0205_isten-tronja_3

Fogadjátok el a szükséges megtisztulást, annak biztosítására, hogy alkalmasak legyetek Színem elé járulni.

Igazság Könyve:

Isten az Atya: Csak amikor elégedett vagyok, akkor fogom a leglátványosabb csodákat örökségül hagyni a világra, hogy tanúságot tegyen róla

  1. augusztus 21., kedd, 18:00

 

Drága, leányom, senki se becsülje alá Haragom erejét, mivel az emberiség továbbra is a bűn mélységébe süllyed.

Prófétákat küldtem hozzátok. Aztán szeretett Fiamat küldtem el, akit azért áldoztam fel, hogy megmentsen benneteket, és ezt követően további hírnököket küldtem, valamennyit kevés eredménnyel.

Csak kevés lélek vette figyelembe a próféták hasonló üzeneteit, vagy fogadta el azokat a jeleket, amelyeket Szeretett Fiam Áldott Édesanyja adott a világnak.

Az irántatok való nagy Atyai szeretetem miatt, még egyszer megadom a Megváltás Ajándékát minden gyermekemnek. Prófétáimat nem szabad figyelmen kívül hagynotok, mert különben elveszíthetitek a helyeteket örökségetekben, melyet számotokra terveztem.

Gyermekek, sokan közületek, akik hisznek Bennem, Örök Atyátokban, nem értik a Megváltás titkát.

Ez a lelki tökéletességhez vezető út azon képességetekben rejlik, hogy elfogadjátok a szükséges megtisztulást, annak biztosítására, hogy alkalmasak legyetek Színem elé járulni.

Sok léleknek kell csupasszá fosztottnak lennie minden evilági vonzalomtól, a zaklatottságtól, és a lelkek korrupciójától.

Azoknak mondom közületek, akiknek szerencséjük volt egy ilyen megtisztulás elviselésében: tudni fogjátok, hogy addig nem lesztek képesek átadni magatokat Szent Akaratomnak, amíg kis csecsemővé nem váltok Szememben.

Amennyiben hadakoztok egy ilyen megtisztulás ellen, nehéznek fogjátok találni, hogy megváltsátok magatokat Szememben.

Amikor megszabadultok mindattól, amit a világ felkínált nektek, és a Fiamra összpontosítotok, akkor rá fogtok jönni arra, hogy az egyedüli szeretet és öröm, ami létezik, Istentől származik. Semmi más nem tud benneteket majd kielégíteni, ha egyszer ezt megtapasztaljátok.

Lehet, hogy időről időre elcsúsztok majd, de ez várható. Mert addig nem lehet benneteket megszabadítani a bűntől, amíg az Új Világ el nem kezdődik, és ameddig az akaratotokat az Én Akaratommal összhangba nem hozzátok.

Tervem, az Üdvösség Terve, amelyet csak Drága Fiam iránti hűségetek által lehet elérni a Földön, már elkezdődött. Ez a globális megtérés miatt nem fog sokáig tartani. Erre pedig az Én Prófétám, a végidők Prófétája által, és a Nagyfigyelmeztetés eredményeként kerül majd sor.

Érezzétek, amint Szentlelkem behatol a lelketekbe, gyermekek, hiszen Ő nagyon gyorsan szétterjed a Földön.

Én a lelki sötétségből kiszakítom gyermekeimet a világ minden részén.

Szükségem van áldozataitokra és imáitokra, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.

Csak amikor elégedett vagyok, akkor fogom a leglátványosabb csodákat örökségül hagyni a világra, hogy tanúságot tegyen róla.

Amikor ezek a csodák bemutatásra kerülnek, akkor a megtérések megsokszorozódnak, melyre szükségem van, hogy gyermekeimet biztonságba és az Új Paradicsomba helyezzem.

Csak ezután válhatunk ismét igaz családdá.

Szeretlek benneteket, gyermekek.

Elégedett vagyok azokkal közületek – a nemes szívűekkel és tiszta lelkűekkel -, akik ezt az Égből jövő Isteni Hívást felismerik.

Megáldalak benneteket.

 

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-csak-amikor-elegedett-vagyok-akkor-fogom-leglatvanyosabb-csodakat-oroksegul-hagyni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

„Jézus megjelenik a Tibériás tengernél: a nagy halfogás

21 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg:

együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő.

Simon Péter így szólt hozzájuk: “Elmegyek halászni.” Ők erre ezt mondták: “Mi is elmegyünk veled.” Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.

Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az.

Jézus ekkor megkérdezte tőlük: “Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Így válaszoltak neki: “Nincs.”

Ő pedig ezt mondta nekik: “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.

Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: “Az Úr az!” Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe.

A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.

Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.

10 Jézus így szólt hozzájuk: “Hozzatok a most fogott halakból!”

11 Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.

12 Jézus erre ezt mondta nekik: “Jöjjetek, egyetek!” A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.

13 Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is.

14 Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.”

 

 

 

Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.

10 Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek.

11 Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk,

12 és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk,

13 amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.

Pál atyai szeretete a korinthusiak iránt

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.

15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.

16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.”

 

 

 

„A holdkóros fiú meggyógyítása

14 Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte,

15 és ezt mondta: “Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is.

16 Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”

17 Jézus erre így válaszolt: “Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!”

18 Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.

19 Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: “Mi miért nem tudtuk kiűzni?”

20 Ő így válaszolt: “Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. (

21 Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.)”

Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról

22 Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: “Az Emberfia emberek kezébe adatik,

23 megölik, de a harmadik napon feltámad.” Ekkor igen elszomorodtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A1-14%3B+++++1+Corinthians+4%3A9-16%3B+++++Matthew+17%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/21

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-21

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat