Jézusuk iránti szeretetük lángolni fog az egész Küldetés során.

Igazság Könyve:

Felkérlek mindnyájatokat, hogy olyan központokat hozzatok létre, ahol biztosítani tudjátok Üzeneteim terjesztését

  1. szeptember 3., hétfő, 10:08

 

Drága, szeretett leányom, a hadsereg létrejött, és ennek sorai átterjednek majd a keresztény országokra, valamint a kommunisták által irányított országokra is.

Egyetlen ország sem marad érintetlen Hadseregem, az Én Maradék Hadseregemtől

Hadseregemen belül mindenféle rangból álló sorok lesznek azzal a céllal, hogy Küldetésem a lelkek megtérítése érdekében sikeres legyen.

Hadseregemben mindenkinek, független attól, hogy milyen szerepet játszanak, a következő közös jellemvonásuk lesz:

Alázatos szolgálattal fognak szolgálni Engem, és Irántam, Jézusuk iránti szeretetük lángolni fog az egész Küldetés során.

A Szentlélek által lángra gyújtott fáklyák nem fognak pislákolni, mert ez egy különleges Ajándék, hogy Katonáimat megerősítse.

Emlékezzetek arra, hogy ez egy háború lesz, egy háború, hogy megmentse az emberiséget. Egy háború, melyet Isten Nevében fognak megnyerni; ezt Atyám biztosítani fogja.

Felkérlek mindnyájatokat, hogy olyan központokat hozzatok létre, ahol biztosítani tudjátok Üzeneteim terjesztését, amilyen módon csak tudjátok.

Az ima fontos része az ilyen központoknak, mert ha ilyen imacsoportokat hoztok létre, akkor megerősítitek majd Hadseregem hatalmát.

A megtérést az én Nevemben megalapított imacsoportok számának arányában fogom növelni.

Ezeket az imacsoportokat nevezzétek el „Jézus az Emberiséghez”, és a többit bízzátok Rám.

Szentlelkem az ilyen csoportokban betakar majd benneteket, és vezetni fog utatok minden lépésénél. Hamarosan további utasításokat adok nektek.

Legyetek békében. Boldog vagyok, hogy ti, szeretett Tanítványaim, ilyen szeretettel és bizalommal válaszoltatok Hívásomra.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/felkerlek-mindnyajatokat-hogy-olyan-kozpontokat-hozzatok-letre-ahol-biztositani-tudjatok-uzeneteim

 

 

 

Ez a Küldetés a Próféciák utolsó Ajándéka, melyet Atyám hagyott jóvá a lelkek megmentésére

  1. szeptember 1., szombat, 10:25

 

Drága, szeretett leányom, a sebesség, amellyel ezek az üzenetek az emberiségnek adatnak, ennek a Küldetésnek sürgősségét mutatja.

A világon oly sok ember tévelyedett el.

Oly sok szegény léleknek nincs tudomása arról, hogy ki maga az Isten, az Én Atyám.

Oly sokan nem fogadnak el Engem, az Ő szeretett Fiát, mint az Igaz Messiást.

Ez a Küldetés a Próféciák utolsó Ajándéka, melyet Atyám hagyott jóvá a lelkek megmentésére.

Ezek az Üzenetek a keresztények, a zsidók, a muszlimok, az ateisták, az agnosztikusok, és mindazok számára vannak, akik az ember alkotta vallásokban keresnek vigaszt.

Minden embernek, minden léleknek ugyanaz a vágya, hogy értelmet találjon az életének.

A legtöbbjük számára szívszaggató érzés, hogy nem hisznek Istenben, mert ők úgy vélik, hogy minden véget ér, amikor lejár a földi élet.

Ó, ha csak láthatnák, hogy mi történik, amikor a lelkük Előttem megjelenik. Látnak Engem, és elnémulnak, mert nem tudják elhinni, hogy Én valós vagyok.

Sok lélekhez az öröm csak azzal a megnyugvással társul, ha a Kegyelem Állapotában halnak meg.

Azonban, rövidre szabott azok öröme, akik a sötétségben vannak, amikor Engem látnak, és sokkolt és kétségbeesett állapotban a Pokol mélységébe sodródnak Tőlem.

Azoknak a lelkeknek, akik az Isten Tanításait prófétáin keresztül ismerik, de saját földi Misszióm folyamán mégis elutasítanak, tudniuk kell a következőket:

Ti úgy döntöttetek, hogy hátat fordítotok az Igazságnak. Az irántatok való Szeretetem miatt mindent meg fogok tenni, hogy felnyissam a szemeteket.

Ajándékokat fogok hozni, és Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően meg fogom menteni a lelketeket. Felszólítalak mindnyájatokat, függetlenül attól, hogy melyik vallást követitek, hogy most ezekre a Szavakra hallgassatok.

Ti mindannyian tudjátok, hogy milyen érzés egy családhoz tartozni.

Egyeseknek nagy szerencséjük volt, hogy egy szeretetteljes családba születtek.

Mások nem ilyen áldottak, és lehet, hogy sokat szenvedtek a családon belüli nehézségek és a sötétség miatt. Mások eltévelyedtek, megsérültek, dühösek, és nem tudnak igazi szeretetet érezni családjuk iránt.

Egyesek a vadonba űzettek, hogy saját magukról gondoskodjanak, anélkül, hogy bárkihez is fordulhatnának.

Sokaknak egyfajta mankóra van szükségük, hogy rátámaszkodjanak annak érdekében, hogy reményt érezzenek. Ezért van az, hogy sok szegény lélek azzal próbálkozik, hogy egy olyan vallást találjon, amely a hiányzó láncszemet biztosítja számára.

Sajnos ez csak a további kétségbeesésbe vezeti őket. Mert ezek a vallások hazugságokra alapulnak.

A hazugságok megsebeznek benneteket, gyerekek. Ezek hamis biztonságérzetet adnak nektek. Ezeknek a vallásoknak nincsen alapjuk, mert nem az Igazságot, az Úr ösvényét követik.

Nektek egyszerűen csak azt kell tudnotok, hogy a Szentháromság a ti családotok. Az Új Mennyország a Földön lesz a ti igazi otthonotok.

Kövessetek Engem az igazság ösvényén, hogy a jogos otthonaitokba juttathassalak el benneteket.

Egy otthon, mely telve van szeretettel és örömmel, ez minden, amire szükséges törekednetek.

Kérlek, nyissátok fel a szemeteket, mert eljött az idő, hogy az Igazság Szövetsége végleges bemutatásra kerüljön a világ számára.

Kereszthalálom egy Szövetség volt, hogy üdvösséget hozzon nektek.

Második Eljövetelem szintén egy Szövetség, a végső Szövetség, hogy hazavigyen benneteket Istenhez, minden dolog Teremtőjéhez.

Atyám, a Legmagasságosabb Isten, most rövidesen elküld Engem, hogy Üdvösséget hozzak minden Gyermeke számára.

Ezt csak akkor tehetem, és csak akkor teljesíthetem Atyám Ígéretét, ha minden lelket megmenthetek.

Ne állítsatok Ösvényemen akadályokat kétségetek miatt.

Ne utasítsátok el azon próbálkozásaimat, hogy üdvösséget hozzak minden lélek számára.

Ne szalasszátok el azt a lehetőséget, hogy az Új Béke Korszakában teljes életet éljetek békében és harmóniában, tele szeretettel, örömmel és csodával.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ez-kuldetes-profeciak-utolso-ajandeka-melyet-atyam-hagyott-jova-lelkek-megmentesere

 

https://masodikeljovetel.hu/igazsag-konyve/2011/szeptember

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

26 Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők.

27 Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket:

28 és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket;

29 hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.„

 

 

„A két jerikói vak meggyógyítása

29 Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt.

30 És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, felkiáltottak: “Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

31 A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltották: “Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

32 Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: “Mit akartok, mit tegyek veletek?”

33 Ők így feleltek: “Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk.”

34 Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%201:26-29;%20%20%20%20Matthew%2020:29-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/03

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-03

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat