Második Eljövetel kategória bejegyzései

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


MINÉL KISEBB VAGY, ANNÁL TÖBB SÉRELEM ÉRI A SÁTÁNT
1988. október 14.

Uram, csak erõdet kérem. Több hitre van szükségem, hogy jobban szerethesselek, és úgy, ahogy akarod. Kitartásra és reményre van szükségem, hogy beteljesítsem azt a küldetést, amelyet adtál nekem, és így dicsõítsem ismét Szent Neved.Mindezt megadom neked az én érdekemben és az én dicsõségemre, valamint lelkedtökéletesedésére. Én, az Úr, szeretlek téged. Értsd meg, mennyire gyûlöl téged az ördög a mûért, amit megosztok veled. Dicsõítesz engem szereteteddel, és dicsõítesz, amikor lelkeket hozol hozzám. Dicsõítesz engem, és támadod õt, aki egykor 1 téged “féregnek” nevezett, mert minél kisebb és jelentéktelenebb vagy, annál erõsebb támadás éri õt. Gondolj arra, milyen gõgös és hiú.Igen, Uram.Szeretlek és mindig megvédelek. Jöjj mindig hozzám, mert sohasem tagadom meg tõled békémet. A Szeretet szeret téged. Dicsõség legyen Istenünknek! ”

 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-02-26

Hamvazószerda

OLVASMÁNY Joel próféta könyvéből
Isten büntető ítélete gyakran buzdítás a hozzá való őszinte visszatérésre. Megtérésünk gyökeres, komoly cselekedet legyen!
A bűnbánatra így figyelmeztet a próféta: Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket! A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas, türelemmel gyógyítgatja sebeiteket. Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában; így az Úr, a ti Istenetek elfogadja majd étel- s italáldozataitokat. Fújjatok meg minden harsonát a szent hegyen! Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény, és a menyasszony is! A papok, az Úr szolgái, hangos szóval sírjanak, az előcsarnok és az oltár között így kiáltsanak: „Könyörülj, Uram, könyörülj népeden, ne tűrj ilyen gyalázatot örökségeden! Ne uralkodjanak rajtunk pogány nemzetek! Ne mondhassák gúnyolódva: »Hol van hát Istenetek?«” Erre az Úr féltő szeretettel tekintett országára, és népének megkegyelmezett.
Ez az Isten igéje.

Joel 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. (Vö. 3a vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse ajkam.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
Zsolt 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Itt az alkalmas idő, hogy kiengesztelődjünk Istennel.
Testvéreim!
Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk.
Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel! Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk.
Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Azt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad.” Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,20-6,2

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jócselekedeteinkkel ne az emberek elismerését keressük, hanem egyedül Istentől várjunk értük jutalmat!
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-26

————
Ortodox (Görög keleti): 

Felhívás böjtre és imádkozásra

12 „De még most is hívlak benneteket!
    — mondja az Örökkévaló. —
Jöjjetek vissza hozzám teljes szívvel,
    böjtölve, sírva és gyászolva!

13 De szíveteket szaggassátok meg,
    ne ruháitokat![a]
Így térjetek vissza az Örökkévalóhoz,
    Istenetekhez,
    mert ő irgalmas és kegyelmes,
türelme hosszú, szeretete erős,
    és örül, ha
büntető ítéletét
    nem kell végrehajtania.
14 Talán
megkönyörül rajtatok,
    és
ítéletét mégsem hajtja végre,
    
hanem áldást hagy maga után.
S akkor ismét hozhattok az Örökkévalónak,
    Isteneteknek, étel- és italáldozatot!

Könyörülj meg népeden, Örökkévaló!

15 Fújjátok meg a sófárt a Sionon!
    Hirdessetek szent böjtöt,
    hívjátok össze a népgyűlést,
16 gyűjtsétek össze a népet,
    tartsatok szent gyűlést,
gyűjtsétek össze a vezetőket,
    hozzátok a gyermekeket,
    még a csecsemőket is!
Jöjjön ki házából az ifjú férj,
    jöjjön fiatal felesége is,
    senki se maradjon távol!
17 A papok, az Örökkévaló szolgái,
    sírjanak a Templom és az oltár között,[b]
    és mondják:
„Könyörülj meg népeden, Örökkévaló,
    ne engedd, hogy örökséged
    gyalázzák a nemzetek!
Ne uralkodjanak rajtuk,
    s ne gúnyolhassák őket:
    »Lássuk hát, hol van most Istenetek!«”

Az Örökkévaló megkegyelmez népének

18 Akkor fellángolt az Örökkévaló
    féltő szeretete,
    és népének megkegyelmezett.
19 Ezt mondta nekik:
    „Most már adok nektek
    búzát, bort és olajat,
hogy jóllakjatok,
    és bőségben éljetek!
S többé nem hagyom,
    hogy a nemzetek gúnyoljanak titeket!
20 Elűzöm földetekről az északi sereget[c],
    messze hajítom,
    kietlen sivatagba vetem,
elejét a Keleti-tengerbe,
    végét a Nyugati-tengerbe taszítom.
Szörnyű dolgokat tett,
    ezért romlásának bűze az egekig ér,
pusztulásának büdösségét
    messze földön érzik.

Kipótolom nektek az esztendőket

21 Ujjongj és örülj, te föld,
    ne félj, mert nagy dolgokat
    tesz veled az Örökkévaló!
22 Mezei vadak, ne féljetek!
    Kizöldülnek a pusztai legelők megint,
újra teremnek a gyümölcsfák,
    a szőlő és füge termésüket érlelik.

23 Sion fiai, ti is ujjongjatok,
    örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra esőt ad nektek
    alkalmas időben.
Hullat rátok korai esőt idejében,
    és késői esőt az első hónapban.
24 A szérűskertek megtelnek gabonával,
    a szőlőprésből bőven ömlik a must,
    az olajprésből meg az olívaolaj.

25 Kipótolom az elmaradt termést,
    amelyet a sáskák raja[d] felemésztett,
a meddő éveket, amelyeket elpusztított
    rátok küldött nagy seregem!
26 Bőven ehettek, megelégedtek,
    dicséritek Istenetek, az Örökkévaló nevét,
    mert csodálatosan bánt veletek!
Nem vall szégyent népem soha többé!

————————————

12 „Keljenek fel mind a nemzetek,
    gyűljenek a Jósafát-völgybe mindenfelől,
    mert ott tartok fölöttük ítéletet!
13 Lendítsétek a sarlót,
    megérett az aratnivaló!
Színig töltve szőlővel a sajtó,
    jöjjetek, tapossátok,
    áradjon a must![a]
Csordulásig tele gonoszságukkal!

14 Tömegek, tömegek
    a Döntés Völgyében![b]
Közel van az Örökkévaló napja
    a Döntés Völgyében!
15 
Elsötétül a Nap és a Hold,
    a csillagok sem fénylenek.
16 Felharsan az Örökkévaló hangja Sionról,
    kiereszti hangját Jeruzsálemből,
    hogy ég és föld belereszket!

De népének az Örökkévaló lesz menedéke,
    Izráel fiainak ő lesz erős kővára.

17 Akkor megtudjátok,
    hogy én vagyok az Örökkévaló, Istenetek,
aki Sionban lakom,
    szent hegyemen!
Akkor szentté lesz Jeruzsálem,
    hová idegen többé be nem léphet.”

Júda és Jeruzsálem felvirágzik

18 „Akkor a hegyeken szőlő és bor terem,
    a dombokról tej folyik,
és Júda minden száraz patakmedrét
    majd víz árasztja el.
Az Örökkévaló Templomából forrás fakad,
    és a Sittím völgyét[c] megöntözi.
19 De Egyiptom földje pusztává lesz,
    Edom kietlen sivataggá,
mert kegyetlenül bántak Júda népével,
    ártatlanokat öltek Izráelben.
20 Júda földje pedig
    virulni fog[d] örökké,
és Jeruzsálemet lakni fogják
    nemzedékről nemzedékre.
21 Mert megbosszulom az ártatlanok halálát,
    nem hagyom a gyilkosokat büntetlenül!”

Akkor Sion lesz az Örökkévaló lakóhelye!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Joel+2%3A12-26%3B++Joel+3%3A12-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
—–
 
 

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


DICSÕÍTÉST KAPOK AZÁLTAL, HOGY BESZÉLSZ
1994. november 11. Uram?ÉN VAGYOK…Uram,

“segíts azok ellen,
akik álnokul üldöznek.” 1

Nevezz meg valakit, aki felülmúl engem!

Senki sincs olyan, Uram!

Bízz hát bennem! El fogom ûzni elnyomóidat, és magam védem meg ügyedet. Veled vagyok, van-e szükséged ennél többre?

Szent vagy és hatalmas. Jelenléted ragyogás és fenség, nincs szükségem másra, csak Alkotómra.

Megesküdtem rá, hogy soha nem hagylak el. Szõlõvesszõ, hogyan bizonyíthatnám be ennél jobban elõtted, hogy ez az én mûvem? Föld, add át most termésedet, szólj! Add tovább fenntartás nélkül, amit tõlem tanultál! Dicsõítést kapok azáltal, hogy beszélsz, te pedig megszentelõdsz.   Valóban a kezemben vagy. Továbbra is segíteni foglak, és frissen tartom emlékezetedet. Ezért pihenjünk meg most, én benned, és te énbennem. IC ”

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-25

7. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Isten azért nem teljesíti számos kívánságunkat, mert helytelenül kérjük őt.
Testvéreim!
Honnan vannak a háborúskodások és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak igyekeznek uralomra jutni tagjaitokban? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg. Öltök és irigykedtek, és semmit sem tudtok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, még sincs semmitek, mert nem kértek. Vagy kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek, azért hogy bűnös kívánságaitokra fordítsátok.
Ti, házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel? Aki tehát ennek a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.
Vagy azt gondoljátok, hogy hiába figyelmeztet a Szentírás
: „Féltékenyen szeret a Szentlélek, aki bennünk lakik!”
? Sőt, további kegyelemmel akar elhalmozni, amikor ezt mondja: „Isten a kevélynek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”
Vessétek tehát alá magatokat Istennek! Az ördögnek viszont álljatok ellen, akkor majd elfut előletek! Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledik majd hozzátok! Mossátok meg kezeteket, ti, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti, kétszívűek! Érezzétek át nyomorúságtokat, szomorkodjatok és sírjatok! Nevetéstek forduljon gyászra, örömötök pedig szomorúságra! Alázkodjatok meg az Úr előtt, ő majd felmagasztal titeket!
Ez az Isten igéje.
Jak 4,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged. (23a. vers. – 3. a tónus)
Előénekes: Így szóltam: † Bárcsak szárnyaim lennének, mint a galambnak, * hogy elrepülnék és megnyugodnék.
Innen bizony messzire elfutnék, * és laknék inkább a pusztaságban.
Hívek: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Várom azt, aki szabadulást hoz nekem a szélvész és a vihar fergetegétől. * Szórd szét őket, Uram; nyelvüket zavard össze.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Erőszakot és viszályt látok az egész városban, * a város falain éjjel-nappal körbe járnak.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Az Úr majd táplál téged, † belé vessed bizodalmadat, * nem engedi soha, hogy az igaz meginogjon.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
54,7-8.9-10a.10b-11a.23

ALLELUJA
Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk keresztjével, * mely által a világ megfeszíttetett számomra, és én a világ számára. Gal 6,14 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országában az az első, aki embertársait szolgálja.
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,30-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-25

————
Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Ugyanez a helyzet azokkal is, akik befurakodtak közétek. Ők a saját álmaikat követik, bűnökkel szennyezik be a testüket, megvetik az isteni fennhatóságot, és a dicsőséges lényeket[b] szidalmazzák. Pedig még Mihály, az angyalok fejedelme sem mert ilyet tenni! Amikor Mózes teste miatt vitatkozott a Sátánnal, nem merte őt vádolni, vagy elítélni, hanem csak ennyit mondott: „Büntessen meg téged az Örökkévaló!” 10 Ezek az emberek viszont szidalmazzák azt, amiről fogalmuk sincsen, amit meg az oktalan állatok módjára ösztönösen tudnak, az is csak a vesztüket okozza.

————————————

A Gecsemáné-kertben

39 Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. 40 Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”

41 Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: 42 „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom![a] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

—————————————-

45 Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. 46 Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”

Jézust letartóztatják

47 Amikor ezt mondta, egy csoport érkezett oda. Júdás vezette őket, a tizenkét apostol egyike, aki Jézushoz lépett, hogy köszöntésül megcsókolja az arcát.

48 Jézus így szólította meg: „Júdás, így árulod el az Emberfiát? Ezzel a baráti köszöntéssel adsz nekik jelt?” 49 Amikor a körülötte levő tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték tőle: „Uram, vágjuk-e őket a kardunkkal?” 50 Valamelyik apostol rá is vágott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét.

51 De Jézus rászólt arra, akinél a kard volt: „Állj meg! Hagyd abba!” Azután megérintette a szolga fülét, és meggyógyította.

52 Majd odafordult a főpapokhoz, a templomőrséghez és a nép vezetőihez, akik érte jöttek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! 53 Amikor nap mint nap közöttetek voltam a Templom területén, nem fogtatok el. De most eljött a ti órátok: amikor a sötétség uralkodik.”

Péter letagadja, hogy ismeri Jézust

54 Ekkor letartóztatták Jézust, elvezették, és a főpap házába vitték. Péter pedig távolról követte őket. 55 Később, amikor az emberek tüzet gyújtottak az udvar közepén, és köré telepedtek, Péter is leült közéjük. 56 Egy szolgálólány meglátta, amint ott ült a tűz fényében. Közelebbről is megnézte, és ezt mondta: „Ő is Jézussal volt!”

57 De Péter letagadta: „Asszony, nem ismerem őt!” 58 Valamivel később másvalaki is meglátta Pétert, és megszólította: „Te is közéjük tartozol!”

De Péter így felelt: „Ember! Nem vagyok közülük való!”

59 Körülbelül egy óra múlva valaki más is azt mondta: „Bizony, ő is Jézussal volt, hiszen Galileából való.”

60 De Péter megint letagadta: „Ember, azt sem tudom, miről beszélsz!”

Még be sem fejezte, amikor felhangzott a kakas kukorékolása. 61 Az Úr megfordult, és ránézett Péterre, akinek azonnal eszébe jutott, mit mondott neki Jézus: „Ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” 62 Ezután Péter kiment, és keservesen sírt.

Jézust kicsúfolják

63 A férfiak pedig, akik Jézust fogva tartották, csúfolni és verni kezdték. 64 Bekötötték a szemét, és ezt mondták neki: „Na, most prófétáld meg, ki ütött rád!” 65 Sok egyéb módon is gúnyolták, és szidalmazták.

Jézust kihallgatják a vallási vezetők

66 Amikor felvirradt a reggel, összegyűltek a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók. Jézust eléjük, vagyis a Főtanács elé állították, és megkérdezték tőle: 67 „Te vagy-e a Messiás? Mondd meg nekünk!”

Ő így felelt: „Ha megmondom, nem hiszitek el nekem, 68 ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok. 69 De mostantól fogva az Emberfia ott ül majd Isten hatalmának jobb oldalán.”

70 Ekkor azok megkérdezték: „Szóval, te vagy az Isten Fia?”

Ő így felelt: „Igen, én vagyok az.”

71 Ők pedig ezt mondták: „Nincs szükségünk több tanúvallomásra! Most tőle magától hallottuk, hogy ezt mondta!”

Pilátus kihallgatja Jézust

23.1 Ezután az egész csoport elindult, és elvezették Jézust Pilátushoz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Jude+1%3A1-10%3B++Luke+22%3A39-42%2C++Luke+22%3A45-23%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

 

 



“ELSIMÍTOM AZ UTAT, AMELYEN HALADSZ

A BÖLCSESSÉGET A KICSINYEK ÉS AZ EGYSZERÛEK KAPJÁK

1989. március 27.

Jézus?

Én vagyok. Kedves, az én országom eljön. Engedd meg, hogy dicsõségemre igénybe vegyelek! Nem feledkezem meg rólad, bár lelked idõnként olyan messze van tõlem, a te Istenedtõl. Bízzál bennem, támaszkodj rám drága gyermekem, engedd meg, hogy lelkem teljesen átjárjon, és szabadon lélegezhessen benned! Kárpótolj azzal, hogy engedelmes vagy, és csak az én céljaimat keresed. Mindig elõtted vagyok. Ne félj keresztülmenni ezen a völgyön, ahol nincs oltalomhely, nincs zöld mezõ, kopár és száraz: Tudom, hogy sötétsége félelmet kelt lelkedben, de engem arról ismernek, hogy akiket én vezettem át a sivatagon, azok sohasem szomjaztak meg. Elõtted vagyok; hogy Szeretetemmel megvédjelek a széltõl. Szavammal táplállak. Elsimítom az utat, amelyen haladsz. Félreállítok minden követ és sziklát; nehogy eless, elmozdítom, hogy utat nyissak neked. Szent jelenlétem messzire ûzi innen ellenségeimet, akik a te ellenségeid is. Ha utadat tüskés bozótok és tövisek állják el, azokat téged körülvevõ angyalaim gyorsan kivágják és elégetik. Én, a te Megváltód, nem engedem, hogy ezek a tövisek megszaggassanak téged, gyermekem.

Drága lény, hagyatkozz rám! Én vagyok a Mindenható, én vagyok a Magasságbeli. Csupán szeretetet , szeretetet, szeretetet akarok tõled. Jöjj tehát, és osztozz velem, hadd legyek én a te örömöd. Ó Vassula, szeress és vigasztalj meg engem gyermeki szíveddel, jöjj és pihentesd meg fejemet; légy az én fejtámaszom, lábaim zsámolya, légy az én mennyországom! Engedd meg nekem, hogy én vezesselek keresztül a halálnak ezen a völgyén. Hamarosan elviszlek ebbõl az elhagyatottságból az én otthonomba, amely a te otthonod is, gyermekem. Légy velem egy! Ó drága gyermek, megvigasztalnál engem, Szabadítódat?

Áldott legyen a mi Urunk, aki a szeretet csodáit teszi értem. Uram, milyen nagy a te jóságod azok iránt, akik félnek Téged, akik Nálad keresnek menedéket. Az egész emberiség látni fogja. Örvendezzetek Urunkban és Szabadítónkban, dicsérjék Õt az erényesek, kiáltson örömében mindenki, aki tisztaszívû!

Leleplezem minden ellenségemet, és leheletemmel elsöpröm azokat, akik utamat eltorlaszolják. Még egyszer kinyilvánítom Szent Arcomat. Tisztasággal, szentséggel és hûséggel fedem be ezt a pusztaságot. A Szeretet és a Béke lesz veletek, és közöttetek fog lakozni. Érted? Hiszen megmondtam, hogy közöttetek fogok lakni, és hogy egészen enyémek lesztek! Gyermekem, emlékeztesd õket arra, hogy mennyire haragszik Lelkem a kevélyekre, és hogy a bölcsességet a kicsinyek és az egyszerûek  kapják. Jöjj!”

 

———-
Római katolikus:

02-24

Szent Mátyás apostol

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.
Jézus mennybemenetele után egy alkalommal, amikor a testvérek mintegy százhúszan lehettek együtt, Péter szólásra emelkedett: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek előre megmondott Dávid szája által Júdásról, azok vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és ő is részt kapott a mi szolgálatunkból. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: »Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”
Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást.
Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé! (4b. vers.)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból,
hogy odaültesse a gazdagok közé, * népének gazdagjai közé.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 112,1-2.3-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!

Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-24

2015. február 10. kedd, 14:36

Drága gyermekeim, fontos, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit és Legszentebb Rózsafüzéremet napi imáitok részeként. Választhattok bármelyik imát, nem feltétlenül szükséges mindegyiket elimádkoznotok, hanem azokat, amelyeket óhajtjátok. A Legszentebb Rózsafüzéremet minden nap imádkoznotok kell a gonosz befolyása ellen. …”


————
Ortodox (Görög keleti): 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,

de Istenünk szava
    
örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”

10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének
jutalmát,
    de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.

Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?

12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
    Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
    vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
    Ki mérte le a dombokat?
13 Ki parancsolt valaha az Örökkévaló Szellemének?
    Tanácsot ki adott neki?
    Oktatta őt valaki?
14 Vagy kitől kért az Örökkévaló tanácsot valaha?
    Ki tanította ítélkezni?
Ki oktatta bölcsességre?
    Az értelem útjára ki vezette?
15 Lám, a nemzetek, mint vízcsepp a vödörben,
    csak annyit számítanak előtte!
Az összes sziget és tengerpart,
    mint porszem a mérlegen.
16 Az Örökkévalóhoz méltó áldozathoz nem elég
    Libanon egész erdeje sem a tűzre,
    összes vadállata sem az égőáldozatra.
17 Az Örökkévaló előtt a nemzeteknek
    semmi súlyuk sincs a mérlegen,
a semminél is kevesebbek
    az ő szemében.

18 Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?
    Lehet-e képmást készíteni róla?
19 Mégis van, aki bálványszobrot készít,
    fémből kiönti formáját,
arannyal bevonja,
    ezüstláncokkal ékesíti.
20 Akinek ilyen áldozatra nem telik,
    az nem korhadó fát választ,
keres hozzá ügyes faragó mestert,
    bálványszobrot készíttet vele,
    s felállítja magának.

21 Hát nem tudjátok,
    nem hallottátok?
Nem mondták nektek soha?
    Nem értitek, hogyan készültek a föld alapjai?
22 Az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten!
    Ott ül trónján a földkerekség fölött!
Lába előtt a földi lakók,
    mint a sáskák a fűben,
    olyan aprók!
Ő feszítette ki az eget,
    mint fátylat, vagy lakósátrat a föld fölé.
23 Ő teszi semmivé a hatalmas fejedelmeket,
    megfosztja hatalmuktól a földi uralkodókat.
24 Alighogy helyükre ültették őket,
    hatalmuk épphogy kicsírázott,
    alig vertek gyökeret a földben
— ha az Örökkévaló rájuk fúj:
    máris elfonnyadnak, kiszáradnak,
s a vihar felkapja őket,
    mint polyvát a szél!

25 „Kihez akartok hasonlítani engem?
    Kivel mértek össze?”
    — kérdezi a Szent.

26 Nézzetek föl a magasba,
    tekintsétek a csillagokat!
Ki teremtette azokat?
    Ki teremtette az égi seregeket?
Bizony, ő néven szólítja valamennyit!
    Az Örökkévaló hatalma és ereje miatt
    egy sem hiányzik! …”

————————————–

“…

Az Örökkévaló a nemzetek Ura

41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
    Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
    jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
    szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
    hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
    Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
    íjával szétszórja a nemzeteket,
    mint szél a polyvát.
Üldözi seregüket,
    s megállíthatatlanul halad,
    oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
    Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
    Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
    mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
Látják ezt a távoli nemzetek,
    remegve félnek, és összegyűlnek,
    reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
    ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
    az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
    hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
    mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
    barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
A föld széléről hoztalak el,
    a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
    Szolgám vagy!
Én választottalak,
    soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
    mert veled vagyok!
Ne aggódj,
    mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
    sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
    és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
    de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
    végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
    Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
    Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
    maroknyi Izráel,
én segítek neked!
    — mondja az Örökkévaló,
    Megváltód, Izráel Szentje. —
15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek.
    Hegyeket[b] morzsolj össze,
    zúzd porrá a dombokat,
16 szórd a szélnek őket,
    mint a polyvát!
Hadd vigye őket a szél,
    hadd szórja szét őket a vihar!
Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban,
    s Izráel Szentjével dicsekszel!”

17 „Vizet keresnek a szegények,
    de nem találnak.
Szomjaznak a nyomorultak,
    még nyelvük is kiszáradt.
De én, az Örökkévaló inni adok nekik,
    én, Izráel Istene törődök velük!

….”

——————————

Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html



“ELSIMÍTOM AZ UTAT, AMELYEN HALADSZ

A BÖLCSESSÉGET A KICSINYEK ÉS AZ EGYSZERÛEK KAPJÁK

1989. március 27.

Jézus?

Én vagyok. Kedves, az én országom eljön. Engedd meg, hogy dicsõségemre igénybe vegyelek! Nem feledkezem meg rólad, bár lelked idõnként olyan messze van tõlem, a te Istenedtõl. Bízzál bennem, támaszkodj rám drága gyermekem, engedd meg, hogy lelkem teljesen átjárjon, és szabadon lélegezhessen benned! Kárpótolj azzal, hogy engedelmes vagy, és csak az én céljaimat keresed. Mindig elõtted vagyok. Ne félj keresztülmenni ezen a völgyön, ahol nincs oltalomhely, nincs zöld mezõ, kopár és száraz: Tudom, hogy sötétsége félelmet kelt lelkedben, de engem arról ismernek, hogy akiket én vezettem át a sivatagon, azok sohasem szomjaztak meg. Elõtted vagyok; hogy Szeretetemmel megvédjelek a széltõl. Szavammal táplállak. Elsimítom az utat, amelyen haladsz. Félreállítok minden követ és sziklát; nehogy eless, elmozdítom, hogy utat nyissak neked. Szent jelenlétem messzire ûzi innen ellenségeimet, akik a te ellenségeid is. Ha utadat tüskés bozótok és tövisek állják el, azokat téged körülvevõ angyalaim gyorsan kivágják és elégetik. Én, a te Megváltód, nem engedem, hogy ezek a tövisek megszaggassanak téged, gyermekem.

Drága lény, hagyatkozz rám! Én vagyok a Mindenható, én vagyok a Magasságbeli. Csupán szeretetet , szeretetet, szeretetet akarok tõled. Jöjj tehát, és osztozz velem, hadd legyek én a te örömöd. Ó Vassula, szeress és vigasztalj meg engem gyermeki szíveddel, jöjj és pihentesd meg fejemet; légy az én fejtámaszom, lábaim zsámolya, légy az én mennyországom! Engedd meg nekem, hogy én vezesselek keresztül a halálnak ezen a völgyén. Hamarosan elviszlek ebbõl az elhagyatottságból az én otthonomba, amely a te otthonod is, gyermekem. Légy velem egy! Ó drága gyermek, megvigasztalnál engem, Szabadítódat?

Áldott legyen a mi Urunk, aki a szeretet csodáit teszi értem. Uram, milyen nagy a te jóságod azok iránt, akik félnek Téged, akik Nálad keresnek menedéket. Az egész emberiség látni fogja. Örvendezzetek Urunkban és Szabadítónkban, dicsérjék Õt az erényesek, kiáltson örömében mindenki, aki tisztaszívû!

Leleplezem minden ellenségemet, és leheletemmel elsöpröm azokat, akik utamat eltorlaszolják. Még egyszer kinyilvánítom Szent Arcomat. Tisztasággal, szentséggel és hûséggel fedem be ezt a pusztaságot. A Szeretet és a Béke lesz veletek, és közöttetek fog lakozni. Érted? Hiszen megmondtam, hogy közöttetek fogok lakni, és hogy egészen enyémek lesztek! Gyermekem, emlékeztesd õket arra, hogy mennyire haragszik Lelkem a kevélyekre, és hogy a bölcsességet a kicsinyek és az egyszerûek  kapják. Jöjj!”

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-23

Évközi 7. vasárnapKezdőének:
Irgalmasságodban reménykedem, Uram. Szívem ujjong üdvözítő jóságod miatt; jótéteményeiért dicsőítem az Urat. (Zsolt 12,6)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
Szeresd embertársadat úgy, mint magadat!
Az Úr így szólt Mózeshez:
„Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.
Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.”
Ez az Isten igéje.
Lev 19,1-2.17-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. 11. tónus.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10.12-13

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Minden a tiétek, ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
Testvéreim!
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá:
Tárva az Úr előtt az ember gondolata,
csupa hiúság annak foglalata.
Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter,
a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,16-23

ALLELUJA
Aki megtartja Krisztus igéjét, * az valóban szereti az Istent. 1Jn 2,5 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Szeressétek ellenségeiteket!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,38-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-23

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus többeknek megjelenik

(A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.

11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.

12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Jézus mennybemenetele

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)

————————————

Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk.

De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között.

10 Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, amint a bálványtemplomban asztalnál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst?

11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt.

12 Így aztán amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek.

13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.

Pál ingyenessé teszi az evangéliumot

9.1 Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban?

Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.

—————————————-

Az utolsó ítéletről

31 “Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

32 Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

33 A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

34 “Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.

35 Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,

36 mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

37 Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?

38 Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?

39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?

40 A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

41 “Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.

42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,

43 jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.

44 Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?

45 Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.

46 És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Mark+16%3A9-20%3B++1+Corinthians+8%3A8-9%3A2%3B++Matthew+25%3A31-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/02/23

Megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


“ELSIMÍTOM AZ UTAT, AMELYEN HALADSZ

A BÖLCSESSÉGET A KICSINYEK ÉS AZ EGYSZERÛEK KAPJÁK

1989. március 27.

Jézus?

Én vagyok. Kedves, az én országom eljön. Engedd meg, hogy dicsõségemre igénybe vegyelek! Nem feledkezem meg rólad, bár lelked idõnként olyan messze van tõlem, a te Istenedtõl. Bízzál bennem, támaszkodj rám drága gyermekem, engedd meg, hogy lelkem teljesen átjárjon, és szabadon lélegezhessen benned! Kárpótolj azzal, hogy engedelmes vagy, és csak az én céljaimat keresed. Mindig elõtted vagyok. Ne félj keresztülmenni ezen a völgyön, ahol nincs oltalomhely, nincs zöld mezõ, kopár és száraz: Tudom, hogy sötétsége félelmet kelt lelkedben, de engem arról ismernek, hogy akiket én vezettem át a sivatagon, azok sohasem szomjaztak meg. Elõtted vagyok; hogy Szeretetemmel megvédjelek a széltõl. Szavammal táplállak. Elsimítom az utat, amelyen haladsz. Félreállítok minden követ és sziklát; nehogy eless, elmozdítom, hogy utat nyissak neked. Szent jelenlétem messzire ûzi innen ellenségeimet, akik a te ellenségeid is. Ha utadat tüskés bozótok és tövisek állják el, azokat téged körülvevõ angyalaim gyorsan kivágják és elégetik. Én, a te Megváltód, nem engedem, hogy ezek a tövisek megszaggassanak téged, gyermekem.

Drága lény, hagyatkozz rám! Én vagyok a Mindenható, én vagyok a Magasságbeli. Csupán szeretetet , szeretetet, szeretetet akarok tõled. Jöjj tehát, és osztozz velem, hadd legyek én a te örömöd. Ó Vassula, szeress és vigasztalj meg engem gyermeki szíveddel, jöjj és pihentesd meg fejemet; légy az én fejtámaszom, lábaim zsámolya, légy az én mennyországom! Engedd meg nekem, hogy én vezesselek keresztül a halálnak ezen a völgyén. Hamarosan elviszlek ebbõl az elhagyatottságból az én otthonomba, amely a te otthonod is, gyermekem. Légy velem egy! Ó drága gyermek, megvigasztalnál engem, Szabadítódat?

Áldott legyen a mi Urunk, aki a szeretet csodáit teszi értem. Uram, milyen nagy a te jóságod azok iránt, akik félnek Téged, akik Nálad keresnek menedéket. Az egész emberiség látni fogja. Örvendezzetek Urunkban és Szabadítónkban, dicsérjék Õt az erényesek, kiáltson örömében mindenki, aki tisztaszívû!

Leleplezem minden ellenségemet, és leheletemmel elsöpröm azokat, akik utamat eltorlaszolják. Még egyszer kinyilvánítom Szent Arcomat. Tisztasággal, szentséggel és hûséggel fedem be ezt a pusztaságot. A Szeretet és a Béke lesz veletek, és közöttetek fog lakozni. Érted? Hiszen megmondtam, hogy közöttetek fogok lakni, és hogy egészen enyémek lesztek! Gyermekem, emlékeztesd õket arra, hogy mennyire haragszik Lelkem a kevélyekre, és hogy a bölcsességet a kicsinyek és az egyszerûek  kapják. Jöjj!”

 

———-
Római katolikus:

02-22

Szent Péter apostol székfoglalása

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szent Péter maga is elöljáró, és Krisztus szenvedésének tanúja.
Szeretteim!
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek gondját ne kényszerből, hanem önként, az Isten szándéka szerint; ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
Ez az Isten igéje.

1Pét 5,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és neked adom a mennyek országa kulcsait.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 16,13-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-22

————
Ortodox (Görög keleti): 

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!

—————————

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.

—————————

Isten dicsőségére élj a szabadságoddal!

23 „Semmi sem tilos a számomra” — mondjátok. Ez igaz, de nem minden válik a javatokra — válaszolom erre. Igen, mindent szabad, de nem minden szolgálja a többiek javát és épülését! 24 Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt! Inkább egymásnak segítsetek, és a másik javát keressétek!

25 Mindenfajta húst megehettek, amelyet a boltokban árulnak. Ne kérdezzétek, honnan származik! Nyugodtan megehetitek, nem kell aggódnotok, 26 mert „az Úré az egész Föld és minden, ami rajta van”.[a]

27 Ha tehát egy hitetlen ember vendégségbe hív benneteket, és el akartok hozzá menni, mindent megehettek, amivel megkínál. Ne kérdezzétek, honnan származik, és ne aggódjatok amiatt, hogy szabad-e megennetek. 28 Ha viszont valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták” — akkor ne egyetek belőle! Miért? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni.

——————————–
Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Thessalonians+4%3A13-17%3B++John+5%3A24-30%3B++1+Corinthians+10%3A23-28%3B++Luke+21%3A8-9%2C+25-27%2C+33-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————
https://oca.org/readings/daily/2020/02/22

 
 
 
Tóra:

A Szent Sátorhoz szükséges anyagok

25.1 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd meg Izráel népének, hogy akik szívesen hoznak nekem ajándékokat, azok most gyűjtsék össze, amit adni akarnak! Te pedig vedd át tőlük adományaikat. Ezeket a dolgokat gyűjtsétek össze: aranyat, ezüstöt, bronzot; kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat; finom fehér lenvásznat, kecskeszőrt, vörösre festett kosbőrt, kikészített állatbőröket,[a] sittim fát[b], világításra szolgáló olívaolajat; balzsamot és illatszereket a felkenetés szent olajához és a szent füstölőszerhez; ónix-köveket és egyéb drágaköveket, az efódba és a hósenbe történő befoglaláshoz.

Készítsetek számomra szent helyet, hogy közöttetek lakhassam! Pontosan úgy készítsetek el mindent, ahogyan neked megmutatom a szent hely elrendezését, és a Szent Sátor minden részletét és berendezését!

A Szövetségláda

10 Készíts egy ládát sittim fából, amelynek hosszúsága két és fél, szélessége és magassága pedig egyaránt másfél könyök[c] legyen. 11 Borítsd be a ládát kívül-belül színarannyal, és készíts rá felülre aranyszegélyt. 12 Készíts 4 öntött aranykarikát, és erősítsd azokat a láda négy alsó sarkára. Két karika legyen az egyik oldalon, és kettő a másikon. 13 Készíts két rudat sittim fából, és azokat is borítsd be arannyal. 14 Ezeket helyezd bele a láda oldalain lévő karikákba, hogy azok segítségével a láda hordozható legyen. 15 Ezek a rudak állandóan maradjanak a karikákban, soha ne vegyétek ki onnan.

16 Helyezd a ládába a Szövetség bizonyítékát,[d] amelyet majd adok neked.

17 A láda fedelét[e] színaranyból készítsd. Ennek hossza és szélessége szintén két és fél, illetve másfél könyök legyen. 18 Készíts két kerub-formát aranyból, ötvösmunkával és kovácsolással: 19 egyet-egyet a fedél mindkét végére. A fedél és a két kerub egyetlen darab aranyból legyenek kialakítva. 20 Kiterjesztett szárnyakkal és egymás felé fordulva ábrázold a kerubokat. Arcuk a fedél felé nézzen, szárnyaikkal pedig takarják be a fedelet.

21 A ládába tedd bele a Szövetség bizonyítékát, amelyet majd adok neked, s azután a fedelet helyezd a láda tetejére.

22 Amikor találkozni akarok veled, ott jelenek meg neked, a Szövetségláda fedele fölött, a két kerub között, és onnan szólok hozzád. Így fogok veled beszélni mindarról, amit általad parancsolok Izráel népének.

A szent kenyerek asztala

23 Készíts egy asztalt sittim fából: a hossza két, szélessége egy és magassága másfél könyök legyen. 24 Ezt is borítsd be színarannyal, és fölül készíts rá körös-körül aranyból 25 egy tenyérnyi széles[f] peremet. Erre pedig helyezz aranyszegélyt. 26 Készíts 4 öntött aranykarikát, és erősítsd azokat az asztal lábaira, a négy fölső saroknál, 27 a kerethez közel. Az aranykarikák tartják a rudakat, amelyekkel hordozzák az asztalt. 28 Készíts két rudat sittim fából, és azokat is borítsd be arannyal. Illeszd be azokat a karikákba, hogy az asztal hordozható legyen.

29 Készíts az asztalhoz színaranyból tálakat, csészéket, kanalakat, kancsókat és kelyheket az italáldozathoz. 30 Erre az asztalra helyezd a szent kenyereket, hogy mindig előttem legyenek.

Az arany mécstartó

31 Készíts egy mécstartót színaranyból, ötvösmunkával. Egyetlen darab aranyból készüljön az egész, kalapáccsal formáljátok minden részét az ötvösök mestersége szerint: alapját, törzsét, oldalágait, gombjait és virág-formájú kelyheit.

32 A törzséből jobbra is, balra is 3-3 oldalág induljon, vagyis a törzsén kívül 6 ága legyen. 33 Mind a hat oldalágán 3-3 mandulavirág formájú kehely legyen, s benne egy-egy gömb, a belőle induló szirmokkal. 34 A középső törzsén is ugyanilyen kelyhek, gömbök és virágok legyenek, de négy rendben egymás fölött. 35 A törzsön lévő alsó 3 gömb fölött induljanak az ágak jobbra és balra. Így induljon a 3 gömbtől a hat oldalág. 36 Az egész mécstartó, ágaival, virágaival, gömbjeivel és minden részével együtt egyetlen darab tiszta aranyból készüljön, és kalapáccsal formáljátok az alakját. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus%2025:1%20-%2027:19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Salamon felépíti a Templomot

6.1 Salamon király, uralkodásának negyedik évében,[a] Ziv hónapban — ez a második hónap — hozzákezdett az Örökkévaló házának építéséhez. Ez 480 évvel azután történt, hogy Izráel népe kivonult Egyiptom földjéről. A Templom épülete, amelyet Salamon az Örökkévalónak épített, 60 könyök[b] hosszú, 20 könyök széles és 30 könyök magas volt.

Az előcsarnok a főépület szélességének megfelelően 20 könyök széles volt, és 10 könyök mélységben csatlakozott a főépület tömbjéhez. A Templom falán ablaknyílások voltak, amelyek kívül szélesebbek voltak, mint belül. Az épületet három emelet magasan szobák egész sora vette körül, mind a szentély, mind a szentek szentje külső fala mentén. A Templom fala fölfelé haladva lépcsőzetesen kialakítva egyre keskenyebbre épült. Ezekre a lépcsőkre támaszkodtak a szobák padlóját hordozó gerendák, amelyek azonban nem nyúltak bele a Templom falába. Így a magasabban fekvő szobák tágasabbak lettek, mint az alattuk lévők. A földszinti szobák szélessége öt könyök, az első emeleti szobáké hat könyök, a második emeletieké pedig hét könyök lett.

A kőfaragók az építőköveket pontosan a megadott méretre faragták a kőbányákban, ezért a Templom építésekor már nem volt szükség kalapácsra, vésőre vagy egyéb vasszerszámokra. Ezért nem is járt nagy zajjal az építés.

A fal melletti szobák bejárata a Templom déli oldalán nyílott. Innen lehetett bemenni a földszinti szobákba. A bejárattól lépcső vezetett fel az első emeletre, onnan pedig tovább a másodikra.

Miután Salamon felépítette a Templom falait, az egész épületet cédrusfa gerendákkal és deszkákkal fedte be. 10 Azután felépítették az épületet körülvevő szobák sorait és emeleteit is, amelyek cédrusfa gerendákkal kapcsolódtak a főépülethez. Mind a három szinten öt könyök volt a szobák magassága.

11 Azután az Örökkévaló ezt mondta Salamonnak: 12 „A Templomra nézve, amelyet építesz, ezt mondom neked: ha rendelkezéseim szerint élsz, ha véghezviszed határozataimat és engedelmeskedsz parancsaimnak, akkor én is beteljesítem apádnak, Dávidnak tett ígéretemet: 13 Izráel gyermekei között fogok lakni, és nem hagyom el népemet, Izráelt.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1++Kings+5%3A26+-+6%3A13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————————
https://www.hebcal.com/sedrot/terumah

A Szentháromság Ereje által kijelentem, hogy Én az Igazságot adtam nektek.

Igazság Könyve:
2015. február 13. péntek, 18:00

 

Drága szeretett leányom, a Szentháromság Ereje által kijelentem, hogy Én az Igazságot adtam nektek. Betöltöttem a szíveteket és lelketeket azokkal az Ajándékokkal, amelyeket az Igazság Könyve által ígértem az emberiségnek.

Most tehát vegyétek Ajándékomat, az Igazság Ajándékát, az összes többi Ajándékkal együtt, amelyek e Küldetés által adattak nektek, és fogadjátok azt hálával. Éljétek Isten Igéjét. Fogadjátok el ezeket az Üzeneteket, és életeteket azoknak megfelelően éljétek.

Küldetésem, hogy megmentsem az emberiséget, már majdnem befejeződött. Maradék Hadseregem megalakult. Ti megkaptátok az Élő Isten Pecsétjének az Ajándékát, az Üdvösség Érmét, és a Keresztes Imahadjárat Imáit. Ezek lesznek a ti fegyvereitek ellenségeim ellen. Mostantól fogva csak időszakonként és Maradék (Hadseregem) által fogok hozzátok szólni. Ti készen álltok arra, hogy átvegyétek fegyvereiteket és harcoljatok, hogy Igém a kietlenség helyén is életben maradjon.

A Tervem az, hogy biztosítsam, hogy ti mindannyian terjesszétek Igémet, és vegyétek fontolóra mindazt, amit adtam nektek. Utolsó Küldetésemet nem fogom cserbenhagyni soha, mert az lehetetlen. Legyetek türelmesek, és teljesen bízzatok meg Bennem. Ezek az Üzenetek nagy enyhülést és vigasztalást fognak nyújtani számotokra a nagy szellemi megpróbáltatások napjaiban. Legyetek hálásak Irgalmamért.

A Szentlélek vezetni és védelmezni fog benneteket, Én pedig enyhülést fogok nektek adni, amelyre szükségetek lesz, hogy ellene tudjatok állni az előtettek álló idők nehézségeinek.

Köszönöm, kicsinyeim, hogy elfogadtátok Beavatkozásomat. Most rajtatok a sor, hogy terjesszétek az Igazságot. Szeretlek benneteket, kedvellek titeket, és vágyom az Úr Nagy Napjára, amikor végre egyesíteni fogom a világot, és elvezetlek benneteket Új földi Királyságomba.

Megáldalak benneteket. Bátorságot, bölcsességet és tudást adok nektek, és Kegyelmeket, hogy folytatni tudjátok Munkámat a Földön.

Szeretett Jézusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/kuldetesem-hogy-megmentsem-az-emberiseget-mar-majdnem-befejezodott

 

 

“ELÁRASZTOM SZEMEDET TERMÉSZETFELETTI VILÁGOSSÁGOMMAL

1991. szeptember 26.

Tekintetem mindig Rajtad nyugszik, én Uram. Azoknak adod meg bizalmad titkát*, akik szeretnek és félnek Téged.

Te kiemelted lelkemet a gödörből,
hogy meglássam Szentséges Szíved gazdagságát.
Megláttam
az irgalmat, melyről prófétáid szóltak.
Megláttam
a szeretetet és a szelídséget,
amit tanítványaid élveztek.
Megláttam
a békét, amelyet Te magad adtál nekünk.
Szentséges Szívedben megengedted lelkemnek,
hogy meglássa
a szenvedés isteni voltát,
és hogy a megalázottság kedves tekintetednek.

Akkor ragyogó fény töltötte be lelkemet, és mint galambok dallamos suhanását hallottam és éreztem arcomon a simogató leheletet, és Te betöltöttél misztériumaiddal.

Ízleld meg még jobban titkaimat, gyermekem! Engedelmeskedj törvényemnek! Halkítsd le most még jobban hangodat, hogy csak az enyémet halljad! Hajtsd le fejedet, hogy az enyémet lássák! Válj kicsivé, hogy magamhoz tudjalak emelni!
Gyakran keresed Szentséges Szívem titkait saját világosságoddal, pedig csupán kérned kell engem, gyermekem, és elárasztom szemedet természetfeletti világosságommal, ami be fogja tölteni egész lelkedet. Értsd meg gyermekem, hogy a benned lévő világosság tőlem való. Majd akkor, de csak akkor fogod megérteni, én papom, hogy műveim magasztosak, dicsőségesek és fenségesek. Csak akkor fogod megérteni, én tanítványom, úgy, ahogy én akarom, miért engedte meg az Alázat, hogy kegyvesztett legyen, hogy eléktelenítsék, megvessék és keresztül szúrják, és miért adta oda életét váltságdíjul sokakért.

Eljöttem, hogy felszítsam és felébresszem szeretetedet. Ezért ne védd meg testedet a fájdalomtól és a megaláztatástól! Engedd, hogy Megváltód pecsétje legyen testeden és lelkeden is, hogy teljes legyen benned az átalakulás. Akkor MINDAZ, amit természeted elutasított, aminek ellenállt és amit megvetéssel szemlélt, isteninek fog látszani előtted.

Add Uram, hogy megtörténjen mindaz, amit mondasz! Hajtsd meg a fejemet, hajlíts meg engem és halkítsd le hangomat! Nem szeretnék üres kézzel megjelenni előtted. Nem, nem szeretném üres kézzel folytatni életemet jelenlétedben. Tépd ki gyökerestül és égesd el azokat az emberi gondolatokat, amelyeket természetem természetesnek talál!

Teljesen add át nekem lelkedet, és gondolkozz törvényemen, még mielőtt utolér! Ne feledkezz meg arról, miképpen tett téged saját természeted sivataggá és vigasztalanná!
Ha megengeded, megszabadítalak emberi gondolataidtól és saját gondolataimra cserélem, hogy megdicsőíts engem. Bátor szívet adok neked, kicsim, hogy képes légy ellenfeleim szemébe nézni és szembeszegülni állításaikkal. Ékesszólást, kitartást és ellenállást adok neked üldözőid fenyegetéseivel szemben, akik az én üldözőim is. Bátorságot öntök beléd, hogy bizalommal tarts ki. Te az én ivadékom vagy, és mivel a termés beérett és készen áll az aratásra, nem késlekedem, amint látod. Szüntelenül aratok, hogy sokakat tápláljak, akik halálukon vannak. Ezért, kedvesem:

“Lendítsd meg a sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje, már érett a vetés a földön.” 1

Engedd meg, hogy növeljem szíved befogadóképességét, mert most Hódítód fog eltölteni téged tudásával és bizalmas közléseivel. Csupán arra várok, hogy bebizonyíthassam előttetek jóságomat és felfedhessem gazdagságomat, nagylelkűségemet és szeretetemet.

Azért mondom el nektek ma mindezt, hogy Szavam nemzedékről nemzedékre szálljon, és ti, akik most tanultok, majd gyermekeiteket taníthassátok. Ha figyelnek és megteszik, amit mondok, boldogságban érnek véget napjaik. Ezért forduljatok felém, és dicsérjétek műveimet! Elmélkedjetek csodáimon!

SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜNNEPE
1991. szeptember 29.

Szent Mihály: Szeretlek, Isten gyermeke. Bízzál bennem!

Az Úr:  Pihenj meg Szívemben! Én, az Úr, megáldalak. Jöjj, Szívem a te fészked.”

 
 
 
 
 
 

2015. február 10. kedd, 14:36

Drága gyermekeim, fontos, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit és Legszentebb Rózsafüzéremet napi imáitok részeként. Választhattok bármelyik imát, nem feltétlenül szükséges mindegyiket elimádkoznotok, hanem azokat, amelyeket óhajtjátok. A Legszentebb Rózsafüzéremet minden nap imádkoznotok kell a gonosz befolyása ellen. …”


———-
Római katolikus:

2020-02-16

Évközi 6. vasárnapKezdőének:
Te légy oltalmazó kősziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Erősségem és menedékem valóban te vagy, neved miatt vezess és irányíts engem! (Zsolt 30,3-4)

Könyörgés:
Istenünk, tanításodból tudjuk, hogy az őszinte és tiszta szívekben akarsz élni. Kérünk, alakíts át minket kegyelmeddel, hogy méltó hajlékod legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Isten senkinek sem adott parancsot a rosszra.
Isten adta az embernek parancsait és törvényeit. Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad. Isten vizet és tüzet helyezett eléd: amire vágyol az után nyújtsd a kezed. Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának.
Mert igen gazdag az Isten bölcsessége, erős a hatalma, s mindig lát mindent. Szeme azokon van, akik őt tisztelik, ismeri az ember minden egyes tettét. Senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.
Ez az Isten igéje.
Sir 15,15-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. 4g. tónus.
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen, * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt parancsoltad, * hogy hűségesen megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Tégy jót szolgáddal és élni fogok, * tanításodat megtartom.
Nyisd meg szememet, hogy meglássam * törvényeid csodáit.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Uram, igaz utadra taníts meg engem, * törvényedet mindig megtartom.
Adj belátást, hogy törvényedet, megtartsam, * és követem egész szívemmel.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Zsolt 118,1-2.4-5.17-18.33-34

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Isten a bölcsességet öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelte.
Testvéreim!
Mi bölcsességet hirdetünk, de csak a tökéleteseknek. Nem e világnak és pusztulásra ítélt fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva a mi megdicsőülésünkre rendelt.
A világ fejedelmei közül ezt senki sem értette meg, mert ha megértették volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényre jut az Írás szava:
Szem nem látta,

fül nem hallotta,
emberi szív fel nem fogta,
amit Isten azoknak készített,
akik szeretik őt.
Nekünk azonban Szentlelke által kinyilatkoztatta ezt Isten, mert a Lélek mindent ismer, még Isten mélységeit is.
Ez az Isten igéje.
1Kor 2,6-10

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tökéletessé teszi az Ószövetség tanításait és parancsait.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
És mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,17-37 rövidebb: Mt 5,20-22a.27-28.33-34a.37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-16

* Steve Ciocccolanti:

5 SECULAR REASONS to Reverse Roe v Wade | A Tour of HELL

https://www.youtube.com/watch?v=eSmenOkrdpo&t=0s

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadása

16.1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.

A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,

és erről beszéltek egymás között: “Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”

Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.

És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.

De az így szólt hozzájuk: “Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

——————-

12 Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.

13 Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.

14 Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani.

15 Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla!

16 Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – “lesznek ketten egy testté.”

17 Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele.

18 Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik.

19 Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?

20 Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.

———————–

A tékozló fiú

11 Azután így folytatta: “Egy embernek volt két fia.

12 A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont.

13 Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.

14 Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.

15 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni.

16 Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.”

17 “Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!

18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

19 Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.

20 És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.

21 A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek.

22 Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!

23 Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk,

24 mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

25 “Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot.

26 Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt.

27 Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt.

28 Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte.

29 Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal.

30 Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.

31 Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

32 Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Mark+16%3A1-8%3B++1+Corinthians+6%3A12-20%3B++Luke+15%3A11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/16

 
 

2015. február 17. kedd, 17:00

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

A Nagyfigyelmeztetés segíteni fog a világnak leküzdeni minden idők legnagyobb hitehagyását

Igazság Könyve:
2015. január 20. kedd, 20:40

Drága szeretett leányom, amikor a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, ez lesz a Második Eljövetelemre való felkészülés első szakasza. Azok, akik nem fognak elfogadni Engem, kapni fognak egy rendkívüli lehetőséget, hogy időt fordítsanak az Igazságról való elmélkedésre; ilyen nagy az Én Irgalmam.

Kérlek benneteket, nagy örömmel várjátok ezt a Napot, mert ezt követően a hitetlenek meg fogják érteni, hogy Én Ki Vagyok. Ők fel lesznek rázva közönyükből, és el fognak telni csodálkozással.

A Nagyfigyelmeztetés segíteni fog a világnak leküzdeni minden idők legnagyobb hitehagyását. Azáltal, hogy Hozzám fordultok e 15 perc teljes magányában, és arra kértek Engem, hogy bocsássak meg nektek, el fogtok telni a Szentlélek Ajándékával. Ezután fel kell készülnötök arra, hogy harcoljatok, segítvén így mások dicsőséges jövőjének beteljesülését.

Miközben a Nagyfigyelmeztetés lángra lobbantja a hívők hitét és sokakat megtérít, nagy számban lesznek olyan emberek – köztük papok és magas rangú egyházi személyek -, akik tagadni fogják azt, hogy a Nagyfigyelmeztetés megtörtént. Ők sokakat el fognak vinni Tőlem, és ezért szigorú ítélet alá fognak esni. A lelkiismeret megvilágítása magával fogja hozni a szeretet kiáradását azok számára, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Ezek azok az emberek – köztük sokan hitetlenek is – akik meg fognak térni, és harcolni fognak, hogy megmentsék testvéreiket.

Az Én Időm arra lesz felhasználva, hogy Magamhoz vonzzam azokat, akik egyáltalán nem ismernek Engem, de akik mégis Hozzám fognak jönni, amikor tanúi lesznek ennek a nagy eseménynek. Ők azonnal fel fognak ismerni Engem, és a legjobb tudásuk szerint fognak válaszolni.

Mindezek az események hamarosan meg fognak történni, és amikor a próféciák, amelyek a kezdetektől fogva adattak az embernek, kibontakoznak, tökéletes megértésre fognak találni. Sok prófécia a Jelenések Könyvében olyan módon lett leírva, hogy azt az emberek a jelképek használata által értsék meg. A valóság azonban más, de tudnotok kell a következőket: Beavatkozásom örökre meg fogja változtatni a világot. Ezt követően azok, akik Hozzám tartoznak és szeretnek Engem, segíteni fognak Nekem, hogy milliárdok számára Örök Életet hozzak.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-segiteni-fog-vilagnak-lekuzdeni-minden-idok-legnagyobb-hitehagyasat

 
 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

VÉGÜL MINDENKI IMÁDNI FOG ENGEM
1993. január 17.
Az egység hetének előestéjén, Los Angeles

Uram, úgy imádkozom, ahogyan Te imádkoztál: legyünk mindnyájan egyek, amint az Atya benned van és Te őbenne, hogy mások is elhiggyék a világon, hogy az Atya küldött Téged. Azokért a juhokért is imádkozom, amelyek nem a te nyájadból valók, hogy ők is hallgassanak hangodra. Imádkozom a mohamedánokért, a zsidókért és másokért is, hogy mától fogva ébredjenek irántad való szeretetre! Amen.

Hallottalak, hallottalak, barátom. Végül mindenki imádni fog engem.

 

HOGY MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK!
1993. január 18.
Sacramento

Ma van a születésnapom és az egység hetének első napja. Ezen a napon volt egykor Péter székfoglalásának az ünnepe. Ma az igen szentéletű Francis A. Quinn püspök hívott meg, hogy beszéljek az Oltáriszentség katedrálisában. Vendéglátóim ajándékot nyújtottak át nekem délután, közvetlenül a találkozó előtt. Amikor megláttam, éreztem, hogy Jézustól való. A következő szavakat mondta ugyanis nekem 1992. október 21-én: …
„örülj és ujjongj, én pedig oda fogom nyújtani neked kelyhemet Sorjában rá akarom venni a népeket arra, hogy éljenek árnyékom alatt, és higgyék, hogy az Atya küldött engem. Igen, el fog jönni a nap, amikor a föld királyai, nagyjai és hadvezérei, a gazdagok és hatalmasok, az egész nép el fog ismerni engem mint Krisztust, az élő Isten Fiát. Az emberek mindenütt egy hangon és egy szívvel fogják tisztelettel felemelni kezüket imádságra és imádásra…” És egy aranyozott kelyhet nyújtottak át, amelyre e szavakat vésték:

Hogy mindnyájan egyek legyenek!
1993. január 18.
A keresztény egység ünnepe

A szentmisét a két jelenlévő püspök mutatta be beszédem után. Kórus énekelt a katedrálisban, és minden fenséges volt. Az én kelyhemet használták ezen az egységért bemutatott szentmisén, és abban változtatták át Jézus drágalátos Vérét.

Amikor beszédem közben a katedrálisban az összegyűlt tömegre tekintettem – ezernyolcszázan lehettek -, szomorúságot éreztem. Ott álltam az Úr kérésére, hogy az egységről beszéljek a feltehetően 98%-ban római katolikus hallgatóság előtt. Az én népemből egy sem volt velem. 1 , 2 Mohamedánok és zsidók is voltak a katedrálisban… De az Úr későbbre tartogatta a születésnapi meglepetést. A szentmise előtt egy orthodox pap jött be kísérőjével. Mise után megkért, hogy beszélhessen velem. A sekrestyében találkoztunk, és akkor értettem meg, amit az Úr mondott nekem: „Oroszország lesz az, amely leginkább meg fog dicsőíteni engem.” A pap egy orosz orthodox pap volt… Megosztottságunk sötétségében az egység reményének egy gyenge fénye fog kigyulladni. A reménynek ez a kis fénye Oroszország. Az egység Oroszország által fog bekövetkezni, és Ő dicsőíteni fogja Istent! Megmondtam az orosz papnak, hogy Ő az én születésnapi ajándékom Jézustól. Az atya neve Vassili volt, ami az én nevemnek, Vassulának a hímnemű megfelelője.

A másik jel arra vonatkozóan, hogy az egység Oroszország által jön létre, az volt, hogy amikor az Úrtól egy bevezető imát kértem, Ő egy orosz papnak, Szergej Bulgakov atyának az imádságát választotta. Azt kérte, hogy találomra nyissam fel a könyvet és azt az imát láttam meg először, amelyet 1989. december 29-én írtam le.

Íme:

„Ó Jézus Krisztus, Urunk és Szabadítónk,
Te azt ígérted, hogy mindenkor velünk lakozol.
Te valóban meghívtál minden keresztényt,
hogy közeledjen Hozzád,
és részesüljön Testedből és Véredből.
De bűneink megosztottak minket,
és már nincs elég erőnk,
hogy együtt részesülhessünk Oltáriszentségedből.
Megvalljuk, hogy ez a mi bűnünk.
Kérünk Téged,
bocsáss meg és segíts,
hogy akaratod szerint
szolgáljuk a kiengesztelődést.
Gyújtsd lángra szívünket
a Szentlélek tüzével!
Add meg nekünk a bölcsesség és a hit lelkét,
a bátorság és a türelem lelkét,
az alázat és az állhatatosság lelkét,
a szeretet és a bűnbánat lelkét
a Boldogságos Istenszülő
és minden szent imája által!
Amen.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum776.html

 
 
 
———
Római katolikus:

2020-01-20

2. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Isten előtt kedvesebb az engedelmesség, mint az áldozat.
Az amalekiták elleni hadjáratban Saul király nem engedelmeskedett Isten parancsának. Amikor védekezni kezdett, Sámuel próféta leintette: „Kérlek, hagyd abba! Mert előbb én akarom elmondani neked, amit az Úr közölt velem az éjjel.”
Saul ráhagyta: „Beszélj!”
Sámuel ekkor így kezdte beszédét: „Bár kicsiny voltál a magad szemében is, nemde mégis te lettél Izrael törzseinek fejedelme, és téged kent fel az Úr választott népének királyává? Aztán elküldött az Úr ennek a feladatnak teljesítésére, és megparancsolta: Menj és büntesd meg a vétkes amalekitákat! Harcolj ellenük, míg meg nem semmisíted őket! Miért nem hallgattál hát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, és műveltél gonoszat az Úr szemében?”
Saul erre azt felelte Sámuelnek: „Hiszen én hallgattam az Úr szavára, és vállaltam azt a feladatot, amelyre az Úr küldött. Foglyul ejtettem Ágágot, az amalekiták királyát, és az amalekitákat is elpusztítottam. A nép pedig azért választotta ki a zsákmányból az áldozatnak való legjavát, az aprójószágot és a marhát, hogy áldozatul mutassa be az Úrnak, a te Istenednek, Galgalában.”
De Sámuel ezt válaszolta neki: „Azt hiszed, jobban tetszik az Úrnak az égő- és a vágóáldozat, mint ha engedelmeskedel szavának? Bizony, többet ér az engedelmesség, mint az áldozat; és többet ér a szófogadás, mint a juhok hájának bemutatása. Babonaság bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel megvetetted az Úr szavát, téged most ő vet el, hogy többé ne lehess király.”
Ez az Isten igéje.
1Sám 15,16-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (23b. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem;
hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: így cselekedtél, és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza, † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,8-9.16bc-l 7.21 és 23

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus az Újszövetség szerzője: övéit már nem kötelezik a régi előírások.
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?”
Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 2,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-20

 
 

————

Ortodox (Görög keleti): 



Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. ”

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6.1 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

 
 



—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/20

Szeretett követőimet hívom, hogy jöjjenek Hozzám és engedjék meg Nekem, hogy beborítsam őket Szent Véremmel.

Igazság Könyve:
2014. december 23. kedd, 16:55

Drága szeretett leányom, e különleges alkalommal szeretett követőimet hívom, hogy jöjjenek Hozzám és engedjék meg Nekem, hogy beborítsam őket Szent Véremmel. Én földi életemet adtam oda Nagy Irgalmasságom jeleként, és most amikor újra eljövök, hogy mindenkit Magamhoz vigyek, meg fogom mozdítani a hegyeket és az óceánokat, a Földet pedig megrázom.

Szeretlek benneteket, és miközben felkészítelek az Én Időmre, Nagy Áldásokban és vigasztalásban foglak részesíteni benneteket. Engedjétek meg a szíveteknek, hogy üdvözöljön Engem. Engedjétek, hogy az a Szeretet, melyet irántatok érzek, áthatoljon Isten minden gyermekének a szívén, beleértve azokat is, akik az Én Nevemben üldöznek benneteket. E Karácsony alkalmával Békét hozok nektek és arról biztosítalak benneteket, hogy az Én Időm nagyon közel van. Hamarosan eljövök, hogy feltárjam nektek Irgalmasságomat. Azoknak mondom ezt, akik e Küldetés miatt megvetnek Engem: a Szentlélek Ajándéka által fogok behatolni megkeményedett szívetekbe. Hamarosan minden kétségetek el fog szállni, és a terhetek megszűnik. Addig el kell viselnetek a Tőlem való elszakítottság fájdalmát, amelyet a hazugság királya okozott nektek, aki örül annak, hogy Engem elutasítotok. Ne álljatok ellent Nekem, szeretteim, mert Én fáradhatatlan vágyakozással szeretlek benneteket. Bánattal vegyes örömmel jövök hozzátok, könyörögve azokhoz, akik azt mondják, hogy szeretnek Engem, hogy térjenek vissza Hozzám. A bánat könnyeit sírom, mivel hogy nem vagytok képesek elfogadni Engem ezen isteni beavatkozás által, pedig ez szabadon adatik nektek. Nektek meg kellene próbálnotok hirdetni az Igazságot, de ti e helyett kegyetlenül elutasíttok Engem, méghozzá olyan módon, ami nem illik Istenségemhez.

Az a nap, amikor eljövök Isteni Irgalmasságomban, a megvilágosodás napja lesz. Azonnal tudni fogjátok, hogy elvittelek benneteket a teljes feltárás idejébe, amikor semmit sem fogtok tudni elrejteni abból, amit tettetek. Mert minden gyengeségből elkövetett cselekedetért Szenvedésem fájdalmait fogjátok érezni, mely a saját szenvedésetekké válik. A bűntudat, amelyet érezni fogtok, olyan erős lesz csak, mint a Belém vetett hitetek. Sokan közületek rá fognak jönni arra, hogy mi az, amit tenniük kell ahhoz, hogy Elfogadjalak benneteket. Azonban néhányan tagadni fogják a Lelkiismeret megvilágítását a távolság miatt, amelyet ti helyeztetek kettőnk közé.

A gőgösöknek és az arrogánsaknak, akik a Nagyfigyelmeztetés során el fogják rejteni Színem elől az arcukat, a következőt mondom: Ne féljetek, mert ti az Enyéim vagytok. Mivel ti Isten gyermekei vagytok, akik az Ő képére lettetek teremtve, ezért nagy Irgalommal leszek irántatok. Ne attól féljetek, aki szeret benneteket, hanem attól, aki megvet titeket, mert ő – a gonosz – a ti legnagyobb ellenségetek. Ha elutasíttok Engem, a legnagyobb ellenségem rabszolgájává váltok, de ha őt utasítjátok el, akkor Hatalmam körül fog benneteket ölelni, meg fog védeni és biztonságosan elvisz benneteket Királyságomba. Azért adom nektek ezeket az információkat, hogy amikor azt mondom, hogy ez meg fog történni, akkor tudnotok kell, hogy az meg fog történni. És amikor az a Nap eljön, emlékeznetek kell Szavaimra. Ne féljetek Tőlem, ugyan mi az, amitől félnetek kellene? Ha Én az Életemet adtam értetek, akkor ti ugyan miért akarnátok az ördögnek adni az életeteket, aki csak a pusztulását akarja okozni halhatatlan lelketeknek?

Csak egyetlen útra tudtok fordulni, és az az út Hozzám vezet szerető Üdvözítőtökhöz és Megváltótokhoz. Én vagyok a ti biztonsági hálótok. Ne fussatok el üdvösségetektől. Emlékezzetek mindig Együttérzésemre, Szeretetemre és Nagy Irgalmasságomra. Isteni Irgalmasságom azért van, hogy megragadják azt.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-nap-amikor-eljovok-isteni-irgalmassagomban-megvilagosodas-napja-lesz

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

AZ ÉN SZENTSÉGES SZÍVEMBEN SZÜLETTÉL
2001. augusztus 3. 

Béke legyen veled! Kedvesem, e szavakat mondd nekem ünnepemen :

“Vigyél engem, én Kedvesem, a Te lábad nyomaiba,
melyek édes mirha illatot árasztanak!
Kézen fogva vezess, Királyom, a szobádba 1,
ahol meghallom
királyi hangod a magányban!
Derítsd fel arcomat mosolyoddal,
emberiség Szerelmese!
Vesd rám szerető, gyengéd tekinteted,
minden értelmet felülmúló, drága pillantásod!
Ha csalódást okoztam Neked
vagy törékenységem miatt
akár egyetlen pillanatra is
össze kellett vonnod szemöldöködet,
esedezve kérlek, Szentséges Szív,
légy könyörületes hozzám!
Hatalmad van élet és halál felett,
ezért most Hozzád jövök,
hogy menedékre leljek Szentséges Szívedben,
ahol élet és örök nyugalom van .”

Íme, ez az a Szív, amely Vérét ontotta érted és az egész emberiségért. Ez a vigasztalás és az irgalmasság Szíve. Ez az a Szív, mely téged megkedvelt. Aki ezt a Szívet imádja, azt be fogja takarni a bölcsesség fátyola. Ez a Szív széppé teszi lelkedet, hogy így felékesítve hasonlóvá válj hozzám.
Meg tudod mondani, leányom, hogy hol
születtél?

A Te Szentséges Szívedben születtem. {Isten Lelke adta nekem e szavakat.}

Igen! Te az én Szentséges Szívemben
születtél. Akik hozzám tartoznak, azok mind az én Szívemben születtek. Nem olvastad?

“Fel fog kiáltani hozzám:
“Te vagy az én Atyám, az Istenem,
Te vagy az én sziklám, a menedékem!”
Elsőszülöttemmé teszem őt,
elsővé a földi királyok között.” 2 

Mert nemessége a királyok Királyától való, és mert a magasságokban fog élni azok között, akiket istenségemmel átisteniesítettem.
A földi királyok a földi feladatokkal foglalkoznak, de akik tőlem
születtek, azoknak a mennyben lesz nagyobb hatalmuk.

“Az átlagos ember csupán olyan,
mint a szélfuvallat.
A fontos emberek csalfák,
a mérlegen gyorsan emelkednek,
együtt is könnyebbek, mint a fuvallat” 3.

Ezért ezt mondjátok lelketeknek, szeretteim: “Egyedül Istenben pihenj meg, mert egyedül Ő a te reménységed forrása!” Ujjongjon a szívetek, és újuljon meg a lelketek, mert ezekben az időkben oly mértékben árasztom kegyelmeimet az emberiségre, mint azelőtt sohasem a történelem folyamán. IC” 

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1069.html


———-
Római katolikus:

12-24

Adventi köznapok – december 24.

A délelőtti misében
OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten megígéri prófétája által, hogy Dávid trónja mindörökre fennmarad. Ez csak Krisztus királyságában valósulhat meg.
Amikor Dávid király már a házában lakott, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.”
Erre Nátán ezt mondta a
királynak: „Tedd meg mindazt, amit szándékozol, mert veled van az Úr.”
Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Elhoztalak a legelőről, a juhok mellől, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat, mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítalak minden ellenségedtől. Azt is közli veled az Úr, hogy fölépíti (uralkodó)-házadat. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, és trónod mindörökké szilárd marad.«
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers.
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
„Megerősítem ivadékodat örökre * és megszilárdítom
trónodat nemzedékről nemzedékre.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Így szólít engem: Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.
Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,2-3,4-5,27 és 29

ALLELUJA
Szent virradat, † igazság napja, örök világosság fénye, * ragyogj fel azoknak, akik a halál sötét árnyékában ülnek! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Zakariás hálaéneket zeng gyermeke, Keresztelő János születése feletti örömében.
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk; szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,67-79″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-24

 
 
 

————

Ortodox (Görög keleti): 

Prófécia a Messiás származásáról

Ezt mondja az Örökkévaló:
    „Efráta[a] Betlehemben!
Bár a legkisebb vagy
    Júda nemzetségei közül,
mégis benned
születik meg
    Izráel Fejedelme,
kinek származása
    az idők kezdetére nyúlik vissza,
    az őskor napjaiba!”

Ezért az Örökkévaló
    kiszolgáltatja népét
    az ellenségeiknek,
de csak addig,
    amíg a terhes asszony[b] vajúdik,
    és megszüli gyermekét,
amíg testvéreinek maradéka
    visszatér Izráel népéhez.
Ő pedig erős kézzel uralkodik,
    és pásztorolja nyáját
az Örökkévaló ereje által,
    az Örökkévalónak, Istenének
    felséges nevében.
Hatalma kiterjed az egész földre,
    ezért népe biztonságban
    és békében él.
Ez lesz az igazi békesség!

Amikor pedig Asszíria
    megtámadja földünket,[c]
    és betör várainkba,
állítunk ellene erős vezetőket
    és hatalmas fejedelmeket[d],
akik fegyverrel foglalják el Asszíriát,
    és kivont karddal uralkodnak
    Nimród földjén[e].
Így szabadít meg minket a Fejedelem
    az asszírok seregétől,
ha megtámadnak bennünket,
    ha földünkre lépnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+5%3A2-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten a Fia által szólt hozzánk

Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
    ő meg a fiam lesz.”[c]

Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
    Isten összes angyalai!”[d]

Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
    szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

A Fiúról viszont így beszél:

Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
    igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
Szereted az igazságot,
    és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
    az öröm olaját fejedre,
    s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
    és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
    de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Azokat újakra fogod cserélni,
    mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
    életed évei sohasem érnek véget.”[h] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/24

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az a nap, amikor eljövök Isteni Irgalmasságomban, a megvilágosodás napja lesz

Igazság Könyve:
2014. december 23. kedd, 16:55

Drága szeretett leányom, e különleges alkalommal szeretett követőimet hívom, hogy jöjjenek Hozzám és engedjék meg Nekem, hogy beborítsam őket Szent Véremmel. Én földi életemet adtam oda Nagy Irgalmasságom jeleként, és most amikor újra eljövök, hogy mindenkit Magamhoz vigyek, meg fogom mozdítani a hegyeket és az óceánokat, a Földet pedig megrázom.

Szeretlek benneteket, és miközben felkészítelek az Én Időmre, Nagy Áldásokban és vigasztalásban foglak részesíteni benneteket. Engedjétek meg a szíveteknek, hogy üdvözöljön Engem. Engedjétek, hogy az a Szeretet, melyet irántatok érzek, áthatoljon Isten minden gyermekének a szívén, beleértve azokat is, akik az Én Nevemben üldöznek benneteket. E Karácsony alkalmával Békét hozok nektek és arról biztosítalak benneteket, hogy az Én Időm nagyon közel van. Hamarosan eljövök, hogy feltárjam nektek Irgalmasságomat. Azoknak mondom ezt, akik e Küldetés miatt megvetnek Engem: a Szentlélek Ajándéka által fogok behatolni megkeményedett szívetekbe. Hamarosan minden kétségetek el fog szállni, és a terhetek megszűnik. Addig el kell viselnetek a Tőlem való elszakítottság fájdalmát, amelyet a hazugság királya okozott nektek, aki örül annak, hogy Engem elutasítotok. Ne álljatok ellent Nekem, szeretteim, mert Én fáradhatatlan vágyakozással szeretlek benneteket. Bánattal vegyes örömmel jövök hozzátok, könyörögve azokhoz, akik azt mondják, hogy szeretnek Engem, hogy térjenek vissza Hozzám. A bánat könnyeit sírom, mivel hogy nem vagytok képesek elfogadni Engem ezen isteni beavatkozás által, pedig ez szabadon adatik nektek. Nektek meg kellene próbálnotok hirdetni az Igazságot, de ti e helyett kegyetlenül elutasíttok Engem, méghozzá olyan módon, ami nem illik Istenségemhez.

Az a nap, amikor eljövök Isteni Irgalmasságomban, a megvilágosodás napja lesz. Azonnal tudni fogjátok, hogy elvittelek benneteket a teljes feltárás idejébe, amikor semmit sem fogtok tudni elrejteni abból, amit tettetek. Mert minden gyengeségből elkövetett cselekedetért Szenvedésem fájdalmait fogjátok érezni, mely a saját szenvedésetekké válik. A bűntudat, amelyet érezni fogtok, olyan erős lesz csak, mint a Belém vetett hitetek. Sokan közületek rá fognak jönni arra, hogy mi az, amit tenniük kell ahhoz, hogy Elfogadjalak benneteket. Azonban néhányan tagadni fogják a Lelkiismeret megvilágítását a távolság miatt, amelyet ti helyeztetek kettőnk közé.

A gőgösöknek és az arrogánsaknak, akik a Nagyfigyelmeztetés során el fogják rejteni Színem elől az arcukat, a következőt mondom: Ne féljetek, mert ti az Enyéim vagytok. Mivel ti Isten gyermekei vagytok, akik az Ő képére lettetek teremtve, ezért nagy Irgalommal leszek irántatok. Ne attól féljetek, aki szeret benneteket, hanem attól, aki megvet titeket, mert ő – a gonosz – a ti legnagyobb ellenségetek. Ha elutasíttok Engem, a legnagyobb ellenségem rabszolgájává váltok, de ha őt utasítjátok el, akkor Hatalmam körül fog benneteket ölelni, meg fog védeni és biztonságosan elvisz benneteket Királyságomba. Azért adom nektek ezeket az információkat, hogy amikor azt mondom, hogy ez meg fog történni, akkor tudnotok kell, hogy az meg fog történni. És amikor az a Nap eljön, emlékeznetek kell Szavaimra. Ne féljetek Tőlem, ugyan mi az, amitől félnetek kellene? Ha Én az Életemet adtam értetek, akkor ti ugyan miért akarnátok az ördögnek adni az életeteket, aki csak a pusztulását akarja okozni halhatatlan lelketeknek?

Csak egyetlen útra tudtok fordulni, és az az út Hozzám vezet szerető Üdvözítőtökhöz és Megváltótokhoz. Én vagyok a ti biztonsági hálótok. Ne fussatok el üdvösségetektől. Emlékezzetek mindig Együttérzésemre, Szeretetemre és Nagy Irgalmasságomra. Isteni Irgalmasságom azért van, hogy megragadják azt.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-nap-amikor-eljovok-isteni-irgalmassagomban-megvilagosodas-napja-lesz

 
 

———-

Igaz élet Istenben:

NEVEZZ APUKÁNAK!
1988. április 26. 
Tegnap, amikor nővéremnek arról beszéltem, hogy mit akar tőlem Isten, a beszélgetés hevében azt találtam mondani, hogy: “O babas mou ipé na…”ami azt jelenti, hogy “abba” 1 azt mondta nekem, hogy…”Amikor észrevettem, hogy a görög nyelvben milyen közvetlenül szólítottam Istent apukának, gyorsan elhallgattam, mert láttam, hogy nővérem rám csodálkozik. Szájamra tettem kezemet és megmagyaráztam, hogy Istent szólítottam önkéntelenül apukának. Gyakran érzem Őt közvetlen közelemben, és sokszor mondom, hogy két családom van: az egyiket a Földön kaptam, az én valóságos Szent Családom azonban ott fönn él. Kicsim, maradj köpenyem alatt, a közelemben biztonságban vagy a Sátán támadásai ellen. Igen, megkétszerezi erőlködését, mindenféle csapdát állít. Üldöz téged, gyermekem, terveket sző ellened. Dühöngése tetőfokán van amiatt, ami be fog következni. Ezt azért mondom el neked gyermekem, hogy kétszerezd meg imáidat.Uram, óhajtod-e, hogy böjtöljek? Segít az, Uram? Akarsz böjtölni?Ha kívánod, akkor igen.

Igen kívánom. Jöjj, segítek neked a böjtölésben. Vassula, kicsim, amikor “babas”-nak 2 szólítottál, ezt a szót úgy fogadtam, mint egy drágakövet. Tudod-e, mennyire vonzódom az egyszerűséghez? Igen, mezítlábasnak neveztelek, mert szívedben az vagy. Figyelj rám: világosságomban teremtettelek, mennyei csarnokomban fogadtalak; szívesen láttalak, hogy megosszam veled békémet, keresztemet és szeretetemet. Hamarosan olyan földre vezetlek, ahol kiterjeszted országomat. Figyelmeztetni foglak, amikor eljön az ideje.   Virágom, mondd meg X-nek: Azzal szerezz nekem örömet, hogy sohasem hallgatsz, amikor az igazság mellett kell tanúskodnod. Higgy, élj a hitben, és add át magad teljesen nekem! Azért neveltelek, hogy megértsd az igazságot és tégy tanúságot róla! Maradj kicsiny! Szerezz nekem örömet azzal, hogy sohasem kételkedsz. Azért kaptad kinyilatkoztatásomat, hogy tanúja légy üzeneteimnek. Olvastad benne kívánságaimat. Megvilágosítottalak, hogy megértsd. Megmutattam neked Szent Arcomat, X. Felfoghatatlanul szeretlek, és az a szándékom, hogy mindenkit visszahozzak magamhoz. Lélek! Azt kívánom, hogy terjeszd ki országomat! Tisztelj és szerezz örömet nekem! “


 
———
Római katolikus:

12-23

Adventi köznapok – december 23.

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Az Úr megjelenését „angyal” készíti elő. A Megváltó előhírnöke – miként Illés – a bűnbánat tüzével tisztítja a szíveket.
Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt szokás, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.” Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években. Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra a fiak felé fordítja az apák szívét, és az apák felé a fiak szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.
Ez az Isten igéje.
Mal 3,1-4.23-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van! Vö. Lk 21,28
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van!
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van!
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nekik.
H: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van!
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

ALLELUJA
Királya vagy a nemzeteknek és szegletköve az Egyháznak. * Jöjj, mentsd meg az embert, akit a föld sarából alkottál! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő Szent János születése.
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédjai és rokonai meghallották, hogy milyen
irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket.
Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!”
Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig (azonnal) megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent.
Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,57-66″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-23


————

Ortodox (Görög keleti): 

20 Egy nagy háztartásban nemcsak aranyból és ezüstből, hanem fából és cserépből készült edények is vannak. Egyiket különleges és ünnepi alkalmakon használják, a másikat meg közönséges célokra. 21 Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas.

22 Timóteus, fuss el az ifjúkori kívánságok elől, és maradj távol tőlük! Viszont teljes erővel törekedj arra, hogy Isten tetszése szerint élj! Törekedj a hitre, isteni szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívvel bíznak az Úrban!

23 Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat, mert ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod. 24 Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel, hanem legyen kedves és türelmes mindenkihez, és legyen gyakorlott a tanításban! 25 Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja az ellenkezők szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot. 26 A Sátán ezeket csapdába ejtette, hogy azt tegyék, amit ő akar. De még ezek az emberek is észhez térhetnek, és kimenekülhetnek a csapdából.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bartimeus visszanyeri a látását

46 Ezután Jerikóba mentek. Jézus, a tanítványai, meg az őket körülvevő nagy tömeg már kifelé haladt a városból, amikor egy vak koldus mellé értek, aki az út szélén ült. Bartimeusnak hívták — ez azt jelenti: Timeus fia. 47 Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy arra, kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

48 Sokan rászóltak, hogy maradjon csöndben, de ő annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”

49 Jézus megállt, és azt mondta: „Hívjátok ide!”

Szóltak a vaknak, és így biztatták: „Bátorság! Kelj fel, mert Jézus hív!” 50 Ő még a köpenyét is ledobta magáról, felugrott, és Jézushoz sietett.

51 Jézus ezt kérdezte tőle: „Mit tegyek veled? Mit kívánsz tőlem?”

„Mester, hogy újra lássak!” — válaszolt a vak.

52 Jézus erre így válaszolt: „Menj el, a hited meggyógyított.” A férfi azonnal visszanyerte a látását, és csatlakozott a Jézust kísérő csoporthoz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A46-52&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/12/23
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ehelyett ők bele fognak esni abba a csapdába, hogy elválasszák a dogmát a tantól

Igazság Könyve:
2014. december 15. hétfő, 21:55

 

Drága szeretett leányom, amikor a Farizeusok elküldtek tekintélyes embereket, hogy minden elképzelhető trükköt felhasználva Engem támadjanak, ugyanakkor pedig a templomokban a Messiás eljöveteléről szóló próféciákról prédikáltak. Miközben gúnyoltak Engem és hazugságokat terjesztettek Erkölcsösségem felől, a Szentírást idézték. Amint üldöztek Engem a farizeusok – mindenféle néven szólítottak, amelyek Atyámat sértették -, továbbra is a Messiás eljövetelére készítették fel Isten népét. Bár Én ott voltam közöttük, nem voltak hajlandók elismerni Engem, de mégsem tudtak figyelmen kívül hagyni, mivel el voltam telve Szentlélekkel. Amikor feltámadtam a halálból, a farizeusok bizonyítékot kaptak Feltámadásomról, de mégis úgy döntöttek, hogy inkább hazugságokat terjesztenek, csakhogy eltitkolják az Igazságot. Cselekedeteik eredményeként lelkek millióit fosztották meg a jogos örökségüktől – az Örök Üdvösség Ajándékától.

Ebben az időszakban, amikor most Második Eljövetelemre készítem fel a világot, a felszentelt szolgák ugyanezt fogják tenni földi Egyházamban. Ők arról a Nagy Napról fognak prédikálni, amikor majd újra eljövök, de azt fogják feltételezni, hogy erre a napra egy másik évszázadban fog sor kerülni. Ők nem olyan módon fogják felkészíteni a lelkeket, mint ahogyan Én arra vágyom. Nem fogják sürgetni az embereket, hogy keressék az (Istennel való) kiengesztelődést; hogy imádkozzanak; hogy járuljanak a Szentségekhez, és hogy szigorúan ragaszkodjanak a Leírt Igéhez. Ehelyett ők bele fognak esni abba a csapdába, hogy elválasszák a dogmát a tantól és nem lesznek hajlandók elfogadni az üzeneteket, amelyek Isten prófétáinak adattak.

Annyira vakok, amikor most az Igazság Könyve által szólok hozzájuk. Annyira tudatlanok ők, akik azt mondják, hogy a Királyságomhoz vezető útra irányítanak benneteket, amikor azt sem tudják, hogy melyik a helyes út, amely oda vezet. Nekik olvasniuk kell a Szent Bibliát, tanulmányozniuk kell azt, de mindenekelőtt el kell fogadniuk annak tartalmát, mert különben hogyan is tudnának ismerni Engem? Úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában, és ők nem fognak készen állni arra, hogy üdvözöljenek Engem, mivel nem érzik a szükségét annak, hogy felkészüljenek.

Most tehát előttetek állok, felszentelt szolgáim, és arra kérlek benneteket, hogy hallgassatok Rám. Azt kérem tőletek, hogy higgyetek abban, Aki Én Vagyok, és mindabban, amit azért tettem, hogy megszabadítsam az embert a bűntől, és abban, amit még meg kell tennem Atyám Szövetségének beteljesítése érdekében. Ahogy az idő közeledik, jelek fognak adatni nektek arra, hogy az Én Napom hamarosan eljön. Azért fogom ezt megtenni, hogy felébresszen benneteket szendergéseitekből, és hogy meghalljátok a Hangomat. Arra sürgetlek benneteket, hogy mondjátok el az Igazságot a bűnről; az Igazságot Isten Szent Igéjéről, és hogy azt soha nem lehet meghamisítani, amint Istenségem Igazságát sem.

Ünnepélyesen kijelentem, hogy amikor ezek a jelek majd megadatnak nektek, a Szentlélek ki fog rátok áradni, és azok, akik egyszerű engedelmességgel szeretnek Engem, azonnal tudni fogják, hogy Én beszélek hozzátok ebben az időben. Aztán el foglak tölteni benneteket Szeretetemmel, és ti úgy fogjátok látni a dolgokat, amilyenek azok valójában, elmétek tisztaságával és egy olyan betekintéssel, melynek segítségével felismeritek azt, hogy mi az elvárás veletek szemben, hogy így segíthessetek Nekem végrehajtani Tervemet: megmenteni a világot és Isten minden gyermekét.

Figyeljetek. Készüljetek. Imádkozván, kérjétek Erőmet, a Bátorságomat, és soha ne feledkezzetek meg az Irántam való kötelességetekről.

Menjetek békében, hogy szerethessetek és szolgálhassatok Engem most és mindörökké.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ehelyett-ok-bele-fognak-esni-abba-csapdaba-hogy-elvalasszak-dogmat-tantol


———-
Római katolikus:
 

2019-12-15

Advent 3. vasárnapjaKezdőének:
Örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van! (Fil 4,4.5)

Könyörgés:
Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nekünk.
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” Akkor megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong.
Akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok visszatérnek. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Ez az Isten igéje.

Iz 35,1-6a.10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jöjj el, Urunk, Istenünk: * üdvözíts minket. 4. tónus.
Vagy: Alleluja.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Jöjj el, Urunk, Istenünk: * üdvözíts minket.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.

H: Jöjj el, Urunk, Istenünk: * üdvözíts minket.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát, és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Jöjj el, Urunk, Istenünk: * üdvözíts minket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,7.8-9a.9bc-19

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Legyetek állhatatosak, mert az Úr e jövetelének ideje közel van!
Testvéreim!
Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik. Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.
Testvéreim, ne zúgolódjatok egymás ellen, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Mert íme, a bíró ott áll már az ajtó előtt.
Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében
szóltak!
Ez az Isten igéje.
Jak 5,7-10

ALLELUJA
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Iz 61,1 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te vagy-e az, akinek jönnie kelt, vagy valaki mást várjunk?
Abban az időben:
Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus igy válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.

Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,2-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-15

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadásának örömhíre

24 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. 10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. 11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]

 …”

 

 Igen, a mi új életünk már Krisztusban van, s amikor majd ő megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek.

Ezért gyökerestül irtsátok ki magatokból a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, és a gazdagság után való vágyakozást, amely a bálványimádás egyik fajtája. Ezek miatt sújt le Isten haragja az engedetlenekre.[a]

Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban irtsátok ki magatokból a haragot és a dühöngést; ne mondjatok, vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, és ne káromkodjatok! Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen ez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. 10 Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. 11 Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó származású, körülmetélt vagy körülmetéletlen, más népből származó idegen, tanulatlan[b], rabszolga vagy szabad volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A4-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

16 Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. 17 Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte a szolgáját. Ezt üzente vele a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már mindent elkészítettem 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

19 A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

20 Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« 21 A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat!«

22 Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« 23 Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! 24 Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A16-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS