Címke: abortusz

Szűz Mária: Ha bevezetésre kerül az abortusz Írországban, elvágjátok a köteléket Szívemhez

Igazság Könyve:

„Szűz Mária: Ha bevezetésre kerül az abortusz Írországban, elvágjátok a köteléket Szívemhez

2012. február 17., péntek, 3:30

Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás.

Ó, mennyire sírok ma, amikor Írország, amely legnagyobb mértékben nekem, szeretett Anyjuknak szentelt ország, áldozatul esik a gonosznak.

Nagy sötétség ereszkedett le erre a nemzetre. Oly sokan elvesztették a hitüket, mint ahogyan sokan szívüket is elfordították szeretett Fiamtól, Jézus Krisztustól.

Gyermekem, Írországban sokan megengedték a Gonosznak, hogy szívüket kővé változtassa.

Mindazok, akik szeretik Fiamat, nagyon szenvednek, mivel tanúi annak az elvilágiasodásnak, mely átvette az ellenőrzést e fölött az egykor oly szent ország fölött.

Most az abortusz bevezetésére tesznek kísérleteket, amely ha bekövetkezne, akkor mélyen megbántaná az Én drága Fiamat.

Gyermekeim, ha bevezetitek az abortuszt Írországban, akkor elvágjátok azt a köteléket, amely oly közel hozott benneteket Szívemhez.

Írországban most nagyon sok ember sérti meg Fiamat azáltal, hogy Vele szemben tiszteletlenséget mutat. Már Engem se tűrnek meg, és a Nevemet is meggyalázzák.

Írország gyermekei, ti különleges lelkek, akiket arra választottak ki, hogy Atyám Szavát átadjátok az egész világnak, most meg kell hallgatnotok Engem.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy ne kerüljön sor azon tervek bevezetésére, amelyek az abortusz törvényekre vonatkoznak.

Ha ez mégis megtörténne, akkor Írországnak Atyám Királyságában nagy kegyvesztésben lenne része.

Az abortusz bűne a legsúlyosabb Atyám szemében. A népirtásnak ez a legrosszabb fajtája.

Harcolnotok kell e gonoszság ellen, gyermekeim. Ezt most kell megtennetek, különben az utolsó Isteni kötelék, melyet most inkább erősíteni kellene, meg fog gyengülni.

Fel kell állnotok, gyermekeim, hogy visszaköveteljétek katolikus és keresztény hiteteket, különben ellopják azt tőletek.

Ne engedjétek meg, hogy a hatalmon levők gúnyolódjanak veletek, amikor ti Isten Szent Szavát hirdetitek.

A sötétség eme szelleme most nemcsak országotokat borította be, hanem a szentélyeket is, amelyekben látszólag tisztelnek Engem.

Bánatomban sírok, amikor azt látom, hogy szeretett Írországom az útszélen hever.

Van még remény, gyermekeim. De most erőtöket egyesítenetek kell, hogy megvédjétek a hiteteket.

Hamarosan kényszerítve lesztek elhagyni, nemcsak katolikus hiteteket, de a keresztény hiteteket is.

Követeljétek vissza országotokat a szocializmustól és a világi diktatúrától.

Ők az állampolgári jogokra fognak hivatkozni, mégis meg fogják tagadni a legalapvetőbb jogokat, beleértve az imádkozáshoz való jogot is, melyekről azt állítják, hogy védelmezik.

Ők törvény által kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el a meg nem született gyermekek meggyilkolásának jogát.

Ne feledjétek, hogy a Mindenható Isten szeretettel teremtett meg minden lelket.

Minden ember, aki az abortusz mellett dönt, vagy segít az abortusz gonosz tettének elkövetésében, halálos bűnt követ el.

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok imámat, a Keresztes Imahadjárat 32. imáját:

Ima az Abortusz megállítására Írországban

„ Ó, Üdvösség Anyja, imádkozz írországi gyermekeidért, hogy az abortusz gonosz cselekedete, amelyet rájuk erőltetnek, meg legyen akadályozva. Védd meg ezt a szent nemzetet attól, hogy mélyebbre süllyedjen a kétségbeesés sötétségében, mely beborítja országukat. Szabadítsd meg őket a Gonosztól, aki el akarja pusztítani meg nem született gyermekeidet. Imádkozz, hogy a vezetőknek legyen elég bátorságuk azokra hallgatni, akik szeretik Fiadat, hogy majd ők is kövessék Urunk, Jézus Krisztus Tanításait. Ámen.”

Menj most, gyermekem, és mondd el ír gyermekeimnek, hogy erősnek kell maradniuk! Nekik ki kell állniuk amellett, ami helyes.

Nem szabad félnetek hirdetni az Igazságot, Isten Szent Szavát, bármilyen nehéz is legyen az.

A ti Mennyei Királynőtök,

Az Üdvösség Anyja”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-ha-bevezetesre-kerul-az-abortusz-irorszagban-elvagjatok-koteleket-szivemhez

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az Én szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyjuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét

Igazság Könyve:

Felhívás a gyilkosság és az abortusz megállítására

2010. dec. 16. 13:10 óra

Írjad, gyermekem, a következőket: a gyilkosság, amely által ártatlanok esnek áldozatul, egyike a legnagyobb bűnöknek, amit egy ember testvére ellen elkövethet. Ez a legsúlyosabb bűn, amelyet a test ellen el lehet követni és ez nagy fájdalmat okoz Nekem. A mai világban egyre nő a tisztelet hiánya az emberi élet iránt.

Az élet Isten értékes ajándéka. Egy embernek sincs joga ahhoz, hogy elvegye egy másik ember életét. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy egy gyermek életét kioltsa, hogy megszakítsa első lélegzetvételét születése pillanatában. Ez a bűntett undorító, és abban az esetben, ha nem bánják meg, megbocsáthatatlan. Az Örök Atya a fogantatás pillanatában teremt meg minden lelket. Az Én szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyjuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét. Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük, hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

Miért tartózkodnak az Én gyermekeim és miért nem tesznek semmit ellene? Még mielőtt Isten, mint gyermeküket nekik adta volna, a szabadság nevében eltávolítják őket Atyám birodalmából, a Földről. Hát nem értik ezek a nők, hogy Istené az az élet, amelyet ők nem értékelnek? Ezek a gyermekek szenvednek. A gyilkosság alatt gyötrelmes kínokat élnek át. Hogyan indokolják meg ezt a tettet, a kormány, az orvostársadalom, vagy az anyák családjai? Hát semmi bűntudat sincs a lelkük mélyén? Nem ismerik fel, hogy ez az undorító tett épp olyan, mint az embernek ember elleni gyilkossága?

Valójában ez sokkal nagyobb bűn, mert ezek védtelenek gyermekek. Könyörögjenek irgalmasságomért mindazok a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve.

A test ellen elkövetett bűn Atyámnak mély fájdalmat okoz. Embertársaitok meggyilkolásáért sem Én, sem Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle magyarázkodást sem.

Itt az ideje, gyermekeim, hogy felébredjetek és megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért a tettes a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút. A csaló –a sátán – munkálkodása által a démonoknak sikerül meggyőzniük gyermekeimet arról, hogy helyesen cselekedtek. Az anyáknak ügyesen bemesélik, hogy a legjobb döntést hozták, ha egy abortusz mellett döntenek. A sátán mindenféle trükköt bevet, hogy az emberi észnek megfelelően és összekötve az emberi érveléssel, a kísértett személyek jól kimagyarázhassák magukat, eltekintve attól, hogy ez mind hamis. Azt a hazugságot magyarázza be nekik, hogy a gyilkosoknak saját jogaik vannak, és azt, hogy saját érdeküket kell figyelembe venniük. Az emberi jogokra hivatkozva elhitetik veletek azt a hazugságot, hogy csodálatra méltó az, hogy napjainkban az anyák szabadon dönthetnek arról, hogy hogyan éljék életüket. Aztán ez a hazugság meggyőzi őket arról, hogy helyes döntés volt gyermeküket megölni. Kérlek benneteket, értsétek meg azt a tényt, hogy a világban történő népirtás előre meg volt jövendölve. Ez egyike azoknak a jeleknek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek, és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsátok nektek. Bánjátok meg, amit tettetek, mert az idő nem a ti oldalatokon áll.

Híveim, szívvel – lélekkel imádkozzatok ezekért az elveszett és elkóborolt gyermekeimért, akiket a csaló és annak hatalmon lévő poroszlói tévútra vezettek. Nekik most a ti imáitokra nagy szükségük van. Az emberi élethez való jogot mindenki meg kell védenie közületek, mert az életet emberi kéz sohasem manipulálhatja. Mindennap imádkozzatok Hozzám. Ajánljátok fel Nekem minden szenvedéseteket az ártatlan áldozatokért.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/felhivas-gyilkossag-es-az-abortusz-megallitasara


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 153. imája

Védelem Ajándéka a gyermekeknek „

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

———-

Római katolikus:

2020-12-15

3. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből

Isten megígéri a Megváltót, mint a szegények Szabadítóját és Üdvözítőjét. – De jaj a nagyhangú kevélyeknek!

Prófétája által feddően szól az Úr: Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a hatalmaskodónak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadta el a figyelmeztetést. Nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közeledett! Igen, akkor majd tiszta ajkat adok a népeknek, hogy mindannyian segítségül hívhassák az Úr nevét, és egy szívvel szolgáljanak neki. Etiópia folyóin túlról is hoznak majd nekem áldozatot az én híveim, a szétszóratás fiai. Azon a napon nem kell majd szégyenkezned a tetteid miatt, amelyeket ellenem elkövettél. Mert akkor majd eltávolítom körödből azokat, akik gőgösek és hivalkodnak. Nem fogsz többé kérkedni szent hegyemen. Nem hagyok meg belőled mást, csak egy szerény kis népet, amely az Úr nevében reménykedik: Izrael maradékát. Nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és nem ejtenek álnok szavakat. Legelnek, delelnek, és senki sem háborgatja őket.

Ez az Isten igéje.

Szof 3,1-2.9-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (7a. vers. – 4. g tónus)

Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.

Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.

Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.

E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.

Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásból kiszabadította.

H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.

E: Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * szabadulást hoz a megtört lelkeknek.

Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, akik őbenne bíznak,

H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.

33,2-3.6-7.17-18.19 és 23

ALLELUJA

Jöjj, és ne késlekedjél, Urunk, * oldozd fel néped bűneit. – 2. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Ne szavakkal, hanem tettekkel szeressük az Istent!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek; „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: »Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!« A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: »Szívesen, uram!« menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”

Azt felelték: „Az első.”

Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”

Ezek az evangélium igéi.

Mt 21,28-32”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-15

„… Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük, hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

Miért tartózkodnak az Én gyermekeim és miért nem tesznek semmit ellene? Még mielőtt Isten, mint gyermeküket nekik adta volna, a szabadság nevében eltávolítják őket Atyám birodalmából, a Földről. Hát nem értik ezek a nők, hogy Istené az az élet, amelyet ők nem értékelnek? Ezek a gyermekek szenvednek. A gyilkosság alatt gyötrelmes kínokat élnek át. Hogyan indokolják meg ezt a tettet, a kormány, az orvostársadalom, vagy az anyák családjai? Hát semmi bűntudat sincs a lelkük mélyén? Nem ismerik fel, hogy ez az undorító tett épp olyan, mint az embernek ember elleni gyilkossága?

Valójában ez sokkal nagyobb bűn, mert ezek védtelenek gyermekek. Könyörögjenek irgalmasságomért mindazok a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve.

A test ellen elkövetett bűn Atyámnak mély fájdalmat okoz. Embertársaitok meggyilkolásáért sem Én, sem Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle magyarázkodást sem.

Itt az ideje, gyermekeim, hogy felébredjetek és megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért a tettes a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút.

A csaló –a sátán – munkálkodása által a démonoknak sikerül meggyőzniük gyermekeimet arról, hogy helyesen cselekedtek. Az anyáknak ügyesen bemesélik, hogy a legjobb döntést hozták, ha egy abortusz mellett döntenek. A sátán mindenféle trükköt bevet, hogy az emberi észnek megfelelően és összekötve az emberi érveléssel, a kísértett személyek jól kimagyarázhassák magukat, eltekintve attól, hogy ez mind hamis. Azt a hazugságot magyarázza be nekik, hogy a gyilkosoknak saját jogaik vannak, és azt, hogy saját érdeküket kell figyelembe venniük. Az emberi jogokra hivatkozva elhitetik veletek azt a hazugságot, hogy csodálatra méltó az, hogy napjainkban az anyák szabadon dönthetnek arról, hogy hogyan éljék életüket. Aztán ez a hazugság meggyőzi őket arról, hogy helyes döntés volt gyermeküket megölni. Kérlek benneteket, értsétek meg azt a tényt, hogy a világban történő népirtás előre meg volt jövendölve. Ez egyike azoknak a jeleknek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek, és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsátok nektek. Bánjátok meg, amit tettetek, mert az idő nem a ti oldalatokon áll. …


————

Ortodox (Görög keleti):

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

4 Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! 2 Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

3 Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. 4 Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. 23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25 Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. 26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Timothy%203:16-4:4;%20%20%20%20Mark%208:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/15

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az abortusz megvetendő cselekedet, amely eltörli Isten gyermekeinek generációit, azokat, akik nem tudják magukat megvédeni

Igazság Könyve:
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért, gyermekekért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 3. imája

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

Keresztes Imahadjárat 7. imája

Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Keresztes Imahadjárat 19. imája

Ima a fiatalokért a Szűzanyához

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-8-nap-hetfo

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
“… Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért (a bűnért) szigorúan meg lesznek büntetve.

Az abortusz megvetendő cselekedet, amely eltörli Isten gyermekeinek generációit, azokat, akik nem tudják magukat megvédeni.”

Örvendjetek mindnyájan. Az Új Paradicsomot lelkesedéssel és várakozással kell üdvözölnötök.

Ott nem lesz többé halál. Sem betegség. Sem bűn. Az örök boldogság ajándékát fogjátok megkapni. …”

 
———-
Római katolikus:

11-02

Halottak napja

Az olvasmányokat a Szentmise Olvasmányai Gyászmisékhez c. könyvből szabadon vehetjük.
vagy
4.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Azon a napon majd megsemmisül a zord halál is.
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a
halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.

vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR
vagy
VÁLASZ: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom. (1. tónus)
Előénekes: Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: * zöldellő mezőkön ad helyet nékem;
Csöndes vizekhez vezet engem, * és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * híven az ő szent nevéhez.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Járjak bár halál-sötét völgyekben, † nem félek én semmi bajtól, * hiszen te velem vagy.
A te vessződ és a pásztorbotod, * engemet megvigasztalnak.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Asztalt terítesz nékem, * ellenségeim szeme előtt.
Fejemet megkened olajjal, * serlegem színültig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján;
és az Úr házában lakhatom * időtlen időkön át.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.

vagy
VÁLASZ: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. (2. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Hívek: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága,
Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága.
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Életünkben és halálunkban egyaránt az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.

vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az örökkévalóságban együtt leszünk Krisztussal és szeretteinkkel.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9.10b-12 vagy 1Tessz 4,13-18

ALLELUJA
Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!
vagy
Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon.

vagy
2.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.

….”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-02

“…

Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat.

Egyedül Én, Jézus Krisztus, vehetem le rólatok a terhet, Csak egyedül Én tudom legyőzni ellenségeiteket, és azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és a befolyásukkal, hogy a saját hasznuk miatt elpusztítsanak benneteket. Csak egyedül ti, szeretett követőim, hozhatjátok el Nekem azokat a lelkeket, akik elutasítanak, maguktól eltaszítanak, és megtagadnak Engem. Sokan közülük soha nem fognak Hozzám jönni, bár Én örömmel fogadnám Irgalmamba őket. Továbbra is imádkoznotok kell azokat az imákat, amelyeket kaptatok. …”

Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve
2014. október 14. kedd, 18:15


————

Ortodox (Görög keleti): 

13 És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket.

14 Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.

15 Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.

Óvás a hamis tanítóktól

16 Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.

17 Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.

18 Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik,

19 de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel.

20 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

—————————–

Jónás jele

29 Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, elkezdett beszélni: “Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint a Jónás próféta jele.

30 Mert amiképpen Jónás jellé vált a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek.

31 Dél királynője feltámad az ítéletkor e nemzedék férfiaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, itt nagyobb van Salamonnál.

32 A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, itt nagyobb van Jónásnál.”

A lámpás és a szem

33 “Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians%202:13-20;%20%20%20%20Luke%2011:29-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/02

—–
 
 
 
“… Most a bűnt úgy fogadja el nemzedéketek, mint soha azelőtt.

Törvényeket fognak behozni, amelyek a halálos bűnt legalizálják, és jaj azoknak közületek, akik tiltakoznak ellenük.

Azok, akik az ilyen gonoszságot támogatni fogják, azt mondják majd nektek, hogy ezek a törvények a gyengéket támogatják, amíg valójában ők mindent meg fognak tenni, csakhogy legalizálják a gyilkosságot, az abortuszt, az azonos neműek házasságát, és a hamis istenek bálványimádását.

Ők eltűrik majd a szegények üldöztetését, és az utcára vetik őket, koldusokká téve őket.
….”

Ó, Üdvösség Anyja, imádkozz írországi gyermekeidért, hogy az abortusz gonosz cselekedete, melyet rájuk erőltetnek, meg legyen akadályozva

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

A Keresztes Imahadjárat 94. imája:
Az elme, a test és a lélek gyógyulásáért
 

Keresztes Imahadjárat 2. imája

Ima a globális uralkodókért

Keresztes Imahadjárat 6. imája

Ima az Antikrisztus megállítására

Keresztes Imahadjárat 31. imája

A védelem imalánca

Keresztes Imahadjárat 32. imája

Ima az Abortusz megállítására Írországban

Keresztes Imahadjárat 42. imája

Böjti ima az Egy-világpénznem megakadályozására

Keresztes Imahadjárat 61. imája

Ima az Egy- Világ ellenőrzésének elhárításáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
———-
Római katolikus:

07-22

Szent Mária Magdolna

Vagy:
OLVASMÁNY az Énekek Énekéből
Megtaláltam, akit szeret a lelkem.
Ezt mondja a menyasszony:
Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem; de hiába kerestem, nem találtam. Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és utcákon, keresem, akit szeret a lelkem: Kerestem őt, de nem találtam.
Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták. „Nem láttátok, akit szeret a lelkem?” Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem.
Ez az Isten igéje.
Én 3,1-4a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Terád szomjas a lelkem, * én Uram, Istenem. (Vö. 2b. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Uram, Istenem, virrasztva kereslek, * az én Istenem te vagy nékem.
Téged szomjaz a lelkem, testem utánad eped, * mint a
puszta tikkadt, kiaszott földje.
Hívek: Terád szomjas a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Szentélyedben neked szolgáltam, * hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
Mert irgalmad többet ér, mint az élet, * ezért ajkam dicsőít téged.
H: Terád szomjas a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet.
Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged.
H: Terád szomjas a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Te lettél védelmezőm, * és szárnyaid oltalmában örvendezem.
Lelkem szorosan átölel téged, * és a jobbod szilárdan tart fenn engem.
H: Terád szomjas a lelkem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 62,2.3-4.5-6.8-9

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Ha Krisztust azelőtt emberi szempontból ismertük is, most már nem úgy ismerjük.
Testvéreim!
Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha
Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.
Ez az Isten igéje.

2Kor 5,14-17

ALLELUJA
Mária Magdolna, mondd, mit láttál utadon? * Az élő Krisztusnak sírját: a Föltámadt nagy diadalmát! – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Asszony, miért sírsz? Kit keresel?
A hét első napján, (húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.
Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál.
Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.”
Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az.
Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „
Rabbóni!” – vagyis „Mester”!
„Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „
Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,1.11-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-22
————
Ortodox (Görög keleti): 

12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el.

13 És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét.

14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek.

15 Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.

16 Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?

A keresztyén különféle hivatásban

17 Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is.

18 Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el. Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül.

19 A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, egyedül Isten parancsolatainak a megtartása fontos.

20 Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott.

21 Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele. Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal!

22 Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úr felszabadítottja, hasonlóan a szabadként elhívott a Krisztus rabszolgája.

23 Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.

24 Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott.

———————

35 Amikor felismerték őt a helység lakói, embereket küldtek az egész környékre, és odavittek hozzá minden beteget,

36 és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.

Jézus tanítása a tisztaságról

15.1 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták:

“Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.”

Ő így válaszolt nekik: “Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?

Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.

Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját.

Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.

Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás:

Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.

De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”

10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: “Halljátok, és értsétek meg!

11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%207:12-24;%20%20%20Matthew%2014:35-15:11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/07/22

—–


“… Kérlek benneteket, fogadjátok a Gyógyulásnak ezt az új Ajándékát, amellyel most megajándékozlak benneteket. Ez a Keresztes Imahadjárat egyik imájából áll, és meggyógyít majd benneteket elmében, testben és lélekben. Ez ima által, örökségül hagyom nektek a Gyógyulás értékes Ajándékát. Azáltal, hogy ezt elimádkozzátok, tudni fogjátok, hogy ez a segítségkérés nagy ajándékokat fog hozni nektek a Mennyből, úgy számotokra, mint azoknak, akiket belefoglaltok ebbe az imába. Mint olyan, ez különleges védelemmel jár azok megújulására, akik elvesztek, akik bizonytalanok a hitükben, és akik kimerültnek érzik magukat. Lehet, hogy kételyektől szenvednek. Lehet, hogy testi betegségben szenvednek, mely megsemmisíti azon képességüket, hogy megengedjék Nekem, hogy békét, szeretetet és vigaszt vigyek nekik. Ahhoz, hogy a gyógyulás ezen áldását megkapjátok, kérlek titeket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 94. imája:
Az elme, a test és a lélek gyógyulásáért …”
 
Kérlek benneteket, fogadjátok a gyógyulásnak ezt az új ajándékát, amellyel most megajándékozlak benneteket.
2013. január 15. kedd, 22:50

Védelmezzétek Igémet. Beszéljetek Igémről.

Igazság Könyve:
2014. december 28. vasárnap, 18:30

 

Drága szeretett leányom, a gyötrelem legnagyobb fájdalma, hogy olyan Törvények léteznek nemzeteitekben, amelyek minden módon – úgy láthatóan, mint láthatatlanul – ellenszegülnek Isten Törvényeinek. Mert Istennek minden Törvényét, amelyet megszegnek azok, akik nemzeteteket irányítják, most a lélek csendes gyilkolásával cserélik fel. Minden rossz cselekedetet, mint valami jó dolgot fognak bemutatni. Minél gonoszabb egy cselekedet, annál jobban meg fogják azt tapsolni. Azoknak, akik az Igazságot, Isten Igaz Igéjét hirdetik, nem fognak lehetőséget adni arra, hogy beszéljenek. Hangjukat többnyire figyelmen kívül fogják hagyni. De ha mégis meghallgatásra méltatják őket, akkor a gonosz jelzővel fogják őket illetni.

Az idő valóban elérkezett arra, hogy az Igazságot kifordítsák, és azt, hazugságként mutassák be. A többség most úgy fog az Igére tekinteni, mint egy kitalált történetre – egy hazugságra. Azonban Isten Törvényeit nehéz figyelmen kívül hagyni, és az fog történni, hogy amikor azokat, akik nemzeteiteket irányítják, felkérik, hogy adjanak számot gonosz cselekedeteikről, azt fogják mondani, hogy Isten Igéje téves, és idejét múlta.

Az ördög ravaszsága azt eredményezte – annak érdekében, hogy biztosítsa gonoszságának elfogadását –, hogy minden erkölcsi cselekedetet és tettet embertelennek fognak nyilvánítani, amelyek szembehelyezkednek a polgári szabadsággal. De azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, továbbra is különbséget fognak tudni tenni a jó és a rossz között. Noé napjai óta még soha nem borította be a világot ilyen megtévesztés. Soha ezelőtt nem vétkezett így az ember, mint most. És akárcsak Noé napjaiban, az ember önmegszállottsága elérte határait, mert azt hiszi, hogy hatalma van a saját sorsa irányítása fölött, ilyen nagy az önszeretete.

A bűnt most élvezettel felkarolják, és polgári jogként támogatják, elvárván tőletek, hogy azt tiszteletben tartsátok. Ha nem tanúsítotok tiszteletet a bűnös cselekedetek iránt, akkor egy bűncselekedet elkövetőjének érezhetitek magatokat. A ti bűnötök az lesz, hogy támogatjátok Isten Igéjét, és ezért meg fogtok szenvedni.

Milyen könnyen megtéveszti az embert a globális terv, amikor elűzi a bűntudat minden formáját azon bűnös cselekedetek miatt, amelyeket nemzetetek törvényerőre emelnek. Mindezek a dolgok meg voltak jövendölve, és hamarosan egyetlen jogellenes cselekedetet sem fognak rossznak minősíteni, beleértve a gyilkosságot, az eutanáziát és az abortuszt. Eljön az idő, amikor a nagyszabású népirtást az ilyen törvények bevezetése fogja követni, amelyeknek az lesz a célja, hogy hatályba helyezzék azok törvényes megölését, akik fogyatékosság vagy más fizikai elégtelenség miatt szenvednek.  

A nemzetetek jogrendszerébe foglalt gonosz törvények még súlyosabb törvények beiktatásához fognak vezetni, amelyek minden hatalmat el fognak venni tőletek. Ti hatalmat adtatok azoknak, akik Engem megtagadnak – akik megvetik Isten Törvényeit –, és ezért ők még több gonosz cselekedetet fognak bevezetni, amelyek elképzelhetetlen szenvedéseket fognak okozni. Mindaz, ami az országok törvényeinek tűnhet, ami a polgári és az emberi jogokat elősegíti, egyfajta diktatúrához fog vezetni, mely szerint Kereszténynek lenni bűncselekménynek fog számítani.

Védelmezzétek Igémet. Beszéljetek Igémről. Ne essetek abba a csapdába, hogy bármilyen polgári jogokra vonatkozó világméretű kampányt elfogadtok, amelynek célja, hogy egy új világvallásba tereljék a világot. Felszentelt szolgáimnak mondom: felkérlek benneteket, hogy hirdessétek Isten Igéjét, és tagadjátok meg a gonosz tetteket, amelyek szinte már minden nemzet fölött hatalmat nyertek, tagadván Isten Igéjét.

Nagyon könnyű kiállni az emberi jogok terjesztése érdekében, de felállni és kijelenteni, hogy a cselekedetek – amelyek iszonyatosak Isten számára – Ellenem irányulnak, egy bátor szolgát követel. Ezt megtenni, súlyos bírálatot von maga után, és népszerűtlenné tesz benneteket.

Emlékezzetek arra, amit már mondtam: az az ember, aki valóban őszintén Engem szolgál, soha nem fél attól, hogy az Igazságot mondja, és a népszerűséget sem fogja keresni soha. Az ő egyetlen célja, a lelkek megmentése lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vedelmezzetek-igemet-beszeljetek-igemrol

“…

23 Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat, mert ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod. 24 Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel, hanem legyen kedves és türelmes mindenkihez, és legyen gyakorlott a tanításban! 25 Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja az ellenkezők szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot. 26 A Sátán ezeket csapdába ejtette, hogy azt tegyék, amit ő akar. De még ezek az emberek is észhez térhetnek, és kimenekülhetnek a csapdából.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/12/23
—–

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZENT ÉDESANYÁTOK SZAVAM FRIGYSZEKRÉNYE
1987. december 26.

December 25-ről 26-ra virradó éjjel Jézus a fatimai üzenetekkel együtt hangsúlyozta a garabandali üzenetek fontosságát is, és azt, hogy a kettő egy és ugyanaz. Mintha nem is pihentem volna azon az éjszakán, alvás közben folytonosan fülembe csengett az üzenet. Jézus erősebben éreztette jelenlétét.Fatima Szentélye Garabandal elismeréséért kiált! Megtanítottalak arra, hogy felismerjétek az idők jeleit. Keresitek-e ezeket a jeleket? Hogyan lehet, hogy nem ismeritek fel a jeleket? Ennyire nem érzitek? Miért zárkózik el értelmetek? Miért nem akartok látni? Miért nem akartok hallani? Elfelejtettétek szavaimat? Miért ismétlitek tévedésteket? Kedves, miért van ez a sok haragos támadás a garabandali üzenet ellen, amelyet Szent Édesanyátok adott nektek, aki Szavam frigyszekrénye? Papjaim ellenállása a garabandali jelenésekkel és üzenettel kapcsolatban mind a Sátán mesterkedése.
Most is újból megkísérli, ahogy Fatimában tette, hogy megakadályozza üzenetem széleskörű elterjedését.
Nem fogjátok föl, hogy a Sátán – aki ismeri üdvözítő tervemet, amelyet Édesanyám által adtam egyszerű gyermekeknek Garabandalban – ismét megkísérli megdönteni tervemet, hogy sötétségben hagyva benneteket, elessetek? A Sátán megkétszerezi erőfeszítéseit, hogy diadalt arasson Szent Édesanyátok felett. Mesterkedéseivel ráveszi Egyházamat, hogy tagadja meg ezeket a jelenéseket, a fatimai, üdvöt hozó üzenetek folytatását. A Sátán dühödten próbálja megakadályozni, hogy belőlem táplálkozzatok. Az én üdvözítő tervem világos: azért jövök, hogy megmentsem gyermekeimet. Ismerjétek fel hangomat – ne lepődjetek azon, hogy milyen eszközöket használok.
Egy senkit választottam, aki semmit sem tud, tiszta vásznat, hogy ezáltal váljék nyilvánvalóvá, hogy tőlem való minden, ami ezen a vásznon
látható, és hogy elhiggyétek, hogy én vagyok az, Jézus, Isten szeretett Fia, aki beszél. Az én országom köztetek van. Ábeleim, tudom hogy ti újból fel fogtok ismerni. Ó szeretteim, mennyire szeretlek benneteket! Hamarosan felfedem előttetek tervemet. Uram, ha a papok nem ismerik fel hangodat, akkor Uram; mi történik?

Vassula, nem a te a dolgod, hogy kérdezz, por és hamu!1 Hadd vezesselek úgy, ahogy én akarom, a többit hagyd rám!

Igen, Uram.

Ó jöjj, ne érts félre! Szeretet vagyok, tanulj meg elfogadni! Jöjj, mi ketten? Megtöltöm lámpásodat.

Igen Uram, köszönöm, hogy szeretettel vigyázol rám.

Menjünk.”


 
 
 
———
Római katolikus:

12-28

Aprószentek

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Szeretteim!
Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.
Jn 1,5-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából. (7a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H; Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: A vadászháló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
Zsolt 123,2-3.4-5.7b-8.

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Heródes Betlehemben és annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé.
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően.
Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 2,13-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-28

————
Ortodox (Görög keleti): 

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned! 12 Folytasd a küzdelmet a hit szép harcában! Ragadd meg és ne engedd ki a kezedből az örök életet — hiszen Isten erre hívott el, amikor sok ember előtt megvallottad, hogy hiszel Jézusban.

13 Isten előtt és Krisztus Jézus előtt meghagyom neked ezeket. Isten az, aki életet ad mindenkinek, és Jézus az, aki bátran tanúskodott Poncius Pilátus előtt. 14 Tehát azt parancsolom neked, hogy vidd véghez a megbízatásodat hiánytalanul és feddhetetlenül egészen addig, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!

15 Mert ő vissza fog jönni! Mikor? A legalkalmasabb időpontban, amikor áldott Istenünk elküldi őt. Igen, ő az egyetlen uralkodó, a Királyok Királya és az Urak Ura! 16 Egyedül övé a halhatatlanság, aki az emberek számára megközelíthetetlen világosságban lakik, és akit ember még nem látott, és nem is láthat. Egyedül őt illeti a tisztelet, és övé az örök hatalom örökké! Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+6%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12:15-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 én is mindig hálát adok Istennek, amikor imádkozom értetek.

17 Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent. 18 Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt.

19 Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, 20 amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette.

21 Így lett Krisztus sokkal hatalmasabb, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom — de nemcsak a jelenlegi, hanem a következő korokban is. 22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának, 23 amely viszont a „teste” Krisztusnak. Az Eklézsiát minden tekintetben Krisztus tölti be és teszi teljessé — mint ahogyan minden mást is ő tesz teljessé és befejezetté.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+1%3A16-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————-

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/28

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

——–
Tóra:

18 Ekkor Júda közelebb lépett Józsefhez, és így folytatta: „Uram, kérlek, engedd meg, hogy még egyszer szólhassak hozzád! Ne haragudj meg rám ezért, hiszen olyan vagy számunkra, mintha a fáraó előtt állnánk. 19 Az előző alkalommal te, uram, megkérdezted, él-e még atyánk, és van-e még testvérünk. 20 Mi elmondtuk, hogy él még idős atyánk, és vele van a legfiatalabb öcsénk, aki akkor született, amikor atyánk már idős volt. Öcsénk testvére meghalt, így ő az egyetlen gyermeke anyjának, ezért atyánk nagyon szereti, és ragaszkodik hozzá. 21 Uram, te azt mondtad szolgáidnak: »Hozzátok elém öcséteket, hadd lássam a saját szememmel!« 22 De mi azt feleltük, hogy ez lehetetlen, mert ha öcsénket elválasztjuk atyánktól, abba atyánk belehal. 23 Uram, te azt mondtad erre: »Színem elé ne kerüljetek, ha öcséteket nem hozzátok magatokkal!« 24 Ezt mi is megmondtuk szolgádnak, atyánknak, amikor innen visszatértünk hozzá.

25 Atyánk egy idő múlva ismét el akart küldeni bennünket, hogy gabonát vásároljunk uramtól, 26 de mi azt feleltük neki: »Ha legkisebb öcsénket is elengeded velünk, akkor elmegyünk, de ha nem, akkor nem kerülhetünk a kormányzó színe elé.« 27 Akkor atyánk, szolgád, ezt válaszolta: »Tudjátok jól, hogy Ráhel, a feleségem csak két fiút szült nekem. 28 Az egyiket elengedtem, és azóta nem láttam, mert széttépte egy vadállat. 29 Ha most ezt a kisebbiket is elviszitek tőlem, és valami baj éri, akkor ősz fejemet búval borítva bocsátjátok a sírba.« 30 Kérlek, uram, gondold meg, mi történne, ha a fiú nélkül térnénk vissza szolgádhoz, atyánkhoz! Hiszen atyám egész lelkével ragaszkodik ehhez a fiához! 31 Ha meglátja, hogy nem hoztuk vissza a fiút, azt nem éli túl, és mi leszünk a felelősek haláláért! Így szolgáid atyjuk ősz fejét búval borítva bocsátják alá a sírba!

32 Ezért szolgád kezességet vállalt atyja előtt a fiúért. Azt mondtam neki: »Atyám, ha nem hozom vissza, engem vádolj érte egész életemben!« 33 Most hát, kérlek uram, hadd maradjon szolgád itt a fiú helyett! Rabszolgád leszek, uram, csak őt bocsásd szabadon, hadd térjen haza a testvéreivel! 34 Hogyan is állhatnék atyám elé, ha a fiú nincs velem? Hogy nézhetném végig atyám szenvedését?”

Én vagyok József, a testvéretek!

45.1 Ekkor József már nem tudta tovább türtőztetni magát. A körülötte álló egyiptomiak miatt nem akarta kimutatni érzéseit, ezért fölkiáltott: „Az egyiptomiak menjenek ki a teremből!” S mikor magukra maradtak, megismertette magát testvéreivel: „Én vagyok József! Él-e még édesapánk?” — kérdezte sírva. Oly hangosan sírt, hogy az egyiptomiak is meghallották, s még a fáraó udvarába is eljutott a híre. De a testvérek annyira megrémültek tőle, hogy szólni sem tudtak.

„Lépjetek közelebb, kérlek!” — mondta József. Ekkor kicsit közelebb léptek. „Valóban én vagyok az! József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok ezen! Ne vádoljátok magatokat amiatt, hogy eladtatok rabszolgának, és ide kerültem! Valójában Isten volt az, aki előttetek ide küldött megmentésetek végett! Már két éve tart az éhínség ideje, de még hátra van öt további szűk esztendő, amikor sem vetés, sem aratás nem lesz a földön. Isten engem azért küldött ide előttetek, hogy mind titeket, mind utódaitokat megmentse, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. Nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten! Ő tett engem a fáraó tanácsadójává[a], a fáraó udvarának urává és egész Egyiptom kormányzójává.

József Egyiptomba hívja egész családját

Menjetek hát sietve atyámhoz, és mondjátok neki: Fiad, József ezt üzeni: »Isten engem egész Egyiptom kormányzójává tett, ezért késedelem nélkül költözz hozzám! 10 Gósen tartományában telepítelek le, így közel leszel hozzám. Jöjj hozzám egész családoddal, gyermekeiddel, unokáiddal, meg összes nyájaiddal és minden vagyonoddal együtt. 11 Mindennel ellátlak benneteket, amire csak szükségetek lesz, és állataitokról is gondoskodom, hiszen még további öt évig éhínség lesz a földön. Nálam semmiben sem fogtok szükséget látni!«”

12 Majd József ezt mondta a testvéreinek: „Figyeljetek rám! Saját szemetekkel látjátok, Benjáminnal együtt, hogy én vagyok József, és magam szóltam hozzátok! 13 Beszéljétek el atyámnak, amit láttatok és hallottatok itt. Számoljatok be neki arról, milyen magas tisztségre és dicsőségre jutottam itt, Egyiptomban, és sietve hozzátok őt hozzám!” 14 Ekkor József megölelte Benjámint, a testvérét, és egymás nyakába borulva sírtak. 15 Ugyanígy sorra megölelte, megcsókolta többi testvérét is, együtt sírtak, majd hosszasan elbeszélgettek.

16 Mikor eljutott a hír a fáraó udvarába, hogy Józsefhez eljöttek a testvérei, mind a fáraó, mind a főemberei megörültek ennek. 17 A fáraó ezt mondta Józsefnek: „Mondd meg a testvéreidnek, hogy rakják meg állataikat gabonával, és térjenek vissza Kánaán földjére. 18 Azután költöztessétek atyátokat és egész családotokat hozzám! Én pedig Egyiptom legjobb vidékén telepítelek le benneteket, és a legtermékenyebb földeket adom nektek. 19 Azt is hagyd meg nekik, hogy vigyenek magukkal Egyiptomból szekereket, és azokon hozzák a kicsinyeiket, feleségeiket és atyátokat, amikor visszatérnek ide. 20 Mondd meg nekik azt is, hogy ne sajnálják azokat a dolgokat, amelyeket ott kell hagyniuk, hiszen Egyiptom földjének a legjava lesz az övék!”

21 Izráel fiai így is tettek. A fáraó szava szerint József szekereket adott testvérei mellé, és ellátta őket útravalóval. 22 Ezen fölül mindegyiküknek ajándékozott egy drága ünnepi ruhát. Benjáminnak azonban öt ruhát adott és még 300 sékel ezüstöt.[b] 23 Apjának is küldött ajándékot: 10 szamarat, válogatott egyiptomi árukkal megrakodva, meg 10 nőstény szamarat gabonával és mindenféle egyéb útravaló élelemmel. 24 Amikor útnak indította testvéreit, utoljára még a lelkükre kötötte: „Út közben ne nyugtalankodjatok, és ne vitatkozzatok!”

25 Azok pedig elindultak Egyiptomból, és eljutottak Kánaán földjére, apjukhoz, Jákóbhoz. 26 Amikor elmondták neki: „Atyánk, József nem halt meg, hanem él! Sőt, egész Egyiptomot ő kormányozza!” — Jákóbnak még a lélegzete is elállt, de nem mert hinni nekik. 27 Átadták neki József üzenetét, és látta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy azokon költözzön Egyiptomba — ekkor Jákób szelleme föléledt. 28 Örömmel mondta Izráel: „Most már elhiszem, hogy József valóban él! Megelégszem ennyivel, és megyek, hogy lássam őt, még mielőtt meghalnék!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+44%3A18-45%3A55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Prófécia a két népről, amely egyesül

15 Az Örökkévaló szava érkezett hozzám: 16 „Ember fia, fogj egy fadarabot, és írd rá: »Júda és társai[a], Izráel fiai«! Majd végy egy másik fadarabot, és ezt írd rá: »József, Efraim, és társai, Izráel egész népe«! 17 Azután illeszd egymáshoz a két darabot — legyenek eggyé a kezedben!

18 Amikor majd néped fiai megkérdeznek, hogy mit akarsz ezzel jelezni, 19 mondd nekik: Ezt üzeni Uram, az Örökkévaló: Nézzétek! Kezembe veszem József fáját, amely Efraim kezében van, és azokat az izráeli törzseket, amelyek vele tartanak, és hozzáillesztem őket Júda fájához. Egy fává teszem őket: az én kezemben valóban eggyé lesznek!

20 A két fadarabot szorítsd össze a markodban az emberek szeme láttára, 21 és mondd nekik: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Nézzétek! Kezembe veszem Izráel fiait, kiragadom őket a nemzetek közül, akik közé szétszóródtak, összegyűjtöm mindenfelől, és hazaviszem őket a saját földjükre. 22 Egy nemzetté teszem őket azon a földön, Izráel hegyein. Egyetlen király fog uralkodni rajtuk, s nem válnak külön többé két királyságra. Nem két nemzet lesz, hanem egy. 23 Nem fogják többé beszennyezni magukat bálványaikkal, meg utálatos tetteikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket minden lakóhelyükről, ahol vétkeztek ellenem. Tisztára mosom őket bűneikből. Így lesznek népemmé, én pedig Istenükké.

24 Szolgám, Dávid lesz a királyuk: egyetlen pásztora lesz egész népemnek. Törvényeim szerint élnek, és engedelmeskednek parancsaimnak. Amit mondok nekik, megteszik. 25 Ott laknak, azon a földön, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, s amelyen őseik is laktak. Bizony, ott fognak élni gyermekeikkel sőt, az unokáikkal együtt, és azontúl mindig. Szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz örökké. 26 Szövetséget kötök velük békességre és bőségre, és ez a szövetség örökké érvényes marad. Letelepítem és megszaporítom őket, szent helyemet[b] pedig örökre közöttük helyezem el. 27 Fölöttük lesz lakóhelyem, Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. 28 Akkor a nemzetek megértik, és elismerik, hogy én vagyok az Örökkévaló, aki Izráelt a magam számára különválasztottam, mivel örökre Izráelbe helyeztem szent helyemet.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+37%3A15-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————
https://www.hebcal.com/sedrot/vayigash

—————


2014. december 28. vasárnap, 18:30

Drága szeretett leányom, a gyötrelem legnagyobb fájdalma, hogy olyan Törvények léteznek nemzeteitekben, amelyek minden módon – úgy láthatóan, mint láthatatlanul – ellenszegülnek Isten Törvényeinek. Mert Istennek minden Törvényét, amelyet megszegnek azok, akik nemzeteteket irányítják, most a lélek csendes gyilkolásával cserélik fel. Minden rossz cselekedetet, mint valami jó dolgot fognak bemutatni. Minél gonoszabb egy cselekedet, annál jobban meg fogják azt tapsolni. Azoknak, akik az Igazságot, Isten Igaz Igéjét hirdetik, nem fognak lehetőséget adni arra, hogy beszéljenek. Hangjukat többnyire figyelmen kívül fogják hagyni. De ha mégis meghallgatásra méltatják őket, akkor a gonosz jelzővel fogják őket illetni.

…”

Isten, az Atya: Földrengések fogják sújtani városaitokat

Tóra:


Elizeus meggyógyítja Naámánt a leprából

5.1 Naámán Arám királyának hadvezére volt. A király nagyra becsülte és kedvelte, mert az Örökkévaló sokszor adott Naámán által győzelmet Arám seregének. Ez a férfi maga is híres harcos volt, de egyszer leprás lett.

Történt egyszer, hogy Arámból portyázó csapatok törtek be Izráel területére, és többek között egy kisleányt is elraboltak. Ez a kislány Naámán feleségének a szolgálója lett, és egyszer azt mondta úrnőjének: „Bárcsak találkozhatna uram a prófétával, aki Samáriában él! Ő biztosan meggyógyítaná a leprából.”

Mikor ezt Naámán megtudta, bement a királyhoz, és elmondta neki.

A király ezt mondta: „Rendben van, menj el Samáriába, én meg levelet írok, s azt add át Izráel királyának!”

Naámán el is indult, és vitt magával ajándékba 10 talentum[a] ezüstöt, 6 000 sékel[b] aranyat és 10 öltözet ruhát. Amikor megérkezett Izráel királyához, átadta neki Arám királyának levelét, amelyben ez állt: „Elküldtem hozzád a szolgámat, Naámánt, hogy gyógyítsd meg a leprából”.

Amikor Izráel királya ezt elolvasta, kétségbeesett, és megszaggatta a ruháját. Így kiáltott föl: „Hát Isten vagyok én, akinek hatalma van élet és halál fölött?! Miért küldi hozzám ezt az embert, hogy gyógyítsam meg őt a leprából? Gondoljátok csak meg: nyilván ürügyet keres, hogy a seregével megtámadjon bennünket! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Kings+5%3A1-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/tazria
—-

 
 
 

Igazság Könyve:

“2014.03.31 14:00

Drága leányom, most elérkezett az ideje annak, amikor az ember – miután már oly régóta vétkezik és beszennyezte magát az Én Szememben – most el fog süllyedni a végső romlottság mélyébe, miközben törekedni fog arra, hogy mindent elpusztítson, ami az Enyém és szent.

Minden élet Tőlem származik. A lélek élete az Enyém. A test élete szintén az Enyém. Senki se avatkozzék abba bele – nehogy a saját élete vesszen el Számomra. Efelől biztosak lehettek. Minden életforma, amelyet az Én Kezem alkotott, el lesz pusztítva a gonosz emberek kezei által. El fogják venni azok életét, akik az anyaméhben vannak, és kijelentik, hogy ez az emberi jogok egyik formája. Nektek, gyermekeim, nincs jogotok elpusztítani a többi gyermekem életét – sem a születés előtt, sem pedig utána – és ha ezt mégis megteszitek, akkor rettenetes büntetést fogtok elszenvedni. A Velem való kiengesztelődés és ezen utálatos bűn megbánása hiányában, el foglak pusztítani benneteket, akárcsak azokat az országokat, amelyek erre a gonoszságra ösztönöznek. Amikor tönkreteszitek a saját életeteket, azzal Engem bántotok meg, mert az nem egyedül a tietek; egyedül csak Nekem van jogom, az Én Időmnek megfelelően, életet adni, és azt elvenni. A test életébe való kártékony beavatkozással Istenségembe avatkoztok bele, és Én sohasem fogok meghátrálni és figyelmen kívül hagyni az ilyen sértést Teremtésemmel szemben.

Amikor az ember már nem elégszik meg azzal, hogy elvegye az életet, akkor fondorlatos módon – halált hozván Szent Szavamra – a lelket fogja támadni, amelynek minden részét addig fogja taposni, amíg csak a lába alatt kaviccsá nem válik. Aztán az ember arrogánsan, és saját képességeinek elvetemült nézetével eltelve, megpróbál egy új bolygót keresni, hogy új otthont találjon az emberiség számára, de ez lehetetlen. A jó termőföld Ajándékáról, amelyre az emberiséget helyeztem, azt fogják tartani, hogy nem elégíti ki az ember szükségleteit. És ez a menetelés így folytatódik tovább az önpusztítás felé. Az ember a saját kimúlásának lesz a szerzője. Ő módszeresen el fog mindent pusztítani, ami Számomra szent.

Az élet Ajándékát, amelyet minden teremtményem számára adtam, az ember el fogja lopni Tőlem, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret furdalása is lenne. Gyilkos szándékainak minden részével szemben elnéző lesz, mígnem az élet elvételét is jó dolognak fogja nyilvánítani. Az abortusz általi halál az összes sértés közül a legnagyobb, éppen ezért figyelmeztetem az emberiséget, hogy az Igazságszolgáltatás az Enyém lesz, mert többé nem fogom megengedni nektek, hogy ilyen módon átkozzatok Engem.

Földrengések fogják sújtani városaitokat, és a következőt mondom azoknak a nemzeteknek, melyek elnézők az élet kioltásával szemben: ti érezni fogjátok, hogy Haragom feltámad, amint lesújtok a ti utálatos és gyűlöletes szívetekre. Azok, akik megbánást keresnek eme rossz cselekedetek miatt, meg lesznek kímélve, de tudnotok kell, hogy közületek egyetlen nemzet sem fog megmenekülni ettől a büntetéstől. *

Egyházam halálát nem fogom eltűrni, mivel az ember a hamis vezetőkkel együtt – akiket ő rabszolga módra követni fog – el fogja pusztítani a Szentségeket, és annyira át fogja alakítani, hogy azok el fognak tűnni. Én lerombolom majd templomaitokat, miközben ti továbbra is megszentségtelenítitek Fiam Testét. Ti megostoroztátok, kigúnyoltátok Őt, és követőit üldöztétek, míg végül barbár módra megöltétek Őt, amikor Keresztre feszítettétek. Mégsem tanultatok semmit. Alázatos szolgaságotok hiánya Az iránt, Aki nektek életet adott, Aki nektek Megváltást hozott, és Aki most megpróbál felkészíteni benneteket a Nagy Napra, undorít Engem.

Szomorú Vagyok. Bánatos és Dühös Vagyok, mert végül is sikerrel jártatok minden életforma meggyilkolásában, amelyet nektek adtam. Utalok itt úgy a test, mint a lélek életére. Ti többé már nem elégedtek meg azzal az élettel, amelyet nektek adtam, így tehát az utolsó Napom vissza fogom venni azoktól, akik visszadobták azt Nekem. Miközben az Ellenem, a Világ Teremtője és a mindenek Teremtője elleni háborús cselekedetek folytatódnak, Én a ti megsemmisítő gonosz tetteiteket csak egy rövid ideig fogom megengedni.

Most időt adok nektek, hogy felülvizsgáljátok az emberiség bűneit mindazzal szemben, amit Én szentnek tartok, hogy engesztelhessetek a világ bűneiért. A végső csata elkezdődött, és az ember még sok életet fog elpusztítani – az Általam teremtett élet Ajándékát. És ezért fogom Én megbüntetni a világot.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-foldrengesek-fogjak-sujtani-varosaitokat/

 
 
——-
——-

—–
Római katolikus:

2019-03-31

Nagyböjt 4. vasárnapjaKezdőének:
Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok. Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek megnyugszik anyja kebelén. (Vö. Iz 66,10-11)

Könyörgés:
Istenünk, te szent Fiad által csodálatos módon magadhoz békítetted az emberiséget. Engedd, kérünk, hogy keresztény néped készséges önátadással és élő hittel készüljön a közelgő ünnepekre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Isten népe bevonul az Ígéret földjére, és ott megünnepli a húsvéti lakomát.
Izrael népe átkelt a Jordánon, és bevonult az
Ígéret földjére. Ekkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.”
Izrael fiai Gilgalban táboroztak, és a hónap tizennegyedik napján este ott ülték meg a pászkát Jerikó síkságán.
Másnap már az ország terméséből ették a kovásztalan kenyeret és a pirított gabonát.
Attól kezdve, hogy a föld terméséből ettek, megszűnt a manna, és ettől az évtől kezdve Kánaán földjének terményeivel táplálkoztak. 

Ez az Isten igéje.
Józs 5,9a.10-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers. (4. g tónus)
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal.
Testvéreim!
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk.
Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk.
Ez az Isten igéje.

2Kor 5,17-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Fölkelek, és atyámhoz megyek, † azt mondom néki, * „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” Lk 15,18 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s őmaga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy: E nap összes olvasmányait vehetjük az „A” év nagyböjtjének 4. vasárnapjáról.
Lk 15,1-3.11-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-31

——
Görög katolikus:

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21:15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus a Főpapunk, aki által Istenhez jöhetünk

14 Nekünk hatalmas Főpapunk van: maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, amit hittel megvallottunk! 15 Mert olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen ő is ki volt téve azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett. 16 Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben.

5.1 A régi Izráelben a főpapnak, akit Isten a nép közül választott ki, az volt a feladata, hogy népe nevében ajándékokat és bűnért való áldozatokat vigyen Istennek. Így segített az embereknek az Istennel való kapcsolatukban. Ezek a főpapok is együtt éreztek a tudatlanokkal, a bűnösökkel, és megértők voltak irántuk. Hiszen ők is ugyanolyan emberek voltak, mint a többiek: hajlamosak minden vétekre. Éppen ezért a főpap nemcsak a nép bűneiért, hanem a saját bűneiért is köteles volt áldozatot vinni Istennek.

Főpapnak lenni nagy megtiszteltetés volt, de azt a tisztséget senki sem szerezhette meg magának. Csak az lehetett főpap, akit Isten maga választott ki erre, ahogyan Áront is. Ugyanígy Krisztus sem maga szerezte azt a dicsőséget magának, hogy főpap legyen, hanem Isten tette őt főpappá, aki ezt mondta neki:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az édesapád!”[f]

Egy másik helyen ezt mondja:

„Örökké pap leszel,
    Melkisédek rendje szerint.”[g] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 35 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 36 Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

37 Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? 38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.”

9.1 Majd azt mondta: „Igazán mondom, hogy az itt állók közül vannak néhányan, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják Isten Királyságát eljönni hatalommal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/31
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://www.mariaradio.hu/podcast/3105/Abortuszgyogyulasmisszio

———
Gianna Jessen, abortusztúlélő beszéde az ausztrál parlamentben

Üdvösség Anyja: Az Antikrisztus saját bejelentésében azt fogja állítani, hogy ő egy jámbor Keresztény

Igazság Könyve:

“2013.08.23 14:09

Gyermekem, mennyire fognak szenvedni a Keresztények, amint a bűn betegsége számos formában beborítja a világot.

Egy megszervezett kísérlet van készülőben a Kereszténység eltörlésére, és ennek számos formája van. Tudnotok kell, hogy míg a Keresztényektől megtagadják a jogot, hogy kinyilvánítsák Isten iránti hűségüket, addig minden más nem Istentől származó vallásnak meg fogják azt engedni. A más hitvalláshoz tartozóknak nagy támogatásban lesz részük, amikor állampolgári jogaik nevében az igazságosságra hivatkoznak. Ez azt fogja eredményezni, hogy a bűnök továbbra is terjedni fognak, melyek irtózatosak Atyám számára.

Az embereket kényszeríteni fogják, hogy fogadják el a bűnt országaikban, és a Keresztények számára bűncselekménynek fog számítani, ha szembe helyezkednek ezekkel a törvényekkel. A Keresztényekre úgy fognak tekinteni, mint szívtelenekre, jobboldaliakra, és akik nem tartják tiszteletben mások emberi jogait. A lélek minden vonzó tulajdonságát, amelyet Atyám helyezett a lelkekbe, erőfeszítéseik elsődleges céleszközeiként fogják használni, hogy az ilyen gonoszságokat igazolják országaitokban.

Amikor a test betegsége markában tart egy közösséget, akkor sokakat megöl. De a nagy szomorúság ideje után és az elhalálozások után, a megmaradt közösség immúnis lesz a betegséggel szemben. A bűn sok nemzetben a test betegségét fogja okozni, amint az emberiség Üdvözítője bejelenti a Pecsétek ítéletét, és az Úr angyalai kiöntik azokat.

Sokan el fogják szenvedni a halált, engesztelésül az emberek gonoszsága miatt. Ez a megtisztulás addig folytatódik, amíg már csak azok maradnak, akik az Isten iránti szeretetük miatt a halállal szemben immúnisak.

A Keresztények nagymértékben és sokféle módon fognak szenvedni. A hitüket el fogják venni tőlük és helyébe egy utálatnak lesznek tanúi. Fájdalmuk, mely már megkezdődött, ugyanaz, mint amelyet Fiam is átél ebben az időben. Aztán egy megdöbbentő látványnak lesznek tanúi, amint az Antikrisztus saját bejelentésében azt fogja állítani, hogy ő egy jámbor Keresztény. Ő sok idézetet fog használni a Bibliából a világhoz intézett beszédeiben. A kimerült Keresztények, akik eddig szenvedtek, hirtelen meg fognak könnyebbülni. Végre – fogják gondolni –, itt van egy ember, akit a Mennyből küldtek válaszul imáinkra. A szájából sok édes és vigasztaló szó fog ömleni és úgy fog tűnni, hogy ő egy istenáldás, akiben azt fogják látni, hogy helyrehozza a Keresztények ellen irányuló sérelmeket. Ő gondosan ki fogja agyalni, hogy hogyan szerettesse meg magát a Keresztényekkel, főleg a Római Katolikusokkal, mert ezek lesznek az ő fő célpontjai.

Az Antikrisztust és az ő úgynevezett keresztény cselekedeteit mindenki csodálni fogja, gesztusai és az ő állítólagos Szentírás iránti szeretete azonnal elfogadhatóvá teszi őt sokak számára. Ő összevon majd minden nemzetet, és azzal fogja kezdeni, hogy szertartásokat tart más vallások számára, különösen a pogány szervezeteknek, hogy együtt dolgozhassanak a világbéke elérésében. Sikeres lesz azon országok egyesítésében, melyek azelőtt ellenségek voltak. A csend hallható lesz a háború sújtotta országokban és az ő képe mindenhol meg fog jelenni.

Az ő végső nagy vívmánya akkor lesz, amikor minden egyesített nemzetet a Katolikus Egyház és minden más Keresztény felekezet hatásköre alá fog vinni. Ez az egységesítés fogja képezni az új egy-világvallást. Ettől a naptól kezdve elszabadul a Pokol a Földön és a démonok befolyása eléri az özönvíz óta nem tapasztalt legnagyobb szintet. Az embereket látni lehet majd, amint az új, egy világrend egyházban Istent imádják, és ők mindenképpen jámbornak fognak tűnni. Aztán a templomokon kívül majd nyíltan átadják magukat a bűnnek, mert egyetlen bűn miatt sem fognak szégyenkezni. A hamis szentháromság – a Sátán által létrehozott szentháromság – hipnotikus irányítása alatt áhítozni fognak mindenfajta bűn után, eszközként újdonsült étvágyuk kielégítésére.

Ez a gonoszság magába fogja foglalni a test bűnét is, ahol a meztelenség elfogadható lesz, amikor az ember szemérmet sértő bűnökbe keveredik nyilvános helyeken. A gyilkosságok gyakoriak lesznek, és sokan fogják azt elkövetni, köztük gyermekek is.

Sok Katolikus Templomban sátáni istentiszteleteket és fekete miséket fognak tartani. Az abortuszt úgy fogják tekinteni, mint megoldást minden ilyen jellegű problémára, és megengedett lesz a magzat születése napjáig.

Hamarosan bűncselekménynek fog számítani bármilyen hűség Jézus Krisztus iránt való mutatása. Ha egy valódi kereszttel fognak látni benneteket, úgy fogjátok érezni, hogy egy bűncselekményt követtetek el, mert meg fogjátok szegni a törvényt. Országaitokban kettős joghatállyal rendelkező törvények lesznek, ahol az új világrendben politika és vallás összefonódik.

Ez az üldöztetés azt fogja jelenteni, hogy sokan tudatlanul imádni fogják a fenevadat, és fertőzötteké válnak. Annyira fertőzötteké fognak válni, hogy beárulják majd a hatóságoknak fivérüket, nővérüket, anyjukat és apjukat, amennyiben azok továbbra is hűségesek maradnak a Kereszténységhez. Gyermekek, az ima a ti egyetlen reményetek, hogy kibírjátok ezt az időszakot.

Arra sürgetlek benneteket, hogy őrizzetek meg minden szent tárgyat: Rózsafüzéreket, szenteltvizet, egy példányt a Bibliából és a hétköznapi miseszövegeket tartalmazó szent Misekönyvet a Keresztes Imahadjárat Imakönyvével együtt. Az Élő Isten Pecsétjét otthonaitokban kell tartanotok, és magatoknál is, ha lehetséges. Érmem, az Üdvösség Érme, meg fogja téríteni azokat, akik viselni fogják azt, és Fiam Irgalmat fog mutatni irántuk. Arra kérlek most téged, gyermekem, hogy az Üdvösség Érmét már most kezd el gyártani, és készíts egy Skapulárét az Élő Isten Pecsétjéről.

Ez az Üzenet egy figyelmeztetés a Mennyből az eljövendő eseményekről. Nektek hallgatnotok kell rám, az Üdvösség Anyjára, mivel az Igazságra vezetlek benneteket, hogy valóban hűségesek maradjatok mindenkor Fiamhoz.

Menjetek békével gyermekek, és legyetek nyugodtak, mivel az a megpróbáltatás Isten Irgalmának köszönhetően rövid lesz. Bízzatok Bennem, Édesanyátokban, mert Én mindig veletek leszek megpróbáltatásaitok során. Sohasem lesztek egyedül.

Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-antikrisztus-sajat-bejelenteseben-azt-fogja-allitani-hogy-o-egy-jambor-kereszteny/

 
 
 

2013.08.23 15:00

Legdrágább leányom, miközben a világ arra törekszik, hogy az átélt kétségbeesésnek értelmet adjon, tudnod kell, hogy mindennek a zűrzavarnak meg kell történnie, mielőtt mindazokat, akik szeretnek Engem, Menedékhelyemre vinném.

Hamarosan tudni fogjátok, gyermekeim, hogy Én Ki Vagyok. Azok, akik Kilétem felől bizonytalanok, végül meg fogják látni az Igazságot, és ez nagy békét fog hozni számotokra. A gonoszság Most megnövekszik a világban, és a megtévesztés leereszkedik. Könyörgök, legyetek erősek, mivel most azt a napot várom, amikor majd a megújulás elkezdődik, és minden gyermekem meg fog vigasztalódni azon a Napon, amikor szeretett Fiam kinyilvánítja Magát.

Aminek szemtanúi vagytok, az nem más, mint a Mennyei Hierarchia és a Sátán és annak minden démona közötti csata. Ez sokak számára nagyon félelemkeltő és nyugtalanító, de tudnotok kell, hogy fájdalmatok enyhítése végett közbe fogok lépni. Tudnotok kell, hogy ti az Enyéim vagytok, és hogy békét fogok hozni a világ számára, amikor megszabadítom azt fertőzésétől.

Gyermekek, minket csak egy rövid idő választ el a Nagy Naptól, és bár még sok mindennek meg kell történnie ott, ahol Fiam Szent Nevét széttépik, de mindez gyorsan fog végbemenni. Nektek most már a jövőbe kell néznetek, mivel az egy olyan nagy csillogó ékszer, hogy azon a Napon, amikor majd beléptek a Béke Új Korszakába, elfelejtitek az üldöztetést, melyet a gonosz okozott a világnak. Nektek azt kell tennetek, amire Fiam utasít benneteket. Meg kell őriznetek a nyugalmatokat, miközben a Pecsétek feltárulnak számotokra, mely Pecsétek mindnyájatok javát szolgálják, azokét is, akik lelkéért kértem, hogy könyörögjetek számukra Irgalmamért.

Ha hűségesek maradtok Parancsolataimhoz, és életeteket egységben élitek Fiammal, akkor ti már félúton vagytok. Ha továbbra is ragaszkodni fogtok a Szentségekhez, és nem vesztek részt a pogány szertartásokon, amelyek a fenevadat tisztelik, akkor nagy pártfogásra találtok Nálam.

