Kevés időtök van addig, amíg a sötétség napjai eltűnnek, és egy új hajnal, egy új kezdet jelenik meg.

Igazság Könyve:

„Engedjétek meg Nekem, hogy minden bajból a biztonságba emeljelek át benneteket, távol az Antikrisztustól

  1. július 31., kedd 8:00

 

Drága, szeretett leányom, hallgass meg Engem, amint most arról tájékoztatlak téged, hogy az Én Időm szinte elérkezett a világra.

Kevés időtök van addig, amíg a sötétség napjai eltűnnek, és egy új hajnal, egy új kezdet jelenik meg.

Félelmetek és aggodalmatok minden könnye nemsokára elmúlik, mert kevés idő maradt a Dicsőséges Béke Korszakának kibontakozásáig.

A Földi Királyság megújulására rövidesen sor kerül, és Isten minden gyermeke fölötti Uralmam felváltja a Sátán székhelyét.

Követőim, összezavarodottságotok Hívásom hitelessége miatt, amelyet jelenleg hozzátok intézek, el fog tűnni.

Minden világossá válik majd, mint a kristálytiszta víz – melynek az Én Mennyei Testem a forrása –, amint az most kiárad, hogy feleméssze Isten minden gyermekének a szívét.

Az Igazság Fénye lángra lobbantja majd a világot, az egyre növekvő sötétség ellenére is, amely mint egy fekélyes betegség telepedett le a világ minden sarkában.

Hamarosan az Igazság szabaddá fog tenni benneteket, megtisztítva utatokat minden kétségetektől és félelmetektől, és szabaddá teszi bennetek az elme és a lélek tisztaságát. Aztán eltelve Szentlelkemmel, egy világméretű megtérésre kerül sor.

Azoknak, akiknek gyenge a hitük, meg fog újulni, és egy új Keresztény Hadsereg Igazsága fog létrejönni.

A remény, a szeretet és az imádság fog fenntartani benneteket, miközben Én a világot az oly régen megígért Új Örökség felé vezetem.

Azok közületek, akik félnek Üzeneteimtől, a következőkre emlékezzenek:

Az a világ, amely rátok vár, egy nagyszerű Ajándék számotokra és családjaitok számára. Ez egy olyan Paradicsom, amelyre vágynotok kellene, mert ezt semmivel sem lehet összehasonlítani a Földön, amit már ismertek.

Ha szerettek Engem, akkor bízzatok Jóságomban, Szeretetemben, Ígéretemben, vagyis, hogy abba a Dicsőséges Örökségbe viszlek benneteket, amelyre születettek.

Adjátok fel most minden gondotokat és félelmeteket.

Engedjétek meg Nekem, hogy minden bajból a biztonságba emeljelek át benneteket, távol az Antikrisztustól.

Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat e 71. imáját: Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől

„Ó, Jézus, mentsd meg Isten gyermekeit az Antikrisztustól. Védj meg minket a Föld ellenőrzésének terveitől. Urunk, ments meg minket az üldöztetéstől. Védd meg a sötét lelkeket az Antikrisztustól, hogy Szemedben megmenekülhessenek. Segíts minket gyengeségünkben. Lelkileg erősíts meg minket, hogy felemeljük és vezessük egymást, miközben Hadseregedben a Paradicsom Kapui felé menetelünk. Szükségem van Rád, drága Jézus. Szeretlek Téged, drága Jézus. Dicsőítem Jelenlétedet a Földön. Kerülöm a sötétséget. Imádlak Téged, és átadom neked testemet és lelkemet, hogy Jelenléted Igazságát kinyilatkoztathasd nekem, hogy mindenkor bízzak Irgalmasságodban. Ámen.”

Most menjetek békével, és úgy készítsétek fel a lelketeket, hogy erősek maradjatok és hűségesek Hozzám, miközben Én az Örök Élet felé vezetlek benneteket.

 

Jézusotok „

https://masodikeljovetel.hu/engedjetek-meg-nekem-hogy-minden-bajbol-biztonsagba-emeljelek-benneteket-tavol-az-antikrisztustol

 

 

 

„Szűz Mária: Elmulasztani Fiam Tanításainak Igazságát hirdetni azt jelenti, hogy Isten feledésbe merült

  1. július 31. kedd, 6:10

 

Gyermekem, az üldöztetés, amelyet elviselsz, az Igazság Könyvének kiadása miatt van.

A gonosz akadályokat állít utad mentén, és semmi nem állítja meg abban, hogy zaklatásával kikészítsen téged.

Fontos, hogy figyelmen kívül hagyd azokat az állandó, gonosz hazugságokat, amelyeket azok mutatnak be neked, akik azt állítják, hogy jártasabbak Isten Igéjében.

Az, hogy ők elutasítják ezeket az üzeneteket, nem fontos. Egyedül csak a Fiam Szava az, amire neked válaszolnod kell, semmi másra.

Neked bíznod kell Fiamban, és csendben kell maradnod, amikor azok, akiket a hazugság elvakított, megpróbálják elérni, hogy elgáncsoljanak téged. Ne hallgasd meg őket. Ne válaszolj nekik. Helyette egyszerűen csak hirdesd Isten Igéjét.

Gyermekem, jelenleg Krisztus nagyon sok követője szenved. Hangjuk csak egy suttogás abban a világban, amelyben a földi csodák dicsőségéről ordítanak.

Isten igaz Igéjéről nyilvánosan már nem nyilatkoznak, még Isten szolgái sem a templomokban.

Feszélyezve érzik magukat, amikor látják őket, amint nyilvánosan hirdetik az Igazságot, így reménytelenül vándorolnak, hogy a zűrzavar közepette megtalálják útjukat, melyet a szekularizáció okozott.

Sértésnek számít, ami széles körben terjed, ha Istent, vagy szeretett Fiamat megemlítik. Nagyon kevés léleknek van elegendő bátorsága ahhoz, hogy felálljon, és Krisztus katonájának vallja magát.

Még a szent lelkek is félnek ezt megtenni, attól félve, hogy felháborodást okoznak a pogányok között.

Elmulasztani Fiam Tanításainak Igazságát hirdetni azt jelenti, hogy Isten feledésbe merült.

Mennyire sírok, amikor látom azokat a szegény kis gyermekeket, akiket oltalmazóik figyelmen kívül hagynak lelkük fejlődésében.

Ők a Szentlélek táplálékát hiányolják, mert nem tanították meg őket, hogy hogyan vallják meg Istennek a szeretetüket. Sokan nem hisznek Istenben, az Atyában. Ez elszomorítja Őt.

Neked, gyermekem, nehéz feladat adatott. Amikor közlöd a világgal ezeknek az égi üzeneteknek a tartalmát, akkor a támadás három forrásból fakad:

Azoktól, akik hisznek ugyan Istenben, de Isten Szavát, amely most adatik a világnak, nem hajlandók meghallgatni.

Azoktól, akik azt vallják, hogy Fiam földi Egyházának a vezetői, de nem hajlandók hallani, mert nem fogadják el a próféciákat.

És végül azoktól, akik egyáltalán nem hisznek Istenben.

Hangod továbbra is süket fülekre fog találni, de nem szabad hagynod, hogy ez elbátortalanítson téged.

Mindaz, amit tenned kell, hogy minden dologban engedelmeskedj Fiamnak, és mindent az Ő Szent Kezébe helyezz.

Idővel ők hallani fognak. Amikor ez majd megtörténik, akkor sok lélek fog szeretettel és örömmel a szívében Fiamhoz fordulni.

Soha nem szabad tétováznod, vagy haboznod, amikor Fiam kérésére válaszolsz, hogy biztosítsd Isten Szavának mindenkihez való eljutását a világon, amelyet ebben az időben adok.

Felkérem Isten minden gyermekét, hogy válaszoljanak azon hívásomra, hogy legyenek most hűségesek Fiam Szent Szavához. Ő Isten minden gyermekét szereti, és azt szeretné, hogy minden lelket felkészítsen az oly régen várt Második Eljövetelére.

Ne tagadjátok meg Őt! Fogadjátok el Irgalmassága Kezét, mielőtt túl késő lenne.

 

Szerető Édesanyátok,

A Föld Királynője,

A Megváltás Anyja „

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-elmulasztani-fiam-tanitasainak-igazsagat-hirdetni-azt-jelenti-hogy-isten-feledesbe-merult

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/31

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-31

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat