Címke: Igaz Szavam

Sokan közületek, akik most azt mondják, hogy szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás tette (&136.)

Igazság Könyve:

“2014.02.22 18:35

Drága szeretett leányom, a fájdalomból öröm lesz, a kétségbeesésből remény, és az üldöztetésből szabadság, ha teljes bizalommal átadtok Nekem és Isten Dicsőségére mindent.

Minden teremtmény a Mennyben, a Földön és az Alvilágban térdre fognak hullni az Úr előtt – mindenki, kivétel nélkül. De az ember gyenge és elesett, nem adja meg Istennek a kellő Dicsőséget – még a legjámborabb és legszentebb ember sem –mivel nem képes önmagát teljesen átadnia Atyámnak Általam, az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztus által. Mindaddig, amíg a gonosz szelleme létezik a világban, az ember nem méltó arra, hogy Színem előtt megálljon. Ti nem térdelhettek le Előttem, amikor tele vagytok önteltséggel. Én nem tudlak meghallani benneteket, amikor mint a zsarnokok, amivé váltatok, kizártok Engem, amikor a Sátán az érzékek bűneivel tölti tele az elméteket. Csak azok egyesülhetnek igazán Velem, akik a Velem való megbékélésük után, tisztává váltak Előttem.

Amikor mint királyok jártok-keltek, és másoknak parancsoltok, miközben földi trónon ültök, ti nem lehettek soha az Én szolgáim. Ha ti valóban Engem szolgáltok, akkor mindig az Igazságot fogjátok mondani, független attól, hogy milyen szerepet töltötök be. Ti mindig tudni fogjátok, hogy amikor az Én Igaz Szavamat hirdetitek, akkor mindig kritikával fognak illetni benneteket. Hamarosan nem fogják az Igaz Szót beszélni azok, akik Egyházam legmagasabb köreibe beszivárogtak, és azt csak színlelik, hogy szeretnek Engem, de valójában gyűlölnek Engem. Aztán nektek, hívőknek, annak érdekében, hogy Bennem és Velem maradjatok, nagy bátorságra lesz szükségetek.

Közületek hánynak van meg ez a bátorsága? Közületek hányan lesznek képesek elviselni az üldöztetést, ami be fog következni, amikor ti az Igazságot hirdetitek? Így tehát nehéz szívvel tájékoztatnom kell benneteket, hogy sokan közületek, akik most azt mondják, szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás is tette. Mert amikor majd Szent Szavamat megváltoztatják, hogy az egy üres és terméketlen edénnyé váljék, közületek sokan el fogják ezt a hamis tant fogadni. Közületek nagyon sokan el fogják utasítani ezt a Küldetést, és hátat fognak fordítani az Üdvösség Kelyhének. *

Nektek imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen hűségesnek maradni Szavamhoz.

A Keresztes Imahadjárat 136. imája: Hogy megtartsuk Szavadat
Legdrágább Jézusom, segíts nekem meghallanom, élnem, beszélnem és másokkal megosztanom Szavadat.
Adj nekem erőt, hogy fenntartsam az Igazságot még akkor is, ha emiatt üldözni fognak engem. Segíts nekem életben tartanom Szavadat, amikor azt ellenségeid elnyomják.
Engedd, hogy érezzem
Bátorságodat, amikor elesett vagyok.
Tölts el Erőddel, amikor gyenge vagyok.
Add meg nekem a Kegyelmet, hogy méltóságteljes maradjak, amikor a Pokol Kapui fölém kerekednek, hogy hűséges maradhassak Legszentebb Akaratodhoz. Ámen.


A Pokol minden démona átkozza ezt a Küldetést, mely az utolsó a Földön. Nagy rugalmasságot, óriási bátorságot és Irántam való mély szeretetet fog követelni az, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. A leggyengébbek fognak elesni először. A langyos hitűek lesznek a következők, és csak azok fognak állva maradni, akik tiszta szívűek és megingathatatlanok.

 

*
“2013.09.05 09:35  
 

Az Oltáriszentség (A Szentostya) Krisztus Teste és az Ő Valóságos Jelenléte. Ez nem lehet két különböző dolog. Mégis, ők el fogják ferdíteni ennek jelentését – mindaz, ami végül maradni fog, csupán egy darab kenyér lesz, mert amikor ők megszentségtelenítik az oltárokat és a Legszentebb Ostyát, Fiam Jelenléte megszűnik. …”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-minden-egyes-szentseget-a-felismerhetetlensegig-meg-fognak-valtoztatni/

 

“2014.02.12 22:45

Gyermekem, ahogyan Fiam Képét, Szavát és azon Ígéretét, hogy újra eljön, figyelmen kívül fogják hagyni, majd pedig gyökerestül ki fogják tépni, hasonlóképpen fog történni minden olyan hivatkozással, ami Velem, szeretett Édesanyátokkal kapcsolatos.

Hamarosan az Üdvözlégy Mária imádság nem lesz hallható sem Fiam Egyházán belül, sem pedig azon kívül. Gyakori rosszallással kell számolniuk azoknak, akik szent Kegyhelyeimet látogatják, és a Máriás csoportokat, különböző okokra hivatkozva minden ok nélkül kritizálni fogják. Nem fognak meghallani semmilyen elismerési javaslatot, amely az Én, a Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja jelenéseim hitelességét érinti. Fiam földi Egyházának újonnan átszervezett burka hamarosan el fog ítélni minden Rám vonatkozó hivatkozást. Az újonnan kinevezett kormányrendszer, amely a jövőben kerül bevezetésre, sok templomban véget fog vetni a Nekem címzett Ájtatosságoknak. Teljesen feledésbe fogok merülni, s aztán azok fognak megvetni Engem, akik azt állítják, hogy az új, modern, mindent magába foglaló egyházat képviselik, amely kevés hasonlóságot fog mutatni azzal a Sziklára épített Egyházzal szemben, amelyet Fiam szeretett Apostola, Péter hozott létre.

 
 
—–
Római katolikus:

02-22

Szent Péter apostol székfoglalása

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szent Péter maga is elöljáró, és Krisztus szenvedésének tanúja.
Szeretteim!
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek gondját ne kényszerből, hanem önként, az Isten szándéka szerint; ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
Ez az Isten igéje.
1Pét 5,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers.)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.

Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és neked adom a mennyek országa kulcsait.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a
sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 16,13-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-22

——
Görög katolikus:

Isten régi-új parancsa

Szeretteim, amit nektek írok, az egyáltalán nem új dolog, hanem ugyanaz a régi parancs, amelyet még kezdetben kaptatok. Ez az a tanítás, amelyet már hallottatok, mégis újra mondom nektek, mintha új parancs lenne. Ez az igazság megmutatkozott Jézus életében, és érvényes a ti életetekben is, mert múlik a sötétség, és már ragyog az igazi világosság.

Aki azt mondja, hogy a világosságban[a] él, mégis gyűlöli a testvérét, az valójában még mindig a sötétségben van. 10 Aki Isten szeretetével szereti a testvérét, az megmarad a világosságban, és semmi sincs benne, amin mások megütközhetnek. 11 De aki gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította.

12 Azért írok nektek, kedves gyermekeim,
    mert Jézus Krisztusért
    Isten
megbocsátotta bűneiteket.
13 Azért írok nektek, apák,
    mert ti már megismertétek őt,
    aki öröktől fogva él.
Azért írok nektek, fiatalok,
    mert legyőztétek a Gonoszt.
14 Azért írok nektek, gyermekek,
    mert megismertétek az
Atya-Istent.
Azért írok nektek, apák,
    mert megismertétek őt,
    aki kezdettől fogva él.
Azért írok nektek, fiatalok,
    mert erősek vagytok,
mert Isten beszéde bennetek él,
    és legyőztétek a Gonoszt.

Ne szeressétek ezt a világot!

15 Ne szeressétek ezt a világot, se a világ dolgait! Aki ezt a világot szereti, az nem szereti az Atya-Istent.

16 Ezek azok a dolgok, amelyek a világban vannak: a régi emberi természet vágyai, a szem kívánságai és az élet kérkedése. Mindezek nem az Atya-Istentől, hanem a világból származnak. 17 Ez a mostani világ azonban elmúlik, és vele együtt az is, amit a hitetlenek kívánnak. Aki ellenben Isten akaratát viszi véghez, az örökké él.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+2:7-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Mire jó ez a pazarlás?

Jézus Betániában, a leprás Simon házában vendégeskedett. Amikor helyet foglalt az asztalnál, odalépett hozzá egy asszony, aki valódi nárdusolajból[a] készült, igen drága illatszert hozott magával.Az asszony összetörte a (teli * szerkesztő) alabástrom illatszertartót, és a nárdusolajat Jézus fejére öntötte.

Néhányan felháborodtak ezen, és így tanakodtak egymás között: „Miért kellett így elpazarolni ezt a drága illatszert? El lehetett volna adni több mint háromszáz ezüstpénzért, az árát pedig szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra.

Jézus azonban ezt mondta nekik: „Hagyjátok őt, ne bántsátok, hiszen jót tett velem! Szegények mindig lesznek köztetek,[b] bármikor tehettek jót velük, de én nem leszek mindig veletek. Ez az asszony megtette, amit tehetett: előre megkente testemet a temetésre. Igazán mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetni fogják az örömüzenetet, azt is elmondják majd, amit ez az asszony tett, és emlékezni fognak rá.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+14:3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–