Címke: isten-tagadás

Ezeket az árulókat jelképes gesztusaikról fogjátok felismerni, amelyek sértik Istenségemet

Igazság Könyve:

“2014.04.08 20:20

Drága szeretett leányom, nem azok az Én ellenségeim, akik nem hisznek Bennem. Nem, ők azok, akik nagyon jól tudják, hogy Én Ki Vagyok, de akik mégis utálnak Engem. Közülük nem mindegyik érti, hogy miért utál Engem, azonban két táborra lehet osztani őket.

Az első csoport nem szereti az Igazságot. Ők élvezik, hogy részt vesznek a bűnös üldöztetésekben, igazolnak minden gonosz tettet és cselekedetet és csak a saját élvezeteiket elégítik ki mások igényeinek rovására. Ők egyedül csak saját magukkal törődnek, utánozván minden vonását az ördögnek. Aztán ott vannak azok, akik tudják, hogy Én Ki Vagyok, és hogy Mi Vagyok, de akik teljesen elutasítanak Engem a Sátán javára, kinek varázslata alatt, csapdába estek.

Ezek azok az emberek, akik nemcsak hogy azt fogják tenni, ami ellenkezik azzal, amit tanítottam nekik, hanem akik mindig, minden alkalommal sértegetni fognak Engem.

Mivel hogy a sátánimádat szimbólumokat foglal magába, ezek az árulók azzal fognak Engem gúnyolni, hogy az ördög gonosz szimbólumait Színem elé helyezik. Mert minden rituálé során, amelyen részt vesznek, hogy imádják a sátánt, ők meg fogják gyalázni a Keresztemet és mindazt, ami Passiómmal kapcsolatos. Ezeket az árulókat jelképes gesztusaikról fogjátok felismerni, amelyek sértik Istenségemet. Azok közületek, akik képesek meglátni az Igazságot, hamarosan különbséget fognak tudni tenni azok között, akik valóban Engem szolgálnak, és akik nem.

Azok a felszentelt szolgáim, akik hűségesek Hozzám, alázatos gesztusaik által a Nagyhét alatt úgy fogják kifejezni Irántam való tiszteletüket, hogy Szent Keresztem előtt földre borulnak, és egy zárt csókkal a Lábaimra helyezik ajkukat. Ők Rám, Jézus Krisztusra fognak minden hangsúlyt helyezni, a Kereszthalálomra és azon Ígéretemre, mely szerint megváltottam az embert a bűntől. De tudnotok kell a következőt: Ez év Nagyhetétől kezdve, meg fognak jelenni a repedések, és a Keresztre feszítésem jelentését el fogják ferdíteni. Új értelmezéseket fognak bemutatni a hívők előtt, és ellenségeim szájából a hazugságok fognak ömleni. Passiómat ravasz módon ki fogják gúnyolni, de ez nem lesz azonnal nyilvánvaló. De amikor már többé nem a Kereszthalálomra fognak összpontosítani, és amikor furcsa gesztusok történnek Egyházamban, tudni fogjátok, hogy ez a kezdete földi Egyházam lerombolásának.

Amikor a Sátán az emberiséget támadja, akkor először mindig a családra fog összpontosítani, mert a család képviseli mindazt, ami az Atyámé. Házasságokat fog tönkretenni, megváltoztatja a házasság jelentését, abortuszra ösztönöz, öngyilkosságra csábítja az embereket, és megosztja és tönkreteszi a családokat. Aztán elpusztítja és tönkreteszi az Én Családomat – földi Egyházamat – mert ez az, amit Nekem okozni akar, amire a végső órában megesküdött. Ő már elkezdte Egyházam lerombolását, és addig nem fog leállni, amíg az össze nem omlik egy kupacba a Lábaim elé. Atyám engedélyezett egy rombolót az antikrisztus alakjában, hogy ezt megtegye, de ő csak eddig mehet el. Az Egyház az Én Családom, és bár Isten gyermekeinek nagy része egy átszervezett hamis egyház követésére lesz hagyatva, mégis sokan még mindig ragaszkodni fognak Hozzám, és így EgyházamTestem nem tud meghalni.

Kérlek benneteket, szeretett követőim, ne hagyjatok cserben Engem. Nem szabad engednetek ennek a fondorlatnak. Ha szerettek Engem, akkor vissza kell emlékeznetek mindarra, amit tanítottam nektek. Ne fogadjatok el semmi újat Szent Igémmel kapcsolatosan. Én egyetlen szót sem fogok elnézni, ami nem az Én Szent Ajkamról származik. Nektek sem. Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. Ha Szavamnak, amelyet a Szentírás tartalmaz, bármilyen új értelmezését elfogadjátok, elárultok Engem. Amennyiben egyszer ezt megteszitek, akkor egy teljesen új tant fogtok lenyelni, ami el fogja pusztítani a lelketeket. Én szeretlek benneteket, és ha ti igazán szerettek Engem, akkor továbbra is hűségesek maradtok Szavamhoz, mely nem fog megváltozni soha.

Bárki, aki azt mondja, hogy az Én Nevemben jön – legyen az bár egy felszentelt szolga, Egyházam egyik vezetője vagy egy próféta –, és Szavamat hazugságnak nyilvánítja, nem Tőlem való.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ezeket-az-arulokat-jelkepes-gesztusaikrol-fogjatok-felismerni-amelyek-sertik-istensegemet/

 
 
 
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Új dolgot visz végbe az Isten: vizet fakaszt népének a pusztaságban, és megnyitja számára a kegyelem forrását.
Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja:
„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban.
Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”
Ez az Isten igéje.
Iz 43,16-21
 
—–
Római katolikus:

2019-04-08

5. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Abban a küzdelemben, amelyet az igaz ember vív a gonoszsággal, mindig isten mondja ki a döntő szót.
Élt Babilonban egy férfi, akinek Jojakim volt a neve, Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, mert szülei igazak voltak, és leányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt.
Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: „A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben a gonoszság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet.” Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt.
Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. Fölgerjedt bennük iránta a vágy. Józan eszüket elvesztették, szemüket elfordították, hogy ne lássák az eget, és ne emlékezzenek Isten igazságos ítéletére. Lesték hát a kedvező alkalmat.
Az egyik napon aztán az történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsöskertbe, mint a többi napokon is szokott, két szolgálója kíséretében. Meg akart fürdeni, mert nagy hőség volt. Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lestek. A szolgálóknak meghagyta Zsuzsanna: „Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem.”
Amikor a szolgálók elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. Mindjárt azzal kezdték: „A kertajtó most zárva van, nem láthat minket senki sem: Ég bennünk a vágy. Engedj tehát nekünk, és légy a miénk! Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted el szolgálóidat.”
Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis ezt megteszem, halál vár rám; ha pedig nem teszem meg, nem menekülök meg kezetekből. De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.”
Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan kiáltozni, de a vének is kiabáltak ellene.
Sőt az egyik odafutott a kert kapujához, és kinyitotta. Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal.
A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert Zsuzsannáról ilyet még sosem hallottak. Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják.
A nép előtt a két vén kiadta a parancsot: „Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!” El is mentek érte. Ő meg is jelent szüleivel, fiaival és rokonaival. Hozzátartozói és mindnyájan, akik csak ismerték, zokogásban törtek ki.
Odament a két vén, és a nép előtt kezüket vádlóan Zsuzsanna fejére tették. Erre ő sírva az égre nézett, mert szíve bizalommal volt az Úr iránt. A vének előadták a vádat: „Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kaput, majd elküldte a szolgálókat. Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött, és együtt volt vele. Mi a kert szögletében tartózkodtunk, és látva bűnös tettüket, odarohantunk hozzájuk. Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, és elmenekült. Ezt azonban elfogtuk, és megkérdeztük tőle: »Ki volt az az ifjú?« De nem vallotta be nekünk. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A sokaság hitelt adott nekik, hiszen a nép vénei és bírái voltak.
*
Zsuzsannát halálra ítélték. Ekkor ő hangosan felkiáltott, és így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat, és tudsz mindenről, még mielőtt megtörténne. Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit gonoszul rám fogtak ezek.”
Az Úr meghallgatta könyörgését. Amikor a vesztőhelyre vitték, az Úr felkeltette egy Dániel nevű ifjú szívében az (igazság) szent lelkét, úgyhogy hangosan felkiáltott:
„Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére ontásában!”
Erre az egész nép körülfogta, és kérdőre vonta:
„Miféle szavak azok, amelyeket mondtál?”
Dániel megállt középen, és így válaszolt:
„Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket felderítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!” Erre a nép sietve visszatért.
A vének ekkor így szóltak Dánielhez:
„Jöjj közénk, és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg Isten az öregkor élettapasztalatát.”
Dániel ezt válaszolta:
„Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!”
Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá:
„Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: »Az ártatlant és az igazat ne öld meg Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: Milyen fa alatt láttad őket együtt?”
Azt felelte: „Mézgafa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony a vesztedre hazudtál. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.”
Majd félreállította ezt, és előhívatta a másikat. Így szólította meg:
„Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított, és a vágy eszedet vette. Így viselkedtetek Izrael leányaival, s azok félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?”
Azt felelte: „Tölgyfa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony te is vesztedre hazudtál. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen, és így megöljön benneteket.”
Ekkor az egész sokaság hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat.
Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: a véneknek meg kellett halniuk.
Az ártatlan vér pedig megszabadult azon a napon.
Ez az Isten igéje.
Ugyanez az Olvasmány rövidebb formában a *-tól: Dán 13,41c-62
Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem. (4ab. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

„A” és „B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította; „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”
Ezek az evangélium igéi.

„C” évben, amikor a fenti Evangéliumot nagyböjt 5. vasárnapján olvastuk, a következő Evangéliumot olvassuk ma helyette:

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a világ világossága.
Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz:
„Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: „Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek,”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Ezek az evangélium igéi.
„A” és „B” évben Jn 8,1-11
„C” évben Jn 8,12-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-08


——
Görög katolikus:

33 Asszíria királyáról pedig ezt mondja az Örökkévaló:

„Jeruzsálembe nem teszi be a lábát!
    Még egy nyílvesszőt sem lő a városra,
    fegyvereit sem fordítja ellene,
    meg sem ostromolja,
34 hanem visszatér országába
    azon az úton, amelyen jött.
Nem jön be ebbe a városba
    — mondja az Örökkévaló —,
35 mert megvédem és megmentem Jeruzsálemet
    önmagamért,
    és szolgámért, Dávidért.”

Az asszír sereg pusztulása

36 Ezután az Örökkévaló elküldte angyalát, aki éjjel 185 000 katonát megölt az asszír sereg táborában. Amikor másnap reggel az életben maradottak korán reggel felébredtek, megdöbbenve látták bajtársaik holttestét. 37 Szanhérib, Asszíria királya ezután seregével együtt visszatért Ninivébe, és ott is maradt. 38 Egy napon Szanhérib éppen imádkozott istenének, Niszróknak a templomában, amikor fiai, Adrammelek és Szárecer karddal meggyilkolták, majd elmenekültek Ararát földjére. Ezután Szanhérib egyik fia, Észárhaddón követte a trónon apját.

Ezékiás életét az Örökkévaló meghosszabbítja

38.1 Abban az időben Ezékiás, Júda királya megbetegedett, és már a halálán volt. Ézsaiás, Ámóc fia meglátogatta, és azt mondta neki: „Ezt mondja az Örökkévaló: Rendezd el a dolgaidat, mert nem fogsz meggyógyulni, hanem meghalsz!” Ennek hallatára Ezékiás a fal felé fordult, és így könyörgött: „Örökkévaló, kérlek, emlékezz rá, hogy egész életemben hűséges voltam hozzád, és teljes szívvel azt tettem, amit helyesnek látsz!” — így könyörgött és sírt a király sokáig.

Történt ezek után, hogy az Örökkévaló ismét szólt Ézsaiáshoz: „Menj vissza Ezékiáshoz, és mondd neki: Ezt üzeni az Örökkévaló, Dávidnak, ősapádnak Istene: »Meghallgattam könyörgésedet, láttam könnyeidet, és tizenöt évvel meghosszabbítom életed idejét. Ezen felül megszabadítalak téged és Jeruzsálemet is Asszíria királyának a kezéből, és megvédem a várost.«”

[21] [g] Ezután Ézsaiás mondta a szolgáknak, hogy hozzanak egy szárított füge-csomót, és kössék rá Ezékiás sebére, hogy meggyógyuljon. 22 Ezékiás pedig már azt kérdezte: „Mikor mehetek föl ismét az Örökkévaló Templomába? Mi lesz a jele, hogy már meggyógyultam?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+37-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 Az Örökkévalót tisztelni és félni — ez az élet forrása,
    így kerülheted el a halál csapdáit.
28 A nép sokasága a király dicsősége,
    de ha elfogy a nemzet, elbukik a király is.
29 Aki féken tartja haragját, az igazán értelmes,
    aki pedig hirtelen haragú, nagyokat hibázik.
30 A békességes, nyugodt szív egészség a testednek,
    de az indulatosság[b] még a csontjaidat is megrontja.
31 Aki a szegényt elnyomja, annak Teremtőjét bántja meg,
    aki pedig segít a szegényeken, Istent tiszteli ezzel.
32 Saját gonoszsága miatt pusztul el a gonosz,
    az igazakat pedig ártatlanságuk oltalmazza.
33 Az értelmes ember szívében nyugszik a bölcsesség,
    amelynek az ostobák lelke hírét sem hallotta.
34 Az igazságosság felvirágoztatja a nemzetet,
    az igazságtalanság pedig romlásba dönti.
35 A király jóindulattal van bölcs szolgája iránt,
    de a haszontalant haragja sújtja.

15.1 Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot,
    a sértő, kemény beszéd pedig felszítja.
A bölcsek beszéde vonzóvá teszi a tudást,
    az öntelt ostobákból pedig csak úgy dől a butaság.
Az Örökkévaló szemei mindent figyelemmel kísérnek,
    a jókat és gonoszokat egyaránt szemmel tartja ő!
A szelíd és kedves szó olyan, mint az élet fája,
    de a hamis beszéd összetöri az ember szellemét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs+14-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.

Jézus a mennyei Főpapunk!

8.1 Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben, a Felséges Isten trónjának jobb oldalán[e] ül, és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében[f], az igazi Templomban, amelyet az Örökkévaló épített, nem az emberek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-
https://oca.org/readings/daily/2019/04/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–