni, hacsak el nem fogadjátok a Teremtés Igazságát.

Isten, az Én Örök Atyám teremtett benneteket. Amíg ezt el nem fogadjátok, továbbra is hamis isteneket fogtok bálványozni, és pogány mivoltotok, kétségbeesetten térdre fog benneteket kényszeríteni. Elérkezett annak az ideje, amikor ti minden olyan bizonyítékot el fogtok fogadni, ami Atyám létezését tagadja.

Ti megkaptátok az Igazságot. Fogadjátok el. Engedjétek, hogy kézen fogva Atyámhoz vezesselek benneteket, hogy Örök Üdvösséget hozhassak nektek. Minden más, ami nem az Igazság, a pokolba vezető útra fog vinni benneteket.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/semmi-sem-johet-semmibol

 

———-
Igaz élet Istenben:

AZ ÉLETSZENTSÉG NEM BONTAKOZIK KI EGY NAP ALATT
1989. december 16.


Béke legyen veled! Az életszentség nem bontakozik ki egy nap alatt. Ki kell tartanod ezen az akadályokkal és kis keresztekkel teli úton! Ne menj el tőlem! Folytatnád? Tovább jönnél velem ezen az úton egész végig?Nem hagylak elmenni, Uram, segíts, nehogy elengedjem ruhádat, amibe kapaszkodtam.Keresztembe kapaszkodj, és keresztem a tökéletességre visz téged. Közeledben vagyok, egyesültem veled. Imádkozz, Vassulám, mivel a szeretetből elsősorban hűség származik. Én, az Úr átitattalak szeretetemmel. Minden lelket arra kérek, jöjjön, és vesse magát a szeretet óceánjába, hogy belemerüljön és átérezze ezt a szeretetet . Én, Jézus minden embert szeretek, térjetek be Szentséges Szívembe, arra vágyom, hogy mélységeibe rejtselek, hogy mindörökre oda rejtselek, és egyedül csak magamnak őrizzelek meg benneteket. Virágom, szeress engem, szeress, imádj, imádj, és a többit én magam teszem meg. Tanulj meg így beszélni: “Jézusom, tedd pihenőhelyeddé szívemet! Jöjj Uram, és pihenj meg benne! “
 
VÉGET ÉR E RENDKÍVÜLI KEGYELEM
A SZENTÍRÁS SOHASEM HAZUDIK
1994. augusztus 18.

(Szent Édesanyánk szól:) Leányom, Szívem örvendez valahányszor csatlakozol a szentek imájához… Drága gyermekem, te ugyanabban a küzdelemben veszel részt1 , mint a mennybéli szentek. Én is jelen vagyok, ezért ne szabj határt Isten iránti engedelmességednek! Nézd, fogadj el mindent, amit Isten ad neked! Keze az Ő nagylelkű szándékára adja meg neked a lehetőséget, a szabadságot és az erőt, hogy az Egyház feléledéséért dolgozz. Ha tiszta tükör maradsz, Isten képmását tükrözöd, és művei továbbra is felragyognak rajtad, így majd minden nemzet olvassa az élet szavát, és nyitott szívvel fogadja Krisztust. Olyan sok gyógyítanivaló maradt, de légy bizalommal az Úr iránt, mert Ő maga a te Szent Társad.Mivel azért támadtál fel, hogy Fiammal, Krisztussal légy, igaz életet kell élned Istenben. Mennyei dolgokkal törődjön minden gondolatod! Taníts meg másokat arra, hogy gondoljanak Istenre, beszéljenek Istenről és vágyakozzanak Isten után2, akkor majd megtapasztalják, hogy Isten az élet, az öröm, a mennyei béke! Nézd, eljönnek a napok, amikor véget ér ez a rendkívüli kegyelem, amit Isten felkínált a világnak. Vassula, tanuld meg és idézd a Szentírás e szavait azoknak, akik így beszélnek: “Minket nem kötelez egyetlen kánonjog sem arra, hogy bármely jövendölésre hallgassunk”3 Mondd meg nekik, hogy a Szentírás sohasem hazudik. Ezt mondja:

“Vigyázzatok, ne utasítsátok el
a hozzátok szólót!
Ha ugyanis nem menekültek meg azok,
akik a földön szólót elutasították,
mennyivel kevésbé mi,
akik a mennyből szólótól
fordulunk el.
Hangja akkor a földet rendítette meg,
most pedig azt ígéri:
,Még egyszer,
s akkor nemcsak a földet,
hanem az eget is megrendítem. “4


Itt van már a büntetés, amelyet a menny ez istentelen nemzedéknek tart fenn. Továbbra is mellettetek maradok, és arra biztatlak, hogy imádkozzatok, böjtöljetek és éljetek igaz életet Istenben! Ha megengeditek, egyre közelebb viszlek benneteket Istenhez. Én, “i Panayia”5 mindegyikőtöket megáldalak, és mondom nektek, köpenyemet már rátok borítottam kicsinyeim, hogy eltakarjalak az ördög elől, aki mint oroszlán, állandóan  körülöttetek jár.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum874.html 

 

 
———
Római katolikus:
11-01Mindenszentek

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Akkora sereget láttam, hogy meg sem tehetett számlálni.
Én, János láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel. Nála volt az élő Isten pecsétje *. Hangos szóval így kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt arra, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!”
Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből.
Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!” Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak. Arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen. Áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”
Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és megkérdezte tőlem. „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” Ezt feleltem: „Te tudod, uram!” Erre ő azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.”
Ez az Isten igéje.
Jel 7,2-4.9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram. (Vö. 6. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója.
Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén.
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Látni fogjuk Istent úgy, amint van.
Szeretteim!
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van. És mindenki, aki benne reménykedik, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,1-3

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek. * Én felüdítelek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,1-12a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-01

* https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-pecsetje

 


————

Ortodox (Görög keleti): 

Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert őt igazán megismerni — az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! Így hát minden mást kárba veszni hagytam, és a szemétbe dobtam, csakhogy Krisztust megnyerjem, és benne élhessek. Mert őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem.

Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem — ezzel azonban kudarcot vallottam. 10 Most viszont arra törekszem, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és hogy megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Azt kívánom, hogy egyre jobban átváltozzam, és hasonlítsak hozzá, közösséget vállalva Krisztussal a szenvedéseiben is, egészen a halálig. 11 Mindezt pedig abban a reményben teszem, hogy én is részt fogok venni a halottak közül való feltámadásban.

A győztesnek járó jutalomért küzdök

12 Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat — hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe. 13 Testvéreim, tudom, hogy még nem értem célba, de egyet teszek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. 14 Azért küzdök, hogy elérjem a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat, hiszen Isten erre hívott el bennünket a Krisztus Jézusban.

15 Nekünk, akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkoznunk, de ha nektek valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd megvilágítja nektek, mi a helyes. 16 Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell.

17 Testvéreim, kövessétek az én példámat! Azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát mutattunk nektek! 18 Mert sokan vannak, akik úgy élnek, mint a Krisztus keresztjének[a] ellenségei. Ezekről már sokszor beszéltem nektek, és most sírva mondom ismét. 19 Az ő útjuk a pusztulásba vezet. Nem Istent imádják, hanem a saját testi kívánságaikat szolgálják, s folyton csak földi dolgokon jár az eszük. Szégyenletes dolgokat tesznek, és még büszkék is rá!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+3:8-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mert minden eltitkolt dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik! Amit a sötétben mondotok, azt a világosságban fogják hallani. Amit a belső szobákban suttogtatok egymás fülébe, azt a háztetőkről fogják kihirdetni.”

Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!

„Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!

Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”

Ki tartozik Jézushoz?

„Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!

11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12:2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/01

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 

Péntek, október 31, 2014, 18:25

… 

Hálátlan lelkek, akkor hiányzik a tudás, ami lelkiismeretesen adott neked a legtöbb Szent Biblia. Minden tantanulságot, amit megtanítottál, semmit sem tanultál. A büszkeségét, és a küldetést a saját kielégülést, meghiúbb engem. A szemed nem látja, és akkor, ennek eredményeként, a felkészülve rám. Minden gyalázat vetsz azokra, akik beszélnek az igazságot, és akik fenntartják Szent Szavam – annak ellenére, hogy az ellenzék meg – akkor szembe kell néznie velem. Fogom kérni, majd, hogy igazolja a szavakat, a tetteket és a fellépések ellenem. Soha nem mondhatom, hogy nekem, ha harc nekem, a My Word, adott nektek ki a kegyelmet az Isten, aki soha nem fárad el a Quest, hogy mentse a lelkeket.

Ha kapnak az ajándék a magán-kinyilatkoztatás joga van felismerni. De, ha nincs hatóság megítélni másokat, vagy károsíthatják őket, akkor is, ha nem jönnek hozzám. Én, Jézus Krisztus, azt tette ismertté, hogy az embernek nincs joga megítélni minden lelket. Ha dacos engem, és akkor is, ha úgy érzi, sérelemre felé hamis próféták, meg fogom ítélni, és megbüntetni téged, ahogy büntetni az Ön gyűlölte. Nem utálunk más személyt a nevemben. Ha utálod egy másik személy, akkor ezt a nevét a Sátán. Csak akkor mossa el a gonoszságot, ha eljön, és könyörgök, hogy megváltsunk egy ilyen bűntől. De sokan soha nem fogja ezt az Ön által elhelyezett ti magatokat, és erre fog szenvedni.

Hadd ne egy ember közül te kijelentem, egy másik lélek, hogy a gonosz az ő, a Sátán, élvezetek azokban, akik bűnös, hogy ezt a hibát. Nem egy olyan tiszta a bűn, hogy tudod, hogy egy ilyen ítéletet.

Aki rólam szól és aki igazán ismer engem, soha nem sért el egy másik lelket a nevemben.

Jézusnak”

 

Isten, az Atya: Nélkülem nem létezhetnétek

Igazság Könyve:
2014. október 28. kedd, 20:20

 

Drága leányom, gyermekeimnek tudniuk kell, hogy csak egy Isten van: Egyetlenegy. Az összes többi csak az ember elméjében létezik. Minden más isten egy utálat a Szememben, és az az ember, aki más istenek imádására adja magát, kimondottan az ördögöt szolgálja, aki pedig örömét leli abban, hogy az ember elesik a Kegyelemtől.

Én Vagyok a Kezdet és a Vég. Senki sem győzedelmeskedhet felettem. Még a démonok és a bukott angyalok sem állhatnak a Színem elé, akiket a mélységbe dobtam, hogy támadjanak Engem, mert nekik ehhez nincs hatalmuk.

Az esendő ember nagyon sok vallást alapított, és ez sok zűrzavart okozott. Kezdettől fogva Én Ugyanazon a Hangon beszéltem, és a vég bekövetkeztéig is csak Egyetlen Hang létezhet. A világ az Enyém, mert azt Én teremtettem. Én teremtettem minden élő dolgot. Én teremtettem a Mennyei Hierarchiát is, amelyből kidobtam azokat az angyalokat, akik Velem szembeszálltak, és elárultak Engem. Sokan eme bukott angyalok közül kapcsolatban vannak gyermekeimmel, akik a new age spiritualizmus egyik új formáját hozták létre. Figyelmeztetem mindazokat közületek, akik az ilyen gyakorlatokra törekedve hamis isteneket imádnak. Az ilyen spiritualizmusok révén a gonosz szellemeknek teszik ki a lelketeket, akiknek egyetlen vágyuk, hogy elpusztítsák a lelketeket. *

Ezek a hamis angyalok, maguk a démonok, akik a fény élő lelkeinek álcázzák magukat, és arra fognak csábítani benneteket, hogy elhiggyétek a hazugságokat. Mennyei Hierarchiámat illetően, minden hazugságot meg fognak etetni veletek, csakhogy minden szükségleteiteket a Sátán és a gonosz lélek elé helyezzétek. Ők nem tesznek mást, mint vadul megtámadják a lelketeket, akárcsak a vadállatok, és aztán üresen hagynak benneteket, megfosztván minden szeretettől. Eleinte, amikor ilyen bálványimádásra adjátok magatokat, a béke hamis érzetét fogja adni nektek. A démonok képesek arra, hogy ilyen erőt adjanak, de ezek rövid életűek. Ha egyszer hozzáférnek a lelketekhez, gyötörni fognak benneteket, és démoni cselekedetekre fognak sarkalni benneteket.

Én Vagyok minden, ami Kezdetben volt, és Én Vagyok a Vég. Velem kezdődik és végződik minden. Amikor hamis isteneket helyeztek Elém, és ezt azon önző vágyatok által teszitek, hogy keressétek az élvezetet, a hatalmat és a sorsotok fölötti irányítást, akkor vétkeztek az Első Parancsolatom megszegésével.

Nélkülem nem létezhetnétek. Nélkülem nincs jövőtök. Fiam nélkül nem jöhettek Hozzám. Ha elutasítjátok az Én egyetlen szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, az Igaz Messiást, akkor Engem utasítotok el.

Az Igazság először akkor adatott a világnak, amikor elterjedt a pogányság. Az Igazság Fiam születésével adatott a világnak, és egész nemzedékek tértek meg. Az Igazság most ismét megadatik a világnak, mivel a nagy hitehagyás fojtogatja azok lelkét, akik hisznek Fiamban, és egy olyan időszakban, amikor ismét terjed a pogányság. Akárcsak kezdetben, amikor a hálátlan emberek elutasítottak Engem, úgy lesz a végidőben is, amikor az emberek szíve kővé fog válni, és a lelküket önként az ördögnek fogják adni. Aztán a világ, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé, mivel az Új Ég és az Új Föld eggyé válik. Végül ismét béke fog uralkodni, és Én egyesíteni fogom mindazokat, akik úgy döntenek, hogy Velem jönnek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nelkulem-nem-letezhetnetek

*

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZENTLELKEM JELEN LESZ!
Belfast, 1991. március 10.

Közvetlenül a Szent Brigitta egyházközség termében tartandó találkozó előtt:

Vassulám, viselkedj most előttem úgy, ahogyan Király előtt szokás! Dicsőíts azzal, hogy szolgálsz nekem! Enyéim meg fogják ismerni hangomat, hívni fogom őket, és ők jönni fognak.

Uram, erőm, erődöm, menedékem, világosságom és életem! Itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat. Uram, kérlek add nekem erődet, hogy újból megdicsőíthessem Nevedet! Légy JELEN közöttük, nyisd meg szívüket, hogy befogadják Szentlelkedet!

Erősen JELEN leszek leányom. Szentlelkem JELEN lesz! Az igazságosság fog győzni ebben az országban. Én, az Úr, ráteszem kezemet erre az országra és éreztetem velük jelenlétemet. 1 Hallják meg mindazok, akiknek van fülük! Indulj most, kedvesem, melletted vagyok.

 

EL FOGLAK KÜLDENI MÉG NÉHÁNY MÁS NÉPHEZ IS

1992. július 8.

“Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet,
és népeket űztél el, hogy elültesd.
Előkészítetted számára a talajt,
ezért vert gyökeret és terjedt el a földön.
Üzeneted befödte árnyékával a hegyeket,
indáival
Isten cédrusait.
Vesszőit a tengerig növelte,
hajtásait a nagy folyamig.”
1

“Seregek Ura, térj vissza,
tekints le az égből és lásd,
látogasd meg szőlőtövedet,
és védd meg, mit jobbod ültetett!” 2

Uram?

Én vagyok. Kicsim, támaszkodj rám! Szentséges Szívem Vassulája, örvendezz! Királyod eljött küszöbödig és betért a szobádba.
Királyod lehajolt a magasból, hogy elérjen téged. Lépésről lépésre tanítottalak. Én vagyok a te Nevelőd. Apránként vontalak el a világtól, hogy Szívembe merítselek. Olyan dolgokat fedtem fel előtted, amelyek meghaladják tudásodat és képességeidet. Higgy nekem, édes tanítványom! Én, Jézus szeretlek téged. Fogadd békémet! Együtt fogunk munkálkodni. Én és te együtt fogjuk terjeszteni üzenetemet. El foglak küldeni még néhány más néphez is, és amikor érzem, hogy betöltötted küldetésedet, vissza fogsz térni hozzám. Én magam jövök érted, és magammal viszlek.

 


 
 
———
Római katolikus:
10-28Szent Simon és Szent Júdás apostolok

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Apostolokra alapozott épület vagytok.
Testvéreim!
Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,19-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tanítványai közül Jézus kiválasztott tizenkettőt, s elnevezte őket apostoloknak.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.

A szent apostolokról mondott votív misében is a fenti olvasmányokat vesszük.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-28


————

Ortodox (Görög keleti): 

Isten végzi a munkáját bennetek!

12 Szeretett testvéreim, ti mindig hallgattatok rám, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még sokkal fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik! 13 Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.

14 Mindezt azonban elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyétek! 15 Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem találhat hibát. E gonosz és romlott nemzedékben úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, 16 miközben Isten életet adó üzenetét hirdetitek nekik. Ezért majd dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába fáradoztam közöttetek. Akkor látszik majd meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2:12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jónás jele

29 Amikor egyre nagyobb tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt mondta: „Gonosz ez a nemzedék! Mindenáron valami csodás jelt akarnak látni bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás prófétával is történt.[a] 30 Ahogyan Jónás figyelmeztető jel volt Ninive lakóinak, úgy lesz az Emberfia is figyelmeztető jel ennek a nemzedéknek. 31 Az ítélet napján Dél királynője[b] együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket. Miért? Mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Most pedig nagyobb van itt Salamonnál!

32 Ninive lakói is feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik őket. Ők ugyanis Istenhez fordultak, amikor Jónás üzenetét hallották. Most pedig nagyobb van itt Jónásnál!”

Világosság és sötétség

33 „Senki sem azért gyújt olajmécsest, hogy kosár alá rejtse. Nem, a mécsest a mécstartóra teszik, hogy világítson azoknak, akik bejönnek a szobába!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A29-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Üdvösség Anyja: Úgy képzeljétek el az életet, mint egy szakaszt a születés és az Új Dicsőséges Királyság között

Igazság Könyve:
2014. augusztus 29. péntek, 14:25

 

Drága gyermekeim, ne engedjétek, hogy valaha is félelem töltsön el benneteket az Üdvösség Küldetésének ezen Mennyei Beavatkozásától. Ehelyett, legyetek inkább hálásak Isten Nagy Irgalmáért és az emberiség iránti mérhetetlen Szeretetéért. Nektek azzal a tudattal kell Istent dicsőítenetek, hogy minden Vele kezdődik, és Vele is végződik. A kettő között nincs semmi más. Úgy képzeljétek el az életet, mint egy szakaszt a születés és az Új Dicsőséges Királyság között, mely mindnyájatokra vár, ha elfogadjátok Isten azon Ígéretét, hogy az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztus vissza fog térni, hogy visszakövetelje Királyságát.

Oly sokan nem hisznek Abban, Aki megteremtette őket, holott tanúi lehetnek Szeretetének, és mégsem hiszik, hogy a Szeretet Istentől jön, és hogy Isten maga a Szeretet. Azok, akik elfogadják a gonoszság létezését, nem hisznek Isten Szeretetében, sem pedig a gonosz létezésében. Csak azok értik meg valójában azt az erőt, amelyet a gonosz gyakorol az emberek szavaira, tetteire és cselekedeteire, akiknek sikerül a gonoszság mindenféle formáját legyőzni. Csak akkor lehet egy lelket szabaddá tenni, amikor az elszakad a gonosz befolyásától. Csak akkor juthattok igazi szabadságra, ha elfogadjátok az Igazságot. Ha nem fogadjátok el a Testté lett Igét, Fiamat, Jézus Krisztust, sosem lesztek szabadok.

Gyermekek, nektek harcolnotok kell a gonosz minden megtévesztő formája ellen, de azt nem könnyű egyértelműen felismerni. A Sátán a Hazugság Királya. Ő az a csaló, akinek sikerül meggyőznie a világot, hogy ő nem is létezik. Ő az Igazságot mindig rossz dologként mutatatja be, és arról fogja meggyőzni a gyengéket, hogy a gonoszság mindig igazolható. Nem szabad megengednetek soha, hogy becsapjanak benneteket, mert a világ már megkapta az Igazságot, mely, Atyám Könyvében van foglalva. Mindazt, ami eltér Isten Igaz Szavától, el kell kerülni. Ne hallgassatok azokra, akik azt mondják nektek, hogy a gonosz cselekedet egy jó dolog, és hogy azt a jelen időkre való tekintettel, el kell fogadni.

Az emberi faj nem változott. A bűn nem változott. Az, ami változott, nem más, mint az ember vonakodása, hogy Istent Teremtőjeként fogadja el.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

 
 

———-
Igaz élet Istenben:
1989. december 6.Uram, ha úgy tetszik Neked, taníts, hogy olyan türelmes legyek, mint Jób, aki bízott Benned. Bízzál bennem, megtanítalak az én türelmemre. Uram, ha úgy akarod, önts belém is olyan bátorságot, mint tanítványaidba!

Virágom, ha arra emlékeztetlek, miként hordoztam keresztemet, ügyet sem vetve a szégyenre, akkor nem fogod feladni azért, mert híján vagy a bátorságnak. Szentlelkem vezet téged. Célom az, hogy véget vessek az istentagadásnak! Ó gyermekem! Nem sokan hallgatnak hangomra, mert nemzedéketekben nincs alázat. Minden időben gyenge eszközeim által közeledtem gyermekeimhez, de enyéim közül sokan elfojtják üzenetemet. Leányom, okosságuk oktalansággá lesz, ha nem ismerik fel isteni műveim gyümölcsét, és vonakodnak elhinni. Amint már korábban mondtam, azért nem hisznek, mert nem az én juhaim. Az én juhaim hallgatnak hangomra. Ismerem őket, és ők is ismernek és követnek engem. Az ő esetükben beteljesedett a jövendölés: “Az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik istentelen szenvedélyeiknek élnek. Ezek azok, akik szakadást okoznak. Érzékies, Lélek nélkül való emberek.”1 És “tudom, hogy élő a neved, de halott vagy. Ébredj föl, erősítsd meg a többit, aki halálán van.”2 Nem csupán csak halottak, hanem bukásukban még attól is megfosztanák gyermekeimet, hogy mennyei kenyeremet egyék. Elfelejtik, hogy én uralkodom felettük, hogy annak adom a kegyelem Lelkét, akinek akarom, és a legkisebbet is felemelem. Gonoszságukban becsapják előttem az ajtót. Angyalaim3 iránti haragjukban megfosztják minden reményétől ezt a nemzedéket. Nem bánnak sokkal jobban a kegyelem Szentlelkével, mint ahogy a farizeusok bántak velem. Vassulám, Lelkem kedvese, bátorság! Benneteket azért állítottalak ösvényemre, hogy osztozzatok velem a béke és a szeretet keresztjében.4

Uram, mi történt X-szel?

Ő is szeretetem áldozata, Lelkem áldozata, a Szeretet féltékeny szeretetének áldozata. “Örvendezz! Ma getszemáni kínjaimat érzed, de higgy és bízz bennem, mert a közeledben vagyok, hogy mindvégig megosszam veled keresztemet.”5 Én és ti, szeretteim, ti és én együtt küzdünk. Mondom nektek, a hegyek megrendülhetnek, és a völgyek átalakulhatnak, de az én szeretetem nem hagy cserben titeket soha. Irántatok való szeretetem rendíthetetlen, és hűségem változatlan. Értitek?
Támaszkodj rám! Megpihentetem lelkedet, és hadd kérjek én is pihenést nálad, amikor az én Lelkem fáradt. Engedd meg, hogy átadjam válladra keresztemet, és megpihenjek. Én, az Úr emlékeztetni foglak jelenlétemre. Béke veled. Vágyakozz utánam! A Szeretet szeret téged. Szeress!
Szeretettel evangelizálj a Szeretetért!  ”

 
 
 
 
—-
Római katolikus:
08-29Keresztelő Szent János vértanúsága

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Mondd el nekik mind, amit parancsolok neked! Ne ijedj meg tőlük.
Jozija király napjaiban így szólt hozzám az Úr: „Övezd fel derekad; kelj föl, és mondd el nekik mindazt, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg téged az ő szemük előtt. Íme, én a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben: Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak” – mondja az Úr.
Ez az Isten igéje.
Jer 1,17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet. (Vö. 15a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem.
Igazságodban ments meg, † szabadíts meg engem, * fordítsd felém füled, és siess segítségemre.
Hívek: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
E: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem, * ragadj ki a bűnösök kezéből.
H: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
E: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet egész nap.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
Zsolt 70,1-2.3-4a.5-6ab.15ab és 17

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Heródiás leánya, tánca jutalmául Keresztelő János fejét kérte.
Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.”
Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.
A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.”
A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.

Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,17-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-29

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek
Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
    de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Heródes Jézusról

14.1 Abban az időben Heródes, Galilea fejedelme is hallott Jézusról. Ezt mondta a szolgáinak: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János. Nyilván feltámadt a halálból, és azért van ilyen csodatevő ereje.”

Bemerítő János halála

Ez a Heródes volt az, aki korábban Bemerítő Jánost letartóztatta, megbilincseltette, és börtönbe záratta. Mindez Heródiás miatt történt, aki Fülöpnek, Heródes testvérének volt a felesége. Ugyanis korábban János többször is mondta Heródesnek: „A Törvény szerint nem szabad együtt élned Heródiással!” Ezért Heródes meg akarta öletni Jánost, de félt a néptől, mert Jánost prófétának tartották.

Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a vendégek előtt. Annyira megtetszett Heródesnek, hogy megesküdött, akármit kér tőle a leány, megadja neki. 8 Anyja tanácsára a leány ezt kérte: „Add nekem Bemerítő János fejét egy tálon!” A király elszomorodott, de esküje és a vendégek miatt nem akarta a leányt visszautasítani, hanem megparancsolta, hogy teljesítsék a kérését. 10 Elküldte szolgáit, és azok lefejezték Jánost a börtönben. 11 Majd elhozták a leánynak János fejét egy tálon, ő meg átadta az anyjának. 12 Később eljöttek János tanítványai a holttestért, és eltemették, majd elmentek Jézushoz, és mindezt elmondták neki.

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

13 Amint ezt Jézus meghallotta, beszállt egy bárkába, és elvonult egy lakatlan helyre, mert egyedül akart lenni. Az emberek azonban megtudták, hová tart, és gyalogosan utánamentek a városokból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+14:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

25 Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.«

26 Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! 27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. 29 Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. 30 Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! 31 Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.

32 Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, 33 most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:

»Te vagy az én fiam,
    ma lettem az édesapád.«
[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+13%3A25-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS




——