Én már nem tudom Atyám Kezét visszatartani, oly nagy az Ő Haragja

„… Ha az én népem nem akarja megadni magát, kénytelen leszek Fiam kezét reá bocsátani. Oly nehéz, oly súlyos e kéz, hogy már nem tudom többé visszatartani…”

http://jelenesek.freeweb.hu/la-salette.html


Igazság Könyve:

„Szűz Mária: A büntetés be fog következni

2011. december 1., csütörtök, 23:00

(Ez az üzenet egy jelenés után adatott, amely 30 percig tartott, miközben a Boldogságos Szűz Mária folyamatosan sírt, ez a látnoknőt nagyon lesújtotta, szinte megszakadt a szíve, amikor ennek tanúja volt.)

Gyermekem, bánatomat az a gonoszság okozza, amely oly nyilvánvaló a világban, hogy a szívem megszakad, amikor azokat az elveszett lelkeket látom, akik a sötétség szakadékában egyre mélyebbre süllyednek, melyből többé már nincs visszaút.

A sátán kigúnyolja most gyermekeimet, miközben gyorsan ellopja azok lelkét, akiknek nincs szeretet a szívében Isten iránt. Mindez ijesztő, gyermekem, mert ezeknek a lelkeknek fogalmuk sincs arról, hogy a haláluk után mivel fognak majd szembesülni.

Szomorúságom könnyei a bánat végtelen folyójába folynak, amint azt a merő gyötrelmet és szenvedést látom, amelyet Fiam éppen most elvisel.

Mennyei Atyám Keze készen áll arra, hogy a világ bizonyos részein büntetésként sújtson le. Mindazokat a nemzeteket, melyek szörnyű rémtettet terveznek, hogy nemzeteket pusztítsanak el, szigorúan meg fogja büntetni. Én már nem tudom Atyám Kezét visszatartani, oly nagy az Ő Haragja.

Imádkozzatok azokért, akik ezzel a szigorú büntetéssel szembesülni fognak. Imádkozzatok a lelkükért.

Tetteiket meg kell állítani, különben el fogják törölni szegény gyermekeim millióinak az életét.

Gonosz tetteiket nem szabad megengedni, mivel az a céljuk, hogy a többi nemzetekben szörnyű pusztítást okozzanak, akiket ellenségnek tekintenek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mielőtt a büntetés bekövetkezne, hogy enyhítse az ártatlanok szenvedéseit.

Szeretett Édesanyátok,

A Szomorúság Királynője”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-buntetes-be-fog-kovetkezni

 

 

 

 

“Készüljetek az Úr visszajövetelére!

5.1 Úgy gondolom, a kijelölt időszakokról és időpontokról nem kell külön írnom nektek, testvéreim. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+5%3A1-8%3B+++++Luke+20%3A9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Én dátumokat nem nyilvánítok ki

2011. november 27., vasárnap, 3:00

Drága, szeretett leányom, maradjatok nyugodtak és higgadtak, és hagyatkozzatok Rám teljes bizalommal.

A Nagyfigyelmeztetés ideje szinte elérkezett, és nektek türelmesnek kell lennetek. Imádkozzatok, leányom, hogy Ajándékom által az egész emberiséget meg tudjam menteni.

Kérlek, ne találgassatok dátumokat, hiszen már oly sokszor megmondtam, hogy Én nem fogok dátumokat kinyilvánítani.

Ezeket nektek nem kell tudnotok. Legyetek türelmesek. A Nagyfigyelmeztetés ideje Szent Akaratomnak megfelelően fog bekövetkezni.

Hagyatkozzatok Rám teljes bizalommal, és bízzatok mindent Szent Kezeimre.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-datumokat-nem-nyilvanitok-ki

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

“Készüljetek az Úr visszajövetelére!

5.1 Úgy gondolom, a kijelölt időszakokról és időpontokról nem kell külön írnom nektek, testvéreim. 2 Hiszen jól tudjátok, hogy az Úr Napja olyan váratlanul fog megérkezni, mint az éjjeli tolvaj. 3 Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes a béke és biztonság!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás, ahogy a szülési fájdalmak rátörnek a terhes asszonyra. Ezek elől semmiképpen nem tudnak elmenekülni!

4 Ti azonban, testvéreim, nem a sötétségben éltek. Ezért számotokra az Úr Napja nem váratlanul fog megérkezni, mint a tolvaj. 5 Hiszen ti mindannyian a világosságban éltek és a nappalhoz tartoztok. Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. 6 Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk, és legyünk elővigyázatosak, 7 mert, aki aludni akar, éjszaka alszik, és a részegesek is éjszaka részegednek le. 8 Mi azonban, akik a nappalhoz tartozunk, legyünk józanok és elővigyázatosak!

Vegyük fel hát magunkra a hit és az isteni szeretet mellpáncélját! Fejünkre tegyük fel a sisakot, vagyis bizakodva várjuk a teljes megváltásunkat, „

 

 

„Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

9 Azután egy példázatot mondott: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Azután az egész szőlőskertet bérbe adta gazdálkodóknak, majd hosszú időre elutazott egy másik országba. 10 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte egyik szolgáját a bérlőkhöz, hogy hozza el a termésből a neki járó részt. A bérlők azonban megverték a szolgát, és üres kézzel küldték el. 11 A tulajdonos ekkor egy másik szolgáját küldte oda, de a bérlők azt is megverték, gyalázatosan bántak vele, és üres kézzel küldték el. 12 Elküldte hát a harmadik szolgáját is, de azt is bántalmazták, megsebesítették, és kidobták a szőlőskertből.

13 Végül a tulajdonos azt gondolta: »Mit tegyek? Elküldöm hozzájuk az egyetlen fiamat, akit nagyon szeretek. Őt talán meg fogják becsülni!« 14 Amikor a bérlők meglátták a fiút, így tanakodtak maguk között: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, hogy miénk legyen az öröksége!« 15 Ezzel a fiút kidobták a szőlőskertből, és megölték.

Mit gondoltok, mit fog velük tenni a gazda? 16 Eljön, elpusztítja a bérlőket, és a szőlőskertet másoknak adja!”

Akik hallották ezt a történetet, így kiáltottak fel: „Isten ments, hogy ez megtörténjen!” 17 Jézus ekkor a szemükbe nézett, és azt mondta: „Akkor mit jelent ez az Írás:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak«?[a]

18 Aki ráesik erre a kőre, az összetörik, akire pedig ez a kő zuhan rá, azt szétzúzza.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+5%3A1-8%3B+++++Luke+20%3A9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra: