A sátán a gyűlölet egy köpenyét fogja rátok dobni.

Igazság Könyve:

A gyűlölet az oka minden gonoszságnak a világban, és annak számos formája van

  1. augusztus 26. vasárnap, 6:30

 

Drága, szeretett leányom, a gyűlölet az oka minden gonoszságnak a világban, és annak számos formája van.

Az ellenségeskedés egy másik személlyel szemben a félelemből fakad, abból a félelemből, hogy ez a személy valamilyen módon megbánthat benneteket.

Egy másik személlyel szembeni nézeteltérések a büszkeség bűnének következményei is lehetnek.

Ez akkor van, amikor úgy érzitek, hogy valamit minden áron bizonyítanotok kell, még akkor is, ha tévedtek.

A féltékenység nagyon hamar gyűlöletté válik, még akkor is, ha az elején ez enyhe módon kezdődik.

A magatokkal szembeni elégedetlenség azért kezdődik, mert az életeteket összehasonlítjátok másokéval, akik, érzésetek szerint, sokkal szerencsésebbek, mint ti.

Az elégedetlenség nagyon hamar öngyűlöletté alakul át, és a saját test gyűlöletévé. Ez vezet majd a test bűneihez.

A gyűlölet a mások tulajdona megkívánásának a bűne által is kialakulhat.

Ez háborúhoz vezethet, amikor egy ország egy másik ország gazdagsága után sóvárog.

Vagy azt is jelentheti, hogy a kapzsiság felőrli a lelketeket, amikor ugyanazokra a világi javakra vágytok, mint amit a szomszédotok birtokol.

Az irigység különösen akkor válik gyűlöletté – független attól, hogy mennyire próbáltok másokat utánozni -, ha nem tudjátok elérni azt, ami után vágytok.

Minden bűn, amit hagytok elmérgesedni, a gyűlölet felé vezethet.

Amikor gyűlöletet éreztek, akkor tudnotok kell, hogy a Sátánnak sikerült behatolnia a lelketekbe.

Ha ez bekövetkezik, akkor ő satuszerű szorításban tart majd benneteket, és nem fog békét hagyni nektek.

Nem számít, hogy a szorításából mennyire próbálkoztok megszabadulni, ő fogva tartja majd a számotokra kedves életeteket. A ti egyetlen fegyveretek az ima.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, amikor a gyűlölet feltör bennetek. Mert amíg nem hagy el benneteket, addig sohasem érezhettek újra békét, szeretetet, vagy örömet.

Amikor a gyűlölet megragadja a szíveteket és a lelketeket, akkor egy lépéssel eltávolodtok Tőlem, Jézusotoktól.

Rettenetesen szenvedtek, dühöt és tehetetlenséget éreztek, melyet nem tudtok ellenőrizni.

Sohase higgyetek a végső hazugságban, melyet a sátán fog a lelketekbe ültetni, amikor a gyűlölet egy köpenyét fogja rátok dobni.

A hazugság a következő: A gyűlölet csak akkor oszlik el, amikor a gyűlöletetekre céltudatosan kerestek végső bosszút.

Mi a teendő, amikor a gyűlölet beborít benneteket? A szeretet ereje rögtön eltüntetheti a gyűlöletet.

Ha imádkoztok, és megkértek Engem, hogy segítsek nektek, akkor a válaszom a következő:

Bocsássatok meg ellenségeiteknek, és azoknak, akikről azt hiszitek, hogy okai a gyűlöleteteknek.

De ahhoz, hogy megbocsássatok, meg kell aláznotok magatokat Előttem, és először is meg kell kérnetek Engem, hogy bocsássak meg nektek.

Ha megbocsátotok azoknak, akiket gyűlöltök, akkor a bűneitekért vezekelnetek kell.

Legyetek szeretettel ellenségetek iránt. Szeretettel győzzétek le a gyűlöletet, mely a lélek gonosz és veszélyes betegsége.

A szeretet a gyógymód arra, hogy a lelketek megszabaduljon ettől a fertőzéstől.

Ha ezt meg tudjátok tenni, akkor le fogjátok győzni a Sátánt, és ő békén fog hagyni benneteket.

Soha ne féljetek legyőzni a gyűlöletet a lelketekben, még akkor sem, ha nagyon nehéznek fogjátok azt találni.

Ha a gyűlölet ily módon enyhülne a bűnösök alázata által, akkor a világban béke uralkodna.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/gyulolet-az-oka-minden-gonoszsagnak-vilagban-es-annak-szamos-formaja-van

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat