0325_Getsemani_1

A Getszemáni kertben akkor szenvedtem el a leginkább, mikor a Sátán megmutatta Nekem az Egyház végidők hűtlenségét.

Igazság Könyve:

„Katolikus Egyházam cafatokra szakadt, de a Sátán mégsem fogja Egyházam lelkét megkaparintani, vagy felemészteni

  1. július 30., hétfő, 1:00

 

Drága, szeretett leányom, a Getszemáni kertben akkor szenvedtem el a legnagyobb lelki gyötrelmet, mikor a Sátán megmutatta Nekem a Katolikus és Apostoli Egyház végidők hűtlenségét.

Ekkor a Sátán, aki a jövő látomásaival kínozott Engem, megmutatta Nekem az Egyház langyos szolgáit ezekben a ti időtökben.

Ők lehetővé tették, hogy a büszkeség és a hamis igazságok – mivel a bűn iránti toleranciájuk elhatalmasodott rajtuk – megvakítsák őket Isten Igazságára.

A világi javak hajhászása miatt sok Felszentelt Szolgámnak nem volt elegendő együttérzés és alázat a szívében ahhoz, hogy követőimet a lelkük megmentése érdekében a szükséges szentségek felé vezessék.

Oly sokan fordultak Ellenem, bár ők azt mondják, hogy szeretik Isten gyermekeit.

Azáltal, hogy ők Isten nevében a toleranciát részesítik előnyben, egy hamis tant mutatnak be, amely elfedi az Igazságot.

Földi Egyházam szakadárjait, akik azt állítják, hogy a Katolikus Egyház nevében egy új típusú követési módot hoztak létre, de akik Tanításaimat tagadják, a sátán kísérti, aki Egyházamat el akarja pusztítani.

Ő, a gonosz, már szörnyű bűnöket okozott, megfertőzve Egyházamat, és most az utolsó szöget akarja beütni, amikor Egyházamat keresztre fogja feszíteni, és a Pokolba fogja dobni azokat a Felszentelt Szolgáimat, akik azzal, hogy megkönnyítik a bűn elfogadását Isten gyermekei között, megszentségtelenítik Szavamat.

Az Arcomba csapott bűneik, hogy trágárságokat vonultatnak fel Előttem, amelyekről azt állítják, hogy Isten elfogadja és tolerálja azokat, szigorúan meg lesznek büntetve.

Ők a büszkeség és a megtévesztés bűne által félre merik vezetni a lelkeket egyenesen a sötétség barlangjába, anélkül, hogy megértenék, hogyan ítélik a tüzes tóra a lelkeket.

Sokan vannak félrevezetve Felszentelt szolgáim közül, és ők nem tudnak róla. De sok ilyen szolga, ha önmagához őszinte lenne, tudná, hogy össze van zavarva.

Aztán ott vannak azok, akik Felszentelt szolgáimként adják ki magukat, de a másik oldalról jönnek. Ők a fenevad rabszolgái, akik szándékosan felszentelt papjaimként mutogatják magukat.

Oly rettenetes kínszenvedést okoznak ezek Nekem. Nemcsak, hogy megrontják a lelkeket, hanem még tudatosan egyezséget is kötöttek a Sátánnal, akik majd felfalja őket.

Ők a Szent Eukarisztia előtt aljas tetteket hajtanak végre, de kevesen tudják, hogy ilyen tetteket követnek el. Mégis vágyom a lelkükre.

Katolikus Egyházam cafatokra szakadt, de a Sátán mégsem fogja Egyházam lelkét megkaparintani, vagy felemészteni. A fenevad viszont elcsábíthatja, és elpusztíthatja Egyházam szolgáit.

Itt az ideje, hogy közbelépjek, és segítsek nekik felülemelkedni ezeken a szörnyű kínokon.

Szükségem van rátok, követőim, és közületek azokra a Felszentelt szolgákra, akik felfogják, hogy mi történik köztetek, hogy imádkozzátok ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 70. imáját:

Ima a Klérusért, hogy állhatatosak és hűségesek maradjanak Isten Szent Szavához

„Ó, drága Jézus, segíts felszentelt szolgáidnak, hogy amint az Egyházadon belül a szakadás kibontakozik, felismerjék azt. Segíts szent szolgáidnak, hogy állhatatosak és hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz. Soha ne engedd, hogy a világi becsvágyak elhomályosítsák az Irántad való tiszta szeretetüket. Add meg nekik a kegyelmeket, hogy tiszták és alázatosak maradjanak Előtted, és hogy tiszteljék Legszentebb Jelenlétedet a Szent Eukarisztiában. Segítsd, és vezesd mindazokat a felszentelt szolgákat, akiknek talán langyos az Irántad való szeretetük, és éleszd újra a Szentlélek lángját a lelkükben. Segíts nekik, hogy felismerjék az elterelésük érdekében eléjük helyezett kísértéseket. Nyisd meg szemüket, hogy mindenkor láthassák az Igazságot. Áldd meg őket, drága Jézus, és borítsd be őket Drága Véreddel ebben az időben, hogy biztonságban tartsa őket a bajtól. Adj nekik erőt, hogy ellenálljanak a Sátán csábításának, amikor lehet, hogy összezavarodnak attól, hogy a bűn létezésének tagadása vonzza őket. Ámen.”

 

Egyházam gerincét Felszentelt szolgáim alkotják.

Ebben az időben ők az első sorban vannak, hogy szembenézzenek a Sátán támadásának egy borzalmas rohamával.

Segítsetek Nekem, hogy vezetni tudjam őket az ösvényen, megmentvén maradék Egyházamat, mivel az a szakadás felé halad, melyet rövidesen a Hamis Próféta fog előidézni.

Gyűljetek össze, és imádkozzatok Szent Szolgáim egyesítéséért, akikre szükség van, hogy erőben tartsák Egyházamat az elkövetkezendő napokban.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/katolikus-egyhazam-cafatokra-szakadt-de-satan-megsem-fogja-egyhazam-lelket-megkaparintani-vagy

 

 

 

 

„Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért a bűnért szigorúan meg lesznek büntetve

  1. július 29., vasárnap, 8:10

 

Drága, szeretett leányom, a hitehagyás a világban Isten sok gyermekét összezavarta a bűn létezésével kapcsolatosan.

Amikor sok lélek a bűnre gondol, akkor azonnal a legsúlyosabb bűnökre gondolnak, mint a gyilkosság.

A bűn sok formát ölt magára. Sajnos mivel a bűnt elvetették, mintha hibák, vagy rossz jellemvonások lennének, most már egyszerűen csak egy természetes gyengeségnek minősül. Sokan már nem hiszik, hogy a bűn egyáltalán létezik.

Az abortusz, a testvérgyilkosság után, a népirtás legnagyobb formája a világon. Azonban ezt nemcsak hogy tolerálják, hanem még olyan törvényeket is behoztak nemzeteitek, amelyek ezt szükségszerűnek tartják.

Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért (a bűnért) szigorúan meg lesznek büntetve.

Az abortusz megvetendő cselekedet, amely eltörli Isten gyermekeinek generációit, azokat, akik nem tudják magukat megvédeni.

Senki sem fogja elkerülni a büntetést, aki Isten akár egyetlen gyermekét is megöli.

Azok a nemzetek lesznek tanúi Atyám haragjának a Büntetés ideje alatt, akik az abortuszt legalizálták.

Őket eltörlik majd, és nem lesz könyörület velük szemben, ha ezt a halálos bűnt meg nem bánják, mivel eltűrték, hogy Isten gyermekeit az anyaméhben meggyilkolják.

Felszólítom mindazokat, akik ravaszul úgy próbálják az abortuszt kezelni, mintha olyasmi lenne, amire szükség van az anyák jogainak megvédésében.

Hazugságokat használnak az abortusz rémtetteinek álcázására, amelyek ellentétesek Isten Törvényeivel.

Minden törvényhozó, orvos, vagy bármely más olyan személy, aki bármilyen módon hozzájárul ehhez a gyalázatos cselekményhez, bűnös Isten szemében, amelyért elszenvedi majd az eljövendő büntetést.

Nektek, akik eltűritek a kivégzést, a következőket mondom:

Ti, akik egy embert halálra ítéltek, ugyanazon bűnért vagytok vétkesek, amiért talán ő is bűnös.

Ebben az esetben ti, mint gyilkosok vétkeztek, és ez halálos bűn. Ti nem kaptátok meg azt a jogot, hogy elvegyétek az életet, vagy, hogy ítélkezzetek. Egyedül Nekem, Jézus Krisztusnak van jogom ítélkezni.

Bárki, aki hozzájárul egy gyilkos halálához, akár a cselekmény végrehajtásán keresztül, örökre a Pokol tűzében fog szenvedni, hacsak meg nem bánja tettét.

Oly sokan hisznek közületek „a szemet szemért” törvényben. Mennyire félre vagytok vezetve! Nem értelmezitek Atyám Tízparancsolatát? Ne ölj!

A „ne ölj” azokra az agresszív hadseregekre is vonatkozik, melyek ellenőrzés érdekében vonulnak be azokba az országokba, amelyek nem hozzájuk tartoznak.

A hadseregekre az jellemző, hogy az ártatlan lelkeket lelövik, és meggyilkolják. Mindez gyilkosság. Ez ellentétben áll Atyám törvényével.

Más bűnök, mint a kapzsiság, bujaság, másokról rosszat mondani, kisemmizni másokat abból, ami jogszerűen az övék, a bosszú és a rágalom, ez mind más bűnökhöz vezet.

Ezek elfogadhatókká válnak mai világotokban, mert magatok iránt van a legnagyobb szeretetetek.

A hazugság, amelyet a hamis tanítók rátok kényszerítenek, hogy lenyeljétek azokat, az önkielégítés hazugsága nem más, mint azon utatok, mely a bűnhöz vezet.

Nektek azt mondják, hogy azzal kell az időtöket eltöltenetek, hogy kielégítsétek a jólét iránti éhségeteket.

Azt mondják nektek, hogy magatokkal kell törődnötök, mert ti vagytok a legfontosabb személy az életetekben. Nektek keresnetek kell mindazt, ami eleget tesz érzéketek kielégítésének. Minden más másodlagos.

Ez a kapzsisághoz, az önzéshez és a kéjvágyhoz vezet, aztán csábítást éreztek arra, hogy halálos bűnt kövessetek el.

Most a bűnt úgy fogadja el nemzedéketek, mint soha azelőtt.

Törvényeket fognak behozni, amelyek a halálos bűnt legalizálják, és jaj azoknak közületek, akik tiltakoznak ellenük.

Azok, akik az ilyen gonoszságot támogatni fogják, azt mondják majd nektek, hogy ezek a törvények a gyengéket támogatják, amíg valójában ők mindent meg fognak tenni, csakhogy legalizálják a gyilkosságot, az abortuszt, az azonos neműek házasságát, és a hamis istenek bálványimádását.

Ők eltűrik majd a szegények üldöztetését, és az utcára vetik őket, koldusokká téve őket.

Törvényeket fognak bevezetni, hogy megakadályozzák vallásotok gyakorlását. Azzal, hogy gyakoroljátok vallásotokat, megszegitek majd a törvényt – ez bűn lesz az ő szemükben.

Amint azt már ezelőtt mondtam nektek, a ti világotok annyira tele van hazugsággal, hogy a jó rossznak van beállítva, a rossz pedig jónak.

A ti világotok a visszájára fordult, és ennek eredményeként virágzik a bűn.

Arra sürgetlek benneteket, hogy térjetek vissza a Tízparancsolat tanulmányozásához. Kövessétek azokat, és éljetek úgy Atyám szemében, ahogyan azt elvárják tőletek.

Megszegvén a Tízparancsolatot, vétkeztek. Amint azzal érveltek, hogy bizonyos bűnök elfogadhatóak, ellenszegültök Atyámnak.

Jelenleg az Isten törvényei iránti engedelmesség gyenge és törékeny a világban. Felszentelt szolgáim nem beszéltek elég határozottan a bűn következményeiről Isten gyermekeinek.

A bűn tolerálása a legnagyobb bűn az összes közül.

A tolerancia egy ravasz hazugság, melyet a hazugság királya, a Sátán ültetett az emberiség elméjébe.

A tolerancia a bűn megindokolásának egy másik módja, hogy az emberi gyengeség engedjen a Sátán kísértésének.

Ébredjetek fel, és fogadjátok el a bűnt annak, ami az valójában.

Vitatkozhattok egymás között, és megvédhetitek a bűnt tetszésetek szerint, de ez Atyám szemében sohasem lesz elfogadható.

Ahhoz, hogy belépjetek a Paradicsomba, a bűntől mentesnek kell lennetek.

Ahhoz, hogy megszabaduljatok a bűntől, bűnbánatot kell tartanotok.

Ahhoz, hogy bűnbánatot tartsatok, először is el kell fogadnotok a Tízparancsolatot.

Aztán igaz bűntudatot kell mutatnotok.

Igaz bűntudatot csak azok érezhetnek, akik megalázkodnak Előttem.

Csak ezután lehet a bűnt megbocsátani.

Csak ez után alkalmasak a lelkek arra, hogy Atyám Királyságába belépjenek.

 

Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-abortusz-bune-az-amely-sok-nemzet-bukasahoz-vezet-es-ezert-bunert-szigoruan-meg-lesznek-buntetve

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/29

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-29

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat