Címke: édesapa

Minden ember rendelkezik Atyám jellemvonásaival

Igazság Könyve:
2014. december 2. kedd, 23:10

Drága szeretett leányom, az eljövendő sötétség napjai ellenére, midőn a világ meg lesz tisztítva a bűntől, és amikor Engem úgy fognak elutasítani, mint Aki már nem időszerű, mégis Én Vagyok az Irgalmasság Istene.

Emlékeztetlek benneteket, hogy Én könnyen megbocsátok, és Lényem minden részével szeretek mindenkit, bár sokan közömbösségükkel és gyűlöletükkel gyötörnek Engem. Tudomásul veszem azt a tényt, hogy már nem úgy szeretnek Engem, mint valaha szerettek, és hogy népem hite kihűlt, mivelhogy ez meg volt jövendölve. Most tehát az a Kötelességem, hogy népemet kiszabadítsam a rabszolgaságból, amelyet a Sátán kényszerített rá kísértései által. Amíg az ember nem hisz a Sátán létezésében – a legnagyobb csapás, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie –, addig nem fogja elfogadni Jóságomat, Szeretetemet és Létezésemet.

Nektek, akik ismertek Engem, nehéz megmaradnotok a kegyelem állapotában. Gondoljatok arra, hogy mennyire elveszettek azok a lelkek, akik egyáltalán nem szentelnek figyelmet Nekem; azok, akik tudják, hogy Ki Vagyok, de mégsem szánnak rám semmit az idejükből; ezek a lelkek, akik megkapták a Szentségeket és az Igazságot, de lemondtak a Királyságomhoz való jogukról. Sokan közülük hamis isteneket bálványoznak, és szinte naponta olyan dolgok után törik magukat, amelyek nem Tőlem származnak. Egyik ember sem szeret Engem ezek közül, de Én szeretem, és mindig is szeretni fogom őket, mert a Testem részei.

Aztán ott vannak azok a lelkek, akik hűtlenek Hozzám, akik elárulnak Engem, és készek arra, hogy higgyenek azokban az új kinyilatkoztatásokban, amelyek megkérdőjelezik Istenségemet. Ők is hagyták, hogy az Irántam való szeretetük elsorvadjon, mégis úgy szeretem őket, mint azokat, akik teljes szívvel szeretnek Engem. Én soha nem fogom feladni, hogy egy helyet keressek magamnak a szívükben, megkeresvén azt a pillanatot, amikor talán válaszolnak Nekem, vagy amikor végre elfogadják Nagy Irgalmamat.

Az ember Isten képére lett teremtve. Mint minden szülő, Isten is a saját gyermekeiben Önmagát látja, és ez nagy örömet ad Neki. Minden ember rendelkezik Atyám jellemvonásaival. Mindenkiben ott van a jó, és ez a jóság bizonyítja számotokra azt, hogy Isten jelen van. Örüljetek, amikor kedvességnek, szeretetnek, türelemnek és az emberszeretet nagy cselekedeteinek vagytok tanúi, mert biztosak lehettek abban, hogy Isten Jelenléte munkálkodik azokban a lelkekben, akik ezeket a tulajdonságokat kifejezésre juttatják. Ez a jóság, mely a bűnösök szívében van, fogja a gonoszt legyőzni. Soha nem szabad feladnotok a reményt, mert Én mindig irgalommal teljes Vagyok, és Együttérzésem mindent átfogó. Senkit sem fogok visszautasítani, aki segítségért kiált Hozzám. Én csak arra vágyom, hogy elhozzam nekik Szeretetemet, Békémet és Dicsőséges Királyságomat.

Imádkozzatok, kedves követőim, hogy szeretetet gyújthassak azok szívében, akik eltávolodtak Tőlem. Én a végsőkig fogok harcolni, hogy Isten minden gyermekét összegyűjtsem, különösen ellenségeimet, és hogy örök üdvösséget hozhassak nekik.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/minden-ember-rendelkezik-atyam-jellemvonasaival

———-
Igaz élet Istenben:

NEMZETEDET PEDIG MEG FOGOM OLVASZTANI,

AHOGY A VASAT OLVASZTJÁK: TŰZZEL

1993. január 6.

Jézus? Te, szeretett Fia az Atyának, országom 1 földjét feldúlták 2 gyíkok és pókok tanyája lett, már nem vagy ott? Már nem vagy e nemzetben? Miért nem fejlődik? Miért hagyod el őket? A halál belopakodott ajtajuk alatt. Mindenható Istenünk Fia, mikor mutatod meg Szentségedet ebben a nemzetben?… Vassilia mou, yiati kles?” 3

Szertelen gőgjük miatt sírok… Mit tegyek szertelen gőgjükkel? Nem figyelnek Lelkemre és csak saját gőgös szívüket követik.

Minden Szentség Ura, nem teszek-e meg mindent hűségesen, hogy Téged szolgáljalak, nem lépek-e közbe az egységért? Pusztán kezemmel meg tudom-e hajlítani a vasakat? 4 A Te tüzed azonban meg tudja hajlítani. Gazdagságod és Szentséges Szíved kincsei meg tudják hajlítani.

Akkor majd többet kell kérnem tőled… Többet kell majd kérnem tőled. Mindaz, amit nekem adsz, arra való, hogy összekössön titeket a szeretetben és megvilágosítsa szíveteket, hogy lelketek megnyíljon Lelkem előtt, aki megtanít benneteket mennyei Atyátok mélységeire és a Bölcsesség rejtett kincseire.

A szegénység áll lábad előtt, hogy szolgáljon Téged, Mindenható Istenem!

Igen! Bízzál bennem! Mindig támogatni foglak, ne félj hát!… Nézz rám!… Szájam szárazabb a pergamennél, és az Atya nem fogja ezt tovább eltűrni. A világ megbántja őt és egész országát. A világ nagyon gonosz lett, és karom már nem tudja tovább visszatartani az Atya karját, hogy rátok ne essen… 5 … A vasat meg lehet olvasztani, ezért ne veszítsd el bátorságodat! … Ne feledd, hogy karddal kezedben állítottalak oda, hogy villámként világíts! Mert ezek az üzenetek, amelyeket azért adtam neked, hogy add tovább, egyáltalán nem fognak tetszeni a büszkék szívének. Aggodalmat keltenek lelkükben és térdük megremeg tőlük. Nemzetedet pedig meg fogom olvasztani, ahogyan a vasat olvasztják: tűzzel. … és szentségben fognak növekedni.

 

A SZENTSÉGES SZÍV

A Szentséges Szív üzenete egy lélek számára:

Nem hal meg többé az, ami egyszer életre kelt. 6 Sohasem fog kialudni az, ami felszítja a buzgóságot és látható életet visz Egyházamba. Saját szemeddel látod, amint feléled Szentséges Szívemnek és annak tisztelete, akiről így beszélsz: „Ismerem és szeretem őt.” Nincs szenvedés és áldozat nélkül az, ami ma történik. Életben fogom tartani Szentséges Szívem tiszteletét és mindazt, amit ezzel kapcsolatban tanítottam. Én ígérem ezt. Neked megadatott, hogy tanúja légy a Szentséges Szívem iránti tisztelet újjáéledésének, hogy tanúságot tehess róla. Kiváltságot jelent, ha valaki annak lehet áldozata, aki elveszi a világ bűneit. Elfogadom tanúságtételedet, amelyet Szentlelkemben teszel. Mindaz, amit most saját szemeddel látsz  az a ti időtöknek beteljesedése. “

 


———-
Római katolikus:
2019-12-02

1. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Eljövendő országába minden népet összegyűjt az Úr. Hegyen álló temploma – az Egyház – az egész világ fényessége és menedéke lesz.
Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről:
Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, feléje tart számos nép, és így szól:
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény, és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”
Ő ítéletet tart majd a nemzetek fölött, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak lándzsáikat. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.
Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!
Ez az Isten igéje.

„A” évben a következőt olvashatjuk az előbbi Olvasmány helyett
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Megtisztulnak és örvendeznek mindazok, akik Isten védőszárnyai alatt élnek. A nagy ítélet nem árthat nekik.
Azon a napon az Úr sarjadéka ékes lesz és dicsőséges, és a föld gyümölcse díszére és dicsőségére lesz azoknak, akik Izraelből megmaradnak. Aki Sionból megmenekül és Jeruzsálemből életben marad, azt mind szentnek hívják majd, és följegyzik Jeruzsálemben az élők közé.
Amikor majd az Úr lemossa Sión leányáról a szennyet, és megtisztítja Jeruzsálemet a vérbűntől az ítélet lelkével és a tűz lelkével, akkor az Úr majd felhőt teremt nappal és füstöt meg lobogó tüzet éjszaka Sión hegyének egész vidéke fölött, és azok fölött, akik oda gyülekeztek. Mert az Úr dicsősége lesz mindenek felett mint tető és sátor a nappali forróság ellen, és mint védelem és menedék a vihar és az eső ellen.
Ez az Isten igéje.
Iz 2,1-5 v. Iz 4,2-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. (1. vers. – 7.b tónus)
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálemre békét esdjetek, * biztonságban éljen, aki szeret téged.
Béke lakozzék falaid között, * és nyugalom bástyáid tövében.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök, * legyen békesség teveled!
Istenünk és Urunk háza miatt * kívánok áldást neked.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Zsolt 121,1-2.3-4a.(4b-5. 6-7.)8-9

ALLELUJA
Jöjj, és szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, * mutasd meg arcodat, és mi szabadok leszünk. Vö. Zsolt 79,4 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról a mennyek országába.
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön; és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-02


————

Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól a thesszalonikai gyülekezetnek, amely az Atya-Istené és Urunké, Jézus Krisztusé.

Isten, az Édesapánk és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Testvéreim, mindig hálával tartozunk Istennek értetek! Igen, erre minden okunk megvan, mert a hitetek olyan csodálatosan erősödik, és az egymás iránti isteni szeretet folyton növekszik bennetek. Ezért dicsekszünk is veletek az Isten gyülekezeteiben. Elmondjuk, hogy milyen türelmes kitartással és hittel viselitek el az üldözést, a sokféle bajt és nehézséget, amely körülvesz benneteket.

Amikor az Úr visszajön

Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. Ahogyan igazságos lesz az is, hogy szenvedéssel fizessen majd azoknak, akik nektek most szenvedést okoznak. Nektek pedig, akik most szenvedtek, velünk együtt megpihenést és nyugalmat fog adni.

Hogy mikor? Amikor az Úr Jézus lángoló tűzben megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt. Akkor fogja majd megbünteti azokat, akik nem ismerik Istent és nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól. Ezeknek az engedetleneknek örökké tartó pusztulás és szenvedés lesz a sorsuk, mivel örökre száműzik őket az Úr jelenlétéből és erejének dicsőségéből.

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+1%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A szadduceusok alattomos kérdése

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
    hatalmad[c] alá kényszerítem!«[d]

44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20:27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2019/12/02
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az eljövendő sötétség napjai ellenére – mégis Én Vagyok az Irgalmasság Istene.

Igazság Könyve:
“Minden ember rendelkezik atyam jellemvonasaival

2014. december 2. kedd, 23:10

Drága szeretett leányom, az eljövendő sötétség napjai ellenére, midőn a világ meg lesz tisztítva a bűntől, és amikor Engem úgy fognak elutasítani, mint Aki már nem időszerű, mégis Én Vagyok az Irgalmasság Istene.

Imádkozzatok, kedves követőim, hogy szeretetet gyújthassak azok szívében, akik eltávolodtak Tőlem. Én a végsőkig fogok harcolni, hogy Isten minden gyermekét összegyűjtsem, különösen ellenségeimet, és hogy örök üdvösséget hozhassak nekik.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/minden-ember-rendelkezik-atyam-jellemvonasaival


———-
Római katolikus:
2019-12-01Advent 1. vasárnapja (A év)Kezdőének:
Lelkem hozzád emelem, Uram, én Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent! Ne ujjongjon ellenség fölöttem, hiszen aki benned bízik, meg nem szégyenül. (Zsolt 24,1-3)Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé, ő pedig egykor jobbjára állítson minket országában, és mindnyájan együtt örvendjünk a boldog örökkévalóságban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Egybegyűjti az Úr a nemzeteket Isten országának örök békéjére.
Izajásnak, Ámosz fiának látomása Dudáról és Jeruzsálemről: Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól:
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Mert Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”
Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak lándzsáikat. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.
Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!
Ez az Isten igéje.
Iz 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. 7b. tónus.
Előénekes: Örvendeztem, mikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * ó Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálemre békét esdjetek, * biztonságban éljen, aki szeret téged.
Béke lakozzék falaid között, * és nyugalom bástyáid tövében.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök, * legyen békesség teveled.
Istenünk és Urunk háza miatt * kívánok áldást néked.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Zsolt 121,1-2.3-4a.(4b-5; 6-7).8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Üdvösségünk közel van.
Testvéreim!
Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük hát le a
sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek. 

Ez az Isten igéje.
Róm 13,11-14

ALLELUJA
Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és az üdvösséget add meg nékünk. Zsolt 84,8 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Virrasszatok, hogy készen álljatok!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 24,37-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-01


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadásának örömhíre

16.1 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a]

 …”

 

14 Mert Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé ezt a két csoportot, amelyet a kölcsönös ellenségeskedés fala választott el egymástól. Krisztus azonban ledöntötte ezt a falat, 15 amikor a kereszten a saját testét feláldozta. Félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. 16 Azt akarta, hogy a saját élete árán a zsidókból és a nem zsidókból egy Test legyen, és hogy kibékítse őket Istennel. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti ellenségeskedésnek is véget vetett. 17 Eljött, és a békesség örömhírét hozta a zsidóságon kívüli népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez, 18 mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek.

19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[a], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[b] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2%3A14-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”

19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[a]

21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”

22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24 Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! 25 Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

Ki kaphat örök életet?

26 Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A18-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/01



http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195

——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
——–

“Minden ember rendelkezik atyam jellemvonasaival
2014. december 2. kedd, 23:10

Nektek, akik ismertek Engem, nehéz megmaradnotok a kegyelem állapotában. Gondoljatok arra, hogy mennyire elveszettek azok a lelkek, akik egyáltalán nem szentelnek figyelmet Nekem; azok, akik tudják, hogy Ki Vagyok, de mégsem szánnak rám semmit az idejükből; ezek a lelkek, akik megkapták a Szentségeket és az Igazságot, de lemondtak a Királyságomhoz való jogukról. Sokan közülük hamis isteneket bálványoznak, és szinte naponta olyan dolgok után törik magukat, amelyek nem Tőlem származnak. Egyik ember sem szeret Engem ezek közül, de Én szeretem, és mindig is szeretni fogom őket, mert a Testem részei.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/minden-ember-rendelkezik-atyam-jellemvonasaival

 

 
“…

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön! …”

….

….
 
 
 

“NEVEZZ APUKÁNAK!

1988. április 26.

Tegnap, amikor nővéremnek arról beszéltem, hogy mit akar tőlem Isten, a beszélgetés hevében azt találtam mondani, hogy: “O babas mou ipé na…”ami azt jelenti, hogy “abba1 azt mondta nekem, hogy…”Amikor észrevettem, hogy a görög nyelvben milyen közvetlenül szólítottam Istent apukának, gyorsan elhallgattam, mert láttam, hogy nővérem rám csodálkozik. Szájamra tettem kezemet és megmagyaráztam, hogy Istent szólítottam önkéntelenül apukának. Gyakran érzem Őt közvetlen közelemben, és sokszor mondom, hogy két családom van: az egyiket a Földön kaptam, az én valóságos Szent Családom azonban ott fönn él.

Kicsim, maradj köpenyem alatt, a közelemben biztonságban vagy a Sátán támadásai ellen. Igen, megkétszerezi erőlködését, mindenféle csapdát állít. Üldöz téged, gyermekem, terveket sző ellened. Dühöngése tetőfokán van amiatt, ami be fog következni. Ezt azért mondom el neked gyermekem, hogy kétszerezd meg imáidat.

Uram, óhajtod-e, hogy böjtöljek? Segít az, Uram?

Akarsz böjtölni?

Ha kívánod, akkor igen.

Igen kívánom. Jöjj, segítek neked a böjtölésben. Vassula, kicsim, amikor “babas”-nak 2 szólítottál, ezt a szót úgy fogadtam, mint egy drágakövet. Tudod-e, mennyire vonzódom az egyszerűséghez? Igen, mezítlábasnak neveztelek, mert szívedben az vagy. Figyelj rám: világosságomban teremtettelek, mennyei csarnokomban fogadtalak; szívesen láttalak, hogy megosszam veled békémet, keresztemet és szeretetemet. Hamarosan olyan földre vezetlek, ahol kiterjeszted országomat. Figyelmeztetni foglak, amikor eljön az ideje.   Virágom, mondd meg X-nek: Azzal szerezz nekem örömet, hogy sohasem hallgatsz, amikor az igazság mellett kell tanúskodnod. Higgy, élj a hitben, és add át magad teljesen nekem! Azért neveltelek, hogy megértsd az igazságot és tégy tanúságot róla! Maradj kicsiny! Szerezz nekem örömet azzal, hogy sohasem kételkedsz. Azért kaptad kinyilatkoztatásomat, hogy tanúja légy üzeneteimnek. Olvastad benne kívánságaimat. Megvilágosítottalak, hogy megértsd. Megmutattam neked Szent Arcomat, X. Felfoghatatlanul szeretlek, és az a szándékom, hogy mindenkit visszahozzak magamhoz. Lélek! Azt kívánom, hogy terjeszd ki országomat! Tisztelj és szerezz örömet nekem! ”