Dél-Franciaországban árvíz

Dél-Franciaország: komoly károkat okozott az ítéletidő és az árvíz

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban

2011. május 22., vasárnap, 14:30

Szeretett leányom, most teljesedett be az a jövendölés, amit 2011. március 18-án adtam neked, és amely arról szólt, hogy a májusi hónap folyamán vulkánkitörés lesz Izlandon. Talán csodálkozol azon, hogy miért sokkolt téged, amikor ez megtörtént, amint az meg volt jövendölve. Tehát elmagyarázom. Habár a legtöbb kétséged abban volt, hogy valódiak-e az Általam kapott közlések, mégis attól féltél, hogy a próféciákat nem helyesen ismered fel. Most bizalommal kell felemelkedned, és meg kell Nekem engedned, hogy eloszlassam félelmeidet. Itt az ideje, hogy cselekedj és minden vonakodás nélkül kinyilatkoztasd azokat az eseményeket, amelyeket megjövendöltem neked. Miközben ezt teszed, egyre több ember fogja felfogni azt, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki figyelemre szólít fel, ami azért fontos, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.

Amikor ezek a próféciák valóra válnak, követőim szívében már kevesebb kétség lesz hitelességüket illetően. Mégis a megkeményedett lelkek, akik elutasítják azt, hogy higgyenek, és akik mindig egy logikus feleletet adnak, amikor az Igazság tanúivá válnak, mégsem lesznek erről meggyőződve.

Árvíz Franciaországban, és kánikula Törökországban

Hallgass most meg Engem. Ezen a nyáron Dél-Franciaországban árvíz lesz. Törökországban egy nagy hőhullám (kánikula) fog bekövetkezni. Más természeti események is lesznek, amelyek összezavarják az embereket, beleértve egy földrengést is Angliában (de ez nem most azonnal fog megtörténni.) Egyes események más Európai országokra fognak kiterjedni. Várható a Földközi-tenger szintjének a megemelkedése is, ami mindenkit sokkolni fog. Földrengések lesznek érezhetőek Norvégiában és Dél-Amerikában is. Leányom, még más eseményeket is ki fogok neked nyilatkoztatni, de csak egy okkal teszem: hogy ezáltal gyermekeim megtérjenek. Örömet fog Nekem hozni, ha elfogadják azt a tényt, hogy Én szólok általad hozzájuk. Nem akarom megijeszteni gyermekeimet, de ezek az események a világban továbbra is fokozódni fognak, amelyek az elkövetkezendő nagy büntetéseknek csupán csak egy része lesz. Ezek elengedhetetlenek a csaló elleni harcban.

Imádkozzatok most, gyermekeim, hogy meggyengüljenek, vagy elmaradjanak ezek az események, mert az imának különös ereje van, hiszen ez a megbocsátás eszköze. Most menj békével. Ne félj nyilvánosságra hozni ezeket a próféciákat, mert be fognak teljesedni.

Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/ujabb-jovendoles-nyar-folyaman-arviz-lesz-franciaorszagban

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.

21 Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: “Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?”

22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.

23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele.

24 Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék;

25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.

26 Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány.

27 Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében.

28 Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.

29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele.

30 Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.

Péter Liddában és Joppéban

31 Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.”

 

„Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban

2011. május 22., vasárnap, 14:30

Szeretett leányom, most teljesedett be az a jövendölés, amit 2011. március 18-án adtam neked, és amely arról szólt, hogy a májusi hónap folyamán vulkánkitörés lesz Izlandon. Talán csodálkozol azon, hogy miért sokkolt téged, amikor ez megtörtént, amint az meg volt jövendölve. Tehát elmagyarázom. Habár a legtöbb kétséged abban volt, hogy valódiak-e az Általam kapott közlések, mégis attól féltél, hogy a próféciákat nem helyesen ismered fel. Most bizalommal kell felemelkedned, és meg kell Nekem engedned, hogy eloszlassam félelmeidet. Itt az ideje, hogy cselekedj és minden vonakodás nélkül kinyilatkoztasd azokat az eseményeket, amelyeket megjövendöltem neked. Miközben ezt teszed, egyre több ember fogja felfogni azt, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki figyelemre szólít fel, ami azért fontos, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.

Amikor ezek a próféciák valóra válnak, követőim szívében már kevesebb kétség lesz hitelességüket illetően. Mégis a megkeményedett lelkek, akik elutasítják azt, hogy higgyenek, és akik mindig egy logikus feleletet adnak, amikor az Igazság tanúivá válnak, mégsem lesznek erről meggyőződve.

Árvíz Franciaországban, és kánikula Törökországban …”

https://masodikeljovetel.hu/ujabb-jovendoles-nyar-folyaman-arviz-lesz-franciaorszagban

 

 

„17 Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.”

A tanítványok és a világ

18 “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

19 Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

21 De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

22 Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre.

23 Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.

25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.”

26 “Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;

27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.”

16.1 “Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

2 A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31%3B+++++John+15%3A17-16%3A2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/22

 

———-

Római katolikus:

2021-05-22

húsvét 7. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol Rómában, fogolyként is hirdeti az Isten országát.
Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy saját szállásán maradhasson egy katona őrizete alatt.
Harmadnapra magához kérette a legtekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, így szólt hozzájuk:
„Férfiak, testvérek! Én semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezére. Ők kivizsgálták ügyemet, és szabadon akartak bocsátani, mert semmi okot sem találtak, amiért halálra ítéljenek. A zsidók tiltakozása miatt azonban kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet vádolni akarnám.
Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket, és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a bilincset ugyanis a választott nép reménysége miatt rakták rám.”
Két álló esztendeig maradt Pál apostol a bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki csak fölkereste. Hirdette nekik az Isten országát, és bátran, akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 28,16-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram. (Vö. 7b. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Szent templomában van az Isten, * az Úr trónja a mennyben áll.
Rátekint szeme a szegényre, * pillantása az emberek fiait vizsgálja.
Hívek: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, * utálja azt, aki az erőszakot kedveli.
Az Úr igaz: az igazságot kedveli, * az igazak meglátják az ő arcát.
H: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 10,4.5 és 7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7.13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János apostol vallja, hogy igaz az ő tanúsága Jézusról.
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,20-25

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-22

Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban

2011. május 22., vasárnap, 14:30

Szeretett leányom, most teljesedett be az a jövendölés, amit 2011. március 18-án adtam neked, és amely arról szólt, hogy a májusi hónap folyamán vulkánkitörés lesz Izlandon. Talán csodálkozol azon, hogy miért sokkolt téged, amikor ez megtörtént, amint az meg volt jövendölve. Tehát elmagyarázom. Habár a legtöbb kétséged abban volt, hogy valódiak-e az Általam kapott közlések, mégis attól féltél, hogy a próféciákat nem helyesen ismered fel. Most bizalommal kell felemelkedned, és meg kell Nekem engedned, hogy eloszlassam félelmeidet. Itt az ideje, hogy cselekedj és minden vonakodás nélkül kinyilatkoztasd azokat az eseményeket, amelyeket megjövendöltem neked. Miközben ezt teszed, egyre több ember fogja felfogni azt, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki figyelemre szólít fel, ami azért fontos, hogy segítsetek a lelkek megmentésében. …”

——

Tóra:

„2 Bálák, Cippór fia látta mindazt, amit Izráel véghezvitt az emóriakkal.

3 Móáb nagyon megrémült a néptől, mert sokan voltak, és megrettent Móáb Izráel fiaitól.

4 Ezért ezt mondta Móáb népe Midján véneinek: Ez a tömeg úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt. Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Móáb királya.

5 Követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához az Eufrátesz mellett levő Petórba, honfitársainak a földjére, hogy hívják meg és ezt mondják neki: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, és már ellepte a föld színét, és velem szemben telepedett le.

6 Ezért jöjj el, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam. Talán akkor meg tudom verni, és kiűzöm az országból. Jól tudom, hogy akit te megáldasz, áldott lesz, és akit te megátkozol, átkozott lesz.

7 Elmentek tehát Móáb és Midján vénei, és náluk volt a varázslás díja. Megérkezve Bálámhoz, elmondták neki Bálák üzenetét.

8 Ő ezt felelte nekik: Maradjatok itt éjszakára, és én beszámolok nektek arról, hogy mit mondott nekem az Úr. Móáb vezető emberei ott maradtak Bálámnál.

9 Isten pedig eljött Bálámhoz, és ezt mondta: Miféle férfiak vannak nálad?

10 Bálám ezt felelte Istennek: Bálák, Cippór fia, Móáb királya ezt üzente nekem:

11 Egy nép jött ki Egyiptomból, és ellepte a föld színét. Jöjj tehát és rontsd meg azt, talán akkor meg tudok vele küzdeni, és ki tudom űzni.

12 De Isten ezt mondta Bálámnak: Ne menj el velük, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.

13 Fölkelt tehát Bálám reggel, és ezt mondta Bálák vezető embereinek: Menjetek vissza országotokba, mert nem engedi meg az Úr, hogy veletek menjek.

14 Móáb vezető emberei fölkeltek, visszamentek Bálákhoz, és azt mondták: Nem jött el velünk Bálám.

15 Akkor még több és azoknál tekintélyesebb vezető embert küldött Bálák.

16 Ezek megérkeztek Bálámhoz, és ezt mondták neki: Így szól Bálák, Cippór fia: Ne vonakodj eljönni hozzám!

17 Igen gazdagon megjutalmazlak, és megteszek mindent, amit mondasz nekem. Csak jöjj el és rontsd meg ezt a népet.

18 De Bálám ezt felelte Bálák szolgáinak: Ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg Istenemnek, az Úrnak a parancsát, és nem tehetek ellene egyáltalán semmit.

19 De azért maradjatok csak itt ti is ezen az éjszakán, hogy megtudjam, akar-e még valamit beszélni az Úr?

20 Isten eljött Bálámhoz éjjel, és ezt mondta neki: Ha azért jöttek ezek a férfiak, hogy elhívjanak téged, kelj föl, menj el velük, de csak azt tedd, amit én parancsolok neked.

21 Fölkelt tehát Bálám reggel, megnyergelte a szamarát és elment Móáb vezető embereivel.

22 Isten azonban haragra gerjedt, amikor elment Bálám. Ezért odaállt az Úr angyala az útra, hogy feltartóztassa. Ő a szamarán ügetett, és vele volt két szolgája is.

23 De a szamár meglátta az Úr angyalát, ahogyan ott állt az úton kivont karddal a kezében, és letért a szamár az útról, és a mezőre ment. Bálám ütni kezdte a szamarat, hogy visszaterelje az útra.

24 Azután odaállt az Úr angyala a szőlők között egy mély útra, ahol innen is, onnan is fal volt.

25 Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, odalapult a kőfalhoz, és Bálám lábát is a falhoz lapította. Ekkor újból megverte.

26 Az Úr angyala továbbment, és ismét megállt egy szoros helyen, ahol nem lehetett kitérni sem jobbra, sem balra.

27 Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Ekkor haragra gerjedt Bálám, és ütni kezdte botjával a szamarat.

28 De az Úr beszédre nyitotta a szamár száját, és az így szólt Bálámhoz: Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg engem?

29 Bálám így felelt a szamárnak: Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek!

30 A szamár ezt mondta Bálámnak: A te szamarad vagyok. Rajtam jársz régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled? Bálám azt felelte: Nem.

31 Ekkor az Úr megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult.

32 Az Úr angyala ezt mondta neki: Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út.

33 A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagytam volna.

34 Bálám így felelt az Úr angyalának: Vétkeztem, nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek.

35 De az Úr angyala ezt felelte Bálámnak: Menj el ezekkel a férfiakkal, de csak azt mondd, amit én mondok neked. Bálám tehát elment Bálák vezető embereivel.

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+22%3A2-25%3A9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„6 Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik.

7 Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a többi nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai közt, mint az oroszlánkölyök a juhnyájak közt: amerre jár, tipor és tép menthetetlenül.

8 Kezed ellenfeleidre nehezedik, minden ellenségedet kiirtod.

9 Azon a napon – így szól az Úr – kiirtom lovaidat, és elpusztítom a harci kocsikat.

10 Kiirtom országod városait, és lerombolom minden erődödet.

11 Kiirtom varázsszereidet a kezedből, nem lesznek többé jelmagyarázóid.

12 Kiirtom bálványszobraidat és szent oszlopaidat az országból. Nem borulsz le többé kezed csinálmánya előtt.

13 Kiszaggatom szent fáidat, és elpusztítom városaidat.

14 Az engedetlen népeken pedig lángoló haraggal állok majd bosszút!

A helyes istentisztelet

6.1 Hallgassátok meg, amit az Úr mond! Szállj perbe a hegyekkel, hadd hallják meg hangodat a halmok!

2 Halljátok meg, hegyek, az Úr perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az Úrnak, törvénykezni akar Izráellel.

3 Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem!

4 Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek.

5 Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittímtől Gilgálig? Akkor megismered az Úr igaz tetteit!

6 Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal?

7 Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?

8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+5%3A6+-+6%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/balak-20210626