Emlékeztessétek a lelkeket, hogy olvassák a Szent Bibliát

Igazság Könyve:

A Szentlélek ajándékával prófétálni fogtok az Én nevemben a világ minden táján

  1. január 22. kedd, 10:24

 

Drága, szeretett leányom, Fényem most azon nemzetek fölött fog ragyogni, amelyeknek nem tanították meg az Igazságot.

Ott, ahol nem tesznek említést Istenről, Isteni Jelenlétem most ki fog tölteni minden sarkot azoknál a nemzeteknél, akik nem tisztelnek Engem, bár tisztában vannak azzal, hogy Én Ki Vagyok. A sötétség fátyla fel lesz emelve, és végül ezek a kiéhezett lelkek inni fogják Szentlelkemet és falni fogják Szent Szavamat. Ennyi idő után, Imacsoportjaim elterjedésének köszönhetően, megadatik nekik az Igazság.

Azokra a nemzetekre utalok, ahol templomaitok üresen állnak, ahol a Szentségek ritkán állnak rendelkezésre, és ahol a napi Szentmiséket már nem mutatják be többé. Rajtatok áll, szeretett Tanítványaim, hogy terjesszétek Szent Szavamat, hogy a sötét lelkek és azok, akik semmit sem tudnak Rólam, megvilágosodjanak, és gyöngéd bátorítást kapván Hozzám jöjjenek.

Megáldalak benneteket, és mindnyájatok iránt érzett mély Szeretetem Hatalma által számotokat nagymértékben növelni fogom. Imacsoportjaim minden országban meg fognak alakulni, és a Szentlélek Ajándékával, a világ minden táján, prófétálni fogtok az Én Nevemben.

Emlékezzetek mindnyájan Tanításaimra. Emlékeztessétek a lelkeket, hogy olvassák a Szent Bibliát, ami egyike a legnagyobb Ajándékoknak, melyet Atyám adott nektek. Imádkozzátok Imáimat. Olvassátok Dicsőséges üzeneteimet, és imádkozzatok, hogy még a legkeményebb szívűeket is elérhessétek.

Én sok Ajándékot fogok még adni nektek, és utasításokat utatok minden lépésénél, melyeket az Igazság Ösvényén tesztek.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-ajandekaval-profetalni-fogtok-az-en-nevemben-vilag-minden-tajan

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/22

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-22

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat