Címke: bűm

Isten, az Atya: Bátorság, kicsinyeim, mert az Én Nagyszerű Királyságom hamarosan a tietek lesz

Igazság Könyve:
2014. július 21 hétfő, 14:24

 

Drága gyermekeim, azért teremtettem a világot, hogy Létemet megosszam mindnyájatokkal. Akkor megosztottam Szeretetemet és így a világ eggyé vált Bennem. Angyalaim örvendeztek újonnan létrehozott Királyságomban, és Szeretetem szétáradt egész Birodalmamban, mert azt kívántam, hogy így legyen.

Miközben Szeretetemet kifogásolták, tudtam, hogy Szomorúságom felerősödhet, amikor megújítom a Földet, hogy véget vessek a bűnnek. Az Én Időm, amikor mindenki Akaratom szerint fog élni, hamarosan elérkezik. Szent Akaratom jelen lesz gyermekeim szívében. Minden újra örömteli lesz. E Nagy Nap elérkeztéig, az embernek nagyon sok fájdalmat kell elviselnie, mivel a bűn nagyon eltávolította őket Tőlem.

Amíg a bűn létezik, az ember azokat a megpróbáltatásokat fogja elszenvedni, melyeket az szabott rá ki, aki gyűlöl Engem. Ő, a gonosz, úgy fogja bemutatni magát, mintha szeretne benneteket, mintha törődne veletek, s közben továbbra is hatást fog gyakorolni rátok, mindaddig, amíg el nem küldöm Fiamat, hogy Szent Karjaiba gyűjtsön benneteket. Legyetek bátrak, kicsinyeim, mert az Én Nagyszerű Királyságom hamarosan a tietek lesz, és ti családjaitokkal együtt Szent Akaratomban fogtok élni. Amikor Szent Akaratom köztetek tökéletesen megvalósul, akkor a világ – mely magába foglalja az Eget és a Földet – eggyé fog válni. Amikor már egyek vagyunk, nem lesz több fájdalom vagy bánat, mert a bűn gyökerestől ki lesz irtva.

Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: Bátorság, kicsinyeim, mert az Én Nagyszerű Királyságom hamarosan a tietek lesz 

 
MEGÁLDOTTALAK, AMIKOR E KÜLDETÉSRE RENDELTELEK

1993. április 12.

„Az Úr mond fölöttem ítéletet” 1
Uram, Te mondtad:
„Segítek juhaimon, hogy ne legyenek többé prédávᔠ2

Bízom szavaidban!

Béke legyen veled! Támaszkodj rám! Mondom neked, leányom, türelmesnek kell lenned, és e szavakat nem szabad elfelejtened: végül a mi két Szívünk fog győzni! Amit elkezdtem és megáldottam, azt be fogom fejezni. Megáldottalak azáltal, hogy mentő tervem részesévé tettelek. Ó mennyire szeretem gyengeségedet!
Mert a te kimondhatatlan gyengeségedben én vagyok a Király! Mihelyt befejezem veled műveimet, abban a pillanatban felemésztelek. Sokan fel fognak támadni azok közül, akik elbuktak, és hirdetni fogják, hogy igazán én voltam a te egyedüli Mestered, és te voltál szenvedésem öröme, szenvedésem szeretett szolgálója. És dicsérni fognak engem.

Tégy ma eleget nekem, felelj meg kéréseimnek, és szentelj figyelmet küldetésednek! Ne félj menyasszonyom! Jöjj, és időnként tedd fejedet Szentséges Szívemre, és pihenj meg kissé! Nem teszek neked szemrehányást, és nem vádollak azért, mert nem feleltél meg pontosan kéréseimnek. Erőm megvéd az elbukástól, és mint lángoló tűz lassanként felemésztelek égő szeretetem lángjában. Így végül meg fogod tenni akaratomat, és tökéletesen meg fogsz felelni kéréseimnek… Hiszen Teremtőd és Jegyesed vagyok! Hiszen elláttalak gazdagságommal! Miért hagynálak hát el? Megáldottalak, amikor e küldetésre jelöltelek. Az én világosságomban fogsz élni azáltal, hogy kiküldtelek házadból, hogy az én házamat újjáépítsd. Megáldottalak, amikor lehetőséget adtam neked arra, hogy inkább az én házammal törődj, mint a tieddel. Én magam leszek házadnak őre.

Ezért ne félj gyermekem! Megáldalak, mert nekem adtad szívedet. Menj most az emberek közé, és adj tovább mindent, amit adtam neked! Add át nekik ezeket az üzeneteket! Ezek személyes szerelmes leveleim mindegyikük számára. Igyekezz, ahogy én igyekszem megmenteni népemet a romlástól. Add át nekik az én békémet! Leányom, az Ecclesia újból életre kel! Szeretlek!

—–
Római katolikus:

2019-07-21

Évközi 16. vasárnapKezdőének:
Isten megsegít engem, és az Úr oltalmazója életemnek. Készséges lélekkel áldozom neked, magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy. (Zsolt 53,6.8)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Az Úr két angyal kíséretében megjelenik Ábrahámnak.
Egy alkalommal az Úr megjelent Ábrahámnak Mamre terebintjénél, amikor az a déli forróság idején sátra bejáratánál ült. Ábrahám fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, a sátor bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt, és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Mindjárt hoznak egy kis vizet. Mossátok meg lábatokat, és telepedjetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.”Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.”
Ábrahám besietett a sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt!” Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, és odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. Majd tejet és vajat hozott, meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. Míg ettek, ő ott állt mellettük a fa alatt.
Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” Akkor az Úr így szólt: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, feleségednek, Sárának addigra már fia lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ter 18,1-10a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban? (5. tónus)
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el az ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
Zsolt 14,2-3a.3cd-4ab.5

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Isten kinyilatkoztatta üdvözítő akaratának szent titkát.
Testvéreim!
Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak javára.
Ennek lettem a szolgája abból az Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, hogy az Isten szavát érvényre juttassam: Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott. Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek.
Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban.

Ez az Isten igéje.
Kol 1,24-28

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt teremnek. Vö. Lk 8,15 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mária a jobbik részt választja.
Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba.Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,38-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-21

——
Ortodox (Görög keleti): 

12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]

Találkozás az emmausi úton

13 Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemből Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt. 14 Útközben azokról az eseményekről beszélgettek, amelyek a napokban történtek. 15 Amíg így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és együtt ment velük. 16 A tanítványok azonban nem tudták, hogy ő az, mert valami megakadályozta őket abban, hogy ráismerjenek. 17 Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?”

Ekkor azok szomorú arccal megálltak. 18 Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt itt ezekben a napokban.”

19 „Miért, mi történt?” — kérdezte Jézus.

Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. 20 De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten.21 Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. 22 Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették, 23 de a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. 24 Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”

25 Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen értetlenek és nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehezen hiszitek el, amit a próféták mondtak! 26 Hát nem éppen ezeket kellett a Messiásnak elszenvednie, mielőtt bement a dicsőségébe?” 27 Azután Jézus elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.

28 Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen a nap is lenyugodott már, mindjárt beesteledik!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a faluba.

30 Amikor asztalhoz ültek, Jézus a kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta, 31 akiknek ebben a pillanatban megnyílt a szemük. Ráismertek Jézusra, de ő eltűnt a szemük elől. 32 „Hát nem ezt éreztük, amikor útközben az Írásokat magyarázta, és feltárta előttünk a próféciák igazi értelmét?” — mondták egymásnak a tanítványok.

33 Azon nyomban fel is kerekedtek, és visszaindultak Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, 34 akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!”

35 Ekkor ők ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust arról, ahogyan megtörte a kenyeret.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A12-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS