Címke: ihletett

Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket

Igazság Könyve:

“2014.02.14 22:00

Drága szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy jártas a tudományokban, akkor annak érdekében, hogy ezt elhiggyétek neki, be kell azt bizonyítania. Amikor egy tanár azt mondja, hogy ő sok dolgot ismer, ti onnan fogjátok megtudni, hogy ő mennyire jó tanár, ha tanulni tudtok tőle. Amikor az Isten embere azt mondja, hogy mindent tud Istenről, akkor ő át tudja adni nektek ezt az ismeretet, és ez által ti a tudás birtokába juttok. De amikor az Isten embere azt mondja, hogy őt megihlette a Szentlélek, akkor ti őt egyedül az általa termett gyümölcsökről fogjátok felismerni, nem pedig az átadott tudásról.

Amikor a Szentlélek Munkálkodik, akkor az bőséges gyümölcsöt fog teremni, mely a következőképpen fog megmutatkozni: azok az emberek, akiket a Szentlélek vonz, közelebb fognak kerülni Istenhez. Ők nagyobb intenzitással fognak szeretni másokat, mint azelőtt. Meg fogják osztani másokkal a szeretetüket. Aztán több időt akarnak majd imában tölteni, főleg akkor, amikor mások lelkéért fognak imádkozni, nem pedig a saját szándékaikra.

Isten Szeretete mélyebbé és sokkal személyesebbé fog válni. És mivel lehetővé teszik a Szentléleknek, hogy kiáradjon rájuk, sürgős szükségét fogják érezni annak, hogy teljesen átadják magukat Isten Akaratának. Azok, akiket a Szentlélek megihlet, nem fognak gyűlöletet mutatni azok iránt, akik őket megvetik. Ehelyett törekedni fognak arra, hogy imáikkal Hozzám könyörögjenek, hogy mentsem meg azt a lelket.

Isten Szeretete egyedül csak a Szentlélek Ereje által tud behatolni a lélekbe. A lélek állandó békét és nyugalmat fog érezni a szenvedés ellenére, amelyet elkerülhetetlenül el kell viselnie, minél közelebb kerül Hozzám, Jézusához.

Én nem osztom meg az embereket. Az áldottakat Szentséges Szívemhez vonzom – azokat, akik elegendő szeretettel rendelkeznek, mely szeretet az Isten iránti alázat mély érzéséből születik. Ha egyszer beköltöztek Hozzám, akkor az ő egyetlen vágyuk, hogy lelkeket hozzanak Nekem. Amikor ők Velem egyesülvén, valóban az Enyéim lettek, akkor ők a gyűlölet tárgyává fognak válni. Az irántuk tanúsított gyűlölettel nem sokat fognak törődni, mert ha elég erős a szeretetük Irántam, akkor nem fognak elhagyni Engem. Talán időről időre el fognak esni, mivel a sanyargatás célpontjai lesznek. Érezni fogják az elutasítás fájdalmát, amint azt Én érzem. Ki fogják őket gúnyolni, meg fogják őket fenyíteni, és bolondnak fogják őket nevezni, ahogyan azt Velem is tették. Ők egy súlyos tehernek fogják érezni azt a módot, ahogyan ki fogják őket közösíteni – éppen úgy, ahogyan az Velem is történt. A Szentlélektől kapott tudásukkal és bölcsességükkel gonoszul szembe fognak szállni, és mégis, amit ők az Én Nevemben mondanak, belevésődik majd mindazok emlékezetébe, akikkel kapcsolatba kerülnek.

Tehát, szeretett tanítványaim, gondoljatok Rám, mivel Én köztetek járok. Lehet, hogy nem láttok Engem, nem tudtok megérinteni, vagy Arcom Fényébe nézni, de tudnotok kell, hogy Én veletek vagyok, ahogyan szeretett apostolaimmal is voltam, amikor a Földön jártam. Én nem az intelligenseket, a nagy tudással rendelkezőket vagy a társadalom által elismert személyeket kutatom fel – bár Én tárt karokkal fogadom és megölelem őket is, mint Isten minden gyermekét. Én nem keresem a tanultak, a köztetek lévő magas rangúak, az egyházak és országaitok vezetőinek a jóváhagyását. Én nem keresem a jóváhagyás pecsétjét, amelyre az ember oly hevesen vágyik. Ehelyett Én a szelídeket, az alázatosakat keresem fel és azokat, akik a saját igényeiken túl, mások jólétével törődnek. Ezek azok a lelkek, akiket az Én Kezem áldott meg. Az Én Szeretetemet tükrözi vissza a mások iránti szeretetük. Ők úgy fogadják el a szenvedést, mint Én, és annak kevés jelentősége van a számukra. Ezek az emberek a Kereszténység gerincét képezik, és a Szentlélek gyökeret eresztett a lelkükbe Isten minden gyermeke javára.


Nem szabad soha szégyenkeznetek a Szentlélek Ajándéka miatt.Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket, mert ha lehajtott fővel maradtok, akkor az ördög és mindazok a szerencsétlen lelkek, akiket arra használ fel, hogy gyötörjenek titeket, el fogják hibázni azon próbálkozásukat, hogy elvigyenek Tőlem benneteket.Álljatok fel, és szívetek könnyedségével és lelketek tisztaságával nyilvánítsátok ki Irántam való hűségeteket, és Én meg foglak benneteket áldani a béke és a nyugalom Ajándékával.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szenvedjetek-csendben-amikor-gyotornek-benneteket-amikor-a-kegyetlenseg-kulonbozo-aljas-formaitol-szenvedtek-amikor-ragalmaznak-ocsarolnak-vagy-pedig-az-en-nevemben-kigunyolnak-benneteket/


—–
Római katolikus:

02-14

Szent Cirill szerzetes és Szent Me­tód püspök, Európa társvédőszentjei

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten üdvösségre szóló hívása minden néphez szól.
Pál apostolnak a pizídiai Antiochiában mondott beszéde féltékennyé tette a zsidókat. Ezért Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik:
„Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét.
De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr:
A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.
”A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt.

Ez az isten igéje.
ApCsel 13,46-49

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok öt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2

ALLELUJA
Az Úr elküldött engem, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-14 


——
Görög katolikus:

A szenvedés és az ítélet

12 Kedves barátaim, ne érjenek benneteket meglepetésként ezek a mostani szenvedések, amelyek próbára teszik a hitetek valódi voltát. Ne gondoljátok, hogy valami szokatlan dolog történik veletek! 13 Inkább örüljetek, hogy részt vehettek Krisztus szenvedéseiben, s akkor majd teljes szívvel örülhettek akkor is, amikor dicsősége megjelenik. 14 Ha azért szidalmaznak benneteket, mert Krisztust követitek, akkor boldogok és áldottak vagytok, mert Isten Szelleme, a Dicsőség Szelleme megnyugszik rajtatok.

15 Közületek senki se szenvedjen amiatt, hogy gyilkolt, lopott, bűnt követett el, vagy más dolgába avatkozott. 16 Ha viszont azért kell szenvednie, mert Krisztus követője, akkor ezt ne szégyellje, hanem ellenkezőleg: szerezzen dicsőséget Istennek azzal, ahogyan Krisztus nevét viseli!

17 Mert itt az ideje, hogy az Isten családján kezdve elinduljon az ítélet. Ha pedig velünk kezdődik, mi lesz a vége azok számára, akik nem engedelmeskednek az Istentől származó örömhírnek?

18 „Ha még az igaz is alig menekül meg,
    mi lesz az istentelenek és a bűnösök sorsa?”[a]

19 Ezért, akik Isten akarata szerint kell elviseljék a szenvedést, bízzák rá magukat hűséges Teremtőjükre, és továbbra is tegyék azt, ami jó és helyes!

Tanácsok a gyülekezet vezetőinek

5.1 Most pedig a köztetek lévő gyülekezeti vezetőknek szeretnék tanácsokat adni. Magam is ilyen vezető — és így a társatok is vagyok. Láttam Krisztus szenvedéseit, és veletek együtt fogok részt venni a dicsőségben, amely majd mindenki számára látható lesz. Kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint a jó pásztor: viseljetek gondot azokra, akikért felelősek vagytok — de ne kényszerből, hanem önként, mert ez Isten akarata! Olyanok ők, mint Isten nyája.[b] Ne a pénz utáni kívánságtól hajtva végezzétek a munkátokat, hanem készségesen! Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízottakon, hanem mutassatok nekik példát! Amikor majd Jézus, a Főpásztor megjelenik, dicsőséges koszorút kaptok, amely soha nem veszti el a szépségét.

Fiatalok, ti is ugyanígy engedelmeskedjetek a gyülekezet vezetőinek! Mindannyian legyetek alázatosak egymás iránt, mert:

„Isten ellenáll a büszkéknek,
    de kegyelmesen bánik az alázatosakkal.”[c] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Óvakodjatok a törvénytanítóktól!

38 Amikor tanított, Jézus ezt mondta: „Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni; szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán; 39 szeretik elfoglalni a legelőkelőbb helyeket a zsinagógában, és az ünnepi vacsorákon; 40 kiforgatják az özvegyasszonyokat a vagyonukból; és a látszat kedvéért hosszasan imádkoznak. Ők fogják a legsúlyosabb ítéletet kapni.”

Az özvegyasszony fillérei

41 Jézus leült a templomi persellyel szemben, és figyelte, hogyan dobják bele adományaikat az emberek. Sokan a gazdagok közül nagy összegeket adtak. 42 Majd jött egy szegény özvegyasszony, aki csak egy kevés aprópénzt dobott bele.

43 Jézus ekkor magához hívta tanítványait, és ezt mondta: „Igazán mondom, hogy ez az özvegyasszony többet dobott a perselybe, mint bárki más. 44 A többiek mind a fölöslegükből adakoztak. Ő pedig nagy szegénysége ellenére mindent odaadott, amije csak volt, még a betevő falatjára való pénzét is.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12%3A38-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–