A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent

Igazság Könyve:

Egyházam a Földön támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve

  1. március 3. vasárnap 11:45

 

Drága, szeretett leányom, ne félj a támadásoktól, amelyek ellened irányulnak, mert Én minden pillanatban veled vagyok, hogy erősebbé tegyelek. Elszomorít Engem, hogy ezt kell mondanom: te sok szóbeli bántalmazást fogsz elszenvedni Üdvösségem Tervének ezen időzítése miatt.

Mert ez az az idő, amelyben nemcsak a buzgó Katolikusok lesznek próbára téve hitükben és Irántam való hűségükben, hanem egyben ez lesz a legnagyobb megpróbáltatás is minden Keresztény számára a világ minden részén.

Azoknak, akik eretnekséggel vádolnak benneteket, a következőket mondom: Én, Jézus Krisztus, sohasem hazudnék, mert Én az Igazság vagyok. Sohasem tudnálak becsapni benneteket, mert az nem lehetséges. Ne feledjétek, hogy az Én Testem maga az Egyház. A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.

Ez alatt azt értem, hogy attól a perctől kezdve, amikor a szent Eucharisztiát a Római Szentszék szolgái elvetik, az én Testem már nem lesz többé Jelen.

Ez valósággá válik, és nektek akkor hátat kell fordítanotok.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Isten minden gyermekéért, minden felszentelt szolgámért, beleértve a félrevezetett hamis prófétákat is. Én azonban sohasem fogom kérni tőletek azt, hogy az Antikrisztusért imádkozzatok, mert az lehetetlen.

Ébredjetek fel mindnyájan, és hallgassatok arra, amit mondok nektek. Nem szabad pánikba, kétségbe esnetek, vagy a reményt elveszítenetek, mert ez az utálat a végső gyötrelem lesz, amelynek tanúja kell, hogy legyen Isten minden gyermeke, és amelyet el kell viselnie, még mielőtt újra Eljönnék.

Ez a Nagy Dicsőség, a Nagy Öröm napja lesz, és Eljövetelem véget fog vetni a gonoszságnak, amely megrontja a Földet.

A félelem helyett legyetek vidámak. Nektek előre, Második Eljövetelemre kell néznetek, mert Én a nektek megígért Új Paradicsomot hozom Magammal.

Keresztemet hordozni mindig nehéz lesz. Ez az időszak, amelyben most éltek, egyfajta keresztre-feszítést hoz magával, melynek elviselését sok Keresztény nagyon nehéznek fog találni – olyan nagy fájdalmuk lesz.

Azok a szegény lelkek, akik nem hiszik, hogy Én az Igazságot mondom ezeken az Üzeneteken keresztül, kérdezzék meg önmaguktól a következőket: Hisztek-e a Szent Bibliában és azokban a próféciákban, amelyeket a borítója között tartalmaz? Hiszitek-e az Antikrisztus létét és a csalóról szóló kinyilatkoztatásokat, aki fondorlatos eszközök által fogja Péter Székét átvenni? Ha igen, akkor el kell fogadnotok, hogy ez az az időszak, amikor az események a szemeitek előtt fognak kibontakozni. Ez nem a jövőre vonatkozik: ez most zajlik. Fogadjátok el ezt bátorsággal, és jöjjetek Hozzám teljes bizalommal, mert Én szeretlek benneteket. Arra van szükségem, hogy a szemeteket nyitva tartsátok. Nem szabad megrettennetek az Igazságtól.

Az utálat most már elkezdődött. Ha elutasítjátok Kelyhemet, akkor megakadályoztok Engem a lelkek megmentésében, akikre pedig szükségem van, hogy beteljesítsem az Atyámnak ígért Szövetséget.

Megáldalak benneteket. Arra vágyom, hogy megnyissam szíveteket, és elvigyelek benneteket Dicsőséges Királyságomba.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyhazam-foldon-tamadas-alatt-van-es-ez-azt-jelenti-hogy-testem-ujra-keresztre-lesz-feszitve-ahogy

 

 

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket

  1. február 28. csütörtök 23:55

 

Drága, szeretett leányom, elküldtem Szentlelkemet, hogy beborítsa Isten minden gyermekét ebben az időben, és hogy próbálja megszüntetni a gonosz sötétségét a világban.

Ebben az időszakban nektek fáradhatatlanul kell imádkoznotok minden felszentelt szolgámért, akik szörnyű összezavarodott állapotban találják magukat. Ők az elkövetkezendő néhány hétben olyan szomorúak lesznek Szent Helytartóm pápaságának befejezése miatt, hogy azt sem fogják tudni, kihez forduljanak.

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket.

Meg fogom adni nekik azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségük lesz, hogy felismerjék Tanításaim Igazságát. Ezután fel fogják ismerni azt a megtévesztést, amely bemutatásra kerül számukra.

Nekik sohasem szabad kételkedniük Bennem. Belém kell helyezniük minden bizalmukat. Sohasem szabad a Nevemet feladniuk, és mindig ébernek kell maradniuk.

Mondd meg nekik, hogy Én gyöngéden szeretem őket, és hogy ők a Mennyből különleges Ajándékokat fognak kapni. Ezek az Ajándékok békét, reményt és bátorságot fognak hozni nekik azokban a viharos időkben, amelyek előttük állnak Szent Egyházamban a Földön.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/arra-kerem-felszentelt-szolgaimat-hogy-hivjanak-engem-jezusukat-hogy-szentseges-veremmel

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből.

Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.

Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!

Isten elítéli a bálványimádókat

Eltaszítottad népedet, Jákób házát, mert tele vannak keleti szokásokkal, jelmagyarázókkal, mint a filiszteusok, és idegenekkel barátkoznak.

Tele van az ország ezüsttel, arannyal, kincseinek se szeri, se száma. Tele van az ország lovakkal, harci kocsijainak se szeri, se száma.

Tele van az ország bálványokkal, kezeik csinálmánya előtt borulnak le, amit ujjaikkal csináltak.

Ezért meg kell hajolnia az embernek, meg kell alázkodnia a halandónak, és te nem bocsátasz meg nekik.

10 Menj a sziklák közé, rejtőzz a porba az Úr félelmes fensége és méltósága elől!

11 Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon.

 

 

 

24 Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt.

25 Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.

Az ember teremtése

26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.

27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

28 Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!

29 Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek.

30 Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.

31 És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.

A teremtés hetedik napja

2 Így készült el a menny és a föld és minden seregük.

A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után.

Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.

 

 

 

A bölcsesség Isten útján vezet

2 Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod,

ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre,

bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet,

ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket,

akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi az istenismeret.

Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.

A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek.

Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi.

Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.

10 Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked.

11 Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged.

12 Megment a helytelen úttól, és az álnokul beszélő embertől;

13 azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak.

14 Örülnek, ha rosszat tehetnek, vigadnak a gonosz fonákságokon.

15 Ösvényeik görbék, útjaik hamisak.

16 De a bölcsesség megment a más asszonyától, a hízelgő szavú idegen nőtől,

17 aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről.

18 Mert halálba süllyed a háza, és útja az árnyak közé.

19 Aki bement hozzá, nem tud visszafordulni, és nem talál rá az élet ösvényeire.

20 Te azért járj a jók útján, és ügyelj az igazak ösvényeire!

21 Mert a becsületesek fogják lakni a földet, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta.

22 De a bűnösök kivesznek a földről, és a hűtlenek kipusztulnak onnan.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+2%3A3-11%3B+++++Genesis+1%3A24-2%3A3%3B+++++Proverbs+2%3A1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat