It seems you're using an unsafe, out-of-date browser. CLOSE(X)

Maradjatok szorosan Mellettem! – Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem!

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:

2020-05-05

húsvét 4. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Jézus tanítványait először Antióchiában nevezték keresztényeknek.
Azok a hívek, akik az István diakónus miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették.
Akadt azonban köztük néhány ciprusi és cirenei férfi is, akik Antióchiába érve a görögökkel is szóba álltak, és
hirdették nekik az Úr Jézusról szóló evangéliumot. Velük volt az Úr segítsége, úgyhogy sokan megtértek, és az Úr hívei lettek.
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is. Ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor megérkezett, örvendezve látta az Úr kegyelmét, mindenkit buzdított, hogy őszinte szívvel ragaszkodjék az Úrhoz, mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Így aztán nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz.

Barnabás erre elutazott Tarzusba, hogy fölkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte őt Antióchiába. Egy álló esztendőn keresztül részt vettek az összejöveteleken, és nagyon sok embert tanítottak. A tanítványokat először Antióchiában nevezték el krisztusiaknak, azaz keresztényeknek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 11,19-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot. (Mk 16,15 – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajlékait.
Dicső dolgokat mondanak rólad, * Isten városa.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, a tírusziak és a néger népek.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr számba veszi a népeket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 86,1-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak,” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János Könyvéből
Részlet Jézus jeruzsálemi beszédéből: „Én és az Atya egy vagyunk.”
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el.
 Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya
egy vagyunk.”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-05

“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust.

A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett.

A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult,

és nagy öröm volt abban a városban.

Már régebben élt abban a városban egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert valami igen nagynak állította magát.

10 A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: “Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.”

11 Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket.

12 De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt.

13 Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.

14 Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.

15 Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában,

16 mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.

17 Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.

——————————

“… Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”
——————————

27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.”

28 Ekkor megkérdezték tőle: “Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?”

29 Jézus ezt felelte nekik: “Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”

30 Erre megkérdezték: “És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel?

31 Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.”

32 Jézus pedig így válaszolt nekik: “Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.

33 Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+8%3A5-17%3B+++++John+6%3A27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:
2020-05-04

húsvét 4. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten minden népet meghív a keresztény életre.
Amikor az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét, a Jeruzsálembe visszatérő Pétert néhányan a kereszténnyé lett zsidók közül szemrehányással illették: „Te olyan embereket látogattál meg, és olyanokkal étkeztél együtt, akik nem tartják meg a mózesi törvény előírásait.”
Péter erre hozzáfogott és szép sorjában elbeszélte nekik az eseményeket:
„Joppé városában tartózkodtam és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le négy csücskénél fogva az égből egészen elém. Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. Egyúttal hangot is hallottam, amely így szólított meg: »Péter, kelj föl, öld meg és egyél belőle!« De én szabadkoztam: »Szó se lehet róla. Uram, hiszen közönséges vagy tisztátalan ételt sohasem vettem a számba.« Ekkor a mennyei hang másodszor is megszólalt: »Amiről Isten úgy nyilatkozott, hogy tiszta, azt te ne tartsd tisztátalannak!« Ez háromszor megismétlődött, azután az egész fölemelkedett az égbe.
Akkor nyomban három férfi állt meg a ház előtt, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. A Szentlélek felszólított, hogy habozás nélkül tartsak velük. Velem jött hat testvér is, és így tértünk be Kornéliusz házába. Ő aztán elmondta, hogy házában angyal jelent meg neki, és felszólította: »Küldj Joppéba! Hívasd el Simont, más néven Pétert! Ő olyan tanítást hirdet neked, amely által üdvözülsz te és egész házad népe.«
Alighogy beszélni kezdtem nekik, leszállt rájuk a Szentlélek, akárcsak kezdetben mireánk. Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor így szólt: »János csak vízzel keresztelt, ti ellenben a
Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni.« Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek Isten útjába?”
Ennek hallatára a tanítványok lecsillapodtak, és dicsőítették Istent: „Így hát a pogányoknak is megadta Isten az örök életre vezető
bűnbánatot!”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 11,1-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. (Vö. Zsolt 43,3a – 4. g tónus)
Vagy: Alleluja. 4, szám
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.
Odalépek Isten oltárához, † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent,
Vagy: Alleluja.
Zsolt 41,2-3;42,3.4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem enyéimet, és ők ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítője.
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Ezek az evangélium igéi.

„A” évben ezt az Evangéliumot az előző vasárnap olvastuk. Ezért ma a következőt olvassuk helyette:  *
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a jó Pásztor, aki életét adja juhaiért.
Abban az időben Jézus így szólt:
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elra­gadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én
vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,1-10 “A” évben: Jn 10,11-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-04

*

https://boldogozseb.hu/mise-olvasmanyai-c-ev-lista

————
Ortodox (Görög keleti): 

Istvánt elfogják és vádolják

István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.

Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal;

10 de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt.

11 Ekkor felbújtottak embereket, akik ezt mondták: “Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.”

12 Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.

13 Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: “Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.

14 Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.”

15 Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.

István védőbeszéde

7.1 A főpap megkérdezte: “Valóban így van ez?”

Ő erre így szólt: “Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,

és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.

Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.

Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke.

—————————–

47 de Salamon épített neki házat.

48 A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja:

49 A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr -, vagy hol van az én nyugalmam helye?

50 Nem az én kezem alkotta-e mindezt?

51 Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.

52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,

53 akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”

Istvánt megkövezik

54 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.

55 Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll.

56 Ekkor így szólt: “Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”

57 Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak;

58 azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.

59 Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: “Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

60 Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+6%3A8-7%3A5%2C+47-60%3B+++++John+4%3A46-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/05/04

—–

Újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:

2020-05-03

Húsvét 4. vasárnapjaKezdőének:
Telve van a föld az Úr irgalmával, az egek az Úr szavára lettek, alleluja. (Zsolt 32,5-6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Isten Úrrá és Messiássá tette Jézust.
Pünkösd napján Péter a tizenegy (apostol) kíséretében előlépett és hangos szóval így beszélt:
„Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!” E szavak hallatára fájdalom járta át a szívüket, és megkérdezték Pétert meg a többi apostolt: „
Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” Péter azt felelte: „Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Akkor elnyeritek a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de a mi Urunk, Istenünk
hívja őket.” Még más szavakkal is biztatta és buzdította őket: „Engedjétek, hogy kimentsünk benneteket ebből a romlott nemzedékből!”
Erre azok, akik hajlottak szavára, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy
háromezer lélek tért meg.
Ez az Isten igéje.  

ApCsel 2,14a.36-41

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 9. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemen illatos olaj csillog, * serlegem megtöltöd bőkezűen.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Megtértetek lelketek Pásztorához.
Szeretteim!
Ha a jót teszitek és türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt. Hiszen erre kaptatok meghívást, mert Krisztus is szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy a nyomában járjatok: „Bűnt nem követett el, s hamisság nem volt a szájában.”
Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra. Vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebei szereztek számotokra gyógyulást. Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és oltalmazójához.

Ez az Isten igéje.
1Pét 2,20b-25

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem. Jn 10,14 – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Én vagyok a juhok kapuja.
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél.
Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Ezek az evangélium igéi.  

Jn 10,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-03

————
Ortodox (Görög keleti): 

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. “

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.”

—–

Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“…

….”

———-
Római katolikus:

2020-05-02

húsvét 3. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Egyház az üldöztetések ellenére is erősödik, és a Szentlélek békéjében él.
A jeruzsálemi üldözés elmúltával az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett, és tovább terjedt. Az Úr félelmében élt, és a Szentlélek vigasztalása töltötte el.
Ekkor történt, hogy Péter mindenhová elment. Így a Liddában élő hívekhez is eljutott. Ott egy Éneász nevű béna emberre talált, aki már nyolc éve ágyban feküdt. Péter megszólította: „Éneász, Jézus Krisztus
meggyógyít téged. Kelj föl, és vesd be ágyadat!” Az nyomban fel is kelt, Lidda és Száron lakói mindnyájan látták a meggyógyultat, és megtértek.
Joppében volt a tanítványok között egy asszony. Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint gazella. Sok jót tett, és bőven juttatott a rászorulóknak. Éppen azokban a napokban megbetegedett és meghalt. Lemosták tehát, és felravatalozták az emeleti teremben. Mivel Lidda közei esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott tartózkodik, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Késedelem nélkül siess hozzánk!”
Péter rögtön útnak indult velük együtt. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Az özvegyek mind körülállták, és
sírva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket Tabita még életében készített számukra. Péter mindenkit kiküldött, majd térdre borulva imádkozott. Azután a halotthoz fordult, és felszólította: „Tabita, kelj föl!”
Erre ő felnyitotta szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter kezét nyújtotta neki, és fölsegítette. Azután behívta a híveket meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy Tabita él. Az eseménynek egész Joppéban híre terjedt, és
sokan hittek az Úrban.
Ez az Isten igéje. 

ApCsel 9,31-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott. (Vö. 12. vers. – 7 b. tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
E: Amit az Úrnak fogadtam, * megadom egész népének színe előtt.
Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
H: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
E: Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 115,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Eucharisztia hitet kíván tőlünk.
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,60-69″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-02

————
Ortodox (Görög keleti): 

21 Az apostolok engedelmeskedtek, és már hajnalban a Templom udvarába mentek, ahol tanítani kezdték az összegyűlteket.

Amikor a főpap megérkezett a kíséretével együtt, összehívta a Főtanácsot, vagyis Izráel vezetőinek testületét, majd őröket küldött a börtönbe, hogy hozzák eléjük az apostolokat. 22 Az őrök oda is mentek, de nem találtak ott senkit. Visszamentek a Főtanácshoz és jelentették: 23 „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. Mikor azonban bementünk, senkit sem találtunk odabent.” 24 A templomőrség kapitánya és a főpapok zavarba jöttek, és azon gondolkodtak, hogy vajon mi történhetett. 25 Ekkor valaki ezt a hírt hozta: „Azok a férfiak, akiket börtönbe zártatok, a Templom udvarában tanítják a népet!” 26 Ekkor a kapitány az őrökkel együtt odament, és elhozták az apostolokat, de erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezik a katonákat.

27 Miután a Főtanács elé állították az apostolokat, a főpap ezt mondta nekik: 28 „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek[a] a haláláért!”

29 Erre Péter a többi apostollal együtt így válaszolt: „Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek! 30 Ősapáink Istene feltámasztotta a halálból Jézust, akit ti keresztre feszítve megöltetek. 31 Felemelte, a jobb oldalára ültette, uralkodóvá és megváltóvá tette őt, hogy általa visszatérítse magához Izráelt, és a bűneiket megbocsássa. 32 Mi tanúi vagyunk ennek, és erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.”

33 Ennak hallatára a Főtanács tagjai dühükben a fogukat csikorgatták, és meg akarták ölni az apostolokat.

—————————-

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait. …”

——————————-

“… 14 Az emberek látták ezt a csodát, amelyet Jézus tett, és ezt mondták: „Biztosan ő az a Próféta,[a] akinek el kellett jönnie!”

15 Jézus észrevette, hogy az emberek már-már meg akarják ragadni, hogy akár erőszakkal is királlyá tegyék. Ezért ismét félrevonult tőlük, és elment a hegyek közé egyedül. ….”

——————————-

“… ne feledjétek  el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek  szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

“…  minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”

“…  Én Vagyok az Igazság. …”

“…  Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”

——————————-

“….

A vízen jár

16 Estefelé a tanítványok lementek a tóhoz, 17 beszálltak egy halászbárkába, és elindultak a túlsó partra, Kapernaum felé. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem jött vissza hozzájuk. 18 Erős szél fújt, és egyre nagyobb hullámok támadtak a tavon. Már vagy öt-hat kilométerre eltávolodtak a parttól, 19 amikor meglátták Jézust, amint a vízen járva közeledett hozzájuk. Nagyon megrémültek, 20 de Jézus így biztatta őket: „Én vagyok az, ne féljetek!” 21 A tanítványok nagyon megörültek, s be akarták venni Jézust a bárkába, de hirtelen már partot is értek ott, ahová igyekeztek.

Az emberek keresik Jézust

22 Másnap a túlsó parton maradt tömeg észrevette, hogy a tanítványok elmentek azzal az egyetlen bárkával, amely ott volt, de Jézus nem ment velük. 23 Ugyanakkor néhány másik bárka érkezett Tibériásból, nem messze attól a helytől, ahol a kenyeret ették, miután Jézus hálát adott. 24 Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust.

Én vagyok az élet kenyere

25 Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”

26 Jézus ezt válaszolta: „Igazán mondom nektek: nem azért kerestek engem, mert láttátok csodákat, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. 27 Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret kapjatok, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Ezt a kenyeret majd az Emberfia adja nektek, mert ő az, akit Isten erre felhatalmazott.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%205:21-33;%20%20%20John%206:14-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/02

—–
 
———————–
Tóra:

A papokra vonatkozó törvények

21.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Add tudtára a papoknak, Áron fiainak a következő törvényeket. A pap a közelébe se ne menjen a halottnak, hogy tisztátalanná ne legyen! Ez alól kivételt jelent, ha közeli hozzátartozója hunyt el: anyja, apja, fia, leánya, fiútestvére, hajadon leánytestvére. Ez utóbbi is közeli hozzátartozónak számít, mert nem ment férjhez. Az ilyen közeli hozzátartozók esetében a pap részt vehet a temetéssel kapcsolatos családi eseményekben. Viszont ha az elhunyt személy a papnak csak a házassága révén rokona, akkor a pap maradjon távol a gyásztól és temetéstől, hogy ne legyen tisztátalanná.

A pap ne nyírja kopaszra a fejét, még részlegesen se, ne nyírja le a szakállát, vagy annak a végét, se ne vágjon sebeket a testén a gyász kifejezéséül.

A papok maradjanak Istenük számára szentek, és ne hozzanak gyalázatot Istenük nevére, mert a papok mutatják be az áldozatokat és a kenyereket az Örökkévalónak — ezért szentek legyenek!

A pap az Örökkévalónak van szentelve, ezért nem vehet feleségül olyan nőt, aki előzőleg már szexuális kapcsolatban volt más férfival. Tehát elvált vagy parázna nőt, vagy olyat, akit megerőszakoltak, nem vehet feleségül. A nép szentnek tekintse a papot, mert ő mutatja be Istennek a szent kenyereket. Én, az Örökkévaló, szent vagyok. Én vagyok, aki megszentel. Ezért a papot is tekintsétek szenteknek.

Ha egy pap leánya prostituálttá lesz, gyalázatot hoz magára és az apjára is, ezért az a leány halállal lakoljon: meg kell égetni.

10-11 A főpapra, akinek fejére a felszentelésekor a szent olajat öntötték, s aki a főpapi öltözetet viseli, a következő törvények vonatkoznak. A közelébe se menjen a halottnak, hogy tisztátalanná ne legyen! Ne vegyen részt még a saját családja gyászában se: ne hagyja gondozatlanul a haját, ne szaggassa meg a ruháit, még akkor se, ha apja vagy anyja hunyt el. 12 Akkor se hagyja el a szent hely területét, ha közeli hozzátartozója hal meg, mert ezzel tisztátalanná válhat, és akkor a szent helyet is tisztátalanná tenné. Maradjon szent és rituálisan tiszta, hiszen amikor főpappá szentelték, Istenének szent olaját öntötték a fejére! Én vagyok az Örökkévaló!

13 A főpap csak hajadon és szűz leányt vehet feleségül. 14 Nem szabad feleségül vennie sem özvegyet, sem elváltat, sem olyat, aki parázna vagy akit megerőszakoltak. Csak saját népe közül való hajadon és szűz leányt vehet feleségül, 15 hogy a leszármazottjai is szentek legyenek a nép között. Én vagyok az Örökkévaló, aki a főpapot megszenteltem.”

16 Azután ezt mondta Mózesnek az Örökkévaló: 17 „Szólj Áronnak, hogy ha a leszármazottjai közül valaki testileg fogyatékos, az nem viheti az Örökkévaló elé a szent kenyereket. Ez nemzedékről nemzedékre érvényes törvény. 18 Testi fogyatékos személy nem végezhet papi szolgálatot az Örökkévaló oltáránál. Tehát ha valaki vak, sánta, az arca deformálódott, 19 keze vagy lába eltörött, 20 háta púpos, aki törpe növésű, akinek szeme vagy látása nem egészséges, akinek rosszindulatú bőrbetegsége van, vagy a bőrén fekély van, vagy a heréi nem épek, az nem végezhet papi szolgálatot.

21 Akinek Áron leszármazottjai közül akinek ilyen testi fogyatékossága van, az nem járulhat az oltárhoz, hogy áldozatot mutasson be az Örökkévalónak. Ha fogyatékos, akkor nem viheti az Örökkévaló elé a szent kenyereket. 22 Viszont az ilyen fogyatékos családtag is szabadon ehet a szent kenyerekből és a papoknak engedélyezett szent és az igen szent áldozatokból. 23 Azonban semmiképpen nem mehet be a függönyön túlra, a Szentek Szentjébe, vagy nem mehet az oltárhoz közel fogyatékossága miatt. Ne tegye szentségtelenné a szent helyet és a szent dolgokat, mert én vagyok az Örökkévaló, aki megszentelem ezeket.”

24 Mózes tehát tudtára adta Áronnak és fiainak, meg Izráel egész népének mindezeket.

22 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Mondd meg Áronnak és a fiainak, hogy bánjanak tisztelettel és nagyon gondosan azokkal az áldozatokkal, amelyeket Izráel népének fiai nekem hoznak, mert azok szentek. Ne gyalázzák meg szent nevemet, mert én vagyok az Örökkévaló! Ezt mondd nekik: mostantól fogva, ha valamelyik leszármazottjuk éppen tisztátalan állapotban van, de mégis hozzáér az Örökkévalónak fölajánlott szent áldozatokhoz, akkor soha többé nem járulhat az Örökkévaló jelenlétébe, s ezzel végleg elveszíti papi hivatását. Én vagyok az Örökkévaló.

….
….”

“…15 Cádók leszármazottjai, a lévita papok azonban hűségesek maradtak hozzám: ellátták a Templomban a papi szolgálatot akkor is, amikor egész Izráel elfordult tőlem. Ezért ők közel jöhetnek hozzám, hogy papi szolgálatot végezzenek előttem, és bemutassák az áldozatokat: az állatok kövér részeit és a vért. 16 Ők lépjenek be a Templom épületébe, ők járulhatnak asztalomhoz, hogy szolgáljanak nekem. Ők nekem szolgáljanak!

17 Amikor a belső kapukon keresztül belépnek a belső udvarra, lenvászon ruha legyen rajtuk. Amíg a belső kapuknál, vagy a Templomban végzik szolgálatukat, ne viseljenek semmiféle gyapjúholmit! 18 Fejükön is lenvászon turbánt hordjanak, és még alsóruházatuk is lenvászonból készüljön! Úgy öltözködjenek, hogy ne izzadjanak meg! 19 Amikor pedig kimennek a nép közé a külső udvarba, előzőleg öltözzenek át: vessék le ruháikat, amelyekben szolgálatukat végezték, és hagyják azokat a szent területen, a szobáikban. Vegyenek fel más ruhákat, és úgy menjenek ki. Máskülönben a szent ruhákat az emberek megérinthetnék, és így a papok akaratlanul is megszentelnék az embereket.

20 A papok soha ne borotválják kopaszra a fejüket, de ne engedjék hosszúra se nőni a hajukat! Időnként nyírják meg, és tartsák rendben.[a] 21 Amikor a belső udvarba indulnak, hogy ott szolgálatukat végezzék, előtte soha ne igyanak bort! 22 Amikor megházasodnak, Izráel népéből hajadon leányt vegyenek feleségül, vagy egy meghalt pap özvegyét. Azonban férjétől elvált asszonyt, vagy más özvegyet nem vehetnek el.

23 A papok tanítsák népemet a szent és a közönséges, valamint a tiszta és tisztátalan közötti különbségre. 24 Vitás kérdésekben ők bíráskodjanak, és törvényeim szerint hozzanak ítéletet! Az ünnepekre vonatkozó törvényeimnek és rendelkezéseimnek engedelmeskedjenek, és a szombati nyugalmam napját szenteljék meg! 25 Ha meghal valaki, a papok közelébe se menjenek a holttestnek, nehogy tisztátalanná váljanak! Kivételnek számít, ha a papnak valamelyik közeli rokona halt meg: apja, anyja, gyermeke, fiútestvére, vagy hajadon leánytestvére — ilyen esetekben vállalhatják, hogy közel mennek a halotthoz, és ezáltal tisztátalanná válnak. 26 Amikor ezután újra megtisztultak, várjanak még hét napot, mielőtt visszatérnek a templomi szolgálatba! 27 Amikor pedig visszatérnek a szent területre, előbb mutassanak be bűnért való áldozatot, csak azután lépjenek be a belső udvarba és a szentélybe.

28 Ami pedig a papok örökségét illeti: én vagyok az ő örökségük! Ne jelöljetek ki saját birtokot a számukra Izráel földjéből: Én vagyok az ő birtokuk! 29 A papoké lesz minden ételáldozat, bűnért való áldozat, vétekáldozat, és minden fogadalmi ajándék. Ezeket csak ők ehetik meg. 30 Minden fajta terményből, gyümölcsből és a lisztből az első rész a papokat illeti. Ha ezt megadjátok nekik, áldás száll egész családotokra és háztartásotokra. 31 A papoknak nem szabad megenniük olyan ételt, amelyet elhullott, vagy vadállat által megölt madár, vagy más állat húsából készítettek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+44:15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————————

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Én Vagyok az Igazság. …”

———-
Római katolikus:

2020-05-01

húsvét 3. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten kiválasztja Sault a nemzetek apostolának.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézenfogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.
Az Úr pedig folytatta: „Menj az Egyenes-utcába! Keresd meg Júdás házában a tarzusi Sault! Nézd, éppen imádkozik!”
Ugyanekkor Saulnak is látomása volt: Ananiást látta, ahogy belép őhozzá, és ráteszi kezét, hogy visszanyerje látását.
Ananiás ekkor így tiltakozott az Úr előtt: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyi gonoszságot követett el Jeruzsálemben szentjeid ellen. Felhatalmazása van a főpapoktól, hogy itt is elfogjon mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy hirdesse nevemet a pogányoknak, a királyoknak és a választott nép fiainak. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elment. Belépett a házba, rátette kezét Saulra, és így beszélt hozzá: „Saul testvér! Urunk, Jézus, aki megjelent neked idejövet az úton, ő küldött ide engem, hogy visszanyerd látásodat, és eltelj a Szentlélekkel.”
Hirtelen mintha valami hályogféle hullott volna le a szeméről. Visszanyerte látását.
Megkeresztelkedett, majd ételt vett magához, és erőre kapott. Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 9,1-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2.

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, * az bennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus teste az Eucharisztiában valóban ételünk, vére italunk.
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.

Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és
meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,52-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-01

“… Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Anániás és Szafira halála

5.1 Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, hogyan foglalhatta el a Sátán ennyire a szívedet? Megpróbáltad becsapni a Szent Szellemet, és félretettél magadnak az eladott föld árából! Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek. Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették.

Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?”

„Igen, ennyiért” — válaszolta az asszony.

Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” 10 Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy Szafira meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. 11 Ezért az egész gyülekezet nagyon megrettent, és mindazok is, akik hallottak az esetről.

—————————-

“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része. …”

“…. Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

—————————-

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.

31 Ha csak én tanúskodnék saját magamról, az nem lenne érvényes. 32 Valaki más az, aki tanúskodik rólam, és az ő tanúskodása kétség nélkül hiteles.

33 Ti megkérdeztétek Bemerítő Jánost, és ő hűségesen tanúskodott a valóságról. 34 Bár nem szorulok rá, hogy emberek tanúskodjanak mellettem, mégis emlékeztetlek titeket arra, amit ő mondott rólam, hogy üdvösségre jussatok. 35 János olyan volt, mint egy égő fáklya, amely megvilágítja az utat. Ti azonban csak ideig-óráig akartátok a világosságát élvezni.

36 Mellettem azonban erősebb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: a tetteim! A feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy elvégezzem, azok bizonyítják, hogy ő küldött engem. 37 Sőt, maga az Atya is tanúskodott rólam, aki engem elküldött! Ti azonban soha nem hallottátok a hangját, sem nem láttátok az arcát. 38 A szavai sem élnek bennetek, mert nem hisztek annak, akit hozzátok küldött, s aki által üzent nektek. 39 Buzgón tanulmányozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azok által kaptok örök életet. Jóllehet az Írások is rólam tanúskodnak, 40 mégsem akartok hozzám jönni, hogy örök életetek legyen!

41 Emberektől nem fogadok el dicsőséget vagy elismerést. 42 Jól ismerlek titeket, és tudom, hogy valójában nincs bennetek Isten iránti szeretet! 43 Bár engem Atyám küldött, hogy képviseljem őt, ti mégsem fogadtok be. Ha valaki más jön majd a saját hatalmával, azt el fogjátok fogadni! 44 Hogyan is tudnátok bennem hinni? Hiszen ti nem az egyetlen igaz Istentől, hanem egymástól akartok dicsőséget és elismerést kapni.

45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atya előtt! Éppen az lesz a vádlótok, akiben reménykedtek: Mózes! Mert ha neki hittetek volna, 46 akkor bennem is hinnétek, hiszen énrólam írt. 47 De ha az ő írásainak nem hisztek, hogyan hihetnétek az én szavaimnak?”

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

6.1 Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította.

…”

—–
 
“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.
az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

Ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket.
…. 
hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.
Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot.…”
———-
Római katolikus:

2020-04-30

húsvét 3. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki teljes szívből hisz, méltó a keresztségre.
A jeruzsálemi üldözés idején az Úr angyala így szólt Fülöp diakónushoz: „Kelj föl! Menj délnek, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába vezeti”
Fülöp felkerekedett és elindult. Egyszer csak megpillantotta az etióp királynőnek, Kandákénak egyik udvari főemberét, aki a királynő kincstárát kezelte. Az etióp kincstárnok Jeruzsálemben volt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás próféta könyvét olvasta.
A Szentlélek akkor így szólt Fülöphöz: „Menj, és szegődjél oda a kocsihoz!” Fülöp odasietett, és hallotta, hogy Izajás próféta könyvéből olvas. Megkérdezte: „Érted-e, amit olvasol?” Az így válaszolt: „Hogyan érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza?”
Meg is kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Éppen ezt a szentírási részletet olvasta:
Mint a juhot, úgy vitték
leölésre, s miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.
Megaláztatásában vétetett el róla az
ítélet.
Ki sorolhatja fel nemzedékét?
Hiszen élete elvétetik a földről.

Az udvari tiszt odafordult Fülöphöz: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?”
Fülöp akkor beszélni kezdett, és az írásnak ebből a részletéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint továbbhaladtak az úton, valamilyen vízhez érkeztek. Az udvari tiszt akkor megszólalt: „Nézd, itt a víz; mi akadályozza hát, hogy megkeresztelkedjem?”
Ezzel megállíttatta a kocsit, majd Fülöppel együtt lement a vízbe, és Fülöp megkeresztelte. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és az udvari tiszt nem látta őt többé. Örvendezve folytatta útját, és öröm volt a szívében.
Fülöp pedig Azótusban találta magát, és amíg csak Cezáreába nem ért, útközben minden helységben hirdette az evangéliumot.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 8,26-40

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd az Istent, nagy világ! (Vö. 1. vers. 13. számú responzum. – 10. tónus)
Vagy: Alleluja. 10. szám.
Előénekes: Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek.
Hívek: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Életet ő ad lelkünkbe, * s lábunkat meginogni nem hagyja.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Isten, aki nem vetette el imámat, * és nem vonta meg tőlem irgalmát.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 65,8-9.16-17.20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a szentáldozásban az élet kenyere.
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: »Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.« Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,44-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-30

“… Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha.…”
————
Ortodox (Görög keleti): 

1.1Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. …” 

——————————————–

“… Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.
….
Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”
“… Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.
….
Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: …”
——————————————–
“…

13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben. …”

—————————————-

“…

Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

…”
—————————————-

“…

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.

——————————–

“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”
——————————–

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

2.1 Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért.Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt. …”

——————————–
….
….
….”
—–
“… Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

Akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:
04-29

Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Szeretteim!
Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt.
De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.
1Jn 1,5-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket! (Vö. 1a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
Zsolt 102,1-2.3-4.8-9.13-14.17-18a

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11, 25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elöl, de feltárta a kicsinyeknek.
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-29

“… Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem! …”
“… Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

————

Ortodox (Görög keleti): 

13 A vallási vezetők látták, hogy Péter és János milyen bátrak, s mikor megtudták, hogy tanulatlan és egyszerű emberek, nagyon elcsodálkoztak. Azt is tudták róluk, hogy Jézus követői voltak, 14 de mivel a meggyógyított férfi ott állt mellettük, nem tudtak semmit sem válaszolni.

15 Ekkor kiküldték őket a teremből, és így tanakodtak: 16 „Mit tegyünk ezekkel? Mert kétségtelenül csodát tettek, ezt mindenki tudja Jeruzsálemben, ezt mi sem tagadhatjuk le. 17 Valahogy mégis meg kell akadályoznunk, hogy ez tovább terjedjen a nép között. Tehát fenyegessük meg őket, hogy többé senkinek se beszéljenek annak az embernek[a] a nevében!”

18 Majd behívták Pétert és Jánost, és megparancsolták nekik, hogy többé senkinek ne beszéljenek Jézusról, és ne tanítsanak az ő nevében. 19 Az apostolok erre így válaszoltak: „Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek engedelmeskedünk, mint neki! 20 Ami azonban minket illet, mi nem hallgathatunk, hanem beszélnünk kell arról, amit láttunk és hallottunk.” 21 Ekkor a vezetők még egyszer megfenyegették, majd szabadon engedték őket. Nem tudták sehogyan sem megbüntetni őket, mert az egész nép dicsérte Istent a történtek miatt, 22 hiszen a koldus, akivel a csoda történt, már negyven éves is elmúlt!

———————-

17 Jézus ezt mondta nekik: „Mindaddig, amíg Atyám dolgozik, én is dolgozom!” 18 Emiatt még inkább meg akarták ölni, mivel megszegte a szombatra vonatkozó törvényt, ráadásul Istent is apjának nevezte, s ezzel egyenlővé tette magát Istennel.

Jézus isteni hatalma

19 Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet a saját elhatározásából, csak azt, amit az Atyától lát, mert látja, hogy mit tesz az Atya, és ő is ugyanazt teszi. 20 Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még ezeknél nagyobb dolgokat is fog rábízni, s akkor fogtok majd igazán csodálkozni! 21 Az Atya feltámasztja a halottakat, és életet ad nekik. Ugyanígy a Fiú is életet ad azoknak, akiknek akar.

22 Az Atya senkit sem ítél, hanem az ítéletet egészen rábízta a Fiúra, 23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, mint az Atyát. Aki tehát nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút elküldte.

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%204:13-22;%20%20%20John%205:17-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
 
“…

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

…”

Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“NAGYON KÖZEL VAN VISSZATÉRÉSEM!”
 
———-
Római katolikus:

2020-04-28

húsvét 3. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Krisztusért elszenvedett vértanúság megnyitja a mennyországot.
Elítélésekor István diakónus így szólt a néphez, a papokhoz és az írástudókhoz:
„Ti keménynyakúak, ti érzéketlen szívűek és fülűek! Mindig
ellenálltatok a Szentléleknek ti is, akárcsak atyáitok. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Megölték mindazokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek neki, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a mózesi törvényt, de nem tartottátok meg.”
Miközben hallgatták, dúltak-fúltak, és dühükben fogukat vicsorították. Őt azonban eltöltötte a Szentlélek. Fölnézett az égre. Látta az Isten dicsőségét, és Jézust, az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll.”
Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruháikat. Miközben megkövezték, István felfohászkodott, és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 7,51-8,1a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. (6a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad,
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 30,3cd-4.6ab és 7b és 8a.17 és 21ab

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az élet kenyere, * aki hozzám jön, többé nem éhezik.” Jn 6,35 – 5 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Oltáriszentség a világnak életet adó táplálék.
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
„Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.”
„Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,30-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-28

“…  Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

“….  Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Péter és János a Főtanács előtt

4.1 Péter és János még beszéltek, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szadduceus. Nagyon haragudtak rájuk, mert Jézus feltámadását hirdették a népnek, s ezzel együtt azt is, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által. Ezért Pétert és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket. Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek, úgyhogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt.

A következő napon azután összegyűltek Jeruzsálemben a nép vezetői, és a Törvény tanítói. Ott volt Annás, a főpap, meg Kajafás, János, Sándor, és a főpapi családok minden férfi tagja.[a] Előhozatták az apostolokat, és azt kérdezték tőlük: „Miféle erővel, kinek a felhatalmazásával tettétek ezt?”

Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: „Népünk vezetői! Arról a jó cselekedetről kérdeztek bennünket, amit ezzel a béna emberrel tettünk? Azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg? 10 Akkor hát tudjátok meg mind, és tudja meg Izráel egész népe, hogy ez a gyógyulás a názáreti Jézus, a Messiás nevében és hatalma által történt. Ő az, akit ti keresztre szegezve megöltetek, de akit Isten feltámasztott a halálból. A feltámadott Jézus hatalma gyógyította meg ezt az embert, ezért áll itt előttetek teljesen egészségesen.

—————————–

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.
az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”
 
“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

…”

—————————–
16 Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon. 17 Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek. 18 Aki hisz a Fiúban, azt nem fogják elítélni. De aki nem hisz benne, az máris elmarasztaló ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

19 Az ítélet pedig ez: a világosság eljött az emberek közé, de ők jobban szerették a sötétséget, mert gonosz dolgokat tettek. 20 Ugyanis, akik gonosz dolgokat tesznek, azok mind gyűlölik a világosságot, és nem jönnek ki a világosságra, nehogy a tetteik gonoszsága lelepleződjön. 21 Aki viszont az igazságot követi, és azt teszi, ami helyes, az kijön a világosságra, hogy nyilvánvaló legyen: ezeket a dolgokat Isten tetszése szerint és Isten által tette.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%204:1-10;%20%20%20John%203:16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
————
———
——
——–

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:

2020-04-27

Húsvét 3. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent István szerpap oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Azokban a napokban István diakónust kegyelem és erő töltötte el, és nagy csodajeleket művelt a nép között.
A zsinagóga hívei közül többen felléptek
ellene. A libertínusok, ciréneiek, alexandriaiak és a Kilikiából meg a Kis-Ázsiából jött zsidók vitába szálltak Istvánnal. Ő azonban oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Erre felbujtattak néhány embert, akik azt állították: „Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten
ellen!”
Így aztán annyira felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak,
megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik azt állították: „Ez az ember minduntalan a szent hely és a mózesi törvény
ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt hangoztatta, hogy a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.”
A főtanács valamennyi tagja Istvánt figyelte, és olyannak találták arcát, mintha egy angyalé volna.

Ez az Isten igéje.
ApCsel 6,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja. (1b. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: A fejedelmek cselt szőhetnek és vádolhatnak engem, * szolgád akkor is törvényeidről elmélkedik,
mert örömömre vannak, * és igaz végzésed a tanácsadóm.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
E: Utaidat feltártam előtted és te meghallgattál, * igaz végzéseidre taníts meg engem.
Add, hogy megértsem parancsaid útját, * és elgondolkozzam csodáidon.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
E: Tarts távol a hazugság útjától, * jóságosan add nekem törvényedet.
Az igazság útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 118,23-24.26-27.29-30

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus Kafarnaumban az Oltáriszentség szerzéséről beszél.
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el.
Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették.
Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”

Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,22-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-27

“… Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám. …”

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

…”

————
Ortodox (Görög keleti): 

19 Most azonban változtassátok meg gondolkozásotokat és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltörölje a bűneiteket, 20 eljöjjön a szellemi felüdülés ideje számotokra, és elküldje hozzátok a Messiást, akit előre kiválasztott a számotokra, Jézust.21 Mert Jézusnak addig kell a Mennyben maradnia, amíg Isten mindent helyre nem állít. Erről ő már régóta szólt szent prófétáin keresztül. 22 Ahogyan Mózes is megmondta: »Istenetek, az Örökkévaló, egy hozzám hasonló prófétát ad majd nektek a saját népetekből. Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden szavának! 23 Akik pedig nem hallgatnak arra a prófétára, és nem engedelmeskednek neki, azok mindenestül ki fognak pusztulni Isten népe közül.«[a] 24 Sámueltől kezdve az összes próféta mind előre megmondta mindazt, ami ezekben a napokban történt. 25 Ti ezeknek a prófétáknak az utódai vagytok. Tiétek az a szövetség is, amit Isten ősapáitokkal kötött, amikor azt mondta Ábrahámnak: »A te leszármazottad által fogom megáldani a Föld összes népét.«[b] 26 Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte, hogy általa mindegyikőtöket elfordítson gonoszságaitoktól, és így áldjon meg benneteket.”————————

A kánai lakodalom

2.1 Két nappal később lakodalom volt a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is részt vett. Meghívták Jézust és a tanítványait is. A lakodalom közben elfogyott a bor, s ekkor Jézus anyja szólt a fiának: „Nincs több boruk!”

Jézus azonban ezt válaszolta: „Mi közünk nekünk ehhez? Nem jött még el az én időm.”

Jézus anyja mégis szólt a szolgáknak: „Akármit mond nektek, tegyétek meg!”

Volt ott hat nagyméretű, kőből készült víztartó, amelyet a zsidók a szertartásos tisztálkodáshoz[a] szoktak használni. Ezekbe egyenként kb. 80–120 liter víz fért.

Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” Azok pedig színig töltötték a víztartókat.

Azután Jézus mondta nekik: „Merítsetek belőle, és vigyétek a násznagynak!”

A szolgák így is tettek. A násznagy megkóstolta a borrá változott vizet. (Ő nem tudta, honnan van a bor, de a szolgák, akik hozták, tudták.) Akkor a násznagy odahívta a vőlegényt, 10 és azt mondta neki: „Mindenki a legjobb bort szolgálja fel először, és amikor a vendégek már részegek, akkor hozzák az olcsó bort. Te meg mostanáig tartogattad a legjobb borodat?”

11 Jézus jelei és csodái közül ez volt az első, amelyet a galileai Kánában mutatott meg. Kézzelfoghatóan megmutatta a dicsőségét, a tanítványai pedig hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%203:19-26;%20John%202:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“…

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

….”

———-
Római katolikus:

2020-04-26

Húsvét 3. vasárnapjaKezdőének:
Ujjongj az Úrnak, földkerekség, nevének fönségéről énekelj, zengj néki dicsőítő éneket, alleluja. (Zsolt 65,1-2)

Könyörgés:
Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örvendeznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Az Apostolok Cselekedeteiből
Lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa.
Pünkösd napján Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt:
„Zsidó férfiak és Jeruzsálem egész népe! Figyeljetek és hallgassátok meg szavamat! Izraelita férfiak, fontoljátok meg e dolgokat!
A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek, amikor, mint tudjátok, általa hatalmas csodákat és jeleket vitt végbe köztetek. Ezt az embert ti az Isten előre elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítettétek, majd megöltétek. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendölt róla:
Szemem előtt az Úr mindenkoron, ő áll jobbomon, meg nem inoghatok.
Örvend a szívem, az ajkam énekel, és testem is békében nyugszik el. Lelkemet a holtak honában nem hagyod, hogy Szented romlást lásson, nem akarod. Az élet útját mutatod meg nekem, színed előtt örülni gyönyörűségem.”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,14.22-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az élet útját * mutatod, Uram, nékem. 1 D2. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bíztam! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Az élet útját * mutatod, Uram, nékem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Az élet útját * mutatod, Uram, nékem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva.
Mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Az élet útját * mutatod, Uram, nékem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H Az élet útját * mutatod, Uram, nékem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Krisztusnak, a szeplőtelen báránynak drága vére váltott meg titeket.
Szeretteim!
Szent félelemmel éljetek földi zarándoklástok idején, ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítélkezik kinek-kinek tettei szerint.
Hiszen tudjátok jól, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon váltottak meg titeket az atyáitok által rátok hagyott, értéktelen életformától, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak drága vére árán. Őt Isten előre kiválasztotta már a világ teremtése előtt, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek és reméljetek Istenben.
Ez az Isten igéje.

1Pét 1,17-21

ALLELUJA
Urunk Jézus, tárd fel az Írások értelmét, * hadd lángoljon a szívünk, midőn tanítasz minket! Lk 24,32 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor a kenyeret megtörte, felismerték.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely ,Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a
tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 24,13-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-26

“… Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot.

….

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

————
Ortodox (Görög keleti): 

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

———————–

Gyógyulások, jelek és csodák

12 Az apostolok sok jelet és csodát tettek a nép között. Mindannyian egy szívvel-lélekkel együtt voltak a Templom területén, a Salamon oszlopcsarnokában. 13 Akik nem hittek Jézusban, azok nem mertek hozzájuk csatlakozni, de az egész nép nagyra becsülte és dicsérte a hívőket. 14 Egyre többen hittek az Úrban, és csatlakoztak hozzájuk, férfiak és nők egyaránt. 15 Az utcára vitték a betegeket, hordágyakra és matracokra fektették őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka essen rájuk. 16 A Jeruzsálem környéki városokból és falvakból is sokan összegyűltek, elhozták a betegeket és a gonosz szellemek miatt szenvedőket, és mindezek meggyógyultak.

Az apostolok kiszabadulnak a börtönből

17 A főpap azonban megtelt irígységgel, és vele együtt a szadduceusok csoportja is, akik támogatták őt. 18 Ezért letartóztatták az apostolokat, és a városi börtönbe zárták őket.

19 De az Úr egyik angyala megjelent éjjel, kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette onnan az apostolokat, és azt mondta nekik: 20 „Menjetek a Templom udvarába, és továbbra is hirdessétek a népnek az örök életet!”

————————-

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20%3B++++Acts+5%3A12-20%3B++++John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
 
“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. …”

Nekünk együtt kell működnünk, gyermekeim, hogy az emberiségért folytatott harcban az Antikrisztus meg legyen akadályozva. (2012.02.16.)