Az ateizmus a legnagyobb vallás a világon, és azok, akik ennek a csalásnak szentelték az életüket, örökre elvesznek.

Igazság Könyve:

„Az ember nem az állatokból fejlődött ki, de azok, akik nem hisznek Istenben, ezt szeretnék elhitetni veletek

  1. június 21., csütörtök, 5:30

 

Drága, szeretett leányom, az idők kezdete óta, és mióta Örök Atyám megteremtette a világot, sok zűrzavar volt az emberi faj eredetére vonatkozólag.

Amikor Atyám megteremtette a világot, hogy Neki egy családja legyen, sok előkészület történt.

Ő alkotta a Földet, a tengereket, a növényeket, a fákat, a hegyeket, a folyókat, az állatokat, aztán az utolsó előtti napon, amikor már a Paradicsomban minden a helyén volt, megteremtette az embert.

Az ember – bár a bűn foltot ejtett rajta – egy szent teremtmény. Az állatok azért vannak, hogy szolgálják az emberiséget.

Az ember nem az állatból fejlődött ki, de azok, akik nem hisznek Istenben, ezt szeretnék elhitetni veletek.

Az evolúció elméletei, amelyek azt állítják, hogy az ember az állatoktól származik, hazugságok. Ezeket (az elméleteket) soha nem lehet bebizonyítani.

A Sátán, bukott angyalai és minden ördög, akik Isten ellenségei, erről a szörnyű hazugságról győzték meg az embert.

Az ember Istennek gyermeke, de a Sátán annak érdekében, hogy lealacsonyítsa Isten gyermekét, zavart akar kelteni az emberiség szívében.

Miért támogatják az ő hazugságait a hamis tanítások által? Így ő bizonyítani tudja, hogy az ember az emberszabású majmoktól származik, és aztán arról győzi meg őket, hogy ők nem Örök Atyám Keze által lettek megteremtve.

Ez egyike a legnagyobb hazugságoknak, amelyet az ördög elkövetett, kihasználván azon emberek lelkét, akik azt állítják, hogy ők intelligensebbek, mint a többi testvéreik.

A tudósok kijelentik, hogy az ember az állatból fejlődött ki, de ők be vannak csapva.

Téves a tudomány, ha azzal próbálkozik, hogy állást foglaljon a világegyetem megteremtésének igazságáról.

Egy ember sem érti az Isteni Teremtés csodáját. Ha az ember azt hiszi, hogy minden választ ismer az emberiség eredetével kapcsolatban, amely az emberi gondolkodáson alapszik, akkor ő nemcsak más szegény lelkeket csap be, hanem önmagát is.

Ha az Isten szeretete nincs jelen az ilyen lelkekben, akik egy felsőbbrendű intelligenciában hisznek, akkor az ateizmus úgy terjed, mint a gyomnövény.

Ez a gyomnövény, amely mindenfelé növekszik, megfertőzi és tönkreteszi a termést a láthatáron, és betegséget okoz.

Az egyetlen gyógymód: hogy segítséget, és az Igazság feltárását kérjék Istentől, alázatos ima által.

Oly sok valótlanságot terjesztenek az ateisták, akik megpróbálják bebizonyítani, hogy Isten nem létezik, elpusztítván milliók lelkét. Ezen hazugságok áldozatainak szükségük van az imáitokra.

Az ateizmus a legnagyobb vallás a világon, és azok, akik ennek a csalásnak szentelték az életüket, örökre elvesznek.

Ők a Pokol tűzével fognak szembesülni. Hacsak nem fordulnak Hozzám a Nagyfigyelmeztetés alatt, vagy utána, szörnyű büntetést fognak elszenvedni.

Imádkozzatok értük.

 

Jézusotok „

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-nem-az-allatokbol-fejlodott-ki-de-azok-akik-nem-hisznek-istenben-ezt-szeretnek-elhitetni

 

 

 

„Szűz Mária: Én a Fiammal együtt olyan kegyelmeket adhatok nektek, és a védelem gyűrűjét, amelyen egyetlen bukott angyal sem képes áthatolni

  1. június 20., szerda, 7:46

 

Gyermekem, milyen nagyon szenved Fiam ebben az időben, és milyen nagyon összefonódik Szenvedésem az Ő szenvedésével.

Azok, akik másoknak szenvedést okoznak, keresztre feszítik Fiamat.

Amikor ők szörnyű dolgokat követnek el, amelyek nehézségeket, fájdalmat és halált okoznak Isten gyermekeinek, akkor ők újra előidézik Fiam kínszenvedését.

Azok, akik a csaló ösvényét követik, minden másodpercben kísértve vannak a bukott angyalok által, akiket a Sátán vezet.

Ezt közülük sokan nem tudják, ezért imádkoznotok kell értük.

Sokan közülük nincsenek tudatában annak, hogy felhasználja a sátán őket, hogy az emberi faj megsemmisítését véghezvigye.

Hamarosan a sátán félre fogja dobni őket, amikor már nem szolgálják további céljait.

Fiam várni fog, hogy Szent Karjaiban üdvözölhesse az ilyen bűnösöket, mert Ő ennyire Irgalmas.

A sátán által elkövetett gonosz tervek, amelyek mindenki számára láthatatlanok, Örök Atyámnak bánatot okoznak. Azáltal, hogy ezek a megátalkodott bűnösök fájdalmat okoznak testvéreiknek, Istennek okoznak fájdalmat.

Soha ne gondoljátok, hogy ők elhatározásuk szerint mindent el fognak érni, amit meg szeretnének tenni.

Én, az Isten Anyja, mint Társmegváltó és a Kegyelmek Közvetítője, megkaptam azokat a kegyelmeket, hogy a kígyót elpusztítsam.

Azáltal, hogy a segítségemet kéritek, védelmet ajánlhatok nektek a félelem ellen, gyermekek.

Én, a Fiammal együtt, olyan kegyelmeket adhatok nektek, és a védelem gyűrűjét, amelyen egyetlen bukott angyal sem képes áthatolni.

Azoknak nem árthat a sátán, és nem támadhatja meg őket, akik mindennap Szent Rózsafüzéremet imádkozzák.

Azáltal, hogy három vagy négy Rózsafüzért imádkoztok, ezt a védelmet másokra is kiterjeszthetitek. Ha csak száz ember is megtenné ezt, megmenthetnék nemzetüket a fertőzéstől, amelyet a sátán terjeszt.

Nektek össze kell gyűlnötök, és imádkoznotok kell gyermekek, hogy megvédjétek magatokat.

Nektek nagylelkűeknek kell lennetek, és imádkoznotok kell az ellenségeitekért, mert sokan közülük nem fogják fel, hogy mit tesznek.

Azáltal, hogy teljesen megbíztok Fiamban, és elfogadjátok Tanításait és a Prófétái által hozott ajándékait, megszabadulhattok minden félelemtől.

A Sátán kihasználja a félelmet, és táplálja azt. Nézzetek szembe az Igazsággal, és használjátok az imát a gonosz tervek enyhítésére, amelyek már folyamatban vannak azon gonosz csoportok által, akik el akarják pusztítani az emberiséget.

Érezzétek Fiam szeretetét azáltal, hogy megnyitjátok a szíveteket. Adjátok át Nekem, az Üdvösség Anyjának gondjaitokat, és Én Szent Fiamnak adom majd át azokat.

Aztán legszentebb Palástommal foglak betakarni benneteket, és ti olyan erőt fogtok érezni, ami csak az égből jöhet.

Csak akkor fogjátok érezni azt a békét, bátorságot és határozottságot, hogy Isten hadseregének részévé váljatok. Ez a hadsereg, amely most formálódik, nemzetek sokaságából áll.

Ők a végsőkig fognak menetelni, és nem lehet őket legyőzni.

Köszönöm, gyermekem, hogy válaszoltál hívásomra.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja „

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-en-fiammal-egyutt-olyan-kegyelmeket-adhatok-nektek-es-vedelem-gyurujet-amelyen-egyetlen

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

28 Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve,

29 hanem az részesül dicséretben – mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve.

Izráel előnye és ítélete

3 Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna?

Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.

Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét?

Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: “Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled.”

Ha pedig éppen a mi hamisságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját?

Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot?

Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös?

Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!

Isten előtt nincsen igaz ember

Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak,

10 amint meg van írva: “Nincsen igaz ember egy sem,

11 nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent.

12 Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.

13 Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon;

14 szájuk átokkal és keserűséggel van tele.

15 Lábuk gyors a vérontásra,

16 romlás és nyomorúság jár a nyomukban,

17 és a békesség útját nem ismerik:

18 Isten félelmével nem törődnek.””

 

31 “Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra?

32 Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

33 De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.

34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.””

 

 

Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki,

10 vagy ha halat kér, kígyót ad neki?

11 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+2%3A28-3%3A18%3B+++++Matthew+6%3A31-34%2C+7%3A9-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/20

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-20

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat