Sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják a szenvedést, amellyel majd szembe kell nézniük

Igazság Könyve:

Sokan közületek a félelem miatt fogják elutasítani ezt a Mennyei Hívást

  1. március 6. szerda 09:45

 

Drága, szeretett leányom, felszólítom mindazokat a világban, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy hallgassanak meg Engem:

Közületek nagyon sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják a szenvedést, amellyel majd szembe kell nézniük az Én Nevemért.

Mostanáig szenvedésetek arra a szomorúságra korlátozódott, amelyet a lelketekben éreztetek az emberek bűneiért és azért az Áldozatért, amelyet Én hoztam, hogy gonoszságaiktól megmentsem az emberiséget. Most ki fognak gúnyolni benneteket a Hitetekért, és szégyenbe hoznak titeket, amikor védelmezitek Tanításaimat és Isten Törvényeit.

Sokan közületek a félelem miatt fogják elutasítani ezt a Mennyei Hívást. Elfogadni azt, hogy Én most a világgal kommunikálok, hogy felkészítsem azt Második Eljövetelemre, nem olyan dolog, amit az emberek könnyen el tudnak fogadni.

Mert, ki az Én prófétám? És kik azok, akik ő előtte jöttek az Én Nevemben? Honnan tudhatjátok, hogy ő az Igazságot mondja, a sok hamis próféta és csaló között, akik összezavarnak benneteket? Még sohasem volt olyan próféta küldve az Égből, aki ne szenvedte volna el a gúnyolódást, a sértegetést, a gyötrelmet és a kegyetlenséget. Egy sem. Sokat meggyilkoltak. Biztosak lehettek abban, hogy amikor a prófétáimnak adott Munkám gyümölcsei imát és megtérést eredményeznek, akkor azt Isten küldte a világba, hogy felkészítse gyermekeit, hogy visszatérjenek Hozzá.

Legyetek tudatában annak, hogy az Én igaz prófétáim kiállják az idők próbáját, és azok osztályrésze, akik figyelmen kívül hagyják azokat az Üzeneteket, amelyeket ők az emberi nem számára adnak, sikoltozás és fogcsikorgatás lesz. Amikor megtámadjátok Szent Szavamat, amelyet igaz prófétámnak adok, akkor ti beavatkoztok Isten Akaratába. Lehet, hogy emiatt most nem éreztek szégyent. Esetleg hihetitek azt, hogy ha megtámadjátok Prófétáimat, akkor megvéditek Szavamat, de idővel az a kár, amelyet utolsó Küldetésemnek okoztok a Földön, rettenetes félelmet és szomorúságot fog hozni nektek.

Ha szerettek Engem, akkor nyitva kell tartanotok a szemeteket, és figyelmesen el kell olvasnotok utasításaimat. Amennyiben nem veszitek komolyan Figyelmeztetéseimet, amelyek Isten Szeretetéből adatnak nektek, akkor el fogjátok utasítani az Igazságot. Egyedül csak az Igazság menthet meg benneteket. Az Igazság az oxigén, amelyre szükségetek van, hogy életben tartsa lelketeket. Az Igazság nélkül nem fogtok tisztán látni Engem, arra sem lesztek képesek, hogy meghozzátok a megfelelő döntést. Ne feledjétek, Én vagyok az Igazság. Nélkülem nincs élet a számotokra.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jelek-mindnyajatok-szamara-fognak-adatni-es-csodakra-kerul-majd-sor

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/06

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-06

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat