idő kategória bejegyzései

Aki szeretett Helytartóm, Benedek Pápa után következik a Hamis Próféta lesz – Az idő most már közel van

Igazság Könyve:
Figyelmeztetés a klérus számára
Nyomtatóbarát változat
2010. november 16. csütörtök; 9:55Leányom, tegnap visszautasítottak téged, mivel az emberek kétséget próbáltak ébreszteni benned. Ezért szenvedtél. Ne ess kétségbe, Szavaim meghallgatásra fognak találni. Munkád során akadályokba fogsz ütközni, amelyek csalódottá tesznek téged.

Leányom, Én vezetlek téged. Erre kell gondolnod, és Ígéretemet sohasem szabad elfelejtened. Azt tettem, amire kértél, megengedtem neked, hogy az elmúlt éjszaka nyugodtan aludj. Most már erősebb vagy. Érzed ezt?

Légy óvatos, hogy kivel állsz szóba. Követőim, vagy azok, akiket te annak tartasz, nem mindig azok, akiknek látszanak. Azt kell tenned, amit a szíved mond.

A világ látszhat olyannak, amilyennek mindig is látszott, mégis van változás, ami most van beteljesedőben. Ez a változás gyermekeimet a sötétségbe vezeti, ami beburkolja őket, és elhomályosítja Irántam való

szeretetüket.Miért kell gyermekeimnek folyamatosan megkérdőjelezniük az Igazságot? Nem követik tanításaimat, pedig ezt az

ajándékot már apostolaimtól kapták, akik Irántam való szeretetből és a Szentlélek ereje által a világ számára a legkülönlegesebb ajándékot adták. Az Igazság ajándéka tanítva és terjesztve volt az egész világon minden gyermekem számára. Sok gyermekem ezt a vezetést évszázadokon keresztül követte.Mások pedig az Igazság tanításait megváltoztatták a saját elhatározásuk alapján, saját véleményük szerint, vágyaik, kívánságaik után, és a hatalomvágy érdekében. Aztán követőim már nem tudtak különbséget tenni Isten szavának igazsága és a hazugságok között, amit a félrevezetett emberek terjesztettek. Ez az, ahogyan a gonosz dolgozik. Õ az összezavarodottságot, kétséget és reménytelenséget hozza, és ezt a Kereszthalálom óta teszi. De hallgassatok meg most Engem. Õ nem fog győzni, leányom. A mennyei vezetés ereje újraéleszti majd a hitet gyermekeimben, prófétáim tanításai által.

Kérd meg gyermekeimet, hogy legyenek éberek a változásokkal szemben, amelyeket a világban látnak. Kérd meg őket, hogy nyissák meg szívüket, szemüket és értelmüket, hogy meglássák azokat a hazugságokat, melyeket a sátán terjeszt. Õ szövi azt a hálót, mely tele van ígéretekkel, hogy gyermekeim vonzódást érezzenek a külső csodákhoz. A csodák és a hamis dicsőség pedig üresek.

 

Nem sugároznak sem szeretetet, és semmiféle valódi vigaszt sem nyújtanak, amikor ennek üressége megnyilvánul.


A gonoszság ereje most egyre csak nő, gyermekem. Ezeket a sátán tervezi gonosz követőinek hadserege által. A sátán ezen követői a kapzsiság és az önszeretet miatt engedelmes imádattal követik őt addig, amíg bevezetik őket az általa megvillantott „paradicsomba”. Az általa megígért paradicsom nem más, mint sötétség, és amikor ezt gyermekeim észreveszik, már nem lesz idő a megmentésükre.
 

Ima a Megmenekülésért
Minden gyermekemnek, ha csak családjuk irántiszeretetből teszik is, rá kell ébredniük erre a gonoszságra, hogyha meg akarják egymást menteni. Szeretetem továbbra is vezetni fogja őket, ha most Hozzám fordulnak. Sohasem szabad félniük felém fordulni, mondván a következőket: „Ó Uram, vezess engem birodalmadba, és védj meg engem a sötétségtől, mely elborította lelkemet. Hallgass meg most, ó, Szent Szív, és jóságod által add, hogy szereteted fénye és védelme ragyogjon át engem.”Mindazon gyermekeim, akik elimádkozzák ezt az imát, meghallgatást nyernek. Könyörgéseik megmentésükért, és azokért, akiket szeretnek, meghallgatásra találnak. Látnokaimon keresztül, akiket Édesanyám vezetett, fáradhatatlanul próbálkoztam figyelmeztetni a világot. Nagyon sok esetben látnokaimat, bár kezdetben elutasították, végül mégis elfogadták őket. Ez alkalommal már nem lesz elegendő idő adva látnokaim számára, hogy Enyéim közül elegen meghallhassák üzeneteiket.Óvakodjatok a hamis prófétáktól

Figyelmeztetnem kell gyermekeimet, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól. Sok igaz látnokot félrevezettek már. Az igaz látnokoknak olyan kegyelmek adatnak, amelyekkel az Igazságomat továbbítani tudják, úgy, hogy természetfölötti események és csodák kísérik őket, amelyeket nem lehet és nem is akarnak letagadni.

Meghasad a Szívem, amikor azt látom, hogy legszentebb szolgáim miként utasítják vissza látnokaim nagy részét. Ugyanezek a szolgáim, akiket azért küldtem, hogy gyermekeimet tanítsák, feladataikban kudarcot vallanak. Nekik most Hozzám kell fordulniuk vezetésért, és imádkozniuk kell a kegyelmekért, amelyekre szükségük van Népem vezetése érdekében.

Az Én felszentelt szolgáim nagyon különbözőek, és mindazok, akik a Szentségekben részesültek, meg kell hallgatniuk kérésemet. Ti most Engem szolgáltok. Újítsátok meg fogadalmaitokat. Higgyétek, és kövessétek szent üzeneteimet. Legyetek erősek, mert ti most mind arra vagytok felszólítva, hogy tanúságot tegyetek a Jelenések Könyvének Igazságai mellett; és fogadjátok el, hogy elérkezett az

idő. Most készüljetek fel erre a nagy eseményre. Ne tagadjatok meg Engem, és ne fordítsatok hátat Nekem. Erőteljesen és meggyőződéssel prédikáljatok. Ne hígítsátok fel Tanításaimat, és ne mondjátok követőimnek, hogy minden rendben lesz. Ez nem az az üzenet, amire hivatottak voltatok. A ti kötelességetek Velem, Isteni Megváltótokkal szemben az, hogy az Igazságra felhívjátok nyájaitok figyelmét.Gyermekeimnek nem azt kell mondani, hogy mindnyájan meg lesznek mentve, mert ez hamis lenne. Hiszen csak azok lesznek megmentve, akik az Én megbocsátásomat keresik, és követnek Engem és Tanításaimat.

Miért nem követitek a Szentírás tanításait? Miért magyarázkodtok? Miért vezetitek félre gyermekeimet, és miért győzitek meg őket arról, hogy Isten mindent megbocsát? Az Örök Atya csak azoknak fog megbocsátani, akik hisznek Bennem, és akik megbánják bűneiket. Nem mondott semmit nektek a kereszten elszenvedett Halálom? Azért haltam meg, hogy megmentsem az emberiséget a sátán ostobaságaitól. De ti, félrevezetett (megfontolatlan) elfogadás által, hazugságot tanítotok gyermekeimnek. Ti áldozatokká váltatok az emberek nyomására, arra, hogy álcázzátok a Szent tanokat, aminek prédikálására voltatok elhívatva.

Nem szégyellitek magatokat? Olyannyira magával ragadtak benneteket a föld által felkínált világi csábítások, hogy követitek a népszerű elfogadás által diktált hamis dogmát, ezt pedig a sátán terjesztette el gyermekeim között. Ezeknek a szegény, félrevezetett gyermekeimnek iránymutatásra (vezetésre) van szükségük. Nekik meg kell érteniük, hogy mi a különbség az emberi értelmezés és az isteni ígéretek között, amelyek Tőlem származnak.

Miért ne hinnének Gyermekeim az isteni beavatkozásban? Miért tüntetitek fel ezt jelentéktelennek, amikor ismertetik ezt veletek? Papjaim, hallgassátok meg kérésemet. Imádkozzatok, hogy az Igazság üzenetei meghallgatásra találjanak.

 

Üzenet a püspököknek
Püspökeimnek a következőket mondom: vegyétek le palástjaitokat, forduljatok el a gazdagságtól, amelyben hittetek. Keressétek az alázatot, amelyet elvárnak tőletek. Engedelmeskedjetek Szavamnak most, vagy nézzetek szembe a következményekkel. Nektek kötelességeitek vannak Velem és az Örök Atyával szemben. Milyen vakká váltatok! Most a látnokok által jelek adatnak az égen, és ti nem vettétek azt figyelembe. Helyette kastélyaitokban ültök, és gúnyolódtok. Ezért bűneitek nem lesznek megbocsátva.Felszentelt apostolaim bűnei, ők, akik az Én ösvényemet választották, nagyon bántanak Engem.

Nyissátok meg szíveteket, szemeteket, és forduljatok vissza szent könyvem tanításaihoz.

 

Üzenet a bíborosoknak
Bíborosaimnak a következőket mondom: milyen magaslatra kerültetek, hogy a szentségeket és tanításaim igazságát elfelejtettétek, amely által vezetnetek kellene nyájamat. Ereszkedjetek le és kövessétek vezetésemet. A hamisság ne tereljen el benneteket, amely megfertőzte az emberiséget. Ti se tagadjatok meg Engem. Felkérem mindnyájatokat, hogy imádkozzatok az én bátor pápámért, az utolsó igaz pápáért *Benneteket, apostolaim, a csaló félrevezet. Ő (a csaló) megismertette magát templomaim folyosóin, és gonosz módszerei most mutatkoznak meg. Mindazoknak, akik nyitott szemmel járnak, a következőket mondom: azok miatt legyetek éberek, ami előttetek és a hátatok mögött zajlik. Meg fogja kaparintani a lelketeket, ha engedtek csalásainak.

Kérlek benneteket, imádkozzatok közületek mindenkiért. Kérjétek a vezetésemet. Könyörögjetek a megbocsátásért, és hagyjátok, hogy újra vezethesselek benneteket.

Mindazoknak, akik ezt az utasítást megkérdőjelezik, azt mondom, hogy figyeljenek: miért ne kommunikálhatnék veletek ezen az úton? Mindnyájatokat az apostolok által tanítottalak, akik a Szentlélek vezetése által adták át üzeneteimet a világnak, ami azóta is él. Az idő most már

közel van. Egész életetekben a vezetésért imádkoztatok. Most arra sürgetlek benneteket, hogy hallgassátok meg kérésemet.A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus”

 
*

“… Az Én szeretett XVI. Benedek Pápám az utolsó igaz pápa ezen a Földön.

A Római Péter, az Én Péterem, az eredeti apostol, a Mennyországból fog uralkodni Egyházam fölött, Örök Atyám parancsnoksága alatt. Aztán, amint Második Eljövetelemkor majd uralkodni jövök, ő fogja kormányozni Isten minden gyermekét, amikor minden vallás Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyházzá egyesül.

Ők, leányom, azért lettek küldve, hogy felkészítsék Isten gyermekeit a következő pápa elfogadására, aki szeretett Helytartóm, Benedek Pápa után következik. Ez a pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, a Hamis Próféta lesz. ….”

 
 
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért, gyermekekért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 3. imája

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

Keresztes Imahadjárat 7. imája

Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-8-nap-hetfo

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
 
 

“… A világ látszhat olyannak, amilyennek mindig is látszott, mégis van változás, ami most van beteljesedőben. Ez a változás gyermekeimet a sötétségbe vezeti, ami beburkolja őket, és elhomályosítja Irántam való szeretetüket.

Miért kell gyermekeimnek folyamatosan megkérdőjelezniük az Igazságot? Nem követik tanításaimat, pedig ezt az ajándékot már apostolaimtól kapták, akik Irántam való szeretetből és a Szentlélek ereje által a világ számára a legkülönlegesebb ajándékot adták. Az Igazság ajándéka tanítva és terjesztve volt az egész világon minden gyermekem számára. Sok gyermekem ezt a vezetést évszázadokon keresztül követte. ….”

———-
Római katolikus:

2020-11-16

33. évközi hét hétfő

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Isten számon kéri az első szeretet megfogyatkozását.
Íme, Jézus Krisztus kinyilatkoztatást ad, amelyet Isten azért bízott rá, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie. Ezért elküldte angyalát, és így jelentette ki szolgájának, Jánosnak, aki tanúskodik arról, amit Isten mondott, és amiről Jézus Krisztus tanúságot tett: mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és boldogok, akik hallgatják ennek a jövendölésnek szavait, megtartva mindazt, ami fel van jegyezve benne, mert a beteljesülés ideje közel van.
János (üdvözletét küldi) a hét kis-ázsiai egyházközségnek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, aki van, aki volt, és aki eljövendő; valamint a hét (
ajándékú Szentlélektől, aki Isten trónja előtt áll, és Jézus Krisztustól!
Látomásom volt, és hallottam, amint az Űr ezt mondta nekem: „Az efezusi egyház elöljárójának írd meg! Így szól az, aki jobbjában a hét csillagot tartja, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Ismerem tetteidet, fáradozásodat és állhatatosságodat. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat. Próbára tetted azokat, akik apostolnak mondják magukat, pedig nem azok; és hazugnak találtad őket. Állhatatos is vagy: szenvedtél értem, és nem fáradtál bele.
De van egy kifogásom ellened. Elhagytad első szeretetedet. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Tarts bűnbánatot, és tégy úgy, mint azelőtti”
Ez az Isten igéje.

Jel 1,1-4;2,l-5a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Jutalmul adom a győztesnek, * hogy egyék az élet fájáról. Jel 2,7b
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Jutalmul adom a győztesnek, * hogy egyék az élet fájáról.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Jutalmul adom a győztesnek, * hogy egyék az élet fájáról.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Űr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Jutalmul adom a győztesnek, * hogy egyék az élet fájáról.
Zsolt 1,1-4 és 6

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A jerikói vak azt kívánta, hogy lásson. Lássuk meg mi is a helyes utat!
Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „
Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 18,35-43″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-16

“… Püspökeimnek a következőket mondom: vegyétek le palástjaitokat, forduljatok el a gazdagságtól, amelyben hittetek. Keressétek az alázatot, amelyet elvárnak tőletek. Engedelmeskedjetek Szavamnak most, vagy nézzetek szembe a következményekkel. Nektek kötelességeitek vannak Velem és az Örök Atyával szemben. Milyen vakká váltatok! Most a látnokok által jelek adatnak az égen, és ti nem vettétek azt figyelembe. Helyette kastélyaitokban ültök, és gúnyolódtok. Ezért bűneitek nem lesznek megbocsátva.

Felszentelt apostolaim bűnei, ők, akik az Én ösvényemet választották, nagyon bántanak Engem. Nyissátok meg szíveteket, szemeteket, és forduljatok vissza szent könyvem tanításaihoz. ….”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.

A sarokkő és az élő kövek

Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát![c]

Az Úr Jézus az „Élő Kő”,[d] akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom[e] épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
    és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[f]

—————–

……

…….

……

…….
…..
…..
—–

Ne fogadjátok el a bélyeget. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek

————–
https://patentscope.wipo.int/search/en/detail.jsf?docId=WO2020060606
————–
—————-
https://www.centerforhealthsecurity.org/event201/
————–
————
Igazság Könyve:
“A második eljövetel
Nyomtatóbarát változat
2010. november 15. hétfő; 3:00

Köszönöm, leányom, hogy kitartasz Igazságomban és megérted, hogy a veled való kommunikálásom nagyon is valóságos. A testedben érezni fogod Lelkemet, amikor eljövök, hogy kinyilatkoztassam neked Isteni Üzeneteimet, amelyeket az emberiségnek szükséges megértenie ezekben az időkben. Atyám gyermekeinek egy tiszta szeretettel és szenvedéllyel telt üzenetet hozok. Ezek az üzenetek azért vannak, hogy mindenkinek, aki Isten követője, elmagyarázzák először is azt, hogy milyen fontos , hogy most térdre boruljanak, és hogy János könyvének Igazságait megértsék.

 

Elérkezett Második Eljövetelem ideje, és ennek jelei már kinyilatkoztatásban vannak azok számára, akik ismerik a jövendöléseket, amelyek már oly rég meg voltak jövendölve. Nézzétek, mit láttok most? A jelek most már láthatóak. Az ember nem ismeri fel azokat a szörnyű rajtaütéseket, amelyeknek ki van téve. A gonosz hazugság, amellyel szembenéznek, és amelyet elfogadnak a gyanútlan Kormányok, észrevétlenül elrejtőzik a megmentés látszata mögött.Hallgassatok Rám, gyermekeim. Az Antikrisztus ugrásra készen áll. Legyetek éberek, nyissátok ki szemeteket, és nyissátok meg szíveteket az Igazság előtt, vagy meg fogtok halni. Ne féljetek, szeretett követőim, mert ti nyájamat az Örök Atya szent imádására fogjátok vezetni. Az élet kenyere ezen hívek számára bőséges lesz az elkövetkezendő

sötét napok alatt. Maradjatok együtt, szeressétek egymást. Erősítsétek meg egymást, hogy egyesíteni tudjatok minden fajt, minden hitet és hívőt mindenütt, Atyám Birodalma felé. 

A ti feladatotok lesz, hogy bizonyítsátok Isten szeretetét, és az Örök Élet szeretetét, jóságát, reményét és igazságát, amely az egész emberiségre egykor várni fog. Ez a közös imádkozás által lesz és azáltal, hogy a büszkeség és félénkség falát ledöntitek, és hatalmas erővé fogtok válni. Közösen erősek lesztek. Hűségetek Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt, segíteni fog a hitetlenek megtérésében. Ezek az emberek, sokan közülük, saját hibáikon kívül elutasítják Szeretetemet. Talán szeretetet éreznek egymás iránt, de azt nem értik, hogy ez az érzés honnan származik. Vezessétek a világosságra őket, Isten gyermekei.Én vagyok a Kenyér, Én vagyok a

Világosság. Világosságom biztonságban tart majd benneteket. De arra sürgetlek benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a szívetekben és lelketekben, és gondoljatok azokra a szegény lelkekre, akiknek vezetésre van szükségük. Ezt példátok által kell tennetek, és meg kell mutatnotok nekik, hogy hogyan közeledjenek Hozzám. Szelíden, de határozottan kell őket rábeszélni útjaik alatt. Fontos felébreszteni őket a tudatlanság álmából, még mielőtt túl késő lenne.Gyermekeim, nem értitek Atyám könyvének tanításait? A Könyvet, amely a Földre való visszatérésem jelét nyilatkoztatja ki, tanulmányozni kell és elfogadni, mint igazságot. Isten, az Örök Atya, prófétái által nem hazudik. Ő nincs ellentmondásban önmagával. Ti most látjátok az égi jeleket, amelyek már meg voltak jövendölve, és fel kell most készülnötök.

 

Ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek Velem együtt
Kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok a vezetésért. Híveim, legyetek készen, hogy harcolni tudjatok az Én Nevemben, és hogy kiállhassatok az Antikrisztus ellen. Az emberek kinevetnek majd benneteket, amikor őket a jövendölésekre emlékeztetitek, amelyeket János könyve tartalmaz. Fanyar humorral fognak vádolni és szidalmazni benneteket nézeteitekért és gondjaitokért. Ne törődjetek ezzel, mert most kötelességetek van Velem szemben. Imádkozzatok, imádkozzatok és vegyétek rá a hitetleneket, hogy fogadják el a tanításokat. Ne féljetek. Ezt sokaknak kell mondanom közületek, akik félnek a jövőtől, és aggódnak családjaik jövője miatt. Amikor eljön az ideje, akkor ti és családjaitok egy szempillantás alatt

felemeltettek a Mennyországba, Velem együtt. Akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, megkapjátok az Örök Élet ajándékát. Ez az, ami az Új Paradicsomot jelenti. Ez a nagy dicsőség a szeretet és a tökéletesség ideje lesz minden követőm számára.Maradjatok erősek. A kínszenvedés egy rövid szakaszát kell eltűrnötök. De hitetek erőben tart majd benneteket. Ne feledjétek, Én mindnyájatokat szeretem. Szeressetek viszont Engem, és segítsetek Nekem annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges.

Ti vagytok az Én erős hadseregem, és most elérkezett az idő, hogy felkészüljetek a csatára. Én mindnyájatokat Atyám Birodalmába fogom vezetni.

 

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”
 
 
 
 
 
https://a-belyeg.webnode.hu/
” A világhatalom, az Antikrisztus és a fenevad bélyege
“….  Ne fogadjátok el a bélyeget. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. ….”
2010. nov. 15., Hétfő, 11óra


 
 

Keresztes Imahadjárat 15. imája

Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 47. imája

Élesszétek újra Jézus iránti szereteteteket

Keresztes Imahadjárat 52. imája

Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért

Keresztes Imahadjárat 90. imája

Hálaadás legdicsőségesebb Második Eljöveteledért

Keresztes Imahadjárat 147. imája

Atyaisten, légy Irgalmas azokhoz, akik megtagadják Fiadat”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-11-15

Évközi 33. vasárnapKezdőének:
Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29,11.12.14)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
A derék asszony mindent beszerez ügyes kézzel.
Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig javára van, sohasem kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez ügyes kézzel. Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel. Magasztaljátok keze munkájáért, és a városkapuknál dicsérjétek tetteit.
Ez az Isten igéje.
Péld 31,10-13.19-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki li az Istent. 6. tónus.
Előénekes: Boldog mindaz, aki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Boldog az az ember, * aki li az Istent.
E: Feleséged olyan, mint a ter szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Boldog az az ember, * aki li az Istent.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember,* aki li az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Boldog az az ember, * aki li az Istent.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Ne lepjen meg titeket az a nap, mint a tolvaj!
Testvéreim!
Ami az Úr
eljövetelének idejét és óráját illeti, arról nem szükséges írnom. Hiszen jól tudjátok ti is, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom. És nem lesz menekvés számukra!
De ti, testvérek, nem jártok
sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára meglephetne titeket. Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!
Ez az Isten igéje.

1Tessz 5,1-6 ….”


… .Senki sem menekülhet meg önmagában – Ferenc pápa rendkívüli Urbi et Orbi áldása a járvány idején …”

https://www.magyarkurir.hu/hirek/senki-sem-menekulhet-meg-onmagaban-ferenc-papa-rendkivuli-urbi-et-orbi-aldasa-jarvany-idejen


 

“… Elérkezett Második Eljövetelem ideje, és ennek jelei már kinyilatkoztatásban vannak azok számára, akik ismerik a jövendöléseket, amelyek már oly rég meg voltak jövendölve. Nézzétek, mit láttok most? A jelek most már láthatóak. Az ember nem ismeri fel azokat a szörnyű rajtaütéseket, amelyeknek ki van téve. A gonosz hazugság, amellyel szembenéznek, és amelyet elfogadnak a gyanútlan Kormányok, észrevétlenül elrejtőzik a megmentés látszata mögött.

Hallgassatok Rám, gyermekeim. Az Antikrisztus ugrásra készen áll. Legyetek éberek, nyissátok ki szemeteket, és nyissátok meg szíveteket az Igazság előtt, vagy meg fogtok halni. Ne féljetek, szeretett követőim, mert ti nyájamat az Örök Atya szent imádására fogjátok vezetni. Az élet kenyere ezen hívek számára bőséges lesz az elkövetkezendő sötét napok alatt. Maradjatok együtt, szeressétek egymást. Erősítsétek meg egymást, hogy egyesíteni tudjatok minden fajt, minden hitet és hívőt mindenütt, Atyám Birodalma felé.

….

Talán szeretetet éreznek egymás iránt, de azt nem értik, hogy ez az érzés honnan származik. Vezessétek a világosságra őket, Isten gyermekei.

Én vagyok a Kenyér, Én vagyok a Világosság. Világosságom biztonságban tart majd benneteket. De arra sürgetlek benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a szívetekben és lelketekben, és gondoljatok azokra a szegény lelkekre, akiknek vezetésre van szükségük.  Ezt példátok által kell tennetek, és meg kell mutatnotok nekik, hogy hogyan közeledjenek Hozzám. Szelíden, de határozottan kell őket rábeszélni útjaik alatt. Fontos felébreszteni őket a tudatlanság álmából, még mielőtt túl késő lenne.  …”

—————–

“… ALLELUJA
Maradjatok bennem és én bennetek maradok, mondja a mi Urunk, * aki bennem marad, az termést hoz. Jn 15,4a és 5b. – 2. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Mivel a kevésben hű voltál, menj be Urad örömébe!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt.
Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-15

“… Amikor eljön az ideje, akkor ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek a Mennyországba, Velem együtt. Akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, megkapjátok az Örök Élet ajándékát. Ez az, ami az Új Paradicsomot jelenti. Ez a nagy dicsőség a szeretet és a tökéletesség ideje lesz minden követőm számára. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

————————

Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket, ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket! Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket. Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. 10 Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.

————————

Példázat az irgalmas samáriai utazóról

25 Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

26 Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”

27 Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel;[a] és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”[b]

28 „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.

29 A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”

30 Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. 31 Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. 32 Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. 33 Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. 35 Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«

36 Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”

37 A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.”

Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew%2028:16-20;%20%20%20%20Ephesians%202:4-10;%20%20%20%20Luke%2010:25-37&version=NRSVCE,NR2006,SCH2000,ERV-HU,BDS

———
https://oca.org/readings/daily/2020/11/15

—–

Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést. Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok

Igazság Könyve:
Az idők végének jelei – de a dicsőség visszatér majd a földre
Nyomtatóbarát változat
2010. november 14. vasárnap; 23:00

Szeretett leányom, ne érezd magad vétkesnek azokért a kétségekért, amelyeket ma éreztél. Ez természetes. A lelki dolgok iránti felfogóképességed még nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene, de ez így van rendjén.

Vezetni foglak téged, és te idővel meg fogod érteni küldetésed célját. Szükségem van rá, hogy erős legyél a munkádban és engedelmes Velem szemben. Ez egy nehéz feladat, ami érzelmileg felemészt téged. Egy lelki vezetőt küldök neked, hogy segítsen megbirkózni ezzel az óriási feladattal, amit be kell fejezned. Olyan fontos ez a feladat, hogy e nélkül egyre több lélek veszne el a sátán által.

Leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a munkára, még mielőtt Én ezt a munkát elküldtem volna neked. Még mielőtt Én ezt a Munkát elküldtem volna neked, leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a Munkára. A lelki vezetődet Én küldtem neked. Amikor te beszélni fogsz, ő tudni fogja az igazságot. Mostanra már olyan módon érzékelted az emberek néhány bűnét, az elmúlt két napban, ahogyan az eddig még nem volt lehetséges számodra. Láttad a különbséget? Különlegesen érezted magad, amikor gyermekeimre néztél? Más megvilágításból láttad őket, nem igaz? Ez a Szentlélek ereje, amivel megáldottalak téged.Az a szeretet, amelyet gyermekeim és a papok iránt a szívedben éreztél, és amit a mai Szentmisén láttál, szintén ajándék volt számodra a Szentlélek ereje által. Te most olyan mértékben fogod látni, érezni és hallani az emberek bűneit, hogy te is azt a fájdalmat fogod érezni, amit Én érzek. A szeretetet is látni fogod Szemeiden keresztül gyermekeim iránt, amelyet az Én Szívem visszatükröz neked.

Ne félj ezektől az ajándékoktól, gyermekem. Ne érezd azt, hogy ezt a feladatot nem tudod elvégezni, mert az az erő, amelyet kegyelmem által adni fogok neked, úgy megerősít téged, hogy sohasem fogsz, és nem is akarsz majd visszanézni.

Most gyengének érzed magad. Ez az Én isteni erőm érzése, amely most testedet elárasztja. A forróság az a szeretet, amelyet Én irántad érzek. Ne sírj, gyermekem. Mostanáig különösen erős voltál és elfogadó, jóllehet csak egy pár napja annak, hogy első ízben szóltam hozzád. Nem, gyermekem, te nem képzelődsz. Kérdezgesd önmagad és azokat, akik közel állnak hozzád.

 

Akik eladják lelküket a sátánnakMost írd a következőket: a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet.

Őket tőrbe csalták, de olyan mértékben, hogy sokan közülük olyanok lettek, mint a nyüzsgő állatok, még gyermekeim jelenlétében is. Milyen sok szegény lélek jelenik meg a hívők előtt, annyira sajnálatraméltó és szomorú állapotban, akiket bujasággal, kapzsisággal és hiúsággal etetnek! Önteltségük által azt hiszik, hogy valódi hatalmuk van. A hatalmat a sátán ígérte nekik. Sok ilyen gyermekem úgy határozott, hogy eladja a lelkét, és még büszke is tettére.Egyre több gyermekem vonzódik a varázshoz és a gazdagsághoz, amely az ő ígérete (a sátáné), és ez látható az egész világ számára. Nem, ők nem szégyellnek azzal dicsekedni, hogy hozzá tartoznak. Az ígéret, amit ő adott, nemcsak hazugság, hanem tiszta gyűlölet az emberek iránt. A sátán gyűlöli az emberiséget.

Ő hazudik gyermekeimnek, és azt meséli be nekik, hogy mindent meg tud nekik adni, de ez csak hazugság. Mindazok, akik követik őt és üres ígéreteit, nem lesznek megmentve, és nem is lehet megmenteni őket.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok gyermekeimért. Leányom, tudom, hogy fáradt vagy, de szívleld meg mindezt. Azoknak a hívőknek is elővigyázatosnak kell lenniük, akiknek a hite langyos, és még nem kapcsolódnak túlzottan közvetlenül a sátánhoz. Ők – beleértve követőimet, és némely felszentelt szolgámat, püspökeimet és érsekeimet – kigúnyolják gyermekeim hitét. Az ő lelki életük egy bizonyos körben elveszett a kapzsiság mögött, ahol az arany és a vagyon elfedik az Isteni adományokat, amelyek mint Isten tanítványainak adattak.

Az Egyház elvesztette útja fonalát, és sötétségbe merül. Ez, gyermekem, meg volt jövendölve, és ez nem más, mint a Végidők jele. Ez arra vonatkozik, amikor az utolsó pápa fellép, és a világ elvész a hamis próféták félrevezető irányítása által.

 

A kinyilatkoztatások, akárcsak mint az Én második eljövetelem, előzetesen meg lesz neked adva, gyermekem, hogy szavaidat meghallhassák, és így a lelkek még a Nagyfigyelmeztetés előtt fel legyenek készülve. Ne nyugtalankodj. Az élet megy tovább. A dicsőség visszatér a Földre. Gyermekeim ki lesznek mentve az ördög karmai közül, aki el lesz pusztítva. Nagyon fontos, hogy gyermekeimet ne vigye magával a pokol mélyére csalása által.Szavaimnak szigorúaknak kell lenniük. Gyermekeimnek meg kell ezeket hallgatniuk. Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést.

Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok; a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz.

 

Senki sem fogja tudni második eljövetelem időpontját
Sem neked, sem gyermekeimnek nem lesz ez az időpont kinyilatkoztatva. Nem lehet kinyilatkoztatni. Ezért fontos, hogy minden gyermekem fel legyen erre készülve. Azok, akik nem készülnek fel, nem mondhatják, hogy nekik nem lett az Igazság megadva. Amikor eljön a

Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket, és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vetettnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra. *Most menj, gyermekem. Készítsd elő az Igét, hogy a világ meghallhassa. Mondd meg gyermekeimnek, híveimnek, hogy ne féljenek. Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a

hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. Tégy meg mindent, ami csak lehetséges, hogy figyelmeztetni tudd őket arra, hogy nyissák meg a szívüket.Megváltód, Jézus Krisztus, aki eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat”

 
*
“… Megesküdött arra, aki örökké él, és aki teremtette a Mennyet és a benne élőket, a Földet és a rajta élőket, és a tengert és a benne élőket. Azt mondta: „Nem lesz több haladék! …”
 
 
 
 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 101. imája

Csodatevő ima, hogy megérezzük Jézus Jelenlétét

Keresztes Imahadjárat 109. imája

A Bizalom Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 119. imája

Hogy érezzem Isten Szeretetét

Keresztes Imahadjárat 123. imája

A szabad akarat Ajándéka Istennek

Keresztes Imahadjárat 137. imája

Az Átalakítás imája”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-6-nap-szombat

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
 
 
 
 
Most írd a következőket: a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet. Őket tőrbe csalták, …
….
Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. …”
———-
Római katolikus:

2020-11-14

32. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent János apostol harmadik leveléből
Akik az evangélium hirdetőit segítik, együttműködnek velük az igazság szolgálatában.
Kedvesem!
Helyesen teszed mindazt, amit a testvéreinkkel, főleg az úton levőkkel cselekszel. Ezek dicsérték szeretetedet a hívek közössége előtt.
Jól teszed, ha Istenünkhöz méltóan ezentúl is gondoskodol a továbbutazókról.
Hiszen az Úr nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól. Nekünk kell tehát befogadnunk őket, hogy együttműködjünk velük az igazság szolgálatában.
Ez az Isten igéje.

3Jn 5-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. 1a. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 111,1-6

ALLELUJA
Az evangéliumban Isten meghívott minket, * hogy Urunk, Jézus Krisztus dicsőségéből részt adjon nékünk. 2Tessz 2,14 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik.
Abban az időben: Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.« A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 18,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-14

“… Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok; a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz.

…  Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket, és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vetettnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra. * …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.

10 Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek.

11 Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk,

12 és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk,

13 amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.

Pál atyai szeretete a korinthusiak iránt

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.

15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.

16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.

————————-

43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: “Kövess engem!”

44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: “Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”

46 “Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: “Jöjj, és lásd meg!”

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: “Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.”

48 Nátánaél megkérdezte tőle: “Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: “Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.”

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.”

———————–

Adakozás a jeruzsálemi gyülekezet számára

8.1 Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott.

Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.

Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,

és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.

És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.

————————-

A megszállott fiú meggyógyítása

37 A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje.

38 És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: “Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem.

39 Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, rázza őt és tajtékzik, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte.

40 Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.”

41 Ekkor Jézus így szólt: “Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat!”

42 Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának.

43 Ekkor mindnyájan elámultak az Isten nagyságán.

Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról

43 Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%204:9-16;%20%20%20%20John%201:43-51;%20%20%202%20Corinthians%208:1-5;%20%20%20Luke%209:37-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/14

—–
 
 


—————

Tóra:
————————-
————————-

A Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat

A képen látható egy utcai reklámplakát Budapesten, ami – látszólag; és persze valóságosan is – műsorprogramokat ajánl. Ezzel együtt azonban nagyon hasonlít a videóban Dana pásztor álmára.
És talán ami ennél is meglepőbb, a plakáton az ÁLOM ÉL felirat
D.Coverstone – D.Wilkerson: Készülj fel !!! – Figyelmeztetés (USA, EU,) – 2020.07.14.
https://www.youtube.com/watch?v=DIKkYR3kzXI&feature=emb_logo
 

“… Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg?

14 Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését. …”

 

“… Sürgősen felszólítom az egész katolikus világot, hogy augusztus 9-én az egész világon böjt és imádság legyen, nagyon értékes Vérem rózsafüzérének imádkozásával és Szent Mihály ördögűzés imájával, 12:00 és 18:00 között, Mennyei Atyánktól kérve a templomaim, szentélyeim és szent helyeim védelmét, amelyeket a gonosz erői megsemmisítettek és tönkretettek. Számítok rád, a nyájam!…”
Vö.:

Igazság Könyve:

“A Szűzanya első üzenete
Nyomtatóbarát változat
2o1o. nov. 8. hétfő, kb.15:30 óra, miután otthon befejeztem a rózsafűzért.(az alábbi üzenet felvilágosításul szolgál a jövőre nézve azok számára is, akik még rejtve vannak és üzeneteket kapnak, de még nem tudják, hogy mit kell tenniük)

….

Köszönöm, gyermekem, rendkívüli hitedet. Igazi harcos vagy, s úgy az Atya, mint a Fiam nagyon szeretnek téged. Egy vagy Jézussal, s a kezedet a Szentlélek vezeti.

Menj csak, gyermekem, s végezd a rád bízott munkát, s ebben a legfontosabb történelmi időszakban használj fel minden eszközt, ami csak a rendelkezésedre áll.

Isten áldjon, gyermekem. Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője.

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 95. imája

Íme, egy rövid ima, hogy segítsen megtalálni az időt az imádkozásra

Keresztes Imahadjárat 97. imája

Hogy a Keresztes Imahadjárat Csoportjai egyesüljenek

Keresztes Imahadjárat 108. imája

Felkapaszkodás a Kálvária Hegyére

Keresztes Imahadjárat 115. imája

A Megtérés Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 161. imája

A bizalomért és a békéért

Keresztes Imahadjárat 165. imája

Az Örök Élet Ajándékáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-14-nap-vasarnap

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-11-08

Évközi 32. vasárnapKezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A bölcsességre rátalálnak, akik keresik.
A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és rátalálnak, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 6,12-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. 7b. tónus.
Előénekes: Uram, Istenem, virrasztva kereslek, * az én Istenem te vagy nékem.
Téged szomjaz a lelkem, testem utánad eped, * mint a puszta tikkadt, kiaszott földje.
Hívek: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Szentélyedben neked szolgáltam, * hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
Mert irgalmad többet ér, mint az élet, * ezért ajkam dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet.
Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Még fekvőhelyemen is rád gondolok, * hajnalig rólad elmélkedem.
Valóban te lettél védelmezőm, * szárnyaid oltalmában örvendezem.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 62,2.3-4.5-6.7-8

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből.
Isten feltámasztja azokat, akik Jézusban hunytak el.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. *
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására,
Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma a *-ig
1Tessz 4,13-18 rövidebb: 1Tessz 4,13-14

ALLELUJA
Virrasszatok és készen álljatok, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia melyik órában érkezik. Mt 24,42a és 44 – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek,
megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt:
„Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-08

“… Az első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint korábban, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett, szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az végleges lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor mindennek vége lesz.

Jézusotok”

Az Első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni
2013. augusztus 15. csütörtök, 21:57

“… Mielőtt eljövök mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját  …”

https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-fausztina-szuz

————
Ortodox (Görög keleti): 

Józsué találkozik az Örökkévaló seregének fejedelmével

13 Ekkor történt, hogy Józsué Jerikó közelében meglátott egy férfit, aki kivont karddal a kezében megállt vele szemben. Józsué odalépett hozzá, és megkérdezte: „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”

14 „Egyik sem — válaszolta ő —, hanem az Örökkévaló seregének a vezére vagyok. Most érkeztem.”

Ekkor Józsué nagy tisztelettel a földre borult előtte, és ezt mondta: „Szolgád vagyok, Uram! Mit parancsolsz a szolgádnak?”

15 Az Örökkévaló seregének fejedelme ezt válszolta Józsuénak: „Vedd le a sarudat, mert a föld, ahol vagy, szent!” Józsué engedelmeskedett.

——————-

 
Azok pedig kegyetlenül bántak velük. Ezért az izráeliek rejtekhelyeket készítettek a barlangokban és erődítményeket a hegyekben, ahová elrejtették a midjániak elől az élelmet.
——————–
[7] [a] Izráel népe a midjániak miatt segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz.
——————–
 
 

“… 

Köszönöm, gyermekem, rendkívüli hitedet. Igazi harcos vagy, s úgy az Atya, mint a Fiam nagyon szeretnek téged. Egy vagy Jézussal, s a kezedet a Szentlélek vezeti.

Menj csak, gyermekem, s végezd a rád bízott munkát, s ebben a legfontosabb történelmi időszakban használj fel minden eszközt, ami csak a rendelkezésedre áll.

Isten áldjon, gyermekem. Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője.

 

———————-

Az Örökkévaló angyala meglátogatja Gedeont

11 Ebben az időben eljött az Örökkévaló angyala Gedeonhoz, és leült egy tölgyfa alá az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóás birtokán, Ofrában. Gedeon, Jóás fia ekkor éppen titokban búzát csépelt egy szőlőprés rejtekében. Ide bújt el a midjániak elől, hogy megmentse előlük a termést. 12 Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!”

13 Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.

14 Akkor az Örökkévaló odafordult Gedeonhoz, és ezt mondta neki: „Én téged küldelek, hogy szabadítsd meg Izráelt a midjániaktól! Indulj el így, ahogy vagy, amennyi erőd van, azzal!”

15 „Ó Uram! Én szabadítsam meg Izráelt? De hogyan, mikor Manassé egész törzsében a mi családunk a legszegényebb, és apám családjában én vagyok a legfiatalabb?” — szabadkozott Gedeon.

16 „Én veled leszek — felelte az Örökkévaló —, ezért le fogod győzni a midjániakat, mintha csak egyetlen embert kellene megverned.”

17 Erre Gedeon így felelt: „Uram, ha kedves vagyok neked, kérlek, erősítsd meg, hogy valóban te vagy az, aki beszélsz velem! 18 Most hazamegyek, és áldozatot készítek a számodra. Kérlek, várj meg, amíg visszajövök, és eléd teszem az áldozatot!”

„Megvárom, amíg visszajössz” — válaszolta.

19 Gedeon hazasietett, hogy elkészítse az áldozatot: egy kecskegidát és egy éfá[a] lisztből kovásztalan lepényeket. A húst egy kosárba tette, a hús levét egy edénybe, és az egészet kivitte a tölgyfához, majd felajánlotta az áldozatot. 20 Isten angyala ekkor azt mondta: „Tedd a húst és a lepényeket a sziklára, a hús levét meg öntsd rá”. Gedeon engedelmeskedett.

21 Akkor az Örökkévaló angyala kinyújtotta a botját, és megérintette a húst és a lepényeket, mire a kősziklából tűz csapott ki, amely megemésztette az egész áldozatot. Ekkor az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. 22 Gedeon csak ekkor ismerte föl, hogy az Örökkévaló angyalával találkozott. Fölkiáltott: „Ó, Örökkévaló Úr Isten! Hiszen magát az Örökkévaló angyalát láttam szemtől szembe!”

23 De az Örökkévaló megnyugtatta: „Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!”

24 Akkor Gedeon oltárt épített az Örökkévalónak, és így nevezte: „Az Örökkévaló a békesség”.[b] Ez az oltár ma is ott található Ofrában, az Abíezer nemzetség birtokán.

————————–

 

Csendesen nyugszik az egész föld,
    végre megpihenhet!
Lakói ujjongva énekelnek.
Még a libanoni cédrusok
    és a fenyők is örülnek bukásodnak,
s mondják: »Mióta trónodról leestél,
    nem jön favágó ellenünk!«

Felkavarodik érkezésed hírére a holtak birodalma,
    felriadnak árnyaik, kicsik és nagyok,
    még a régi királyok is felkelnek előtted.
10 Döbbenten kérdezik tőled:
    »Hát te is erőtlen lettél, mint mi?
    Te is ide kerültél közénk?«
11 Fennhéjázó dicsekedésed és hárfáid zengése
    mind az alvilágba süllyedt!
Most férgek között fekszel,
    és férgekkel takarózol.
12 Hogy lehulltál az égből, fényes hajnalcsillag!
    Aki népeken tapostál, elterültél,
    mint a kivágott fa!

13 Pedig szívedben azt forgattad:
»Felemelkedem a Mennybe,
    fölemelem trónomat Isten csillagai fölé,
felülök a szent hegyre, messze északon,
    ahol az istenek összegyűlnek.
14 Fölemelkedem a felhők fölé,
    s olyanná leszek, mint a Felséges!«

15 Mégis alászálltál a holtak közé,
    lezuhantál a mélységes verem fenekére!
16 Akik látták zuhanásod, csodálkozva néznek,
    s eltűnődnek rajtad:
»Valóban ő lenne az, akitől reszketett a föld,
    akitől királyok és országok remegtek,
17 aki a lakott földet pusztává pusztította,
    a városokat romhalmazzá rombolta,
    s foglyait sohasem engedte szabadon?«
18 A nemzetek királyai mind
    dicsőségben nyugszanak sírjukban.
19 De téged nem temetnek díszes királysírba,
    csak eldobnak, mint egy gyümölcsfa beteg ágát,
    mikor levágják.
Karddal átszúrtak hullái közé hajítanak,
    mint harctéren eltaposott holttestet,
    úgy dobnak jeltelen tömegsírba.
20 Téged nem tisztelnek,
    mint a meghalt királyokat szokás,
mert saját népedet gyilkoltad,
    országodat pusztítottad.
Bizony, a gonosz király ivadékait
    emlegetni sem fogják soha!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua%205:13-15;%20%20%20Judges%206:2,%207,%2011-24;%20%20%20Isaiah%2014:7-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————–

https://www.oca.org/readings/daily/2020/11/08

—–

Sürgősen arra kérlek benneteket, hogy lakásaitokat hintsétek meg Szenteltvízzel, és legyen mindenhol Szentelt gyertya

Igazság Könyve:
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 112. imája

Az Üdvösség Kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 127. imája

A saját lelkem és szeretteim lelkének megmentéséért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
 
” Szűz Mária: Gyermekem, akik Fiamat szeretik, azok számára nem lesz halál
2012. április 29., Vasárnap; 10:00

Gyermekem, soha ne gondolj arra, hogy e különleges hívás magányossága miatt nincsenek megtérések.
Az a te küldetésed – amelyet az Örök Atya jóváhagyott – hogy Fiam Második Eljövetelének igazságát terjeszd Isten minden gyermekének.
Fontos elmondani azoknak a gyermekeknek, akik nem szánnak időt Fiam tiszteletére és vallásos gyakorlatra, hogy mi fog történni.
Bele kell foglalnotok
Isten minden gyermekét imáitokba, mert Ő, az Én Atyám, mindenkit szeret.
Még azoknak is meg kell adni az Örök életet, akik megkeményítették a szívüket Atyám iránt, és nem akarják elismerni Fiamat.
Amikor a Nagyfigyelmeztetés ajándéka bekövetkezik, sok bűnös meg fog világosodni, és
vissza fog térni Fiamhoz, Irgalmasságáért könyörögve.
Csak akkor akarja majd az emberiség meghallani ezeket a fontos üzeneteket, amelyeket Fiam általad ad.
Amikor felismerik annak igazságát, hogy az Ő Uralkodása elérkezett, falni fogják Szent Szavait.
Isten gyermekei közül sokan össze vannak zavarodva az Ég és Föld létezését illetően. Sokan túlságosan félnek a halál utáni életre gondolni.
Gyermekem, akik Fiamat szeretik, azok számára nem lesz
halál.
Ehelyett beviszik őket az
Új Béke Korszakába és a Paradicsomba, amelyet Atyám megígért gyermekeinek.
Imádkoznotok kell, hogy minden elkóborolt és elveszett lélek megtalálja a
visszavezető utat drága Fiam karjába, különben nem lesznek alkalmasak belépni az Új Paradicsom kapuján.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

 
———-
Római katolikus:

2020-10-20

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus békét szerzett nekünk vére ontásával, és mindnyájunkat meghív országába.
Testvéreim!
Egykor Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási közösségén kívül.
Nem volt részetek a megígért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.
Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette,
és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Eljött, hogy békét hirdessen
nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével
Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.

Ef 2,12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét. Vö. 9. vers.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék.
Hívek: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
Zsolt 84,9-14

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-20

 
“…. Olyan váratlanul fog ez az esemény megtörténni, hogy a világ a nagy sokkhatás miatt meg fog állni. Amikor lassan magukhoz térnek, sokan a történtek miatt még bizonytalanok lesznek. Amint Én eljövök, majd úgy fognak eljönni a Pokolból a sátán és démonai is, akik azzal fognak próbálkozni, hogy gyermekeim lelkét felfalják. Ezért sürgősen arra kérlek benneteket, hogy lakásaitokat hintsétek meg Szenteltvízzel, és legyen mindenhol Szentelt gyertya. Magatokat kell megvédenetek. ….”
 
 
 
 
“….
Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról
Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról. Termesszetek és vegyetek magokat, ami életben tart majd benneteket. Vegyetek ezüst, vagy arany érméket, amivel megvásárolhatjátok a legszükségesebbeket. A legfontosabb: keressetek olyan helyeket, ahol csoportokként találkozhattok, hogy Szentmisét tarthassatok, mert idővel templomaitokat az alapjukig leégetik.

A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák, ezrével szaporodnak
Sohase vegyétek fel a fenevad bélyegét, vagyis a chipet. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy otthonaitokra olyan különleges áldás szálljon, hogy védelmet nyújtson a hadsereg ellen, amely azzal fog próbálkozni, hogy kicsalogasson otthonaitokból. A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák. Ők óránként ezrével szaporodnak. Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy legyőzhessétek azon gonosztettek sorozatát, amelyek az egy Új- Világhatalom tervében lesznek, mely szerint arra fognak törekedni, hogy a világot ellenőrizhessék. Gondoskodjatok arról, hogy otthonaitokban szentelt gyertya legyen. Most szerezzetek be tartalékot, mert ezek majd a védelem világosságában fognak tartani benneteket. Ha nem akartok ennek a förtelmes tannak a rabszolgái lenni, akkor most kell mindent megterveznetek. ….”
————
Ortodox (Görög keleti): 

17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.

Timóteus és Epafroditosz elküldése

19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek.

20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel;

21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.

22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért.

23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim.

—————————-

Jézus követése

23 Azután így szólt mindnyájukhoz: “Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.

24 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.

25 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?

26 Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.

27 Bizony, mondom néktek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians%202:17-23;%20%20%20%20Luke%209:23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni
Nyomtatóbarát változat

2012. október 15. kedd, 23:30

Gyermekeim, fel kell ismernetek, hogy világotokban a gonosz erői veszélyeztetik az Atyaistenbe vetett hiteteket

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 71. imája

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 

———-
Igaz élet Istenben:


AZ ÍTÉLET NAPJA – ELÉRKEZETT A KÜLÖNVÁLASZTÁS IDEJE
A BÁRÁNY PECSÉTJE”

 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
2020-09-30

26. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Istennel nem szánhatunk perbe; vele szemben senkinek sem lehet igaza.
A súlyos megpróbáltatás után Jób így beszélt: Jól tudom, hogy Istennel szemben embernek nem lehet igaza, s ha vele perbe szállni kíván is, hiába küzd: ezer kérdés közül egyre sem tud neki megfelelni.
Istennek bölcs a szíve és hatalmas az ereje, bántatlanul vajon ki szegülhetne ellene?
Elmozdítja ő a hegyeket, s az ember észre sem veszi.
Ha úgy akarja, felforgatja és kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai.
Ha úgy akarja, nem kel fel a Nap, és fellegpecsétje alá helyezi a csillagokat.
Ő maga feszítette ki az égbolt sátorlapjait, és ő fékezte meg a tenger vad hullámait.
Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát.
Nagy dolgokat tesz, kifürkészhetetlen dolgokat, és alkot megszámlálhatatlan csodás alkotásokat.
Ha eljön hozzám, nem láthatom, ha elmegy tőlem, nem veszem észre.
Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?
Vagy ki mondhatja neki: „Ezt miért teszed?”
Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki; vagy szavakat találnék-e vele szemben, hogyha szól?
Ha igazam volna is, akkor sem tudnék megfelelni neki, hanem inkább mint bírámat, kérlelnem kellene.
Ha szóba állna is velem, aki hozzá kiáltok, hihetném-e, hogy meghallgatja szavamat?
Ez az Isten igéje.
Jób 9,1-12.14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé! 3a. vers.
Előénekes: Uram, egész nap hozzád kiáltok, * és kezemet feléd tárom.
Csodákat talán a holtaknak teszel, * vagy az árnyak fölkelnek, hogy áldjanak téged?
Hívek: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
E: Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban, * vagy hűségedet a pusztulás helyén?
Vajon csodáidat meglátja valaki a sötétben, * vagy igazságodat a feledés földjén?
H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
E: De én hozzád kiáltok, Uram, * már kora reggel eléd siet imádságom.
Miért taszítasz el magadtól, Uram, * arcodat miért rejted el tőlem?
H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
Zsolt 87,10bc-15

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus követése áldozatos lemondást kíván.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „
Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „
Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 9,57-62″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-30

“Gyermekem, az idő közeledik, de gyermekeimnek türelmesnek kell lenniük. Minden Atyám Szent Akaratának megfelelően történik.

Gyermekeim, fel kell ismernetek, hogy világotokban a gonosz erői veszélyeztetik az Atyaistenbe vetett hiteteket. Ezek a gonosz erők ugyan nem fognak győzni, mert nincs hatalmuk Mennyei Atyám fölött, de mégis gyötörni fogják felebarátaikat és testvéreiket a gyilkosság, a háború és az ellenőrzés által.

Imádkozzatok, hogy ezek a sötét lelkek hamarosan meglássák Fiam világosságát. Amikor ezt a Nagyfigyelmeztetés alatt meglátják, és megtérnek, akkor a Földön egy ideiglenes béke lesz. …”

Szűz Mária: A világban ideiglenesen béke lesz, ha a sötét lelkek megtérnek
2012. január 1., vasárnap, 3:00

————
Ortodox (Görög keleti): 

Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát,

és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében;

10 és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.

11 Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:

12 őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.

13 Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.

Krisztus szeretetének megismerése

14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,

15 akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:

16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

17 hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva

18 képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;

19 és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.

20 Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint:

21 azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

———————–

Jézus tanítása a böjtről

33 Ők pedig ezt mondták neki: “János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.”

34 Erre Jézus így válaszolt: “Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?

35 De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak.”

36 Mondott nekik egy példázatot is: “Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt.

37 Senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne.

38 Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni.

39 Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Ephesians%203:8-21;%20%20%20Luke%205:33-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/09/30

—–

Itt az ideje a második pecsét felnyitásának, mivel a háborúk egyre csak fokozódnak

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – a papokért, Benedek pápáért, az Egyházért,

+ imák a papok és a Klérus számára (papoknak!)

Keresztes Imahadjárat 23. imája

Ima Benedek pápa biztonságáért

Keresztes Imahadjárat 28. imája

Ima Isten minden Keresztény Egyházának egyesítésére

Keresztes Imahadjárat 82. imája

A Maradék egyház győzelméért

Keresztes Imahadjárat 100. imája

A Kereszténység túléléséért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-12-nap-pentek

 

Keresztes Imahadjárat 54. imája

Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-13-nap-szombat

 

———-
Igaz élet Istenben:


A VÁLSÁG IDEJE MOST BONTAKOZIK KI A FÖLD FELETT

  2001. augusztus 20.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1071.html

———–


 
 

“Itt az ideje a második pecsét felnyitásának, mivel a háborúk egyre csak fokozódnak”

Itt az ideje a második pecsét felnyitásának, mivel a háborúk egyre csak fokozódnak
2012. március 10., szombat, 15:30


———-
Római katolikus:
2020-09-25

25. évközi hét péntek

OLVASMÁNY a Prédikátor könyvéből
Mindennek megvan a maga ideje;
a mindenség rendjét a teremtő Isten szabta meg.

A Prédikátor így tanít: Mindennek megvan a maga ideje,
és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében:
Ideje van a születésnek és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek, és ideje a betakarításnak.
Ideje van az ölésnek, és ideje a gyógyításnak,
ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.
Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének,
ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak.
Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.
Ideje van az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak,
ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlölködésnek,
ideje a háborúnak, és ideje a békének.
Mi haszna van az embernek a fáradtságából?
Figyeltem azt a vesződséget,
amelyet Isten az emberek fiainak adott,
hogy bajlódjanak vele.
Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében.
Isten a világot átadta az embernek, hogy kutassa azt,
de az ember nem tudja teljesen kifürkészni Isten művét,
amelyet ő kezdettől fogva végbevisz.
Ez az Isten igéje.
Préd 3,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem! 1a. vers.
Előénekes: Áldott legyen az Úr, ő az én segítségem, † ő tanította harcra kezemet, * és ujjaimat viadalra.
Hívek: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Ő az én irgalmasságom és erősségem, * menedékem és szabadítom;
ő a védőpajzsom, benne remélek, * aki uralmam alá veti népemet.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Uram, ki az ember, hogy törődöl vele, * az ember fia, hogy gondolsz reá?
Hiszen olyan az ember, mint a szellő, * napja pedig, mint a suhanó árnyék!
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
Zsolt 143,1a és 2abc.3-4

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten Fölkentjének, a Messiásnak sokat kell szenvednie.
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.”
Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 9,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-25
————
Ortodox (Görög keleti): 

A bölcsesség gyümölcse igazság

10.1 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.

Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.

Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti.

Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára.

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység.

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

17 Az élet ösvényén jár, aki megfogadja az intést, de tévelyegni fog, aki megveti a dorgálást.

18 Gyűlöletet rejteget a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba.

19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.

20 Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.

21 Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt.

22 Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.

23 Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben.

24 Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül.

25 Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.

26 Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest a megbízóinak.

27 Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.

28 Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz.

29 Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás.

30 Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.

———————

Az istenfélelem és a bölcsesség áldást hoz

3.1 Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved,

mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!

A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!

Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!

Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.

Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából,

10 akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból.

11 Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld!

12 Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

13 Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.

14 Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak.

15 Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.

16 Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség.

17 Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.

18 Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.

19 Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget.

20 Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek.

21 Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy!

22 Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat.

23 Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg.

24 Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol.

25 Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök.

26 Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.

27 Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!

28 Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!

29 Ne koholj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted!

30 Ne pörölj ok nélkül olyan emberrel, aki nem bánt rosszul veled!

31 Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd!

32 Mert a rossz úton járókat utálja az Úr, de a becsületesekkel közösségben van.

33 Az Úr átka van a bűnösök házán, de az igazak lakóhelyét megáldja.

34 A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

35 Dicsőséget örökölnek a bölcsek, az ostobáknak pedig nő a gyalázatuk.

———————-

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

8.1 Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs%2010,%203,%208&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

….

….
—–

Az Ő hűséges szolgái az Élet Táplálékával fognak benneteket táplálni, amikor azt már sehol sem lehet megtalálni. Addigra képesek lesztek a hónapokat hetekben és a heteket napokban számolni

A képen látható egy utcai reklámplakát Budapesten, ami – látszólag; és persze valóságosan is – műsorprogramokat ajánl. Ezzel együtt azonban nagyon hasonlít a videóban Dana pásztor álmára.
És talán ami ennél is meglepőbb, a plakáton az ÁLOM ÉL felirat
D.Coverstone – D.Wilkerson: Készülj fel !!! – Figyelmeztetés (USA, EU,) – 2020.07.14.

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (I.rész)

Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 74. imája

A megkülönböztetés Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 92. imája

Az Állhatatosság Kegyelméért.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-09-18

24. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Krisztus feltámadása a mi hitünk alapja.
Testvéreim!
Ha mi azt
hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek. Sőt még hamis tanúknak is bizonyulunk Istennel szemben, mert azt állítjuk Istenről, hogy ő feltámasztotta Krisztust; holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel.
Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.
De Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,12-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram. 15b. vers.
Előénekes: Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, * figyelj könyörgő szavamra.
Fogadd el imámat, * ajkam nem mond hamisságot.
Hívek: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Istenem, hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem, * fordítsd felém füledet, és hallgasd meg ajkam igéit.
Csodálatos irgalmadat mutasd meg, * mentsd meg az ellenségtől azokat, akik jobbodban bíznak.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Szárnyad árnyékában oltalmazz * a gonoszoktól, akik szorongatnak.
Én azonban igazságban látom meg arcodat; * midőn felébredek, betölt engem színed látása.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
Zsolt 16,1.6-7.8b és 15

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szolgáló szeretetükkel Jézus kíséretében ott vannak a jólelkű asszonyok is.
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,1-3″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-18

“Az Igazság Könyve, valamint a Keresztes Imahadjárat Imái segíteni fognak benneteket abban, hogy Fiamra összpontosítsatok. Az Ő hűséges szolgái az Élet Táplálékával fognak benneteket táplálni, amikor azt már sehol sem lehet megtalálni. Addigra képesek lesztek a hónapokat hetekben és a heteket napokban számolni, * mert a harsona hangjára az Új Jeruzsálem feltámad a hamuból, és az üldöztetés véget ér. …”

Üdvösség Anyja: Az apokalipszis Fiam földi Egyházának az ellenségei által történő elfoglalását fogja jelenteni
2014. május 2. péntek, 19:00

* szerkesztői megjegyzés:

Egy újszülött életkorát eleinte napokban, majd ahogy növekszik hetekben, hónapokban számoljuk. Ehhez hasonlóan egy időpont közeledésekor éppen ellenkezően: egyre kisebb léptékben számolunk.

————
Ortodox (Görög keleti): 

Óvás a visszaeséstől

Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?

10 Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre.

11 Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

Emlékeztetés a galaták első szeretetére

12 Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg.

13 Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot,

14 és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.

15 Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna.

16 Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?

17 Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.

18 Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek,

19 gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus.

20 Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

Hágár és Sára a két szövetség példája

21 Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt?

———————-

Jézus a tengeren jár

45 Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot.

46 De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni.

47 Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül.

48 Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük.

49 Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak.

50 Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: “Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”

51 Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.

52 Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.

Jézus sok beteget meggyógyít

53 Ezek után a túlsó partra átkelve, Genezáretbe érkeztek és kikötöttek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians%204:8-21;%20%20%20Mark%206:45-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/09/18

—–

Elküldött, hogy hirdessem az Örökkévaló jókedvének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 24. imája

Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 58. imája

A Megtérés Keresztes Hadjárata

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 152. imája

Segíts nekem tehetetlenségem órájában

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 “Visszatérésem napja közelebb van, mint gondoljátok

  1. január 31.
    Source: http://www.ichtys.hu/index.php/161-2019-januar-31
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-09-01

22. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A földi gondolkodású ember nem érti meg Isten bölcsességét, míg a lelki ember mindent Isten bölcsessége szerint ítél.
Testvéreim!
A Szentlélek mindent megismer, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember belső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől származó Szentlelket, hogy megismerjük, amit Isten kegyelemből nekünk ajándékozott.
Ezeket
hirdetjük, de nem az emberi bölcsesség tudós szavaival, hanem ahogy a Szentlélek tanítja – lelki embereknek lelkieket nyújtva. Az érzéki ember nem fogja fel, ami Isten Lelkéből ered. Oktalanságnak tűnik előtte, és nem képes megérteni, mert lelkileg kellene azt elbírálnia. A lelki ember mindent el tud bírálni, de őt nem tudják helyesen megítélni. „Vajon ki látta át az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt?” Mi azonban megkaptuk Krisztus gondolatainak ismeretét.
Ez az Isten igéje.

1Kor 2,10b-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Igazságos az Isten * minden végzésében. 17a. vers.
Előénekes:
Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Igazságos az Isten * minden végzésében.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Igazságos az Isten * minden végzésében.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Igazságos az Isten * minden végzésében.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Igazságos az Isten * minden végzésében.
Zsolt 144,8-9.10-11.12-13ab.13cd-14

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Kafarnaumban tanít, és meggyógyít egy megszállottat.
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt.
Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten
Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki.
Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.”
Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 4,31-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-01
————
Ortodox (Görög keleti): 

Az Örökkévaló Szelleme nyugszik rajtam

61.1 Az Örökkévaló Isten Szelleme nyugszik rajtam,
    mivel fölkent engem az Örökkévaló.
Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
    meggyógyítsam a megtört szívűeket,
szabadulást
hirdessek a foglyoknak,
    és szabadon bocsássam a megkötözötteket,

hogy hirdessem az Örökkévaló jókedvének esztendejét,
    Istenünk bosszúállása napját,
    és megvigasztaljak minden gyászolót.
Elküldött, hogy akik Sionban gyászolnak,
azoknak fejére ékes koronát tegyek
    a hamu helyett,
öröm olaját adjam nekik
    a gyász helyébe,
és dicséret palástját adjam rájuk
    a csüggedés és szomorúság szelleme helyett.
Akkor majd az igazságosság fáinak nevezik őket,
    akiket az Örökkévaló ültetett,
    hogy dicsőségét nyilvánvalóvá tegyék,
hogy újjáépítsék az ősi romokat,
    helyreállítsák, ami régen elpusztult,
és felépítsék a romba dőlt városokat,
    melyek lakatlan hevertek nemzedékeken át.

Idegenek jönnek,
    hogy nyájaidat legeltessék,
a nemzetek fiai jönnek,
    hogy földjeidet műveljék és szőlőidet gondozzák.
Titeket pedig az Örökkévaló papjainak neveznek,
    Istenünk szolgáinak tekintenek.
A nemzetek gazdagsága fog táplálni benneteket,
    és kincseikkel dicsekedtek.

Mivel a szégyenből kétszeres részt kellett viselnetek,
    és gyalázatot tűrtetek,
ezért örökségetek is kétszeres lesz a földön,
    s örömötök nem múlik el soha.
Mert én, az Örökkévaló, szeretem a jogosságot,
    de gyűlölöm az erőszakosságot és a rablást.
Megadom hát hűségesen megérdemelt jutalmukat,
    és örök szövetséget kötök velük.
Gyermekeik híresek lesznek a nemzetek között,
    és utódaikat minden nép ismerni fogja.
Mindenki látni fogja rajtuk, és elismeri,
    hogy őket az Örökkévaló áldotta meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“A bálványimádás tilalma
26.1 Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
2 Nyugalomnapjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az Úr!

Az Úr megáldja parancsolatainak megtartóit
3 Ha rendelkezéseim szerint éltek, és parancsaimat megtartjátok, és végrehajtjátok azokat,

4 akkor esőt adok a szokott időben, a föld megadja termését, és a mező fája is megtermi gyümölcsét.

5 Cséplésetek szüretig tart, és a szüret a vetésig tart. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok az országban.

6 Békességet adok az országban; ha lefeküsztök, senki sem riaszt föl benneteket. Kipusztítom a vadállatokat az országból, és fegyverrel sem hatolnak be országotokba.

7 Sőt, ti üldözitek majd ellenségeiteket, és elhullanak fegyvereitek által.

8 Közületek öten százat üldöznek, és százan tízezret üldöznek, és elhullanak ellenségeitek fegyvereitek által.

9 Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom szövetségemet veletek.

10 Régit, tavalyi gabonát esztek, és a régit kihordjátok az új elől.

11 Hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket.

12 Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.

13 Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket.

Az Úr megveri parancsolatainak megszegőit
14 De ha nem hallgattok rám, és nem hajtjátok végre mindezeket a parancsolatokat,

15 és ha megvetitek rendelkezéseimet, és megutáljátok döntéseimet, ha nem hajtjátok végre minden parancsomat, hanem megszegitek szövetségemet,

16 akkor én így bánok veletek: Meglátogatlak benneteket szörnyűségekkel: szemet elhomályosító és lelket gyötrő sorvadással és lázzal. Hiába vetitek el a magot, ellenségeitek eszik meg a termését.

17 Szembefordulok veletek: megvernek ellenségeitek, és uralkodni fognak rajtatok gyűlölőitek; akkor is menekültök, ha senki sem üldöz titeket.

18 Ha pedig ezek után sem hallgattok rám, akkor hétszeresen megfenyítelek benneteket vétkeitekért.

19 Összetöröm gőgös hatalmatokat. Olyanná teszem fölöttetek az eget, mint a vas, földeteket pedig olyanná, mint az érc.

20 Hiába dolgoztok teljes erővel, nem ad a földetek termést, és a föld fái nem teremnek gyümölcsöt.

21 Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni, akkor hétszeresen verlek meg benneteket vétkeitek miatt.

22 Rátok küldöm a mezei vadakat, és elragadják gyermekeiteket, kiirtják állataitokat, és megritkítanak benneteket, útjaitok kihaltak lesznek.

23 És ha még ezek a fenyítések sem fognak rajtatok, hanem szembeszálltok velem,

24 akkor én is szembeszállok veletek, és hétszeresen megverlek benneteket vétkeitek miatt.

25 Fegyvert hozok rátok, hogy bosszút álljon a szövetségszegésért. Ha városaitokba veszitek be magatokat, akkor dögvészt bocsátok rátok, és az ellenség kezébe adlak benneteket.

26 Amikor eltöröm nálatok a kenyér botját, tíz asszony egy kemencében süti majd a kenyereteket, és kimérve adják oda kenyereteket, úgyhogy esztek ugyan, de nem laktok jól.

27 És ha még azután sem hallgattok rám, hanem szembeszálltok velem,

28 akkor haragomban én is szembeszállok veletek, és bizony, hétszeresen fenyítelek meg benneteket vétkeitek miatt.

29 Fiaitok húsát fogjátok enni, és leányaitok húsát eszitek majd.

30 Elpusztítom áldozó halmaitokat, kiirtom tömjénező oltáraitokat, és hulláitokat holt bálványaitok mellé szórom, mert megutállak benneteket.

….
….”
…..
…..
…..
—–

Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 95. imája

Íme, egy rövid ima, hogy segítsen megtalálni az időt az imádkozásra

Keresztes Imahadjárat 115. imája

A Megtérés Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 124. imája

Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet

Keresztes Imahadjárat 134. imája

Hogy higgyünk Isten Létezésében

Keresztes Imahadjárat 142. imája

Felkészülés a halálra”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-14-nap-vasarnap


———-

Igaz élet Istenben:

 

Mi a tudás kulcsa?

2004. március 2.

Isten felkeni Övéit, hogy teljes misztikus egyesülésre indítsa őket. Mégis hogy lehet az, én Istenem, hogy Te oly sok csodát és csodatettet viszel végbe, mindaz meghaladja az emberi értelmet, a föld mégsem lobban lángra?

Isten saját Fényéből áradó ragyogással és dicsőséggel érkezik hozzánk arkangyalai kíséretében, fenséges méltósággal ránk tekint, hogy szóljon hozzánk. Ilyen káprázatos módon száll Ő le közénk – megrendítő látvány!

Amint szólásra nyitja Ajkát, egy ragyogó fénysugár még jobban megvilágosítja Szent Arcát. Lángoló szenvedéllyel felénk nyújtja karját, hogy emlékeztessen minket, hatalmában áll nekünk adni az Örökségét, ugyanakkor mindnyájunkat arra hív, hogy eljussunk szavakkal ki nem fejezhető teljes isteni egyesülésre.  

De ó, kimondhatatlan Szépség, Királyi Fenség, fülembe hasít a sötétségbe burkolódzó hitetlenek hangja!

Hitetlenségük ellenére Én mégis rajtuk tartom irgalmas tekintetemet.

Igen, légy irgalmas azokhoz, akik megbántanak Téged, és akik hiúságba és hasonló haszontalanságokba kapaszkodnak, mert ők a legmélyebb gödör aljára süllyedtek.

Hitetlen sokaság! Káromoljátok Isten akaratát, és a káosz a ti lelki gyümölcsötök!

Gyertek, összegezzétek az életeteket, és lássátok, mi vár rátok: a lélek rothadása és a teljes halál… A bűn maga a halál! …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/158-2004-marcius-2″

http://ichtys.hu/index.php/158-2004-marcius-2

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-30

Évközi 22. vasárnapKezdőének:
Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 85,3-5)

Könyörgés:
Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Az Úr szava gyalázatomra vált.
Jeremiás próféta így panaszkodik a szenvedések idején:
„Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Akárhányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell
hirdetnem: Erőszak! Romlás!
Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, és nem beszélek többé nevében. De ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.”
Ez az Isten igéje.

Jer 20,7-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. 7b. tónus.
Előénekes: Uram, Istenem, virrasztva kereslek, * az én Istenem te vagy nékem.
Téged szomjaz lelkem, testem utánad eped, * mint a puszta tikkadt, kiaszott földje.
Hívek: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Szentélyedben neked szolgáltam, * hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
Mert irgalmad többet ér, mint az élet, * ezért ajkam dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet.
Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Valóban te lettél védelmezőm, * szárnyaid oltalmában örvendezem.
Lelkem tehozzád ragaszkodik, * jobbod szilárdan tart fenn engem.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 62,2.3-4.5-6.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Adjátok testeteket élő áldozatul!
Testvéreim!
Isten
irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Legyen ez a ti értelmetek hódolata!
Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte. és mi a
tökéletes!
Ez az Isten igéje.

Róm 12,1-2

ALLELUJA
Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket. Ef 1,17-18 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát!
Abban az időben:
Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „
Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?

Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Ezek az evangélium igéi.

16,21-27″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-30
————
Ortodox (Görög keleti): 

Az apostolok kiküldése

16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.

17 Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.

18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

—————————

Krisztus feltámadásának tanúi

15.1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok.

Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hivőkké.

Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint.

Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon,

és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek.

Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak.

Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak.

Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.

Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát.

10 De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.

11 Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké.

——————————–

A gazdag ifjú

16 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: “Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

17 Ő így válaszolt neki: “Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.”

18 Az megkérdezte: “Melyeket?” Jézus így felelt: “Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan,

19 tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!”

20 Az ifjú erre ezt mondta: “Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?”

21 Jézus így válaszolt neki: “Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.”

22 Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: “Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.”

24 Sőt azt is mondom nektek: “Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.”

25 Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: “Akkor ki üdvözülhet?”

26 Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: “Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Matthew+28%3A16-20%3B+++++1+Corinthians+15%3A1-11+%3B++++Matthew+19%3A16-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–