Címke: haragja

Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve

Igazság Könyve:

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

———-

Római katolikus:

2021-03-08

3. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Ne mi akarjuk meghatározni, hogy mikor és hogyan tegyen velünk jót az Isten: bízzuk rá magunkat teljesen!
A királyok korában történt.
Námán, a szíriai király seregének vezére, nagyra becsült, kedvelt embere volt urának, mert általa adott az Úr győzelmet Arámnak. De ez az ember leprás volt.
A szíriaiak egyszer kivonultak portyázni, s Izrael földjéről magukkal hurcoltak egy lányt. Ez Námán feleségének szolgálatába került. S így szólt asszonyához: „Ha uram a prófétához fordulna Szamariában, biztosan megszabadítaná leprájától.” Námán erre elment urához és előadta; „Így és így beszélt ez az Izrael földjéről való lány.” Szíria királya azt válaszolta: „Menj el s adok neked egy levelet Izrael királya számára!” El is ment, s vitt magával 10 ezüst talentumot, 6000 sékel aranyat és 10 ünnepi köntöst. Aztán átadta Izrael királyának a levelet, amely így szólt: „Ezzel a levéllel egyszersmind szolgámat, Námánt is elküldöm hozzád, szabadítsd meg leprájától!”
Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját és felkiáltott: „Vajon Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni? Miért küldte hát ide ezt az embert, hogy szabadítsam meg leprájától? Világosan láthatjátok, csak ürügyet keres, hogy belém köthessen.”
Amikor Elizeus meghallotta, hogy a király megszaggatta ruháját, elküldött hozzá s ezt üzente neki: „Miért szaggattad meg ruhádat? Jöjjön el hozzám, és megtudja, hogy van próféta Izraelben.”
Námán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: „Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested,
tiszta leszel!” Námán megharagudott és azt mondta: „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. Hát nem különbek-e Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?” Azzal megfordult és haragosan elment onnan. Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: „Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), mivel csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel.”
Leszállt tehát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan
tiszta lett, akár egy kisgyerek teste.
Aztán visszatért Isten emberéhez, egész kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta: „Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben.”
Ez a Isten igéje.

2Kir 5,1-15a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt. (Vö. 3. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Hívek: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
E: Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt.
H: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.
H: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
E: Odalépek Isten oltárához, † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem,
H: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
Zsolt 41,2,3;42,3.4

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Az Úrban bízom: az ő igéjében remélek, † mert az Úrnál az irgalom, * és bőséges nála a megváltás. Zsolt 129,5.7 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Krisztus küldetése nemcsak a zsidókhoz szól, hanem a pogányokhoz is.
A názáreti zsinagógában
Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,24-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-08

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben


————

Ortodox (Görög keleti):

„Címzés, üdvözlés

1 Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek.

2 Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.

Gájusz vendégszeretete

3 Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz.

4 Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.

5 Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is,

6 akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak,

7 mert azért a névért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól.

8 Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban.

Panasz Diotrefészre, Demetriosz dicsérete

9 Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket.

10 Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből.

11 Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent.

12 Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.

Befejezés, köszöntés

13 Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni;

14 remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni.

15 Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.”

 

 

 

 

 

29 Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:

30 “Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide.

31 Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá.”

32 Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik.

33 Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: “Miért oldjátok el a szamárcsikót?”

34 Ők így feleltek: “Mert az Úrnak van szüksége rá.”

35 Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.

36 Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat.

37 Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak,

38 és ezt kiáltották: “Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”

39 A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: “Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!”

40 De ő így válaszolt: “Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

 

 

 

 

 

Az utolsó vacsora

7 Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt.

8 Jézus ekkor elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: “Menjetek el, és készítsétek el nekünk a húsvéti vacsorát, hogy megehessük.”

9 Ők pedig ezt kérdezték tőle: “Mi a kívánságod, hol készítsük el?”

10 Ő így válaszolt: “Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy,

11 és mondjátok meg a ház gazdájának: a Mester ezt üzeni neked: hol van az a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a húsvéti vacsorát?

12 Ő mutat nektek majd egy nagy berendezett emeleti termet: ott készítsétek el.”

13 Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a húsvéti vacsorát.

14 Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt,

15 és ezt mondta nekik: “Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.

16 Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában.”

17 Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: “Vegyétek, és osszátok el magatok között.

18 Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.”

19 És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: “Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

20 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: “E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

21 De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon.

22 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt.”

23 Erre kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni.

Ki a legnagyobb?

24 Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük.

25 Erre ő így felelt nekik: “A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat.

26 Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.

27 Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.”

28 “Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben,

29 és én rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rámhagyta azt;

30 hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi székekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.”

Jézus inti Pétert és a többi tanítványt

31 “Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát,

32 de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.”

33 Ő erre így válaszolt: “Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!”

34 Jézus azonban ezt felelte: “Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem.”

35 Azután ezt kérdezte tőlük: “Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” “Semmiben” – válaszolták.

36 Majd ezt mondta nekik: “Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen.

37 Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik.”

38 Erre így szóltak: “Uram, íme, van itt két kard.” Ő pedig azt felelte: “Elég!”

A Gecsemáné-kertben

39 Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++3+John+1%3A1-15%3B+++++Luke+19%3A29-40%2C+22%3A7-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/08

 

„… Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért. …”