Menjetek, és ne feledjétek, hogy Én Vagyok a Mindenható Egy Isten, és az Enyém minden Hatalom. El fogom pusztítani a gonoszt, és Új Paradicsomomat feltárom számotokra. Legyetek türelmesek. Bízzatok Bennem. Kövessétek Fiamat és fogadjátok el az Ajándékokat, melyeket Ő és szeretett Édesanyja, a Szeplőtelen Szűz Mária hoz számotokra a Keresztes Imahadjárat Imái és az Üdvösség Érme formájában.

Végül fogadjátok Pecsétemet úgy, mint a legnagyobb Ajándékok egyikét, amelyet az emberiségnek adok azóta, hogy életet adtam nekik. Különleges Kegyelmeim által újból életet adok (nektek), ha az Élő Isten Pecsétjét a magatok közelében tartjátok. Mindazok, akik a Pecséttel rendelkeznek, helyet kapnak az Új Paradicsomban.

Szeretlek benneteket, gyermekeim, de én a ti Atyátok vagyok, és meg kell engednem ezeket a megpróbáltatásokat, mert ezek segíteni fognak Nekem kigyomlálni azokat, akik soha nem fognak eltávolodni a Sátán oldaláról. Az idő, amelyet arra fogok felhasználni, hogy megnyerjem a szívüket, egy szörnyű és gyűlöletes harcot fog okozni a bukott angyalok milliói és a démonok ellen, akár csak egy lélek miatt is.

Vigasztaljon benneteket az a tudat, hogy Én megáldom mindazokat, akik tiszta és alázatos szívűek. Én szeretem mindnyájatokat, éppen ezért nem szabad feladnotok soha, amikor minden reménytelennek tűnik, mert Hatalmam azt jelenti, hogy a gonosz elpusztítása Ellenőrzésem alatt van. Nektek minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, különösen ebben az időben, amikor Igazságosságomat keménynek érzitek.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-gyermekek-minket-csak-egy-rovid-ido-valaszt-el-a-nagy-naptol/

—–
Római katolikus:
2018-08-23

20. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten új szívet ad övéinek; megszenteli és országába vezeti őket.
Prófétája által így vigasztalja népét az Úr:
Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet ti megszentségtelenítettetek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – mondja az Úr, az Isten –, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. Kihozlak titeket a népek közül, összegyűjtelek minden országból, és visszaviszlek saját földetekre. Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket.
Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.
Ez az Isten igéje.
Ez 36,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Tiszta vizet árassz reánk, * és tisztíts meg minden gonoszságtól! Vö. Ez 36,25 – 1 D2 tónus.
Előénekes: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
Hívek: Tiszta vizet árassz reánk, * és tisztíts meg minden gonoszságtól!
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Tiszta vizet árassz reánk, * és tisztíts meg minden gonoszságtól!
E: Te a véres áldozatot nem kedveled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, te nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Tiszta vizet árassz reánk, * és tisztíts meg minden gonoszságtól!

Zsolt 50,12-13.14-15.18-19

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten mindenkit meghív az Egyházba és az örök üdvösségre.
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,1-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-23


——
Görög katolikus:

Kövessétek Jézus példáját!Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy
Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A38-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A27-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



“…. 7 Lássátok meg ezeket a nyilvánvaló tényeket: ha valaki meg van győződve arról, hogy ő Krisztusé, akkor fogja fel, hogy mi is ugyanúgy Krisztushoz tartozunk! Lehet, hogy látszólag túl sokat dicsekszem azzal a hatalommal, amelyet az Úr arra adott, hogy építselek benneteket, s nem arra, hogy ártsak vele — de én nem fogok ezzel a hatalommal szégyent vallani! Nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha csak a leveleimmel ijesztgetnélek benneteket. 10 Mert vannak közöttetek, akik azt mondják: „Pál levelei szigorúak és kemények, de ő maga gyenge, és beszéde semmit sem ér.” 11 Ezeknek azt üzenem, hogy amit távolról, a leveleinkben írtunk, pontosan azt fogjuk tenni, amikor személyesen közöttetek leszünk. 12 Mert mi nem akarunk versengeni ezekkel az önjelöltekkel, akik nem veszik észre, milyen ostobák, amikor a saját mércéjükhöz mérik magukat!

13 Mi azonban semmi mással nem dicsekszünk, csak azzal a munkával, amelyet Isten ránk bízott. Ebben azonban ti is benne vagytok, hiszen hozzátok is eljutottunk. 14 Mert mi nem lépjük át a megbízatásunk határait. Akkor léptük volna át, ha soha nem mentünk volna el hozzátok. De bizony elmentünk! Sőt, mi voltunk az elsők, akik a Krisztus örömhírét hozzátok vitték! 15 Csak arról beszélünk, amit magunk végeztünk, s nem dicsekszünk mások eredményeivel. Viszont abban reménykedünk, hogy hitetek megerősödésével ti is egyre jobban segíteni fogtok, hogy a szolgálatunk kiterjedjen. 16 Mert az a szándékunk, hogy a városotokon túli vidékeken is hirdessük az örömüzenetet. Semmiképpen sem akarunk azonban olyan munkával dicsekedni, amelyet más végzett a maga területén. 17 Mert meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjen!”[a] 18 Mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlgatja, hanem az, akit az Úr ajánl.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+10%3A7-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

28 Igazán mondom nektek: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. 29 De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az soha nem nyer bűnbocsánatot. Az ilyen ember örökre bűnös marad.”

30 Jézus ezt azért mondta, mert a törvénytanítók azzal vádolták, hogy gonosz szellem lakik benne.

Jézus igazi családja: a tanítványai

31 Jézus anyja és a testvérei megérkeztek a házhoz, és megálltak odakint. Beküldtek valakit, hogy hívja ki Jézust. 32 A körülötte ülő emberek szóltak neki: „Édesanyád és a testvéreid[a] odakint várnak rád.”

33 Jézus ezt felelte: „Tudjátok, hogy valójában ki az én anyám, és kik a testvéreim?” 34 Végignézett a körülötte ülőkön, és rájuk mutatott: „Itt vannak a testvéreim és az anyám, 35 mert azok az igazi testvéreim és anyám, akik megteszik, amit Isten akar!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3%3A28-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/08/23
—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A Tízparancsolatot, melyet Atyám Mózes próféta által adott a világnak, az ember átírja

Igazság Könyve:
2013.07.08 17:00

Drága szeretett leányom, bármikor azt érzed, hogy kevés remény van a bűnösök számára, kérlek, ne feledd, hogy Nagy Irgalmasságom szakadatlan. Nincs egyetlen lélek sem a világon, akit ne szeretnék megölelni, vagy ne vinném el neki a Megváltás Ajándékát. Szeretlek mindnyájatokat. Megbocsátok mindazoknak, akik a Megváltás Ajándékáért könyörögnek Hozzám, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogom megbüntetni azokat, akik súlyos bűnt követnek el.

A Tízparancsolatot, melyet Atyám Mózes próféta által adott a világnak, az ember átírja. Ízekre szedték azokat, elferdítették, és új értelmet adtak nekik, úgy, hogy az ember el tudja nézni a bűnt.

Ti más hamis isteneket bálványoztok és igazoljátok azt. Ti szörnyű hazugságban éltek, amikor ilyen módon sértegetitek Atyámat, és mégis a pogányok, amikor az Igazságot megmutatják nekik, bűnbánatot fognak tartani és Én várni fogok, hogy átöleljem őket.

Ti gyilkoljátok egymást és azt mondjátok, hogy egyszerűen csak irgalmat mutattok, amikor ezt teszitek. Törvényesítitek a gyilkosságot, a kivégzést, az eutanáziát és az abortuszt és azt mondjátok, hogy ezek jó dolgok. Ez a gonoszság legrosszabb formája, amikor minden Élet Szerzőjét – Az Ég és a Föld Teremtőjét – kihívjátok azáltal, hogy megmásítjátok Isten Isteni Törvényeit. Mégis, amikor igaz bűnbánatot mutattok, Én szintén várni fogok, hogy Karjaimba zárjalak benneteket.

Fosztogatjátok azt, ami nem a tietek és loptok a nincstelenektől annak érdekében, hogy kielégítsétek a még többre való vágyaitokat. A test szörnyű bűneit követitek el, melyek emberi méltóságon aluliak, és úgy viselkedtek, mint verembe szabadított vadállatok. Hitványságotok iszonyatos Isten Szemében, de mégis, ha hívtok Engem és Irgalomért könyörögtök Hozzám, Én ott leszek, türelmesen várva. Ha megszentségtelenítitek Istent azáltal, hogy nem vagytok hajlandók elfogadni Létezését, és aztán megpróbáljátok magatokkal vinni a mélységbe Gyermekeit a fenevaddal együtt, Én még mindig várni fogok, ameddig visszafordultok és megkértek Engem, hogy ismertessem meg Magam veletek.

Sokan azok közül, akik elfogadjátok az Igazságot, nem fordítotok többé időt arra, hogy a Sabbat napján (az Úr napján) megtiszteljetek Engem, mert ti a saját igényeiteket részesítitek előnyben Velem szemben. Ti annyira megsebeztek Engem, mert ti már tudjátok, hogy Isten gyermekei vagytok. Elhagytátok Atyátok Házát és csak akkor fogtok visszajönni, ha nem lesz fedél a fejetek fölött. És Én várni fogok arra, hogy üdvözöljem visszatéréseteket.

Szeretetetek Isten iránt meggyengült, akárcsak szüleitek iránti szeretetetek és tiszteletetek. A szívetek olyannyira megkeményedett, hogy az irántuk való szereteteteket és a róluk való gondoskodásotokat nem olyan módon mutatjátok meg, ahogyan kellene.

Ti naponta káromoljátok és szidjátok Istent, a legtiszteletlenebb módon használva Nevemet, de nem akartok olyan módon beszélni Velem, ahogyan szeretném. Amikor másokat rágalmaztok, engem rágalmaztok. Ha egy másik személy hírnevében kárt tesztek, akkor elpusztítjátok Szeretetemet. És mégis, amikor bűnbánatot mutattok, meg fogok bocsátani nektek.

Ti tiszteletlenséget mutattok a házasság intézményével szemben és nem csináltok nagy ügyet ennek a Legszentebb Szentségnek a sértéséből. Azon kívül sértegetitek Istent, amikor továbbra is Áldását keresitek a házasságra, még akkor is, amikor Ő azt nem ismeri el és nem tudja azt elismerni. Mégis tovább sértegetitek Őt.

Annyira megszállottak vagytok a földi javak keresésétől és annyira fertőzöttek vagytok az egészségtelen becsvágyaitoktól, hogy elpusztítjátok azokat az embereket, akik az utatokba kerülnek. Ennek ellenére Én Irgalmat fogok mutatni nektek, ha visszajöttök Hozzám.

Nincs olyan rossz bűn – kivéve a Szentlélek elleni káromlást –, hogy azt ne lehessen megbocsátani. Esedezem mindnyájatokhoz, hogy vizsgáljátok meg lelkiismereteteket és még egyszer békéljetek meg Velem.

Én Türelmes vagyok. Én a Szeretet vagyok. Én a Ti Üdvösségetek vagyok. Én várok. Kérlek, jöjjetek mielőbb Hozzám, mert Én mérhetetlen szenvedéllyel szeretlek benneteket. Nem fogok nyugodni addig, ameddig meg nem mentettelek mindnyájatokat.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-tizparancsolatot-melyet-atyam-mozes-profeta-altal-adott-a-vilagnak-az-ember-atirja/

—–
Római katolikus:
” OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Örök nyugtalanság annak sorsa, aki múló javakért fáradozik. Boldog csak az, aki Isten igéjére szomjazik.
A szegények elnyomóit prófétája által így inti az Úr:
Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy árulhassuk a gabonát, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal, mérleggel, csalárdul, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?”
De azt mondja az Úristen: „Eljön a nap, amikor délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre.
Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; gyászruhát adok rátok és kopaszságot hozok fejetekre; olyanná teszem az országot, mintha egyszülöttjét gyászolná, és végnapjuk a keservek napja lesz.
Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.”

Akkor felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.
Ez az Isten igéje.
Ám 8,4-6.9-12
 
 
 

2018-07-08

Évközi 14. vasárnapKezdőének:
Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. (Zsolt 47,10-11)

Könyörgés:
Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Ezekiel így ír prófétai meghívásáról:
Az Úr megszólított engem, a Lélek eltöltött, lábaimra állított, és hallottam, amint az Úr beszélt hozzám.
Ezt mondta nekem: „Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Akár meghallgatják, akár nem hallgatják – mert hiszen lázadó nemzedék ez –, megtudják, hogy próféta van közöttük.
Ez az Isten igéje.
Ez 2,2-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk. 2. tónus.
Előénekes: Szememet hozzád emelem, * hozzád, aki a mennyben lakozol.
Íme, miként a szolgák szeme * uruk kezére figyel.
Hívek: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
E: Miként a szolgálók szeme úrnőjük kezére, * úgy tekintünk Urunkra,
Istenünkre, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
E: Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, * mert igen elteltünk gyalázattal.
Túlságosan megtelt a lelkünk * a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
Zsolt 122,1-2a.2bcd.3-4

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim! Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Ezért legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
Ez az Isten igéje.
2Kor 12,7-10

ALLELUJA
Az Úr Lelke van rajtam, * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,1-6″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-08


——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot! Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson! Aki a biztatás és bátorítás ajándékát kapta, az biztassa és bátorítsa a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adakozzon egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az végezze szorgalmasan a feladatát! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan!

A bennetek lévő isteni szeretet képmutatás nélkül jusson érvényre! Gyűlöljetek minden gonoszságot, viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó! 10 Testvéri szeretettel szeressétek egymást, és a másik testvérnek mindig adjatok nagyobb tiszteletet, mint amit tőle vártok! 11 Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok! 12 A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok! 13 Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!

14 Még azokat is áldjátok, akik üldöznek vagy zaklatnak titeket! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12%3A6-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy béna férfit

Ezután Jézus beszállt egy bárkába, átkelt a tavon, és a saját városába ment. Ott néhányan egy béna férfit vittek hozzá hordágyon. Jézus látta azoknak a hitét, akik hordozták a beteget, ezért odafordult a bénához: „Bízzál fiam, a bűneid meg vannak bocsátva!”

Ezt hallotta néhány törvénytanító is, akik egymás között így tanakodtak: „Ez az ember Istent gyalázza!

Mivel Jézus tudta, hogy mit gondolnak, ezt mondta nekik: „Miért gondoltok ilyen rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy meg vannak bocsátva a bűneid, vagy azt, kelj fel, és menj el? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordulva így szólt: „Kelj fel, fogd a hordágyat, és menj haza!” Ekkor a férfi felkelt, és hazament. Amikor látta ezt az összegyűlt sokaság, félelem és csodálat töltötte el őket, és dicsőítették Istent, aki ilyen nagy hatalmat adott az embernek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az Egy Világrend a legnagyobb paródia a Valóságos Szentháromság egy Istennel szemben

Igazság Könyve:
2013.07.04 18:40

“Drága leányom, elérkezett az Én Időm, hogy erőszakkal beavatkozzak a világba, a Velem szembeni nagy bűn időszakában.

Türelmem próbára van téve és Haragom fellobbant, amint a legnagyobb sértéseknek vagyok szemtanúja, melyeket Ellenem követnek el.

Mint minden élőlény Megteremtője, Én vagyok az élet Szerzője. Úgy teremtem azt meg, ahogyan szeretném és Szent Akaratomnak megfelelően vetek véget annak. Amikor az ember megpróbál beavatkozni Akaratomba, akkor Én visszavágok, mert nem fogom eltűrni az ilyen gonoszságokat.

Azoknak mondom, akik bármelyik gyermekemet megölik: a ti életetek véget fog érni. El fogom venni az életeteket, nemcsak testben, de lélekben is. Nem lesz örök életetek, az meg sem adható nektek. Az élet, amelyet elvesztek, a ti bukásotok lesz. „Szemet szemért” lesz a büntetésetek.

Vigyázzanak közületek azok, akik továbbra is életet pusztítanak, annak minden formájában. Én tudom, hogy mit tesztek. Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van egy köztetek lévő csoport által. Tudom, hogy azok az országok, akik a trágár jogszabályok által lázasan sietnek igazolni az abortuszt, pusztán csak bábok. Őket zsinegeken (zsinórokon) tartják, miközben az Egy Világ Csoport dallamára táncolnak, mely csak egyetlen mesternek engedelmeskedik. Az ő hűségük a fenevadé, akinek az a legnagyobb terve, hogy több százmillió életet pusztítson el, és aki már sikert ért el az abortusz bűne által. A meg nem született gyermekek könnyű célpontok a szemükben. Az abortuszt arra használják, hogy beavatkozzanak Törvényeimbe és az emberre hagyományozott legnagyobb Ajándékba: az Élet Ajándékába.

Az ember arroganciája, mely egyesült a fenevad „csípőfogásával” és azokkal közületek, akiket ő elbolondított, undorít Engem. Szeretetem erőteljes, de a ti gonosz szándékotok, hogy elpusztítsátok, ami az Enyém, olyan váratlanul lesz megállítva, hogy ti ordítani fogtok az életetekért. Hogyha most nem hívtok Engem a Megbékülés (gyónás) Ajándéka által, akkor alig lesz Irgalmasság mutatva irányotokba. Azok közületek, akik támogatják, vagy bárhogyan is részt vesznek a meg nem született gyermekek életének elvételében: ugyanazt a büntetést fogják elviselni. Pusztítsátok (csak) el azokat az ártatlan életeket és a saját életetek is el lesz véve! Szörnyű fájdalommal figyeltem oly hosszú időn át, hogy hogyan sértegettek Engem. A ti időtöknek most vége, mert ti most szigorúan meg lesztek büntetve ezért az Istenségemmel szembeni súlyos cselekedetért.

Ne feledjétek, csak kevés az időtök, hogy felhagyjatok az abortusz elfogadásával. Haragom hamarosan kiárad a Föld négy sarkára. Az abortusz bűne az, amiért az ember a legrosszabb büntetést fogja elviselni. Egy ország sem lesz kihagyva ezekből a büntetésekből. Csak azok lesznek megkímélve a szörnyű fájdalomtól, melyet a világnak okozok, akik nem engedélyezik az abortuszt.

Mivel Én vagyok az élet Szerzője, egy embernek sincs joga ahhoz, hogy Ellenem forduljon. Senkinek sem. Az, aki szembe mer szállni Velem, azáltal, hogy az élet elvételével utánoz Engem, meg lesz fosztva minden élettől.

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-tudom-hogy-az-abortusz-terve-vilagszerte-iranyitva-van/

 

2013.07.05 04:10

Drága szeretett leányom, van egy vallás, ami a legnagyobb fájdalmat okozza Nekem és ez az a hamis vallás, mely a fenevadat bálványozza. Az Egy Világrend a legnagyobb paródia a Valóságos Szentháromság egy Istennel szemben, és oly sok imára van szükségük azoknak, akik a Sátán házához tartoznak. Őket becsapják, elhitetve velük, hogy létezik egy másik isten, aki szereti őket. Azt mondják nekik, hogy a Szentháromság valótlanság és hogy az Én szeretett Atyám gonosz. Nem fogadják el Azt, Aki őket teremtette és a fejük annyi hazugsággal van tele, hogy ők sohasem fogják megnyitni elméjüket az Igazságra. Az okkult dolgok iránti odaadásuk miatt belekeveredtek a sátáni erőkbe, melyek felfalták a gyűlölettel eltelt lelküket, ami nemcsak az Isten iránti gyűlölettel van tele, hanem Isten minden gyermeke iránt is.

Ők csak önmagukat szeretik és az élvezet utáni sóvárgásuk kielégíthetetlen vággyal tölti el őket a több és több iránt. A világi élvezetek sokasága nem fogja kielégíteni őket, ezért van az, hogy egyéb trágárságokra vágyakoznak. Élvezetüket lelik az élet elvételében és semmiféle lelkiismeret furdalás sincs a lelkükben azért, hogy a brutális öldöklésért ők a vétkesek. Befolyásuk egyre terjed szerte a Földön, minden nemzetben és az ördög követői elvegyülnek a gazdagok, az üzleti vezetők, a fejedelemségek és a szervezetek között, beleértve a médiát, a törvények végrehajtását, az igazságszolgáltatást és az Egyházat.

Kérlek benneteket, ne becsüljétek alá hatalmukat. Bár ők kis számban vannak és bár társadalmatok nem minden részébe hatoltak be, mégis szörnyű károkat fognak okozni. Nemcsak eladták lelküket az ördögnek, de ők a fenevaddal és démonaival együtt más ártatlan lelkeket is a mélységbe fognak vonszolni.


Amennyiben ezt a rövid Keresztes Imahadjárat imáját imádkozzátok, Én megadom a Kegyelmeket mindazoknak, akik szeretnek Engem, hogy legyőzzék ezt a sötét és erőteljes csoportot, akik a nap minden pillanatában
átkoznak Engem.A Keresztes Imahadjárat 112. imája „Az Üdvösség Kegyelméért”Legdrágább Jézusom, hívlak Téged, hogy különleges Kegyelmeddel, az Üdvösség Kegyelmével borítsd be azok lelkét, akiket a Sátán megfertőzött.
Szabadítsd ki szegény lelküket a gonosz fogságból, amelyből nem tudnak kiszabadulni. Ámen.
Ezek a szegény lelkek lesznek az elsők, akik a fenevadra úgy fognak igényt tartani, mintha az a sajátjuk lenne és arcra borulnak majd, hogy imádják az Antikrisztust. Nektek minden erőtökkel imádkoznotok kell – mindnyájatoknak – hogy meg lehessen törni azt a hatalmat, amelyet a Sátán gyakorol fölöttük, és hogy megnyíljon a szívük Nagy Irgalmasságomra.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egy-vilagrend-a-legnagyobb-parodia-a-valosagos-szentharomsag-egy-istennel-szemben/—–
Római katolikus:

2018-07-0513. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Aki Isten ügyének hűséges szolgája, az nem rendülhet meg emberi fenyegetésektől.
Amásziás, Bétel papja, ezt üzente Jeroboám királynak: „Ámosz összeesküvést szít ellened Izrael házában; az ország nem tűrheti tovább mindenféle beszédjét!
Azt mondja ugyanis Ámosz: »Kard által fog meghalni Jeroboám, és Izraelt fogságba hurcolják országából!«”
Ámoszhoz pedig így szólt Amásziás: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!”
Ámosz így felelt Amásziásnak: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek.
De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és azt mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!«
Most pedig halljad az Úr szavát: Te így szólsz: »Ne prófétálj Izrael ellen, és ne beszélj Izsák háza ellen!«
Ezért így szól az Úr: »Feleséged a város cédája lesz, fiaid és leányaid kard által hullanak el, földedet felmérik és felosztják, te tisztátalan földön halsz meg, és Izraelt országából fogságba hurcolják!«”
Ez az Isten igéje.
Ám 7,10-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak. 10b. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr tanúságában bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
E: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos, * fényt gyújt a szemnek.
H: Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
E: Értékesebb az aranynál, * a legdrágább drágakőnél.
Édesebb a méznél, * a csorduló lépesméznél.
H: Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
Zsolt 18,8.9.10.11

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a béna ember meggyógyításával bizonyítja bűnbocsátó hatalmát.
Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyernek bűneid!«, vagy ha azt mondom: »Kelj föl, és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament.
Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,1-8″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-05


——
Görög katolikus:

A búza és a gyomok példázatának magyarázata36 Ezután Jézus elbocsátotta az embereket, és hazament. Tanítványai odamentek hozzá, és kérték: „Magyarázd el nekünk a búza és a gyomok példázatát!”

37 Jézus így válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. 38 A szántóföld a világ. A jó mag azokat jelképezi, akik Isten Királyságához tartoznak, a gyomok pedig azokat, akik a Gonoszhoz tartoznak. 39 Az ellenség, aki a gyomokat veti, a Sátán. Az aratás ennek a korszaknak a vége[c], az aratók pedig az angyalok.

40 Ahogy a gyomokat összeszedik és elégetik, úgy fog történni ennek a korszaknak a végén is. 41 Az Emberfia elküldi angyalait, hogy válogassák ki és gyűjtsék össze Királyságából mindazokat, akik gonosz dolgokat tesznek, és akik miatt az emberek vétkeznek. 42 Ezeket tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. 43 Ekkor azok, akik szeretik az igazságot, ragyogni fognak majd Mennyei Atyjuk Királyságában, mint a nap. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A31-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 18 Senki se csapja be magát! Ha valaki közületek azt gondolja, hogy a jelenlegi világ szerint bölcsnek számít, inkább legyen „bolonddá”, hogy valóban bölcs lehessen. 19 Miért? Mert ennek a világnak a bölcsessége Isten szemében bolondság. Ahogyan az Írás is mondja: „Isten a saját ravaszságukkal ejti csapdába a bölcseket.[a] 20 Másutt: „Az Örökkévaló ismeri a bölcsek gondolatait, és tudja, hogy semmit sem érnek.”[b] 21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel, hiszen minden a tiétek: 22 Pál, Apollós, Kéfás[c], a világ, az élet, a halál, a jelen meg a jövendő is. Minden a tiétek, 23 ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus meg Istené.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3%3A18-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/05
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

2013.07.07 17:35
“… Amikor az Igazságot kijelentik, akkor azt nem könnyű elfogadni, annak ellenére, hogy Az, Isten Szava. Mégis, amikor a hazugságokat Igazságnak öltöztetve mutatják be, akkor azt azonnal elfogadják és a legtöbb esetben meleg fogadtatással és tárt karokkal üdvözlik. Legyetek éberek a hazugságokra, melyeket Ellenségeim fognak bemutatni, akik szóvivőimként fogják magukat bejelenteni. Ők többféleképpen fognak félrevezetni benneteket, mert attól tartanak, hogy csalásaikban rajtakapjátok őket. Ők azzal fogják az idejüket tölteni, hogy majd olyanokkal vessék össze őket, akiket a világ, mint jó, szent és tiszta szolgákként ismer – akik közül sokan most a Mennyországban vannak Velem. Az összehasonlítás által ők az ilyen szentek hűséges tanítványainak fognak tűnni. Aztán ismételgetni fogják Tanításaim Igazságait, ami megzavar majd benneteket. Azt fogjátok mondani: ”De hogyan lehetséges ez?”, „Ez az ember az Igazságot mondja. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-az-isten-igazsagat-arra-fogja-hasznalni-hogy-a-megfelelo-pillanatig-moge-bujjon/

Isten, az Atya: Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van

Igazság Könyve:
2013.07.03 23:15

“Drága szeretett leányom, a háborúk és a zavargások – amint az meg volt jövendölve – futótűzként terjednek az egész Földön. A világnak csak nagyon kevés részére nem lesz hatása a háborúknak és a rémhíreknek.

Miközben a keserűség megosztja a nemzeteket, a bizalmatlanság és a félelem továbbra is polgári zavargásokat fog okozni, a hitetlen törvények továbbra is gyarapodni fognak úgy, hogy a gyilkosság és az abortusz, akárcsak a Szentségek elleni cselekedetek áthaladnak országaitokon. Sokan az ilyen törvények miatt fognak bűnbe esni és nagyon hamar megjelenik a lélek sötétsége miatt érzett fájdalom, és csak kevesen lesznek képesek ezt figyelmen kívül hagyni.

Miért van ilyen furcsa hangulat? – kérdezni fogják sokan ott, ahol már eltűnt az egymás iránti bizalom. Miért nehéz úgy élnünk az életünket, ahogyan azt Krisztus előírta? A félelem miatt, mert bolondnak neveznek minket? A válasz abban a tényben rejlik, hogy országaitok, egyik a másik után, nemcsak újból elítélnek Engem, hanem még a bűnt is jogszerűnek nyilvánítják ki. Amikor ez megtörténik, akkor a Sátán és hadserege ámokfutóvá válnak.

Ők már nagyon erőteljesek lettek és a liberális törvények által, melyek elnézik a bűnt, őket teljesen elfogadták és ennek eredményeként már nem lesz béke az ember szívében. Olyan ez, mintha a gyermekeket ellopnák szüleiktől, és fogságban tartanák, apró örömökkel etetnék őket, kárpótolván amiatt, hogy börtönben vannak. Annak ellenére, hogy örömöket kínálnak fel nekik, ezek nem hoznak vigaszt számukra. Helyette ezek a gyermekek nyugtalannak és üresnek fogják érezni magukat és sóvárogni fognak arra, hogy Igaz szeretetet érezzenek, amelyet csak a szülők jelenléte hozhat meg számukra.

Isten Jelenléte még mindig a nemzetetekben van, de mivel Engem, az Emberfiát, gyorsan elutasítanak az országotokba való gonosz törvények bevezetésével, és az egyházaitok által, olyanok lesztek, mint az eltévedt árvák, akik sehova sem hajthatják le fejüket.

Isten nélkül nincs béke. Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, aki Jelen vagyok Tanításaim által, lassan éhen haltok. Ne engedjétek az ilyen törvényeknek, hogy megakadályozzon benneteket Irántam való hűségetekben, mert ebben az időben eljövök hozzátok – sokkal inkább, mint eddig bármikor– és megadom nektek azt a vigaszt, amelyre vágyakoztok.

Szeretlek benneteket. Sírok elhagyatottságotok miatt és megígérem, hogy ez az üldöztetés rövid életű lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mikozben-a-keseruseg-megosztja-a-nemzeteket-a-bizalmatlansag-es-a-felelem-tovabbra-is-polgari-zavargasokat-fog-okozni/

2013.07.04 18:40

“Drága leányom, elérkezett az Én Időm, hogy erőszakkal beavatkozzak a világba, a Velem szembeni nagy bűn időszakában.

Türelmem próbára van téve és Haragom fellobbant, amint a legnagyobb sértéseknek vagyok szemtanúja, melyeket Ellenem követnek el.

Mint minden élőlény Megteremtője, Én vagyok az élet Szerzője. Úgy teremtem azt meg, ahogyan szeretném és Szent Akaratomnak megfelelően vetek véget annak. Amikor az ember megpróbál beavatkozni Akaratomba, akkor Én visszavágok, mert nem fogom eltűrni az ilyen gonoszságokat.

Azoknak mondom, akik bármelyik gyermekemet megölik: a ti életetek véget fog érni. El fogom venni az életeteket, nemcsak testben, de lélekben is. Nem lesz örök életetek, az meg sem adható nektek. Az élet, amelyet elvesztek, a ti bukásotok lesz. „Szemet szemért” lesz a büntetésetek.

Vigyázzanak közületek azok, akik továbbra is életet pusztítanak, annak minden formájában. Én tudom, hogy mit tesztek. Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van egy köztetek lévő csoport által. Tudom, hogy azok az országok, akik a trágár jogszabályok által lázasan sietnek igazolni az abortuszt, pusztán csak bábok. Őket zsinegeken (zsinórokon) tartják, miközben az Egy Világ Csoport dallamára táncolnak, mely csak egyetlen mesternek engedelmeskedik. Az ő hűségük a fenevadé, akinek az a legnagyobb terve, hogy több százmillió életet pusztítson el, és aki már sikert ért el az abortusz bűne által. A meg nem született gyermekek könnyű célpontok a szemükben. Az abortuszt arra használják, hogy beavatkozzanak Törvényeimbe és az emberre hagyományozott legnagyobb Ajándékba: az Élet Ajándékába.

Az ember arroganciája, mely egyesült a fenevad „csípőfogásával” és azokkal közületek, akiket ő elbolondított, undorít Engem. Szeretetem erőteljes, de a ti gonosz szándékotok, hogy elpusztítsátok, ami az Enyém, olyan váratlanul lesz megállítva, hogy ti ordítani fogtok az életetekért. Hogyha most nem hívtok Engem a Megbékülés (gyónás) Ajándéka által, akkor alig lesz Irgalmasság mutatva irányotokba. Azok közületek, akik támogatják, vagy bárhogyan is részt vesznek a meg nem született gyermekek életének elvételében: ugyanazt a büntetést fogják elviselni. Pusztítsátok (csak) el azokat az ártatlan életeket és a saját életetek is el lesz véve! Szörnyű fájdalommal figyeltem oly hosszú időn át, hogy hogyan sértegettek Engem. A ti időtöknek most vége, mert ti most szigorúan meg lesztek büntetve ezért az Istenségemmel szembeni súlyos cselekedetért.

Ne feledjétek, csak kevés az időtök, hogy felhagyjatok az abortusz elfogadásával. Haragom hamarosan kiárad a Föld négy sarkára. Az abortusz bűne az, amiért az ember a legrosszabb büntetést fogja elviselni. Egy ország sem lesz kihagyva ezekből a büntetésekből. Csak azok lesznek megkímélve a szörnyű fájdalomtól, melyet a világnak okozok, akik nem engedélyezik az abortuszt.

Mivel Én vagyok az élet Szerzője, egy embernek sincs joga ahhoz, hogy Ellenem forduljon. Senkinek sem. Az, aki szembe mer szállni Velem, azáltal, hogy az élet elvételével utánoz Engem, meg lesz fosztva minden élettől.

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-tudom-hogy-az-abortusz-terve-vilagszerte-iranyitva-van/

—–
Római katolikus:
2018-07-04

13. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Az Úr megkönyörül népén, de őszinte megtérést kíván.
A hűtlen népet prófétája által így inti az Úr:
A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor élni fogtok; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint valljátok.
Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, juttassátok diadalra az igazságot, amikor ítélkeztek; így talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradékán.
Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem.
Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; rá sem tekintek a békeáldozatra, amelyet hizlalt állatokból mutattok be.
Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom.
Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak az igazságosság.

Ez az Isten igéje.
Ám 5,14-15.21-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. 23b. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Halljad, én népem, hadd szóljak: † Én vagyok Isten, a te Istened, * Izrael, ellened tanúskodom.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Úgyis enyém az erdők minden vadja, * és a hegyeknek ezernyi vadállata.
Ismerem én az ég minden madarát, * és az enyém, ami csak a réten mozdul.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Ha éheznék, nem szólnék neked, * mert enyém a föld és egész teljessége.
Megeszem talán a bikák húsát, * vagy a bakok vérét iszom?
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem?
Hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,7.8-9.10-11.12-13.16bc-17

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott minket az igazság igéje által, * hogy a teremtmények első zsengéje legyünk. Jak 1,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus kiűzi a gonosz lelket két megszállottból.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni.
A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?
Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett.
A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent jelentettek, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,28-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-04


——
Görög katolikus:

Mert azt mondja az Írás:

„Amit szem nem látott,
    fül soha nem hallott,
    ember szíve meg sem sejtett,
olyan dolgokat készített Isten
    azoknak, akik szeretik őt.”[a]

10 Nekünk azonban Isten mégis megmutatta ezeket a dolgokat a Szent Szellem által, aki mindent megvizsgál és kikutat, még magának Istennek a mélységes gondolatait is. 11 Mert senki sem ismerheti a másik ember gondolatait, csakis az illető saját szelleme, amely benne lakik. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri más, csak Isten Szelleme. 12 Mi azonban nem ennek a világnak a szellemét kaptuk, hanem az Istentől származó Szent Szellemet, hogy általa megismerjük mindazt, amit Isten nekünk ajándékozott.

13 Amikor ezekről a dolgokról beszélünk, nem az emberek bölcsessége szerint szólunk, hanem úgy, ahogy a Szent Szellem tanít: szellemi dolgokat szellemi módon magyarázunk. 14 Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Szellem segítségével lehet megismerni. 15 A szellemi ember viszont mindent képes megvizsgálni és helyesen értékelni. Őt azonban — a nem szellemi emberek — nem tudják kiismerni és helyesen értékelni. Mert, ahogyan az Írás mondja:

16 „Ki ismeri és érti az Örökkévaló gondolatait,
    s tanácsot ki adhat neki?”[b]

Márpedig mi Krisztus gondolatai, szándékai és gondolkozásmódja szerint gondolkozunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+2%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten az, aki felnevel titeket

Veletek azonban, testvéreim, eddig nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekkel, hanem csak úgy, mint akik a Krisztus követésében még kisgyermekek: nem szellemi, hanem testi természetűek. Úgy tanítottalak benneteket, ahogy az anya tejjel táplálja a gyermekét. Tejjel és nem felnőtteknek való étellel, hiszen azt még nem bírtátok volna el. Sőt, még most sem tudnátok befogadni, hiszen még mindig a régi emberi természet uralkodik bennetek! A köztetek lévő féltékenység és a veszekedések ugyanis ezt mutatják. Úgy viselkedtek, mint a hitetlenek. Amikor egyikőtök azt mondja: „Pált követem”, a másik meg így szól: „én Apollós embere vagyok”, vajon nem úgy beszéltek-e, ahogy a hitetlenek szoktak?

Mert ugyan kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Csak Isten szolgái, akik elvezettek benneteket a hitre, ahogyan az Úr erre képessé tette őket. Igen, én ültettem el bennetek az Isten beszédét, Apollós öntözte a palántát, de mégis Isten az, aki felnevelte. Tehát nem az a fontos, aki elülteti, sem nem aki öntözi, hanem egyedül Isten, mert ő neveli fel. Aki elülteti, meg aki öntözgeti, egy célért dolgoznak, és mindketten jutalmat kapnak érte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A mustármag és a kovász példázata31 Ezután egy másik hasonlatot is mondott nekik: „Isten Királysága hasonló ahhoz, mikor egy ember a kertjébe mustármagot vet. 32 Ez a legkisebb a magok között, de mire felnő, nagyobb lesz minden más kerti növénynél. Szinte fává nő, rászállnak a madarak, és fészket raknak az ágai között.”

33 Mondott nekik egy másik hasonlatot is: „Isten Királysága hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

34 Jézus mindig ilyen jelképes történetek segítségével tanította az embereket, példázatok nélkül nem mondott nekik semmit. 35 Így teljesedett be, amit Isten a prófétán keresztül mondott:

„Példázatok és hasonlatok által szólok.
    Olyan titkokról beszélek,
    amelyek a világ teremtése óta rejtve voltak.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A31-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–