Címke: ajándékok

Az ég hamarosan ketté fog hasadni, és a Szentlélek Tüze rátok fog ereszkedni

Igazság Könyve:
2015. február 4. szerda, 20:06

Drága szeretett leányom, minden, Istentől származó jó dolog iránti gyűlölet, beleértve az Ő Szent Igéjét is, egyre intenzívebbé válik ebben az időben. Az ember szívében lévő szeretet, mely minden világra született gyermekben természetes módon van jelen, kihűlt az emberiség szívében.

A könyörületesség és az egymás iránti szeretet elpárolgott, és amint az meg volt jövendölve, az ember a fivére ellen, az apja, a nővére, az anyja és szomszédja ellen fog fordulni, amint a végső harc eléri a csúcspontját. A jó, a szelíd és az alázatos embert el fogják taposni, és azok, akiknek a szívében rosszindulat van, meg hiányzik a szeretet, bántalmazni fogják azokat, akik az Igazságot merik mondani.

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

A többieknek a következőket mondom: Minden gonosz cselekedetért, szóért vagy tettért, amelyekért vétkesek vagytok, és a szenvedésért, amelyet másoknak okoztatok, úgy fogjátok megtapasztalni bűneitek fájdalmát, mintha azt az Én Szemeimmel látnátok. Mivel nagyon sokan meg fognak rémülni, amikor majd meglátják lelkük állapotát, arra kérlek benneteket, hogy ne féljetek. Egyszerűen csak bízzatok Irgalmamban.Nem azért jövök, hogy megbüntesselek, vagy elítéljelek benneteket, hanem hogy felébresszem bennetek az Irántam való szeretetet, amit elveszítettetek.

Jöjjetek mindnyájan, mert Isten Beavatkozásának ideje közel van, és azok, akik a kiengesztelődés cselekedete és a Gyónás által felkészítik a lelküket, meg lesznek kímélve a megtisztulás fájdalmától.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

 
 
 
 
 
“ATYÁM, FOGADJ EL MINDENT, AMIM VAN!
1990. december 18. Bensőmben érzem, hogy életem Istenben most újabb szakaszába lép. Úgy érzem magamat mint a diák, aki felsőbb osztályba kerül, ahol majd komolyabb munkát kell végeznie…Uram?Én vagyok. Fogd meg a kezem, és mondd velem ezt az imát:

“Atyám, fogadj el mindent, amim csak van! Amen.”

Ajánlj fel mindent az Atyának, és megmenekülsz.
Ne félj Tőle! Hagyatkozz Rá! Vassula, engedd, hogy benned lélegezzem! Bízzál, mert veled vagyok!

Olvasd el Izajás 55. fejezetét!

Vassula, fűzd hozzá e mondatokat a találkozónak szóló üzenetemhez:
  Ma azért jövök hozzátok, hogy megmondjam nektek, milyen teljes az örömöm! Mivel én vagyok az, akit kerestek, és messziről jöttetek ide, hogy meghallgassatok, megmondom nektek, drága, szeretett gyermekeim: Én, a ti Istenetek rátok mosolygok! Maradjatok szeretetemben! Imádkozzatok a békéért, és legyetek az igazság tanúi! Én, az Isten, veletek vagyok, és megáldalak benneteket.”

*
“… 6 Keressétek az Örökkévalót,
    amíg nem
késő!
Hívjátok segítségül őt,
    amíg
közel van!

A gonosztevő térjen jó útra,
    a bűnös se kövesse gondolatait!
Jöjjön vissza az Örökkévalóhoz,
    aki örömmel fogadja, és könyörül rajta!
Jöjjön Istenünkhöz,
    aki szívesen megbocsát!”
———–
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-04

4. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid megsiratja a lázadó Absalomot, mert mégiscsak a fia volt.
A lázadó Absalom serege vereséget szenvedett és megsemmisült. Ekkor történt, hogy maga Absalom véletlenül Dávid szolgái elé került. Absalom ugyanis egy öszvéren nyargalva menekült. Mikor azonban az öszvér egy sűrű lombozatú nagy tölgyfa alá ért, Absalom a hajánál fogva fennakadt a fán. Ott maradt függve ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. Egy ember meglátta, és azonnal jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot, amint egy tölgyfán függött.” Joáb három dárdát vett a kezébe, és azokat Absalom szívébe döfte.
(Dávid a harc alatt Mahanaim városának kapujában várta a híreket.) Amikor a kapuőr felment a kapu tetejére a bástyafalra, és felemelte tekintetét, látta, hogy egy magányos ember fut feléje. Lekiáltott tehát, és jelentette a királynak. A király azt válaszolta: „Ha egyedül jön, akkor jó hírt hoz.”
(Amikor az első hírhozó elmondta a győzelem hírét), a király azt parancsolta neki: „Fordulj meg, és állj oda!” Az tehát megfordult és félreállott. Akkor megérkezett Kusi, a második hírhozó is, és jelentette: „Jó hírt hozok, uram király, mert az Úr a mai napon megszabadított azok kezéből, akik fellázadtak ellened.”
A királynak azonban az volt az első kérdése: „Hogy van a fiam, Absalom?” Kusi azt felelte: „Bárcsak Uramnak, királyomnak minden ellensége és mindazok, akik ellenedre törnek, úgy járnának mint a fiad!”
A király a hírtől megrendülve fölment a kapu fölött lévő terembe, és zokogni kezdett. Föl s alá járkálva így jajongott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiacskám, Absalom! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiacskám, Absalom!”
Hírül vitték Joábnak, hogy a király hogyan siratja és gyászolja a fiát. Akkor a győzelem öröme gyászra fordult az egész nép számára, mert még aznap meghallották a hírt, hogy a király nagyon bánkódik a fia miatt. Aznap úgy lopakodott be a nép a városba, ahogy a csatából megfutamodó és gyalázata miatt szégyenkező nép szokott.
Ez az Isten igéje.
2Sám 18,9-10.14b.24-25a.30-19,3

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem! (1a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Fordulj felém és hallgass meg, Uram, * mert gyámoltalan vagyok és szegénységben élek.
Őrizd meg lelkemet, mivel hozzád tartozom, * szabadítsd meg szolgádat, Istenem, aki benned bízik.
Hívek: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem!
E: Könyörülj rajtam, Uram, * mert egész nap hozzád kiáltok.
Tedd vidámmá szolgád lelkét, * hiszen hozzád emelem a szívem.
H: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem!
E: Uram, te szelíd és jóságos vagy, * nagy irgalmú mindazokhoz, akik hívnak téged.
Hallgasd meg, Uram, imádságom, * figyelj könyörgésem szavára.
H: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem!
Zsolt 85,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Krisztus gyengeségeinket magára vette, * és betegségeinket ő hordozta. Mt 8,17 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kislány, mondom neked, kelj fel!
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”
Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?”
A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.
Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették.
Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 5,21-43″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-04


————
Ortodox (Görög keleti): 

 

10 Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot;

11 forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet;

12 mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

13 De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra?

14 De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek.

15 Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.

16 Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat.

17 Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.

Krisztus halálának és feltámadásának gyümölcse

18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.

19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,

2akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

21 Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,

22 aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.”


Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni. …”

—————-

Kérdés a feltámadásról

18 Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle:

19 “Mester, Mózes előírta nekünk, hogyha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.

20 Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot.

21 A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. Ugyanígy történt a harmadikkal is,

22 és a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is.

23 A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt.”

24 Jézus ezt mondta nekik: “Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?

25 Mert az emberek amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben.

26 Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene?

27 Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Peter+3%3A10-22%3B++Mark+12%3A18-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/04

———–
————–
RAPTURE DREAM: September 2019

A leginkább megbecsült Püspököm az igazságszolgáltatás szörnyű tévedésének tárgyát fogja képezni

Igazság Könyve:

“2014.04.10 17:22

Drága szeretett leányom, majd megszakad a Szívem felszentelt szolgáim helyzete és a nehéz megpróbáltatások miatt, amellyel szembe kell nézniük ellenségeim miatt. A leginkább megbecsült Püspököm az igazságszolgáltatás szörnyű tévedésének tárgyát fogja képezni. Aztán, miután őt már leördögözték, sok felszentelt szolgámnak szemrehányást fognak tenni, ha panaszkodni mernek az új törvények ellen, amelyek nem Tőlem valók, és amelyeknek szemtanúi kell, hogy legyenek Egyházamba való bevezetésekor.

Sok felszentelt szolgám el fog tűnni, és akaratuk ellenére börtönbe fogják őket zárni. Másokra viszont, akik elmenekültek az ellenségtől, vadászni fognak, és nekik azokat a napokat jó előre, nagyon óvatosan meg kell tervezniük. Nem sokkal később az antikrisztus képe minden oltár fölött lógni fog, miközben majd Arcomnak, Keresztemnek, a szenteknek és Szentségeknek minden nyoma nyomtalanul eltűnik. Ez a diktatúra olyan lesz, mint azok, amelyeket korábban már megéltetek, ahol az embereket eltaposták. Ezektől az új világvallás imádóitól azt fogják elvárni, hogy meghajoljanak az antikrisztus képe előtt. Ezek az imádók saját magukat fogják megáldani ez utálat előtt, de nem a Kereszt jele lesz az, amit magukra fognak vetni – ez egy kézjel által fog történni. Mindazok, akik a fenevad előtt meghajolnak, az ő rabszolgáivá válnak, akik aztán azok ellen fognak fordulni, akik nem hajlandók bálványozni a fenevadat. Még a saját családtagjaikat is el fogják árulni, kiszolgáltatván őket a büntetésnek; ilyen nagy hatalmat fog a fenevad felettük gyakorolni.

Én egyfajta védelmet fogok örökségül mindnyájatokra hagyni, a fenevad hatalma ellen, különösen felszentelt szolgáimnak, és utasításokat fogok adni e szívszaggató út minden lépésénél. El fogom küldeni nektek bátor szolgáimat, püspökeimet, papjaimat és más szolgákat, akik mindnyájan Hozzám tartoznak, és akik továbbra is szolgálni fognak Engem. Ők (kegyelmi) Ajándékokkal lesznek megáldva, amelyek segíteni fognak nektek, hogy Bennem és Velem maradjatok, hogy képesek legyetek elviselni ezt a nyomást addig a napig, amikor eljövök megmenteni népemet, és Királyságomba viszem azt. Ne féljetek ezektől az időktől, mert ezek nem lesznek nehezek, ha elfogadjátok Irgalmasságom Kezét, és megtanultok teljesen megbízni Bennem. Ma megáldalak benneteket Atyám Nevében és az Én Erőmet, Bátorságomat és Lendületemet adom nektek, mert ezekre szükségetek lesz, ha továbbra is igaz Keresztények maradtok és hűek Szent Szavamhoz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-leginkabb-megbecsult-puspokom-az-igazsagszolgaltatas-szornyu-tevedesenek-targyat-fogja-kepezni/


—–
Római katolikus:

2019-04-10

5. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”

Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”
Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát hű szolgái
megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.
Dán 3,14-20.91-92.95

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. (52b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene. *
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
„Akkor lesztek valóban szabadok, ha az Isten Fia szabaddá tesz benneteket.”
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek:Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,31-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-10

 
 
 
“2014.04.09 15:30

Az igazi megtérés az emberek Isten iránti szeretetéből fakad, amelynek a Szentlélek Ajándéka és az ember szabad akarata a hajtóereje. Ezt a hamis tant a ti szabad akaratotok nélkül varrják a világ nyakába. Ha ezt visszautasítjátok, akkor Fiam ellenségei meg fognak büntetni benneteket.

Azoknak, akik elárulják Fiamat az utolsó napokban, nem lesz életük. Azok, akik nem fogják Őt elárulni, örökké fognak élni Isten Dicsőségében.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-fiamat-jezus-krisztust-egy-masik-judas-fogja-elarulni-aki-nagy-hatalommal-rendelkezik/

 
 

——
Görög katolikus:

Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
    Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
    Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
    mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
Látják ezt a távoli nemzetek,
    remegve félnek, és összegyűlnek,
    reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
    ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
    az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
    hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
    mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
    barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
A föld széléről hoztalak el,
    a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
    Szolgám vagy!
Én választottalak,
    soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
    mert veled vagyok!
Ne aggódj,
    mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
    sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
    és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
    de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
    végleg eltűnnek.

13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
    Fogom a jobb
kezed,
s azt mondom:

    Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,

    maroknyi Izráel,
én segítek neked!
    — mondja az Örökkévaló,
    Megváltód, Izráel Szentje. — …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+41:4-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szövetség jele: a körülmetélés

17.1 Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította:

„Én a Mindenható Isten[a] vagyok,
    te pedig élj a jelenlétemben,
    és senki ne vádolhasson téged!
Szövetséget kötök veled,
    és nagyon megsokasítom utódaidat.”

Akkor Abrám a földre borult Isten előtt, aki így folytatta: „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek. A neved sem Abrám[b] lesz, hanem Ábrahám[c], mert sok nép atyjává tettelek. Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled. Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek. Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”

Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+17:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

20 A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az öntelt ostoba pedig szégyent hoz anyjára.
21 Az értelmetlen örül, ha valami ostobaságot tehet,
    az értelmes pedig egyenes úton jár.
22 Bölcs tanács nélkül meghiúsul a terved,
    ha pedig hallgatsz a bölcsek tanácsára, megvalósul.
23 Örömet szerez, ha meg tudsz felelni valakinek,
    még inkább, ha ezt jó pillanatban teszed!
24 A bölcs ember útja felfelé vezet, az életre,
    egyre távolabb a halottak országától, amely a mélyben van.
25 Az Örökkévaló összedönti a büszkék házát,
    de megvédi az özvegyek birtokát.
26 A gonosz gondolatokat gyűlöli az Örökkévaló,
    de a kedves szavakat szereti.
27 Aki csalással szerzett vagyon után sóvárog,
    saját családját teszi tönkre,
    aki pedig gyűlöli a megvesztegetést, élni fog.
28 Az igazságos megválogatja szavait,
    de az istentelenek szájából árad a gonoszság.
29 Az Örökkévaló távol van az istentelenektől,
    de az igazak imádságára válaszol.
30 Az örömtől ragyogó szemek másokat is felvidítanak,
    s a jó hír szinte megeleveníti testedet.
31 Aki hallgat a figyelmeztetésre, amely az életre vezet,
    az a bölcsek között fog lakni.
32 Aki elutasítja a figyelmeztetést, a saját életét gyűlöli,
    aki viszont megfogadja, értelmes lesz.
33 Az Örökkévaló tisztelete és félelme bölcsességre tanít,
    és a megtiszteltetést az alázatosság készíti elő.

16.1 Az ember szíve tervezget,
    de a bölcs válasz az Örökkévalótól származik.
Mindenki helyesnek tartja a saját tetteit,
    de az Örökkévaló az, aki mérlegeli szívünk szándékait.
Bízd rá az Örökkévalóra minden dolgodat,
    így lesznek sikeresek a terveid.
Az Örökkévaló mindent a saját rendeltetése szerint teremtett,
    még az istenteleneket is: őket a veszedelem napjára.
Az Örökkévaló utálja, aki öntelt,
    s biztos, hogy nem hagyja büntetlenül.
A kegyelem és hűség eltörli[a] a bűnt.
    Tiszteld és féld az Örökkévalót, az távol tart a gonosztól!
Ha az Örökkévalónak tetszik, ahogy élsz,
    még az ellenségeidet is kibékíti veled.
Jobb a kevés, amit igazságosan szereztél,
    mint a nagy gazdagság, amihez csalással jutottál.
Terveidet a szíved készíti,
    de lépteidet az Örökkévaló irányítja.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
—–
WARNING! SCARY! – Justin Bieber Baby (REVERSED) SATANIC ILLUMINATI MESSAGE

Isten az Atya: Jöjjetek, kövessétek Fiamat az Igazság Ösvényén

Igazság Könyve: 

“Drága leányom, fontos az, hogy Gyermekeim annyira szeretik azokat a jó dolgokat, melyeket rendelkezésükre bocsátok a Földön?Fontos az, hogy a gyönyörű világot, melyet Teremtettem annyira szeretik és csodálják Gyermekeim?

Fontos az, hogy Gyermekeim egymást szeretik és örömet találnak egymásban?

Ezek mind az Én Ajándékaim, a ti szeretett Atyátoké. Soha ne féljétek ezeket a csodálatos Ajándékokat, és bűnösnek se érezzétek magatokat, ha ezek örömet okoznak számotokra.

Azonban a legfontosabb Ajándék, melyet hozok, az az Én Szeretetem mindnyájatok iránt. Ez a Szeretet egyedülálló, és szeretetetek mások iránt a szívetekben csak kevéssé hasonlít az Én Mindenható Szeretetemhez.

Amikor pedig szereteteteket ezek iránt a különleges Ajándékok iránt az Isteni szeretetetek elé helyezitek, akkor nem fogtok békére találni. Szóval, bár ti örömet találtok ezekben az Ajándékokban, melyeket nektek adtam, mégis csak akkor élvezhetitek igazán azokat, amikor azok egyesülnek a Teremtőtök iránt érzett, szívetek tiszta szeretetével.

Bizonyítékom számotokra, hogy Szeretetem örökre átölel benneteket az volt, hogy elküldtem egyszülött Fiamat, hogy szabadítson meg benneteket a bűntől. Ő volt az Én legnagyobb Ajándékom nektek, és Őáltala megtaláljátok majd az örök életet Új Paradicsomomban.

Az Ösvény ki volt számotokra faragva, és ez gondosan meg lesz formálva e mennyei Küldetésen keresztül, egészen a Paradicsom Kapuihoz.

Jöjjetek, kövessétek Fiamat az Igazság Ösvényén, és engedjétek meg Neki, hogy Irgalmasságán keresztül biztonságosan, védőburokba gyűjtsön benneteket.

Kitárom Karjaimat és Fiam Szövetségében átölellek benneteket, miközben Ő minden Gyermekem Hozzám való hazahozatalának utolsó szakaszát készíti elő.

Otthonotok összefonódik majd az enyémmel. A türelem, a kitartás, a szenvedés, a könny és a Fiam iránti szeretet, mindez egyesülni fog egymással, ahogy ezen az ösvényen Felém haladtok. Csak azok fogják elérni az utolsó lépcsősort, akik elég erősek lesznek.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-jojjetek-kovessetek-fiamat-az-igazsag-osvenyen/

—–
Római katolikus:
” † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik. 
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23″
——
Görög katolikus: 

21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.”

“…  72 És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: “Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” És sírásra fakadt.”
—–
—–
—–
Tóra:
” 26 Az Úr tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Hírám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymással. “
—–
—-