Hívom mindazokat, akik nem ismernek Engem

Igazság Könyve:

„Hívom mindazokat, akik nem ismernek Engem

  1. április 30. 5:45

 

Drága, szeretett lányom, magyarázatot kell adnom azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, de akik nem járnak templomba, vagy nem imádkoznak.

Sokan nem tudják, hogyan kell imádkozni. Egy kicsit hasonlít ahhoz a módhoz, amelyet te is nehéznek találsz.

Az imádság azt jelenti: kérni.

Az imádság azt jelenti: kommunikálni (beszélgetni).

Az imádság azt jelenti: szeretetet mutatni, és hálát adni.

Manapság sok jó szándékú és nemes szívű ember nem tudja, hogyan kell imádkozni.

Néhányan kellemetlennek és kényelmetlennek találják azt. Mások úgy érzik, hogy imáik semmit sem érnek.

Ó, mennyire szeretem ezeket a különleges lelkeket! Oly távol vannak, és mégis oly nagyon vágyom arra, hogy megmutassam nekik mély Szeretetemet.

Hívom mindazokat, akik nem ismernek Engem. Nem kell félnetek Tőlem.

Mindössze annyit kell tennetek, hogy kéritek: vegyelek védelmembe benneteket, és nyújtsak vigaszt nektek.

Engedjétek meg Nekem, hogy bebizonyítsam Szeretetemet. A saját egyszerű szavaitokkal szóljatok Hozzám. Semmi sem fog megdöbbenteni Engem.

Bízzátok Rám aggodalmaitokat, mivel Én megnyugtatom a szíveteket. Hadd segítsek nektek, hogy igaz békét érezzetek.

Kérjetek Engem, hogy oszlassam el aggodalmaitokat. Én meg fogom mutatni nektek az igazságot, hogy gondjaitok ne tűnjenek rossznak számotokra.

Hogy honnan fogjátok tudni, hogy meghallottalak benneteket? Hogyan lesztek biztosak abban, hogy válaszolni fogok nektek?

Csak üljetek le nyugodtan, és kérjetek Engem ezzel az imával, hogy megnyissa Számomra a szíveteket, és kérjétek Segítségemet.

A Keresztes Imahadjárat 50. imája: Jézus segíts nekem, hogy megismerjelek

„Ó, drága Jézus, segíts nekem, hogy megismerjelek. Bocsáss meg nekem, hogy eddig nem beszéltem Veled. Segíts nekem, hogy békére találjak ebben az életben, és mutasd meg nekem az Örök Élet Igazságát. Nyugtasd meg a szívemet, enyhítsd aggodalmamat, adj nekem békét, nyisd meg most a szívemet, hogy Szereteted betöltse a lelkemet. Ámen.”

Jelenleg, sokan közületek nem akarnak Hozzám jönni. De részben ez érthető is.

Majd jönni fogtok a megpróbáltatás, a zűrzavar és a félelem idején.

Én mindennap mellettetek vagyok, bár ti ezt még el sem tudjátok képzelni.

De hamarosan látni fogtok Engem, és meg fogjátok ismerni Ígéretem igazságait, mely megadja nektek az örök életet testben, szellemben és lélekben.

Várom, hogy hívjatok Engem. Aztán, ha elérkezett a megfelelő idő, elviszlek benneteket a Béke Új Korszakának és az Új földi Paradicsomnak a kapujához.

 

Barátotok,

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/hivom-mindazokat-akik-nem-ismernek-engem

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

„Az apostolok kiküldése

16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.

17 Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.

18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.””

 

„Az apostolok csodákat tesznek

12 Az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan a Salamon csarnokában tartózkodtak egy akarattal,

13 de mások közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni. A nép azonban magasztalta őket.

14 Az Úrban hívők száma egyre növekedett, férfiak és nők tömegével.

15 A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Péter, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre.

16 Összejött a Jeruzsálem körüli városok népe is, hoztak betegeket és tisztátalan lelkektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.

Az apostolok fogsága és szabadulása

17 Ekkor megjelent a főpap és egész kísérete, a szadduceusok pártja, és irigység fogta el őket.

18 Elfogták az apostolokat, és hatósági őrizetbe vették őket.

19 De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, és kivezetve őket ezt mondta nekik:

20 “Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét.””

 

„Jézus megjelenik tanítványainak

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: “Békesség néktek!”

27 Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

28 Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!”

29 Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Az evangélium célja

30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20%3B+++++Acts+5%3A12-20%3B+++++John+20%3A19-31&version=NRSVCE;UKR;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/04/30

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-30

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat