Címke: hiteles küldetés

Üdvösség Anyja: Kérjetek Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség Küldetésének folytatásához, és megvédéséhez (&143.)

Igazság Könyve:

“2014.03.25 15:30

Drága gyermekeim, amikor Isten kiválasztott Engem, az Ő Egyszülött Fiának Anyjaként, így történt az, hogy életet adván a rég várt Messiásnak, dicsőíthettem Őt. Én akkor is csupán az Ő egyszerű alázatos szolgálója voltam, és most is csak az vagyok.

Amikor Istent szolgáljátok, mindig emlékezzetek arra, hogy Isten Örök Üdvösségét hozó Tervében ti csak az Ő egyszerű szolgái vagytok. Az Isten-szolgálat megköveteli az alázat mély érzését. Ez más módon nem lehetséges. Ez a Küldetés, mely az utolsó Atyám jóváhagyott Tervében, hogy végső üdvösséget hozzon gyermekei számára, több millió lelket fog vonzani az Ő szolgálatára. Ők jönni fognak a Föld minden sarkából. Sokan nem lesznek tudatában elhivatottságuknak, míg csak el nem kezdik imádkozni a Keresztes Imahadjárat imáit. A Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozása által fog megtörténni, hogy a Szentlélek magával ragadja ezeket a lelkeket, és így készek lesznek hordozni Fiam Keresztjét.

Ha ti valóban a Fiamat szolgáljátok, és a segítségére jöttök, hogy Ő üdvösséget hozhasson minden bűnös számára, akkor nektek el kell fogadnotok a Kereszt súlyát. Amikor a Fiamat szolgáljátok, és később mégis zokon veszitek a szenvedést, amelyet az magával hoz, akkor ti ezzel azt a korlátot töritek el, amely a gonosztól véd meg benneteket. A Sátán sohasem fogja azokat háborgatni, akik hamis látnokokat követnek, vagy azok követőit, mert tudja, hogy ők nem teremnek gyümölcsöt. Azonban a hiteles küldetés esetében, a sátán szigorú kegyetlenséggel támad. A gyenge lelkeket viszont, akiket a gőg bűne magával ragadott, arra fogja felhasználni, hogy megtámadják Fiam igaz tanítványait. Azoknak mondom, akik válaszolnak nekem, az Üdvösség Anyjának: a sátán gyűlölete akkor lesz a legnyilvánvalóbb, amikor az Üdvösség Érmém mindenki számára hozzáférhető lesz az egész világon.

Az Üdvösség Érme a lelkek milliárdjait fogja megtéríteni, és éppen ezért a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni annak érdekében, hogy megállítsa azt. Az ilyen támadásokon keresztül, látni fogjátok a puszta mérget, mely a gonoszból és minden ügynökéből áradni fog, mert ő nem akarja, hogy ezt az Érmet Isten gyermekei megkapják. Gyermekek, nem szabad soha meghajolnotok a nyomás vagy a gonoszság előtt, mely azokból árad ki, akik elszakadtak Fiamtól. Ha ezt teszitek, akkor megadjátok magatokat a Sátánnak. Ehelyett kérnetek kell Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség Küldetésének folytatásához és megvédéséhez, az Angyali Üdvözlet ezen évfordulóján.

Imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat ezen imáját: Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Ó, Üdvösség Anyja, védd meg ezt a Küldetést, mely Isten Ajándéka, hogy Örök Életet hozzon gyermekeinek, mindenütt a világon. Kérlek, lépj közbe a mi nevünkben szeretett Fiad, Jézus Krisztus által, hogy megadja nekünk a bátorságot kötelességeink elvégzésére; hogy mindenkor szolgáljuk Istent, különösképpen akkor, amikor ezért szenvednünk kell. Segítsd ezt a Küldetést, hogy lelkek milliárdjai térjenek meg Isteni Akaratának megfelelően, a kőszívűeket pedig alakítsd át Fiad szerető szolgáivá. Add meg nekünk az erőt, hogy mindnyájan, akik ebben a Küldetésben Jézust szolgáljuk, legyőzzük a gyűlöletet és a Kereszt üldözését, és hogy fogadjuk nagylelkűen a velejáró szenvedést, teljesen elfogadva mindazt, aminek még meg kell történnie. Ámen.

Kedves gyermekeim, ne engedjétek, hogy a félelem Isten szolgálatában utatokat állja Igéjének hirdetésében. A félelem a sátántól jön, nem pedig Istentől. Bátorság és az erő, alázattal ötvözve és az Isten Akaratához való ragaszkodás vágya, csak Istentől jöhet.

Hálát adok ma Atyámnak, a Legmagasságosabb Istennek, az Angyali Üdvözlet ezen évfordulóján a világnak adott Ajándékáért, amikor arra kért engem, hogy méhemben hordjam az Ő szeretett Fiát annak érdekében, hogy megváltsa a emberiséget, és örök Királyságába vigye a világot.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-kerjetek-engem-szeretett-edesanyatokat-hogy-adjak-nektek-erot-az-udvosseg-kuldetesenek-folytatasahoz-es-megvedesehez-143/


—–
Római katolikus:

03-25

Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a szűz fogan.
Azokban a napokban így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.”
De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet és nem kísértem az Urat.”
Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.
Iz 7,10-14;8,10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. (8a és 9a. vers. – 7 b. tónus)
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: „A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,7-8a.8b-9.10-11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Íme, eljövök, hogy teljesítsem akaratodat.
Testvéreim!
Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így Krisztus, amikor a világba lép: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat.
Ezért így szóltam: íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, nem volt az kedves előtted”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Tehát az előzőket eltörli, hogy helyébe állítsa az utóbbit. Vagyis Isten akarata szerint Jézus Krisztus testének feláldozása egyszer s mindenkorra megszentel bennünket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,4-10

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk, * és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1,14ab – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerinti”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-25


——
Görög katolikus:

 

13 Az Örökkévalót, a Seregek Urát tartsátok szentnek,
    őt tiszteljétek és féljétek!
14 Akkor számotokra ő lesz a szent hely
    és a biztos menedék!
De Izráel és Júda népe számára pedig lesz,
    amelyben megbotlanak,
szikla, amelynek nekiütköznek,
    sőt, csapda és verem Jeruzsálem lakosainak.

15 Bizony, közülük sokan megbotlanak benne,
    elesnek és összetörnek,
    csapdába esnek, és rabságba kerülnek.
16 Kösd össze ezt a tekercset,[g]
    pecsételd le,
és bízd tanítványaimra,
    hogy őrizzék meg!”

17 De én[h] várom az Örökkévalót,
    aki elfordult Jákób népétől,
és benne reménykedem.
18 Nézzétek! Én és a gyermekeim,
    akiket az Örökkévaló adott nekem,
jelek és csodák vagyunk Izráelnek,
    mert így akarta az Örökkévaló, a Seregek Ura,
    aki Sion hegyén lakik!

Ne forduljatok a halottidézőkhöz!

19 Ha az emberek azt mondják nektek: „Kérdezzük meg a halottidézőket és jósokat, akik suttognak és motyognak!” — ne hallgassatok rájuk! Nem inkább Istent kellene megkérdeznünk? Nem az ő tanácsát kellene kérnünk? Miért kérdezzék az élők a holtakat? 20 Figyeljetek inkább az Örökkévaló tanítására és kijelentésére![i] Mert ha nem az ő szavára figyeltek, nem virrad hajnal a számotokra! 21 Aki a halottidézőkre hallgat, sötétségben fog bolyongani! Éhesen és nyomorogva tévelyeg az ilyen, s ha elkeseredik, felnéz, és megátkozza királyát és Istenét. 22 Ha pedig a földre néz, csak nyomort, sötétséget és reménytelenséget lát, s végül teljes sötétségben találja magát.

Egy gyermek születik nékünk

9.1 De nem lesz mindig sötétség ott, ahol most nyomorúság van! Igaz, az Úr előbb megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de később dicsőségessé teszi Galileát, idegen népek lakóhelyét, a Jordánon túli vidéket, és a Tenger útjának tartományát.

Mert a nép, amely sötétségben jár,
    nagy világosságot lát!
A halál árnyékának országában lakókra
    hirtelen fény ragyog.
Uram, te megsokasítod ezt a népet,
    ujjongó örömmel töltöd meg szívüket!
Úgy örvendeznek előtted,
    mint az aratás ünnepén,
mint győztes csata után,
    mikor zsákmányt osztanak.
Mert összetörted rabságunk igáját,
    szétzúztad elnyomónk hatalmát,
nyomorgatónk botját eltörted,

    mint Midján napján![j]
A durva katonacsizmák,
    amelyek letiportak minket,
mind elégnek,
    minden véres egyenruhát tűz emészt meg!

Mert egy gyermek születik,
    fiút ad nekünk az Örökkévaló,
    aki vállára veszi az uralom terhét.
Így hívják: „Csodálatos, Tanácsadó,
    Erős Isten, Öröklét Forrása,
    Békesség Fejedelme.”
Békéje és uralkodása egyre jobban kiterjed,
    véget nem ér soha!
Királyként ül Dávid trónján,
    melynek igazság az alapja.
Igazságosság által uralkodik
    attól kezdve örökké.
Féltő szeretetének tüze[k] által
    az Örökkévaló, a Seregek Ura viszi ezt véghez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ez Nóé nemzetségének története.

Nóé igaz ember[a] volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel. 10 Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

11-12 Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait, és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.

13 Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert[b] kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!

14 Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket! 15 Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen![c] 16 A bárka teteje alatt egy könyök[d] magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!

17 Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!

18 Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be! 19 Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz! 20 Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét —, hogy túléljék az özönvizet! 21 Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”

22 Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+6:9-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A bölcsesség hív

8.1 Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket,
    az értelem szól hangos szóval, figyeljetek!
Megáll a hegyek tetején, az utak mellett,
    ott, ahol az ösvények találkoznak,
kiált a kapuknál, a város bejáratainál,
    nyitott ajtóknál nyilvánosan szól:

„Férfiak, hozzátok kiáltok,
    minden ember hallja meg szavam!
Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok,
    szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák!
Hallgassatok rám,
    mert életbevágóan fontos, amit mondok,
    és igazat mondok, ha megszólalok!
Szájam igazságot mond,
    ajkam utálja a gonoszságot.
Minden szavam egyenes és igaz,
    nincs bennük sem hamisság, sem torzítás.
Mind világos az értelmeseknek,
    aki bölcsességre vágyik, mind megértheti.
10 Fogadjátok meg tanácsomat, mert ezüstnél többet ér,
    válasszátok tudásomat, inkább, mint az aranyat!
11 Mert a bölcsesség drágább a gyöngyöknél,
    kívánatosabb a drágaköveknél.

12 Én, bölcsesség, az értelemmel lakom,
    nálam van a tudás és a tervezés.
13 Aki tiszteli és féli az Örökkévalót,
    gyűlölje a gonoszt!
A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat,
    a hazug beszédet mind gyűlölöm!
14 Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet,
    enyém az értelem, az erő és a hatalom.
15 Általam uralkodnak a királyok,
    és hoznak a vezetők igazságos törvényeket.
16 Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát,
    általam hoznak igazságos ítéletet a bírák.[a]
17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek,
    megtalálnak, akik igazán keresnek.
18 Gazdagság van kezemben, és megbecsülés,
    maradandó vagyon és igazságosság.
19 Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany,
    drágább, mint a színarany.
    Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél.
20 Az igazságosság ösvényén járok,
    a jogosság útjának közepén.
21 Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret,
    házát kincsekkel töltöm meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8:1-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten megjelenik Mózesnek

3.1 Mózes ezalatt legeltette apósának, Jetrónak,[a] Midján papjának a nyáját. Egyszer elvezette juhait és kecskéit a puszta túlsó oldalára, s elérkezett a Hóreb-hegyhez,[b] Isten hegyéhez. Ott az Örökkévaló angyala megjelent Mózesnek egy égő bokor lángjában.

Mózes nagyon elámult azon, hogy a bokor lángol ugyan, de nem ég el. Ezt gondolta: „Meg kell nézzem ezt a csodát közelebbről is! Vajon miért nem ég el a bokor?”

Amikor az Örökkévaló látta, hogy Mózes közelebb jön, Isten megszólította a bokor közepéből: „Mózes! Mózes!”

„Itt vagyok” — felelt Mózes.

Isten figyelmeztette: „Ne gyere közelebb! Vedd le a sarudat, mert szent az a föld, ahol állsz!” Majd így folytatta: „Én vagyok ősapáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.”

Mózes eltakarta az arcát, mert félt Istenre nézni.

Az Örökkévaló folytatta: „Bizony, láttam, milyen kegyetlenül bánnak a népemmel Egyiptomban! Meghallottam segélykiáltásukat, amikor a rabszolgahajcsárok kegyetlensége miatt jajgattak, és jól ismerem fájdalmukat. Azért szálltam le, hogy népemet megszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, kihozzam abból az országból, és elvezessem őket a tejjel és mézzel folyó földre, egy szép és tágas országba, ahol most a kánaáni, hettita, emóri, perizzi, hivvi és jebúszi nép lakik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+3%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Elsőként engem formált az Örökkévaló,
    réges-régen, minden más munkája előtt,
23 öröktől fogva felkent, és helyemre állított,
    kezdetben, még a Föld kezdete előtt.
24 Mikor megszülettem,
    még tengerek sem voltak,
    vízforrások sem csörgedeztek.
25 Előbb születtem,
    mint a hegyek a helyükre kerültek,
    s a dombok megállapodtak,
26 előbb, mint az Örökkévaló a Földet
    s a mezőket teremtette,
    vagy a világ legelső porszemét.
27 Ott voltam,
    mikor az Örökkévaló a Mennyet teremtette,
    mikor kimérte az óceán partjait.
28 Ott voltam,
    mikor megerősítette fönt a fellegeket,
    és lent a mélység forrásait.
29 Ott voltam, mikor parancsolt a tengereknek,
    hogy át ne lépjék a határt, amit nekik szabott.
    Ott voltam, mikor lefektette a Föld alapjait.
30 Mellette nőttem fel,
    mint gyermek az apja mellett,[a]
naponta bennem lelte örömét,
    előtte játszottam és örültem szüntelen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8:22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mária meglátogatja Erzsébetet

39 Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. 42 Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! 43 Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? 44 Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. 45 Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!”

Mária dicsőíti Istent

46 Mária pedig ezt mondta:

47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
    szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48     mert rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva minden nemzedék
    boldognak és áldottnak mond engem,
49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
    Szent a neve!

56 Ezután Mária még körülbelül három hónapig maradt Erzsébetnél, azután hazament.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1:39-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

„Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
    és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
    akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. 15 Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta.

16 Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. 17 Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. 18 Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+2:11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!”

Gábrielt Isten Máriához küldi

26-27 Később, amikor Erzsébet már terhessége hatodik hónapjában volt, Isten elküldte Gábriel angyalt a galileai Názáretbe egy szűzhöz, kit Máriának hívtak. Ezt a leányt egy József nevű férfi — aki Dávid király leszármazottja volt — már eljegyezte magának feleségül, de még nem házasodtak össze. 28 Gábriel megjelent Máriának, és így köszöntötte: „Üdvözöllek! Az Örökkévaló kegyelmébe fogadott téged, és veled van.”

29 Mária megdöbbent, és zavarban volt. Azon tűnődött, vajon mit jelenthet ez a szokatlan köszöntés.

30 De az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária, mert nagyon kedves vagy Istennek! 31 Figyelj rám! Áldott állapotba kerülsz, és fiad fog születni, akit nevezz el Jézusnak. 32 Ő hatalmas lesz, és a Magasságos Isten Fiának fogják hívni. Ősapjának, Dávidnak trónjára fogja őt ültetni Isten, az Örökkévaló. 33 Így fog uralkodni mindörökké Jákób leszármazottjai fölött, és királyi uralma soha nem ér véget.”

34 Mária ezt kérdezte: „Hogyan lehetséges ez? Hiszen én még szűz vagyok!”

35 Az angyal így válaszolt: „A Szent Szellem száll rád, és a Magasságos Isten ereje vesz körül téged. Ezért a gyermek, akit majd megszülsz, szent lesz, és Isten Fiának nevezik. 36 Nézd, a rokonod, Erzsébet is áldott állapotban van, és ez már a terhessége hatodik hónapja! Idős kora ellenére fiút fog szülni, pedig mindenki meddőnek tartotta! 37 Látod, Isten számára semmi sem lehetetlen!”

38 Mária így válaszolt: „Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” Ezután az angyal elment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1:24-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–