Senki sem fogja elmulasztani, hogy meglásson Engem, amint eljövök majd a Mennyből.

9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11és ezt mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.””

https://szentiras.hu/UF/ApCsel1,9-11

 

 


Igazság Könyve:

Nem Nekem fognak smaragddal és drágakövekkel diszített koronát helyezni a fejemre

  1. november 25. vasárnap, 17:25

 

Drága, szeretett leányom, Én vagyok Krisztus, az emberi nem Megváltója, és hamarosan felveszem Koronámat, és végre uralkodni fogok a Földön.

A Töviskorona azonban még a Szent Fejemen marad, míg el nem jön a nagy nap, amikor végre azon a Trónon fogok ülni, melyet Atyám ígért Nekem.

Én vagyok az egyetlen Igazi Király, az egyetlen Igaz Isten, mégis Töviskoronát viselek, amit a hálátlan emberek kezei oly kegyetlenül a fejemre helyeztek.

Nem Nekem fognak smaragddal és drágakövekkel díszített koronát helyezni a fejemre. Ma még nem. Nem, ehelyett még mindig kínoznak Engem azáltal, hogy az Üdvösséget kegyetlenül elutasítják, amit akkor nyertem el számukra, amikor megfeszítettek Engem.

Én vártam és vártam, hogy az emberiség végre felemelje és kinyissa a szemét, hogy meglássa az Igazságot.

Mégis oly kevés Keresztény követi Tanításaimat. Ők meggyengültek a külső nyomás hatására, és csendben maradtak, amint a világ átölelte a bűnt, mintha az egy jó dolog lenne.

Koronám elkészült, és Én dicsőségben fogok megérkezni. Senki sem fogja elmulasztani, hogy meglásson Engem, amint eljövök majd a Mennyből.

Ezen esemény lejátszódása több órán keresztül fog tartani, és az embernek erős hitre lesz szüksége ahhoz, hogy ujjongjon és örvendezzen.

Oly sokan fognak szégyenkezni és megrémülni, amikor meglátnak Engem. Ha még akkor is megkérnek, hogy bocsássak meg nekik, még az utolsó másodpercben is meg fogom tenni.

Óvakodjatok azoktól, akik azt állítják magukról, hogy Én vagyok. Ez nagyon fontos, mert Én egyedül csak azon az egy napon fogok eljönni.

Én nem úgy fogok a Földön járni, mint egy ember, mert azt Atyám nem engedélyezte. Ne hagyjátok, hogy egy ilyen ember becsapjon benneteket.

Uralmam közel van, ezt megállítani nem lehet. Mindezt tudassátok azokkal, akik se Engem, se Létezésemet nem ismerték el, sem a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz.

A Sátánnak és azoknak, akik követik őt, nincs hatalmuk Felettem. Az egyetlen hatalom, ami számít, Isten hatalma, aki minden gyermekét szereti.

Készüljetek Királyságomra, és legyetek boldogok. Örvendjetek annak a napnak, mert ez lesz az a nap, amikor az emberiség szenvedése egyszer s mindenkorra véget ér.

Csak azok fogják megtapasztalni Új Paradicsomomat, akik követik Tanításaimat.

Tanítványaimnak imaköröket kell létrehozniuk azok lelkének a megmentésére, akik még az utolsó napon sem fognak Hozzám jönni.

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáját (2. Litániát) a Védettség Kegyelméért azok számára, akiknek nincs erejük, hogy önmagukon segítsenek.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretett-papjaim-es-felszentelt-szolgaim-ne-feljetek-szavamtol

 

 

 

Szeretett papjaim és felszentelt szolgáim, ne féljetek Szavamtól

  1. november 23. szerda, 21:45

 

Drága, szeretett leányom, ahogyan az ellenállás növekszik ezekkel az üzenetekkel szemben, úgy erősödik most az üldöztetés prófétáim és látnokaim ellen.

Különösképpen azoknak mondom közületek, akik az Én szeretett papjaim és felszentelt szolgáim vagytok: ne féljetek Szavamtól. A félelem és a bizonytalanság, amelyet megtapasztaltok, nem Tőlem származik. Ha pedig nem Tőlem származik, akkor meg kell kérdeznetek magatoktól, hogy kitől származhat?

Szent Szavamnak mindig ellenállnak.

Az Én időmben a Földön, az akkori papok és farizeusok mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy vitatkozzanak Velem. Minden alkalommal megpróbáltak elgáncsolni Engem, a feltett kérdéseiknek az volt a célja, hogy ellentmondásba keverjenek, de ez nem sikerült nekik.

Csendben maradtam, amikor megpróbáltak rávenni Engem, hogy válaszoljak azokra a kérdésekre, amelyekre – mint tudták – nem voltam hajlandó válaszolni.

Mert amint látjátok, bár ők gyakorolták a vallásukat, számos bonyolult szertartásokat tartottak, drága ruhákban ékeskedtek, egy dologban azonban hiányosságuk volt: egy csepp alázattal sem rendelkeztek, mivel tévesen azt gondolták, hogy szent szolgai szerepük miatt felebarátaik fölött állnak.

Ők úgy beszéltek, prédikáltak, és úgy mutogatták magukat a nyilvános helyeken, mint Atyám Szent Igéjének prófétái. Mégsem értették meg igazán az Atyám által tett ígéretet, még azokat a tanításokat sem, amelyeket Ő prófétái által adott nekik. Nem tudták elfogadni, hogy a megígért Messiás eljövetelének időpontjára az ő idejükben került sor.

Azt hitték, hogy erre az eseményre a jövőben kerül majd sor.

Zavarba estek válaszaimtól, tanításaimtól és attól az egyszerű életviteltől, ahogyan éltem. Mégis vonzódtak Hozzám, újra és újra visszatértek Hozzám, hogy provokáljanak Engem. Aztán fenyegetve érezték magukat a lelki dolgokról való ismereteim miatt; egy tény, amit nem tudtak letagadni.

Kínoztak Engem. Kérdéseikre Atyám Szent Akaratának megfelelően válaszoltam. Aztán, amikor dühös állapotukban ujjukkal mutogattak Rám, csendben maradtam.

Mert mindannak ellenére, hogy hirdették ismeretüket Isten Igéjéről, a csaló által elhelyezett csapdába estek. Azt hitték, hogy tudásuk fölülmúlta az Enyémet.

Az egyház többszintű hierarchiája, melyet létrehoztak, a királyi monarchiához hasonlított. A király, akit tiszteltek, nem Isten volt, hanem a saját királyuk, akit önmaguk neveztek ki. A felsőbb réteg, amely törzseiket vezette, alig kommunikált az alázatos szolgákkal. Mivel a szegény alázatos emberre nekik kevés idejük maradt.

Mennyire megbántották Atyámat. Mennyire kínoztak Engem. Sokak vére szárad kezükön, mégis sikerült nekik a nyilvánosság szemében tisztának mutatniuk magukat.

Műveltségük elhitette velük, hogy egyedül csak ők értelmezhetik helyesen a Szentírást. Szavamat eretnekségként kezelték.

Ugyanez igaz ma is. Oly kevés felszentelt szolgám van felkészülve Második Eljövetelemre. Képesítésük, mint Egyházam lelkipásztorai, olyan megosztottságot hozhat létre, amelyet én nem engedélyeztem.

Ők, akik teológiát tanult emberek, sok éves képzéssel nem értik meg Tanításaimat, a próféciákat, vagy azt a módot, ahogyan Én beszélek.

Azoknak mondom közületek, akik megkérdőjelezik Szavamat, vagy megpróbálnak kitalálni feltételezett különbségeket, összehasonlítván azt a Szentírással kapcsolatos saját hibás ismereteitekkel: ezt azonnal abba kell hagynotok.

Nem tanultatok semmit? Nem fogadjátok el, hogy az idő közel van, és hogy Én vagyok az, aki felkészítelek benneteket?

Szent Küldetésemnek, hogy az felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, sok ellensége van.

A támadások gonoszak. Minden fordulat, minden kanyar és minden lépés, amit ezeken az üzeneteken keresztül teszek, akadályokkal szembesül.

Ha nem fogadjátok el azon Ígéretemet, hogy újra visszajövök, akkor tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mi az én szerepem Isten Nevében? Egyszerűen a Szentségek kiszolgáltatása lenne? Nem, nemcsak ez az a szerep, amelyre elhívattatok.

Ha olyan módon támadjátok meg Üzeneteimet, ahogyan azt most teszitek, akkor a szomorúságtól és a csalódottságtól sírásra fakasztotok Engem.

Hát nem figyelmeztettelek benneteket, hogy legyetek éberek, mert ti nem tudjátok sem a napot, sem az órát, amikor visszajövök? Eljött az idő számotokra, hogy felébredjen lelketek, olvassátok az Igéket, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, és aztán imádkozzatok, hogy a megkülönböztetés ajándékával áldjalak meg benneteket.

Azoknak közületek, akik azért utasítanak vissza Engem, mert óvatosak és aggódnak, hogy nem Én vagyok az, aki beszél, megbocsátok. Én megértem, hogy mennyire nehéz is ez, de idővel érezni fogjátok, hogy Szeretetem beborít benneteket.

Azoknak mondom, akik nem hajlandók meghallgatni Engem: ti a büszkeség bűnével vétkeztek.

Azoknak közületek, akik nyilvánosan elítélik Szavamat, darabokra szedik és azt állítják, hogy Üzeneteim a gonosztól jönnek, azt mondom: akkor ti elvesztek Számomra. Oly messzi távolban vagytok arrogáns hitetek ellenére is, hogy azt hiszitek, a lelki dolgokról való tudásotok – melyet könyvekből szereztetek – méltóbbakká tesz benneteket, hogy az Én Nevembe beszéljetek, ezért tudnotok kell a következőket:

Hozzatok Nekem tiszta szívű, egyszerű lelkeket, akik amiatt szeretnek Engem, Aki valóban Vagyok, és ők csatlakozni fognak Hozzám a Paradicsomban.

Hozzatok Nekem olyan lelkeket, akik tele vannak büszkeséggel, és akik torkaszakadtából kiáltják Isten Igéjét, és Én félredobom őket.

Bízzatok Bennem alázatos szívvel, és Én Kegyelmeimet árasztom ki rátok.

Feltétel nélkül szeressetek Engem, és felismeritek majd a Hangomat ebben az időben. Ti szerencsés lelkek vagytok. Mégis ezek a lelkek azok, akik eltávolodtak Tőlem, de akikre a legjobban vágyakozom és áhítozom.

Ó, gyertek Hozzám, felszentelt szolgáim. Én az Igazságot adom nektek, mert meg akarom újítani Irántam való hűségeteket. A tanításaimmal szembeni engedetlenség és gyengeségeitek beismerésének mulasztása éket vert közénk.

Azokhoz a felszentelt szolgákhoz szólok, akik súlyos testi bűnöket követtek el: nektek Hozzám kell jönnötök, hogy tartást adhassak nektek. Ismerjétek be bűneiteket, és Én megújítom lelketeket, hogy így alkalmasak legyetek segíteni mások lelkének megmentésében, még mielőtt újra eljönnék.

Nektek hallanotok kell. Ha kétségetek van, elfogadom azt. Ha ti azonban prófétáimnak próbáltok ártani, szenvedni fogtok. Sokkal jobb számotokra, ha csendben maradtok. Hajlandóak kell, hogy legyetek a hallásra, és meg kell alázkodnotok Szememben. Csak akkor lesztek alkalmasak arra, hogy képviseljétek Testemet a Földön.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretett-papjaim-es-felszentelt-szolgaim-ne-feljetek-szavamtol

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

„SZERETETETEK MÉRTÉKE SZERINT LESZTEK MEGÍTÉLVE – 1998. február 25.

 

Eljön az idõ, és már közel van az az óra, amikor ti még az emberek között lesztek ugyan, de lelketek háromságos Szentségünket dicsõítve a mennyben lesz. És bár testetek még az emberek között él, lelketek és gondolatotok, melyeket meghódított az én akaratom, és amelyek elteltek világosságom nemességével, olyanok lesznek, mint az angyaloké. Úgy fogjátok érezni, mintha az Édenben, a Paradicsomban sétálnátok angyalaim és szentjeim között, mert tökéletes lesz velem való egységetek….”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1021.html

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/11/24

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-11-24

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat