Nem értitek, hogy ha ezt a fajtalan szexuális romlottságot művelitek, örökre elvesztek?

Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió)

https://www.youtube.com/watch?v=dNReFmpNl4I


Igazság Könyve:

Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat

2o11. június 4., szombat, 17 óra

Drága, szeretett leányom, a neked adott Üzeneteim közvetlen eredményeként az egész világon megnövekedett a megtérések száma. Örvendjetek, mert mondom nektek, az Én Szavaim, ha elolvassák őket, minden lelket lángra gyújtanak, még a lanyha bűnösökét is. Évezredekkel ezelőtt apostolaim által a világnak adtam Szavaimat, melyek mély hatást gyakoroltak az emberekre. Ennek a tanításnak nagy része már feledésbe merült, sokan megfeledkeztek róla, kivéve azokat, akik Isten, az Örök Atya, vagy az Én, Jézus Krisztus, az Ő Fiának követői.

A veled való kommunikálásom által, leányom, megpróbálom Tanításaimat leegyszerűsíteni. A legfontosabb ok, amiért most így szólok hozzátok, hogy figyelmeztessem, tanítsam, s gyermekeim lelkébe öntsem Legszentebb Szavamat, hogy megmenekülhessenek a sátán karmaiból.

Leányom, a Szentlélek adománya által megtöltöttem lelkedet a megkülönböztetés képességével. Ezt a képességet nem csak azért kaptad, hogy megértsd ezeket az Üzeneteket, hanem azért is, hogy a bűn gonoszsága nyilvánvaló legyen előtted. Most, amikor szemtanúja vagy a bűnnek, olyan mértéktelen undort okoz neked, hogy felzaklat téged. Most egy kis” ízelítőt” adtam neked abból, amit Én szenvedek el, amikor a bűn által megfertőzött gyermekeimet látom.

Sokan felkavarnak téged azok közül, akiket mindennapi életed során a médiában, a moziban, a televízióban látsz. A bűn, amikor jelen van a lélekben, olyan módon nyilvánul meg, hogy azt bizonyos jelek alapján világosan észre lehet venni. Leányom, te most a Tőlem kapott kegyelmek által azonnal fel tudod ismerni valakinek a bűnét. Az első jel, amit észre fogsz venni az arrogancia és a büszkeség, amikor valaki fontosabbnak tartja magát egy másik embernél. A többi jel, amit észre fogsz venni, mind a büszkeség és a kapzsiság bűnéből származik.

A mai világ legféktelenebb bűne a szexuális perverzitás. Mindig álcázva, humorral vegyítve mutogatják a világnak. Ez egy okos módszer arra, hogy megpróbáljon meggyőzni másokat arról, hogy ez egy természetes része az emberi természetnek. Látod, leányom, hogy a világon minden személy szívesen nevet, s szüksége van a humorérzékre, ami Isten Ajándéka. Amikor tehát a szexuálisan perverz viselkedésre bíztatnak, akkor ezt legtöbbször úgy teszik, hogy nevetésre fakasztanak benneteket. Ez nem csak abban az esetben aktuális, amikor ezáltal lealacsonyítják a nőket, hanem akkor is, amikor elhitetik a fiatal gyermekekkel, hogy ez a gonosz, lealacsonyító viselkedés elfogadható, és hozzátartozik a normális pop-kultúrához.

A sátán szívesen toborozza a fiatal lelkeket. Így, a modern lehetőségek felhasználásával célba veszi ezeket a drága kicsi bárányokat, hogy elvegye őket Tőlem. Az Én kicsi gyermekeim pedig tudatlanul utánozzák undorító magatartásukat, és ez a viselkedés később egy csoporthoz való tartozás kényszere alatt csak tovább gerjed.

A zeneiparban dolgozókhoz intézett figyelmeztetés

Most figyelmeztetem mindazokat, akik a zene-, a film-, és a művészetek iparában dolgoznak. Ha továbbra is fertőzitek gyermekeimet, szigorúan meg foglak benneteket büntetni. Ti, félrevezetett gyermekeim, a sátán fegyvertárának bábui vagytok. Elsősorban úgy tud felhasználni benneteket, hogy a gazdagsággal, a hírnévvel és a fényűzéssel csábít titeket. Aztán behatol szívetekbe. Azután a romlottság mélységeibe vonszol benneteket, ahol démonai által behatol a testetekbe. Így általatok kiélheti rettenetes hajlamait, véghezviheti fertőző szexuális cselekedeteit.

Egész idő alatt azt fogjátok hinni, hogy ez csak egy ártatlan szórakozás. Nem tudjátok, hogy ellopja a lelketeket? Nem érdekel benneteket? Nem értitek, hogy ha ezt a fajtalan szexuális romlottságot művelitek, örökre elvesztek? Miközben minél több buja izgatottságra vágytok, már az utolsó aktus sem elégít ki benneteket, és már nem tudjátok jóllaktatni magatokat. Azután ti fogjátok saját magatokat tönkretenni.

Mit gondoltok, miért vannak köztetek olyan sokan, akik egy hamis látszat mögött élve, ami a híresség kultúrájához tartozik, öngyilkosságot követnek el, kábítószerekkel túladagolják magukat, depressziósak, és akiknek szívét szétszakítja a kétségbeesés? Nem tudjátok, hogy a sátánnak sürgősen szüksége van a lelketekre? Minél hamarabb haltok meg a halálos bűnben, annál gyorsabban kaparintja meg a gonosz a lelketeket Teremtőtöktől, az Örök Atyától.

Azoknak a gyermekeimnek, akik a hazugság eme csapdájába estek, nagyon nehéz ezt megérteniük. De próbáljatok így gondolkodni: Még ha bűnben is éltek, Isten Világossága még mindig bennetek van. Nagyon sok bűnös és ateista nem tudja ezt megérteni. Tovább folytatják bűneik sorozatát, és egyre közelebb kerülnek a pokolhoz. Mégis, Isten Világossága megőrzi szellemi egészségüket. Isten Világossága nélkül sötétségben lenne ez a Föld. Ha egyszer megtapasztaltátok ezt a sötétséget, terrorizálni fog benneteket.

Nem csak viszolyogni fogtok a bűnös cselekedeteitektől, hanem el akartok majd futni, hogy elbújjatok valahova, mert még ha Isten Világossága valóban megjelenne is, nem lennétek képesek elviselni annak vakító fényét, vagy Erősségét.

Isten Világossága nélkül teljes sötétség van a lélekben. Mivel nektek, gyermekeim, még soha nem kellett ezt a fényt nélkülöznötök, nem tudnátok túlélni, ha ez kialudna.

Tápláljátok a lelketeket. Ez az egyetlen, amit magatokkal visztek a következő életbe.

A Nagyfigyelmeztetés egy ízelítőt ad majd nektek arra, hogy ez milyen érzés is lenne. Ha a “Nagyfigyelmeztetéskor” halálos bűnben lesztek, ne ijedjetek meg, mert ez valóban csak egy figyelmeztetés lesz. Olyan sokkolóak lesznek bűneitek, amikor durva és utálatos formájában látjátok majd őket, hogy fizikailag sokkhatást válthat ki bennetek. Ne várjatok addig. Már most tegyetek valamit a lelki életetekért. Figyeljetek a lelketek méltóságára. Tápláljátok a lelketeket, mert ez minden, amit magatokkal vihettek a következő életbe. A testeteknek nincsen semmi jelentősége. Mégis ha bűnös módon használjátok testeteket, amelyet Istentől, a Mindenható Atyától kaptatok ajándékba, úgy, hogy ezáltal másokat is bűnre vezettek, akkor a testetek lesz a lelketek halálának okozója.

Gyermekeim, gondoljatok az elkövetkezendő boldogságotokra, mert a Földön eltöltött idő csak egy töredéke annak az időnek, amit a létezésetek során meg fogtok tapasztalni. Ha nem foglalkoztok lelketekkel, úgy a pokolban egy elkülönített hely lesz biztosítva számotokra, ahol az örök kínszenvedésen és gyötrelmen kívül nem lesz más élet.

Milliók sodródnak naponta gyorsan a pokol kapuihoz haláluk pillanatában: hatalommal rendelkező emberek, vezetők, gazdagok, szegények, énekesek, színészek, terroristák, gyilkosok, másokat megerőszakolók, és azok, akik abortuszt követtek el. Ami mindnyájukban közös: egyikük sem hitte, hogy létezik a pokol.

Szerető Megváltótok és Tanítótok: Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-popkultura-altal-toborozza-fiatalokat

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„20 De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.

Pál és Barnabás visszatér a szíriai Antiókhiába

21 Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába.

22 Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.

23 Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek.

24 Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfíliába,

25 hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába.

26 Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan az Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára.

27 Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.”

 

 

„…

Azoknak a gyermekeimnek, akik a hazugság eme csapdájába estek, nagyon nehéz ezt megérteniük. De próbáljatok így gondolkodni: Még ha bűnben is éltek, Isten Világossága még mindig bennetek van. Nagyon sok bűnös és ateista nem tudja ezt megérteni. Tovább folytatják bűneik sorozatát, és egyre közelebb kerülnek a pokolhoz. Mégis, Isten Világossága megőrzi szellemi egészségüket. Isten Világossága nélkül sötétségben lenne ez a Föld. Ha egyszer megtapasztaltátok ezt a sötétséget, terrorizálni fog benneteket. …”

Gyermekeim, gondoljatok az elkövetkezendő boldogságotokra, mert a Földön eltöltött idő csak egy töredéke annak az időnek, amit a létezésetek során meg fogtok tapasztalni. Ha nem foglalkoztok lelketekkel, úgy a pokolban egy elkülönített hely lesz biztosítva számotokra, ahol az örök kínszenvedésen és gyötrelmen kívül nem lesz más élet.

Milliók sodródnak naponta gyorsan a pokol kapuihoz haláluk pillanatában: hatalommal rendelkező emberek, vezetők, gazdagok, szegények, énekesek, színészek, terroristák, gyilkosok, másokat megerőszakolók, és azok, akik abortuszt követtek el. Ami mindnyájukban közös: egyikük sem hitte, hogy létezik a pokol.

Szerető Megváltótok és Tanítótok: Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-popkultura-altal-toborozza-fiatalokat

39 Jézus pedig ezt mondta: “Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.

40 Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: “Talán mi is vakok vagyunk?”

41 Jézus ezt mondta nekik: “Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”

A jó pásztor

10.1 “Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;

2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.

3 Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.

4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.

5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”

6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.

7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: “Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.

8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.

9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%2014:20-27;%20%20%20%20John%209:39-10:9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/03

 

 

„Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat

2o11. június 4., szombat, 17 óra

Egész idő alatt azt fogjátok hinni, hogy ez csak egy ártatlan szórakozás. Nem tudjátok, hogy ellopja a lelketeket? Nem érdekel benneteket? Nem értitek, hogy ha ezt a fajtalan szexuális romlottságot művelitek, örökre elvesztek? Miközben minél több buja izgatottságra vágytok, már az utolsó aktus sem elégít ki benneteket, és már nem tudjátok jóllaktatni magatokat. Azután ti fogjátok saját magatokat tönkretenni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-popkultura-altal-toborozza-fiatalokat

———-

Római katolikus:

2021-06-02

9. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Tóbiás könyvéből
Isten meghallgatta Tóbiás és Sára könyörgését.
Feleségének szemrehányásai után Tóbit felsóhajtott és könnyek között imádkozni kezdett: „Igazságos vagy, Uram, minden tetted igazságos, minden utad irgalom és igazság, és te ítéled meg a világot. Ezért tehát, Uram, emlékezzél meg rólam, és tekints reám. Ne állj bosszút bűneim és hanyagságaim, sem pedig atyáim bűnei miatt, amelyeket elkövettek előtted. Mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, ezért adtál minket fosztogatásra, fogságra, halálra; szóbeszéd, gúny tárgya és intő példa lettünk a nemzeteknek, akik közé szétszórtál minket. És most számosak igaz ítéleteid, amelyeket rám bocsátasz bűneim és atyáim bűnei miatt, mert nem éltünk parancsaid szerint, és nem jártunk hűségesen előtted. Most tehát, Uram, tégy velem úgy, ahogy neked tetszik, parancsold meg, hogy visszatérjen lelkem, hadd költözzem el a föld színéről, hogy visszatérjek a földbe. Jobb nekem meghalnom, mint életben maradnom, mert hamis gyalázkodást hallottam, és igen nagy a szomorúság bennem. Parancsold meg, Uram, hogy megszabaduljak e szorongattatásból, és bocsáss el az örök hazába. Ne fordítsd el tőlem arcodat, Uram, mert jobb nekem meghalnom, mint ilyen szorongatást látnom életemben, és gyalázkodást hallanom.”
Történt pedig ugyanezen a napon, hogy Sárát, Ráguel leányát, a médiai Ekbatanában atyjának egyik szolgálóleánya becsmérlő szavakkal illette. Sárát ugyanis már hét férfihez is feleségül adták, de Azmódeus, a gonosz szellem megölte őket, mielőtt mint házastársak egybekeltek volna. A szolgálóleány ezt mondta Sárának: „Te ölted meg férjeidet! Íme, már hetet adtak hozzád, és egyikkel sem volt szerencséd. S ha ők meghaltak is, ez nem ok arra, hogy velünk keményen bánj. Menj utánuk te is, és soha ne lássunk tőled se fiút, se leányt.”
Ezen a napon Sára elkeseredve és könnyezve felment atyjának felső szobájába azzal a szándékkal, hogy felakasztja magát. De elgondolkodott, és így szólt: „Ne gyalázzák esetleg atyámat, és mondják: »Egyetlen kedves lányod volt, és keserűségében felakasztotta magát«; így idős atyámat szomorúsággal vinném az alvilágba. Jobb lesz, ha nem akasztom fel magam, hanem kérem az Urat, hogy haljak meg, és ne halljam már a gyalázkodást életemben.” Ezután az ablaknál kitárt karral fohászkodott, és ezt mondta: „Légy áldott, Uram, irgalmas Istenem, legyen áldott szent és tiszteletreméltó neved mindörökké!”
Mindkettőjük imádsága ugyanabban az időben meghallgatást nyert a fölséges Isten színe előtt, aki elküldte Rafael angyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőt: Tóbit szeméről távolítsa el a fehér foltokat, hogy láthassa Isten világát, Sárát pedig, Ráguel leányát, adja feleségül Tóbiásnak, Tóbit fiának.
Ez az Isten igéje.
Tób 3,1-11a.16-17a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkem hozzád emelem, * én Uram, Istenem. (1b. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent, * ne ujjongjon ellenség fölöttem.
Hiszen aki benned bízik, meg nem szégyenül, * de piruljon, aki megszegi hitét minden semmiségért.
Hívek: Lelkem hozzád emelem, * én Uram, Istenem.
E: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem!
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem!
H: Lelkem hozzád emelem, * én Uram, Istenem.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, * jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal.
H: Lelkem hozzád emelem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * és az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Lelkem hozzád emelem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,2-4a.4b-5ab.6-7bc.8-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * nem hal meg örökre, aki hisz énbennem.” Jn 11,25a és 16 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A halállal nem szűnik meg az ember élete, csak megváltozik.
Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt:
„Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene!« Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,18-27

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-02