Második Eljövetel kategória bejegyzései

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka azok számára, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka azok számára, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy  hirdessék az IgazságotDe tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

A SZERETET ÁLDOZATA

Nagyszombat,1988. április 9.

 
 

———-
Római katolikus:

2020-04-11

Húsvéti vigília, Urunk feltámadásának ünnepe

Hosszabb forma:
(1.) OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó.Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten
megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.”
Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ez az Isten igéje.

A szertartás további összes olvasmánya az alábbi dokumentumban olvasható.
Ter 1,1-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid ségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c

ALLELUJA
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.

A évben
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Feltámadt, és előttetek megy Galileába.
Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”
Ezek az evangélium igéi.
A évben: Mt 28,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-11

“…

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka azok számára, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy  hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

28 Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.

29 Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

Buzdítás szeretetre és tiszta életre

13.1 A testvéri szeretet legyen maradandó.

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.

Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.

Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”

Ezért bizakodva mondjuk: “Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Óvás az idegen tanításoktól, buzdítás a jótékonyságra

Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

——————————

 

Lázár feltámasztása

11.1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.

A nővérei megüzenték Jézusnak: “Uram, íme, akit szeretsz, beteg.”

Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: “Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.”

Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,

de azután így szólt tanítványaihoz: “Menjünk ismét Júdeába!”

A tanítványok ezt mondták neki: “Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?”

Jézus így válaszolt: “Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.”

11 Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: “Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.”

12 A tanítványok ezt felelték rá: “Uram, ha elaludt, meggyógyul.”

13 Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: “Lázár meghalt,

15 és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!”

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: “Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.”

17 Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,

19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

21 Márta ekkor így szólt Jézushoz: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”

23 Jézus ezt mondta neki: “Feltámad a testvéred!”

24 Márta így válaszolt: “Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”

25 Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”

27 Márta így felelt: “Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: “A Mester itt van, és hív téged.”

29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.

31 A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”

33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,

34 és megkérdezte: “Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: “Uram, jöjj és lásd meg!”

35 Jézus könnyekre fakadt.

36 A zsidók ezt mondták: “Íme, mennyire szerette!”

37 Közülük néhányan pedig így szóltak: “Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?”

38 Jézus – még mindig mélyen megindulva – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

39 Jézus így szólt: “Vegyétek el a követ.” Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: “Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.”

40 Jézus azonban ezt mondta neki: “Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”

41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: “Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”

43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: “Lázár, jöjj ki!”

44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: “Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

A nagytanács elhatározza Jézus megölését

45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+12%3A28-13%3A8%3B++John+11%3A1-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/04/11

“…  Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.  …”
 
 
 
————————
Tóra:

21 Ezután Mózes magához hívta Izráel népének minden vezetőjét, és ezt mondta nekik: „Mindegyik családfő válasszon családja számára egy bárányt — az legyen a páskaáldozat. Ma este vágjátok le ezt a bárányt. 22 Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok bele a bárány vérébe, majd kenjetek a vérből házaitok szemöldökfájára és a két ajtófélfára. Holnap reggelig senki se menjen ki a ház ajtaján! 23 Ma éjjel az Örökkévaló átvonul Egyiptom földjén, hogy lesújtson az egyiptomiakra, de mikor meglátja a vért az ajtó szemöldökfáján és a két ajtófélfán, akkor elmegy az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító belépjen a házaitokba, és rátok is lesújtson.

24 Minden évben tartsátok meg a Páska ünnepét! Örökké érvényes törvény ez a számotokra, és minden utódotok számára is. 25 Ne felejtsétek el akkor sem, amikor majd bementek arra a földre, amelyet az Örökkévaló ad nektek, ahogyan megígérte! Ott is tartsátok meg a Páska ünnepét minden évben. 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”

Amikor Izráel vezetői hallották ezt, földre borultak, és úgy imádták az Örökkévalót. 28 Azután Izráel népe megtartotta a Páska ünnepét úgy, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózes és Áron által. Mindenben engedelmeskedtek.

29 Azon az éjjelen, éjfélkor az Örökkévaló megölte az elsőszülött fiút minden egyiptomi családban. Az éppen uralkodó fáraó elsőszülött fiát éppen úgy megölte, mint a börtönben raboskodó fogoly elsőszülöttjét, sőt, még a háziállatok elsőszülötteit is. 30 Azon az éjjelen fölkelt a fáraó, meg főemberei és mindenki más is. Egész Egyiptom hangos volt a sírástól-jajgatástól, mert minden családban halottat sirattak.

Izráel népe kivonul Egyiptomból

31 A fáraó még azon az éjjelen hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: „Azonnal induljatok el! Sürgősen hagyjátok el országomat, és menjetek ki népem közül! Mindannyian menjetek innen, és áldozzatok az Örökkévalónak, ahogy mondtátok! 32 Vigyétek magatokkal állataitokat is kívánságotok szerint, csak menjetek már! Mondjatok áldást rám is!” 33 Az egyiptomiak sürgették az izráelieket, hogy minél hamarabb hagyják el az országot. Azt mondták: „Menjetek innen, amilyen gyorsan csak tudtok, különben mind meghalunk!”

34 Izráel népe a nagy sietség miatt nem tudta elkészíteni még a mindennapi kenyeret sem. Ruhákba csavarták a dagasztóteknőket, amelyekben a kovásztalan tészta volt, vállukra vették, és úgy vitték magukkal. 35 Az izráeliek — Mózes utasítása szerint — kértek az egyiptomi szomszédjaiktól ezüst- és aranytárgyakat, meg ruhákat. 36 Az Örökkévaló jóindulatúvá tette az egyiptomiakat irántuk, és adtak nekik bőségesen mindent, amit kértek. Így fosztotta ki Izráel népe az egyiptomiakat.

37 Elindultak tehát az izráeliek az egyiptomi Ramszesz városától Szukkót felé. Izráel seregében ekkor mintegy 600 000 férfi volt, nem számítva családtagjaikat. 38 Sokan, akik nem tartoztak Izráel közösségéhez, szintén velük mentek, meg rengeteg sok jószág is: marhák, juhok, kecskék és egyéb háziállatok. 39 Mivel az egyiptomiak sürgették Izráel népét, hogy hagyják el az országot, az izráelieknek nem volt idejük arra, hogy a szokásos kovásszal kelesztett kenyereiket elkészítsék, sem arra, hogy útravalót készítsenek maguknak. Ezért abból a tésztából, amelyet Egyiptomból cipeltek magukkal, kovásztalan kenyereket sütöttek.

40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 42 Azon az éjszakán, amikor kivonultak, az Örökkévaló éberen őrködött felettük, hogy biztonságban kihozza őket Egyiptomból. Ezért minden évben ugyanezen az éjjelen Izráel népe is nemzedékről-nemzedékre megünnepli ezt, és megemlékezik arról, hogy az Örökkévaló mit tett velük.

43 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Ezek a Páska ünnepére vonatkozó rendelkezések: Aki nem tartozik Izráel közösségéhez, az nem vehet részt a Páska-vacsorán.[a] 44 Azonban, ha egy izráeli pénzen vásárol szolgát magának, és előbb körülmetéli férfi szolgáját, akkor az a szolga részt vehet a Páska-vacsorán. 45 Aki csak átmenetileg tartózkodik, vagy csak napszámosként dolgozik Izráelben, az nem vehet részt ezen az ünnepen.

46 Minden család abban a házban fogyassza el az egész páska-vacsorát, ahol azt elkészítették. A kész páskabárányból semmit nem szabad kivinni a házból. A páskabáránynak egyetlen csontját se törjék el! 47 Izráel közösségéből mindenki vegyen részt a Páska-vacsorán.

48 Ha a közöttetek élő idegen nemzetiségű férfi is részt akar venni az Örökkévaló Páska ünnepén, akkor őt, és háza népében minden fiút és férfit előbb körül kell metélni. Ezután már ugyanúgy részt vehetnek a Páska-vacsorán, mint az aki izráelinek született. De az a fiú vagy férfi, aki nincs körülmetélve, nem ehet a páskabárányból. 49 Ezek a rendelkezések egyformán vonatkoznak a született izráeliekre és a közöttetek élő idegen nemzetiségű lakosokra.”

50 Izráel népe engedelmeskedett mindazoknak a parancsoknak, amelyeket az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak mondott. 51 Azon a napon az Örökkévaló kihozta Izráel népét Egyiptomból. Törzseik szerint, rendezett csoportokban vonultak ki onnan.

————————————-

Áldozat a Páska ünnepen

16 Az első hónap 14. napján mutassátok be az Örökkévalónak a Páskaáldozatot. 17 A következő, vagyis a 15. napon kezdődik a Kovásztalan Kenyerek hét napig tartó ünnepe. Ez alatt csakis kovász nélkül készült kenyeret egyetek. 18 Az ünnep első napján gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon ne dolgozzatok. 19 Mutassatok be ajándékul az Örökkévalónak égőáldozatot. Hozzatok az Örökkévalónak két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős hím bárányt. Valamennyi hibátlan legyen. 20 A hozzájuk tartozó lisztáldozat a borjúhoz három tized, a koshoz két tized 21 és a bárányokhoz egy-egy tized éfá finomlisztből álljon, minden esetben olívaolajjal keverve. 22 Ezen fölül vigyetek az Örökkévalónak bűnáldozatul egy bakot is, hogy engesztelést szerezzen számotokra. 23 Mindezek a reggeli mindennapi áldozaton fölül legyenek.

24 Az ünnepi hét napján minden nap ezt az áldozatot mutassátok be, a szokásos mindennapi áldozaton és a hozzá tartozó italáldozaton fölül. Jó illatú ajándék ez, amelyet az Örökkévaló kedvesen fogad.

25 A hetedik napon ismét gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon se végezzétek napi munkátokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+12%3A21+-+12%3A51%3B++Numbers+28%3A16+-+28%3A25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————————-

https://www.hebcal.com/holidays/pesach

Az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
“KYRIE ELEISSON!
1989. szeptember 15. 

(Amikor ágyba bújtam, hogy megpihenjek, tizenegy óra múlt. Imádkoztam és imádkoztam, és mielõtt az “alvás” rettegett állapota hatalmába kerített volna, még sikerült néhány KYRIE ELEISSON-t és CHRISTIE ELEISSON-t elmondanom. Váratlanul egy erõs hang szólalt meg bennem, ami felriasztott és kiugrasztott az ágyból. “SEGÍTENI FOGOK NEKED!” – Az éjszaka folyamán többször is észleltem, hogy a hang folyamatosan imádkozik értem. Idõnként én is megismételtem a “hang” imáját, bár nem értettem.)Reggel.Vassula, még többet kérek tõled. Hajlandó vagy-e még többet adni nekem?Jézus, végy el mindent, amit tõlem szeretnél megkapni.Még az életedet is?Az én életem a Tiéd.

Virágom, szeretetbõl adok neked szenvedést. Ne feledd, hogy a szenvedésbõl fakad a megszentelõdés. Engedd meg, hogy felolvassak neked egy részt a Szentírásból. 1 Maradj hûséges hozzám! Ne feledd, hogy én vagyok a teljes hûség. Bízz bennem, ne szegülj ellenem, add át magadat teljesen nekem, tudom, hogy mi a legjobb lelked számára. Szeretet vagyok.  “

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-04-10

Nagypéntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A mi bűneinkért szúrták át.
Így szól az Úr:
Íme, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan elborzadtak láttán – hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt.
Mert olyasmit fognak látni, amilyet még sohasem hirdettek nekik, és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?
Úgy nőtt föl előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hogy szívesen nézzük őt, a külsejére nézve nem volt vonzó.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.

Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást! Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.
Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki száját.
Erőszakos
ítélettel végeztek vele.
Ugyan ki törődik ügyével? Igen, kitépték az élők földjéről, és népem bűnei miatt halállal sújtották. A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt szájában.
Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete és teljesül általa az Úr akarata.
Azért, mert lelke szenvedett, látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
Sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek zsákmányai, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben a bűnösökért imádkozott.
Ez az Isten igéje.
Iz 52,13-53,12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. 2. tónus.
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem: † ne hagyj soha szégyent érnem, * igaz voltodban szabadíts meg engem.
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.
Hívek: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Ellenségeimnek gúny tárgya lettem, † szomszédaimnak szégyene, barátaimnak félelme, * kitérnek előlem, akik az utcán látnak.
Szívükben elfelednek, mintha meghaltam volna, * olyanná lettem, mint az összetört edény.
H: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, kezedben van sorsom.”
Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
H: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Ragyogjon fel arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
Legyetek bátrak, és erős szívűek, * mind, akik reménykedtek az Úrban.
H: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Zsolt 30,2 és 6.12-13.15-16.17

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A Fiú a szenvedésből engedelmességet tanult, és hódolatáért meghallgatást nyert.
Testvéreim!
Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Krisztus földi életében hangos kiáltással és könnyek között imádkozott, könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatást nyert. Isten Fia volt, de a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik neki engedelmeskednek.
Ez az Isten igéje.
Zsid 4,14-16;5,7-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek. Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent János szerint

Elfogták Jézust és megkötözték.

Abban az időben: Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok”. Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A Názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”

Jézust először Annáshoz vezették.

Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.

Talán te is az ő tanítványai közül vagy? Nem vagyok!

Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.

Az én országom nem ebből a világból való!

Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.

Üdvöz légy, zsidók királya!

…”
 
 
 
 
 
 

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

 …

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.  …
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

….

10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!

11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.

12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

14 Meglátjátok, és örül szívetek, testetek is virul, mint a fű. Megtudják, hogy az Úr támogatja szolgáit, ellenségeit pedig megbünteti.

15 Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben.

16 Mert tűzzel ítél az Úr, kardja mindenkit elér, és sokan lesznek, akiket megöl az Úr.

17 Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik dísznóhúst, undok állatot és egeret esznek – így szól az Úr.

18 Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet!

19 Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez: Tarsísba, Púlba és Lúdba, az íjászokhoz, Tubalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek.

20 Elhozzák minden honfitársatokat az összes népek közül ajándékul az Úrnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr -, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az Úr házába.

21 Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat – mondja az Úr.

22 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok – így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is.

23 Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem – mondja az Úr.

24 Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.

———————————-

… 

József nagylelkűsége testvéreihez

15 Amikor látták József bátyjai, hogy apjuk meghalt, ezt mondták: Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk!

16 Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt:

17 Ezt mondjátok Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki.

18 Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte és ezt mondták: Szolgáid vagyunk!

19 De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?

20 Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.

21 Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

22 József Egyiptomban lakott, mind ő, mind apjának a háza népe. Száztíz esztendeig élt József,

23 és megláthatta József Efraim fiait harmadíziglen. Manassé fiának, Mákirnak is születtek gyermekei, és térdére vette őket József.

József halála

24 Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

25 Meg is eskette József Izráel fiait, és azt mondta: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen az én csontjaimat.

26 Amikor József száztíz éves korában meghalt, bebalzsamozták és koporsóba tették Egyiptomban.

—————————–

“…  Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban
….
Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
 
 
 —————————–
….”

Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

LÉGY ÍRÓTÁBLÁM
1987. október 6.

Szegénynek éreztem magam, és az is vagyok. Tudatlanságom és lassú felfogóképességem miatt nem tudok Isten kedvében járni. Nem vagyok elégedett magammal. Annyira igaza volt, amikor azt mondta rólam, hogy “messze” én vagyok teremtményei között a legméltatlanabb! Nem szívesen beszélek arról, miképpen kezdődött mindez, mert azon kapom magamat, hogy megint magamról beszélek. Ez utálatos, nagyon utálatos dolog. De barátaim és mások is hallani akarják, hogyan kezdődött. Kénytelen voltam megmagyarázni, és minél többször ismételtem, annál jobban utáltam magamat, mert nem tudtam elkerülni, hogy ne mondjak mindannyiszor valamit magamról. Odáig jutottam, hogy elhatároztam, mostantól kezdve nem mondom el többször, hogy miként kezdődött. Így kerülöm el azt, hogy ismételten azon kapjam magamat, hogy magamról beszélek. Azt gondoltam, hogy másoktól is megtudhatják. Ha csupán kíváncsiak, nem én fogom kíváncsiságukat kielégíteni, de ha azért akarják elolvasni, mert hisznek, Isten meg fogja őket világosítani. Nem leszek saját magam tanúja. Mindent Isten kezében hagyok. Ő majd megvalósítja a lehetetlent. Ezért mostantól kezdve csak ceruzája és papírja leszek, a titkárnője, olyan titkárnő, akit Ő tanított meg arra, hogy szeresse Őt, és leírja szavait. Írótáblája leszek.Igen, légy írótáblám, engedd, hogy Szavamat beléd véssem. Légy azonban lágy, hogy mélyen beléd véshessem Szavamat. Elfeledkeztem magamról és ültem a földön. Rám tekintett és emlékeztetett. Feltérdeltem.

Szeretlek Vassula, te és én együtt megosztjuk keresztemet. Figyelj rám, Lelkem kedvese vagy, még mindig nem érted? Érezd, érezd, hogy én, a te Istened, mennyire szeretlek téged, gyermekem, hőn szeretett menyasszonyom!

Úgy éreztem, hogy Jézus magába zár.

Vassula, figyelj! Kiáltásaimtól visszhangzik az egész mennyország. Vágyam rendíthetetlen, el kellett érnie téged. Hajlékonyságot akarok! Miképpen fogtok egyesülni, ha merevek vagytok? Egyesíteni akarom Egyházamat, akarsz-e érezni engem, és hangomra figyelni?

Istenem, miért nem hozod az Egyház vezetőinek tudomására üzenetedet?

Megteszem leányom. Tedd széppé Egyházamat, szeress engem, az ecclesia újra életre kel!

Csodálatos látomásom volt Jézusról. Fenséges volt, megdicsőült és csodálatos. Diadalmas volt, mint egy király. Kezét felemelve ujjaival jelet adott. Mintha a VIKTÓRIA – győzelem – szót mutatta volna felém.” 

 
 
 
 
 
“…  Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot.
Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, …
 

———-
Római katolikus:

2020-04-09

Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A húsvéti vacsora parancsa.
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdessétek ki Izrael egész közösségének: A hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete estefelé vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák. Így fogyasszátok: Legyen a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 12,1-8.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket. 7b. tónus.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
E: Drága dolog a Úr színe előtt, * szentjei dicső halála.
Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjel törted.
H: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
Zsolt 115,12-13.15-16bc.17-18

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek.
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!” Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.

1Kor 11,23-26

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mindvégig szerette őket.
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,1-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-09

————
Ortodox (Görög keleti): 

Az Úr megmenti híveit

Ezt mondja az Úr: Ha mustot találnak a szőlőfürtben, ezt mondják: Ne pusztítsd el, mert áldás van benne! Ugyanígy bánok majd szolgáimmal is: nem pusztítom el valamennyit.

Adok még Jákóbnak utódokat, Júdának is, akik hegyeimet öröklik. Választottaim veszik birtokukba, szolgáim laknak rajta.

10 A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór völgye marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek.

11 De nektek, akik elhagyjátok az Urat, elfeledkeztek szent hegyemről, a szerencseistennek terítetek asztalt, a sorsistennőnek öntötök italáldozatot,

12 fegyver lesz a sorsotok, valamennyien a vágóhídra kerültök. Mert szóltam, de nem feleltetek, beszéltem, de nem hallgattatok rám, hanem azt tettétek, amit rossznak látok, azt választottátok, ami nem tetszik nekem.

13 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek! Szolgáim inni fognak, ti pedig szomjaztok! Szolgáim örülni fognak, ti pedig szégyent vallotok!

14 Szolgáim ujjongani fognak örvendező szívvel, ti pedig kiáltoztok majd fájó szívvel, és jajgattok összetört lélekkel!

15 Neveteket csak átok formájában hagyjátok választottaimra: Így öljön meg az én Uram, az Úr! – Szolgáinak pedig más nevet ad.

16 Mert aki áldást mond a földön, az igaz Isten nevével mond áldást, és aki esküszik a földön, az igaz Istenre esküszik. Feledésbe mennek a régi bajok, eltűnnek szemem elől.

————————-

Jákób fiaival együtt Egyiptomba költözik

46.1 Útnak indult tehát Izráel minden hozzátartozójával együtt, és amikor Beérsebába ért, áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének.

Isten pedig szólt Izráelhez éjszakai látomásban, és ezt mondta: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok!

Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott!

Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet.

Elindult tehát Jákób Beérsebából. Izráel fiai föltették apjukat, Jákóbot, meg a gyermekeket és az asszonyokat a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elvigyék őt.

Elvitték a jószágaikat és a szerzeményüket, amit Kánaán földjén szereztek, és elmentek Egyiptomba: Jákób és vele együtt minden ivadéka.

Elvitte magával Egyiptomba a fiait és fiúunokáit, leányait és leányunokáit, minden ivadékát.

——————–

15 Fiam, ha bölcs a szíved, örül az én szívem is.

16 Vigad a bensőm, ha ajkad őszintén szól.

17 Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap,

18 mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg.

19 Hallgass rám, fiam, légy bölcs, és irányítsd szíved a helyes útra!

20 Ne tarts a bor mellett dőzsölőkkel, se a falánk húsevőkkel!

21 Mert a dőzsölő és a falánk elszegényedik, és rongyokba öltöztet a sok alvás.

22 Hallgass apádra, ő nemzett téged, és ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!

23 Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet!

24 Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak.

25 Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged!

26 Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!

27 Mély verem a parázna nő, és szoros kút az idegen asszony.

28 Úgy leselkedik, mint egy rabló, és szaporítja a hűtlen emberek számát.

29 Kinek jaj? Kinek fáj? Kivel veszekednek? Kinek van gondja? Kit vernek véresre hiába? Kinek zavaros a szeme?

30 Azoknak, akik bor mellett mulatnak, és a fűszeres bort kóstolgatni járnak.

31 Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az!

32 De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera.

33 Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig összevissza beszélsz.

34 És olyan leszel, mint aki tenger közepén fekszik, vagy mint aki az árbockosárban fekszik.

35 Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom, ugyanezt keresem.

A meggondolatlanság és a restség romlásba dönt

24.1 Ne irigyeld a rossz embereket, és ne kívánj velük lenni!

Mert pusztításon töpreng a szívük, és bántó, amit beszél az ajkuk.

Bölcsesség építi a házat, értelem szilárdítja meg,

és ismeret tölti meg a szobákat mindenféle drága és kedves értékkel.

A bölcs férfi erős, és a tudós ember nagy erejű.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+65%3A8-16%3B++Genesis+46%3A1-7%3B++Proverbs+23%3A15-24%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/04/09

 
 
“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. …”

Ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Ha Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 
 

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html
———-
Római katolikus:

2020-03-28

4. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Legfájóbb csalódásaink közepette is bízzunk abban, hogy Istennek hozott áldozatunk nem marad gyümölcstelen!
A gonoszoktól szorongatva a próféta így fohászkodott:
Uram, te megmutattad nekem, és így felismertem cselekedeteiket. Világos lett előttem, mert feltártad szándékaikat.
Én pedig, mint szelíd bárány, amelyet áldozatra visznek, nem tudtam, hogy milyen tervet szőnek ellenem.
Azt mondották: „Pusztítsuk ki a fát gyökerestől; irtsuk ki őt az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé.” Te, seregek Ura, igazságosan ítélkezel, te a vesék és a szívek vizsgálója vagy: hadd lássam, miként ítéled és bünteted meg őket!
Ezért tártam fel előtted ügyemet.
Ez az Isten igéje.
Jer 11,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. (Vö. 2a. vers. – 7. g tónus)
Előénekes: Én Uram, Istenem, csak benned remélek, *
ments meg minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem.
Nehogy elragadja, lelkemet, mint egy oroszlán, * és széttépje, mert nincs, ki
megmentsen.
Hívek: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Ítélj meg, Uram, engem, * mert igaz és ártatlan vagyok.
Szűnjék meg a bűnösök gonoszsága † és az igazakat erősítsd meg, * szíveket és veséket vizsgáló igaz Isten.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Oltalmamat én Istennél találom, *
megmenti ő a tiszta szívűt.
Isten igaz bíró, * haragjától naponta félni kell.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.

Zsolt 7,2-3.9bc-10.11-12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö, Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust nem akarják elismerni Messiásnak, mert Galileából származik.
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.

Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,40-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-28

“…  Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. …”


————

Ortodox (Görög keleti): 

47 Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való.

48 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.

49 És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.

50 Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

51 Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni.

52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.

53 Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.

54 Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: “Teljes a diadal a halál fölött!

55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”

56 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.

57 De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!

———————————

 
 
“…
Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog.
… 
Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon.
… 
Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
———————–

24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

25 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.

26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.

28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,

29 és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”

——————————————

Hit és türelem által örököljük az ígéreteket

Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is.

10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.

11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik,

12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.

—————————————-

A süketnéma meggyógyítása

31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül.

32 Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.

33 Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;

34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: “Effata, azaz: nyílj meg!”

35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt.

36 Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és

37 szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: “Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Corinthians+15%3A47-57%3B++John+5%3A24-30%3B++Hebrews+6%3A9-12%3B++Mark+7%3A31-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 
 
 
 
 
 
 
 
“…  Ha Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. …
———————————

 

Tóra:

Példák a jóvátételi áldozatot igényelő esetekre

6.1 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Előfordul, hogy valaki vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen a következő dolgokban: becsapja társát azzal kapcsolatban, amit társa rábízott, hogy őrizze meg, vagy amit zálogba adott neki, erőszakkal elvesz valamit mástól, megkárosítja, vagy becsapja társát, letagadja, hogy megtalálta, amit valaki elvesztett, hamisan esküszik az előbbi esetekben, vagy más hasonlóan esetben, amellyel társa ellen vétkezik. Ha tehát ezek közül valamelyik esetben vétkezett, és így vétkessé lett, a következőt kell tennie: vissza kell adnia, amit erőszakkal vagy csalással elvett a másiktól, vagy amit rábíztak, hogy őrizze meg, vagy amit megtalált. Amire nézve hamisan esküdött, azt is vissza kell adja, vagy meg kell térítse annak értékét. De nemcsak azt kell visszaadja, amit elvett, hanem tegye hozzá még azon fölül az ötödrészét is. Így adja vissza annak, akit megillet, azon a napon, amikor a jóvátételi áldozatot bemutatja. Ezen kívül vigyen az Örökkévalónak jóvátételi áldozatként egy ép és egészséges kost, vagy helyette a kos értékének megfelelő ezüstöt, és adja át a papnak. Ezután a pap szerezzen a vétkes számára engesztelést az Örökkévaló előtt, és az Örökkévaló megbocsát a vétkesnek azok miatt, amelyekben az vétkezett.”

Az égőáldozat bemutatása

Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Parancsold meg Áronnak, a fiainak és az Áron rendjéből való papoknak a következőket.

Ez az égőáldozat rendtartása: amikor az égőáldozatot az oltár tűzhelyére teszik, az maradjon ott másnap reggelig, és a tűz égjen az oltáron egész éjjel. 10 Másnap reggel a pap vegye magára lenvászonból készült papi ruháit — mind az alsó-, mind a felsőruhája ilyen legyen — azután gyűjtse össze az oltárról az elégett áldozat hamuját, és tegye az oltár mellé. 11 Ezután öltözzön át, vesse le a papi ruhákat, és vegyen fel más öltözetet, majd így vigye ki a hamut a táboron kívülre, arra a rituálisan tiszta helyre, ahová a hamut szokták vinni.

12 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, állandóan táplálják a tüzet a papok. Tegyenek rá fát minden reggel, majd arra helyezzék el az égőáldozatokat és hálaáldozatok zsíros részeit, és égessék el azokat egészen. 13 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, folytonosan táplálják a tüzet a papok.

Az lisztáldozat bemutatása

14 Ez a lisztáldozat rendtartása. Az Áron rendjéből való papok járuljanak az Örökkévaló elé az lisztáldozattal: vigyék azt az oltárhoz. 15 Majd az egyik pap vegyen ki abból egy tele marékkal, de úgy, hogy liszt is, olaj is legyen benne, és az összes tömjén. Ezt a kivett részt — amely az egészet jelképezi — égesse el az oltár tüzén a pap. Kedves illatú áldozat ez az Örökkévalónak.

16 Ami pedig megmarad belőle, az legyen Ároné és a fiaié, az Áron rendjéből való papoké. Ők egyék meg azt szent helyen, vagyis a Találkozás Sátorának udvarában, de kovász nélkül készítsék belőle a kenyeret. 17 Ebből semmit nem szabad felhasználni kovásszal sütött kenyérhez vagy hasonló ételekhez. Én adtam ezt a papoknak a nekem szentelt ajándékból, hogy az ő részük legyen. Ez a legszentebb rész, hiszen az Örökkévalónak fölajánlott ajándékból való, akárcsak a vétekáldozat vagy a jóvátételi áldozat esetében. 18 Csak Áron férfi leszármazottjai ehetnek abból — ez az ő részük az Örökkévalónak szentelt ajándékokból nemzedékről nemzedékre. Aki érinti ezeket az ajándékokat, az is szentté lesz.”[a]

 …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok. …”

—————————————–

“…  Ha Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. …”

Engedelmességet kívánok, nem áldozatot!

21 Ezt mondja nektek az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Hiába hoztok nekem égő- és véresáldozatokat, inkább egyétek meg ti az összes áldozati húst! Igen, még az égőáldozatokét is, amelyeket pedig teljesen el kellene égetni az oltáron!

22 Hiszen nem kívántam én őseitektől sem, hogy áldozzanak nekem égő- és véresáldozatokat, amikor kihoztam őket Egyiptomból. 23 Hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok szavamra, és engedelmeskedjetek nekem! Akkor Istenetek leszek, ti pedig népemmé lesztek. Éljetek úgy, ahogyan mondtam nektek, hogy jól menjen a sorotok.

24 Ők azonban nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem makacsul gonosz szívük elképzeléseit követték, és hátat fordítottak nekem. 25 Attól kezdve, hogy őseitek kijöttek Egyiptomból, mind a mai napig újra meg újra küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat. 26 Őseitek azonban soha nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem megmakacsolták magukat, és minden nemzedék gonoszabbul viselkedett, mint az előző.

27 Mondd el hát mindezeket nekik, Jeremiás, de nem fognak rád hallgatni. Ha kiáltasz is nekik, nem válaszolnak. 28 Akkor mondd nekik ezt: Olyan nemzet ez, amely nem akar Istenének, az Örökkévalónak a szavára hallgatni, és a figyelmeztetést sem fogadja el. Kiveszett közülük a hűség, kihalt az igazság, már szájukra sem veszik többé.”

Prófécia az öldöklés völgyéről

29 „Nyírd le a hajad,[a] és szórd szét!
Énekelj siratóéneket a kopasz hegytetőkön,
    mert az Örökkévaló elfordult ettől a nemzedéktől!
Elhagyta őket,
    mivel megharagudott rájuk!

30 Mert Júda népe gonoszságot művelt a szemem láttára. Utálatos bálványaikat felállították házamban, hogy tisztátalanná tegyék e házat, amely nevemet viseli — mondja az Örökkévaló. — 31 Felépítették Tófet oltárait a Ben-Hinnóm völgyében, s ott megégették fiaikat és leányaikat a tűzben, bár ezt egyáltalán nem parancsoltam nekik, sőt, még eszembe sem jutott ilyesmi.

32 Ezért eljön a nap — mondja az Örökkévaló —, amikor azt a helyet nem fogják többé Tófetnek, sem Ben-Hinnóm völgyének nevezni, hanem az Öldöklés völgyének fogják hívni. Bizony, tömegsírnak fogják használni azt a völgyet, amíg meg nem telik. 33 E nép halottai pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak szolgálnak majd eledelül — és nem lesz senki, aki a vadakat elűzze azokról. 34 Véget vetek Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin minden ünneplésnek és örvendezésnek, s még a vőlegény és a menyasszony örömének is, mert puszta romhalmazzá lesz az egész ország!”

„Abban az időben — mondja az Örökkévaló — Júda királyainak csontjait kiszórják a sírjaikból. Ugyanígy bánnak a régi júdabeli fejedelmek, papok, próféták és Jeruzsálem egykori lakóinak csontjaival is. A csontokat pedig odaszórják a nap, hold és az ég egész serege elé, akiket ezek a régen meghalt emberek egykor szerettek, szolgáltak, követtek, kerestek és imádtak. Ott hagyják ezeket a csontokat temetetlenül, mint ahogy a trágyát a földműves szétszórja a szántóföldön. Akik pedig még életben maradnak ebből a gonosz nemzedékből, minden helyen, ahová szétszórom őket, inkább választják majd a halált, mint az életet” — mondja a Seregek Ura.”

—————————–

22 „Szólj! — mondta nekem az Örökkévaló. —
Úgy hevernek majd szerteszét a hullák,
    mint ganéj a mezőn,
    mint levágott búza az aratók után,
    de nem lesz, aki összegyűjtse őket!”

Azzal dicsekedjen, hogy ismer engem!

23 Azt mondja az Örökkévaló:
„Ne dicsekedjen bölcsességével a bölcs,
    se erejével az erős,
    se gazdagságával a gazdag!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+7%3A21+-+8%3A3%3B+9%3A22+-+9%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————–

https://www.hebcal.com/sedrot/tzav

Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el, ami annyit jelent: Velünk az Isten.

a képen:
—————-
Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Ha Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

ÁLDD MEG NEVEMBEN GYERMEKEIMET!
Saint Louis, 1996. november 18.

Uram, Te magad vagy a Bölcsesség,
Te vagy az Élet és a Világosság bennünk,
dicséretet mondok
háromszorosan Szent Nevednek.
Igézze meg a jóság lelkemet,
hogy tükörképedben élhessek.Te, aki mindenütt jelen vagy,
Szívem öröme és békéje,
jelenléted megnyugtat,

õszinteséged lángot gyújt bennem
és megmutatja,
hogy a Jóság ivadéka vagyok.
Dicsõség legyen
háromszorosan
Szent Urunknak!
Alleluja!

Szeretett gyermekem! Szentséges Szívem remeg a meghatottságtól. Mennyire vágytam erre, hogy ivadékom egy napon e szavakkal forduljon hozzám! Szavaid az örökkévalóságtól kezdve Szívembe voltak írva és én türelmesen vártam. Ó, mindig türelmesen vártam, hogy végre kimondd e szavakat!
Örvendj most jelenlétemnek igyál belõlem és egyél belõlem!… Nem hiába munkálkodtam benned, hogy felneveljelek.
Örvendj e kimeríthetetlen gazdagságnak, amelyet a ti idõtökre tettem félre és mutasd meg a világnak, ennek a világnak, amely hideggé vált és nem tud szeretni. Mutasd meg kimeríthetetlen kincsemet minden nemzetnek, és mondd meg nekik, hogy Szentséges Szívemnél nagyobb ajándékot nem kaphatnak.
És te, maradékom, áldd meg Nevemben gyermekeimet, azokat, akik elkísértek téged, mert nekem adták idejüket. 1  Igen! Szívem a könnyekig elérzékenyült. Szeretlek benneteket, teljes Szívembõl szeretlek… IC”

 
 
 
  ———-
Római katolikus:

03-25

Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a szűz fogan.
Azokban a napokban így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.”
De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet és nem kísértem az Urat.”
Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.

Iz 7,10-14;8,10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. (8a és 9a. vers. – 7 b. tónus)
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: „A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,7-8a.8b-9.10-11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Íme, eljövök, hogy teljesítsem akaratodat.
Testvéreim!
Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így Krisztus, amikor a világba lép: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat.
Ezért így szóltam: íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, nem volt az kedves előtted”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Tehát az előzőket eltörli, hogy helyébe állítsa az utóbbit. Vagyis Isten akarata szerint Jézus Krisztus testének feláldozása egyszer s mindenkorra megszentel bennünket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,4-10

ALLELUJA
Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk, * és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1,14ab – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli
Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A
Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”

Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerinti”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-25

“… A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint. …”

Сел гӯристони Шӯрқурғони Конибодомро вайрон кард

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=Ra28PdX_CMg&feature=emb_logo

————
Ortodox (Görög keleti): 

21 Mert jön már lakóhelyéről az Úr, hogy megbüntesse bűneikért a föld lakóit. A föld föltárja majd a kiontott vért, nem takarja be többé a meggyilkoltakat.

Isten összegyűjti szétszórt népét

27.1 Azon a napon megbünteti az Úr kemény, nagy, erős kardjával Leviátánt, a gyors kígyót, Leviátánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengerben lakó szörnyeteget.

Azon a napon énekeljetek a színbort adó szőlőről!

Én, az Úr vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa.

Nincs bennem harag, de ha tövis és gaz kerül elém, küzdeni fogok ellene, és elégetem!

De aki az én oltalmamra bízza magát, béküljön meg velem, béküljön meg velem!

A jövőben gyökeret ver Jákób, virágzani, virulni fog Izráel, termésével elárasztja a világot.

Megverte-e őt annyira, mint azokat, akik őt verték? Gyilkolta-e őt annyira, mint azokat, akik őt gyilkolták?

Elűzted, elvetetted, úgy pereltél vele. Erős széllel sodortad el, amikor feltámadt a keleti szél.

Ez által nyer engesztelést Jákób bűne, és ez lesz vétke eltávolításának a gyümölcse: Olyanná teszi az oltár minden kövét, mint az összetört mészkövek: nem lesznek többé szent fák, sem tömjénező oltárok!

—————————-

Nóé áldása és átka

18 Ezek voltak Nóé fiai, akik kijöttek a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Hám Kánaán ősatyja.

19 Ezek hárman Nóé fiai, és ezek népesítették be az egész földet.

20 Nóé elkezdte a földet művelni, és szőlőt ültetett.

21 Egyszer bort ivott, megrészegedett, és mezítelenre vetkőzött a sátrában.

22 Hám, Kánaán ősatyja, meglátta apja szemérmét, és elmondta kint levő két testvérének.

23 Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve, betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét.

24 Amikor Nóé kijózanodott mámorából, és megtudta, hogy mit tett vele a kisebbik fia,

25 ezt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája lesz testvérei közt!

26 Ezután ezt mondta: Áldott az Úr, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája!

27 Terjessze ki Isten Jáfetet, lakjék Sém sátraiban, legyen Kánaán a szolgája!

28 Az özönvíz után Nóé még háromszázötven évig élt.

29 Nóé teljes életkora kilencszázötven év volt, amikor meghalt.

Nóé utódai

10.1 Ezek Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek a leszármazottai, mert fiaik születtek az özönvíz után.

———————————-

23 Az okos ember nem fitogtatja tudását, az esztelen pedig kérkedik bolondságával.

24 A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog.

25 Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.

26 Az igaz utat tud mutatni másnak is, a bűnösöket pedig tévelygésbe viszi saját útjuk.

27 A lusta a vadászzsákmányt sem süti meg, pedig drága kincse az embernek a szorgalom.

28 Az igazság ösvényén élet van, és útja nem a halál felé vezet.

13.1 A bölcs fiú megfogadja az apai intést, de a csúfolódó nem hallgat a dorgálásra.

Amit mond az ember, annak a gyümölcsével lakik jól, a hűtlenek mégis erőszakra vágynak.

Aki vigyáz a szájára, megtartja életét, aki feltátja száját, arra romlás vár.

Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővelkedik.

Gyűlöli az igaz a hazug beszédet, a bűnös pedig szégyent és gyalázatot okoz.

Az igazság megtartja a feddhetetlenül élőt, a bűn pedig elbuktatja a vétkest.

Van, aki gazdagnak mutatja magát, pedig semmije sincs; van, aki szegénynek, pedig nagy a vagyona.

A gazdagság az ember életének váltságdíja lehet, a szegény pedig fenyegetést sem hall.

Az igazak világossága vígan ég, de a bűnösök lámpása kialszik.

————————————-

Isten megjelenik Mózesnek, és elhívja őt

3.1 Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.

Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor.

Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor?

Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok!

Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz!

Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre.

Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat.

Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére.

———————————–

 




 
 
 
“… Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog.
… 
Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. …”

Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint


Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

LÉNYEGES, HOGY IMÁDKOZZ, ÉS KÉRD A KEGYELMET!
1989. november 16.Uram?

Hozzád emelem szememet,
Hozzád emelem lelkemet,
Utánad vágyakozom, Szabadítóm!
Szent jelenléted az én örömöm,
fogd pártomat, és védj meg engem!

Virágom, a Szeretet közeledben van! Bár csupán “lelked szemével” látsz, ne fogyatkozzék meg hited! Mosolyogj rám, az örömet szerez nekem. Ó gyermekem, jöjj, vedd fel igámat! Az én igám édes, és az én terhem könnyű. Úgy imádkozz, ahogy tanítottalak, a szíveddel! Lényeges, hogy imádkozz, és kérd kegyeimet! Ez a törvényem . Térj be minden pillanatban Szentséges Szívembe! Vágyom arra, hogy megvigasztaljalak, vágyom arra, hogy megpihentesselek! Engedd, hogy Édesanyám tanítson!
Szűz Mária:   Vassulám, a közeledben vagyok, légy biztos ebben! Vigasztald Fiamat szereteteddel! Vigasztald Jézust azzal, hogy beszélgetsz Vele, és Őt helyezed az első helyre. Soha ne engedd el kezünket, soha ne akarj Jézus háta mögé tekinteni! Légy békében velünk! Imádd Őt, és szeretettel evangelizálj az Ő kedvéért! Bízzál Benne, ne aggódj a holnap miatt! A holnapi nap majd gondoskodik magáról. Ne tekints se jobbra, se balra! Az Úr teljes odaadást kíván, hogy az Ő isteni képmását tükröző tökéletes lénnyé alakítson téged. A ti korotok elveszítette ezt az isteni képmást. Jézus és én nem azért “szállunk le” üzeneteink által, hogy megítéljünk benneteket. Mi nem azért jövünk, hogy megítéljünk vagy elítéljünk benneteket. Azért jövünk, hogy nagy szeretettel visszavigyünk magunkhoz, és isteni lényekké alakítsunk benneteket. 1
Megáldalak benneteket, veletek vagyok.

Áldott légy Szűzanyám! Amen.

1989. november 20.

Ó Vassula! Ismerd fel, ismerd fel, hogy mit adtam neked! Jöjj, én és te, te és én. Engem helyezz az első helyre! Leányom, csupán szeretetet kérek tőled. Én, Jézus Krisztus, Isten szeretett Fia és a te Szabadítód már úton vagyok vissza hozzátok! Érted? Már ráléptem a visszavezető ösvényre, nemsokára egyre tisztábban halljátok lépéseimet, mert közeledem hozzátok. Szeretlek benneteket!   Legyetek egyek!”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-03-20

3. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Minden teremtmény a mi szolgálatunkra áll, ha Istenhez térünk, és csak neki szolgálunk.
Szamaria végveszélye idején így hirdette az igét Ozeás:
Térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Bűnbánó szavakkal térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, és ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul, Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé. Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: »Te vagy a mi istenünk!« – mert az árva csak nálad talál irgalmat.”
Az Úr pedig ezt az ígéretet tette:
„Meggyógyítom hűtlenségüket, s szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom. Népemhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa. Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, s illatos, mint a Libanon, Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, búzát termelnek, és gondozzák a szőlőt, amelynek olyan híre lesz, mint a Libanon bora. Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő jegenyefenyő; tőlem származik gyümölcsöd.”
Aki bölcs, értse meg ezeket! Aki értelmes, lássa be ezt mind! Mert egyenesek az Úr útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.
Ez az Isten igéje.

Oz 14,2-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra! (Vö. 11. és 9a vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Beszédet hallottam, amelyet nem ismertem: † „Válláról levettem a terhet, * kezéből kivettem a kosarat.
Gyötrelmedben segítségül hívtál, * és én szabaddá tettelek.”
Hívek: Én vagyok a te Urad, Istened; * hallgass az én szavamra!
E: „Meghallgattalak a viharfelhőből, * próbára tettelek Meriba vizénél.
Népem, hallgass rám, hadd intselek, * bárcsak hallgatnál rám, Izrael.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra!
E: „Ne legyen soha más istened, * és ne imádj soha idegen istent,
mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged Egyiptom földjéről.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened; * hallgass az én szavamra!
E: „Bárcsak hallgatna rám népem, * bárcsak utamon járna Izrael.
Táplálnám őket a búza javával, * és jóllakatnám őket mézzel a sziklából.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra!
Zsolt 80,6c-8a.8bc-9.10-11ab.14 és 17

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Tartsatok bűnbánatot, * mert közel van a mennyek országa!” Mt 4,17 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten az egyetlen Úr: szeressük őt mindennél jobban!
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-20

————
Ortodox (Görög keleti): 

Adjatok jelt a kopár hegyről, hangosan kiáltsatok nekik! Integessetek, hogy vonuljanak be a nemesek kapuin!

Én már parancsot adtam megszentelt harcosaimnak és elhívtam vitézeimet, akik végrehajtják haragomat, és vigadoznak fenségemnek.

Zúgás hallik a hegyeken, nagy nép zúgásához hasonló, országok morajlása hallik, összegyűlt nemzetek morajlása. A Seregek Ura megszemléli a harcra kész sereget.

Jönnek messze földről, az ég széléről: az Úr, és bosszús haragjának eszközei, hogy elpusztítsák az egész földet.

Jajgassatok, mert közeledik az Úr napja, a Mindenható pusztításaként jön el.

Ezért lehanyatlik minden kéz, megdermed minden ember szíve.

Megriadnak, kínos fájdalmak fogják el őket, gyötrődnek, mint a szülő nő. Riadtan néznek egymásra, és arcuk lángban ég.

Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket.

10 Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa.

11 Megbüntetem a világ gonoszságát, a bűnösök bűnét. Véget vetek a kevélyek gőgjének, az erőszakosok gőgösségét megalázom.

12 Ritkábbá teszem a halandót a színaranynál, és az embert Ófír aranyánál.

13 Ezért megrendítem az eget, és megindul helyéből a föld a Seregek Urának féktelen haragja miatt, izzó haragja napján.

———————————–

A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben.

A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.

Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált,

és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült, meg visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről.

Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről.

De a galamb nem talált helyet a lábának, hogy leszállhasson, ezért visszatért hozzá a bárkába, mert víz borította az egész föld színét. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta és bevette magához a bárkába.

10 Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából.

11 Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.

12 Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá.

13 A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napjára fölszikkadt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka födelét, és látta, hogy már megszikkadt a föld színe.

14 A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.

Nóé hálaáldozata

15 Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:

16 Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt!

17 Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!

18 Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt.

19 Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából.

20 Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron.

21 Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.

———————————-

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.

Az igazság áldást ad, a bűn átkot

11 A hamis mérleget utálja az Úr, de a pontos súlyt kedveli.

Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.

A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja romlottságuk.

Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól.

A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik bűnössége miatt.

A becsületeseket megmenti igazságuk, de a hűtleneket rabul ejti saját mohóságuk.

Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége, és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is.

Az igaz megmenekül a nyomorúságból, helyére pedig a bűnös jut.

Megrontja szájával embertársát az elvetemült, de az igazak tudásuk által megmenekülnek.

10 Vigad a város az igazak javán, és ujjong a bűnösök pusztulásán.

11 A becsületesek áldása építi a várost, de a bűnösök szája romlásba dönti.

12 Kigúnyolja embertársát az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+13%3A2-13%3B++Genesis+8%3A4-21%3B++Proverbs+10%3A31-11%3A12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/20

Csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


BOLDOG VAGY, HOGY ILY MÓDON LEHETSZ VELEM?
1994. április 7.  

Bár nem fogom fel ezt a misztériumot, mivel terveddel kapcsolatos választásod mind a mai napig misztérium elõttem, tudom, hogy mindaz, ami velem történt és ami még most is történik, a Te hatalmas kezedbõl való. Mindenható Istenem, eljöttél szent mennyországodból, és saját jobb kezeddel hatalmas gyõzelmeket arattál. Ó Uram… ÉN VAGYOK. Melletted vagyok, ne félj gyermekem! Engedd meg, hogy folytassam üzenetemet, és véghezvigyem benned tervemet! Boldog vagy, hogy ily módon lehetsz velem?Nagyon boldog vagyok!Kedvesem, Lelkem kedvese, fogadd békémet! A megpróbáltatást, amit hátadon hordozol, azért kaptad, hogy elégtételt adj mindazért a jóért, amit nem kapok meg e nemzedéktõl. áldozatot vállaló lelkekre van szükségem, akik elégtételt adnak, és gyermekem, te nagylelkûen megadtad beleegyezésedet…

Hozzád tartozom, ezért adtam meg Neked szeretetbõl beleegyezésemet…

Kezemben vagy, ezért semmitõl sem kell félned. Szabadon fel foglak használni terveimhez, és megnyitom elõtted az utat. én és te együtt, a szeretet kötelékeivel összekötve haladunk elõre, hogy meghódítsunk egy vallástalan népet.   A kegyelem ott lesz romániai találkozódon. Drága kicsim, egy valamirõl soha ne feledkezz meg: én, Jézus veled vagyok. Szeretlek, tulajdonom, maradékom. A Szeretet mindenkor melletted van. Megáldalak. Jöjj!”

 
 

———-
Római katolikus:

03-19

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. (Lk 1,32)
Amikor Dávid király elhatározta, hogy Jeruzsálemben templomot épít az Úrnak, még akkor éjszaka az Úr szózatot intézett Nátán prófétához: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak:
Ezt mondja az Úr:
Ha majd napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom a magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. Ő házat épít nevemnek, én meg minden időre megszilárdítom királyi trónját. Én az ő atyja leszek, ő pedig az én fiam. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökké szilárd marad.”
Ez az Isten igéje.

2Sám 7,4-5a.12-14a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké. (Vö. 37. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam,
így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.
H: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
E: Így szólít engem: „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
„Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
Zsolt 88,2-3.4-5.27.29

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A reménytelenségben is reménykedve hitt.
Testvéreim!
Az az ígéret, hogy Ábrahám utódai öröklik a világot, nem a mózesi törvénnyel, hanem a hitből fakadó megigazulással kapcsolatban hangzott el.
Azért a hittel kapcsolatban, hogy kegyelemből legyen. Így lett az ígéret minden utód számára biztos, nemcsak azok számára, akik alá vannak vetve a törvénynek, hanem azok számára is, akik Ábrahám hitéből valók. Nekik mindnyájuknak atyja ő Isten előtt, amint az írás mondja róla: „Sok nép atyjává rendeltelek.” Mert hitt abban, aki életre kelti a halottakat, és létet ad a nemlétezőknek. A reménytelenségben is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, Isten ígérete szerint: „Nagy lesz a te nemzetséged.”
Ez szolgált megigazulására.
Ez az Isten igéje.
Róm 4,13.16-18.22

ALLELUJA
Boldogok, akik házadban élnek, Istenem! * Mindörökké dicsérnek téged. Zsolt 83,5 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
József úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki.
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy más evangélium:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nekem Atyám dolgaiban kell lennem.
Jézus szülei évről évre fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét esztendős lett, az ünnepi szokás szerint szintén fölmentek. Az ünnepek elmúltával hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban ott maradt Jeruzsálemben anélkül, hogy szülei észrevették volna. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Már egy napi járásra voltak, amikor keresni kezdték a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték.
Három nap múlva találták meg a templomban. A tanítómesterek között ült, hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, módfelett elcsodálkozott értelmességén és feleletein. Amikor szülei megpillantották, nagyon meglepődtek. Azután anyja így szólt hozzá: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk!” Jézus ezt felelte nekik: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ők azonban nem értették, hogy mit akar ezzel mondani.
Akkor követte őket, lement velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 1,16.18-21.24a vagy Lk 2,41-51a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-19

“… 
A
három ifjút a tüzes kemencében is megvédte.
Dániel egyik társa, Azariás, a tüzes kemencében így imádkozott: Nevedre kérünk, ne vess el végleg minket, és ne semmisítsd meg szövetségedet!
Ne vond meg tőlünk irgalmadat, kedveltedért, Ábrahámért, szolgádért, Izsákért, és szentedért, Jákobért, akikhez szóltál, és sok ivadékot ígértél nekik, annyit, mint égen a csillag, vagy mint föveny a tengerparton.
És most minden népnél kisebbek vagyunk, megaláztatásban van részünk az egész földön, bűneink miatt! Ma fejedelmünk sincs nekünk, vezérünk, prófétánk, áldozatunk sincs már, nincs étel-, ital- és hálaáldozat, nincs hely a zsengeáldozatok számára előtted, ahol irgalmadat megnyerhetnénk.
De fogadd el megtört szívünket és megalázott lelkünket; mintha kosok és bikák égőáldozata vagy ezernyi hízott bárány áldozata lenne,
ma olyan legyen áldozatunk színed előtt! Fogadd kedvesen, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek!
És most teljes szívünkből követünk téged, félve tisztelünk, és keressük arcodat. Ne engedd, hogy megszégyenüljünk, hanem bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint!
Siess segítségünkre, mint hajdan csodatetteiddel, és szerezz dicsőséget, Uram, a te nevednek!
Ez a Isten igéje. Dán 3,25.34-43
…”
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

10 Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.

A szétszórt Izráel összegyűjtése

11 Azon a napon másodszor is kinyújtja kezét az Úr, hogy megvegye népe maradékát, mely megmarad Asszíriában és Egyiptomban, Patrószban, Kúsban és Élámban, Sineárban meg Hamátban és a tenger szigetein.

12 Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izráel szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről.

13 Megszűnik Efraim irigysége, Júda ellenségeskedése kivész. Efraim nem irigykedik Júdára, Júda sem lesz Efraim ellensége.

14 Repülnek a tenger felé a filiszteusok lejtőjén, együtt ejtik prédául a keleti népet. Ráteszik kezüket Edómra és Móábra, és Ammón fiai nekik engedelmeskednek.

15 Az Úr pedig kiszárítja Egyiptom tengerének öblét. Öklével megfenyegeti az Eufráteszt, forró szelével hét ágra vágja, és saruval is járhatóvá teszi.

16 Olyan útja lesz népe maradékának, az Asszíriában megmaradtaknak, amilyen Izráelnek volt, amikor kijött Egyiptomból.

Istent magasztaló ének

12.1 Azon a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál.

Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.

—————————————–

11 Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái.

12 Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre.

13 Még azon a napon bement Nóé és Nóé fiai, Sém, Hám és Jáfet, Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába,

14 és velük együtt mindenfajta élőlény, mindenféle állat és mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, mindenfajta repdeső állat, madarak és szárnyasok.

15 Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből.

16 Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten parancsolta. Az Úr pedig bezárta Nóé után az ajtót.

17 Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy elbírta a bárkát, és az fölemelkedett a földről.

18 A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott.

19 A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is az ég alatt.

20 Sőt tizenöt könyöknyit áradt a víz azután, hogy elborította a hegyeket.

21 Elpusztult minden test, amely a földön mozgott: madár, állat és vad, a földön nyüzsgő minden féreg és minden ember.

22 Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt, ami a szárazföldön élt.

23 Eltörölt Isten minden élőt, amely a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában.

24 A víz százötven napig áradt a földön.

Az özönvíz vége

8.1 Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett.

Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből.

Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz.

—————————————–

A bölcsesség gyümölcse igazság

10.1 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.

Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.

Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti.

Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára.

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység.

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

17 Az élet ösvényén jár, aki megfogadja az intést, de tévelyegni fog, aki megveti a dorgálást.

18 Gyűlöletet rejteget a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba.

19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.

20 Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.

21 Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt.

22 Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+11%3A10-12%3A2%3B++Genesis+7%3A11-8%3A3%3B++Proverbs+10%3A1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


GYERMEKEM! PRÓFÉTÁLJ!
1992. augusztus 20. Rhodos  

Drága és hûséges gyermek, te gyenge vagy, de én Király vagyok. Lám visszaküldelek a tieidhez, hogy emlékeztesd õket tanításomra.Egyesek gyengévé és langyossá váltak közületek, mert bizalmatlanul fogadtátok szavaimat, amikor összegyûltetek Nevemben. Jaj azoknak, akik eladják Véremet, hogy az Õ nevüket tiszteljék. Jaj azoknak, akik elégedettek, életüket természetes hajlamaik szerint élik, és semmibe veszik Lelkemet! Jaj azoknak, akik az ajtóba állva megakadályozzák, hogy azon az ajtón keresztül hirdessem üzenetemet, amelyet magam nyitottam ki.Jaj azoknak, akik úgy gondolják, hogy bölcsen bánnak a világ dolgaival! A világ szolgái õk, nem az enyéim. A világ szolgái õk és eljegyezték magukat a képmutatással, a romlottsággal és mindazzal, amitõl Szívem iszonyodik.Örvendjetek, ha Szent Nevem miatt igazságtalanság ér titeket! Az én napom hamarosan tûzzel virrad rá mindnyájatokra. Örvendjetek, és legyetek boldogok, amikor az emberek megvádolnak, nyilvánosan megszégyenítenek és gúny tárgyává tesznek miattam és üzenetem miatt! Annál nagyobb lesz jutalmatok a mennyben, minél nagyobb szeretettel viselitek el a világ bántalmazásait! Imádkozzatok, hogy feloldjam láncaitokat, amelyek még a világhoz kötöznek titeket! Imádkozzatok azokért, akik nem tudják megkülönböztetni jobb kezüket a baltól! Senki sem tudja kiérdemelni hívásomat, ezért ne kárhoztassátok a büszkét!
Most kegyelem van felettetek és irgalom vesz körül benneteket. Királyotok õszintén felkínálta nektek Szívét, de látom, hogy nem mindenki adta át nekem teljesen a szívét, nem mindenki akarja megfogadni tanításomat. Nem, nem mindenki követte Szívem kívánságát, hanem saját hangjára, saját törvényére hallgatott gyenge hite miatt. Ezeknek mondom: Imádkozzatok, hogy megmaradjatok kegyelmeimben! Imádkozzatok, hogy meg tudjátok tenni akaratomat! Terjesszétek most szavaimat, és ne hallgassatok saját emberi gondolkodásotokra! Még három kérdésem van hozzátok: Miért nyomtátok el hangomat?
Mit tettetek azokkal az üzenetekkel, amelyeket azért adtam, hogy elolvassátok?
Hová lettek azok az emberek, akik egykor oly buzgón akartak nekem tetszeni?
Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! …
Gyermekem! Prófétálj! Legyen Szavam a te szájadban olyan, mint a kétélû kard! …
Szolgálj nekem! A Szeretet közel van hozzád.Uram, mi történik, ha nem teszik meg akaratodat?

Visszavonom Szívemet, kegyeimet és kegyelmeimet, de keresztem
megmarad(Ezt az üzenetet azok kapták, akik akadályt állítottak arra az útra, amelyet Urunk megnyitott. A kísértések, a félelem, a kétség egyeseket arra késztetett, hogy ne bízzanak abban a tervben, amelyet Jézus Rhodos számára készített, és ne hagyatkozzanak rá. Jézus figyelmeztette õket.)”

 

———-
Római katolikus:

2020-03-07

1. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Isten szent népének mindenki tagja lehet, ha teljes szívvel vállalja az isteni parancsok megtartását.
Mózes felolvasta az Úr törvényeit, és így oktatta a választott nép fiait: Ma azt parancsolja neked Urad és Istened, hogy mind e szavát s rendeletét teljesítsd. Teljes szívedből és lelkedből tartsd meg tehát azokat! Te itt ma Istenednek ismerted el az Urat. Megígérted, hogy megtartod szent parancsait, rendeleteit és ősi szertartásait, és mindig engedelmeskedsz neki.
Az
Úr pedig ma téged választott, hogy népe légy. Ígérte, hogy ha híven megtartod parancsait, minden nemzetnél – amelyeket saját dicsőségére és hírnevére alkotott – dicsőbbé tesz téged, hogy szent népe légy: az Úrnak, a te Istenednek ígérete szerint.
Ez az Isten igéje.
MTörv 26,16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. (Vö. 1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen: * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt parancsoltad nekünk, * hogy hűségesen megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Hálát adok neked tiszta szívből, * mert megtanultam igaz végzéseidet.
Megtartom, amit elrendeltél, * ne hagyj el soha engemet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Zsolt 118,1-2.4-5.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint ellenségeinket is szeretnünk kell.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,43-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-07

“… 

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

…”
————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus jó katonájának harca és az üdvösség reménysége

2.1 Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.

És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.

Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.

Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.

Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.

A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.

Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

——————————

17 Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.”

A tanítványok és a világ

18 “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

19 Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

21 De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

22 Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre.

23 Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.

25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.”

26 “Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;

27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.”

16 “Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

—————————————–

Isten tökéletes kijelentése Fia által

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által,

ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.

Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

Krisztus méltósága nagyobb az angyalokénál

Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: “Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: “Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.”

Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: “Imádja őt az Isten minden angyala!”

És az angyalokról ugyan ezt mondja: “Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”,

de a Fiúról így szól: “A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.

Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

—————————————–

Kalásztépés szombaton

23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat.

24 A farizeusok így szóltak hozzá: “Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?”

25 Erre ő ezt kérdezte tőlük: “Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, ő is, meg azok is, akik vele voltak?

26 Bement az Isten házába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak; és azoknak is adott, akik vele voltak.”

27 Majd hozzátette Jézus: “A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért;

28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.”

Jézus szombaton gyógyít

Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember;

figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.

Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: “Állj ki középre!”

Hozzájuk pedig így szólt: “Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?” De azok hallgattak.

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A1-10%3B++John+15%3A17-16%3A2%3B++Hebrews+1%3A1-12%3B+++Mark+2%3A23-3%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/07

 
“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
 
 
 
———–
Tóra:

Népszámlálás és váltságdíj

11 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: 12 „Amikor népszámlálást tartasz Izráel népe között, minden férfi adjon váltságdíjat magáért az Örökkévalónak. Ezt mindenki fizesse meg, hogy a népszámlálás miatt ne érje csapás a népet. 13 Minden egyes férfi, akit számba veszel, fizessen fél sékel[a] ezüstöt — a szent sékel szerint, amelyben 20 géra van — az Örökkévalónak szóló áldozatként. 14 Minden férfit vegyetek számba, aki legalább 20 éves, és ők valamennyien adják meg ezt az áldozatot az Örökkévalónak. 15 A gazdag se adjon többet, a szegény se kevesebbet. Minden férfi pontosan egy fél sékel ezüstöt fizessen áldozatul az Örökkévalónak. Váltságdíj ez az életetekért. 16 Mózes, te gyűjtsd össze ezt a váltságdíjat, és teljes egészében fordítsd a Találkozás Sátorának felépítésére. Ez a váltságdíj emlékeztesse az Örökkévalót Izráel népére. Váltságdíj ez az életetekért.”

A bronz mosdómedence

17 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: 18 „Készíts egy mosdómedencét bronzból, amelynek állványa is bronzból legyen. Helyezd el a Találkozás Sátora és az oltár között, majd töltsd meg vízzel. 19 Áron és fiai abban mossák meg kezüket és lábukat. 20 Mielőtt belépnek a Találkozás Sátorába, mosakodjanak meg a vízben, hogy meg ne haljanak. Mielőtt az oltárhoz lépnek, hogy ajándékot mutassanak be az Örökkévalónak, 21 mossák meg kezüket és lábukat, hogy meg ne haljanak. Örökké érvényes rendelkezés ez Áron és utódai, vagyis a papok számára nemzedékről nemzedékre.”

A felkenetés szent olaja

22 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: 23 „Vegyél jó minőségű illatszereket: 500 sékel[b] folyékony mirhát, 250 sékel finom fahéjat, 250 sékel illatos nádat[c] 24 és 500 sékel kassziát. A sékel a szent mérték szerinti legyen. Ezenkívül vegyél egy hin[d] olívaolajat. 25 Ezekből készítsd el a felkenetésre szolgáló szent olajat, az illatszer-készítők mestersége szerint.

26 Ezzel kend föl a Találkozás Sátorát, a Szövetségládát, 27 a szent kenyerek asztalát és annak minden eszközét, az arany mécstartót és annak minden eszközét, az arany illatáldozati oltárt, 28 az udvaron lévő égőáldozati oltárt és annak minden eszközét, a mosdómedencét és annak állványát. 29 Így szenteld föl ezeket, hogy egészen szentek legyenek. Ha ezután valami, vagy valaki hozzáér az oltárhoz, az is szentté válik.

30 Kend fel Áront és fiait is, hogy szentek legyenek, és szolgáljanak engem a papi tisztségben.

31 Izráel népének add tudtára, hogy ez a felkenetésre szolgáló olaj szent, és ezért kizárólag az én


…”

Illés és Aháb találkozása

18.1 Már harmadik éve tartott a szárazság, amikor az Örökkévaló szólt Illésnek: „Menj, jelenj meg Aháb előtt, azután esőt adok a földre!” Illés tehát elindult, hogy találkozzon Ahábbal.

Ebben az időben már nagyon súlyos éhínség uralkodott Samáriában. Aháb király hívatta Óbadjáhút, a királyi palota felügyelőjét.

Ez az Óbadjáhú igazán tisztelte és félte az Örökkévalót. Amikor Jezábel kiirtotta az Örökkévaló prófétáit, Óbadjáhú igyekezett megmenteni őket. Százat közülük elrejtett két barlangban — 50-50 főt mindegyikben —, és gondoskodott az ellátásukról.

Aháb ezt mondta Óbadjáhúnak: „Gyere, menjünk el,[a] járjuk sorra az országban a forrásokat és a patakokat,[b] talán ott még találunk valami kevés füvet a lovainknak és öszvéreinknek, hogy ne kelljen mindet levágnunk!” Azután megbeszélték, hogy Aháb az ország egyik részét, Óbadjáhú meg a másik részét járja be. Ezután elváltak egymástól, s mind a ketten egyedül mentek tovább.

Amint Óbadjáhú továbbment az útján, egyszer csak ott állt előtte Illés. Óbadjáhú megismerte, földig hajolt előtte, és megkérdezte: „Te vagy az, uram, Illés?”

„Én vagyok — felelt Illés —, de most menj, és jelentsd uradnak, Ahábnak, hogy itt vagyok!”

Óbadjáhú azonban nagyon megrémült, és ezt mondta: „Jaj, uram, mit vétettem neked, hogy Aháb kezébe akarsz adni, hogy megöljön engem? 10 Istenedre, az Örökkévalóra esküszöm, hogy Aháb már mindenhová elküldte az embereit, hogy felkutassanak téged. Minden országban kerestetett, és ha azt mondták, hogy nem láttak téged arrafelé, még meg is eskette őket, hogy csakugyan nem tudják, hol vagy. 11 Most meg azt akarod, hogy menjek Ahábhoz, és jelentsem neki, hogy megtaláltalak! 12 De mi lesz, ha miközben én Ahábhoz megyek, téged elragad valahová az Örökkévaló Szelleme? Ha jelentem Ahábnak, hogy te itt vagy, ő meg nem talál téged, akkor engem biztosan megöl!

Gyermekkorom óta tisztelem és félem az Örökkévalót! 13 Biztosan tudod, hogy amikor Jezábel legyilkoltatta az Örökkévaló prófétáit, én százat megmentettem közülük. Ötvenet az egyik, ötvenet a másik barlangban rejtettem el, és gondoskodtam az ellátásukról. 14 Most mégis azt akarod, hogy mondjam Ahábnak: »Megtaláltam Illést!« — s akkor a király kivégeztet engem!”

15 De Illés megnyugtatta Óbadjáhút: „Ne félj! Az Örökkévalóra, a Seregek Urára esküszöm, akit szolgálok, hogy még ma találkozni fogok Ahábbal!”

16 Ezután Óbadjáhú Aháb után ment, és jelentette, hogy megtalálta Illést. Aháb azonnal Illéshez sietett, 17 és amikor meglátta, így szólította meg: „Valóban te vagy az, Illés, aki Izráelt bajba sodortad?”

18 „Nem én, hanem te sodortad bajba Izráelt, apád családjával együtt! — válaszolt Illés. — Igen, ti tettétek tönkre Izráelt azzal, hogy az Örökkévaló parancsainak nem engedelmeskedtetek, te pedig a Baálokat követted! 19 Most azonban hívd össze Izráel egész népét hozzám a Kármel-hegyre! Gyűjtsd oda Baál 450 prófétáját, meg Asera 400 prófétáját is, akiket Jezábel tart el és akikkel állandóan tanácskozik!”

Az Örökkévaló az Isten!

20 Aháb tehát összegyűjtötte egész Izráel népét és azokat a prófétákat a Kármel-hegyre. 21 Amikor mindannyian együtt voltak, Illés az emberek elé állt, és ezt mondta: „Meddig fogtok még kétfelé sántikálni? Döntsétek el végre, ki az igazi Isten! Ha az Örökkévaló az Isten, akkor őt kövessétek! Ha pedig Baál, akkor kövessétek őt!”

De senki sem felelt egy szót sem. 22 Akkor Illés így folytatta: „Nézzétek! Egyedül én maradtam meg az Örökkévaló prófétái közül, Baálnak meg 450 prófétája gyűlt itt össze. 23 Adjatok hát nekünk egy-egy bikát! Baál prófétái válasszák maguknak az egyiket, vágják le, készítsék el az égőáldozatra, és tegyék föl az oltárra, a fahasábokra, de ne gyújtsanak tüzet alatta. Én is ugyanezt fogom tenni a másik bikával, és fölteszem azt a másik oltárra, de nem gyújtok tüzet alatta. 24 Ezután a Baál-próféták hívják segítségül istenüket, és én is segítségül hívom az Örökkévaló nevét. Amelyik isten felel, és tüzet küld az áldozatra, az az igazi Isten!”

Erre az egész nép így válaszolt: „Igen, jó lesz így!”

25 Ezután Illés a Baál-prófétákhoz fordult: „Mivel sokan vagytok, kezdjetek hozzá először ti! Válasszátok magatoknak az egyik bikát, és készítsétek elő az áldozatra! Azután hívjátok segítségül isteneteket, de tüzet ne gyújtsatok!”

26 Így is történt. A Baál-próféták fogták az egyik bikát, elkészítették, azután segítségül hívták Baált reggeltől délig: „Ó, Baál! Ó, Baál, hallgass meg minket!” De semmi nem történt. Nem jött egy hang felelet sem. Ott ugráltak a maguk készítette oltár körül, de ez sem segített.

27 Déltájban Illés csúfolni kezdte őket: „Hangosabban kiáltsatok! Hiszen isten ő, vagy nem? Talán éppen félrement, hogy a szükségét végezze! Vagy elutazott, netalán elszunyókált?! — Kiáltsatok hangosabban, talán fölébred!” 28 Azok erre még hangosabban kiabáltak, és kardokkal meg lándzsákkal vagdosták magukat, ahogy szokták, amíg a vérük csorgott, de hiába. 29 Már a délután is eltelt, de még mindig nem történt semmi. Majd őrjöngeni kezdtek, de akkor sem jött válasz, sem hang, sem semmi más jelét nem lehetett látni, hogy Baál meghallgatta volna őket. Így ment ez egészen az esti áldozat idejéig.

30 Akkor Illés ezt mondta az embereknek: „Gyűljetek ide körém!” Ekkor a tömeg körülvette. Akkor Illés hozzáfogott, hogy újra fölépítse az Örökkévaló lerombolt oltárát. 31 Előbb fogott 12 követ, mivel Izráelnek is 12 törzse van, amelyek Jákób fiaitól származtak. Jákóbnak régen azt mondta az Örökkévaló: „Ezentúl Izráel legyen a neved!” 32 Ezekből a kövekből épített Illés oltárt az Örökkévalónak. Majd árkot húzott az oltár körül, amelybe kétkosárnyi vetőmag elfért volna. 33 Az oltárra fölrakta a fahasábokat, majd arra az elkészített áldozati állatot. Ezután azt mondta: „Öntsétek le az egészet négy vödör vízzel!” 34 Majd ezt mondta: „Ismét öntsétek le az egészet négy vödör vízzel!” Utána ezt harmadszor is megtették Illés parancsára. 35 Ekkor már minden csurgott a víztől: az áldozati állat, a fa, az oltár, és még a körülötte lévő árok is megtelt.

36 Amikor eljött az esti áldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta odalépett az oltárhoz, és így imádkozott: „Örökkévaló Isten! Ábrahám, Izsák és Izráel Istene! Legyen most nyilvánvaló, hogy te vagy az Isten Izráelben, hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezt a te szavad szerint tettem! 37 Hallgass meg engem, Örökkévaló Isten! Hallgass meg, hogy ezek az emberek megbizonyosodjanak róla, hogy te, az Örökkévaló, vagy az Isten! Hadd tudják meg, hogy a szívüket te fordítod vissza magadhoz!”

38 Ekkor az Örökkévaló tüze leszállt az égből, és teljesen elégette az áldozatot, a fát, az oltár köveit, sőt még a port is. Az oltár körüli árokban lévő vizet pedig kiszárította. 39 Látta ezt az egész nép, arccal a földre estek, és ezt kiáltották: „Az Örökkévaló az Isten! Az Örökkévaló az Isten!”[c]

…”

—————-

Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html



NE AGGÓDJ A HOLNAP MIATT!
SAJÁT MEGÍTÉLÉSED MINDIG TÉVÚTRA VEZET TÉGED
1988. december 27. Jézus?Én vagyok! Ó, mindössze szeretetet kérek tõled. Dicsõíts meg azáltal, hogy terjeszted üzenetemet! Mutasd meg szeretetemet a találkozókon! Vassula, “ne nézz a hátam mögé” 1 , ne gondolj arra, hogy mi következik! Arra figyelj, hogy mit nyújt a mai nap neked!Uram, helytelen dolog tervezni?

Azt mondtam, hogy ne aggódja holnap miatt, ne aggódj, bízzál bennem! Szeretném, ha megértenéd, hogy ha elegendõ teret adsz magadból, hogy benned lélegezzek, akkor szabadon végezhetem munkámat. Szeretném, ha teljesen megértenéd egyszer, hogy minden tõlem való, amid csak van, és hogy minden az én mûvem és nem a tied. Nélkülem még szemedet sem tudod kinyitni. Bízd hát magadat rám, ne engedd, hogy saját megítélésed rászedjen téged!Szeretlek, és nem akarom, hogy eless! Engem akarj, és semmi mást! Fogadd el azt, amid van; és mindent, amit én adok neked. Ne figyelj az emberek fecsegésére. Hagyatkozz rám, mert ez az én mûvem. Saját megítélésed mindig tévútra vezet. Hagyd, hogy úgy történjék minden, ahogy magától történik. Így munkálkodom: Ne “siettesd” a dolgokat, az eseményeket, mert a siettetéssel engem állítasz félre! Maradj tehát semmi! Hagyd, hogy minden tõiem jöjjön!

Uram, hogyan ismerjem fel a különbséget a “sugallat” és “saját megítélésem” között? Nagyon nehéz!

Kedves, megmondom: Hozzám jöjj minden lépésed elõtt! Jöjj és beszéld meg velem! Imádkozz a jótanács és a tudás Szentlelkéhez, és kijelölöm minden lépésedet. Bármit akarsz tenni, elõször hozzám jöjj! Én foglak vezetni, ne tervezz soha egyedül ! Vassula, imádkozz a tisztánlátásért! Ne siess! Terveimet már jóval azelõtt kigondoltam, hogy megszülettél,leányom. Azzal bíztalak meg, hogy hirdesd és közvetítsed üzenetemet a világnak, de ne feledd, nem kérem tõled, hogy gyõzd meg õket. Akinek füle van, hallja meg! Ne feledkezz meg tehát utasításaimról virágom!
Mi ketten? ”

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-03-06

1. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten ítéletei igazságosak: megbocsát a megtérő bűnösnek, de megbünteti a bűnbeeső igazat.
Prófétája által szól az Úr:
Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg.
Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, és az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ha viszont az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog?
Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett, meg kell halnia.
Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak?
Amikor az igaz elfordul az
igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.
Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét.
Magába szállt és elfordult elkövetett bűneitől, azért életben
marad és nem hal meg.

Ez az Isten igéje.
Ez 18,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? (3. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel, * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
Zsolt 129,1-2.3-4ab.4c-6.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,20-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-06

“… És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

…  Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni. …”


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jeruzsálem nyomorúsága az ítélet idején

3.1 Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér, minden támaszt, amit a víz nyújt,

a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket,

a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt.

Ifjakat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk.

Sanyargatja a nép között ember az embertársát, egyik ember a másikat. Rátámad az ifjú a vénre, a hitvány a tekintélyesre.

Ha valaki így unszolja rokonsága egyik tagját: Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson! –

akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni! Nincs a házamban se kenyér, se ruha, ne tegyetek engem a nép vezetőjévé!

Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek.

Személyválogatásuk ellenük szól, vétkeiket Sodoma módjára hirdetik, nem titkolják. Jaj, nekik, mert maguknak okoznak bajt!

10 Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét eszik.

11 Jaj a gonosznak! Rossz dolga lesz, mert keze munkája szerint bánnak vele.

12 Ó, népem! Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó, népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged!

13 Előlép perelni az Úr, készen áll, hogy ítélkezzék népe fölött.

14 Törvényt tart az Úr népe vénei és vezérei fölött: Letaroltátok a szőlőt, szegényektől rabolt holmi van a házatokban!

15 Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nyomorultakat?! – Az Úrnak, a Seregek Urának szava ez.”

———————————–

“…  Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket. …”

————————

20 Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

21 Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.

22 Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez.

23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.

25 Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.

A bűnbeesés

3.1 A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?

Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk,

csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.

De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!

Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.

Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között.

De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?

10 Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.

11 Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?

12 Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.

13 Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.

Isten büntetése

14 Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!

15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.

16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.

17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!

18 Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed.

19 Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.”

———————————
“… 
És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni. …”

——————————

“…

19 Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget.

20 Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek.

21 Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy!

22 Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat.

23 Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg.

24 Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol.

25 Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök.

26 Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.

27 Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!

28 Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!

29 Ne koholj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted!

30 Ne pörölj ok nélkül olyan emberrel, aki nem bánt rosszul veled!

31 Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd!

32 Mert a rossz úton járókat utálja az Úr, de a becsületesekkel közösségben van.

33 Az Úr átka van a bűnösök házán, de az igazak lakóhelyét megáldja.

34 A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+3%3A1-15%3B++Genesis+2%3A20-3%3A20%3B+++Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/06

 
 
 

Most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html



NE AGGÓDJ A HOLNAP MIATT!
SAJÁT MEGÍTÉLÉSED MINDIG TÉVÚTRA VEZET TÉGED
1988. december 27. Jézus?Én vagyok! Ó, mindössze szeretetet kérek tõled. Dicsõíts meg azáltal, hogy terjeszted üzenetemet! Mutasd meg szeretetemet a találkozókon! Vassula, “ne nézz a hátam mögé” 1 , ne gondolj arra, hogy mi következik! Arra figyelj, hogy mit nyújt a mai nap neked!

Uram, helytelen dolog tervezni?

Azt mondtam, hogy ne aggódja holnap miatt, ne aggódj, bízzál bennem! Szeretném, ha megértenéd, hogy ha elegendõ teret adsz magadból, hogy benned lélegezzek, akkor szabadon végezhetem munkámat. Szeretném, ha teljesen megértenéd egyszer, hogy minden tõlem való, amid csak van, és hogy minden az én mûvem és nem a tied. Nélkülem még szemedet sem tudod kinyitni. Bízd hát magadat rám, ne engedd, hogy saját megítélésed rászedjen téged!Szeretlek, és nem akarom, hogy eless! Engem akarj, és semmi mást! Fogadd el azt, amid van; és mindent, amit én adok neked. Ne figyelj az emberek fecsegésére. Hagyatkozz rám, mert ez az én mûvem. Saját megítélésed mindig tévútra vezet. Hagyd, hogy úgy történjék minden, ahogy magától történik. Így munkálkodom: Ne “siettesd” a dolgokat, az eseményeket, mert a siettetéssel engem állítasz félre! Maradj tehát semmi! Hagyd, hogy minden tõiem jöjjön!

Uram, hogyan ismerjem fel a különbséget a “sugallat” és “saját megítélésem” között? Nagyon nehéz!

Kedves, megmondom: Hozzám jöjj minden lépésed elõtt! Jöjj és beszéld meg velem! Imádkozz a jótanács és a tudás Szentlelkéhez, és kijelölöm minden lépésedet. Bármit akarsz tenni, elõször hozzám jöjj! Én foglak vezetni, ne tervezz soha egyedül ! Vassula, imádkozz a tisztánlátásért! Ne siess! Terveimet már jóval azelõtt kigondoltam, hogy megszülettél,leányom. Azzal bíztalak meg, hogy hirdesd és közvetítsed üzenetemet a világnak, de ne feledd, nem kérem tõled, hogy gyõzd meg õket. Akinek füle van, hallja meg! Ne feledkezz meg tehát utasításaimról virágom!
Mi ketten? ”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-03-05

1. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Eszter könyvéből
Eszter királyné hitvallása: Isten mindig hű marad szövetségéhez, és most is megmenti népét.
A veszély idején, amikor a választott népet ellenségei ki akarták irtani, Eszter királyné is (miként gyámja, Mardokeus) a fenyegető halál elől menedéket csak az Úrnál keresett.
A választott nép Istenéhez Eszter így imádkozott:

„Uram, segíts, hisz egyedüli királyunk te vagy! Nézd, milyen egyedül vagyok, és más segítőm rajtad kívül nincs sehol! Végveszélyem immár kézzelfogható.
Gyermekkoromban úgy tanultam rólad, Istenem, hogy kiválasztottad népünket minden pogány nép közül. Atyáinkat is kiemelted őseik közül, hogy mindörökre a tieid legyenek, és meg is védted őket, amint ígérted. Gondolj reánk, Uram, és nehéz napjainkban mutasd felénk arcodat!
Belém is önts bizalmat, Uram, Istenem, ki minden égi-földi hatalom
királya vagy! Ajkamra adj hatékony, ékes szavakat, ha megjelenek a király előtt!
Hajlítsd szívét, hogy
ellenségünket büntesse meg: hadd vesszen az, és mindazok, akik egyetértenek vele! Minket pedig védjen meg jobbod ereje!
Segíts meg engem, rajtad kívül senkim sincs, Uram! Csak te segíthetsz, te, aki mindent tudsz.”
Ez az Isten igéje.

Esz 4,17n.p-r.aa-bb.gg-hh

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat. (Vö. 3a. vers. – 12. tónus)
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
E: Hálaimát mondok nevednek irgalmadért és igaz voltodért, * mert ígéreted méltó tehozzád.
Segítségül jöttél, mikor hívtam nevedet: * gyarapítottad az erőt lelkemben.
H: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
E: Az ellenségtől megszabadít engem jobb kezed, * jóságodat reám árasztod.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad; * ne vesd meg kezed alkotásait!
H: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
Zsolt 137,l-2a,2bc-3.7c-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: * és üdvösséged örömét add meg nékem újra! Zsolt 50,12a és 14a – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az állhatatos imádságot meghallgatja az Isten.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle. Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt.
Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,7-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-05


————

Ortodox (Görög keleti): 

11 Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon.

12 Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott lesz;

13 a Libánon minden cédrusa ellen, amelyek magasra emelkednek, Básán minden tölgyfája ellen;

14 minden magas hegy ellen és minden kiemelkedő halom ellen,

15 minden büszke torony ellen és minden erős vár ellen,

16 minden Tarsís-hajó ellen és minden gyönyörű gálya ellen.

17 Porba hajtja az ember büszkeségét, és megalázza a halandók nagyságát. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon.

18 A bálványok pedig semmivé lesznek egészen.

19 Bebújnak majd a sziklabarlangokba és a föld repedéseibe az Úr félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet.

20 Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és denevéreknek ezüst és arany bálványait, amelyeket azért csinált, hogy leboruljon előttük.

21 Bebújnak a sziklák szakadékaiba és a kőszálak hasadékaiba az Úr félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet.

————————-

“…  Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi  méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni. …”

————————-

Az istenfélelem és a bölcsesség áldást hoz

3.1 Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved,

mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!

A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!

Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!

Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.

Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából,

10 akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból.

11 Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld!

12 Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

13 Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.

14 Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak.

15 Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.

16 Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség.

17 Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.

18 Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.”

———————-

Ez a menny és föld teremtésének a története.

Az első ember az Éden kertjében

Amikor az Úristen a földet és a mennyet megalkotta,

még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje.

Akkor pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét.

Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált.

Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.

10 Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt.

11 Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van.

12 Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő.

13 A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Kús egész földjét.

14 A harmadik folyónak Hiddekel a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.

15 És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.

16 Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz,

17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.

18 Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.

19 Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. …”

————————————

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/05

—–