Az Igazság Könyve most kerül kinyilvánításra számodra, a végidők hetedik hírnöke számára

Igazság Könyve:

„Az Igazság Könyve most kerül kinyilvánításra számodra, a végidők hetedik hírnöke számára

  1. március 5., hétfő, 3:30

 

Drága, szeretett leányom, ma azért jövök, hogy megvigasztaljalak a gyötrelem ezen időszakában, amikor minden oldalról támadnak téged.

Tudnod kell, hogy János evangélista lepecsételetlen könyvet kapott – az Igazság Könyvét – a világ számára, hogy azt most, ezekben az időkben hallják meg.

Ez a könyv, amit ő megkapott, nem volt lepecsételve, a pecsétek nyitva voltak. Azután lezárták a pecséteket, és nem lehetett felfedni a végidőkig.

Ez az idő most jött el számodra, hogy felnyisd az Igazság Könyvét, és kinyilvánítsd Isten minden gyermekének a tartalmát, hogy felkészíthessék a lelküket az örök életre.

Az Igazság Könyve most kerül kinyilvánításra számodra, a végidők hetedik prófétájának.

Hangod csengése által az igazság végre ki lesz nyilvánítva, és a Jelenések Könyvében lévő titkok bemutatásra kerülnek egy hitetlen világ számára.

De nem sokáig. A hitehagyás ellenére – amely nemcsak a hívőket érinti, hanem a felszentelt szolgákat is az Egyházon belül – a nagy gyónás ideje közel van.

Amint ez megtörténik, nagy megtérésekre kerül sor világszerte.

Akkor majd éhezni fognak a lepecsételetlen könyvben lévő Igazságra, amely ennek a világnak lett megígérve, a végidőkre.

Te az a hírnök vagy, aki nemcsak azt a feladatot kapta, hogy a világot felkészítse a lelkek megmentésére, hanem hogy bejelentse az Én uralkodásomat is.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/az-igazsag-konyve-most-kerul-kinyilvanitasra-szamodra-vegidok-hetedik-hirnoke-szamara

 

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

„Azért is jöttem, hogy mindenkinek megmondjam, mi van az Igazság könyvében 2 ​

…​

Nincs sok idõ hátra! Tartózkodj a rossz cselekedetektõl, és fordulj vissza hozzám! Miért akarsz oly nagyon meghalni, te

kufár? Nem telik örömöm abban, hogy megalázzalak téged, aki az én házamból jössz. Bánd meg bûneidet, és élni fogsz! Az Atya

áldásra nyújtja kezét azok felé, akik keresik õt, te kufár. Böjtölj, könyörögj az Atya kegyéért, és Õ meg fog hallgatni

téged.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum783.html

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/04

 

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-04

 

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra: