Címke: bűn

A Katolikus Egyház most lép be leggonoszabb üldöztetésének történetébe

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, bátorítani szeretnék mindenkit, aki hisz Bennem és Üzeneteimben, melyeket ez a Könyv, az Igazság Könyve tartalmaz.

Amikor egy ember követ Engem és felajánlja magát Nekem, akkor utánoznia kell Jellemvonásaimat. Ez azt jelenti, hogy neki mindenkit szeretnie kell az Én Nevemben, és úgy kell bánnia minden emberrel, mint ahogyan szeretné, hogy vele is bánjanak. Azonban, ha valóban a Gondviselésemre bízzátok magatokat, akkor e miatt szenvedni fogtok. Kegyetlenül fognak bánni veletek, és minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy megvessenek benneteket.

Ezt Isten minden gyermekének mondom, de különösen a Keresztényeknek, mert a ti terhetek a legnehezebb. Felszólítom azokat a világon, akik hisznek Bennem, független attól, hogy hiszik – e vagy sem, hogy Én ezen Üzeneteken keresztül beszélek hozzájuk.

A Keresztények állandó célpontjai lesznek azoknak, akik Isten Törvényeit meg akarják változtatni, hogy ezáltal azok megfeleljenek a bűnös élvezetek utáni törekvéseiknek és önző vágyaiknak. A Katolikus Egyház most lép be leggonoszabb üldöztetésének történetébe, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva. A támadást már évtizedek óta kitervelték, és gondosan felépítették. Mennyire sírnak a szentek a Mennyben ezen végzetes események miatt, amelyek olyan sebességgel fognak most kibontakozni, hogy még azokat is sokkolni fogják, akik nem hisznek ezekben az Üzenetekben.

Ezek zűrzavart fognak eredményezni, miközben sok felszentelt szolga tehetetlenné fog válni, mivel minden, ami eddig kedves volt számukra meg lesz kérdőjelezve és fel lesz borítva. Őket a saját soraikon belül fogják az Én Nevemben megtámadni és megfélemlíteni.

Azokat, akik közületek hűségesek földi Egyházamhoz, arra sürgetem, hogy legyenek éberek és tartsák meg Tanításaimat, ha hűségesek szeretnének maradni Hozzám. Nektek soha nem szabad elfogadnotok semmi mást, mint az Igazságot, amit tanítottak nektek. Ti hamarosan nagyon egyedül fogjátok érezni magatokat, és az Én szegény felszentelt szolgáim szorongatott helyzetbe jutnak az Irántam való hűségük miatt, a Péter által alapított Egyházat pedig ki fogják húzni alóluk.

Mindazoknak mondom, akik a Hagyományokhoz hűséges Keresztények: maradjatok szilárdak, és ne fogadjatok el semmiféle olyan kísérletet, amely hitetek elhagyására ösztönözne benneteket. Félre állítanak majd benneteket és kényszeríteni fognak annak elfogadására, hogy gyermekeiteket hamis tanokra oktassák, nem Isten tanaira.

Ezek az események most veszik kezdetüket, és Én azért figyelmeztetlek ezekre benneteket, hogy vezesselek titeket. Aki azzal vádol Engem, hogy Én e Küldetésen keresztül arra ösztönzöm a lelkeket, hogy hagyják cserben földi Egyházamat, az nem érti Utasításaimat. Én egyszerűen csak azt kérem tőletek, hogy maradjatok hűségesek Tanításaimhoz, amikor úgy érzitek, hogy kényszerítenek benneteket az Egyház egy új változatának elfogadására. Ez az új verzió sohasem lesz elfogadható Isten Szemében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-katolikus-egyhaz-most-lep-be-leggonoszabb-uldoztetesenek-tortenetebe/

—–
Római katolikus:
2018-04-13

Húsvét 2. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok örvendezve fogadják, hogy Jézusért szenvedhetnek.
Amikor számon kérték az apostoloktól, miért tanítanak Jézusról, felállt a főtanács egyik tagja, egy Gamáliel nevű farizeus, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó. Egy kis időre kiküldte az apostolokat, majd beszédet intézett a többiekhez:
„Izraelita férfiak! Fontoljátok meg jól, mit akartok tenni ezekkel az emberekkel! Nemrégiben föllépett ugyanis Teodás, aki nagyra tartotta magát, és mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. De megölték; mindazokat pedig, akik hittek benne, szétszórták és megsemmisítették.
Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás lépett fel, és maga köré csábította a népet. Ő is elpusztult, és minden követője szétszóródott.
Ezért most is azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez a törekvés vagy mozgalom emberektől származik, úgyis magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszanék, mintha Isten ellen tusakodnátok.”
Érvelését elfogadták. Behívatták az apostolokat, megbotoztatták őket, azután rájuk parancsoltak, hogy ne beszéljenek Jézusról. Majd szabadon engedték őket.
Ekkor örvendezve távoztak a főtanácsból, mert méltóknak bizonyultak, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek. Továbbra is mindennap tanítottak. A templomban és a házakban hirdették Jézus Krisztust.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,34-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam. Vö. 4ab vers.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
E: Egyet kérek az Úrtól, † csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és hogy szemlélhessem szent templomát.
H: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A csodás kenyérszaporítás.
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt, Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni.
„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak.
Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. (http://szentiras.hu/SZIT/Jel14)
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.”
Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,1-15″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-13


——
Görög katolikus:

Kövessétek Jézus példáját!Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!””
 

“Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A27-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus kikergeti a kereskedőket a Templomból13 Közeledett már a júdeaiak páska ünnepe, ezért Jézus felment Jeruzsálembe. 14 Látta, hogy a Templom udvarában marhákat, juhokat, galambokat árulnak, és pénzváltók ülnek az asztalaiknál. 15 Ekkor felragadott néhány kötelet, azokat marokra fogta, mint egy korbácsot, és kizavarta a kereskedőket a Templom területéről, a juhokkal és a marhákkal együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, és asztalaikat felborította. 16 A galambárusoknak is mondta: „Ki innen! Vigyétek el ezeket! Ne tegyétek Atyám házát piactérré!”

17 Tanítványainak eszébe jutott, hogy az Írás ezt mondja:

„Templomod iránti féltékeny, szenvedélyes szeretet emészt engem.”[a]

18 Egyes júdeaiak, ezt mondták Jézusnak: „Mutass nekünk valami csodás jelet annak bizonyítására, hogy jogod van ilyeneket tenni!” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+2%3A12-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———
https://oca.org/readings/daily/2018/04/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, neked nem kell azokra hallgatnod, akik megkérdőjelezik, kifogásolják és gúnyosan lemosolyogják Üzeneteimet. Nincs szükség Legszentebb Szavam megvédésére. Az Én Szavam végleges és egyetlen embernek sincs joga azt megkérdőjelezni. Ti vagy elfogadtok Engem, vagy nem.

Amíg a Keresztények egymás között harcolnak ezen Üzenetek miatt, amelyek már oly régóta meg voltak jövendölve, addig ellenségként kezelik egymást. Ti nem lehettek ellenségei testvéreiteknek, miközben Tanítványaimnak hívjátok magatokat. Miközben ti azzal vagytok elfoglalva, hogy egymásra kiabáljatok, a nagy ellenség, a Sátán seregei a leggonoszabb kegyetlenségeket tervezik, amilyeneket az emberiség Ádám és Éva megteremtése óta még soha nem látott.

A háborúk, amelyekről beszéltem elkezdődnek, és a terv az, hogy eltöröljék majd a lakosságot. Lehet, azt gondoljátok, hogy ezeket a háborúkat csak egy-két nemzet között fogják vívni, de ezt gondolni tévedés lenne. A fegyverek csak egyetlen forrásból fognak származni.

Isten szegény gyermekei, milyen keveset tudtok azokról a szörnyű tettekről, amelyeket a legmagasabb szinten levő Szabadkőműves szekták forraltak ki Isten gyermekei ellen. Gonoszságukat el sem tudnátok képzelni, de ismerjétek fel ezeket a jeleket: amikor a bankok elveszik a szabadságotokat, otthonaitokat és azon képességeteket, hogy táplálni tudjátok családjaitokat, ez csak egy része lesz az emberiség ellen irányuló tervüknek. Rabszolgákká váltok, de azoknak, akik hűséget tanúsítanak Irántam és Tanításaim iránt, sohasem szabad Irgalmamat elfelejteniük.

Meglehet, hogy ezek a kinyilatkoztatások félelemkeltőek, de mégis Igazak. Miközben felkészültök ezekre az Isten Teremtése elleni cselekedetekre, imáitok által segíteni fogtok sok szenvedés enyhítésében, melyeket ezek a gonosz szekták fognak okozni nektek. Bár imáitok enyhíteni fogják az ilyen rémtettek hatását, azok mégis – ha szeretettel a szívetekben átadjátok Nekem – arra fognak szolgálni, hogy megmentsék azokat, akik az ilyen szörnyű tettekben vétkesek. És bár ezek a félrevezetett és hideg lelkek továbbra is dacolni fognak Velem, megpróbálván kiirtani a világ népességét, Én megpróbálom majd megvilágosítani a szívüket, hogy elszakadjanak a Sátán e szörnyű kötelékétől. Sokan vannak, akiket teljesen megszállt a Sátán, és egyesek számára kevés a remény. Csak az Irgalmasságom által adott csoda – egyesítve azok szenvedésével, akik mint ajándékot ajánlják fel azt Nekem – mentheti meg őket.

Azok közületek, akik kegyetlen elutasításuk által átkoznak Engem, könyörögni fognak Irgalmamért, amikor ezek az események bekövetkeznek. Amikor arra kényszerítenek benneteket, hogy szenvedjetek és fogadjátok el a fenevad bélyegét, vagy meghaljatok, akkor sikítani fogtok Utánam. Akkor tolongani fogtok, hogy megtaláljátok az Élő Isten Pecsétjét, amelyet ezekben az Üzenetekben Atyámon keresztül adok nektek – de akkor már túl késő lesz számotokra. Csak azok lesznek védelem alatt, akik elfogadják a Pecsétet, otthonaikban tartják, vagy maguknál hordják azt. Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.

Egy percig se kételkedjetek Üzeneteimben, melyeket most nektek adok. Fogadjátok el Isteni beavatkozásomat, mert csupán csak megmenteni akarlak benneteket. A lelkekért folytatott harc olyan méreteket öltött, hogy ha nem avatkoznék be prófétáimon keresztül, sokan közületek a fenevad és annak összes követője oldalára állnának, akik báránybőrbe bújt farkasokként jelennének meg előtettek.

A Sátán rendkívül ravasz, és sohasem „tálalná” úgy fel cselekedeteit, mint amilyenek azok valójában. Nem, ehelyett úgy mutatja be azokat, mintha jók lennének, bátorításként és teljesen a ti érdeketekben. Ez a csapda, amelyet ő felállított. Így csalogatja a jó szándékú, ártatlan lelkeket a barlangjába. Az a mód, ahogyan a Sátán fel fogja majd fedni önmagát ezeken a szegény lelkeken keresztül, akiket irányít, hogy meggyőzze őket, a gőg bűnén keresztül fog megmutatkozni. A bűn a maga leggonoszabb formájában a magasabb pozíciókban lévők között lesz látható, akik másokat tönkre fognak tenni önző nyereségvágyuk miatt. A skála alján a kevélység bűnét lehet majd köztetek látni, amikor az Én Nevemben mások fölött ítélkeztek, csúnyán beszéltek róluk, és megpróbáljátok tönkre tenni személyiségüket, valamint kárt okoztok hírnevükben.

Azért mondom el ezeket a szomorú tényeket, hogy tudjalak felkészíteni benneteket felfegyverezve Szeretetem Védelmével, hogy még azokat is meg tudjam menteni, akik végig vonulnak a Földön, hogy felfalják azt.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-a-lelkek-nepirtasanak-e-formajatol-megmenekulni/

—–
Római katolikus:
Szerda húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Péter apostol Jézus Krisztus nevében gyógyít.
Péter és János apostol egyszer a három órai imádság idején fölmentek a templomba.
Volt egy születése óta béna ember, akit naponta elhoztak, és letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy alamizsnát kéregessen a templomba menőktől. Meglátta Pétert és Jánost, akik éppen belépni készültek a templomba, és alamizsnát kért tőlük.
Péter Jánossal együtt rátekintett, és megszólította: „Nézz ránk! Erre feléjük fordult abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így folytatta: „Aranyom, ezüstöm nincs. De amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!”
Megfogta a béna kezét, és felsegítette. Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.
Az egész nép látta, hogy jár, és Istennek hálálkodik. Ráismertek, hogy ő az a béna koldus, aki a templom Ékes-kapujánál szokott ülni. Megdöbbentek, és nem tudták, hová legyenek a csodálkozástól, hogy ez történt vele.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik. (Vö. 3b. vers.)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön,
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus a kenyeret megtörte, felismerték őt a tanítványok.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,13-35″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-04

——
Görög katolikus:
Akkor az, aki megszólított, azt mondta: „Ember fia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó és engedetlen néphez, akik fellázadtak ellenem. Mind az ősök, mind pedig leszármazottjaik folyton vétkeztek ellenem mind a mai napig. Ez a mostani nemzedék pedig makacs és keményfejű. Hozzájuk küldelek, hogy mondd nekik: »Ezt mondja Uram, az Örökkévaló…«. Ők pedig, akár hallgatnak rád, és elfogadják az üzenetet, akár nem fogadják el, és nem hagyják abba gonoszságaikat — hiszen ellenem lázadó nép ez —, mindenképpen meg fogják tudni, hogy próféta van közöttük.

De neked, ember fia, nem szabad megijedned tőlük! Attól se félj, amit mondanak! Ha a szavuk megsebez, mint a tövises bozót; vagy éget, mint a csaláncsípés; sőt fájdalmas, mint a skorpió fullánkja, akkor se félj szavaiktól, akkor se rémülj meg tekintetüktől, hiszen ez a nép ellenem lázad! Akármi történik is, szavaimat el kell mondanod nekik! Akár hallgatnak rá, akár nem, neked el kell mondanod, amit üzenek nekik — hiszen ez a nemzedék fellázadt ellenem! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+2%3A3-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…18 Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez,[c] ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?”19 „Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.”

20 „Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+2%3A11-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…Megpróbáltál ugyan rávenni, hogy Jób ellen forduljak, hogy őt ok nélkül elpusztítsd —, de ő mégis erősen tartja magát ártatlanságában.”

A Sátán így felelt: „Bőrt a bőrért! Ha az életéről van szó, az ember mindent odaad, hogy megmeneküljön. Próbáld csak meg: ha kinyújtod kezed, és csapásokkal sújtod a testét, biztosan megátkoz téged szemtől-szembe!”

Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom Jóbot, azt tehetsz vele, amit akarsz, de meg nem ölheted!”Akkor a Sátán kiment az Örökkévaló elől, és megverte Jóbot fájdalmas betegséggel: sebek lepték el Jób egész testét a feje búbjától a talpáig mindenhol. Jób pedig a hamuban ült és fájó sebeit vakarta egy törött cseréppel. Felesége ezt mondta: „Még mindig kitartasz amellett, hogy ártatlan vagy?! Átkozd meg Istent, és halj meg!”

10 De Jób ezt felelte: „Úgy beszélsz, mintha elment volna az eszed! Ha a jót elfogadtuk Istentől, akkor a rosszat is el kell fogadnunk tőle!” Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Job+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

18 Ezért nagy tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássák, mert hallották, hogy ő tette ezt a csodát. 19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!” …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A17-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.

Uram, ki hitt a szavunknak?

37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Uram, ki hitt a szavunknak,
    és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[e]

39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:

40 „Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
    keményítette meg a szívüket, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A17-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Szegények mindig lesznek köztetek,[a] de én nem leszek mindig veletek. 12 Amikor rám öntötte ezt az illatszert, azzal már a temetésre készítette elő a testemet.
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+26%3A6-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
Tóra:
“…Ha pedig az Örökkévaló megáld titeket, ahogyan megígérte, akkor ti fogtok más nemzeteknek kölcsönt adni, és nem lesztek rászorulva, hogy bárkitől kölcsönt kérjetek. Ti fogtok sok más nemzeten uralkodni, de ők nem uralkodnak rajtatok.De ha mégis lesznek lakóhelyeiteken koldusszegények, olyanok, akik Izráel népéhez tartoznak, akkor legyetek készségesek megsegítésükre! Ne zárkózzatok el a testvéreitek elől, hanem segítsétek őket, hiszen ők is Izráel népéhez tartoznak! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—-
http://www.hebcal.com/holidays/pesach

——-

​VIDEO:
A fenevad bélyege azaz a verichip veripay rendszere működés közben .

https://www.youtube.com/watch?v=-XQSKCGkg5U

Bill és Ted… (6.rész) Innovációval a nullára
https://www.youtube.com/watch?v=UaZpnZXE5Xs

Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ez az Üzenet az egész világ számára adatikminden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára, akik Mindenható Atyámat, a Legmagasságosabb Istent hirdetik.Ez az Üzenet azok számára is adatik, akik nem hisznek az Atyaistenben vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Azok számára is van, akik nem törődnek azzal, hogy milyen élet áll előttük, és akiknek közömbössége azt jelenti, hogy ők nem tudják elfogadni Isten Létezését.

Ezeken az Üzeneteken keresztül figyelmeztetve vagytok jövőbeli életekre és a jólétetekre váró veszélyre, hogy mindnyájatokat el tudjam vinni az Új Paradicsomba, amely számotokra lett teremtve arra az időre, amikor az Ég és Föld eggyé olvad. Ez a Királyság már elkészült, és a Kapui mindnyájatok számára meg fognak nyílni. Ez a gyönyörű Ajándék, ahol ti tökéletes testben, elmében és lélekben fogtok élni, az Egy Mindenható Istentől származik, Aki a világot teremtette.

Földi száműzetésetek ideje csaknem a végéhez ért. Többé már nem fogjátok elviselni a bűn fájdalmát, amely a világ minden részén pusztítást okoz. A gyűlölet, melyet a világban a sátán fertőzése tart életben, nem fog többé létezni. Amikor a gyűlölet száműzetik, a gonosz többé már nem fogja beszennyezni Isten tökéletes Teremtését. Az Ő Bolygója, a Természet Ajándékai, Védelme és Szeretete meg fog újulni, hogy örök életet adjon nektek, ahol a halálnak nincs helye.

A földi élet, mint amilyen ez most, sohasem fog kielégíteni benneteket, amíg a Sátán uralkodik. Uralkodása már véget ért, de azok, akiket megfertőzött, folytatni fogják a bűn terjesztését, beszippantván az ártatlanokat és a kevésbé ártatlanokat a kétségbeesés mélységébe. Ez a fertőzés mindaddig folytatódni fog, míg el nem viszik, és be nem mutatják a lehető legtöbb lelket a fenevadnak, aki majd felfalja őket.

Végre, Én hamarosan eljövök a második alkalommal is – ahogyan az meg volt jövendölve -, hogy elhozzam számotokra a végső üdvösséget, és hogy nektek ajándékozzam a Kulcsot Megígért Királyságomhoz. Királyságom az égből fog leereszkedni a világ szeme láttára, még mielőtt az utolsó harsona megszólalna. Amikor a harsonák felzendülnek, csak azok vétetnek fel (Királyságomba), akik megengedték Nekem, hogy megmentsem őket, és akik Isten Szavához hűségesek maradtak. Ezért nem szabad megengednetek a kevélység (gőg) bűnénekhogy Isten Hívásával szemben elvakítson benneteket ebben az időben. Ezt a Küldetést már a legelső próféciák előkészítették, amelyeket Isten adott az emberiség számára. Legyetek hálásak, hogy Isten Irgalmasságának köszönhetően megkaptátok ezt a Nagy Ajándékot. Soha ne engedjétek meg, hogy a gőg vakká tegyen benneteket Isteni Jelenlétemre, mert pontosan a gőg az, ami Irgalmasságomtól el fog választani benneteket.

Most azért készítelek fel benneteket, hogy az egész emberiséget meg tudjam menteni, és nemcsak a választottakat, akik nagy alázattal szolgálnak Engem. Én mindnyájatokat akarom, függetlenül attól, hogy mit hisztek. Atyám azzal a céllal tervezte meg ezt a Küldetést, hogy megnyissa szíveteket, hogy az Igazságot még időben meg lehessen mutatni nektek, még mielőtt a Nagy Nap bekövetkezne, amikor eljövök majd ítélni. 

A Szentlélek Ajándéka továbbra is kiárad erre a Küldetésre, és eláraszt minden lelket, különösen azokat, akik makacsul hátat fordítanak Nekem. A lelkekért folytatott harc Királyságom és a fenevad által vezetett rettenetes mélység között folyik. Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet. Nem számít, hogy honnan erednek ezek a sértések, de sohasem szabad azokat elfogadnotok az Én Szent Nevemben.

Most elérkezett a nagy megtévesztés ideje, és Én arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok Istenhez a bölcsességért, hogy megértsétek, mi az, ami valóban Tőlem jön és mi az, ami nem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-nyitva-kell-tartanotok-a-szemeteket-minden-olyan-dologra-ami-serti-istensegemet/

—–
Római katolikus:

” Nagyhétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik. 
Ezt mondja az Úr:
„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a távoli szigetek.”
Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az eget és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s kisarjasztotta rajta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. (Vö. 1a. vers.)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.

Zsolt 26,1.2.3.13-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi. 
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,1-11″

——

Görög katolikus: 

17 Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Szentje, Megváltód:

Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki tanítalak téged mindarra, ami javadra válik,
    aki vezetlek azon az úton, amelyen járnod kell.

20 Jöjjetek ki Babilóniából,
    meneküljetek el a káldeusoktól!
Énekelve hirdessétek,
    ujjongva kiáltsátok világgá:
Az Örökkévaló megváltotta a szolgáját, Jákóbot!” “

” 16 Aki megtartja a parancsot, megtartja életétde aki nem törődik teendőivel, meghal.”
—–
—–
—–

A legnagyobb szörnyűség, amelynek az Én időmben szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a legnagyobb szörnyűség, amelynek az Én időmben szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt. A látomás során, amelyet a Sátán mutatott Nekem, láttam, hogy a halandó ember miként távolodik el Isten Törvényétől. Ő, a gonosz, szörnyű képeket mutatott Nekem; mindenféle olyan érvvel kísértett Engem, amiért el kellett volna fordulnom Atyám Akaratától. Gyötörni akart Engem, hivalkodván így a hatalmával, mintha még mindig lenne neki, Kereszthalálom ellenére is.Elém tárult földi Egyházam végső lerombolása; a szabadkőműves szekta által megragadott hatalom Egyházamon belül; az ember erkölcstelensége; a szégyenérzet hiánya Isten gyermekei részéről, amint a test aljas bűnére kötelezték magukat; az ártatlanok meggyilkolása és a megtévesztés azok részéről, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

A Sátán olyan hatalommal rendelkezik, hogy az Emberfia Mivoltomat illetőleg kétségeket ültetett az Elmémbe. Én, Istenségem révén képtelen vagyok arra, hogy megadjam Magam a bűnnek; mindezt azért mondom el nektek, hogy meg tudjátok érteni, mennyire támad a gonosz benneteket, csakhogy eltávolítson Tőlem.

A Sátán nem a legnyilvánvalóbb módon kelti a gonoszság látszatát. Ehelyett a gonoszságot jónak álcázza. Ő nagyon ravasz, és közületek még a legszentebbet is be tudja csapni, elhitetvén egy hazugságról, hogy Igazság.

Mivel az emberek eltávolodtak Tanításaimtól, ezért önként és mohósággal a szívükben fogják a bűnt választani. Irányítás nélkül elesnének a kegyelemtől. Amikor a NEVEMET ELTÖRLIK A FÖLD SZÍNÉRŐLakkor az ember képtelen lesz arra, hogy megtalálja Istent.

Mindennek tudatában, nem az számít, hogy milyen vallást követtekmert a ti egyetlen utatok Istenhez Rajtam keresztül, az Ő egyetlen Fián keresztül vezet. Kereszthalálomnak köszönhetően megmentettelek benneteket – beleértve minden férfit, nőt és gyermeket, akik a mai világban élnek – a Pokol tűzétől. Ha ezt nem fogadjátok el, akkor nem léphettek be a Paradicsom Kapuin. Csak a Fiún keresztül lehet bemutatni benneteket az Atyának. Ha elutasítotok Engem, Jézus Krisztust, akkor az üdvösségeteket utasítjátok el.

Milyen keveset tanultatok a bűnről és arról a módról, ahogyan az elválaszt benneteket Istentől. A bűn elterjedése még sohasem volt ilyen féktelen azóta, hogy Isten megteremtette a világot. Ti, bűnösök, újabb mélypontot értetek el, mely undorít Engem. Ti még a kicsiket is – akiket rátok bíztak – nevetség tárgyává tettétek, hogy a démonokhoz hasonlóan viselkedjenek. Hiányzik belőletek a könyörületesség, a szeretet és a mások iránti együttérzés, és mégis sokan közületek úgy jelenítik meg hitük cselekedeteit a világ számára, hogy lássák és megcsodálják azokat. Akárcsak a Farizeusok, akik ugyan előírták Isten Törvényeit, de nem éltek azok szerint és alázatot sem mutattak; így azok is közületek, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, beleesnek a büszkeség bűnébe.

Oly sokat kell még tanulnotok a Hangomról és Tanításaimról, amelyek még mindig süket fülekre találnak. Aztán ott vannak azok is, akik minden idejüket az Istenről való tudásuk hirdetésével töltik, azt mondják, hogy ismerik azokat a próféciákat, amelyeket még nem tártak fel, de valójában semmit sem tudnak. Ha Nagy Irgalmasságom nem lenne, ti alkalmatlanok lennétek belépni Királyságomba.

Eljött az idő mindazok számára, akik azt állítják, hogy Isten gyermekeit az Úr útján vezetik, hogy könyörögjenek Hozzám, Jézus Krisztushoz az Alázat Ajándékáért. Itt az ideje, hogy hallgassatok az Igazságra, amely azért adatott számotokra, mivel kevés időtök van arra, hogy megváltsátok magatokat a Szememben.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-szornyuseg-amelynek-az-en-idomben-szemtanuja-voltam-az-olajfak-kertjeben-a-vegidok-buneinek-ostora-volt-2013-marcius-25-hetfo-14-50/

—–
Római katolikus:

” 2018-03-25

Virágvasárnap – ünnepi miseKezdőének:
Hat nappal Húsvét ünnepe előtt fölment Jézus Jeruzsálembe. Kivonultak eléje a gyermekek, kezükben pálmaágakkal. És kiáltozták hangos szóval: Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki nagy irgalommal hozzánk jöttél.

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”
Ez az Isten igéje.
Iz 50,4-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? 2. tónus.
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
….
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
Zsolt 21,8-9.17-18a.19-20.23-24

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.
Fil 2,6-11

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.
Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég voltItt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”


… A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „ÉN VAGYOK. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

… Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.
…”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 14,1-15,47″

——
Görög katolikus: 
” Azért szálltam le, hogy népemet megszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, kihozzam abból az országból, és elvezessem őket a tejjel és mézzel folyó földre, egy szép és tágas országba, ahol most a kánaáni, hettita, emóri, perizzi, hivvi és jebúszi nép lakik. ….”

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.”

24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.

25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”

33 “Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak,

34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és MEGÖLIK, de három nap múlva feltámad.” “

11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,

12 amikor így szól: “Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. “

—–
—–
Tóra:
“15
Bizony, a rejtőzködő Isten közöttetek van,
    Izráel Istene a Szabadítótok!”
” 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”
40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 
—–

744. Nem az a Küldetésem, hogy egy új Bibliát adjak nektek, mert az nem lehetséges, mivel Atyám Könyve a teljes Igazságot tartalmazza

744 = 24 x 31
Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor azok, akik szeretnek Engem, megkérdezik tőled, hogy mi a Küldetésed célja, a te válaszod ez kell, hogy legyen: a lelketek megmentése. Amikor gúnyosan kinevetnek téged, kigúnyolnak és azt kérdezik, hogy mi adott neked jogot arra, hogy Isten Szavát hirdesd – a válasz ez: Jézus így tudja megmenteni a lelketeket. Aztán, amikor azok, akik már hirdetik Szent Szavamat és követik Tanításaimat, eretnekséggel vádolnak téged, számukra a következő a válasz: Ti, akik hűségesek vagytok Krisztushoz, nem gondoljátok, hogy Isten Szemében ti is bűnösök vagytok? Ti nem szeretnétek megmenteni a lelketeket?A bűn mindig ott fog állni köztetek és Isten között. Minden egyes lélekre vonatkozik, beleértve a legmegátalkodottabb bűnösöket és azokat is, akik közületek választott lelkek, hogy sohasem lesznek mentesek a bűntől addig, míg Én újra el nem jövök. Lehet, hogy minden alkalommal megszabadultok bűneitektől, amikor meggyónjátok azokat, de a lelketek csak egy rövid időre tisztul meg.

Soha ne érezzétek azt, hogy nincs szükségetek az Élet Táplálékára. Fényem Magamhoz vonz most benneteket ezen az oly különleges Küldetésen keresztül. Nagy áldásokban és különleges kegyelmekben részesítelek benneteket, ha válaszoltok Hívásomra, amint Új Királyságom, Új Paradicsomom felé hívlak benneteket.

Lehet, hogy azt gondoljátok, Istennek nem kellett volna egy másik prófétát küldenie, mivelhogy Kereszthalálom után az emberiség megszabadult a Sátán szorításából, és hogy Tanításaimon keresztül megkaptátok az Igazságot, amelyet Atyám Könyve, a Szent Biblia tartalmaz. És valóban, igazatok lenne, de csak erre vonatkozólag. Azonban itt még több minden van, amit tudnotok kell, mivel a próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, nem ismertek számotokra.

Ti csupán csak egy összefoglalót kaptatok meg, és mégis közületek sokan vonakodnak elismerni annak tartalmát. Ti félvállról veszitek a Jelenések Könyvét, és nem is akarjátok azt megérteni.

Nem az a Küldetésem, hogy egy új Bibliát adjak nektek, mert az nem lehetséges, mivel Atyám Könyve a teljes Igazságot tartalmazza.

Az Én feladatom egyrészt az, hogy – egy olyan világban, amely belemerült a pogányságba – az Igazságra emlékeztesselek benneteket, másrészt pedig az a Vágyam, hogy felkészítsem a lelketeket Második Eljövetelem idejére.

Sokan közületek azt mondják, hogy ismernek Engem, de ennek ellenére sokan mégis elhagyták az Igazságot. Sokan nem hisznek a Sátán vagy a Pokol létezésében és éppen ezért a bűnt sem veszik komolyan. A bűn iránti toleranciátoknak köszönhetően súlyos tévedésbe vezettek benneteket. És a legnagyobb megtévesztések csak most következnek szerte a Keresztény Egyházakban, amikor a bűnt félredobják. A megtévesztés tanaiba fognak vezetni benneteket. Ez a gonosznak egy fondorlatos terve, hogy eltávolítson Tőlem benneteket.

Isteni Jelenlétemnek köszönhetően – mivel Testem és Vérem a világ minden Tabernákulumában megtalálható – képesek voltatok a bűnt legyőzni. DE MOST, AMIKOR MEGVALÓSUL A SZENT EUKARISZTIA ELTÁVOLÍTÁSÁNAK TERVE, TEHETETLENEK LESZTEK.

Ezért van az, hogy feltárom az Igazságot arról, ami be fog következni, hogy felkészíthesselek benneteket. Csak azért hívlak most titeket, mert szeretlek benneteket.

Amikor a megtévesztések lelepleződnek, akkor majd megértitek, hogy milyen sokat kell tanulnotok, és hogy a büszkeség mennyire megakadályozott benneteket abban, hogy elfogadjátok Irgalmasságom Kezét, és hogy mennyire semmik vagytok Nélkülem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-az-a-kuldetesem-hogy-egy-uj-bibliat-adjak-nektek-mert-az-nem-lehetseges-mivel-atyam-konyve-a-teljes-igazsagot-tartalmazza/

—–
Római katolikus:

” 5. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Szétszórt népét összegyűjti majd az Isten, örök szövetségre lép velük, és köztük él. 
Prófétája által szól az Úr: Én kiragadom Izrael fiait a népek közül, ahová elhurcolták őket. Összegyűjtöm őket mindenhonnan, és a saját földjükre vezetem őket.
Egy néppé teszem Őket országomban, és Izrael hegyein egy király kormányozza majd őket, és nem alkotnak többé két népet, és nem oszlanak többé két országra.
Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, tévelygéseikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket minden tévelygésükből, amellyel vétkeztek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, ÉN MEG AZ Ő ISTENÜK LESZEK.
Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak, és szemük előtt tartják parancsaimat, és teljesítik azokat.
Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, s amelyen atyáitok is laktak. Ők is ezen laknak majd, fiaik is, sőt fiaik fiai is, mindörökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük mindörökké.
A béke szövetségét kötöm velük, s ez örök szövetség lesz. Megerősítem és megsokasítom őket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök időkre.
Köztük lesz hajlékom, és ÉN AZ Ő ISTENÜK LESZEK, ők meg az én népem lesznek. Akkor megtudják a nemzetek, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚR, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz.
Ez az Isten igéje.
Ez 37,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers.)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
Aki szétszórta Izraelt össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.
…..

Jer 31,10.11-12ab.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus meghal, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. 
….

Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 11,45-57″

——
Görög katolikus: 
“13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „ ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”
“6 Azután ezt mondd az ellenem lázadóknak, Izráel egész népének: Ezt üzeni nektek URAM, AZ ÖRÖKKÉVALÓ: Most már elegem van utálatos bűneitekből, Izráel népe! 7 Még idegeneket is behoztatok Templomomba! Körülmetéletlen szívű és testű idegeneket engedtetek be szentélyembe, hogy Templomomat tisztátalanná tegyétek! Megszegtétek szövetségemet, utálatos bűnöket követtetek el, és ezután még elém jöttetek, és áldozatokat hoztatok: kenyeret, húst és vért! Ezzel is csak tisztátalanná tettétek Templomomat.8 Ezen felül még a Templomban végzendő szent szolgálatokat sem magatok láttátok el, hanem idegenekre bíztátok!”

9 Ezt mondja URAM, AZ ÖRÖKKÉVALÓ: „Körülmetéletlen szívű és testű idegenek nem léphetnek Templomomba. Ez minden idegenre vonatkozik, aki népem, Izráel között él.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel+44&version=ERV-HU

 8 Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg ez a Szent Sátor áll, addig nem nyílik meg az út a Szentek Szentjébe.

9 Isten tiszteletének ez a rendje egyúttal példázat is, amely a mostani időre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy a Szent Sátor rendje szerinti ajándékok és áldozatok nem képesek megtisztítani a résztvevők lelkiismeretét. 10 Ezekben a szertartásokban ugyanis csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külsőséges dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de a belsejét nem tisztítják meg. A szertartásokat Isten csak arra az időre adta, amíg el nem jött a teljes megújítás ideje és az új rend.

Az Új Szövetség rendje

11 Ez az idő pedig most van, hiszen már Krisztus lett a Főpapunk! Ő azoknak az új áldásoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk. De nem a földi sátorba ment be, hanem nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberek építettek, és nem ebből a földi világból való.

12 Nem is a bakok vagy bikák vérét vitte be, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — s ezzel örökké tartó megváltást szerzett nekünk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsid%C3%B3khoz+9&version=ERV-HU

“24 Ezért Krisztus nem a földi, emberek által készített Szent Sátorba ment be, hanem egyenesen a Mennybe. A földi Szent Sátor ugyanis csak a másolata az igazinak, amely a Mennyben van. Jézus Krisztus azért ment fel a Mennybe, hogy ott most a mi érdekünkben jelenjen meg Isten előtt. …

27 Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül, 28 ugyanígy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét magára vállalja. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem a bűnök terhét hordozza, hanem azért jön, hogy az üdvösség teljességét hozza azoknak, akik őt várva-várják. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsid%C3%B3khoz+9&version=ERV-HU

—–
—–
—–
Tóra:
” 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+12%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“30. … ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ.31 Tehát tartsátok meg parancsaimat, és engedelmeskedjetek azoknak! ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ! 32 Ne hozzatok gyalázatot nevemre, hanem szenteljétek meg nevemet Izráel népe között! ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ, aki megszentellek titeket.  33 Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetekké legyek. ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ!” “

 ———–
http://www.hebcal.com/holidays/pesach

Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mekkora szenvedést kell jelenleg megtapasztalniuk a Szívemhez közel álló szeretett Felszentelt szolgáimnak, akik ismerik az Igazságot, és akik látni kényszerülnek az utálatot Egyházamban a Földön.Egy különleges sértésre kerül majd sor, melyet a Nevemen fognak ejteni arra törekedvén, hogy a Nagyhét alatt meggyalázzanak Engem. Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket, és ez lesz azon jelek egyike, amelyből tudni fogjátok, hogy a csaló, aki földi Egyházam trónján ül, nem Tőlem jön.

Követőim, nektek tudnotok kell, hogy a világnak adott próféciák – a figyelmeztetés arra az időre, amikor Egyházamon belül megragadják a hatalmat azok, akik a fenevadhoz hűségesek – most teljesednek be. Ennek most van itt az ideje.

Ne feledjétek, hogy akik büszkén mutogatják az alázat jelvényét, azok a kevélység bűnével vétkeznek. A kevélység (gőg) bűn.

Azoknak, akik azt mondják, hogy Egyházam arculatát meg kell újítani, tanait fel kell frissíteni és akik azt mondják, hogy korszerűsítvén Egyházamat, több ember fogja azt majd elfogadni, tudniuk kell a következőket:

Ti, akik azt mondjátok, hogy követitek Tanításaimat, de a törvényeket meg akarjátok változtatni úgy, hogy elnézzétek azokat a cselekedeteket, amelyek pedig bűnösek a Szememben, most takarodjatok Egyházamból! Ti nem vagytok az Enyéim! Ti hátat fordítottatok Nekem, és nem vagytok méltók arra, hogy belépjetek Házamba. Mégis ez fog megtörténni. Ti és mindazok, akik követelitek a változtatásokat, amelyeket a szekuláris világ tárt karokkal üdvözöl, elégedettek lesztek, mert a hamis próféta az ő kegyeibe csábít benneteket, és ti rövid uralkodásának minden pillanatát meg fogjátok tapsolni. De nem Én, Jézus Krisztus, leszek az, akit ti követni fogtok. Ti a hamis tanokat fogjátok követni, nem az Isten tanait.

Oly sokan fogják a hamis próféta uralkodását választani, és örömmel a szívükben, félre tolnak Engem. Amikor követendő útjuk hibái nyilvánvalóvá válnak, szegény Felszentelt szolgáimnak nem lesz hová fordulniuk. Szomorúságuk félelemmé fog átváltozni a félelmük pedig kétségbeeséssé. Ők nem fogják tudni, hogy kiben bízhatnak meg, de tudniuk  kell a következőket: A Testemet, Egyházamat meg lehet ostorozni és megszentségteleníteni, de a Lelkemet sohasem lehet megérinteni, mert Az halhatatlan.

Azoknak mondom, akik most elutasítják Szavamat és akiknek az Igazság a Mennyből, mint különleges Ajándék adatik: Megáldalak benneteket. Én továbbra is ki fogom árasztani rátok Kegyelmeimet, míg csak vissza nem tértek Hozzám. Amíg meg tudom menteni sajnálatra méltó lelketeket, addig nem fogom feladni.

Ahol Tanításaim és Szentségeim érintetlenek maradnak, ott Egyházam élni fog, és nem hal meg soha. A túléléshez nincs szüksége téglára és habarcsra, mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akinek Teste az Egyház. Ti, szeretett hűséges papjaim, Felszentelt szolgáim és követőim, az Én tagjaim vagytok. Ti a Testemmel egyesültetek, hogy megalkossátok Egyházamat a Földön. Meg kell tanulnotok erősnek, bátornak és Szent Szavamhoz hűségesnek lennetek, attól függetlenül, hogy milyen ellenérvekkel hozakodnak elő nektek.

Az Egyházszakadás idejének nyilvánosságra kerülése közel van és Rómában már érezhető egy szörnyű nyugtalanság. Amikor a Szentlélek összecsap a gonosz lelkével, akkor egy választóvonal fog a közepén végighúzódni és így két tábor keletkezik. A nagy megosztottság gyorsan fog leereszkedni. Aztán sokan azok közül, akiket a csaló megtévesztett, Szentséges Karjaimba fognak sietni védelemért.

Én vezetni foglak benneteket ezekben a szomorú időkben, és kérem, hogy mindnyájan adjátok át Nekem könnyeiteket, és Én lélekben megvigasztallak majd benneteket.

Megáldalak titeket. A szív békéjét hozom nektek. Védelmezlek benneteket.

Szeretett Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-gonosz-gesztus-a-nagyhet-folyaman-azok-szamara-lesz-lathato-akik-nyitva-tartjak-a-szemuket/

—–
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség. 
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers.)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük. 
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,17-30″

——
Görög katolikus: 

Nóé átka és áldása18-19 Ezek voltak Nóé fiai, akik vele együtt jöttek ki a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Az ő leszármazottjaik terjedtek szét, és népesítették be újra a földet.

Hámnak később fia született, akit Kánaánnak[a]neveztek.

20 Nóé hozzákezdett, hogy megművelje a földet, és szőlőskertet is telepített. …”

“2
Nyissátok ki a kapukat,
    hadd vonuljon be az igazságos nép,
    amely hűséges maradt Istenéhez!
Megőrzöd őket teljes békességben,
    mert szívük állhatatosan bízik benned, Örökkévaló! …”

“28

Az igazságosság útja az életre vezet,
    ha ezen jársz, nem látsz halált soha.[a…”

—–
—–
—–
Tóra:

Vizet öntök a szomjas földre

44 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[d]
mert vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett.
Az egyik azt mondja:
    ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!«
    Őt »Jákóbnak« nevezik.
A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«.
    Őt meg »Izráelnek« hívják.”

Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura:

„Én vagyok a kezdet és a befejezés,
    nincs más Isten rajtam kívül. …”

——

Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat és apró darabokra tépje

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a Sátán dühös földi Egyházamra, és fertőzése továbbra is terjed falai között.ravasz csaló, aki türelmesen várakozott a színfalak mögött, hamarosan bejelenti uralkodását az Én szegény, gyanútlan szolgáim fölött. A fájdalmat, amit ő Nekem fog okozni, nagyon nehéz lesz elviselnem, és mégis uralkodása el fogja érni csúcspontját a gonosztól való végső megtisztulás során Egyházam magján belül.

Ő ügyesen egyengette saját útját és nagyképű viselkedése hamarosan látható lesz pompás udvartartása közepette. Kezdetben a büszkesége, arroganciája és önmegszállottsága gondosan el lesz rejtve a világ elől. Amint a kürtök felcsendülnek, hogy bejelentsék Egyházam fejévé való kinevezését, a külvilág számára a megkönnyebbülés sóhaja lesz hallható.

Az Én Testem maga az Egyházam, de ő nem Nekem, Jézus Krisztusnak fog hűséget esküdni, mert semmilyen szeretetet sem érez Irántam. Az ő hűsége a fenevadé; és mennyire ki fogja nevetni és gúnyolni felszentelt szolgáimat, akik támogatni fogják őt.

Ő, aki bele merészel ülni Templomomba és akit a gonosz küldött, nem mondhatja az igazságot, mert ő nem Tőlem jön. Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat és hogy apró darabokra tépje, még mielőtt kiköpné azt aljas szájából.

Az Én Testem maga az Egyházam. Egyházam még mindig él, de csak azok, akik az Igazságot mondják és Isten Szent Szavához ragaszkodnak, lehetnek Egyházam részei a Földön. Most, amikor Péter Székén keresztül az Ellenem, Jézus Krisztus elleni végső sértés megnyilvánulásra kerül, meg fogjátok érteni végre az Igazságot.

Az Igazság Könyvét, amely Dánielnek meg volt jövendölve a végidőkre vonatkozólag, Egyházam tagjai nem fogják félvállról venni, mert annak tartalma megbetegíti majd szeretett Felszentelt szolgáimat, amikor rájönnek, hogy Én az Igazságot mondom.

hamis próféta – aki Egyházam vezetőjének adja ki magát – készen áll arra, hogy viselje azt a ruhát, amelyet nem az ő számára készítettek.

Ő meg fogja szentségteleníteni Szent Eukarisztiámat, és ketté fogja osztani Egyházamat s majd újra megfelezi azt.

Erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy elbocsássa az Általam kinevezett Szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa hűséges követőit.

Ő gyökerestől kitépi majd mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz és odadobja őket a farkasoknak.

Tettei nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan látni lehet majd azokat a jeleket, amelyeket kidolgoz, hogy keresse a világ befolyásos vezetőinek és a magasabb helyeken lévők támogatását.

Amikor az utálat gyökeret eresztett, a változások hirtelen fognak bekövetkezni. Röviddel ezt követően fognak jönni a bejelentései, hogy létrehozzon egy egységes Katolikus Egyházat minden hitfelekezet és vallás összekapcsolásával.

Ő fogja vezetni az új világvallást, és uralkodni fog a pogány vallások fölött is.

Magához öleli majd az ateizmust, azzal, hogy megváltoztatja a véleményét az ateizmus megbélyegzéséről és azt fogja mondani, hogy az az úgynevezett emberi jogokra való törekvéssel jár együtt.

Ez az új, mindent magába foglaló Egyház minden bűnt – ami Isten szemében bűnnek számít – elfogadhatónak fog tekinteni.

Bárki, aki ellene mer szegülni, azt felkutatják és megbüntetik.

Azokat a papokat, püspököket és bíborosokat, akik ellenszegülnek, kiközösítik és megfosztják őket címeiktől. Másokat pedig zaklatni és üldözni fognak s e miatt sok pap majd bujkálni kényszerül.

Azokhoz a szegény felszentelt szolgáimhoz szólok, akik most felismerik Hangomat: kérlek, hallgassatok meg Engem, mivel megpróbállak elérni benneteket, hogy az vigaszt hozzon nektek. Én sohasem fogom kérni tőletek, hogy utasítsátok el földi Egyházamat, mert Én voltam az, szeretett Üdvözítőtök, aki azt létrehozta. Élő Áldozatként felajánlottam Testemet, hogy megmentselek benneteket. Ti azt a felelősséget kaptátok, hogy tanúságot tegyetek az Én Nevemben, hogy megmentsétek azok lelkét, akiket tanítotok és vezettek.

Mindaz, amit tehettek, hogy bíztok Bennem és továbbra is szolgáltok Nekem. Amit nem szabad tennetek, hogy olyan nektek bemutatott doktrínát fogadjatok el, ami nem egyezik meg Tanításaimmal. Azt kell tennetek, amit a szívetek mond, de tudnotok kell a következőt:

A jelen időszak mély fájdalmat fog okozni nektek és az a keserű bánat, amelyet majd megtapasztaltok – amikor látni fogjátok, hogyan gyalázzák meg Egyházamat -, sírásra fakaszt benneteket. De nektek úgy kell felismernetek a hazugságokat, amilyenek azok valójában: Kereszthalálommal szembeni sértésnek.

Ez a rombolás Egyházam szerkezetének összeomlásához vezethetA változásokat és az épületek átalakításait Rómában fogják kimesterkedni, mint az egy-világegyház számára létrehozott új templomot is, amely Rómában lesz látható.

Biztosak lehettek abban, hogy amint Templomomat meggyalázzák, úgy Engem is, Jézus Krisztust, az emberiség Üdvözítőjét is félredobnak és bedobnak a csatornába.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-azert-lett-kuldve-hogy-lerombolja-egyhazamat-es-apro-darabokra-tepje/

—–
Római katolikus:

” 3. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Még a választott nép sem szívleli meg Isten szavát; pedig csak úgy lehet boldog, ha engedelmeskedik. 
Prófétája által szól hozzánk az Úr:
Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.
De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik.
És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod őket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az ő Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!
Ez az Isten igéje.
Jer 7,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” (Vö. 8. vers.)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus szava nekünk is szól: „Aki nincs velem, ellenem van!” 
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmánytAki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velemaz szétszór.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,14-23″

——
Görög katolikus: 

“10 A vesszőszál, Isai gyökerének sarja,

    lobogó zászló lesz magasan a népek fölött.
Őt keresik, hozzá jönnek mind a nemzetek,
    és megtisztelik lakóhelyét.

Izráel szétszórt népének összegyűjtése

11 Akkor az Úr másodszor nyújtja ki karját,
    hogy népe maradékát megváltsa.
Megszabadítja, akik megmaradtak
    Asszíriában, Egyiptomban,
    Patrószban, Etiópiában,
    Élámban, Sineárban, Hamátban,
    a tenger szigetein és partvidékein.
12 Mert magasra emeli zászlaját,
    jelt ad a nemzeteknek,
és összegyűjti Izráel szétszórt fiait
    az egész földről,
összeszedi Júda elszéledt leányait
    a négy égtáj felől. …”

Az özönvíz vége

Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett. …”

” 3
Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön. 
A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
    de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják. …
—–
—–
—–
Tóra:
” 43 Mózes gondosan megvizsgálta az elkészült tárgyakat, és megállapította, hogy valóban mindent arra a mintára készítettek, amelyet az Örökkévaló mutatott, illetve parancsolt. Ezután Mózes megáldotta őket.”

A Szövetségládát a Templomba viszik

Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját.Tehát a hetedik, vagyis az Étánim hónapban összegyűlt Izráelből minden férfi Salamon királyhoz az ünnepre.[a]

Amikor Izráel összes vezetői együtt voltak, a papok a rudak segítségével felemelték a Szövetségládát, …”

—–
——–
ONE WORLD RELIGION | World Alliance of Religions for Peace Summit Signing Ceremony:

Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve, ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellent, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papok, akik ellenzik ezeket az Üzenetek, kénytelenek lesznek újra értékelni őket, amikor a szörnyű igazság lelepleződik számukra. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog (feldereng) számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.

Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.

A hamis próféta, miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.

Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.

Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-egy-nagyon-kozeli-szovetsegese-lesz-a-hamis-profetanak-es-nem-fogja-illuziokban-ringatni-magat-afelol-hogy-ki-o-valojaban-a-satan-fia/

—–
Római katolikus:

“SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Kiemel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
Ez az Isten igéje.
Róm 8,31b-34

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mt 17,5 – 3a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-10″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-25

——
Görög katolikus: 

21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,

23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.”

25 Akkor ő így szólt hozzájuk: “Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!

26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” “

—–

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fiate vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” “

————
—–
—–
Tóra:

17 Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?!

18 Ő így felelt: Nem én rontottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. 

30 Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Jöjjetek ide hozzám! És odament hozzá az egész nép. Ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát.

31 Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved.

37 Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!

38 Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta.

39 Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–
———

A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.

Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz és emiatt azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.

A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik és akik a szívüket és lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tüzében.

Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.

Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.

A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hiba-melyet-elkovethettek-ha-azt-feltetelezitek-hogy-csak-a-megrogzott-bunosok-vettetnek-a-pokol-tuzere/

———-

Római katolikus:

“»Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”

Kijelöltek tehát kettőt:  Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26

Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. ”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-24



——

Görög katolikus: 

” 14S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.  15Akinek van füle, hallja meg! 16Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, 17akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. 18Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” 

http://szentiras.hu/SZIT/Mt11

“… 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. …”

http://szentiras.hu/SZIT/2Tim2


“22
Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. 23Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. 25Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. 26Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. 27Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok.

….

161Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. 2Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. 3Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. “

http://szentiras.hu/SZIT/Jn15

” 9Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. 10Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. 11Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. …”

http://szentiras.hu/SZIT/Zsid1

———

https://oca.org/readings/daily/2018/02/24

———-

Tóra: 

Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–

http://www.hebcal.com/sedrot/kitisa

“Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik.”

Igazság Könyve: 

“… Tudnotok kell, hogy csak az Igazság fogadható el Isten számára. Az arra tett kísérletek, hogy kiengeszteljék Őt, süket fülekre találnak. Isten sohasem fogja elfogadni a hazugságokat.A Mindent látó Isten Szemében semmi olyan nem lesz elfogadva – nem számít, hogy az hogyan van felöltöztetve és hogy milyen gyönyörű nyelvezettel van ellátva -, ami a Kereszténység új koncepcióit, a bűn elfogadását és elnézését segítik elő.

Ő sohasem fog új törvényeket elfogadni, melyek alábecsülik a Szentségeket, melyeket Én, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója hagytam rátok.

Én megváltottalak benneteket, hogy segítsek nektek kiszabadulni a Sátán szorításából, mellyel fogva tartja az emberek szívét.

Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik. Mégis ezt teszik és sértegetnek Engem. Ők arra kérnek Engem, hogy fogadjam el a bűnt, igazolván így Atyám Tízparancsolata ellen elkövetett bűntettüket. Arról próbálják meggyőzni önmagukat, hogy ez Isten előtt elfogadható, ellenben ez sohasem lehetséges.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-oltarom-elott-kotott-hazassag-nem-fogadhato-el-ha-az-ket-azonos-nemu-ember-kozott-kottetik/

—–
Római katolikus:
” OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes arra tanítja a választott népet, hogy az Istennel kötött szövetség áldás, de átok is lehet: élet vagy halál. 
Az Istennel kötött szövetség ismertetése után Mózes így beszélt a néphez:
„Népem, figyelj! Ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, akkor életben maradsz és megsokasodsz, az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahova indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, ha elcsábulsz más isteneket imádni és nekik szolgálni, akkor ma tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok, és azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokba vedd, nem fogtok sokáig élni. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: Életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok; szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet és napjaidnak hosszúra nyúlását azon a földön, amelyre az Úr, a te Istened megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”
Ez az Isten igéje.
MTörv 30,15-20
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki nem félti életét Krisztusért, megmenti azt az örök életre. 
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz:
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,22-25 “
——
Görög katolikus: 

“… 14 Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: “Íme, eljött az Úr szent seregeivel,

15 hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.”

16 Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek.

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak.

18 Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.

19 Ezek szakadásokat támasztanak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.

Befejező intés, Isten dicsőítése

20 Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,

21 tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.

22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,

23 mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.

24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:

25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.”

—–

—–
—–