Újra el kell viselnem azokat a szörnyű sebeket, amelyeket a Keresztre feszítésem során ejtettek rajtam.

Igazság Könyve:

„Meg fognak tagadni Engem, mondván, hogy Szent Szavam ellentmond Isten Igéjének

  1. július 11., szerda, 19:30

 

Drága, szeretett leányom, te az Én fájdalmamat szenveded el ebben az időben, mivel sírok Isten számos gyermeke miatt, akik a halálos bűn állapotában halnak majd meg.

Ez annyira fájdalmas, hogy újra el kell viselnem azokat a szörnyű sebeket, amelyeket a Keresztre feszítésem során ejtettek rajtam.

Leányom fontos, hogy megértsd, ami veled történik, mert fel kell készülnöd arra, hogyan kezeld ezt a küldetést, amikor az hasonló fájdalmat okoz majd neked.

A gyalázkodásra, amelyet az Én Nevemben viselsz el, számítanod kell.

A múltban, amikor egy kiválasztott lélek Szent Szavamat közölte a világgal, éppen olyan megaláztatást szenvedett el, mint amilyet most te is elviselsz. Őket kigúnyolták, sértegették, nevetség tárgyává tették, és ami a legrosszabb, azzal vádolták őket, hogy csalók, mintha hazugságokat meséltek volna.

Engem szintén hazugnak neveztek. Engem is kinevettek. Azt mondták, hogy egy csaló, egy szélhámos vagyok, és hogy ellent mondok Isten Igéjének.

Mindenféle ürügyet kitaláltak annak bizonyítására, hogy egy szélhámos vagyok.

Ők még Isten, az Örök Atyám Szent Igéjét is felhasználták, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy amiről beszéltem, az tagadja a Szentírást.

Bárki mondhatja, hogy Isten Igéjét képviseli. Nagyon kevesen vannak, akiket komolyan vesznek azok közül, akik azt mondják, hogy Isten Igéjét kapják. Őket általában figyelmen kívül hagyják.

Azokat viszont általában megtapsolják, és a sátán álnok befolyása által elfogadják, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben beszélnek, de valójában mégsem azt teszik, hanem szándékosan hazugságokat terjesztenek.

Az igaz próféták esetében a Hangomnak oly nagy ereje van, hogy az nagyon erős reakciót fog kiváltani. Az ilyen esetekben az emberek vagy szeretettel fogják elfogadni a Hangomat, vagy teljesen elutasítanak majd Engem.

Azok, akik elfogadnak Engem, érezni fogják, hogy Szeretetem oly módon érinti meg a lelküket, mely által szívük lángra lobban, s akkor innen már lehetetlen a visszaút.

Azok, aki elutasítanak Engem, nem fognak figyelmen kívül hagyni. Ehelyett nevetségessé tesznek Engem, és rosszindulattal bemocskolják Szavamat, mely viselkedés ellentétben áll azon keresztény erényekkel, amelyről azt vallják, hogy a birtokukban vannak.

Meg fognak tagadni Engem, mondván, hogy Szent Szavam ellent mond Isten Igéjének, amint azt már megtették, amikor a Földön jártam.

Nekik nem sikerül megérteniük, hogy miért hoz létre ilyen erős reakciót az Én Szavam. Őket a sátán már megkísértette, és nem tudnak róla. Elővigyázatlanok lettek és megengedték neki, hogy az Irántam való szeretetüket elhomályosítsa.

Szavamat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. Nem tudják ezt megtenni, mert így is, úgy is egy reakciót fog kiváltani, legyen az a Szeretet reakciója, vagy a gyűlöleté.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/meg-fognak-tagadni-engem-mondvan-hogy-szent-szavam-ellentmond-isten-igejenek

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata,

úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.”

 

 

15 Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.

16 Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.

17 Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.

18 Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.

19 Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: “Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.

20 Sőt, “ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.”

21 Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans%2012:4-5,%2015-21;%20%20%20%20Matthew%2012:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/11

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-11

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat