Címke: hódolat

Arra sürgetem Követőimet, hogy emlékeztessék az embereket a Szent Biblia olvasásának fontosságára

Igazság Könyve:
Arra sürgetem Követőimet, hogy emlékeztessék az embereket a Szent Biblia olvasásának fontosságára, az ismertetett Igére, Atyám Akarata szerint.

Minden ember a Földön szabad akarattal született. A Keresztség Szentsége minden ember rendelkezésére volt bocsátva, akiknek Atyám adott életet, de nem minden ember jutott hozzá ehhez a fontos Ajándékhoz, amely megtisztítja a lelket és megszabadítja azt a démonoktól.

Most, hogy Szent Szavam lángra lobban a kimerült emberek szívében, Szeretetem el fog terjedni, amikor az Igazság megadatik az emberiség számára. Ez a Szeretet vonzani fogja az éhes lelkeket, és így Üdvösségem Terve folytatódni fog. Én minden lehetőséget ki fogok meríteni, felhasználva minden alázatos lélek szívét – akik igazán szeretnek Engem –, hogy megmentsem az egész emberi nemet. Nem számít, hogy ők milyen istent bálványoznak, mert az Igazság nagyon hamar fel lesz tárva számukra. Azt követően már semmit sem fognak hiányolni, csak Dicsőséges Jelenlétemet.

Jézusotok”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/arra-surgetem-kovetoimet-hogy-emlekeztessek-az-embereket-a-szent-biblia-olvasasanak-fontossagara/

“Gyermekeim, nektek törekednetek kell arra, hogy naponta legalább tizenöt percet a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozására szenteljetek, mivel ez nagyon fontos.

Időt kell találnotok arra, hogy ezeket az imákat elmondjátok, mivel máris sok tragédiát enyhítenek a világban, melyeket azok a bűnös emberek okoznak, akik végrehajtják a Gonosz (lélek) cselekedeteit.

Sohasem szabad megfeledkeznetek az ima erejéről, vagy arról a tényről, hogy közbenjárásom segíthet a Hitetekért való harcban.

Fiam Irgalmasságát az ima ereje által lehet kiterjeszteni az egész világra. Azáltal, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit, a Szövetség beteljesedhet Fiam által, hogy megmentse a világot.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

Üdvösség Anyja: Fiam Irgalmasságát az ima ereje által lehet kiterjeszteni az egész világra.

 

—–
Római katolikus:

Miután befejezte az áldozatok bemutatását, áldó imát mondott a népre a Seregek Urának nevében. Azután személyenként egy-egy kenyeret, egy-egy datolyát és mazsolás kalácsot osztott ki a nép egész sokaságának, férfiaknak és nőknek egyaránt. Mindezek végeztével mindenki hazatért, ki-ki a maga házába.
Ez az Isten igéje.
2Sám 6,12b-15.17-19

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Azok tartoznak igazán Jézushoz, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát. 
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt.
Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,31-35″

——
Görög katolikus: 
19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,
20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekorEbben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át21 Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, …”
21 De szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött.

22 Ezek tegyenek igazságot a nép között minden időben. Minden nagyobb ügyet vigyenek te eléd, minden kisebb ügyben pedig tegyenek igazságot ők. Így könnyítenek terheden, mert veled együtt hordozzák.

23 Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére. …”