Címke: féltékeny

Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, míg a bűn szennyeződése gyökerestől ki nem lesz tépve

Igazság Könyve:

“2013.08.21 18:05

Drága szeretett leányom, a Föld megújítása és megtisztítása most már elkezdődött, mivel az Én Időm közeledik. Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, míg a bűn szennyeződése a megtisztulás által gyökerestől ki nem lesz tépve, mely szükséges ezen a Földön.

Mivel a Föld meg fog tisztulni, ezért minden lélek, bármely hitvalláshoz is tartozó, el fog merülni a lélek magújulásában, és sokan egy szörnyű lelki harcot fognak elszenvedni. Ők nem fogják megérteni, hogy mit szenvednek el, de Irgalmasságomnak köszönhetően meg fogom azt engedni. Annak érdekében, hogy képesek legyenek megállni Előttem, és hogy megkaphassák az Örök Életet az Új Paradicsomban, a lelkeknek először meg kell tisztulniuk. Ez a megtisztulás a Földön fog megtörténni azok számára, akik átélik az Antikrisztus üldöztetését, valamint azoknak, akik az Új Paradicsomba való átmenetet fogják átélni. Ugyanakkor a Föld is megkezdi (saját) megújulását, és fokozatosan minden gonosz ki lesz selejtezve.

Legyetek hálásak, hogy Atyám nem vesztette el Türelmét, és hogy nem a bűnök súlyosságának mértéke szerint bünteti gyermekeit. Legyetek hálásak azért is, hogy Ő most nem fordít hátat csak úgy, és nem csak azokat a lelkeket viszi egyszerűen magával erről a Földről – aminek romlottsága undort kelt Benne -, akik valóban szertik Őt.

Atyám állhatatosan kitart, mert gyermekei az Ő teremtményei, és nem fogja megengedni a Sátánnak, hogy elvigye őket. Annyira féltékeny volt Lucifer, hogy amikor Atyám megteremtette az embert a Saját Képmására, megfogadta, hogy az utolsó napig harcolni fog, csakhogy az embert Teremtője ellen fordítsa.

Atyám Szeretetből fog beavatkozni annak érdekében, hogy a Sátán erejét hatástalanná tegye. Minden kísérlet, melyet a Sátán a Szentháromság utánzására tesz, melyet a hamis próféta, az antikrisztus és a gondosz szelleme alkot, kudarcba fog fulladni. Ez a csata csúnya lesz, igazságtalan sok lélek számára, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiverekedjék magukat a gonosz szorításából, de a Mindenható Isten ezt a csatát meg fogja nyerni.

Nektek mindnyájatoknak Atyámhoz kell fordulnotok és Hozzá kell könyörögnötök, hogy mentse meg a lelketeket és védjen meg benneteket a fenevad követésétől a kárhozat felé vezető úton.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-kerulhet-sor-masodik-eljovetelemre-addig-mig-a-bun-szennyezodese-gyokerestol-ki-nem-lesz-tepve/

—–
Római katolikus:
2018-08-21

20. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Aki gőgjében magát istennek képzeli, azt az igaz Isten szégyenletes bukással sújtja.
Ezekiel prófétának ezt parancsolta az Úr: „Emberfia, vidd hírül Tirusz királyának szavamat: Mivelhogy szíved gőgös és felfuvalkodott, s azt mondtad: »Isten vagyok, és isteni trónon ülök a tenger közepén,« holott ember vagy, nem isten, csak gőgös szíved tette istenné magát.
Azt hiszed, bölcsebb vagy, mint Dániel, s előtted nincs titok!
Nagy bölcsességgel, okossággal vagyont szereztél magadnak, kincstáraidban sok ezüstöt, aranyat halmoztál fel, nagy bölcsességeddel és kereskedő ügyességeddel gyarapítottad gazdagságodat, és szíved felfuvalkodott, mivel meggazdagodtál.
Ezért így szól most az Úr, az Isten: Mivelhogy nagy gőgödben istennek képzelted magadat, ezért a legerősebb pogány hadakat hozom reád.
Ezeknek kardja megnyirbálja majd ékes bölcsességedet, és véget vet fényűzésednek.

A sírba döntenek, csúful lemészárolnak tégedet; így pusztulsz el trónodon, a tenger közepén.
Vajon mondod-e akkor gyilkosaidnak: »Isten vagyok én!«

Holott bizony, ember vagy és nem isten a te gyilkosaid kezében. Úgy halsz meg, mint valami hitetlen pogány.
És mindez így lesz, – ezt én mondom, az Úr, az Isten.”
Ez az Isten igéje.
Ez 28,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek. 39c. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Így szól az Úr: † „Hűtlenségük miatt szétszórom népemet, * kitörlöm emlékezetüket az emberek közül.
De az ellenség gőgje miatt nem teszem, * nehogy elbizakodjanak, akik rájuk támadnak.
Hívek: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: És azt mondanák: † »A mi hatalmas kezünk tette, * nem Isten művelte mindezt!«
Ugyanis tévelygő nép ez, * és nincs benne okosság.”
H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: Ki üldözhetne ezret egymaga? * Mint futamíthat meg kettő tízezret?
Csak úgy, ha Isten eladja népét, * Urunk fogságba juttatta őket.

H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: Közel van a pusztulás napja, * sorsuk hamarosan utoléri őket.
Az Úr igazságot szolgáltat népének, * és könyörül szolgáin.
H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
MTörv 32,26-27ab.27cd-28a.30.35cd-36ab

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A gazdag, aki szívében a földiekhez tapad, nagyon nehezen üdvözül.
A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.”
Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”

Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,23-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-21


——
Görög katolikus:

Titusz és társai

16 Hálát adok Istennek, hogy ugyanazt a szeretetet adta Titusz szívébe, mint amely bennünk is van. 17 Szívesen fogadta kérésünket, de ettől függetlenül ő maga is azon volt, hogy meglátogasson titeket. 18 Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akit az örömhír terjesztésében végzett szolgálata miatt a helyi gyülekezetekben mindenhol dicsérnek. 19 Sőt, a helyi gyülekezetek azzal is megbízták, hogy útitársunk legyen, és segítsen a pénzadományok gyűjtésében. Ezt a szolgálatot azért végezzük, hogy dicsőséget szerezzünk az Úrnak, és megmutassuk, hogy valóban segíteni akarunk a testvéreinknek.

20 Mert igyekszünk elkerülni, hogy bárki kivetni valót találjon abban, ahogyan ezt a nagy összegű adományt kezeljük. 21 Mert nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is gondunk van arra, hogy jó hírünk legyen.

22 Elküldtük velük együtt még azt a testvérünket is, aki mindig készséges volt, hogy segítsen. Ő már többször is bebizonyította, hogy megbízható segítőtárs. Most még sokkal lelkesebb, mert nagyon bízik bennetek.

23 Ami Tituszt illeti, ő a társam a közöttetek végzett munkámban, a többi testvér pedig, akik vele utaznak, a helyi gyülekezetek küldöttei. Mindannyian Krisztus dicsőségére végzik a munkájukat, 24 fogadjátok hát őket szeretettel! Mutassátok meg nekik, hogy nem hiába dicsekszünk veletek a többi helyi gyülekezet előtt!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+8%3A16-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A jeruzsálemi testvérek megsegítése

Azt hiszem, arról nem is kell írnom, hogy Isten népét segítsétek meg adományaitokkal, hiszen tudom, hogy valóban milyen készségesek vagytok. El is dicsekedtem veletek a macedón testvéreknek. Mondtam nekik, hogy az Akhájában élő testvérek már tavaly óta készen állnak arra, hogy segítsenek a rászorulóknak. Ezen felbuzdulva a macedón testvérek többsége elhatározta, hogy ők is adakozni fognak.

Most mégis elküldöm hozzátok ezeket a testvéreket.[a] Nem akarom ugyanis, hogy a veletek való dicsekedésemmel szégyent valljak. Azért küldtem őket, hogy időben felkészülhessetek, mint ahogy azt korábban mondtam. Ha azután a macedón testvérek velem együtt megérkeznek hozzátok, remélem, hogy nem találnak benneteket felkészületlenül! Nehogy szégyent valljunk — jobban mondva, nehogy megszégyenüljetek — ha kiderül, hogy mégis hiába bíztam bennetek. Ezért kértem a testvéreket, hogy menjenek előre hozzátok, és készítsék elő adományaitokat, amelyeket korábban megígértetek.

Azt szeretném, ha adományotok úgy lenne elkészítve, mint önként adott nagylelkű ajándék. Nem akarom, hogy kényszerből vagy kelletlenül adjatok akár egyetlen fillért is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+9%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A tizenkét apostol kiválasztása

13 Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához szólította azokat, akiket a többiek közül kiválasztott. Ezek csatlakoztak is hozzá. 14 Tizenkét férfit jelölt ki — akiket apostoloknak nevezett —, hogy állandóan vele legyenek, hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni, 15 és hogy felhatalmazást kapjanak a betegek gyógyítására, meg a gonosz szellemek kiűzésére:

16 Simont, akit elnevezett Péternek,

17 Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akiknek a „Boanerges” nevet adta, amely azt jelenti: „mennydörgés fiai”,

18 Andrást,

Fülöpöt,

Bertalant,

Mátét,

Tamást,

Jakabot, Alfeus fiát,

Taddeust,

Simont, a zélótát[a],

19 és Júdás Iskáriótest, aki később elárulta őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3%3A13-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/21
—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–