ítélet kategória bejegyzései

Örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra

Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani, és sok megtéréshez fog vezetni, mégis előre fel kell készülnötök.

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni.

…”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

2011. febr. 17. 23:45 óra

Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

———-

Római katolikus:

2021-03-21

Nagyböjt 5. vasárnap

Kezdőének:
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem. (Zsolt 42,1-2)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből.
Íme, napok jönnek – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Juda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, pedig Uruk voltam – mondja az Úr.
Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr:
Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Többé nem lesz szükség arra, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: »Ismerd meg az Urat,« mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr –, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.”
Ez az Isten igéje.

Jer 31,31-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és ságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le nömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
Zsolt 50,3-4.12-13.14-15

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Jézus földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,7-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Aki nékem szolgál, az engem kövessen, * és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” Jn 12,26 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”
Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét
megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,20-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-21

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak


————

Ortodox (Görög keleti):

11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. 12 Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.

13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”

Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” 14 Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.

15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”

Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”

16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”

Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)

17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”

18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.”

 

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

Üzeneteimben való kétkedés

Leányom, hallgasd mindig, mindig a szíveddel Üzeneteimet. Tudod, hogy Tőlem valók, a te Megváltódtól, habár időnként mások arról próbálnak meggyőzni téged, hogy nem így van. Ez nagyon bánt Engem. Én megértem a sok kétkedésed, ami abból fakad, hogy utálod az embereket félrevezetni. Most már végleg el kell vetned ezeket a gondolatokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

 

 

 

 

24 Amikor Mózes felnőtt, hite által utasította vissza, hogy a fáraó leánya gyermekének tekintsék. 25 Inkább vállalta a közösséget Isten népével, és velük együtt a szenvedést is, mint hogy Egyiptomban a bűn pillanatnyi örömeit élvezze. 26 A Messiáshoz hasonlóan ő is úgy tartotta, hogy Isten népéhez tartozni és az ezzel járó megvetést elviselni többet ér, mint Egyiptom összes kincse — mivel arra a jutalomra tekintett, amelyet Istentől várt.

 

 

 

 

43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”

46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[a] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[b]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John%2020:11-18;%20%20%20%20Hebrews%2011:24-26,%2032-12:2;%20%20%20%20John%201:43-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/21

 

Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is

Igazság Könyve:

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-20

4. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Legfájóbb csalódásaink közepette is bízzunk abban, hogy Istennek hozott áldozatunk nem marad gyümölcstelen!
A gonoszoktól szorongatva a próféta így fohászkodott:
Uram, te megmutattad nekem, és így felismertem cselekedeteiket. Világos lett előttem, mert feltártad szándékaikat.
Én pedig, mint szelíd bárány, amelyet áldozatra visznek, nem tudtam, hogy milyen tervet szőnek ellenem.
Azt mondották: „Pusztítsuk ki a fát gyökerestől; irtsuk ki őt az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé.” Te, seregek Ura, igazságosan ítélkezel, te a vesék és a szívek vizsgálója vagy: hadd lássam, miként ítéled és bünteted meg őket!
Ezért tártam fel előtted ügyemet.
Ez az Isten igéje.

Jer 11,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. (Vö. 2a. vers. – 7. g tónus)
Előénekes: Én Uram, Istenem, csak benned remélek, * ments meg minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem.
Nehogy elragadja, lelkemet, mint egy oroszlán, * és széttépje, mert nincs, ki megmentsen.
Hívek: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Ítélj meg, Uram, engem, * mert igaz és ártatlan vagyok.
Szűnjék meg a bűnösök gonoszsága † és az igazakat erősítsd meg, * szíveket és veséket vizsgáló igaz Isten.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Oltalmamat én Istennél találom, * megmenti ő a tiszta szívűt.
Isten igaz bíró, * haragjától naponta félni kell.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
Zsolt 7,2-3.9bc-10.11-12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö, Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust nem akarják elismerni Messiásnak, mert Galileából származik.
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a
Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.
Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy?
Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 7,40-53

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-20

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Szeretett leányom, ma este békét érzel, amelyet hosszú ideje nem éreztél. Leányom, téged a csaló kínozott meg, és most a Tőlem kapott kegyelmek által már nem érzed a hatását az ilyen támadásoknak.

Küldtem neked egy szeretettel teljes, tiszta lelket, hogy segítsen vezetni téged. Ő kézen fogva vezet majd Felém és az Igazság felé. Szeretett leányom, te most már érted milyen érzés az Én nevemben szenvedni.

Te tudod milyen érzés, amikor kigúnyolnak a nyilvánosság előtt, kinevetnek a hátad mögött, igazságtalanságokkal vádolnak, melyeket nem követtél el. És mindezt az Én nevemben. Örülj mindezekért, mert ez azt jelenti, hogy közelebb jutottál a Velem való egységben. Az imádság fog – ahogyan ezt most már megértetted – a kegyelem és béke állapotában tartani.

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek


————

Ortodox (Görög keleti):

„Krisztus Jézus hűséges katonája

2 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

2 Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. 3 Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. 4 Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

5 Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

6 A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! 7 Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

8 Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. 9 Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.

 

 

 

 

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. 2 Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

 

 

 

 

 

Isten a Fia által szólt hozzánk

1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. 2 Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3 Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. 4 Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

5 Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
ő meg a fiam lesz.”[c]

6 Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
Isten összes angyalai!”[d]

7 Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

8 A Fiúról viszont így beszél:

Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
9 Szereted az igazságot,
és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
az öröm olaját fejedre,
s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Azokat újakra fogod cserélni,
mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
életed évei sohasem érnek véget.”[h]

 

 

 

 

 

Az Emberfia a szombatnak is Ura

23 Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. 24 Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?”

25 Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor az embereivel együtt megéhezett, de nem volt semmi ennivalójuk? 26 Isten házához érkeztek, ahol abban az időben Abjátár volt a főpap. Dávid akkor evett az Isten elé helyezett szent kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csakis a papok ehettek, sőt, még azoknak is adott belőle, akik vele voltak!”

27 Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. 28 Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít

3 Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. 2 Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. 3 Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

4 Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

5 Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult. „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Timothy%202:1-10;%20%20%20%20John%2015:17-16:2;%20%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20%20Mark%202:23-3:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/20

 

 

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

 

————-

Tóra:

Példák a jóvátételi áldozatot igényelő esetekre

6 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: 2 „Előfordul, hogy valaki vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen a következő dolgokban: becsapja társát azzal kapcsolatban, amit társa rábízott, hogy őrizze meg, vagy amit zálogba adott neki, erőszakkal elvesz valamit mástól, megkárosítja, vagy becsapja társát, 3 letagadja, hogy megtalálta, amit valaki elvesztett, hamisan esküszik az előbbi esetekben, vagy más hasonlóan esetben, amellyel társa ellen vétkezik. 4 Ha tehát ezek közül valamelyik esetben vétkezett, és így vétkessé lett, a következőt kell tennie: vissza kell adnia, amit erőszakkal vagy csalással elvett a másiktól, vagy amit rábíztak, hogy őrizze meg, vagy amit megtalált. 5 Amire nézve hamisan esküdött, azt is vissza kell adja, vagy meg kell térítse annak értékét. De nemcsak azt kell visszaadja, amit elvett, hanem tegye hozzá még azon fölül az ötödrészét is. Így adja vissza annak, akit megillet, azon a napon, amikor a jóvátételi áldozatot bemutatja. 6 Ezen kívül vigyen az Örökkévalónak jóvátételi áldozatként egy ép és egészséges kost, vagy helyette a kos értékének megfelelő ezüstöt, és adja át a papnak. 7 Ezután a pap szerezzen a vétkes számára engesztelést az Örökkévaló előtt, és az Örökkévaló megbocsát a vétkesnek azok miatt, amelyekben az vétkezett.”

Az égőáldozat bemutatása

8 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: 9 „Parancsold meg Áronnak, a fiainak és az Áron rendjéből való papoknak a következőket.

Ez az égőáldozat rendtartása: amikor az égőáldozatot az oltár tűzhelyére teszik, az maradjon ott másnap reggelig, és a tűz égjen az oltáron egész éjjel. 10 Másnap reggel a pap vegye magára lenvászonból készült papi ruháit — mind az alsó-, mind a felsőruhája ilyen legyen — azután gyűjtse össze az oltárról az elégett áldozat hamuját, és tegye az oltár mellé. 11 Ezután öltözzön át, vesse le a papi ruhákat, és vegyen fel más öltözetet, majd így vigye ki a hamut a táboron kívülre, arra a rituálisan tiszta helyre, ahová a hamut szokták vinni.

12 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, állandóan táplálják a tüzet a papok. Tegyenek rá fát minden reggel, majd arra helyezzék el az égőáldozatokat és hálaáldozatok zsíros részeit, és égessék el azokat egészen. 13 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, folytonosan táplálják a tüzet a papok.

Az lisztáldozat bemutatása

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20Leviticus%206:1-8:36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

„4 És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években.

5 Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! – mondja a Seregek Ura.

Visszaélés a templomi ajándékokkal

6 Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!

7 Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura. De ti ezt kérdezitek: Miből térjünk meg?

8 – Becsaphatja-e az ember az Istent? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? – A tizeddel és a felajánlásokkal!

9 Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem!

10 Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok.

11 Elriasztom tőletek a sáskákat, nem pusztítják el földetek termését, nem teszik tönkre szőlőtöket a határban – mondja a Seregek Ura.

12 Boldognak mond benneteket minden nép, mert gyönyörű lesz országotok – mondja a Seregek Ura.

Az Úr megvigasztalja az istenfélőket

13 Vakmerően beszéltetek ellenem – mondja az Úr. Ezt kérdezitek: Mit beszéltünk ellened?

14 Azt mondtátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni, mi haszna, hogy teljesítettük, amit ránk bízott, és hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?

15 Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, mégis megmenekülnek.

16 Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.

17 Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.

18 Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között.

19 Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk.

20 De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.

21 Úgy széttapossátok a gonoszokat, hogy porrá lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet elhozok! – mondja a Seregek Ura.

Jövendölés Illés eljöveteléről

22 Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a tanítására, azokra a rendelkezésekre és a törvényekre, amelyeket általa parancsoltam az egész Izráelnek a Hóreben!

23 Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.

24 Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+3%3A4+-+3%3A24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… 28 Azért ezt mondd nekik: Ez az a nép, amely nem hallgatott Istenének, az Úrnak szavára, és nem fogadta el a figyelmeztetést! Odavan az igazság, kiveszett szájukból.

Bálványimádás és gyermekáldozat

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+7%3A21+-+8%3A3%3B+9%3A22+-+9%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/tzav-20210327

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra

Igazság Könyve:

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

ld még:

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-uzenete-az-ateistak-reszere

A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

———-

Római katolikus:

2021-02-06

4. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten, aki a halálból feltámasztotta Jézust, lelkünk legfőbb Pásztorát, vezessen minket minden jóra!
Testvéreim!
Jézus által mutassuk be Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: nevének ajkunkon fakadó magasztalását! A jótékonyságról és az adakozásról meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozat kedves Istennek!
Engedelmeskedjetek
elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak rátok, és nekik kell számot adniuk lelketekről! Bárcsak örömmel tehetnétek ezt, nem pedig sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.
A békesség Istene, aki Urunkat, Jézus Krisztust, a juhok legfőbb pásztorát
az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát! Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte! Dicsőség neki mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.

Zsid 13,15-17.20-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megértő szeretettel fordul az emberekhez, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok.
Abban az időben az apostolok visszatértek
Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták,
amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor
Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,30-34

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-06

„… Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz. …”

„… Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

3 Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. 4 Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. 5 Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. 6 Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.

 

 

 

 

 

 

10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki hűtlenül kezeli a keveset, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. 11 Ezért, ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! 12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

13 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt.”[a]

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Colossians%201:3-6;%20%20%20Luke%2016:10-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/06

 

 

 

 

„… Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

…”

 

Igaz Élet Istenben:

„… Amikor majd Bíróként jövök hozzájuk, főúri méltóságban, és bűneik miatt fogom vádolni őket, mert valóban bűnök azok, akkor nagy hatalommal megmutatom nekik, miképpen csonkították meg Misztikus Testemet.
Akkor majd hova mennek? Hova mennek, hogy elmeneküljenek előlem? Hova futnak el jelenlétemből? A dombra? Az utakra? A keresztutakra? A szentélybe vagy annak kapujába?
Én ott leszek.
Ti határozottan tagadjátok a Szentírásban leírt kijelentéseimet, ám ha valóban olvastátok volna, akkor tudnátok, hogy

“ne vessétek meg az embert öreg korában” 7

hanem nyújtsátok feléje kezeteket! Ha ti, akik magatokat szentnek és igaznak mondjátok, haragot tápláltok valaki ellen, hogyan kérhettek könyörületet tőlem? Bocsássam meg bűneiteket, amikor haraggal gondoltok bátyátokra? 8

Mit tegyek nap mint nap elmondott “Kyrie eleison” könyörgésetekkel? 9 Mit tegyek sok-sok áldozatotokkal és tömjénfüstötökkel? Ezek nem eszközlik ki bocsánatomat bűneitekért. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1066.html

—–

Tóra:

A lopás és hűtlen kezelés büntetése

22 Ha a tolvajt betörésen érik, és úgy megverik, hogy meghal, nem számít vérontásnak.

2 De ha ez napvilágnál történik, akkor vérontásnak számít. A tolvajnak kártérítést kell fizetnie, s ha nincs neki miből, akkor el kell adni őt a lopott jószág miatt.

3 Ha élve találják meg nála a lopott jószágot, akár ökör, akár szamár, akár juh az, kétszeresen kell megtérítenie.

4 Ha valaki mezőt vagy szőlőt legeltet le úgy, hogy ráengedte az állatját, és az a más mezején legelt, az térítse meg a kárt mezeje vagy szőlője legjavából.

5 Ha tűz üt ki, és belekap a sövénybe, úgyhogy elégnek a gabonakeresztek, a lábon álló gabona, vagy a mező, akkor fizessen teljes kártérítést az, aki a tüzet okozta.

6 Ha valaki pénzt vagy értéktárgyakat ad át embertársának megőrzésre, és ellopják azt annak az embernek a házából, ha megtalálják a tolvajt, kétszeresen térítse meg.

7 De ha nem találják meg a tolvajt, akkor a ház gazdáját állítsák az Isten elé, hogy nem nyújtotta-e ki a kezét embertársának a tulajdonáért.

8 Minden hűtlen kezelés dolgában, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, bármilyen elveszett dolog az, amiről valaki azt mondja, hogy az övé, kettejük ügye kerüljön az Isten elé, és akit az Isten bűnösnek ítél, adjon kétszeres kártérítést a felebarátjának.

9 Ha valaki szamarat, ökröt, bárányt vagy bármilyen állatot ad át megőrzésre embertársának, és az megdöglik vagy megsérül, vagy elhajtják úgy, hogy senki sem látta,

10 akkor az Úrra tett eskü döntsön kettőjük között, hogy nem nyújtotta-e ki kezét embertársának a tulajdonáért. Ezt fogadja el az állat gazdája, és nem kell kártérítést fizetni.

11 De ha valóban ellopták tőle, akkor kártérítést kell adni a gazdának.

12 Ha viszont vadállat tépte szét, hozzon bizonyítékot, és akkor nem kell a széttépettet megtérítenie.

13 Ha valaki kölcsönkért felebarátjától egy állatot, és az megsérült vagy megdöglött, amikor gazdája nem volt ott, akkor kártérítést kell neki fizetni.

14 De ha a gazdája jelen volt, akkor nem kell neki megtéríteni. Csak ha bérelt állat volt, akkor kell gazdájának megkapnia a bért.

Az erőszakoskodás és uzsora ellen

15 Ha valaki elcsábít egy szűzleányt, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül.

16 De ha az apja semmiképpen sem akarja hozzáadni, akkor annyi pénzt kell fizetni, amennyi a hajadonok jegyajándéka szokott lenni.

17 Varázsló asszonyt ne hagyj életben!

18 Mindenkit meg kell ölni, aki állattal közösül.

19 Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az Úrnak, azt ki kell irtani.

20 A jövevényhez ne légy kegyetlen, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.

21 Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat!

22 Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat.

23 Fölgerjed haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek özvegyekké, és gyermekeitek árvákká.

24 Ha pénzt adsz kölcsön a népemből való szegény embernek, ne légy neki uzsorása, ne vessetek ki rá uzsorát!

25 Ha zálogba vetted embertársad felsőruháját, naplementéig add vissza neki!

26 Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok.

27 Istent ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd!

28 Ne késsél adni abból, amiből bőséged és felesleged van! Elsőszülött fiadat add nekem!

29 Így cselekedj marháddal és juhoddal: Hét napig legyen az anyjával, a nyolcadik napon add nekem!

30 Legyetek szentek előttem! A mezőn széttépett állat húsát ne egyétek meg, hanem dobjátok oda a kutyáknak!

Intés az igaz és emberséges magatartásra

.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Exodus+21%3A1-24%3A18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni *, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

…”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

* a magyar fordítás ellentétes értelemmel történt

ld az eredetit:

„… Sin, My beloved daughter, is hard to avoid. It is harder to achieve My special graces than it is to avoid sin in any form. …”

https://fatherofloveandmercy.wordpress.com/2011/01/24/how-easy-is-it-to-sin/

 

 

 

„Jóás kijavíttatja a templomot

12 Jóás hétéves korában lett király.

2 Jéhú hetedik évében kezdett uralkodni Jóás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Cibjá volt, Beérsebából származott.

3 Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az Úr, mivel erre tanította Jójádá főpap.

4 Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép még áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon.

5 Jóás ezt mondta a papoknak: A szent adományokból eredő összes pénzt, amit az Úr házába visznek, a forgalomban levő pénzt, azt a pénzt, amelyet fejenként rónak ki becslés szerint, továbbá mindazt a pénzt, amit az emberek szívük szerint visznek az Úr házába,

6 vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, azután javíttassák ki a templom rongálódásait, ahol csak ilyen rongálódás található.

7 De Jóás király huszonharmadik évéig sem javíttatták ki a papok a templom rongálódásait.

8 Ezért Jóás király hívatta Jójádá főpapot meg a többi papokat, és megkérdezte tőlük: Miért nem javíttatjátok ki a templom rongálódásait? Ezután nem tehetitek el ismerőseitek pénzét, hanem oda kell adnotok a templom rongálódásainak javítására.

9 A papok beleegyeztek, hogy nem teszik el a népnek a pénzét, de a templom rongálódásait mégsem javíttatták ki.

10 Akkor Jójádá főpap vett egy ládát, a fedelén lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az Úr házába. Abba tették az ajtót őrző papok mindazt a pénzt, amit az Úr házába vittek.

11 Mikor aztán látták, hogy sok pénz van a ládában, odament a király kancellárja a főpappal együtt, csomókba kötötték, és megolvasták az Úr házában talált pénzt.

12 A lemért pénzt átadták a munkavezetőknek, akik az Úr házához voltak rendelve. Azok pedig kiadták az ácsoknak és az építőmestereknek, akik az Úr házánál dolgoztak,

13 meg a kőműveseknek és a kőfaragóknak, hogy vásároljanak fát és faragott köveket az Úr háza rongálódásainak a kijavításához, és ami csak szükséges volt a templom javításához.

14 De abból a pénzből, amit az Úr házába vittek, nem készíttettek az Úr háza számára sem ezüsttálakat, sem késeket, sem hintőedényeket, sem trombitákat, sem egyéb arany- vagy ezüsttárgyat,

15 hanem a munkavezetőknek adták oda, hogy javítsák ki abból az Úr házát.

16 Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el.

17 Csak a jóvátételi áldozat és a vétekáldozat pénzét nem vitték be az Úr házába, ez a papoké volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+II%20Kings%2012:1%20-%2012:17%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.hebcal.com/sedrot/mishpatim-20210213

 

„… A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

…”

Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Mindenkire az Én Szememmel nézzetek

Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

Dátum: 2011.01.24 21:50

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„ Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám. …”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

———-

Római katolikus:

2021-01-31

Évközi 4. vasárnap

Kezdőének:
Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy Fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. (Zsolt 47,10-11)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Moáb mezején Mózes így beszélt a néphez: „Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked, a te körödből, testvéreid közül; őrá hallgassatok. Hiszen ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől Hóreb (hegyén), az egybegyűlés napján, mikor azt mondtad: »Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját és nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak.«
Erre így szólt hozzám az Úr: »Helyesen beszéltek.
Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged; ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.
Ha valaki
nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor én majd számon kérem tőle. Annak a prófétának pedig, aki egyetlen olyan szót is merészel hirdetni nevemben, amelynek hirdetését nem bíztam rá, meg kell halnia. Ugyanígy annak is, aki más istenek nevében beszél.«
Ez az Isten igéje.

MTörv 18,15-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.” 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt.
Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a puszban, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Azt szeretném, ha mentesek volnátok a gondoktól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi gondok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.
Ez az Isten igéje.

1Kor 7,32-35

ALLELUJA
A sötétségben lakó népre nagy nyesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek. Mt 4,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti
Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A
tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a
tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,21-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-31

„… Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak. …”

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.


————

Ortodox (Görög keleti):

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

 

 

 

 

„ Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

2011. jan. 14., 10 óra

Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget.

Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást Velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell, hogy értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagukon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni, és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

 

„… A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

 

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[a] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket! „

 

 

 

 

Példázat a talentumokról

14 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. 15 Egyiküknek öt talentumot[a] adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint. Ezután elutazott. 16 Aki az öt talentumot kapta, rögtön üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt talentumot nyert vele. 17 Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és újabb két talentumra tett szert. 18 Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét.

19 Hosszú idő elteltével hazatért a gazdájuk. Előhívta rabszolgáit, hogy számoljanak el a rájuk bízott értékekkel. 20 Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!«

21 Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

22 Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele!«

23 Ura őt is megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

24 Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, tudom, hogy szigorú és kemény vagy. Még azt is learatod, amit nem te vetettél, és onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem vetettél magot. 25 Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!«

26 Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és haszontalan[b] szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! 27 Akkor miért nem vitted pénzváltókhoz a pénzemet, hogy kamatozzon? Most kamattal megnövelve kaptam volna vissza!«

28 Szolgáinak pedig azt parancsolta: »Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van! 29 Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.[c] 30 Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!«”

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Matthew%2028:16-20;%20%20%20Colossians%203:12-16;%20%20%20Matthew%2025:14-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/31

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság. …”

Már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van

Igazság Könyve:

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

….

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

.”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvassák, azt fogják mondani, hogy „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk.

Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni. Most már egyre fontosabb, hogy meghalljátok Hangomat.

A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el, és akik a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!

A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket

Ha tudnátok, hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért, akik elhagyták a hitüket! Azok a hozzátartozóitok, akik Atyám békés birodalmát élvezik, állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok, az a következő: ha időt szántok arra, hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek, hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is, ha hitetek langyos. Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam. Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek, hogy erősítsem meg hiteteket.

Gondoljátok át azokat a tanításokat, amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek, és gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő, amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket, amelyeket életük során elkövettek.

Ez nem az Ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog

Mindaz, ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni, úgy ahogyan azt én látom. Rögtön meg fogjátok érteni, hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra. Gyermekeim, itt lesz az alkalom, hogy megbánjátok azokat. Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-20

2. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus a mi örök főpapunk.
Testvéreim! Melkizedek, Szálem
királya és a fölséges Isten papja volt. Amikor Ábrahám a királyok legyőzése után visszatért, Melkizedek eléje ment, és megáldotta. Ábrahám ezért tizedet adott neki mindenből.
Melkizedek neve azt jelenti: az
igazságosság királya. Mivel pedig Szálem városának királya, ezért a békesség királya is. Nem ismerjük atyját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét, sem életének végét. Így Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké.
Még világosabb ez akkor, ha Melkizedekhez hasonlóan egy másik pap lép föl – (azaz Jézus) –, aki nem a testi származás törvénye szerint lett pappá, hanem a halhatatlan élet erejéből. Így tanúskodik erről a zsoltár:
„Te pap vagy mindörökké, Melkizedek rendje szerint.”
Ez az Isten igéje.

Zsid 7,1-3.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint. (Vö. 4bc. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz: † „Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek. Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: „Születésed napjától tied a királyság, * Szentséges fényességében a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
Zsolt 109,1.2.3.4

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Legyünk mindig készek segíteni bajbajutott embertársunkon!
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene.
Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak.
Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult.
Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 3,1-6

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-20

„… A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.

..

.

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=wisdom+5%3A15-6%3A3%3B++++wisdom+3%3A1-9%3B++++wisdom+4%3A7-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/20

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt

Igazság Könyve:

A Nagy Szorongattatás

Nyomtatóbarát változat

2o1o. dec. 2o., hétfő,1o:oo óra

Leányom, jegyezd meg a következőket: Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt. A Nagy Szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni.

Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amely a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne

Ahogyan az már régóta ki volt jelentve, a Nagy Szorongattatás egy hitetlen világ szeme előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbáltak Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült nekik. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

A hívőknek nem kell félniük.

Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat, amelyek előttünk állnak, még akkor is, ha fáj Neki. Hívők, ne aggódjatok sem magatok, sem családtagjaitok miatt. Meg lesztek védve. De kérve kérlek benneteket, imádkozzátok minden időben a Rózsafűzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, hogy segíthessetek, hogy az említett katasztrófák közül némelyek enyhüljenek, vagy elmaradjanak.

Már most kezdjetek el tervezni. Le kell győzni ezeket az embereket, akik uralkodni akarnak a pénzetek, az egészségetek, az élelmetek, sőt még a hitetek fölött is. Az ima segítségével álljatok ki, hogy megvédjétek magatokat és családtagjaitokat. Hívjátok segítségül azokat a szenteket, akiket tiszteltek, hogy járjanak közbe értetetek az Örök Atyánál.

Globális katasztrófák fognak bekövetkezni

A globális katasztrófák következményeként elkezdődik a drámai időjárás változás, amely enyhébb formában már el is kezdődött; ezt a globális felmelegedés eredményének tekintik. Igen, az emberiség valóban utálatos módon ártott a Földnek, de ezeknek a katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne. Akkor győznének ezek a hatalomra éhes, és a hatalommal rendelkező döntőképes pozícióban lévők által félrevezetett csoportosulások. Lelkeket akarnak rabolni azáltal, hogy ártatlan gyermekeimet a sátán, a gonosz hipnotizált követőinek csapdáiba szippantják. Ez azonban nem lesz megengedve nekik.

Felhívás minden vallás részére, hogy egyesüljenek

Itt az ideje, hogy úgy Atyám gyermekei és követői, mint azok is, akik egy felsőbb lényben hisznek, aki maga az Isten, mindennek Megteremtője és Megalkotója, hogy egyesítsék erőiket s egy egységet alkossanak. Függetlenül attól, hogy milyen úton követitek Istent, vagy, hogy Bennem, az Ő szeretett Fiában hisztek, fogjatok össze és alkossatok egy egységet. Küzdjetek meg azokkal, akik a gonoszt képviselik. Ő, a gonosz, az ellenségetek lesz, ha Istenben, az Örök Atyában hisztek. A gonosz az által próbál meg visszatartani titeket, hogy ne léphessetek be a Paradicsomba, és azt hazudja követőinek, hogy ő is egy ugyanolyan értékű szép isteni paradicsomba fogja vezetni őket. Szegény félrevezetettek és hűséges követői nem látnak át a csaláson, mivel megvakította őket az anyagiak dicsőítésének vonzóereje.

János könyvének próféciái most kerülnek a világosságra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindannyian, minden egyes nap. Most már hamarosan meg fogjátok érteni a Szentírás minden Igazságát. Végül mindenki megérti majd, hogy az Atyám könyvében található tanítások mind helyesek. Azok nem hazudnak. A múltban elhangzott próféciák világosságra kerültek. Azok a próféciák, amelyek a János könyvében találhatók, most lesznek nyilvánvalóak. Ezeket az üzeneteket azért adtam ennek a prófétanőnek, hogy felkészítse gyermekeimet arra, hogy Atyám birodalmába bemehessenek.

Most menj, és hirdesd Igazságomat. Mentsétek meg egymást a gonosz karmaiból, mielőtt még késő lenne.

Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagy-szorongattatas


„ Fájdalmam és szenvedésem ma

Nyomtatóbarát változat

2010. december 22. csütörtök; 2:40

Leányom, rettenetesen szenvedek az emberiség bűnei és Létezésem kegyetlen visszautasítása miatt, amely oly gyakori most a világban, és azon hívek száma, akik Nekem hátat fordítanak, rendkívüli arányban megemelkedett.

A fájdalom, a szenvedés és a kín mindig erőteljesebb, amikor a világ a Karácsonyt ünnepli. Tudom a Szívemmel, hogy bár ez a legfontosabb keresztény ünnep, mégsem olyan módon vannak kinyilvánítva tanításaim, ahogyan kellene.

Szeretett leányom, ki kell tartanod saját szenvedéseidben, mind elméddel, mind pedig lelkileg. Mindezek közelebb hoznak majd téged Szent Szívemhez. Csak akkor egyesülhetsz Velem, ha ezt a megpróbáltatást elszenveded.

Leányom, imádkozz, imádkozz, imádkozz, hogy a többi lélek enyhítse kínjaimat, melyeket elszenvedek. Óh, ha meg tudnám menteni gyorsan a lelkeket, és szerető karjaimmal átölelhetném őket, a Szívem is meggyógyulna. De sok lélek nem fog megtérni Hozzám. Neked sokat kell dolgoznod, leányom, hogy meggyőzhesd őket az igazságról. Sohase add fel.

Te tele voltál kétségekkel, de Én tudom, hogy a szíved mélyén felismerted, hogy ezek az Irgalmasság üzenetei, amelyek a lelkek megmentésért adattak, és hogy valóban Tőlem és az Örök Atyától származnak.

Tarts ki, fogadd el a szenvedést, légy alázatos, türelmes, és cselekedj méltósággal, amikor az Én Nevemben próbára tesznek.

Menj most, megújult életerővel, szeretettel és erővel, hogy szeretett gyermekeim lelkét visszanyerhesd.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/fajdalmam-es-szenvedesem-ma


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 29. imája

Ima a Keresztény hit gyakorlásának védelméért

Keresztes Imahadjárat 44. imája

Az erőért hitem megvédésére a Hamis Prófétával szemben”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


MEGSEGÍTÉSETEKRE MEGNYITOTTAM A MENNYET

1996. április 15

Ó gonosz hajlam, tisztátalan Föld! Ti 6 akik Fiam szolgálatára szenteltétek magatokat, az ő Testét és Vérét árusítva miért fordultatok ellene? Térjetek vissza Fiam szolgálatába, és csodát teszek veletek azoknak a lelkeknek javára, akiket máskülönben magatokkal hurcolnátok a kárhozatba. Jöjjetek, tartsatok bűnbánatot, nyissátok ki szemeteket, hogy megláthassátok Lelkem dicsőségét. Ő majd elvezet benneteket oda, ahol szolgálatotok kezdete óta lennetek kellene. Jöjjetek, közeledjetek hozzám, hogy sátratokban lélegezhessek, és életet fogtok belélegezni.

Leányom, mondd meg népemnek, mondd meg maradékomnak, hogy mindent meg kellene kísérelniük haragom csillapítására. Bátorítsd népemet! Mondd meg nekik, ha szívükből imádkoznak a világ megtéréséért, én, Jahve, az ő örök Atyjuk fogom meghálálni nekik mindörökre. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum965.html

„… Leányom, jegyezd meg a következőket: Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt. A Nagy Szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni. ….”

———-

Római katolikus:

12-23

Adventi köznapok – december 23.

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Az Úr megjelenését „angyal” készíti elő. A Megváltó előhírnöke – miként Illés – a bűnbánat tüzével tisztítja a szíveket.
Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját?
És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt szokás, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.” Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években. Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra a fiak felé fordítja az apák szívét, és az apák felé a fiak szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.
Ez az Isten igéje.

Mal 3,1-4.23-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van! Vö. Lk 21,28
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van!
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van!
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nekik.
H: Emeljétek föl fejeteket és nézzetek az égre, * megváltástok napja közel van!
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

ALLELUJA
Királya vagy a nemzeteknek és szegletköve az Egyháznak. * Jöjj, mentsd meg az embert, akit a föld sarából alkottál! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő Szent János születése.
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédjai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!”
Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent.
Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,57-66

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-23

„… Tarts ki, fogadd el a szenvedést, légy alázatos, türelmes, és cselekedj méltósággal, amikor az Én Nevemben próbára tesznek.

Menj most, megújult életerővel, szeretettel és erővel, hogy szeretett gyermekeim lelkét visszanyerhesd..”
————

Ortodox (Görög keleti):

Figyelmeztetés a visszaesés veszélyére

11 Ezekről még sok mondanivalónk lenne, de nehezen értenétek meg, mert a szellemi felfogóképességetek eltompult. 12 Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának alapelemeit ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert még nem bírjátok a felnőtteknek való ételt. 13 Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még járatlan és tapasztalatlan az isteni igazságok megértésében. 14 Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók, akik már megtanulták, hogyan kell megkülönböztetni a jót a rossztól.

6 Ezért hagyjuk el a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni! Ne kezdjük el újra elölről az abc-t: az elemi tanítást az Istenben való hitről és a gonosz dolgok elhagyásáról, 2 a bemerítkezésekről, a kézrátételről,[a] a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről! 3 Tovább kell mennünk, és komolyabb tanításokkal kell foglalkoznunk. A továbbiakban ezt is fogjuk tenni, ha Isten megengedi.

4-6 Ha valaki elhagyja Krisztus útját, vajon visszatérhet-e hozzá megint? Olyanokról beszélek, akiket az igazság egyszer már megvilágosított, meg is ízlelték ajándékát, megkapták a Szent Szellemet, hallották Isten beszédét, megtapasztalták a következő korszak erejét, azután mégis elhagyták Krisztus útját. Ezek szinte ismét megfeszítik Isten Fiát, és szégyent hoznak rá az emberek előtt. Vajon az ilyen emberek ezután ismét visszatérhetnek Istenhez? Nem, ez lehetetlen!

7 Vannak, akik olyanok, mint a termőföld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényeket terem azoknak, akik megművelik — ők áldást kapnak Istentől. 8 Mások viszont olyanok, mint az a föld, amely folyton csak töviseket és gazt terem. Az ilyen föld haszontalan, átkot érdemel, és végül a tűz égeti meg.

11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

Megáldja a gyermekeket

13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+5%3A11-6%3A8%3B++++Mark+10%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/23

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az Én szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyjuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét

Igazság Könyve:

Felhívás a gyilkosság és az abortusz megállítására

2010. dec. 16. 13:10 óra

Írjad, gyermekem, a következőket: a gyilkosság, amely által ártatlanok esnek áldozatul, egyike a legnagyobb bűnöknek, amit egy ember testvére ellen elkövethet. Ez a legsúlyosabb bűn, amelyet a test ellen el lehet követni és ez nagy fájdalmat okoz Nekem. A mai világban egyre nő a tisztelet hiánya az emberi élet iránt.

Az élet Isten értékes ajándéka. Egy embernek sincs joga ahhoz, hogy elvegye egy másik ember életét. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy egy gyermek életét kioltsa, hogy megszakítsa első lélegzetvételét születése pillanatában. Ez a bűntett undorító, és abban az esetben, ha nem bánják meg, megbocsáthatatlan. Az Örök Atya a fogantatás pillanatában teremt meg minden lelket. Az Én szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyjuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét. Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük, hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

Miért tartózkodnak az Én gyermekeim és miért nem tesznek semmit ellene? Még mielőtt Isten, mint gyermeküket nekik adta volna, a szabadság nevében eltávolítják őket Atyám birodalmából, a Földről. Hát nem értik ezek a nők, hogy Istené az az élet, amelyet ők nem értékelnek? Ezek a gyermekek szenvednek. A gyilkosság alatt gyötrelmes kínokat élnek át. Hogyan indokolják meg ezt a tettet, a kormány, az orvostársadalom, vagy az anyák családjai? Hát semmi bűntudat sincs a lelkük mélyén? Nem ismerik fel, hogy ez az undorító tett épp olyan, mint az embernek ember elleni gyilkossága?

Valójában ez sokkal nagyobb bűn, mert ezek védtelenek gyermekek. Könyörögjenek irgalmasságomért mindazok a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve.

A test ellen elkövetett bűn Atyámnak mély fájdalmat okoz. Embertársaitok meggyilkolásáért sem Én, sem Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle magyarázkodást sem.

Itt az ideje, gyermekeim, hogy felébredjetek és megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért a tettes a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút. A csaló –a sátán – munkálkodása által a démonoknak sikerül meggyőzniük gyermekeimet arról, hogy helyesen cselekedtek. Az anyáknak ügyesen bemesélik, hogy a legjobb döntést hozták, ha egy abortusz mellett döntenek. A sátán mindenféle trükköt bevet, hogy az emberi észnek megfelelően és összekötve az emberi érveléssel, a kísértett személyek jól kimagyarázhassák magukat, eltekintve attól, hogy ez mind hamis. Azt a hazugságot magyarázza be nekik, hogy a gyilkosoknak saját jogaik vannak, és azt, hogy saját érdeküket kell figyelembe venniük. Az emberi jogokra hivatkozva elhitetik veletek azt a hazugságot, hogy csodálatra méltó az, hogy napjainkban az anyák szabadon dönthetnek arról, hogy hogyan éljék életüket. Aztán ez a hazugság meggyőzi őket arról, hogy helyes döntés volt gyermeküket megölni. Kérlek benneteket, értsétek meg azt a tényt, hogy a világban történő népirtás előre meg volt jövendölve. Ez egyike azoknak a jeleknek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek, és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsátok nektek. Bánjátok meg, amit tettetek, mert az idő nem a ti oldalatokon áll.

Híveim, szívvel – lélekkel imádkozzatok ezekért az elveszett és elkóborolt gyermekeimért, akiket a csaló és annak hatalmon lévő poroszlói tévútra vezettek. Nekik most a ti imáitokra nagy szükségük van. Az emberi élethez való jogot mindenki meg kell védenie közületek, mert az életet emberi kéz sohasem manipulálhatja. Mindennap imádkozzatok Hozzám. Ajánljátok fel Nekem minden szenvedéseteket az ártatlan áldozatokért.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/felhivas-gyilkossag-es-az-abortusz-megallitasara


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 153. imája

Védelem Ajándéka a gyermekeknek „

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

———-

Római katolikus:

2020-12-15

3. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből

Isten megígéri a Megváltót, mint a szegények Szabadítóját és Üdvözítőjét. – De jaj a nagyhangú kevélyeknek!

Prófétája által feddően szól az Úr: Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a hatalmaskodónak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadta el a figyelmeztetést. Nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közeledett! Igen, akkor majd tiszta ajkat adok a népeknek, hogy mindannyian segítségül hívhassák az Úr nevét, és egy szívvel szolgáljanak neki. Etiópia folyóin túlról is hoznak majd nekem áldozatot az én híveim, a szétszóratás fiai. Azon a napon nem kell majd szégyenkezned a tetteid miatt, amelyeket ellenem elkövettél. Mert akkor majd eltávolítom körödből azokat, akik gőgösek és hivalkodnak. Nem fogsz többé kérkedni szent hegyemen. Nem hagyok meg belőled mást, csak egy szerény kis népet, amely az Úr nevében reménykedik: Izrael maradékát. Nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és nem ejtenek álnok szavakat. Legelnek, delelnek, és senki sem háborgatja őket.

Ez az Isten igéje.

Szof 3,1-2.9-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (7a. vers. – 4. g tónus)

Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.

Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.

Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.

E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.

Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásból kiszabadította.

H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.

E: Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * szabadulást hoz a megtört lelkeknek.

Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, akik őbenne bíznak,

H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.

33,2-3.6-7.17-18.19 és 23

ALLELUJA

Jöjj, és ne késlekedjél, Urunk, * oldozd fel néped bűneit. – 2. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Ne szavakkal, hanem tettekkel szeressük az Istent!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek; „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: »Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!« A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: »Szívesen, uram!« menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”

Azt felelték: „Az első.”

Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”

Ezek az evangélium igéi.

Mt 21,28-32”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-15

„… Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük, hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

Miért tartózkodnak az Én gyermekeim és miért nem tesznek semmit ellene? Még mielőtt Isten, mint gyermeküket nekik adta volna, a szabadság nevében eltávolítják őket Atyám birodalmából, a Földről. Hát nem értik ezek a nők, hogy Istené az az élet, amelyet ők nem értékelnek? Ezek a gyermekek szenvednek. A gyilkosság alatt gyötrelmes kínokat élnek át. Hogyan indokolják meg ezt a tettet, a kormány, az orvostársadalom, vagy az anyák családjai? Hát semmi bűntudat sincs a lelkük mélyén? Nem ismerik fel, hogy ez az undorító tett épp olyan, mint az embernek ember elleni gyilkossága?

Valójában ez sokkal nagyobb bűn, mert ezek védtelenek gyermekek. Könyörögjenek irgalmasságomért mindazok a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve.

A test ellen elkövetett bűn Atyámnak mély fájdalmat okoz. Embertársaitok meggyilkolásáért sem Én, sem Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle magyarázkodást sem.

Itt az ideje, gyermekeim, hogy felébredjetek és megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért a tettes a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút.

A csaló –a sátán – munkálkodása által a démonoknak sikerül meggyőzniük gyermekeimet arról, hogy helyesen cselekedtek. Az anyáknak ügyesen bemesélik, hogy a legjobb döntést hozták, ha egy abortusz mellett döntenek. A sátán mindenféle trükköt bevet, hogy az emberi észnek megfelelően és összekötve az emberi érveléssel, a kísértett személyek jól kimagyarázhassák magukat, eltekintve attól, hogy ez mind hamis. Azt a hazugságot magyarázza be nekik, hogy a gyilkosoknak saját jogaik vannak, és azt, hogy saját érdeküket kell figyelembe venniük. Az emberi jogokra hivatkozva elhitetik veletek azt a hazugságot, hogy csodálatra méltó az, hogy napjainkban az anyák szabadon dönthetnek arról, hogy hogyan éljék életüket. Aztán ez a hazugság meggyőzi őket arról, hogy helyes döntés volt gyermeküket megölni. Kérlek benneteket, értsétek meg azt a tényt, hogy a világban történő népirtás előre meg volt jövendölve. Ez egyike azoknak a jeleknek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek, és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsátok nektek. Bánjátok meg, amit tettetek, mert az idő nem a ti oldalatokon áll. …


————

Ortodox (Görög keleti):

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

4 Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! 2 Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

3 Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. 4 Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. 23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25 Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. 26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Timothy%203:16-4:4;%20%20%20%20Mark%208:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/15

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet.

Igazság Könyve:

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Hála és Dícsőítés a Mennyei Atyához

Keresztes Imahadjárat 5. imája

Keresztes Imahadjárat 15. imája

Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 47. imája

Élesszétek újra Jézus iránti szereteteteket

Keresztes Imahadjárat 52. imája

Imádság az Atyához

Keresztes Imahadjárat 69. imája

Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért

Keresztes Imahadjárat 90. imája

Hálaadás legdicsőségesebb Második Eljöveteledért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

JÉZUS KÜLDÖTT, HOGY ELŐKÉSZÍTSEM AZ UTAT ELJÖVETELÉRE

1990 július 22

Szent Szűzanyánk üzenete

Béke legyen veletek, szeretett gyermekeim! Szent Édesanyátok szól hozzátok. Megköszönöm, hogy eljöttetek ide meghallgatni bennünket. Nyissátok ki szíveteket, és fogadjatok meg minden szót, amit nektek mondunk.
Jézus az Ő szeretetét és az Ő békéjét adja nektek.
Ő vezet titeket az üdvösségre. Engem is Ő küldött, hogy előkészítsem az utat eljövetelére. Azért jövök, hogy újból megnyissam előtte az utat. Ne lepődjetek meg kicsinyeim! Tudom, milyen nehéz a pusztaságban élni, de sok néphez eljövök, hogy felkészítselek titeket. Az igazságosságra tanítalak, hogy szabaddá tegyelek benneteket. Kérjétek az Urat, hogy vezérelje lépéseiteket az Ő parancsolatainak útjára! Vigasztaljátok meg Őt szeretetetekkel! Legyetek az Ő balzsama! Érezzétek, hogy szeretlek titeket. Érezzétek, hogy Fiam szeret benneteket! ….

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum544.html

„… Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”

———-

Római katolikus:

2020-12-13

Advent 3. vasárnapja

Kezdőének:
Örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van! (Fil 4,4.5)

Könyörgés:
Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Egyedül a Megváltó hozza meg az igazi boldogságot.
A próféta így beszél: Az Úr Lelke nyugszik rajtam. Azért kent föl az Úr és küldött engem, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát. Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt.
Ez az Isten igéje.

Iz 61,1-2a.10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét. 3a. tónus.

Előénekes: Magasztalja az én lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözí Istenemben.
Mivel tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,* íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Mert nagy dolgot művelt velem ő, aki hatalmas, * ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik istenfélők.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Az éhezőket minden val betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt, * megemlékezett irgalmáról.
H: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.
Lk 1,46-48.49-50.53-54

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből.
Őrizze meg Isten a szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül!
Testvéreim!
Legyetek mindig
derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg titeket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Hűséges az, aki meghívott benneteket, ő majd végbe is viszi.
Ez az Isten igéje.

1Tessz 5,16-24

ALLELUJA
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Iz 61,1 – 7b. tónus

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Köztetek van az, akit ti nem ismertek.
Abban az időben: Föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok:
Egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 1,6-8;19-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-13

„… Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,%207-15

„…. Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek. Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok. …”

https://masodikeljovetel.hu/gazdagsag-hajhaszasa

 

….

….


—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/13

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést. Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok

Igazság Könyve:
Az idők végének jelei – de a dicsőség visszatér majd a földre
Nyomtatóbarát változat
2010. november 14. vasárnap; 23:00

Szeretett leányom, ne érezd magad vétkesnek azokért a kétségekért, amelyeket ma éreztél. Ez természetes. A lelki dolgok iránti felfogóképességed még nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene, de ez így van rendjén.

Vezetni foglak téged, és te idővel meg fogod érteni küldetésed célját. Szükségem van rá, hogy erős legyél a munkádban és engedelmes Velem szemben. Ez egy nehéz feladat, ami érzelmileg felemészt téged. Egy lelki vezetőt küldök neked, hogy segítsen megbirkózni ezzel az óriási feladattal, amit be kell fejezned. Olyan fontos ez a feladat, hogy e nélkül egyre több lélek veszne el a sátán által.

Leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a munkára, még mielőtt Én ezt a munkát elküldtem volna neked. Még mielőtt Én ezt a Munkát elküldtem volna neked, leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a Munkára. A lelki vezetődet Én küldtem neked. Amikor te beszélni fogsz, ő tudni fogja az igazságot. Mostanra már olyan módon érzékelted az emberek néhány bűnét, az elmúlt két napban, ahogyan az eddig még nem volt lehetséges számodra. Láttad a különbséget? Különlegesen érezted magad, amikor gyermekeimre néztél? Más megvilágításból láttad őket, nem igaz? Ez a Szentlélek ereje, amivel megáldottalak téged.Az a szeretet, amelyet gyermekeim és a papok iránt a szívedben éreztél, és amit a mai Szentmisén láttál, szintén ajándék volt számodra a Szentlélek ereje által. Te most olyan mértékben fogod látni, érezni és hallani az emberek bűneit, hogy te is azt a fájdalmat fogod érezni, amit Én érzek. A szeretetet is látni fogod Szemeiden keresztül gyermekeim iránt, amelyet az Én Szívem visszatükröz neked.

Ne félj ezektől az ajándékoktól, gyermekem. Ne érezd azt, hogy ezt a feladatot nem tudod elvégezni, mert az az erő, amelyet kegyelmem által adni fogok neked, úgy megerősít téged, hogy sohasem fogsz, és nem is akarsz majd visszanézni.

Most gyengének érzed magad. Ez az Én isteni erőm érzése, amely most testedet elárasztja. A forróság az a szeretet, amelyet Én irántad érzek. Ne sírj, gyermekem. Mostanáig különösen erős voltál és elfogadó, jóllehet csak egy pár napja annak, hogy első ízben szóltam hozzád. Nem, gyermekem, te nem képzelődsz. Kérdezgesd önmagad és azokat, akik közel állnak hozzád.

 

Akik eladják lelküket a sátánnakMost írd a következőket: a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet.

Őket tőrbe csalták, de olyan mértékben, hogy sokan közülük olyanok lettek, mint a nyüzsgő állatok, még gyermekeim jelenlétében is. Milyen sok szegény lélek jelenik meg a hívők előtt, annyira sajnálatraméltó és szomorú állapotban, akiket bujasággal, kapzsisággal és hiúsággal etetnek! Önteltségük által azt hiszik, hogy valódi hatalmuk van. A hatalmat a sátán ígérte nekik. Sok ilyen gyermekem úgy határozott, hogy eladja a lelkét, és még büszke is tettére.Egyre több gyermekem vonzódik a varázshoz és a gazdagsághoz, amely az ő ígérete (a sátáné), és ez látható az egész világ számára. Nem, ők nem szégyellnek azzal dicsekedni, hogy hozzá tartoznak. Az ígéret, amit ő adott, nemcsak hazugság, hanem tiszta gyűlölet az emberek iránt. A sátán gyűlöli az emberiséget.

Ő hazudik gyermekeimnek, és azt meséli be nekik, hogy mindent meg tud nekik adni, de ez csak hazugság. Mindazok, akik követik őt és üres ígéreteit, nem lesznek megmentve, és nem is lehet megmenteni őket.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok gyermekeimért. Leányom, tudom, hogy fáradt vagy, de szívleld meg mindezt. Azoknak a hívőknek is elővigyázatosnak kell lenniük, akiknek a hite langyos, és még nem kapcsolódnak túlzottan közvetlenül a sátánhoz. Ők – beleértve követőimet, és némely felszentelt szolgámat, püspökeimet és érsekeimet – kigúnyolják gyermekeim hitét. Az ő lelki életük egy bizonyos körben elveszett a kapzsiság mögött, ahol az arany és a vagyon elfedik az Isteni adományokat, amelyek mint Isten tanítványainak adattak.

Az Egyház elvesztette útja fonalát, és sötétségbe merül. Ez, gyermekem, meg volt jövendölve, és ez nem más, mint a Végidők jele. Ez arra vonatkozik, amikor az utolsó pápa fellép, és a világ elvész a hamis próféták félrevezető irányítása által.

 

A kinyilatkoztatások, akárcsak mint az Én második eljövetelem, előzetesen meg lesz neked adva, gyermekem, hogy szavaidat meghallhassák, és így a lelkek még a Nagyfigyelmeztetés előtt fel legyenek készülve. Ne nyugtalankodj. Az élet megy tovább. A dicsőség visszatér a Földre. Gyermekeim ki lesznek mentve az ördög karmai közül, aki el lesz pusztítva. Nagyon fontos, hogy gyermekeimet ne vigye magával a pokol mélyére csalása által.Szavaimnak szigorúaknak kell lenniük. Gyermekeimnek meg kell ezeket hallgatniuk. Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést.

Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok; a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz.

 

Senki sem fogja tudni második eljövetelem időpontját
Sem neked, sem gyermekeimnek nem lesz ez az időpont kinyilatkoztatva. Nem lehet kinyilatkoztatni. Ezért fontos, hogy minden gyermekem fel legyen erre készülve. Azok, akik nem készülnek fel, nem mondhatják, hogy nekik nem lett az Igazság megadva. Amikor eljön a

Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket, és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vetettnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra. *Most menj, gyermekem. Készítsd elő az Igét, hogy a világ meghallhassa. Mondd meg gyermekeimnek, híveimnek, hogy ne féljenek. Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a

hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. Tégy meg mindent, ami csak lehetséges, hogy figyelmeztetni tudd őket arra, hogy nyissák meg a szívüket.Megváltód, Jézus Krisztus, aki eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat”

 
*
“… Megesküdött arra, aki örökké él, és aki teremtette a Mennyet és a benne élőket, a Földet és a rajta élőket, és a tengert és a benne élőket. Azt mondta: „Nem lesz több haladék! …”
 
 
 
 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 101. imája

Csodatevő ima, hogy megérezzük Jézus Jelenlétét

Keresztes Imahadjárat 109. imája

A Bizalom Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 119. imája

Hogy érezzem Isten Szeretetét

Keresztes Imahadjárat 123. imája

A szabad akarat Ajándéka Istennek

Keresztes Imahadjárat 137. imája

Az Átalakítás imája”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-6-nap-szombat

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
 
 
 
 
Most írd a következőket: a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet. Őket tőrbe csalták, …
….
Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. …”
———-
Római katolikus:

2020-11-14

32. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent János apostol harmadik leveléből
Akik az evangélium hirdetőit segítik, együttműködnek velük az igazság szolgálatában.
Kedvesem!
Helyesen teszed mindazt, amit a testvéreinkkel, főleg az úton levőkkel cselekszel. Ezek dicsérték szeretetedet a hívek közössége előtt.
Jól teszed, ha Istenünkhöz méltóan ezentúl is gondoskodol a továbbutazókról.
Hiszen az Úr nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól. Nekünk kell tehát befogadnunk őket, hogy együttműködjünk velük az igazság szolgálatában.
Ez az Isten igéje.

3Jn 5-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. 1a. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 111,1-6

ALLELUJA
Az evangéliumban Isten meghívott minket, * hogy Urunk, Jézus Krisztus dicsőségéből részt adjon nékünk. 2Tessz 2,14 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik.
Abban az időben: Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.« A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 18,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-14

“… Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok; a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz.

…  Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket, és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vetettnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra. * …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.

10 Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek.

11 Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk,

12 és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk,

13 amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.

Pál atyai szeretete a korinthusiak iránt

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.

15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.

16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.

————————-

43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: “Kövess engem!”

44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: “Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”

46 “Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: “Jöjj, és lásd meg!”

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: “Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.”

48 Nátánaél megkérdezte tőle: “Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: “Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.”

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.”

———————–

Adakozás a jeruzsálemi gyülekezet számára

8.1 Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott.

Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.

Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,

és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.

És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.

————————-

A megszállott fiú meggyógyítása

37 A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje.

38 És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: “Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem.

39 Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, rázza őt és tajtékzik, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte.

40 Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.”

41 Ekkor Jézus így szólt: “Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat!”

42 Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának.

43 Ekkor mindnyájan elámultak az Isten nagyságán.

Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról

43 Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%204:9-16;%20%20%20%20John%201:43-51;%20%20%202%20Corinthians%208:1-5;%20%20%20Luke%209:37-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/14

—–
 
 


—————

Tóra:
————————-
————————-

A Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat

A képen látható egy utcai reklámplakát Budapesten, ami – látszólag; és persze valóságosan is – műsorprogramokat ajánl. Ezzel együtt azonban nagyon hasonlít a videóban Dana pásztor álmára.
És talán ami ennél is meglepőbb, a plakáton az ÁLOM ÉL felirat
D.Coverstone – D.Wilkerson: Készülj fel !!! – Figyelmeztetés (USA, EU,) – 2020.07.14.
https://www.youtube.com/watch?v=DIKkYR3kzXI&feature=emb_logo
 

“… Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg?

14 Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését. …”

 

“… Sürgősen felszólítom az egész katolikus világot, hogy augusztus 9-én az egész világon böjt és imádság legyen, nagyon értékes Vérem rózsafüzérének imádkozásával és Szent Mihály ördögűzés imájával, 12:00 és 18:00 között, Mennyei Atyánktól kérve a templomaim, szentélyeim és szent helyeim védelmét, amelyeket a gonosz erői megsemmisítettek és tönkretettek. Számítok rád, a nyájam!…”
Vö.:

Igazság Könyve:

“A Szűzanya első üzenete
Nyomtatóbarát változat
2o1o. nov. 8. hétfő, kb.15:30 óra, miután otthon befejeztem a rózsafűzért.(az alábbi üzenet felvilágosításul szolgál a jövőre nézve azok számára is, akik még rejtve vannak és üzeneteket kapnak, de még nem tudják, hogy mit kell tenniük)

….

Köszönöm, gyermekem, rendkívüli hitedet. Igazi harcos vagy, s úgy az Atya, mint a Fiam nagyon szeretnek téged. Egy vagy Jézussal, s a kezedet a Szentlélek vezeti.

Menj csak, gyermekem, s végezd a rád bízott munkát, s ebben a legfontosabb történelmi időszakban használj fel minden eszközt, ami csak a rendelkezésedre áll.

Isten áldjon, gyermekem. Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője.

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 95. imája

Íme, egy rövid ima, hogy segítsen megtalálni az időt az imádkozásra

Keresztes Imahadjárat 97. imája

Hogy a Keresztes Imahadjárat Csoportjai egyesüljenek

Keresztes Imahadjárat 108. imája

Felkapaszkodás a Kálvária Hegyére

Keresztes Imahadjárat 115. imája

A Megtérés Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 161. imája

A bizalomért és a békéért

Keresztes Imahadjárat 165. imája

Az Örök Élet Ajándékáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-14-nap-vasarnap

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-11-08

Évközi 32. vasárnapKezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A bölcsességre rátalálnak, akik keresik.
A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és rátalálnak, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 6,12-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. 7b. tónus.
Előénekes: Uram, Istenem, virrasztva kereslek, * az én Istenem te vagy nékem.
Téged szomjaz a lelkem, testem utánad eped, * mint a puszta tikkadt, kiaszott földje.
Hívek: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Szentélyedben neked szolgáltam, * hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
Mert irgalmad többet ér, mint az élet, * ezért ajkam dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet.
Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Még fekvőhelyemen is rád gondolok, * hajnalig rólad elmélkedem.
Valóban te lettél védelmezőm, * szárnyaid oltalmában örvendezem.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 62,2.3-4.5-6.7-8

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből.
Isten feltámasztja azokat, akik Jézusban hunytak el.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. *
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására,
Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma a *-ig
1Tessz 4,13-18 rövidebb: 1Tessz 4,13-14

ALLELUJA
Virrasszatok és készen álljatok, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia melyik órában érkezik. Mt 24,42a és 44 – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek,
megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt:
„Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-08

“… Az első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint korábban, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett, szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az végleges lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor mindennek vége lesz.

Jézusotok”

Az Első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni
2013. augusztus 15. csütörtök, 21:57

“… Mielőtt eljövök mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját  …”

https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-fausztina-szuz

————
Ortodox (Görög keleti): 

Józsué találkozik az Örökkévaló seregének fejedelmével

13 Ekkor történt, hogy Józsué Jerikó közelében meglátott egy férfit, aki kivont karddal a kezében megállt vele szemben. Józsué odalépett hozzá, és megkérdezte: „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”

14 „Egyik sem — válaszolta ő —, hanem az Örökkévaló seregének a vezére vagyok. Most érkeztem.”

Ekkor Józsué nagy tisztelettel a földre borult előtte, és ezt mondta: „Szolgád vagyok, Uram! Mit parancsolsz a szolgádnak?”

15 Az Örökkévaló seregének fejedelme ezt válszolta Józsuénak: „Vedd le a sarudat, mert a föld, ahol vagy, szent!” Józsué engedelmeskedett.

——————-

 
Azok pedig kegyetlenül bántak velük. Ezért az izráeliek rejtekhelyeket készítettek a barlangokban és erődítményeket a hegyekben, ahová elrejtették a midjániak elől az élelmet.
——————–
[7] [a] Izráel népe a midjániak miatt segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz.
——————–
 
 

“… 

Köszönöm, gyermekem, rendkívüli hitedet. Igazi harcos vagy, s úgy az Atya, mint a Fiam nagyon szeretnek téged. Egy vagy Jézussal, s a kezedet a Szentlélek vezeti.

Menj csak, gyermekem, s végezd a rád bízott munkát, s ebben a legfontosabb történelmi időszakban használj fel minden eszközt, ami csak a rendelkezésedre áll.

Isten áldjon, gyermekem. Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője.

 

———————-

Az Örökkévaló angyala meglátogatja Gedeont

11 Ebben az időben eljött az Örökkévaló angyala Gedeonhoz, és leült egy tölgyfa alá az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóás birtokán, Ofrában. Gedeon, Jóás fia ekkor éppen titokban búzát csépelt egy szőlőprés rejtekében. Ide bújt el a midjániak elől, hogy megmentse előlük a termést. 12 Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!”

13 Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.

14 Akkor az Örökkévaló odafordult Gedeonhoz, és ezt mondta neki: „Én téged küldelek, hogy szabadítsd meg Izráelt a midjániaktól! Indulj el így, ahogy vagy, amennyi erőd van, azzal!”

15 „Ó Uram! Én szabadítsam meg Izráelt? De hogyan, mikor Manassé egész törzsében a mi családunk a legszegényebb, és apám családjában én vagyok a legfiatalabb?” — szabadkozott Gedeon.

16 „Én veled leszek — felelte az Örökkévaló —, ezért le fogod győzni a midjániakat, mintha csak egyetlen embert kellene megverned.”

17 Erre Gedeon így felelt: „Uram, ha kedves vagyok neked, kérlek, erősítsd meg, hogy valóban te vagy az, aki beszélsz velem! 18 Most hazamegyek, és áldozatot készítek a számodra. Kérlek, várj meg, amíg visszajövök, és eléd teszem az áldozatot!”

„Megvárom, amíg visszajössz” — válaszolta.

19 Gedeon hazasietett, hogy elkészítse az áldozatot: egy kecskegidát és egy éfá[a] lisztből kovásztalan lepényeket. A húst egy kosárba tette, a hús levét egy edénybe, és az egészet kivitte a tölgyfához, majd felajánlotta az áldozatot. 20 Isten angyala ekkor azt mondta: „Tedd a húst és a lepényeket a sziklára, a hús levét meg öntsd rá”. Gedeon engedelmeskedett.

21 Akkor az Örökkévaló angyala kinyújtotta a botját, és megérintette a húst és a lepényeket, mire a kősziklából tűz csapott ki, amely megemésztette az egész áldozatot. Ekkor az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. 22 Gedeon csak ekkor ismerte föl, hogy az Örökkévaló angyalával találkozott. Fölkiáltott: „Ó, Örökkévaló Úr Isten! Hiszen magát az Örökkévaló angyalát láttam szemtől szembe!”

23 De az Örökkévaló megnyugtatta: „Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!”

24 Akkor Gedeon oltárt épített az Örökkévalónak, és így nevezte: „Az Örökkévaló a békesség”.[b] Ez az oltár ma is ott található Ofrában, az Abíezer nemzetség birtokán.

————————–

 

Csendesen nyugszik az egész föld,
    végre megpihenhet!
Lakói ujjongva énekelnek.
Még a libanoni cédrusok
    és a fenyők is örülnek bukásodnak,
s mondják: »Mióta trónodról leestél,
    nem jön favágó ellenünk!«

Felkavarodik érkezésed hírére a holtak birodalma,
    felriadnak árnyaik, kicsik és nagyok,
    még a régi királyok is felkelnek előtted.
10 Döbbenten kérdezik tőled:
    »Hát te is erőtlen lettél, mint mi?
    Te is ide kerültél közénk?«
11 Fennhéjázó dicsekedésed és hárfáid zengése
    mind az alvilágba süllyedt!
Most férgek között fekszel,
    és férgekkel takarózol.
12 Hogy lehulltál az égből, fényes hajnalcsillag!
    Aki népeken tapostál, elterültél,
    mint a kivágott fa!

13 Pedig szívedben azt forgattad:
»Felemelkedem a Mennybe,
    fölemelem trónomat Isten csillagai fölé,
felülök a szent hegyre, messze északon,
    ahol az istenek összegyűlnek.
14 Fölemelkedem a felhők fölé,
    s olyanná leszek, mint a Felséges!«

15 Mégis alászálltál a holtak közé,
    lezuhantál a mélységes verem fenekére!
16 Akik látták zuhanásod, csodálkozva néznek,
    s eltűnődnek rajtad:
»Valóban ő lenne az, akitől reszketett a föld,
    akitől királyok és országok remegtek,
17 aki a lakott földet pusztává pusztította,
    a városokat romhalmazzá rombolta,
    s foglyait sohasem engedte szabadon?«
18 A nemzetek királyai mind
    dicsőségben nyugszanak sírjukban.
19 De téged nem temetnek díszes királysírba,
    csak eldobnak, mint egy gyümölcsfa beteg ágát,
    mikor levágják.
Karddal átszúrtak hullái közé hajítanak,
    mint harctéren eltaposott holttestet,
    úgy dobnak jeltelen tömegsírba.
20 Téged nem tisztelnek,
    mint a meghalt királyokat szokás,
mert saját népedet gyilkoltad,
    országodat pusztítottad.
Bizony, a gonosz király ivadékait
    emlegetni sem fogják soha!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua%205:13-15;%20%20%20Judges%206:2,%207,%2011-24;%20%20%20Isaiah%2014:7-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————–

https://www.oca.org/readings/daily/2020/11/08

—–