A jó a gonosz ellen egy csata az Isten, Örök Atyám, és a Sátán között. Ez ilyen egyszerű.

Igazság Könyve:

A jó a gonosz ellen egy csata az Isten, Örök Atyám, és a Sátán között. Ez ilyen egyszerű.

  1. augusztus 29., szerda, 11:00

 

Drága, szeretett leányom, a csata most kezdődik.

Minden rossz törvényért, amit a nemzetek bevezettek, és amely ellentétben áll Isten Törvényeivel, a büntetés erői Atyám Keze által le fognak sújtani rájuk.

Minden gonosz bűncselekmény támadva lesz, melyet Isten Törvényeivel szemben dacolva vittek végbe, és minden nemzet szenvedni fog bűneiért.

Mint ahogy Isten Irgalmassága is nagy, és a lelkek megmentése érdekében a lehető legnagyobb szélességet fogja betakarni, úgy Isten büntetése is elszabadul, hogy a gonosz terjedését megállítsa.

A jó a gonosz ellen egy csata az Isten, Örök Atyám és a Sátán között. Ez ilyen egyszerű.

Azok, akik Isten Törvényeit megtartják, támogatva lesznek.

Azok, akikért imádkoznak, és személyes áldozatot hoznak engesztelésül bűneikért, kegyes bánásmódban fognak részesülni.

Azok, akik megtagadják Isten követését, annak ellenére, hogy ismerik az Igazságot, és akik gonosz törvényeik által megfertőzik a lelkeket, melyeket nemzeteiken belül vezettek be, meg lesznek büntetve.

Sok vihar, áradás és földrengés fog bekövetkezni.

Mert minden Isten elleni sértés heves ellenállásba ütközik majd, úgy, hogy idővel a megtisztulás be fog és be tud teljesedni.

Soha ne feledjétek: az Isten iránti szeretetnek a szívből kell jönnie.

Ha megtagadjátok Isten Szavát, akkor ezért szenvedni fogtok.

Az Isten iránti szeretetnek tisztának kell lennie. Az istenfélelem egy természetes része a minden dolog Fenséges Megteremtőjével való kapcsolatnak és Szeretetnek.

Tiszteletet kell mutatni Isten Törvényeivel szemben.

Amikor a tisztelet hiányzik, és amikor Isten Törvényeit kigúnyolják, ami megrontja az emberiséget, akkor Atyám haragja el fog szabadulni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ha-ti-hamis-isteneket-dicsoitetek-es-vagyont-gazdagsagot-es-egyeb-ajandekokat-kertek-csupan-azert

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/29

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-29

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat