Címke: hallgassatok meg

Második Eljövetelem időpontja egyre csak közeledik, és a Sátán nagy számban összegyűlt hadserege készen áll

Igazság Könyve:

2014. november 24. hétfő, 15:30

 

Drága szeretett leányom, ó mennyi vigasztalásra van szükségem ebben az időben, mivel oly sokan eltávolodtak Tőlem. Könnyeim patakokban folynak, mert a Sátán hadserege, amelyet a legaljasabb démon, Jezabel fertőzött meg, sokakat megkísértett azok közül, akik azt vallják, hogy Engem képviselnek. Ó mennyien elfelejtették, és milyen keveset gondolnak arra az Ígéretemre, hogy újra eljövök.

Második Eljövetelem időpontja egyre csak közeledik, és a Sátán nagy számban összegyűlt hadserege készen áll arra, hogy felvegye a harcot azokkal, kiket Én Sajátjaimnak hívok. Ezt a gonosz hadsereget ellenségeim fogják vezetni, és semmi sincs, amit meg ne tennének, csak hogy becsapják a világot, elhitetvén vele hazugságaikat. Az Én Nevemben beszélvén, magukkal fognak vinni szent férfiakat és nőket, és olyan erővé válnak, amellyel majd számolni kell. A szekuláris világ által nagy élvezettel felkaroltan, meg fogják változtatni a Föld arculatát, és maguk után nagy pusztítást fognak hagyni.

A Föld, amelyet gonosz útjaik megfertőztek, nyögni fog fájdalmában, és akkor tanúja lesz mindenki a nagy felfordulásnak. Minden gonosz cselekedet, amelyet Testem (Egyházam) megszentségtelenítése érdekében tesznek, az éghajlat megváltozásában, a rossz termésben, a légköri viszonyok megváltozásában és egy akkora nagy özönvízben fog megmutatkozni, hogy kevés nemzet lesz a Földön, amelyet ne érintenének ezek a csapások, azok tettei miatt. Atyám nagy szenvedést fog rájuk bocsátani.

Mert ők is el lesznek ítélve mindazokért, akiket a Nevemben elítélnek. Mert minden cselekedetért, mely fájdalmat okoz Isten gyermekeinek, nekik is ugyanazt a fájdalmat kell majd elszenvedniük. A pokol, amit milliók számára fognak okozni, számukra is büntetést fog eredményezni, és hasonló lesz ahhoz a tűzhöz, mely nap, mint nap az örök mélységben ég.

A Mennyország kapui be fognak csapódni az orruk előtt, és kínjukban ordítozni fognak, amikor az Utolsó Napon megvakulnak majd a Fényemtől. Ők futni fognak, mint a gyávák, és megpróbálnak menedéket keresni Igazságszolgáltatásom elől, de nem fognak vigasztaló helyet találni. Megvakultan futni fognak, el fognak esni, és nem lesz hová menekülniük. Hátra maradnak, mert egyiküknek sem lesz ereje vagy akaratereje ahhoz, hogy a Segítségemet kérje, mivel megszakítottak minden Életet, ami az övék lehetett volna, de az többé már nem lehet az övék.

Most hallgassatok meg Engem, amint ünnepélyesen kijelentem, hogy annak az embernek, aki Igémből él és hűséges marad Hozzám, nincs mitől félnie. Az az ember, aki átkoz Engem és a Királyságomhoz vezető ajtót teljes határozottsággal maga mögött becsapja, félre lesz dobva..

Jézusotok”

 

———-
Igaz élet Istenben:

“KIRÁLYOD SENKIT SEM HAGY EL

1991. június 12. 

Uram, Te nyomon követed üldözõimet, legyõzöd õket, és õk nem tudnak hozzám érni. Eljönnek hozzám az idegenek 1 , igyekeznek megnyerni engem, és amikor enyéimhez 2 megyek nélkülözõ koldusként, rongyosan, és csodáidról beszélek nekik, mintha fülük le lenne pecsételve, nem hallják meg új szeretet-himnuszodat. Vajon egyedül kell-e taposnom a szõlõt, és senki sincs velem népembõl?

Nem elég neked az én karom? Nem elégít ki, hogy éjjel-nappal feletted õrködik szemem? Leányom, hamarosan megmutatom nekik Szent Arcomat, elárasztom Lelkemmel országodat 3, meg fognak áradni a folyók és kiöntenek. Nem fogom elrejteni elõlük Arcomat… remélj Vassulám, remélj… Királyod senkit sem hagy el. Gyógyító olajjal a kezében fog eljönni és egyenként meggyógyít benneteket. Örvendezz leányom, örvendezz! Dicsõségemre leveszem fülükrõl a pecsétet. Jöjj, elõtted felfedtem az ország és a menny misztériumait. Imádkozz, hogy elõttük is felfedjem!  ”

 
 
———
Római katolikus:
2019-11-2534. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Dánielt és három társát a babiloni királyi udvarban is megőrzi az Isten; és nagy méltóságra emelkednek, mert hűségesek maradnak az Úr törvényeihez.
Joákim, júdeai király uralkodásának harmadik esztendejében Nabukodonozor, Babilon királya, ostrom alá vette Jeruzsálemet. Az Úr megengedte neki, mármint a babiloni királynak, hogy Joákimot, Júda királyát elfogja, és az Isten háza edényeiből sokat elvigyen saját hazája istenének templomkincstárába.
A király azt is meghagyta még udvari főtisztjének, hogy Júda fiai közül válogasson fejedelmi származású, szép testalkatú, éles eszű és minden ismeretben jártas ifjakat, akik a király udvarában alkalmazhatók.
Gondoskodjék továbbá, hogy ezeket az ifjakat szóban és írásban tanítsák a babiloni nyelvre is. A király saját asztaláról utaltatott ki számukra ételt és italt, hogy háromévi ilyen nevelés után majd körülötte szolgálatot teljesítsenek.
Ezek között volt Dániel és három társa: Hananja, Misael és Azarja is. Dániel megfogadta, hogy nem eszik és nem iszik tisztátalant. Kérte tehát az udvari főtisztet, hogy ne kelljen a király asztaláról ennie és innia. Isten rokonszenvet ébresztett a királyi udvar főtisztjében Dániel iránt, de az mégis így szabadkozott: „Félek uramtól, királyomtól, aki számotokra külön ételt és italt írt elő, hogy soványabbak lesztek, mint a többi társatok. A király előtt még veszélybe sodorjátok fejemet.” Ekkor Dániel így beszélt az ő és három társa fölé rendelt tiszthez: „Adj szolgáidnak rövid tíznapnyi próbaidőt! Csupán növényi eledelt adass nekünk, és hozzá friss vizet. Azután nézd meg arcunkat és a többi ifjak arcát, akik a király asztaláról kapják étküket. Amit rajtunk tapasztalsz, aszerint járj el velünk!” Az meg is fogadta Dániel szavát, és próbára tette őket tíz napig. De tíz nap múlva szebbek s fejlettebbek voltak, mint azok, akik a király asztaláról kapták ételüket. Ezek után nem is kellett nekik a király asztaláról enniük és inniuk, hanem növényi eledelt adtak nekik.
Ezek az ifjak bölcsességet és minden tudományban való jártasságot kaptak Istentől, sőt Dániel még külön az álomlátás és az álommegértés képességét is. Amikor azután parancs szerint be kellett menniük a király elé, az udvari tiszt be is vezette őket. A király mindegyikkel elbeszélgetett, s úgy látta: egy sincs köztük olyan, mint Dániel és három társa: Hananja, Misael és Azarja. A király erre udvarába fogadta őket. Minden ügyben, amely bölcsességet igényelt vagy tudományos jártasságot kívánt, a király megkérdezte véleményüket: tízszerte is különbnek tapasztalta őket, mint országa valamennyi bölcsét és varázslóját.
Ez az Isten igéje.
Dán 1,1-6.8-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. 52b. vers.
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene, *
Hívek: * dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved, *
H: * dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon, *
H: * dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki a mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz, *
H: * dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött, *
H: * dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52-56

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten nem az adomány nagyságát, hanem az adakozó lelkét nézi.
Jézus egy alkalommal megfigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-25


————

Ortodox (Görög keleti): 

A Szent Sátor rendje

9.1 A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:27-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

20 Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk!

Timóteus látogatása

Mi magunk nem mehettünk hozzátok, de várni sem tudtunk tovább. Ezért elhatároztuk, hogy inkább egyedül maradunk Athénban, de elküldjük hozzátok Timóteust, aki testvérünk és társunk Isten munkájában és a Krisztusról szóló örömhír terjesztésében. Azért küldtük hozzátok, hogy megerősítse hiteteket, bátorítson benneteket, és hogy senkit se tudjanak megfélemlíteni azok a bajok és nehézségek, amelyek most körülvesznek benneteket. Hiszen jól tudjátok, hogy ezeket nem kerülhetjük el!

Emlékezzetek rá, hogy amikor nálatok jártunk, már akkor figyelmeztettünk titeket, hogy számíthattok ilyen nehézségekre! Látjátok, pontosan így is történt! Így hát elküldtem hozzátok Timóteust, mert nem tudtam tovább várni. Tudni akartam, erős-e a hitetek. Aggódtam miattatok, hogy nem tett-e próbára benneteket a Kísértő, s nem veszett-e kárba a közöttetek végzett munkánk.

Timóteus éppen most érkezett vissza tőletek, és örömmel számolt be arról, hogy hitben és szeretetben éltek, jó szívvel emlékeztek ránk, és nagyon szeretnétek már találkozni velünk, mint ahogyan mi is veletek. Ezzel nagyon megörvendeztetett és felbátorított bennünket, mert láttuk, hogy erős a hitetek. Sok baj és nehézség közepette is megvigasztalódtunk. Szinte újjáéledünk, amikor halljuk, hogy milyen szilárdan megálltok az Úrban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+2%3A20-3%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. 38 Ezt kiáltották:

„Áldott a Király,
    aki az Örökkévaló nevében jön![a]

Békesség a Mennyben,
    dicsőség a magasságban Istennek!”

39 A tömegben volt néhány farizeus, akik ezt mondták Jézusnak: „Mester, szólj rá a tanítványaidra, hogy ne kiabáljanak ilyesmiket!”

40 De ő így felelt meg nekik: „Azt mondom nektek: ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani!”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet

41 Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálemhez, egy olyan helyre ért, ahonnan az egész várost látta. Ekkor megsiratta Jeruzsálemet: 42 „Ó Jeruzsálem, bárcsak felismerted volna — legalább a mai napon — a békességedre vezető utat! De most el van takarva előled! 43 Bizony, eljön az idő, amikor majd ellenségeid körülvesznek és megostromolnak! Minden oldalról bekerítenek, 44 földig rombolnak, és megölik gyermekeidet! Nem marad kő kövön a falaidon belül, mert nem ismerted fel az alkalmas időt, amikor eljött hozzád az, aki meg akart menteni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19:37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/25
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html