Atyám Keze nemsokára, a Nagyfigyelmeztetés után le fog csapni ezekre a gonosz lelkekre

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Egy imacsoportokból álló hadsereget szeretnék létrehozni

2011. október 23., vasárnap; 7:15

Drága, szeretett leányom, mindenkinek tudnia kell, hogy Én egy imacsoportokból álló hadsereget szeretnék létrehozni világszerte. Imákkal foglak ellátni benneteket, hadseregem, amelyeket a lelkek megmentéséért kell imádkoznotok. Ezek az imacsoportok elterjednek majd, és soraikból jámbor követőim valós hadserege fog kiemelkedni, hogy mindenkihez elvigyék Isteni Ígéretem Igazságait.

Szeretett Atyám parancsára ezek a csoportok azt a hadsereget fogják alkotni, amely a gonosz sötétségével fog megküzdeni, melyet a sátán, annak hívei és követői fognak okozni.

Igen, leányom, bármilyen nehéz is ezt megérteni, de sok olyan ember létezik, akik nemcsak elismerik magát a sátánt, hanem hűségesen követik is őt. Sok lélek van sötétségben, akik a Sötétség Királyának hódolnak, és istenítik őt. Sok templomot építettek a sátán tiszteletére, melyek az Én gyermekeim, vagyis a világosság gyermekeinek szeme előtt rejtve vannak. Ők meghajolnak előtte, fekete miséket tartanak, és mindenféle istenkáromlással és bántalmakkal sértegetnek Engem, melyek sokkolnának benneteket és undort váltanának ki belőletek, ha látnátok. A sátán sok lelkes és elkötelezett híve nagyon tiszteletreméltó, vezető pozíciókat tölt be, mind üzleti, mind pedig a bankok és a politika terén, miközben számuk csak egyre nő. Ők egységbe tömörülnek, hogy kihívják maguk ellen Istent, Örök Atyámat, miközben teljes tudatában vannak annak, amit cselekednek.

Ahogy a sátán gyűlöli az emberiséget azért, mert Isten, az Atya, minden dolog Teremtője teremtette meg őket, úgy ezek a sátánkövetők is gyűlölik az emberiséget. Olyan mély az a gyűlölet, amit éreznek, hogy megpróbálnak egy elit hadsereget létrehozni, hogy milliók életét olthassák ki a földön. A hatalomra és a gazdagságra való törekvésük által az lesz a céljuk, hogy szabaddá tegyék az utat saját szükségleteik előtt, és arra vágynak, hogy ellenőrizzék az emberiséget.

Őket a megkeményedett bűnösök között lehet megtalálni, akikért, gyermekeim, a ti segítségeteket keresem. Szükségem van imáitokra, hogy megnyissam a szívüket, hogy észrevegyék azokat a hazugságokat, amelyekben a csaló által hisznek. Ők, ha nem könyörögnek Irgalmasságomért, Számomra elvesztek. Ezért csakis az ima lehet a megmentő kegyelem számukra.

Ez a hatalmas hadsereg, melyet a csaló vezet, megpróbál majd egy félelmetes pusztítást okozni. Már most a legravaszabb módon próbálnak megmérgezni benneteket, vizetek, gyógyszeretek és élelmiszeretek által. Kérlek benneteket, hogy legyetek éberek minden időben.

Atyám Keze nemsokára, a Nagyfigyelmeztetés után le fog csapni ezekre a gonosz lelkekre, ha továbbra is visszautasítják Irgalmasságomat. Közben, gyermekeim, fel kell állnotok, és nem szabad megengednetek, hogy terrorizálják nemzeteteket. Imádkozzatok a védelmemért, és éljetek egyszerű életet. Imádkozzatok, és járuljatok a Szentségekhez. Minden dologban kérjétek a segítségemet, és Én Szent Akaratomnak megfelelően válaszolni fogok kéréseitekre.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy imáitok enyhítsék a világ ellenőrzésére irányuló terveket, amelyeket ez a gonosz csoport tervez. Hatalmat szereznek a Közel-Keleten, és kísérleteket tesznek Európa ellenőrzésére, még mielőtt a világ más részeit is célba vennék. Azok az ellenségek, akiket a hírt adó médián (TV, rádió, újság) keresztül nektek bemutatnak, nem igazi ellenségek. Ők ellenségeket hoznak létre ahhoz, hogy igazolhassák azokat a megtorlásokat, melyeknek mindig ugyanaz lesz a céljuk: az ellenőrzés, a birtoklás, és a gazdagság felépítése.

Imádkozzatok értük, hogy megtérjenek, mert ha nem térnek meg, akkor gonosz tetteikkel sok szomorúságot és szorongást fognak okozni. Azonban, Örök Atyám ki fogja osztani büntetését, de még így is olyan kárt okozhatnak, mely gyermekeimnek mérhetetlen szenvedést fog hozni.

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/egy-imacsoportokbol-allo-hadsereget-szeretnek-letrehozni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik,

12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.

13 Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.

14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.

15 De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott,

16 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.

17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba.

18 Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig.

19 De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.”

 

 

„A feltámadás rendje Krisztus eljövetelekor

13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.

15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.

16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak,

17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.”

 

 

„54 Elment hazájába, és tanította őket a zsinagógában, és álmélkodva ezt mondták: “Honnan van ebben ez a bölcsesség és ez a csodatevő erő?

55 Hát nem az ács fia ez? Nem Máriának hívják-e az anyját, testvéreit meg Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak?

56 Nem közöttünk élnek-e nővérei is mind? Ugyan honnan van benne mindez?”

57 És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: “Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában.”

58 Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Gal+1%3A11-19%3B+++++1+Thessalonians+4%3A13-17%3B+++++Matthew+13%3A54-58%3B+++++John+5%3A24-30%3B+++++1+Corinthians+15%3A39-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/23

 

———-

Római katolikus:

2021-10-23

29. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A mennyei Atya, aki Jézust is feltámasztotta a halálból, bennünket is életre kelt a Szentlélek erejével.
Testvéreim!
Nincs semmi ítéletre méltó azokban, akik Jézus Krisztusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, amelyet a Jézus Krisztusban való élet ad, felszabadít minket a bűnnek és a halálnak törvényétől.
Amire ugyanis az ószövetségben adott törvény képtelen volt, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten végrehajtotta. A bűn miatt tulajdon Fiát küldte, a bűnös testhez hasonló alakban. Ő azért jött, hogy elítélje a testben lévő bűnt, hogy beteljesedjék a törvény rajtunk, akik már nem test, hanem a Lélek szerint élünk.
Aki a test szerint él, testiekre vágyik; aki viszont a Lélek szerint él, lelkiekre törekszik. A test kívánsága a halálra vezet, a lélek törekvése az életre és a békére. A test vágyódása ugyanis Isten ellen van, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Aki test szerint él, nem lehet kedves Isten előtt.
Ti azonban nem a test, hanem a lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem Krisztusé.
Ha Krisztus bennetek lakik, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, a ti halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-23

———-

Tóra:

„Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetsége: Ábrahám nemzette Izsákot.

20 Izsák negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arám Betúél leányát, az arám Lábán húgát Paddan-Arámból.

21 És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mivel meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége.

22 De a fiúk tusakodtak a méhében. Akkor ezt mondta Rebeka: Ha így van, minek is élek? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat.

23 Az Úr pedig ezt mondta neki: Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek!

24 Elérkezett a szülés napja, és ikrek voltak a méhében.

25 Kijött az első: vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc. Ezért Ézsaunak nevezték el.

26 Azután kijött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el. Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek születtek.

Ézsau eladja elsőszülöttségi jogát

27 Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben szelíd sátorlakó.

28 Ezért Izsák Ézsaut szerette, mert ízlett neki a vad, Rebeka viszont Jákóbot szerette.

29 Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan jött meg a mezőről.

30 Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak.

31 De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat!

32 Ézsau ezt mondta: Én úgyis folyton halálos veszélyben vagyok, mire való nekem az elsőszülöttségi jog?

33 Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak.

34 Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután fölkelt, és elment. Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot.

Izsák és Rebeka Gerárban

26 Egyszer éhínség volt az országban, azon az első éhínségen kívül, amely Ábrahám idejében volt. Ekkor elment Izsák Abímelekhez, a filiszteusok királyához Gerárba.

2 Mert megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Ne menj Egyiptomba, hanem abban az országban lakj, amelyet én mondok neked!

3 Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amellyel megesküdtem apádnak, Ábrahámnak.

4 És úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az égen a csillag. A te utódaidnak adom mindezeket az országokat, és a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei,

5 mert hallgatott Ábrahám a szavamra, és megtartotta a megtartandókat: parancsolataimat, rendelkezéseimet és utasításaimat.

6 Izsák Gerárban telepedett le.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Genesis+25%3A19-28%3A9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„A hálátlan Izráel

1 Fenyegető jövendölés. Az Úr igéje, amelyet Malakiás által jelentett ki Izráelnek.

2 Szeretlek benneteket – mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? Abból, hogy Ézsau testvére volt Jákóbnak – így szól az Úr -, mégis Jákóbot szerettem,

3 Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztává tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam.

4 Edóm ugyan ezt mondja: Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! – a Seregek Ura azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerombolom! Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az Úr.

5 Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is!

A hazug áldozatok ellen

6 A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek Ura nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet?

7 – Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. – Mivel tettük tisztátalanná? – kérdezitek. – Azzal, hogy az Úr asztalát lebecsülitek.

8 Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e? – mondja a Seregek Ura.

9 Esedezzetek csak Istenhez, hogy kegyelmezzen meg nekünk! Ha ilyen ajándék van a kezetekben, szívesen fogadja-e tőletek? – mondja a Seregek Ura.

10 Bárcsak volna valaki köztetek, aki bezárná a templom ajtaját, és ne égne hiába oltáromon a tűz! Nem telik kedvem bennetek – mondja a Seregek Ura -, nem kívánok tőletek áldozatot!

11 Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenütt jó illatú áldozatot mutatnak be nevemnek, és az tiszta áldozat! Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura.

12 Ti pedig meggyalázzátok, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr asztalát tisztátalanná szabad tenni hitvány terménnyel és eledellel.

13 Azt mondjátok: Micsoda fáradság! – és még lihegtek is közben – mondja a Seregek Ura. Pedig lopott állatot hoztok, vagy sántát és bénát. Ha ilyen áldozatot akartok hozni, nem kívánom tőletek! – mondja az Úr.

14 Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az Úrnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok – mondja a Seregek Ura -, és félik nevemet a népek!

Feddő beszéd a papok ellen

2 Most azért nektek szól ez a figyelmeztetés, ti papok!

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi%201:1%20-%202:7%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/toldot-20211106