Címke: asszony

Én, mint az Ő hírnöke, azért lettem küldve, hogy feltárjam Mennyei Királyságának misztériumát

Igazság Könyve:
2014. december 9. kedd, 17:00

Drága gyermekem, én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, és azért jövök, hogy feltárjam nektek földi küldetésem célját.

Én az Úr szolgálóleánya vagyok, és Engem Mennyei Atyám jelölt ki arra, hogy a világra hozzam az Ő Fiát, Jézus Krisztust, a világ Megváltóját. Mint ahogy elhivatott voltam arra, hogy Atyám Legszentebb Akaratát teljesítsem, világra hozván Egyszülött Fiát, Aki azért lett küldve, hogy örök életet adjon minden gyermekének, úgy azt a feladatot is megkaptam, hogy az Ő hírnöke legyek minden korszakban. Én, mint az Ő hírnöke, azért lettem küldve, hogy feltárjam Mennyei Királyságának misztériumát, és Én minden alkalommal az Ő Szent Nevében jöttem, hogy fontos üzeneteket adjak a világ számára. Én nem a saját nevemben jöttem, mert erre sohasem kaptam volna felhatalmazást. Isten Nevében jöttem, az Ő Dicsőségére, mint hűséges szolgálója, hogy ez által Isteni Irgalmába hívhassa a lelkeket. Most újra jövök ebben a végső küldetésben, melyet a Szentháromság szentesített a lelkek üdvössége érdekében.

Első alkalommal, a Messiás Eljövetelekor, Én fontos szerepet játszottam, most végül úgy jövök, mint az Ő szent hírnöke, még mielőtt Ő, a Fiam, Második Eljövetele alkalmával kinyilvánítaná magát.

Minden korszakban, amikor a földi jelenések helyein megjelentem, a világ egy jelet kapott. Sok esetben a fontos próféciákat belső sugallat által tártam fel, de egyáltalán semmi sem lett elmondva. Ehelyett egy jel adatott, és azok, akik meg voltak áldva a tisztánlátás kegyelmével, megértették, hogy mi volt az, amit Isten az Ő gyermekeinek a tudtára akart adni. Isten nagylelkűségének volt köszönhető az, hogy jóváhagyta ezeket az isteni beavatkozásokat, mert az Ő egyetlen vágya, a lelkek megmentése volt.

Örök Atyám, Aki a semmiből teremtett meg mindent, csak akkor lép közbe, amikor meg szeretné menteni gyermekeit a megtévesztésektől, amelyeket a lelkükbe ültettek. Amikor a gonosz zűrzavart hoz létre, akkor Isten mindig közbelép, megnyitván gyermekei szívét arra a Nagy Szeretetre, amellyel Ő minden gyermekét szereti. Fogadjátok szívélyesen ezt a küldetést, drága gyermekek, és adjatok hálát Istennek Nagy Irgalmáért, mely nélkül sok lélek elveszne.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-en-minden-korszakban-az-o-hirnokekent-lettem-kuldve


 
 
———
Igaz élet Istenben:

“SZENTLELKEM KIÁRAD A POGÁNYOKRA IS
1991. március 25.  

Uram, ezen a héten ünneplik a nagyhetet a katolikusok, jövő héten pedig az ortodoxok. Érzem, mennyire helytelen, hogy két különböző dátum van. Helytelen, hogy különbséget teszünk egymás között Tebenned, sőt olyan megjegyzéseket is lehet hallani, hogy az ő Jézusuk nem a mi Jézusunk!

Egyformán szeretlek benneteket, de sokan mintha nem értenétek ezt meg. Nyomorúságosak vagytok. Bűnösök vagytok. Törékenyek vagytok, de valamennyien az én ivadékaim vagytok. Érted Vassula? Tettem-e én magam különbséget?
Hozzád jöttem el, és neked mutattam meg Szentséges Szívemet. 1 Minden módon próbálkoztam, hogy megnyerjelek magamnak: Kiárasztottam rád áldásaimat, hogy feltámasszalak a halálból, és tanítsalak, mert hiányzott belőled a bölcsesség. Udvaroltam neked és gyengédségemben én magam választottalak ki, hogy oly nép előtt tégy tanúbizonyságot, amely nem a tiéd és amely népből sokan nem tudják felfogni, hogy a Bölcsesség miért egy idegent választott közülük.
Én, a Szentséges Szív meg akarom mutatni nekik, hogy téged választottalak, egy számukra idegent, akivel megosztom Szentséges Szívem gazdagságát, örömét és bánatát is.Igen, azért jöttem, hogy idegenekkel is megosszam Szentséges Szívem gazdagságát. Ma új éneket írtam nekik, mivel én Egy és ugyanaz vagyok 2!
Ezért tanítványom, továbbra se tégy különbséget magatok között Szent Nevemben, még akkor sem, ha elsodor ellenségeim lehellete. Nem foglak védelem nélkül hagyni. Mindig segítségedre fogok sietni, gyermekem! Ne válaszolj nekik, ha próbára tesznek 3 , én fogok nekik válaszolni helyetted. Az Írás mondja: “Isten nem személyválogató. Ellenkezőleg, bármely nemzethez tartozó ember kedves előtte, ha eltölti az ő félelme, és igaz tetteket visz végbe ” 4. Az emberek azonban megosztottá váltak az én Szentségemben, különváltak egymástól, de csak várj, és látni fogsz.
Szentlelkem 5 kiárad a pogányokra is. Bizony mondom neked, mindez bekövetkezik, mielőtt e nemzedék elmúlik. Ezért bátorság gyermekem, ne félj! Végül egyesíteni foglak benneteket és a viperának többé nem lesz lehetősége, hogy ételetekbe öntse mérgét, nemzedék. Ételetek érintetlen lesz és tiszta! Véget fog érni a szomorúság és a jajgatás. Szeretlek benneteket, és népem egyként fogja Szent Nevemet 6 viselni ebben az egységben.

Ó bárcsak megnyitnád a mennyet, és eljönnél! Jelenlétedben nemcsak a hegyek olvadnának meg, ahogy Izaiás próféta mondta 7 , hanem az a három vasrúd is, amelyet lerajzoltattál velem a római katolikus, a görögkeleti és a protestáns Egyházak ábrázolására.

Megígérem neked: nem hagyom Egyházamat sokáig megosztottan. Én magam jövök el hozzá teljes hatalommal, és újjáépítem. Bízzál bennem, kedvesem! Nem viselem el tovább ezt a hitetlen nemzedéket. Már nem lehet visszatartani tovább az Atya haragját. Ezért sokasítom meg rajtatok kegyelmemet, hogy megmentselek benneteket. Vassula, a Föld még nem birtokolja teljességében békémet. Mint a kiszáradt talaj, úgy szomjazik erre a békére, amelyet örökségül adtam nektek. Úgy jövök hozzátok, mint a csermely a kertbe, hogy megöntözzelek benneteket. Ti pedig örvendjetek, gyermekeim, mert gyökeret vertem bennetek, lakóhelyet vettem bennetek, és bennetek fogok növekedni, ha megengeditek. Imádkozz most velem gyermekem az Atyához! Mondd utánam ezt az imát:

Atyám,
áldott legyen a Te Neved,
mivel a Te szeretett Fiad,
Jézus Krisztus
nem azért jött a világra,
hogy elítélje,
hanem, hogy megmentse.
Légy irgalmas hozzánk!
Tekints Fiad Szent Sebeire1,
amelyek most felszakadtak,
és emlékezz, milyen árat fizetett értünk,
hogy mindannyiunkat megváltson!
Emlékezz Szent Sebeire
és a két Szívre,
a Szeplőtelen Fogantatás Szívére
és szeretett Fiad Szívére,
melyeket Te magad egyesítettél szeretetben,
és amelyek együtt szenvedtek!

Ó Atyám!
Emlékezz most Fiad ígéretére,
és küldd el nekünk a Szószólót,
az igazság Szentlelkét teljes erejében,
hogy emlékeztesse a világot az igazságra,
Fiad készségességére és alázatára,
engedelmességére és nagy szeretetére!

Atyám!
Elérkezett az idő,
amikor a megosztott uralom
békéért és egységért kiált.
Elérkezett az idő,
amikor Fiad megsebzett Teste
olyan igazságosságért kiált,
amilyent a világ még
nem ismert.
Add meg nekünk
drága Atyám,
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve és
Jézus Szentséges Szíve által
ezt a békét a szívünkbe!
És teljesítsd be az Írást,
hallgasd meg
szeretett Fiad imáját,
hogy egyek legyünk mindnyájan,
egyek az Isteni Szentháromságban,
hogy mindannyian egyetlen tabernákulum körül imádjunk és dicsőítsünk Téged!
Amen

Leányom, úgy szeress engem, ahogyan én szeretlek téged! Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket!  Légy áldott, jöjj! “

 

 
 
———
Római katolikus:
2019-12-10

2. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Vigasztaló jövendölés: a jó Pásztor érkezik. Ő a Megváltó. Egyengessétek útját – bűnbánattal!
„Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg” – ezt mondja Istenetek. „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert gonoszsága, hiszen az Úr keze kétszeresen sújtotta minden bűnéért.” Egy hang kiált: „Készítsetek utat az Úrnak a pusztában, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgy emelkedjék föl, minden hegy és halom süllyedjen alá. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, és sima úttá, ami göröngyös. Akkor megnyilvánul az Úr dicsősége, és meglátják azt mindenek. Igen, az Úr szája mondta ezt így.” Egy hang kiált: „Hirdesd!” Erre megkérdeztem: „Mit hirdessek?” „Minden test olyan, mint a fű, és minden szépsége, mint a mező virága. Kiszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete éri. Valóban, olyan a nép, mint a fű! Kiszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava örökké megmarad.” Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak, emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld föl hangodat! Ne félj! Hirdesd Júda városainak: „Íme, a ti Istenetek! Íme, a ti Uratok, Istenetek eljön hatalommal, karjával mindent uralma alá vet. Vele van győzelmének jutalma, és színe előtt a bőséges zsákmány. Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti.”
Ez az Isten igéje.

Iz 40,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, a mi Istenünk * erővel és hatalommal érkezik hozzánk. (Vö. Iz 40,9-10 – 11. tónus)
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen!
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Íme, a mi Istenünk * erővel és hatalommal érkezik hozzánk.
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
Mondjátok a nemzeteknek: † „Az Úr uralkodik”, * a népek fölött igazságban ítélkezik.
H: Íme, a mi Istenünk * erővel és hatalommal érkezik hozzánk.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező és minden, ami rajta van, * ujjongjon az erdő minden fája az Úr színe előtt.
H: Íme, a mi Istenünk * erővel és hatalommal érkezik hozzánk. 
E: Mert
eljön, bizony jön, hogy ítélje a földet, * igazságosan ítéli meg a földkerekséget, és a népeket hűsége szerint.

H: Íme, a mi Istenünk * erővel és hatalommal érkezik hozzánk.
Zsolt 95,1-2.3 és l0ac.11-12.13

ALLELUJA
Az Úr napja közel van, * eljön, hogy üdvözítsen minket. – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A jó Pásztor nem akarja a gyengék és a bűnösök vesztét.
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,12-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-10

 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Tudjuk, hogy a Törvény jó, ha helyesen alkalmazzák. Azt is tudjuk, hogy a Törvényt nem azokra kell alkalmazni, akik igazságosan élnek, hanem azokra, akik törvényszegők, lázadók, istentelenek, bűnözők, hitetlen gonoszok, elvetemültek, apagyilkosok, anyagyilkosok, emberölők, 10 paráznák, homoszexuálisok *, emberrablók, hazugok, hamisan tanúskodók, vagy más olyan dolgot tesznek, ami az egészséges tanítással ellenkezik. 11 Ez a tanítás pedig része annak a dicsőséges örömüzenetnek, amely áldott Istenünktől származik, s amelynek hirdetésével engem megbízott.

Hálaadás Isten kegyelméért

12 Hálát adok Urunknak, Krisztus Jézusnak, aki engem megerősített, megbízhatónak tartott, és rám bízta ezt a szolgálatot. 13 Megbízott bennem, annak ellenére, hogy régebben gyaláztam Jézust, üldöztem a tanítványait, és erőszakos voltam. Isten mégis könyörült rajtam, mert tudatlan és hitetlen voltam, amikor ezeket tettem. 14 Urunk bőségesen árasztotta rám kegyelmét, és megajándékozott azzal a hittel és szeretettel, amely Krisztus Jézusban található.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+1%3A8-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. 23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25 Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. 26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/10

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Üdvösség Anyja: Én minden korszakban az Ő hírnökeként lettem küldve

Igazság Könyve:
2014. december 9. kedd, 17:00

 

Drága gyermekem, én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, és azért jövök, hogy feltárjam nektek földi küldetésem célját.

Én az Úr szolgálóleánya vagyok, és Engem Mennyei Atyám jelölt ki arra, hogy a világra hozzam az Ő Fiát, Jézus Krisztust, a világ Megváltóját. Mint ahogy elhivatott voltam arra, hogy Atyám Legszentebb Akaratát teljesítsem, világra hozván Egyszülött Fiát, Aki azért lett küldve, hogy örök életet adjon minden gyermekének, úgy azt a feladatot is megkaptam, hogy az Ő hírnöke legyek minden korszakban. Én, mint az Ő hírnöke, azért lettem küldve, hogy feltárjam Mennyei Királyságának misztériumát, és Én minden alkalommal az Ő Szent Nevében jöttem, hogy fontos üzeneteket adjak a világ számára. Én nem a saját nevemben jöttem, mert erre sohasem kaptam volna felhatalmazást. Isten Nevében jöttem, az Ő Dicsőségére, mint hűséges szolgálója, hogy ez által Isteni Irgalmába hívhassa a lelkeket. Most újra jövök ebben a végső küldetésben, melyet a Szentháromság szentesített a lelkek üdvössége érdekében.

Első alkalommal, a Messiás Eljövetelekor, Én fontos szerepet játszottam, most végül úgy jövök, mint az Ő szent hírnöke, még mielőtt Ő, a Fiam, Második Eljövetele alkalmával kinyilvánítaná magát.

Minden korszakban, amikor a földi jelenések helyein megjelentem, a világ egy jelet kapott. Sok esetben a fontos próféciákat belső sugallat által tártam fel, de egyáltalán semmi sem lett elmondva. Ehelyett egy jel adatott, és azok, akik meg voltak áldva a tisztánlátás kegyelmével, megértették, hogy mi volt az, amit Isten az Ő gyermekeinek a tudtára akart adni. Isten nagylelkűségének volt köszönhető az, hogy jóváhagyta ezeket az isteni beavatkozásokat, mert az Ő egyetlen vágya, a lelkek megmentése volt.

Örök Atyám, Aki a semmiből teremtett meg mindent, csak akkor lép közbe, amikor meg szeretné menteni gyermekeit a megtévesztésektől, amelyeket a lelkükbe ültettek. Amikor a gonosz zűrzavart hoz létre, akkor Isten mindig közbelép, megnyitván gyermekei szívét arra a Nagy Szeretetre, amellyel Ő minden gyermekét szereti. Fogadjátok szívélyesen ezt a küldetést, drága gyermekek, és adjatok hálát Istennek Nagy Irgalmáért, mely nélkül sok lélek elveszne.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-en-minden-korszakban-az-o-hirnokekent-lettem-kuldve

 

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/08

—–

 

———-

Igaz élet Istenben:

AJÁNLJÁTOK FEL MOST SZÍVETEKET NEKEM!1995. február 1.
Horvátország,ZágrábÍrd: Béke legyen veletek! Egész nap veletek voltam, és felétek nyújtottam kezemet: “Népem, örökségem, ivadékom, fordulj felém, köss békét velem! Köss békét velem!... 1 Az örökkévalóságtól fogva szeretlek titeket. Térjetek vissza hozzám, és én is vissza fogok térni hozzátok. Vessetek szeretetet, hogy szeretetet arathassatok! Vessetek békét, és meg fogjátok örökölni békémet! Vessetek kiengesztelődést, Lelkem áldott gyermekei, és el fogjátok nyerni dicsőségemet!…Ne sírjatok anyagi dolgok miatt , 2 emeljétek tekinteteteket az égre, és szívetek keresse mennyei törvényeimet, hogy ezeken keresztül eljöjjön szívetekbe mennyországom, és akaratom megvalósuljon szívetekben, ahogyan már megvalósult a mennyben élő szentjeim szívében.
Ma is úgy kiáltok, ahogy egykor Jeruzsálemben:
“Ha ismernéd békeüzenetemet, amelyet mind a mai napig felkínálok neked, nem késlekednél, hogy elfogadd!” De ezek a dolgok el vannak rejtve a tanultak és a bölcsek elől, és csak az egyszerű gyermekek előtt nyilvánulnak meg. A mennyek országa az egyszerűeké és az alázatosaké.

Hozzátok rendbe szíveteket, és végül meg fogjátok kapni jutalmatokat. Ha megkérdezitek: “Mit kínálhatunk fel most Neked?” Mondom nektek: “Ajánljátok fel most szíveteket nekem, és segíteni fogok visszaszerezni hiteteket. Nyissátok ki szíveteket, és mennyországommá teszem, Istenetek mennyországává, hogy szívetekben megdicsőülhessek. Jöjjetek, és addig egyetek a gyümölcsből, amelyet ma kínálok fel nektek, amíg még van idő! Jöjjetek hozzám! Mesteretek már rálépett a visszatérő ösvényre, ezért mondom nektek: Kössetek velem békét, és legyetek egyek Nevemben! Szeretetem sóhaját hagyva homlokotokon megáldalak benneteket Nevemben. ”


2014. december 8. hétfő, 17:30

Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét, hogy közelebb vihessen Magához benneteket. Fogadjátok el védelmemet, és én válaszolni fogok mindazoknak, akik a segítségemet kérik. …”


———-
Római katolikus:

12-09

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így
válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így
felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”

Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt. (Vö. 2b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Isten Krisztusban választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy fogadott fiakká legyünk.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden mennyei áldásával megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el mi is az örökséget annak rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,3-6.11-12

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál. Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van.
Abban az időben:
Isten
elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli
Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt
válaszolta neki:
„A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-09

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál, aki megmentő Istenünknek és reménységünknek, Jézus Krisztusnak megbízásából lett apostollá, üdvözletét küldi.

Timóteusnak szól ez a levél, aki igazi fiam lett a hit által.

Az Atya-Isten és Urunk, Krisztus Jézus adjon neked kegyelmet, könyörületet és békességet!

Óvakodj a hamis tanítóktól!

Amikor Macedóniába utaztam, kértelek, hogy maradj Efezusban, mert vannak ott bizonyos emberek, akik téves dolgokat tanítanak. Figyelmeztesd őket, hogy ezt hagyják abba, és ne foglalkozzanak kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével! Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és Isten üdvözítő tervének megvalósulását nem szolgálják. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg. Azért mondom ezt, hogy a hívőkben felébredjen az isteni szeretet, amely a tiszta szívből, a jó lelkiismeretből és a képmutatástól mentes hitből fakad.

Néhányan azonban letértek erről az útról, és haszontalan dolgokat tanítanak. Ezek másokat akarnak a Törvényre[a] tanítani, de valójában maguk sem értik, amiről beszélnek, sőt, még azt sem, amiről azt állítják, hogy abban egészen biztosak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

11 Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől. 12 Jézus a szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni!” 13 Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára.

Óvakodjatok a farízeusok kovászától!

14 A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában.

15 Jézus nyomatékosan figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”

16 „Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!” — tanakodtak egymás között a tanítványok.

17 Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek? 18 Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, de nem hallotok? Nem emlékeztek, 19 hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor az öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?”

„Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok.

20 „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”

„Hetet” — hangzott a válasz.

21 Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8:11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/09

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


A fenevad emberiség fölötti uralkodása most már véget ért.

Igazság Könyve:
2014. augusztus 13. szerda, 16:03

 

Drága szeretett leányom, a Sátán dühe még sosem volt ennyire erős, mivelhogy ő Isten gyermekeinek mindenféle szenvedést okoz a világ minden sarkában. Minél nagyobb a szakadás, annál erősebb az ő jelenléte és befolyása. Önmagában azonban ő tehetetlen, és csak egyedül befolyásának köszönhető az, hogy ilyen ördögi üldöztetést tud gyakorolni azokra, akik megnyílnak számára. Minél több lelket kerít hatalmába, annál rosszabb az üldöztetés, és annál jobban kínozza őket. Amikor a Hozzám hűséges emberek lehetővé teszik számára, hogy zűrzavart és kétségbeesést keltsen a szívükben, akkor ez a legrosszabb fajta méreg, amit kiáraszt. Ezért aztán egymás ellen fordulnak, harcolnak és megoszlanak, míg csak el nem pusztítják egymást.

Legyetek mindig óvatosak azon megosztottságotokkal szemben, amelyeknek tanúi vagytok a világban, legyen az bár a politikában, a vallásban vagy követőim között, mert az mindig a fenevad kikötőjében fog meggyökerezni, akinek az emberiség fölötti uralkodása most már véget ért. Ő azonban egy pillanatra sem fog meghátrálni terve megvalósításában: hogy elpusztítson minden Irántam, Jézus Krisztus iránti hűséget.

Csak akkor fogtok az Engem való megkérés kegyelemére találni: hogy vezesselek át benneteket ezen a kanyargós aknamezőn, amikor úgy fogadjátok el Igémet, ahogyan azt most nektek adom.

Senki sem elég erős közületek ahhoz, hogy leküzdje a gonosz befolyását.  A napi rendszeres ima nélkül, melyben Segítségemért könyörögtök, képtelenek lesztek továbbra is szorosan Mellettem maradni. De amikor Én ilyen kegyelmeket árasztok rátok, ti bátrakká váltok, és lesz elég erőtök ahhoz, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Az Igazság csak így tud megtartani benneteket.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/legyetek-mindig-ovatosak-azon-megosztottsagotokkal-szemben-amelyeknek-tanui-vagytok-vilagban


———-
Igaz élet Istenben:
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum435.html


http://www.tlig.org/hu/humsg/hum313.html

—–
Római katolikus:
08-15Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony.
Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.
Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül,
elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének
uralma!”
Ez az Isten igéje.

Jel 11,19a;12,1-6a.10ab

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában. (Vö. 10b. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.
Hívek: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
Zsolt 44,10bc.11.12ab.16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,20-27

ALLELUJA
Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-15

 
——
Ortodox (Görög keleti): 
“… 27 A papok a nyolcadik naptól kezdve minden nap mutassák be az égőáldozatokat és hálaáldozatokat az oltáron. Én pedig szívesen fogadlak benneteket.« — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.”

A külső keleti kapu

44.1 Azután a férfi visszavitt a külső keleti kapuhoz. A kapun kívül álltunk, amely zárva volt. Majd az Örökkévaló szólt hozzám: „Ez a kapu maradjon zárva! Ne nyissák ki, senki ember ne menjen be rajta, mert az Örökkévaló, Izráel Istene ment be rajta — ezért maradjon zárva! Egyedül a fejedelem ülhet le ebben a kapuban, hogy itt az Örökkévaló jelenlétében kenyeret egyen. De ő is csak a belső oldalról, a kapu előcsarnoka felől jöhet ide, és ugyanott is kell távoznia.”

A léviták szolgálata

Majd a férfi az északi kapun keresztül a Templom elé vezetett. Láttam, amint az Örökkévaló dicsősége betöltötte az Örökkévaló Templomát, s arcomra borultam előtte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+43-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség vendégségbe hív

9.1 Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
„Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,
hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!”

Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
    csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
    megvádol téged, és neked támad.
Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
    csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
    és szeretni fog!
Tanítsd a bölcset,
    és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
    és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
    A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
    éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Mária meglátogatja Erzsébetet

39 Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. 42 Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! 43 Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? 44 Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. 45 Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!”

Mária dicsőíti Istent

46 Mária pedig ezt mondta:

47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
    szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48     mert rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva minden nemzedék
    boldognak és áldottnak mond engem,
49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
    Szent a neve!
50 Nemzedékről nemzedékre
    irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt.
51 Kinyújtotta karját, megmutatta erejét:
    szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják,
52 ledöntötte trónjukról az uralkodókat,
    az alázatosakat pedig felemelte.
53 A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval,
    a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.
54 Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek,
    mert nem felejtette el ígéretét,
    hogy könyörületesen bánik velünk.
55 Mert ezt ígérte őseinknek,
    Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.”

56 Ezután Mária még körülbelül három hónapig maradt Erzsébetnél, azután hazament.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1:39-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/15