figyelmeztetés kategória bejegyzései

Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene vagyok

Igazság Könyve:
“2013.12.07 14:25

 

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy mindnyájan, akik szerettek Engem, tudjátok: Én most hívlak benneteket, hogy mint kisgyermekek jöjjetek Hozzám, és térdeljetek Elém.

Nyissátok meg a szíveteket, és helyezzétek Belém teljesen bizalmatokat. Aztán kérjetek Engem, hogy a mindnyájatok iránt érzett Szeretetem miatt mutassak Irgalmat mindazok iránt közületek, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt el fognak utasítani Engem. Kérlek, imádkozzatok ezekért a szegény, elveszett lelkekért, akik annyira távol vannak Tőlem, mert ők rendkívül fájdalmasnak fogják találni, hogy a Lelkiismeret Megvilágítása során megmutassák arcukat az Én mindent látó Szemeim előtt.

Felemészt a fájdalom minden alkalommal, amikor letekintek azokra az emberekre, akik nem ismernek Engem, vagy nem értik, hogy mi történik a világban, miközben az Én Időm szinte már elérkezett hozzájuk.

Ezeket a lelkeket csaknem lehetetlen lesz már felkészíteni, mert ők nem fogják soha megnyitni a fülüket Isten Igaz Szavára. Így tehát szükséges, hogy imáitokkal Irgalomért könyörögjetek számukra. Én el fogom árasztani őket Kegyelmemmel, de ez egy bonyolult feladat lesz.

Hívom az egész világot, hogy hallgassa meg még ma ezt a Hívásomat.

Az Én Időm szinte elérkezett, azaz elérkezett végre az idő Isten számára, hogy a Szívem utolsó dobbanása és Kereszthalálom pillanata óta a legnagyobb megnyilatkozásban Ismertté tegye Magát a világ számára.

Amikor ti – akik ismeritek azt az Ígéretemet, hogy újra jövök – Elém jöttök, arra kérlek sürgősen benneteket, hogy ne csak a saját lelketekért imádkozzatok, hanem azokért a lelkekért is, akik a kárhozat útján vannak. Ne feledjétek, amit most mondok nektek. Azt akarom, hogy azon a Napon kérjétek Tőlem:

„Jézus, Irgalomért könyörgök mindazok számára, akik elutasítanak Téged, és akiknek a legnagyobb szükségük van Segítségedre. Ámen.”

Amikor arra kértek Engem, hogy segítsek másoknak, akkor Én abban a pillanatban rendkívüli Kegyelmeket áraszthatok ki azokra, akiknek az ördög megtévesztése miatt meghiúsult a sorsuk.
Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene Vagyok. Sose feledjétek, hogy milyen nagy az Én Irgalmam,
mert mindig van remény azok számára, akik eltávolodtak Tőlem. Nincs olyan dolog, amit ne tennék meg, csakhogy Szerető Karjaimba vehessem őket. Segítsetek Nekem megmenteni őket.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-mindenekelott-a-nagy-irgalmassag-istene-vagyok/

 
 
12-08
A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-08


—–
Római katolikus:
2018-12-07

1. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hamarosan eljön a Megváltó, hogy megnyissa a vakok szemét, és megszabadítsa választott népét.
Prófétája által szól az Úr: Még egy nagyon kis idő, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik?
Azon a napon a siketek is meghallják az írás szavát, a vakok szeme pedig látásra nyílik a sötét homály után.
A szelídek ismét örvendeznek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében.
Mert a zsarnok
elvész, a gúnyolódó kipusztul, és kiirtatnak mindazok, akik gonoszat forralnak, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik becsapják a bírót, ha pörre mennek, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától.
Ezért mondja az Úr, Jákob házának Istene, aki megváltotta Ábrahámot: „Nem szégyenül meg többé Jákob, és arca nem sápad el többé, mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét.
Akkor a tévelygő lelkűek bölcsességet tanulnak, és a zúgolódók elfogadják a fegyelmet.kez
Ez az Isten igéje.
Iz 29,17-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem. 1a. vers.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.
Hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * és megadja szolgáinak a tisztánlátást. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Jézusban hívő vakok visszanyerik látásukat.
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”
Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?”
„Hisszük, Uram!” – felelték azok.

Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”
Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,27-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-07

” 2013.12.04 10:30

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.
….”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

——
Görög katolikus:
15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

2.1 Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok, mértéktartók és tiszteletre méltók. Legyenek egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelmességben és az állhatatosságban.

Tanítsd az idősebb asszonyokat is, hogy tiszteletre méltó módon viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Ne terjesszenek rossz híreket, és ne legyenek részegesek! Sőt, másokat is tanítsanak a jóra. Neveljék arra a fiatalabb asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, s hogy megfontoltak és kedvesek legyenek, tiszta erkölcsűek, jól igazgassák a háztartásukat, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk.

Hasonlóképpen a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és megfontoltak mindenben, és te magad légy a példa előttük minden nemes cselekedetben!

A tanítást igaz szívvel és méltósággal végezd! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni.

A hívő rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne feleseljenek a gazdájuknak, 10 ne lopkodjanak tőlük, hanem legyenek hűségesek és teljesen megbízhatóak! Ha így szolgálnak, akkor az Üdvözítőnkről, Istenünkről szóló tanítást mások számára is vonzóvá teszik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Jézus nappal a Templom területén tanított, de este kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az éjszakát. 38 Az egész nép már korán reggel sietett hozzá a Templom területére, hogy hallgassa őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

22.1 Közeledett már a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amit Páska ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végezzenek Jézussal, de ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől.

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

A Sátán belement Júdás Iskáriótesbe, aki Jézus tizenkét apostola közé tartozott. Ezután Júdás elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és megbeszélte velük, hogyan adhatná a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megegyeztek vele, hogy megfizetik. Ettől fogva Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy tömeg.

Az utolsó Páska-vacsora

Elérkezett a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amely előtt fel kell áldozni a páskabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a Páska-vacsorát, hogy együtt megehessük!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+22%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/07

VIDEO:

Don Francisco – Adam Where Are You

Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok!

Igazság Könyve:
“2013.12.04 10:30

 

Drága szeretett leányom, tudd, hogy minden Szó, amely az Ajkamat elhagyja, Annak Ajkáról származik, Aki küldött Engem. Minden figyelmeztetés, amely ezen Üzenetek által adatik a világnak, Tőle származik, Aki Mindenható. Én Atyám Nevében jövök, és Ő azért küld Engem, hogy még a Második Eljövetelem Nagy Napja előtt előkészítsem az utat a Föld felszentelésére.

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.

Amikor a végidők hiteles prófétája felfedi számotokra az Igazságot, úgy a hamis próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan, aki úgy fog beszélni, mintha Isten Igaz Szavát mondaná. S aztán, ahogy a Föld királya – a gonosz – a Menny beavatkozása ellen harcol, több száz hamis próféta fog kiemelkedni közületek, akik sohasem fogják nektek az Igazságot mondani. Látomásaik és szavaik, amelyek a saját elképzeléseikből fakadnak – és sok esetben a gonosz szellemtől –, azokat a jó dolgokat fogják kinyilvánítani számotokra, amelyeket hallani szeretnétek. Ők meg fognak nyugtatni benneteket, amikor megnyugvásra lesz szükségetek, de félre fognak vezetni majd titeket. A békéről fognak beszélni, amikor nem is lesz béke, az Igazságról, amikor eretnekség lesz, bőséges termésről, amikor éhínség lesz. Ti soha nem fogjátok hallani tőlük az Igazságot, mivel ezek a hazugok, nem akarnák magukra vonni a haragotokat.

Az Igazság felkészít benneteket arra, hogy megküzdjetek az Atyám Könyvében megjövendölt nehéz idők valóságával. Ez azért adatott nektek, hogy erőssé tegyen titeket. De a hamis próféták, akik köztetek kóborolnak, meg fognak téveszteni benneteket és azt fogják mondani, hogy minden dolog jó – akkor is, ha azok rosszak, vagy éppen szentek –, amikor valójában nem is azok. Ők a farkasokat fogják védelmezni, akik fel akarják falni Isten gyermekeinek a lelkét. A szeretetről szóló szavaik, és a Szentírásból vett idézeteik csak arra fognak szolgálni, hogy megtévesszenek benneteket. Mégis, közületek sokan a hazugságokat fogják megölelni, ahelyett, hogy szembe néznének az Igazsággal.Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! Amikor Hozzám jöttök, és azt mondjátok: „De Jézus, mi mindnyájan csak az Örömhírt akartuk terjeszteni”, akkor Én ki foglak dobni benneteket, és száműzöttek lesztek. Ti elárultatok Engem azzal, hogy hazudtatok azon küldetésetekről, amelyek soha nem adattak nektek. Megtagadtatok Engem azáltal, hogy ellentmondtatok Nekem, és amikor nyilvánosan azt állítottátok, hogy az Én Szavam hazugság.

Ne próbáljatok soha Isten Beavatkozásának útjába állni, mert az Ég meg fog nyílni, és ti lesztek az elsők, akikre le fogok sújtani az utolsó napon, beleértve a hamis prófétát és a fenevadat is.

A büntetés azokat fogja sújtani, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, és akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy meghamisítsák és akadályozzák Isten Szavát. Amint az Armageddon csatája közeledik, és a Sátán serege elindítja Isten gyermekei ellen ezt a dühöngő háborút, nektek azonnal félre kell állnotok, mert ha nem teszitek, akkor Isten Haragjával kell szembe néznetek, és nem lesz Kegyelem számotokra, sem azok számára, akik lenyelik a hazugságokat, melyeket kiköptök a szátokon, csakhogy szembeszálljatok az Igazsággal.Üdvözítőtök ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

 

—–
Római katolikus:
2018-12-041. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,21-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-04


——
Görög katolikus:
7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2018/12/04

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Jézus prófétál az utolsó időkről

Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

„Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.”

Prófécia Jeruzsálem lerombolásáról

20 „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. 21 Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be a városba, 22 mert azok az isteni igazságszolgáltatás napjai lesznek. Akkor teljesednek be mindazok, amelyek az Írásban fel vannak jegyezve. 23 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! 24 Egy részüket fegyverrel ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják az Izráelen kívüli népek, s ez mindaddig így is marad, ameddig le nem telik az ő idejük.””

Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak

Igazság Könyve:

“2013.11.12 15:52

Drága szeretett leányom, tévedés lenne azt hinni, hogy Isten ne osztaná ki Igazságosságát a világnak ebben az időben. Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak, mivel a Föld megtisztulása elkezdődött.

Az előkészületek folyamatban vannak, és Isten ellenségei hamarosan ki lesznek gyomlálva, és meg lesznek büntetve, mivel ők nem fognak soha megtérni, és Irgalmasságomat kérni. Atyám Haragja nagy, és jaj azoknak, akik szembeszállnak Isten Szavával, mert ők ki lesznek vágva, és el lesznek tiporva, amint a Föld végső tisztítása összecsap a gonosz fertőzésévelminden egyazon időben.

Amikor azt látjátok, hogy a természet elemei hevesen reagálnak, akkor tudni fogjátok, hogy az Igazság Keze lesújtott. Az ember büszkesége, önmegszállottsága, és a lelki dolgokban való saját téves intelligenciájába vetett hite elhozta az emberi fajra a négy csészéből kiáradó tüzet, a Föld négy sarkára.

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.

Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/

—–
Római katolikus:
2018-11-12

32. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Az egyházi elöljáróknak feddhetetlen életet kell élniük.
Pál, Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola, akit Isten a választottak hite miatt meghívott, hogy megismertesse velük az igazságot, (üdvözletét küldi) Titusznak, a közös hitben szeretett fiának. Ez az igazság istenfélelemre vezet, és így reményt ad az örök életre, amelyet az igazmondó Isten ősidőktől fogva megígért (nekünk). Az erről szóló tanítást kellő időben nyilvánosságra is hozta az evangélium hirdetése által, amelyre üdvözítő Istenünk parancsából megbízást kaptam. Kegyelem és békesség Istentől, az Atyától és Jézus Krisztustól, a mi Üdvözítőnktől!
Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami még hiányzik, és városról városra elöljárókat rendelj (az egyházközségek élére), amint meghagytam neked. Olyant keress, aki feddhetetlen, és csak egyszer nősült férfi; akinek gyermekei hisznek, és nem vádolhatók könnyelmű élettel vagy engedetlenséggel. A püspöknek ugyanis, mint Isten megbízottjának, feddhetetlennek kell lennie. Ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, veszekedő vagy anyagias, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, mértéktartó, igaz lelkű, szent életű és fegyelmezett. Ragaszkodjék a hiteles tanításhoz, hogy képes legyen józan oktatásával buzdítani, és az ellentmondókat megcáfolni.
Ez az Isten igéje.
Tit 1,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-4ab.5-6

ALLELUJA
Úgy ragyogtok, mint csillagok az égen, * ha megtartjátok az élet igéit. Fil 2,15d-16a – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A megtérőnek mindig meg kell bocsátanunk.
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz:
Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra!
Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!”
Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-12


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól a thesszalonikai gyülekezetnek, amely az Atya-Istené és Urunké, Jézus Krisztusé.

Isten, az Édesapánk és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Testvéreim, mindig hálával tartozunk Istennek értetek! Igen, erre minden okunk megvan, mert a hitetek olyan csodálatosan erősödik, és az egymás iránti isteni szeretet folyton növekszik bennetek. Ezért dicsekszünk is veletek az Isten gyülekezeteiben. Elmondjuk, hogy milyen türelmes kitartással és hittel viselitek el az üldözést, a sokféle bajt és nehézséget, amely körülvesz benneteket.

Amikor az Úr visszajön

Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. Ahogyan igazságos lesz az is, hogy szenvedéssel fizessen majd azoknak, akik nektek most szenvedést okoznak. Nektek pedig, akik most szenvedtek, velünk együtt megpihenést és nyugalmat fog adni.

Hogy mikor? Amikor az Úr Jézus lángoló tűzben megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt. Akkor fogja majd megbünteti azokat, akik nem ismerik Istent és nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól. Ezeknek az engedetleneknek örökké tartó pusztulás és szenvedés lesz a sorsuk, mivel örökre száműzik őket az Úr jelenlétéből és erejének dicsőségéből.

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+1%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Megkapod a jutalmad!

12 Ezután Jézus a házigazdához fordult: „Amikor vendégséget készítesz, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat, vagy a gazdag szomszédaidat hívd meg! Hiszen akkor viszonzásul ők is meghívnak téged, és ezzel már meg is kaptad jutalmadat! 13 Inkább szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat hívj meg vendégségbe! 14 Akkor boldog és áldott leszel, mert ők nem tudják a meghívásodat viszonozni. Az igazságszerető emberek feltámadásakor pedig majd megkapod ezért a jutalmadat.”

Páldázat a nagy vendégségről

15 Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A12-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tietek

Igazság Könyve:

“2013.11.10 15:20

Drága gyermekem, az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja, hogy emlékeztesselek benneteket mindarra, amiket az évszázadok során mondtam nektek. Szeressétek egymást, mint ahogy a Fiam szeret benneteket. Legyetek mindenki iránt könyörületesek, de különösképpen azok iránt, akik üldöznek tieteket. Hallgassatok arra, amit La Salette –ben és Fatimában * kinyilatkoztattam a látnokoknak és tanulmányozzátok azokat részletesen. Nagyon keveset valósítottatok meg abból, amire tanítottalak benneteket. Figyelmeztetéseimet, melyeket adtam nektek, elutasítottátok, és azok figyelmen kívül hagyásának következményei most válnak valósággá.

Amikor a Mennyország üzeneteket ad az emberiség számára, az olyan, mintha egy nagy kővárral kommunikálna. Kinyilatkoztatásaim közül néhány átszivárgott rajta, és követték azokat. Azonban a kicsinyhitűek azokból sokat csak egyszerűen félredobtak, és így az erőd az Ég beavatkozásaival szemben áthatolhatatlanná vált, amelyek azért adattak, hogy növeljék a hiteteket, és hogy védelemre találjatok Isten Karjaiban.

Az Én Társmegváltói szerepem azt jelenti, hogy az ördög elleni hatalmam oly módon erősödött meg, amit Isten annak előtte nem adott meg Nekem. Így tehát most eljött az ideje annak, amikor Fiam ellenségei minden Irántam való mély tiszteletet gondosan elvetnek.

Amikor az Irántam való tiszteletet csak úgy elhamarkodják, és azt a kérést, hogy az országok őrizkedjenek a kommunizmustól, elferdítik, akkor kívánságaimnak nem tesznek eleget. Mostantól kezdve ritkaságnak fogok számítani mindabban, amit a hivatalos pártfogás nyújtott Nekem, Isten Anyjának, Fiam Egyházában. A fenevad elleni hatalmamat azzal fogják hatástalanná tenni, hogy sok Katolikus Templomból eltávolítják a képemet, a Szent Rózsafüzéremet és más Irántam való tiszteletet.

Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának trónján helyet foglaljon. Aztán a Jézus Krisztussal való igaz megbékélés értelmét át fogják alakítani, amikor azt fogják mondani, hogy többé már nem szükséges Istent arra kérni, hogy bocsássa meg bűneiteket, ha jó életet éltek. Az emberek elkezdenek hinni saját nézeteikben, ami szerintük jókká teszi őket Isten Szemében.

Nektek azonban soha nem szabad elfejtenetek, hogy az üdvösséget – mely egy Ajándék minden egyes bűnös számára a világon – soha nem kaphatjátok meg, ha előbb nem kéritek Istent, hogy bocsásson meg nektek. Ez a Szövetség magja, amit Fiam Kereszthalála által nyert el az emberi nem számára. Jézus Krisztus kiragadta a bűnből a világot, és elnyerte számára az üdvösség és az Örök Élet Ajándékát. Ahhoz, hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, meg kell kérnetek Istent, hogy bocsássa meg bűneiteket.

Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tiétek.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-udvosseg-csak-az-istennel-valo-megbekeles-eredmenyekeppen-lehet-a-tietek/

 
 
* ld még:

 

—–
Római katolikus:
2018-11-11Évközi 32. vasárnapKezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
A nagy szárazság idején Illés próféta az Úr parancsára útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. (Most * szerkesztő) Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem; magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: ( Mostantól kezdve * szerkesztő) A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.
Ez az Isten igéje.
1Kir 17,10-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! 4g. tónus.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,7.8-9a.9bc-10

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett be, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.
Ez az Isten igéje.
Zsid 9,24-28

ALLELUJA
Boldogok, akik lelkükben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4g. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
* Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 12,41-44 a *-tól.
Mk 12,38-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-11


——
Görög katolikus:

Jézus feltámadásának örömhíre

16 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Mert Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé ezt a két csoportot, amelyet a kölcsönös ellenségeskedés fala választott el egymástól. Krisztus azonban ledöntötte ezt a falat, 15 amikor a kereszten a saját testét feláldozta. Félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. 16 Azt akarta, hogy a saját élete árán a zsidókból és a nem zsidókból egy Test legyen, és hogy kibékítse őket Istennel. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti ellenségeskedésnek is véget vetett. 17 Eljött, és a békesség örömhírét hozta a zsidóságon kívüli népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez, 18 mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek.

19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[a], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[b] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2%3A14-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat az irgalmas samáriai utazóról

25 Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

26 Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”

27 Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel;[a] és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”[b]

28 „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.

29 A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”

30 Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. 31 Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. 32 Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. 33 Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. 35 Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«

36 Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”

37 A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.”

Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A25-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2018/11/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://masodikeljovetel.hu/dr-kelly-bowring-valasza-arra-7-pontra-amit-mark-miravalle-allitott-ossze-maria-divine-mercy

Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mindenhol hallják Hangomat, minden helyen, és minden Isten imádására szentelt templomban szakadás lesz.

Bár sokan a hódolatukat fejezik ki Irántam, Tanításaim és Egyházam iránt, most, amikor a Hangomat hallják, amely figyelmet parancsol, mégis be fogják fogni a fülüket.

Hangom süket fülekre és makacs lelkekre fog találni. A Hangomat, a Szavamat és Hívásomat dühösen el fogják utasítani és ki fogják köpni, miközben Engem még egy utolsó alkalommal üldözni fognak a Földön. Ez az utolsó hívás, hogy még a Második Eljövetelem előtt Isten gyermekeit a Keblemre vonjam, és mégis az emberek közül sokan, akiket a démonok által terjesztett hazugságok megzavarnak, el fognak fordulni Tőlem, és el fogják utasítani Irgalmasságomat.

Engem azok fognak ismét elutasítani, akik Isten Házában foglalnak helyet, a papok és mindazok, akik nem fogadják el az Igazságot. Hamarosan mindnyájan látni fogjátok a Nevemnek szánt végső sértést. Azok közületek, akik betakarjátok a szemeteket és bekötött szemmel jártok, végül is úgy fogjátok látni az Igazságot, ahogyan az ebben az időben adatik a számotokra.

Én nem hozhatok létre egyházszakadást Egyházamban, mert akkor saját Magamat tagadnám meg. Az Én Testem az Egyház maga és az sohasem halhat meg, de Egyházamban azok, akik el fognak Engem utasítani, meg fognak halni. Éppúgy, ahogyan az első alkalommal elutasítottak (Engem), ez alkalommal is megpróbálnak majd elpusztítani Engem, még mielőtt eljövök, hogy elhozzam az embernek a megígért végleges üdvösséget.

Az ember gyenge. Az ember tudatlan, és nem méltó Irgalmamra. Az ember makacs. Az embernek megadatott az Igazság földi Időm során, de még mindig nem érti Ígéretemet. A Második Eljövetelkor történő visszatérésemet az utolsó Prófétám elutasítása fogja kiváltani. A prófétanő, aki azért küldetett, hogy lelketek felkészítése érdekében Isten végső Szavát átadja nektek, kíméletlenül fog szenvedni. Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit rágalmaztok, amikor az Isten prófétájának adott Szent Szavamat kigúnyoljátok. Isten Szava az, amit elutasítotok, mely azért adatik, hogy felkészítsen benneteket az Antikrisztus elleni csatára. Így cselekedvén, elpusztítjátok a lelkeket. Megakadályozzátok, hogy ezek a lelkek bejussanak Paradicsomomba.

Azok, akik gonosz dolgokat mondanak Üzeneteimről, nem tudják megindokolni ellenérzésüket, dühüket vagy logikájukat, mert tele vannak olyan hibákkal, amelyek a gőg bűnéből születtek. Hamarosan nehéz lesz megkülönböztetni az Igazságot az új világszervezet hazugságaitól, amely az új pogány világvallást fogja bemutatni.

Ha most nem hallgattok Rám, akkor kényszeríteni fognak benneteket, hogy elfogadjátok ezt a gonosz helyettesítőt. Ezt egy csillogó aranyozott külsőbe fogják öltöztetni, mely közületek még a legbuzgóbbakra is nagy hatást fog gyakorolni, elferdítvén az Irántam való hűségeteket, és azt mindenki csodálni fogja. Ez lesz az a vallás, amely megtéríti az ateistákat elhitetve velük egy nagy hazugságot. Nem fognak békére találni azok, akik követni fogják ezt a pogány utálatot. Az egymástól való félelem és az egymás iránti gyűlölet nyilvánvaló lesz, ahol testvér a testvér ellen fog harcolni és az emberi nem két részre fog oszlani. Az egyik fele el fogja fogadni az igazságnak ezen új világvallás által kicsavart változatát, mely sok egyház és hitfelekezet fölött fog elnökölni, valamint a Katolikus Egyház nagy része fölött. A másik fele azokból fog állni, akik valóban szeretnek Engem, és akik hűek maradnak az Igazsághoz.

Ha nem fogadjátok el az Igazságot – a szent Bibliában foglalt Igazságot -, akkor hazugságban fogtok élni. Nem marad a lelketekben Irántam való szeretet, ha elfogadjátok azokat a hazugságokat, amelyeket majd megetetnek veletek.

És bár Szavam ma eretnekségnek tűnhet, ahogyan az Én Időmben is történt a Földön, mégis amikor az Antikrisztus ellenőrizni fogja nemzeteteket és éhezni fogtok az Igazságra, sokan közületek falni fogják ezeket az Üzeneteket. Hason fogtok kúszni és sikítani fogtok Utánam. Ti, akik káromoltatok Engem, majd ki szeretnétek vágni a nyelveteket, mert ráébredtek arra, hogy szavaitok mennyire megbántottak Engem. Én türelmesen várom azt a napot, de ha Elém állnátok és akadályoznátok Engem, hogy elérjem a lelkeket, akkor lekaszabollak benneteket. Ha továbbra is káromolnátok Engem azt állítván Üzeneteimről, hogy az a gonosz munkája lenne, akkor nektek sohasem lesz megbocsátva. Mert ez a legnagyobb bűn Isten ellen.

Ne feledjétek, hogy Én ezzel az utolsó alkalommal azért jövök Isten gyermekeihez, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem. Az ő Akarata most már úgy teljesülhet a Földön, mint az a Mennyben van. Senki sem tudja közületek megakadályozni, hogy ez bekövetkezzék. Senki sem tudja megakadályozni közületek – még ha néhányan utálnak is Engem – Második Eljövetelemet. Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

Jézusotok

 

Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-duhukben-orditanak-szavam-ellen-es-azt-allitjak-hogy-az-a-satantol-szarmazik-a-fenevaddal-fognak-lakni-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

—–
Római katolikus:
05-24Szűz Mária, a keresztények segítsége

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Gyermek születik és Fiú adatik nekünk.
A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetörted, mint Midián idejében.
Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó. Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet a jog és az igazság által megerősít és megszilárdít mostantól fogva mindörökké. Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Ez az Isten igéje.
Iz 9,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. – 7 b. tónus.
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagy családú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA
Boldog vagy, Szűz Mária, és minden dicséretre méltó, * mert tőled virradt ránk az igazság napja: Krisztus, a mi Istenünk. – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Mária gyermeket fogant a Szentlélektől.
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 1,18-23″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-24


——
Görög katolikus:

Pált Agrippa király elé állítják13 Néhány nappal később Cézáreába érkezett Agrippa király és Bereniké, hogy üdvözöljék Fesztuszt. 14 Amikor már több napja ott voltak, Fesztusz megemlítette a királynak Pált is: „Van itt egy fogoly, akit még Félix hagyott a börtönben. 15 Amikor Jeruzsálembe mentem, a főpapok és a zsidók vezetői azt mondták róla, hogy sok rosszat tett, és azt akarták, hogy ítéljem halálra. 16 Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiak addig nem adnak ki egy vádlottat, hogy megbüntessék, amíg a vádló és a vádlott nem állnak szemtől szemben a bíróság előtt. A vádlottnak meg kell engedni, hogy védekezzen a vád ellen.

17 Amikor idejöttek velem a jeruzsálemi zsidó vezetők, nem vártam sokáig, hanem már másnap a bírói székbe ültem, és behívattam a vádlottat, ezt a bizonyos Pált. 18 Azután a jeruzsálemiek előadták, hogy mivel vádolják, de semmi olyat nem mondtak, amire számítottam. 19 Csak a saját vallásukról vitatkoztak Pállal, meg egy bizonyos Jézusról, aki már meghalt. Pál viszont azt állította, hogy ez a Jézus él.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+25%3A13-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 23 Azon a napon nem kérdeztek majd tőlem semmit. Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek! 24 Eddig még semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”

Én már legyőztem a világot

25 „Ezeket a dolgokat példázatokban mondtam nektek. De eljön az idő, amikor már nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. 26 Azon a napon, ha az én nevemben kértek valamit az Atyától, nem lesz rá szükség, hogy én kérjem az Atyát értetek. 27 Hiszen maga az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettek engem, és elhittétek, hogy Istentől jöttem. 28 Igen, én az Atyától jöttem ebbe a világba, de most elhagyom ezt a világot, és visszamegyek az Atyához.”

29 A tanítványok ekkor azt mondták: „Látod, most valóban nyíltan beszélsz, és nem példázatokban! 30 Most már látjuk, hogy mindent tudsz! Te hamarabb tudsz válaszolni a kérdésünkre, mint hogy megkérdeztünk volna! Ezért hisszük, hogy valóban Istentől jöttél.”

31 Jézus így válaszolt: „Most hiszitek? 32 Figyeljetek rám! Hamarosan eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor mindannyian szétszóródtok, ki-ki hazatér az otthonába, és engem egyedül hagytok. De mégsem leszek egyedül, mert Atyám velem van.

33 Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A23-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, azért jövök ebben az időben, hogy figyelmeztesselek téged azok árulására, akik körülvesznek téged ebben a Küldetésben. Sokan kénytelenek lesznek hátat fordítani ennek a munkának, és neked egyáltalán nem szabad utánuk szaladnod. Én sem szaladtam soha azok után, akik üldöztek Engem. Ehelyett felajánlottam Magam, mint egy leölésre szánt bárányt a lelkek megmentése érdekében.

Figyeld csak meg, hogyan veszik hamarosan a keblükre a kinevezett és a Sátán által felkészített hamis prófétákat azok, akik azt mondják magukról, hogy Isten szolgái. Próféciájukat, melyek mindegyike tagadja az Igazságot, arra fogják felhasználni, hogy megszégyenítsenek benneteket. Senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy Üzeneteimet, amelyek azért adatnak a világnak, hogy Második Eljövetelemre készítsék fel az emberiséget, nem fogják szétszaggatni.

Leányom, ezeket az akadályokat figyelmen kívül kell hagynod. Engedelmességed által erősebbé foglak téged tenni – mert az idő nem a te oldaladon áll -, biztosítván azt, hogy a Kegyelmeket, melyeket az emberiségre árasztok, mindenki elnyerhesse.

Az Én igaz prófétáim nagy többsége nem ismeri a Szentírást vagy a próféciákat, melyeket Irgalmasságomból adok a világnak. Nekik nem kell részeket idézniük a Szent Bibliából, mert Én nem erre kérem őket. A Szavam úgy adatik, amilyen az valójában. Az Én Bibliám szent. Nem megengedett számukra, hogy azért idézzenek részleteket belőle, hogy ez által bármiféle Isteni Kinyilatkoztatás hitelességét igazolják. Amikor Én egy Üzenetet adok, akkor a próféta azt írja le, amit Én diktálok neki, és sohasem kérem tőle, hogy részeket idézzen azokból, amelyek az Apostolok által adattak a világnak.

Én nagyobb vagyok, mindenkinél, aki Engem szolgál. Az Én Szavam Szent. Ajándékaim azért adatnak számotokra, hogy felkészítse a lelketeket, és éppen ezért minden igaz prófétának imákat is adok, melyek a Szívemmel való egyesülés ellenállhatatlan vágyát gyújtják meg bennetek.

Az üldöztetés, amelyet el kell viselned, folytatódni fog, és egyre rosszabb lesz. És amikor már azt gondolod, hogy semmi többet nem tudsz tenni, Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak. Szenvedj, kicsim, méltósággal. Ne védd meg Szavamat, bármennyire csábító is ez, még akkor sem, ha gonosz hazugságokat mutatnak be neked.

Azok, akik ismernek Engem, azt is tudni fogják, hogy mikor nem származnak Tőlem a Szavak, mert Én a szívükben lakom. Azonban a Sátán annyira ravasz, hogy utánozni tud Engem, egyetlen kivétellel: ő sohasem fogja elismerni azt, hogy Én testben jöttem el, vagy, hogy a Testem jelen van a Szent Eukarisztiában.

A Lelkem most egyre erősödik és továbbra is szembe fog szegülni a gonosz erőkkel. Angyalaim minden démont el fognak pusztítani, s mire az utolsó nap elérkezik, egy sem marad belőlük.

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én eljövök, ahogyan azt megígértem, hogy örök életet hozzak nektek. Álljanak most fel mindazok közületek, akik hisznek Bennem és elfogadják az Igazságot. Gyertek Hozzám. Uralkodjék Atyám Akarata az Új Ég és az Új Föld fölött. Örvendjetek, mert Én a békét és az egységet hozom mindazoknak, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.

Az a nap, amikor majd ezeket a Szavakat halljátok, az a nap lesz, amikor már tudni fogjátok az Igazságot.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon. Mindez Ajándék számotokra. Ezek célja, hogy megmutassa nektek az igaz utat jogos örökségetekhez. Fogadjátok ezt szívélyesen és hálával a lelketekben.

Szeretett Jézusotok”
A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-most-neked-adott-szavaim-az-utolso-napon-ujbol-hallhatoak-lesznek-emlekezz-azokra/

—–
Római katolikus:
2018-04-28

húsvét 4. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás – első missziós útjukon – elkezdik a pogányok között a térítő munkát.
Pál apostolnak pizídiai beszéde utáni szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét. Amikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket, és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.
Pál és Barnabás azonban bátran kijelentette: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét. De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.
Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város elöljáróit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen. Ezért kiutasították őket a városból. Ők pedig – (vádképpen) – lerázták ellenük lábuk porát, és Ikóniumba mentek. A tanítványok pedig elteltek örömmel és Szentlélekkel.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,44-52

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát. 3cd. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * és győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, * és megismeritek az Igazságot – mondja a mi Urunk. Jn 8,31b-32 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézust látja, az látja és ismeri a mennyei Atyát is.
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,7-14″

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

20 Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.

21 Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”

22 De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.

23-24 Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. 25 A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.

Saul Jeruzsálemben

26 Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. 27 Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.

28 Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. 29 Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. 30 Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.

31 Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A trónját ellopták. A hatalmát nem.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, másodjára is halálra ítéltek EngemA Rómában hozott sértő döntés, melynek ma tanúi voltatok, kettévág Engem.

Amikor a hóhéraim előtt álltam, eretnekséggel vádoltak Engem és azzal, hogy az Igazat mertem mondani, Apostolaim elfutottak és sehol sem lehetett őket megtalálni. Azok, akik követtek Engem és elfogadták Tanításaimat, elárultak Engem, amikor a hatalmon lévők kétségbe vonták Szavamat. Ők kezdték elveszíteni Belém vetett bizalmukat, és kételkedni kezdtek Bennem.

Néhányan Követőim közül elhitték az eretnekség bűncselekményét, amellyel vádoltak Engem és azt gondolták, hogy ez indokolt részükről. Vádlóim olyan hatalommal rendelkeztek – magas beosztásokban lévő emberek, egzotikus palástba öltözködve és akik jártukban-keltükben a valódi hatalom érzésével beszéltek -, hogy csak kevesen kételkedtek bennük.

Alaposan szemügyre vettek Engem, provokáltak, kinevettek, megvetettek, kigúnyoltak és kicsúfoltak az Igazság elmondásáért. Az emberek leborultak ezek előtt az uralkodók előtt – tekintélyes hangú emberek, akiknek a hatalmát sohasem kérdőjelezték meg. A Hangom olyan volt, mint egy suttogás Vádlóim üvöltése közepette.

„Eretnek!” – kiáltozták. Azt mondták, hogy gonosz nyelvem volt, hogy káromoltam Istent és hogy el akartam pusztítani a templomukat. És így hidegvérrel megöltek Engem.

Nem lesz ez másként most sem, amikor megpróbálom a Hangomat megismertetni és Isten minden gyermekét azon eseményekre akarom figyelmeztetni, amelyekről az elmúlt néhány évben beszéltem neked, lányom.  Szavamat megvetéssel fogják kezelni. Szavamat meg fogják kérdőjelezni. Kétségek surrannak be, és Apostolaim ismét elfutnak, otthagyván Engem a farkasoknak.

Ne kövessetek el hibát, az Igazság ki lett nyilvánítva számotokra. Én megmondtam nektek, Követőim, hogy hogyan lesztek becsapva. Ez nagyon nehéz lesz számotokra, mivelhogy meg fogjátok kérdőjelezni ezt a csalót, aki Atyám Házában ül.

Az Én szeretett XVI. Benedek Pápámat elüldözték és ő elmenekült, ahogy az meg volt jövendölve. Nem Én neveztem ki ezt a személyt, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben jön.

Ő, Benedek Pápa, az Igazság felé fogja vezetni Követőimet. Nem hagytam el őt, közel fogom tartani Szívemhez és megadom neki azt a vigaszt, amelyre szüksége van ebben a szörnyű időben.

A trónját ellopták. A hatalmát nem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-tronjat-elloptak-a-hatalmat-nem/

—–
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Ezekiel látomásban kap tanítást a templomból kifolyó vízről, mely mindent egészségessé tesz. 
Látomásban egy férfi odavezetett a templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz.
És íme jobbról forrás tört elő! A férfi, akinek mérőzsinór volt a kezében, kiment kelet felé; ezer könyöknyit mért, és átvezetett a vízen, amely bokáig ért. Majd ismét ezret mért, átjött velem, – a víz már térdig ért. Megint mért ezret, átkísért, – s a víz vesékig ért. Végül ugyancsak ezret mért, de akkorára már oly nagy folyammá dagadtak a mély vizek, hogy átgázolni nem tudtam, úszni kellett volna benne; azon átmenni sehogy sem lehetett.
Kísérőm így szólt: „Láttad ezt, emberfia?” Aztán a folyóparthoz ismét visszavezetett. Mikorra visszatértünk, rengeteg fa volt a folyó partján mindkét oldalon. A férfi így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog!
A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ez 47,1-9.12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk. (8. vers.)
Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.
Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.
Hívek: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
E: A folyók partjai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.
Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.
H: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.
H: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Zsolt 45,2-3.5-6.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: * és üdvösséged örömét add meg nékem újra! Zsolt 50,12a és 14a – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítása. 
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.
Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.
Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!”
Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.
Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. 
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,1-16″

——
Görög katolikus: 

Nagy lakoma a Sion hegyén

Az Örökkévaló, a Seregek Ura
    lakomát készít ezen a hegyen,
    vendégséget minden népnek.
Nagy lakomát finom ételekből,
    válogatott fogásokból, ízes falatokból,
    erős letisztult aszúborból.
Megszabadítja az Örökkévaló a népeket
    ezen a hegyen a sötét takarótól,
    amely arcukat befedte,
a fekete gyászlepeltől,
    amely az összes nemzetet beborította.
Bizony, elveszti a halált örökre,[a]
    s arcukról minden könnyet letöröl Uram, az Örökkévaló!
    Népét megszabadítja szégyenétől az egész földön.
Így lesz, mert az Örökkévaló mondja ezt!”

” 12 Ez a jele a szövetségnek, amelyet kötöttem veletek, és az összes jövendő nemzedékkel, meg a veletek lévő állatokkal, és azok jövendő nemzedékeivel: 13 a szivárvány ívét helyezem a felhőkre. Ez lesz a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az egész földdel kötöttem. …”
“…  Az Örökkévaló gyűlöli a hazug beszédet,
    de szereti a hűségeseket.”
—–
—–
—–