Címke: bűnvallomás

Amikor hiányzik a szeretet, távol maradok a lélektől.

Igazság Könyve:
2015. január 9. péntek, 15:30

 

Drága szeretett leányom, eljött az idő minden Keresztény számára az egész világon, hogy egyesüljenek azon emberek milliárdjainak megvetéseivel szemben, akik az Igazság ellen vannak – Isten Szent Igéje ellen.

Most minden bűnre – amelyeket Istennel szemben követnek el – úgy tekintenek, mintha azok elfogadhatóak lennének a Szemeimben. A bűnöket, melyek iszonyatosak Számomra, hamarosan úgy fogják bemutatni, mintha szent dolgok lennének Szemeimben, de ez sohasem lehetséges. Amikor olyasmit mutattok be, ami nem Tőlem származik, és még a Templomaimban is Elém helyezitek azokat, akkor nagy fájdalmat okoztok Nekem.

Még sohasem volt olyan nehéz a Keresztények számára, hogy kövessék Tövises Utamat, mint amilyen ma. Hazugságokat, hazugságokat, hazugságokat adnak be nektek az Én Nevemben, de nektek soha nem szabad elfelednetek Tanításaimat, különben azok fognak becsapni benneteket, akik összeesküvést szőnek Isten Igéje ellen. Kereszténynek lenni sokkal többet követel annál, mint kijelenteni, hogy azok vagytok. Ha igaz Keresztények vagytok, akkor meg fogjátok tenni mindazt, amit tanítottam, és követni fogjátok azt a Szent Tant, amelyet a Szent Biblia tartalmaz. Egy dolog elismerni Igémet és más dolog azt megvalósítani, amit tanítottam.

A bűn létezése miatt egymást szeretni sohasem könnyű. Az ellenség iránti szeretet nagy terhet ró rátok, de ha imádkoztok azokért a kegyelmekért, hogy szeretni tudjátok ellenségeiteket, akkor rá fogtok jönni, hogy az Irántam lévő szeretetetek egyre csak növekszik. Ha valóban szerettek Engem, akkor megszabadultok a gyűlölettől és rá fogtok találni az elme és a lélek igaz békéjére. Ha lehetővé teszitek a Sátán számára, hogy azzal kísértsen benneteket, hogy gyűlöljetek másokat, szörnyű sötétségbe fogtok esni. A gyűlölet olyan, mint a gaz, amelyik gyorsan nő és terjed. Ha a gyűlölet gennyesedni kezd a lélekben, végül fel fogja azt falni teljesen. Ez pedig egy lesújtó nyugtalanságot fog magával hozni, és azok, akiket ez eltölt, soha nem fognak békére találni. A gyűlölet gyűlöletet szül és gyorsan terjed egyik lélekről a másikra. Ha egyszer a Sátán otthonra talál ezekben a lelkekben, sohasem fogja elhagyni őket addig, amíg nem vezekelnek, és nem mutatnak őszinte bűnbánatot.

A szeretet legyőz mindenféle gyűlöletet, de ha nem távolítjátok el lelketeket azoktól, akik gyűlöletet keltenek, kétségbeesésbe fogtok merülni. Én nem tudom megmenteni azt a lelket, aki nem tart bűnbánatot elkövetett gonoszságaiért. Várom bűnvallomásaitokat, és amikor Hozzám jöttök és könyörögtök, hogy szabadítsalak meg benneteket a gyűlölet átkától, Én a Kezemet nyújtom nektek és elviszlek benneteket Békém Menedékébe.

A béke és a szeretet egyedül csak Istentől jöhet. Keressetek mindig Engem, mert Én maga Vagyok a Szeretet. Amikor hiányzik a szeretet, távol maradok a lélektől.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/amikor-hianyzik-szeretet-tavol-maradok-lelektol

 

———-
Igaz élet Istenben:

AZ IMÁDSÁG MELLETT A CSEND A LEGJOBB FEGYVER
1991. augusztus 30.  

Uram és Életem!Én vagyok. Az imádság mellett a csend a legjobb fegyver. Hamarosan eltiprom ellenségemet. Vassula, figyelj rám! Szent Istened fel fogja támasztani Oroszországot, hogy nemes nemzetté legyen. Jegyesének karjaiban fog tökéletesedni Oroszország. Én, az Úr fogom őt tökéletesíteni. Nem mondtam-e neked gyermekem, hogy hideg szívén tartom kezemet és felmelegítem? 1
Azon a napon, amikor menyasszonyom kinyitja szemét és meglátja, hogy én, az ő Jegyese állok mellette, meg fogja látni és meg fogja érteni, mit tett vele kezem, és attól kezdve menyasszonyom, Oroszország nyíltan Szentnek fogja nyilvánítani Nevemet, és az ott tévelygő gonosz lelkek el fognak menekülni.Mindezt azért mondtam el nektek még mielőtt megtörténtek, hogy elhiggyétek: én, a Mindenható vezetlek benneteket. Figyelj!
Nem rejtem el terveimet.
Ha az emberek kísértést éreznek arra, hogy elrejtsék terveimet, én magam, saját kezemmel fogok felfedni előttetek mindent, mielőtt még megtörténik . A Szent Isten figyelmeztetett benneteket. Senkit sem fenyegettem meg közületek. Fénysugár érkezik a mennyből Testem közepébe 2 , meg fogja változtatni a Föld színét, és békét hoz a testvéreknek. 3 Ez lesz a szent vértanúk imáinak, áldozatainak, elégtételeinek, állhatatosságának és hitének jutalma. Ha állhatatosak voltatok, és megtartottátok hiteteket, ne ijedjetek meg, amikor elérkezik a nagy megpróbáltatás órája, mert ennek az órának azért kell eljönnie, hogy megváltoztassa a Föld színét. Így fog beteljesedni a Fatimában elhangzott összes jövendölés.
Az Atya szeret benneteket, és nem ítél el senkit.
Az arató már munkához látott. Az Atya művei csodálkozásra fognak késztetni benneteket. És neked, gyermekem, ha visszatekintesz üzeneteimre, nem mondtam-e, hogy én, az Úr, sok csodát tettem már, és még többet teszek az eljövendő napokban? 4 Látod, miképpen válnak valóra jövendöléseim?
És most azt mondom nektek, hogy eljövetelemmel egyidejűleg hamarosan kiárad rátok a menny. Tüzem fog lehullani erre a Földre, hogy felégesse bűneit. Nem fogom visszatartani kezemet. Nap mint nap becsmérlik Szent Nevemet, és megvetik szabályaimat. Mindez azért történik, hogy beteljesedjék a Szentírás szava. Írd: “Abban az órában nagy földrengés támadt, a város tizedrésze összeomlott, és a földrengésben hétezer ember 5 vesztette életét. A többieket félelem szállta meg, és dicsőíteni kezdték Istent a mennyben.” 6Most már csak igen kevés idő van hátra. Bocsássatok meg felebarátaitoknak, amíg még van idő rá! Adjatok elégtételt, böjtöljetek! Ha az a bűnöd, hogy zavart keltesz barátaid között, bánd meg, és Szent Nevemért térj vissza hozzám! Te ura vagy saját akaratodnak, de az én terveimnek nem. Kérlek, mielőbb add át magad nekem! A Sátán folytonosan küldi hozzátok megbízottait, ezért most még inkább legyetek résen, mint eddig. Az ő uralma végéhez közeleg. Abban a reményben akarja még egyszer utoljára a Földre zúdítani gonoszságát, hogy annyi lelket söpörjön el, amennyit csak tud. Ezért kell, hogy állhatatosság és hit legyen bennetek, mert elkerülhetitek, sőt megakadályozhatjátok, hogy a Sátán ártson a Földnek. Bátorság leányom! Emeld fel a fejedet, és támaszkodj rám! Továbbra is segíteni foglak.

Irgalmas Atyám,
add, hogy akik így szólnak:
“Mi a saját utunkon fogunk járni”,
visszatérjenek Hozzád!
És azok a keresztények, akik így szólnak a pápához:
“Mi a saját utunkon fogunk járni”,
visszatérjenek, és engedelmeskedjenek a pápának!
Bárcsak lesütné szemét emberi büszkeségük,
és megalázkodna önteltségük! Amen.”

 

———-
Római katolikus:

2020-01-09
Január 9.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
„Aki szereti Istent, szeresse embertestvérét is!”
Testvéreim!
Szeressük Istent, mert ő előbb szeretett minket! Aki azt mondja: „Szeretem Istent”, de testvérét
gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Ezt a parancsot kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse testvérét is.
Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az az Isten szülötte; aki pedig a szülőt szereti, szereti a szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.
Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk.
Ez az Isten igéje.

1Jn 4,19-5,4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete! (Vö. 11. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: Az elnyomástól és az erőszaktól megmenti őket, * mert az ő szemében drága az életük.
Szüntelenül imádkozzanak érte, * és áldják őt mindörökké.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: Legyen áldott a neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
Zsolt 71,2.14 és 15bc.17

ALLELUJA
Az Úr elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézusban beteljesedtek az ószövetségi jövendölések.
Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”
Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,14-22a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-09


“NEM FOGOM KÍMÉLNI A KÁINOKAT

Ó Vassula, sokan követik tanításomat, feláldozzák magukat, alázatosan élnek, szeretik egymást, táplálják bárányaimat. Ők a föld sója, ők azok, akiket Lelkem szeret, ők az én Ábeleim, ők öntenek balzsamot sebeimre, enyhítik fájdalmamat.  Szomorúságomra Káinok is vannak köztük, Testem nyilai ők, árulók, akik hiúságukban megvakultak, gonoszok és alávaló hajlamúak. Ők a fejembe hatoló tövisek. Számos bűnük van.

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum164.html


————

Ortodox (Görög keleti): 

“… 
35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

Hamarosan megérkezik, akit várunk,
    nem fog elkésni.
38 Szolgám, akit elfogadtam,
    aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
    akkor nincs a kedvemre.”[a]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.

A hit és a hit hősei

11.1 Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja. Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára mindazok, akik a régi korokban hitben előttünk jártak.

Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.

Hite által vitt Istennek Ábel olyan áldozatot, amelyet Isten szívesen fogadott, s amely jobb volt, mint Kain áldozata. Így lett Ábel Isten számára elfogadhatóvá. Bár Ábel meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk!

Énókot * a hite miatt emelte fel Isten magához a földről. A földön többé senki sem találta Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Az Írások azt mondják róla, hogy még mielőtt Isten felvitte volna, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne. Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.

Isten előre figyelmeztette Nóét azokról a közelgő dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Nóé pedig hittel fogadta Isten szavát, és istenfélelemmel engedelmeskedett: felépítette a Bárkát mind saját maga, mind a családja megmentésére. Ezzel a tettével egyrészt rábizonyította a kortársaira a hitetlenségüket, másrészt pedig méltónak bizonyult arra, hogy az Istenben való hite és bizalma alapján Isten elfogadja őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+10:35-11:7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

A szeretet legyőz mindenféle gyűlöletet, de ha nem távolítjátok el lelketeket azoktól, akik gyűlöletet keltenek, kétségbeesésbe fogtok merülni. Én nem tudom megmenteni azt a lelket, aki nem tart bűnbánatot elkövetett gonoszságaiért. Várom bűnvallomásaitokat, és amikor Hozzám jöttök és könyörögtök, hogy szabadítsalak meg benneteket a gyűlölet átkától, Én a Kezemet nyújtom nektek és elviszlek benneteket Békém Menedékébe.

A béke és a szeretet egyedül csak Istentől jöhet. Keressetek mindig Engem, mert Én maga Vagyok a Szeretet. Amikor hiányzik a szeretet, távol maradok a lélektől.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/amikor-hianyzik-szeretet-tavol-maradok-lelektol

28 Amikor pedig ezek az események elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”

Jézus szavai mindig érvényesek maradnak

29 Azután Jézus mondott a tanítványainak egy példázatot is: „Figyeljétek meg a fügefát és a többi fákat! 30 Amikor látjátok, hogy kihajtanak, magatok is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31 Ehhez hasonlóan, amikor majd látjátok, hogy ezek megtörténnek, ismerjétek fel, hogy Isten Királysága már közel van!

32 Igazán mondom nektek: ez a nemzet[a] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A28-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/09

 
 
 

2015. január 7. szerda, 16:30
… 

Az időnek nincs különösebb jelentősége. Ami Isten Igéje által évezredekkel ezelőtt adatott az embernek, nem változott, és nem is lehet azt megváltoztatni. Mindannak, ami Istentől származik, érintetlennek kell maradnia, független attól, hogy az mennyire nehéz. Az Isten Igéjéhez való hűség nagy erőt, kitartást és eltökélt szándékot követel.

A szeretet a módja annak, hogy hűek maradhassatok Fiamhoz, de ennek a szeretetnek feltétel nélkülinek kell lennie. Ezt az önszereteteteknek nem szabad beszennyeznie, mert akkor nem dicsőíti Istent. Ha valóban szeretitek Istent, akkor hűségesek maradtok az Igéhez. Ha azt mondjátok, hogy Fiam, Jézus Krisztus tanítványai vagytok, akkor feltétel nélkül kell követnetek az Ő Tanításait. Nem mondhatjátok, hogy szeretitek Istent, ha egymást nem szeretitek. Nem járhattok az Ő nyomdokaiban, ha nem bocsátotok meg az ellenetek vétkezőknek.

Csak ha betartjátok Isten Törvényeit, akkor léphettek be az Ő Dicsőséges Királyságába.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ti-vagy-elfogadjatok-isten-igejet-amelyet-o-meghatarozott-vagy-nem

 

 
* Énok Összes Könyve (I.-VII.)

 
https://www.youtube.com/watch?v=N4p385V2Z9U&t=0s