Címke: egy-világvallás

Amikor az Egy-világvallást megismertetik az Ég elsötétül

Igazság Könyve:

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem

2013-06-15 16:48

 

Drága, szeretett leányom, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, éppúgy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni.

Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fölfelé, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem. Bár nem lett volna szükség arra, hogy egy embert ilyen sok katona őrizzen, jelenlétük mégis azért volt, hogy számos dolgot szemléltessen. Meg akarták mutatni Követőimnek, vagy bárki másnak, akik megpróbálták Tanításaim Igazságát terjeszteni, hogy kik azok, akik parancsolnak. Azért volt ez az agresszív cselekedet, hogy megfélemlítsék és megfenyegessék azokat, akik ki merték mutatni Irántam való hűségüket.

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.

Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre és feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fogja ismételni önmagát. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Babilon, a Római Birodalom hazája, ahol azok a nemzetek találhatók, akik a hamis istenek javára elhagyták Istent, lesz az a székhely, ahonnan továbbra is köpködni fognak minden hazugságot.

A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog felemelkedni Ellenem. A Nagy Nap előtti keresztre feszítésért ismét ők lesznek a felelősek. Ők fogják a végső sértést is elkövetni, amikor keresztre feszítik és elpusztítják Misztikus Testemet a Földön. Az Én Testem maga az Egyházam. Azok, akik az új tanok követését választják, eltávolodnak Testemtől, el fognak árulni Engem, és mégis felmernek majd állni, és azt mondani, hogy Tőlem jönnek.

Azon a napon, amikor az Egy-világvallást megismertetik, melyet egy Katolikus Egyházon belüli csoport fog támogatni – amint az meg volt jövendölve -, az Ég elsötétül, és egy nagy mennydörgés fog lesújtani a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó lélegzetet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Dombjára. Amikor ez megtörténik, és amikor a jel bekövetkezik, miszerint az Egy Igaz Egyházat megszüntetik, és egy pogány utálattal cserélik fel, tudnotok kell a következőket: Ez akkor lesz, amikor az emberi nemre mindenhol záporozni fognak a büntetések.

Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a Hamis Próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fel fogja ismerni az Igazságot ebben a szakaszban, és harcolni fognak a gonoszság ellen. Ők nem fognak elhagyni Engem, és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos sokaknak nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy ezt megtegyék, és ők olyanok lesznek, mint a vágóhídra húrcolt bárányok, de meg lesznek vigasztalva azzal a tudattal, hogy Én sohasem fogom elhagyni őket. Sok segítséget fogok küldeni nekik, és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni és terjeszteni fogja az Evangéliumot, mivel azt már mindenütt félretolták. Ők félelmet nem ismerve, a világ minden sarkában fognak prédikálni. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és a Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni.

És aztán Tervem beteljesedik.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/romai-birodalmon-belul-fog-nagy-fortelem-felemelkedni-ellenem

 

 

 

Isten jelen van minden egyes e világra született emberben, tekintet nélkül a hitükre, vagy szüleik hitére

2013-06-15 23:44

 

Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki a lelketeken keresztül munkálkodik. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagytok Engem, Én itt Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mert azt Nekem adtátok, és így ti mindig szenvedni fogtok Értem és Velem.

Ma, leányom, azokhoz fordulok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben: ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világra született emberben, tekintet nélkül a hitükre, vagy szüleik hitére. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmet és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt.

Közületek mindenki Isten Teremtménye. Ez tény. Néhányan közületek nagy szépséggel (megáldva) születtek. Egyesek fogyatékossággal születtek. Mások pedig szörnyű hiányossággal. Mégis mindannyian megszülettetek, mert Isten megengedte azt.

Ennek ellenére sokan fogják igazolni az élet meggátolását, Isten azon gyermekei esetében, akik nem tökéletesek. Néhányan közületek megölik az anyaméhben Isten gyermekeit, és aztán ezt a legtöbb esetben önző érvekkel igazolják. Ezért el lesztek ítélve, hacsak nem kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Meg lesz bocsátva nektek, de csak akkor, ha valóban megbánjátok, amit Isten káromlására tettetek.

Egyesek közületek hiányosságokkal születnek, mely traumát okoz életetekben. Bármennyire keserves is, azért kaptátok ezt a szenvedést, hogy megmentsetek másokat, akik egyébként megszűnnének létezni. Látjátok tehát, hogy azok, akik Atyámat gyalázzák, és sohasem kérnek bocsánatot bűneikért, mindörökre a Pokol tüzében fogják végezni. A ti szenvedésetek segíteni fog a megmentésükben, mert ők vagy nem tudják, vagy nem akarják magukat megmenteni. Ezt a szenvedést ti választjátok, mielőtt megszületnétek. Ezt elfogadhatjátok most, vagy talán később, de ti biztonságban vagytok Királyságomban, mert tietek lesz a Dicsőség az örökkévalóságban.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/isten-jelen-van-minden-egyes-e-vilagra-szuletett-emberben-tekintet-nelkul-hitukre-vagy-szuleik

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

10 Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.

11 Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.

Ádám és Krisztus

12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.

13 Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.

14 Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe az eljövendőnek.

15 De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.

16 És az sem igaz, hogy a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra.

 

 

 

 

Jézus lecsendesíti a tengert

23 Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai.

24 És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt.

25 Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: “Uram, ments meg minket, elveszünk!”

26 De ő így szólt hozzájuk: “Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett.

27 Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: “Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans%205:10-16;%20%20%20%20Matthew%208:23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a világ az Antikrisztus fellépésére készül. Ő már ki lett képezve számos befolyásos politikai erő által, hogy megtegye nagyszerű fellépését.

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni:

Az Antikrisztus, hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek segítségével, két nemzet között, melyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások.

Mintegy a semmiből fog a fenevad előlépni. És olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, hogy az lenyűgözi a világot. Neki erőteljes hangja lesz. Ő roppant intelligens lesz és egy lenyűgöző karizmatikus ember benyomását fogja kelteni. Az ő megnyerő külseje, kelleme és humorérzéke olyan lesz, mint egy erős hipnotikus mágnes. Ő vonzani fogja a közismert vezetők és a média nagy dicséretét és nagy hírnévre tesz szert. Viselkedése befolyással lesz az üzleti vezetőkre, akik úgy fognak rá tekinteni, mint a jólét megteremtésének eszközére, mivel a gazdasági élet majd fejlődni kezd.

Olyan különleges lesz az Antikrisztus megjelenése, hogy a nemzetek túl fogják harsogni egymást, arra bátorítván őt, hogy látogassa meg országukat. Szeretni fogják őt, aki Küldetésem – amikor a Földön jártam – legapróbb részleteit, minden pillanatát le fogja utánozni. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egységről prédikálván, látni lehet majd, hogy – bármerre is jár – nagy csodákat fog tenni. Ez nem egy olyan ember, mint bárki más. Ez nem egy olyan ember, mint bármely más karizmatikus vezető. Az ő csillaga ragyogni és csillogni fog, mint senki másé őt megelőzően. Őrá úgy fognak tekinteni, mint az emberbaráti egy-világvallás névleges vezetőjére. Ennek az utálatnak az úgynevezett sikere neki lesz tulajdonítható. Mindenki a lába elé fog hullani. Arcának képmása mindenhol megtalálható lesz. Őt együtt lehet majd látni sok más vallási felekezet vezetővel. Hamarosan azt fogják mondani, hogy az emberek spontán módon meggyógyulnak a jelenlétében. A Sátán hatalmának köszönhetően, ő olyan cselekedetek véghezvitelére lesz képes, melyek sokakat sokkolni fognak és ezeket csodáknak fogják minősíteni.

Addigra a tudatlanok, mint Messiásra fognak föltekinteni. Aztán arra fog célzásokat tenni, hogy őt Isten küldte a világ megmentésére. Sokan, beleértve azokat is a világban, akik nem fogadják el Jelenlétemet, meg lesznek győződve arról, hogy ez az ember nem más, mint az Emberfia, maga Jézus Krisztus. Azok, akik tisztelik őt, engedelmesen eleget tesznek kérésének, és akik imádják őt, olyan gonosz módon fognak megfertőződni, hogy a lelkük egy vákuumba lesz beszippantva, és lehetetlennek fog tűnni számukra az abból való szabadulás.

Azok, akik Tanításaim Igazságait ismerik, fel fogják ismerni a csalást, amelyet az emberi nem elé helyeznek, és ők ellen fognak állni ennek az utálatnak. Azok, akik azt mondják, hogy ismerik Istent és gyakorló Keresztények, nem lesznek képesek megérteni a visszatérésemre tett Ígéretemet. Amikor Én újból visszatérek, azért jövök, hogy ítéljek. Sohasem fogok másodszor a Földön járni. Mert tanításaim teljes ismerete ellenére sem fogják megérteni, amit mondtam. Most emlékeztetem őket: Én nem fogok testben járni. Bárki, aki azt mondja önmagáról, hogy ő Én vagyok, az egy hazug.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-antikrisztus-keletrol-valo-lesz-nem-pedig-nyugatrol/

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról
—–
Római katolikus:
2018-04-26húsvét 4. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Dávid utódaiból támasztotta Isten az Üdvözítőt.
Pál és kísérői Páfuszban tengerre szálltak, és a pamfíliai Pergébe hajóztak. A Márknak nevezett János ekkor elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.
Ők viszont Pergén keresztül eljutottak a pizídiai Antióchiába. Itt egy szombati napon betértek a zsinagógába, és leültek. A mózesi törvény és a próféták írásainak olvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk valakit ezzel a kéréssel: „Testvérek, ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!”
Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti, istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és az egyiptomi tartózkodás idején nagy néppé tette őket. Majd hatalmas karjának oltalma alatt kivezette őket onnan, és negyven esztendeig gondjukat viselte a pusztában, Kánaán földjén hét népet semmisített meg, hogy földjüket nekik adja birtokul. Mindez körülbelül négyszázötven évig tartott. Azután Sámuel prófétáig bírákat adott nekik. Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault, Kisnek fiát adta nekik, ezt a Benjámin törzséből származó férfiút. Amikor őt elvetette, Dávidot tette királyukká. Róla így nyilatkozott: »Jessze fiában, Dávidban szívem szerint való férfiúra találtam, aki mindenben teljesíti akaratomat
Ígéretéhez híven az ő utódaiból támasztotta Isten a választott nép Üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette az egész népnek. Amikor János befejezte küldetését, kijelentette: »Nem az vagyok, akinek engem tartotok. De íme, itt jön már, akinek a saruját sem vagyok méltó megoldani.«”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,13-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem Örökké, * Urunknak irgalmas jóságát. Vö. 2. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Az Úr irgalmáról éneklek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké, * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, * szent olajommal felkentem.
Biztos támasza kezem lesz, * karom teszi őt erőssé.”
H: Hadd énekeljem örökké, * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: „Vele lesz hűségem és kegyelmem, * magasra emelkedik feje az én nevemben.
Így szólít majd engem: † »Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.«”
H: Hadd énekeljem örökké, * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 88,2-3.21-22.25 és 27

ALLELUJA
Jézus Krisztus, te hűséges tanú † és elsőszülött a holtak közül! * Szerettél minket, és véreddel lemostad bűneinket. Vö. Jel 1,5ab – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézus küldöttjét befogadja, az magát Jézust fogadja be.
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.
Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,16-20″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-26


——
Görög katolikus:

Fülöp bemeríti az etióp főembert26 Ezek után Fülöphöz így szólt az Örökkévaló egyik angyala: „Készülj fel, és indulj el dél felé, azon az úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!”

27-28 Fülöp útnak eredt, és meglátott egy szekeret, amelyen egy előkelő etióp férfi utazott. Etiópia királynőjének, Kandakénak a nagy hatalmú főembere[a] volt ez, akire a királynő országa pénzügyeit bízta. Éppen hazafelé utazott Jeruzsálemből, ahová azért ment föl, hogy ott Istent imádja. A szekerén ülve Ézsaiás próféta könyvét olvasta. 29 Ekkor a Szent Szellem szólt Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a szekérhez!” 30 Amikor Fülöp odafutott a szekérhez, hallotta, hogy az etióp főember Ézsaiás próféta könyvét olvassa. Megkérdezte tőle: „Érted-e, amit olvasol?”

31 Ő így válaszolt: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. 32 Éppen azt a részt olvasta, amely így szól:

„Ahogy a juhot levágni viszik,
    úgy vezették őt.
Ahogy a bárány hallgat, amikor nyírják,
    ő sem szólt egy szót sem.
33 Megszégyenítették, és igazságtalanul bántak vele.
    Élete véget ért a földön,
    s nem fogják emlegetni utódait!”[b]

34 A főember Fülöphöz fordult: „Kérlek, mondd meg, kiről beszél itt a próféta: saját magáról, vagy valaki másról?” 35 Fülöp hozzáfogott, hogy elmagyarázza a Jézusról szóló örömhírt. Azzal kezdte, amit a főember éppen olvasott.

36 Amint tovább haladtak, egy vízfolyáshoz értek. Ekkor az etióp főember megszólalt: „Nézd csak, ott a víz! Szeretnék bemerítkezni. Van-e valami akadálya?” [37] [c] 38 Akkor a főember megparancsolta, hogy álljanak meg. Mindketten belementek a vízbe, és Fülöp bemerítette a főembert. 39 Amikor feljöttek a vízből, az Úr Szelleme hirtelen elragadta Fülöpöt. Az etióp főember nem is látta többé, mégis boldogan folytatta útját.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+8%3A26-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

40 Mert Atyám azt akarja, hogy akik látják a Fiút és hisznek benne, azoknak örök élete legyen, és feltámasszam őket az utolsó napon.”41 A júdeaiak felháborodtak és megütköztek azon, hogy Jézus azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a Mennyből szállt le.” 42 Azt mondták: „Hiszen ez Jézus, a József fia! Ismerjük a szüleit! Hogy mondhat ilyet, hogy a Mennyből jött le?”

43 De Jézus így felelt nekik: „Ne zúgolódjatok egymás között! 44 Senki sem tud magától hozzám jönni, csak akkor, ha vonzza és vezeti az Atya, aki engem elküldött — én pedig majd feltámasztom azt az embert az utolsó napon. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6%3A40-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS