Kevés figyelmet fordítanak János Könyvére, amelyben az egész világ megkapta az utolsó idők részleteit

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Az Én hírnökeim veletek vannak, hogy felkészíthessétek lelketeket

2011. november 3., csütörtök, 21:00

Drága, szeretett leányom, az előre jelzett próféciák a tanúságtételek által oly módon kezdenek el világszerte ismertté válni, hogy többé már senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni azokat.

Oly sok gyermekem nincs tisztában azzal a tartalommal, amelyet Atyám Könyve, a legszentebb Biblia tartalmaz. Kevés figyelmet fordítanak János Könyvére, amelyben az egész világ megkapta az utolsó idők részleteit. Ez az idő most jött el. Készüljetek fel mindannyian.

A Jelenések Könyvében található Igazság nem más, mint a való Igazság. Felismeritek a jeleket? A világban folytatódik a nyugtalanság, mely vad ütemben fog szétterjedni. Pénzrendszereteket egy globális csoport veszélyezteti, akik nemcsak a pénzeteket akarják elvenni, hanem még a lelketeket is el akarják lopni.

Az emberek gonoszsága nyilvánvaló, de nagy része titokban marad. Hírnökeim most veletek vannak, gyermekeim, hogy segítsenek lelketek felkészítésében. Mindenesetre olyannak ismerjétek fel őket, mint amilyenek valójában. A Szentlélek, Aki a lelküket uralja, a megtérés elterjedéséhez fog vezetni.

Mindazok, akik elítélik próbálkozásaimat, hogy kommunikáljak veletek, hamarosan meg fogják érteni az Igazságot. Azután gyermekeim egyesülni fognak ez ellen a gonosz hatalom ellen, melyet a sátán vezet. Ők nem fognak győzni. Minden akadály útjukba lesz állítva Atyám Keze által. Oly nagy az Ő Irgalmassága, hogy hatalma által meg fogja védeni gyermekeit, és el fogja pusztítani mindazokat, akik továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a Csaló ösvényét kövessék.

Lehet bármilyen különböző a nézetetek arról, hogy Én most valóban szólok hozzátok, vagy sem, ennek nem lesz jelentősége. A Belém és az Én szeretett Atyámba, a legmagasságosabb Istenbe vetett hitetek az, ami a végén számítani fog.

Az imádság a legsürgetőbb, gyermekek, bárhol is vagytok, bármilyen a vallásotok, bármi is a nézetetek. Egyesüljetek, és imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy megvilágosodjatok ebben az időben. A sátán azon próbálkozik, hogy hátat fordítsatok Nekem, szeretett Megváltótoknak. Ne hallgassatok azokra a kétségekre és félelemre, melyeket a szívetekbe ültet. Ő hazugságokat fog felhasználni azért, hogy megakadályozzon Engem abban, hogy Isteni Világosságommal eláraszthassam a lelketeket. Oly nagyon szeretlek benneteket, gyermekeim, hogy továbbra is hívni foglak benneteket, mindegy, hogy visszautasítotok Engem, vagy hátat fordítotok Nekem. Ezt a Szentlélek ereje által fogom megtenni. Ezért az Ajándékért a következőképpen kell imádkoznotok:

„Ó, Jézus, értékes Véreddel takarj be engem, áraszd rám a Szentlelket, hogy fel tudjam ismerni, hogy ezek a szavak Tőled származnak. Tégy lélekben alázatossá engem. Fogadd könyörgésemet Irgalommal, és nyisd meg szívemet az Igazság előtt.”

Még a legmegátalkodottabb bűnösöknek is válaszolni fogok, ha ezt az imát imádkozzák.

Adjatok Nekem esélyt arra, hogy Magamhoz hozzalak benneteket, hogy még a Nagyfigyelmeztetés előtt a lehető legtöbb gyermekemet egyesíthessem.

Ne feledjétek, hogy Szeretetem sohasem fog kialudni irántatok, független attól, hogy milyen süket fülekkel fordultok az egységre sürgető felhívásom felé.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-hirnokeim-veletek-vannak-hogy-felkeszithessetek-lelketeket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek.

25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen,

26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett.

27 Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék.

28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam.

29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket,

30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.”

 

 

 

„42 “De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhanyagolni!

43 Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a főhelyet a zsinagógában, és a köszöntéseket a tereken!

44 Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak felettük!

45 Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: “Mester, amikor ezt mondod, minket is megbántasz.”

46 De ő így válaszolt: “Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30%3B+++++Luke+11%3A42-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/03

———-

Római katolikus:

2021-11-03

31. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A törvény tökéletes teljesítése a szeretet.
Testvéreim!
Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel! Mert aki a másikat szereti, teljesíti a többi parancsot is. Hiszen a parancsok: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, a másét ne kívánd”, és ami egyéb parancs még van, ebben az egyben foglalhatók össze: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
A szeretet nem tesz rosszat felebarátjának. A törvény teljessége tehát a szeretet.
Ez az Isten igéje.
Róm 13,8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait. 5a. vers.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
Zsolt 111,1-2.4-5.9

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Csak az lehet Jézus tanítványa, aki vele együtt vállalja a keresztet is.
Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,25-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-03