Valójában csak akkor fogjátok Szeretetemet érezni, ha törékeny lelketekbe magatokhoz vesztek Engem, az Isteni kenyér és bor formájában

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

A böjt és az önmegtartóztatás értelme

2011. május 16. 11:30

Szeretett leányom, végre felismered, hogy semmi sem vagy Nélkülem. Csakis a Kegyelmeim által kapsz életet Atyám Birodalmában. Jelenlétem nélkül életed terméketlen lenne, és nem lenne valódi értelme sem. Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem megértené azt az életet, amelyet elhozhatok nekik, különösen a Szent Eukarisztia által. Valójában csak akkor fogjátok Szeretetemet érezni, ha törékeny lelketekbe magatokhoz vesztek Engem, az Isteni kenyér és bor formájában. Ez a szeretet megerősít majd benneteket, nemcsak a lelketeket, hanem az értelmeteket is. Jelenlétem felemel majd benneteket, hogy igaz követőimmé váljatok.

Azok a követőim, akik nem rendszeresen vesznek magukhoz Engem a Szent Eukarisztia által, olyanok, mint egy félig telt edény. Ahhoz, hogy valós Jelenlétem eltöltsön benneteket, szükségetek van az Én Testemre és Véremre, amely mindnyájatokért kiontatott. Nélküle nem lesztek arra képesek, hogy megtaláljátok azt a valódi erőt, amellyel Dicsőségemet teljes mértékben hirdetni tudnátok.

Gyermekeim, meg kell értenetek, hogy a Létezésembe vetett hitetek csak egy része a lelki utazásaitoknak. Sok minden van még, amit meg kell értenetek. Ha a testi örömöktől megtartóztatjátok magatokat, akkor lesztek igazán feltöltődve. Azon tény alapján, hogy a sátán a testi kísértések által ellenőrzése alatt tartja az embert, meg kell neki tagadnotok, hogy ezekhez az örömökhöz hozzáférhessen, ami valószínűleg beteggé tesz benneteket. A böjtölés a legnagyobb lehetőségek egyike, hogy a lelketeket megszabadítsátok a sátántól és démonaitól. Erre az áldozatra nagyon kevés ember tudja magát elszánni, pedig ez olyan egyszerű, és nem árt egészségeteknek sem. Ha egy napot böjtöltök egy héten, akkor az különleges kegyelmet fog nektek hozni. Ha Irántam való tiszteletből, Isteni Megváltótok iránt kis áldozatokat hoztok, nemcsak lelketeket mentitek meg, hanem még Hozzám is közelebb fogtok kerülni. Más áldozatok, mint például az anyagi javakról való lemondás is közelebb hoz benneteket Szentséges Szívemhez.

Gyermekeim, az életeteknek, nem az anyagi javak körül kellene forognia, főleg, ha arra valójában nincs is szükségetek. Ha elfogadjátok az egyszerű dolgokat, amelyekre szükségetek van, és időtöket Rám szánjátok, igaz elégedettségben lesz részetek. De nem csak ez – hanem először életetekben fel fogjátok ismerni a valódi szabadság értelmét. Ne feledjétek, a sátán a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, a ruházat, a szexualitás, az ingatlanok, az autó, a szabadság, a luxusélet, a zene, az alkohol és híres személyek istenítése. Ha elfogadjátok, hogy mindezek csak egyszerű illúziók, akkor meg fogjátok érteni, hogy időtöket itt a Földön nem lenne szabad ilyen haszontalan dolgokkal eltöltenetek.

A ti időtök itt a Földön csupán csak egy része az Örökkévalóságig tartó utazásotoknak. Életetek a halál után más módon, de folytatódni fog. Függetlenül attól, hogy az emberek hisznek-e Istenben, az Örök Atyában, vagy nem, lelkük a haláluk után mégis tovább fog élni.

Most keressétek a világosságot, úgy, hogy az Örökkévalóságban igaz boldogságra találjon lelketek, és méltó helyet kapjon a Paradicsomban. Ahhoz, hogy elérjétek ezt a lelki szentséget, kérlek benneteket, hogy hozzatok áldozatot, a test áldozatát, addig, amíg még itt a Földön éltek. Ajánljátok fel életetek minden szenvedését az elveszett lelkekért, és majd a jutalmat learathatjátok, amelyek a következő életben rátok várnak.

A ti szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/bojt-es-az-onmegtartoztatas-ertelme

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva, aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen, és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek


————

Ortodox (Görög keleti):

Jézus többeknek megjelenik

9 (A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.

11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.

12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Jézus mennybemenetele

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)”

 

A böjt és az önmegtartóztatás értelme

2011. május 16. 11:30

Szeretett leányom, végre felismered, hogy semmi sem vagy Nélkülem. Csakis a Kegyelmeim által kapsz életet Atyám Birodalmában. Jelenlétem nélkül életed terméketlen lenne, és nem lenne valódi értelme sem. Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem megértené azt az életet, amelyet elhozhatok nekik, különösen a Szent Eukarisztia által. Valójában csak akkor fogjátok Szeretetemet érezni, ha törékeny lelketekbe magatokhoz vesztek Engem, az Isteni kenyér és bor formájában. Ez a szeretet megerősít majd benneteket, nemcsak a lelketeket, hanem az értelmeteket is. Jelenlétem felemel majd benneteket, hogy igaz követőimmé váljatok. …”

https://masodikeljovetel.hu/bojt-es-az-onmegtartoztatas-ertelme

 

„A görög nyelvűek hét gondozója

6 Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.

2 Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: “Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.

3 Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába;

4 mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”

5 Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát;

6 az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.

7 Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.”

 

 

 

 

„43 eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.

44 Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már.

45 Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek.

46 Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.

47 A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.

Jézus feltámadása

16.1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.

2 A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,

3 és erről beszéltek egymás között: “Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”

4 Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.

5 És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.

6 De az így szólt hozzájuk: “Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

7 De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

8 Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20%3B+++++Acts+6%3A1-7%3B+++++Mark+15%3A43-16%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/16

 

 

———-

Római katolikus:

2021-05-16

Urunk mennybemenetele

Kezdőének:
Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre? Ahogyan szemetek láttára Jézus a mennybe ment, úgy jön el egykor ismét, alleluja. (ApCsel 1,11)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen megbízást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, és fölvétetett a mennybe. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Amikor egy alkalommal együtt étkezett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről, mint mondta, tőlem hallottatok: „János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, most fogod helyreállítani Izrael országát?” Ő azt felelte: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint. De amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a Föld végső határáig.”
Miután ezeket elmondta, a szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták. Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük fehér ruhába öltözve, és megszólította őket: „Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. 5. tónus.
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval.
Mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten, * nagy király az egész földön.
Hívek: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Vagy: Alleluja.
E: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek, * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!
H: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Vagy: Alleluja.
E: Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek.
Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.
H: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek őt? Gyújtson világosságot lelketekben, hogy megértsétek: milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fenséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma mirajtunk, hívőkön. Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.
Ez az Isten igéje.

Vagy:

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van. Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma: Ef 4,1-7.11-13

Ef 1,17-23 vagy Ef 4,1-13

ALLELUJA
Jézus mondja: † Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! Én veletek vagyok a világ végéig. Mt 28, 19a. 20b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-16

A felemelkedett mesterek, gyermekeim, nem másak, mint bukott angyalok, és a sötétségből jönnek

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0&t=852s

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A böjt és az önmegtartóztatás értelme

2011. május 16. 11:30

Szeretett leányom, végre felismered, hogy semmi sem vagy Nélkülem. Csakis a Kegyelmeim által kapsz életet Atyám Birodalmában. Jelenlétem nélkül életed terméketlen lenne, és nem lenne valódi értelme sem. Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem megértené azt az életet, amelyet elhozhatok nekik, különösen a Szent Eukarisztia által. Valójában csak akkor fogjátok Szeretetemet érezni, ha törékeny lelketekbe magatokhoz vesztek Engem, az Isteni kenyér és bor formájában. Ez a szeretet megerősít majd benneteket, nemcsak a lelketeket, hanem az értelmeteket is. Jelenlétem felemel majd benneteket, hogy igaz követőimmé váljatok.

Azok a követőim, akik nem rendszeresen vesznek magukhoz Engem a Szent Eukarisztia által, olyanok, mint egy félig telt edény. Ahhoz, hogy valós Jelenlétem eltöltsön benneteket, szükségetek van az Én Testemre és Véremre, amely mindnyájatokért kiontatott. Nélküle nem lesztek arra képesek, hogy megtaláljátok azt a valódi erőt, amellyel Dicsőségemet teljes mértékben hirdetni tudnátok.

Gyermekeim, meg kell értenetek, hogy a Létezésembe vetett hitetek csak egy része a lelki utazásaitoknak. Sok minden van még, amit meg kell értenetek. Ha a testi örömöktől megtartóztatjátok magatokat, akkor lesztek igazán feltöltődve. Azon tény alapján, hogy a sátán a testi kísértések által ellenőrzése alatt tartja az embert, meg kell neki tagadnotok, hogy ezekhez az örömökhöz hozzáférhessen, ami valószínűleg beteggé tesz benneteket. A böjtölés a legnagyobb lehetőségek egyike, hogy a lelketeket megszabadítsátok a sátántól és démonaitól. Erre az áldozatra nagyon kevés ember tudja magát elszánni, pedig ez olyan egyszerű, és nem árt egészségeteknek sem. Ha egy napot böjtöltök egy héten, akkor az különleges kegyelmet fog nektek hozni. Ha Irántam való tiszteletből, Isteni Megváltótok iránt kis áldozatokat hoztok, nemcsak lelketeket mentitek meg, hanem még Hozzám is közelebb fogtok kerülni. Más áldozatok, mint például az anyagi javakról való lemondás is közelebb hoz benneteket Szentséges Szívemhez.

Gyermekeim, az életeteknek, nem az anyagi javak körül kellene forognia, főleg, ha arra valójában nincs is szükségetek. Ha elfogadjátok az egyszerű dolgokat, amelyekre szükségetek van, és időtöket Rám szánjátok, igaz elégedettségben lesz részetek. De nem csak ez – hanem először életetekben fel fogjátok ismerni a valódi szabadság értelmét. Ne feledjétek, a sátán a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, a ruházat, a szexualitás, az ingatlanok, az autó, a szabadság, a luxusélet, a zene, az alkohol és híres személyek istenítése. Ha elfogadjátok, hogy mindezek csak egyszerű illúziók, akkor meg fogjátok érteni, hogy időtöket itt a Földön nem lenne szabad ilyen haszontalan dolgokkal eltöltenetek.

A ti időtök itt a Földön csupán csak egy része az Örökkévalóságig tartó utazásotoknak. Életetek a halál után más módon, de folytatódni fog. Függetlenül attól, hogy az emberek hisznek-e Istenben, az Örök Atyában, vagy nem, lelkük a haláluk után mégis tovább fog élni.

Most keressétek a világosságot, úgy, hogy az Örökkévalóságban igaz boldogságra találjon lelketek, és méltó helyet kapjon a Paradicsomban. Ahhoz, hogy elérjétek ezt a lelki szentséget, kérlek benneteket, hogy hozzatok áldozatot, a test áldozatát, addig, amíg még itt a Földön éltek. Ajánljátok fel életetek minden szenvedését az elveszett lelkekért, és majd a jutalmat learathatjátok, amelyek a következő életben rátok várnak.

A ti szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/bojt-es-az-onmegtartoztatas-ertelme

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Ők engedelmeskedtek, korán reggel bementek a templomba, és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, összehívták a nagytanácsot, Izráel véneinek egész testületét, és elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő őket.

22 A szolgák elmentek, de nem találták őket a börtönben; ezért visszatérve jelentették:

23 “A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is az ajtó előtt álltak, de amikor kinyitottuk, bent senkit sem találtunk.”

24 Amint a templomőrség parancsnoka és a főpapok meghallották ezeket a szavakat, zavarba jöttek: vajon mi lehet ez?

25 De valaki odament és jelentette nekik: “Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet.”

26 Ekkor elment a parancsnok a szolgákkal, és elővezették őket, de minden erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.

27 Bevitték, és a nagytanács elé állították őket, a főpap pedig elkezdte kihallgatásukat:

28 “Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok annak nevében, és íme, betöltitek az egész Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”

29 Péter és az apostolok így válaszoltak: “Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.

30 A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek.

31 Az Isten őt fejedelemmé és üdvözítővé emelte fel jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.

32 Mi pedig tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek is, akit azoknak adott az Isten, akik engedelmeskednek neki.”

Gamáliél tanácsa

33 Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.”

 

 

Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13., péntek; 22:45 óra

Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani, különösen azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismertté: Erősítsétek meg a hiteteket azon felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet, amikor itt a Földön éltem, hanem azt követően is, a Szentlélek Ereje által.

A világ kezdete óta az Örök Atya próféták által kommunikált az emberiséggel. Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt, hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség az Igazságról az apostolok által, vagy más jámbor tanítványaim, prófétáim és János Evangélista által is kapott próféciákat és tanításokat. Annak idején minden rendben volt, amikor az emberiség megkapta Tanításaimat, Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most, amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk, Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek, mert erre nincs szükség. Ennek inkább három oka van.

Az első ok az, hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, melyet a Jelenések Könyve is tartalmaz. A második ok, hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét, amelyben jelenleg élnek, úgy hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis, hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek. Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom, hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák. …”

https://masodikeljovetel.hu/miert-kuld-isten-az-orok-atya-uj-profetakat-vilagba

Utasítsátok el a New Age spirituális munkáját

2011. május 15., vasárnap, 17:00

Figyelmeztetés a kimagasló mesterektől…

Ma sokan közületek, akik folyamatosan keresik a lelki vigaszt az angyalok követésében, ébereknek kell lenniük, főleg akkor, amikor említésre kerül a felemelkedett mesterek neve; biztosak lehetnek abban, hogy ezek az angyalok nem a Mennyországból származnak. A felemelkedett mesterek, gyermekeim, nem másak, mint bukott angyalok, és a sötétségből jönnek. De akkor azt fogják nektek mondani, hogy ők a világosságból jöttek. Ez mind pogány spiritualizmus, és ha ezeket beillesztitek az életetekbe, akkor a sötétség mélységébe fog rántani benneteket, éppen akkor, amikor a legkevésbé várnátok. A Sátán nagyon óvatosan fogja ezeket a sötét hazugságokat bemutatni, és ti mindvégig azt fogjátok hinni, hogy mindezek a dolgok helyesek. A legtöbbet úgy mutatják be, hogy azok elősegítik az önbecsülést, az önbizalmat, és segít életeteket kontroll alatt tartani – mindez pedig hazugság. Ezek a praktikák nemcsak az Igazságtól vezetnek el benneteket, hanem kimondhatatlan nyomort is hoznak nektek, amikor a démonok, mint ennek a praktikának az eredménye, a lelketekbe költöznek. …”

https://masodikeljovetel.hu/utasitsatok-el-new-age-spiritualis-munkajat

14 Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: “Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.”

15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.

Jézus a tengeren jár

16 Estefelé lementek tanítványai a tengerhez,

17 hajóra szálltak, és átmentek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus;

18 a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt.

19 Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek,

20 de Jézus megszólalt: “Én vagyok, ne féljetek!”

21 Ekkor fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.

A sokaság mennyei kenyeret kér

22 Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság megállapította, hogy ott nem volt más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el.

23 Ellenben Tibériásból jöttek hajók, annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr.

24 Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, elmentek Kapernaumba, és keresték Jézust.

25 Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: “Mester, mikor jöttél ide?”

26 Jézus ezt válaszolta nekik: “Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.

27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.”” *

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%205:21-33;%20%20%20%20%20John%206:14-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/15

*

https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-pecsetje

„A böjt és az önmegtartóztatás értelme

2011. május 16. 11:30

Ha egy napot böjtöltök egy héten, akkor az különleges kegyelmet fog nektek hozni. Ha Irántam való tiszteletből, Isteni Megváltótok iránt kis áldozatokat hoztok, nemcsak lelketeket mentitek meg, hanem még Hozzám is közelebb fogtok kerülni. Más áldozatok, mint például az anyagi javakról való lemondás is közelebb hoz benneteket Szentséges Szívemhez.

A ti szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/bojt-es-az-onmegtartoztatas-ertelme

———-

Római katolikus:

2021-05-15

húsvét 6. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A zsidó származású Apolló ékesszólóan hirdeti a Szentírás nyomán, hogy Jézus a Megváltó.
Pál apostol egy ideig a szíriai Antióchiában tartózkodott, majd sorra bejárta a galaták földjét és Frígiát, lelket öntve valamennyi tanítványba.
Eközben egy Apolló nevű alexandriai származású zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr tanításáról. Buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak a János által hirdetett bűnbánati keresztségről tudott.
Bátor bizalommal kezdett beszélni a zsinagógában.
Amikor ezt Priszcilla és Akvilász meghallották, magukhoz hívták, és még behatóbban elmagyarázták neki Isten igéjét. Mivel Ahájába akart menni, a testvérek buzdították, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen.
Odaérkezve nagy segítségére volt a híveknek. A nyilvánosság előtt eredményesen cáfolta a zsidókat: a Szentírásból bizonyította ugyanis, hogy Jézus a
Messiás.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 18,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene. (8a. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek.
Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: A népek fejedelmei egybegyűlnek * Ábrahám Istenének népével,
mert Istené a földön minden hatalom, * fölségesebb senki sincs nála.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.8-9.10

ALLELUJA
Az Atyától jöttem a világba: † de most itt hagyom a világot, * és visszatérek az Atyához. Jn 16,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Jézusban hívőket az Atya is szereti.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek:
Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek.
Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,23b-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-15

—–

Tóra:

21 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

22 Vedd számba Gérsón fiait is nagycsaládonként és nemzetségenként.

23 Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

24 Ez a gérsóni nemzetségek dolga, amit tenniük és vinniük kell:

25 Ők vigyék a hajlék sátorlapjait, a kijelentés sátrát, ennek a takaróját, a delfinbőr takarót, amely rajta van, a kijelentés sátrának a bejárati függönyét,

26 az udvar szőnyegfalait, a hajlékot és az oltárt körülvevő udvar kapubejáratának függönyét, ezeknek a köteleit és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Ők végezzék el mindazt, amit azokkal tenni kell.

27 Áronnak és fiainak a parancsa szerint történjék Gérsón fiainak minden tennivalója, mindaz, amit vinniük és tenniük kell. Bízzátok rájuk mindazt, amit vinniük kell.

28 Ez a gérsóni nemzetségek tennivalója a kijelentés sátra körül. Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsára végezzék kötelességüket.

29 Merári fiait is vedd számba nemzetségenként és nagycsaládonként.

30 Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

31 Ezt kell vinniük a kijelentés sátránál végzendő minden szolgálatukban: a hajlék deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait,

32 az udvart körülvevő oszlopokat, azok talpait, cövekeit és köteleit, és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Név szerint soroljátok föl a fölszerelést, amelyet vinniük kell.

33 Ez Merári fiai nemzetségeinek a tennivalója; a kijelentés sátránál végzendő egész szolgálatuk, Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsa szerint.

A léviták száma

34 Mózes, Áron és a közösség fejedelmei számba vették Kehát fiait nemzetségenként és nagycsaládonként,

35 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

36 Nemzetségeikből kétezer-hétszázötvenet soroztak be.

37 Ennyien voltak a keháti nemzetségekből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.

38 Akiket Gérsón fiai közül számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

39 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál,

40 a nemzetségeikből és nagycsaládjaikból számba vettek kétezer-hatszázharmincan voltak.

41 Ennyien voltak a Gérsón fiainak nemzetségeiből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az Úr parancsa szerint.

42 A Merári fiai nemzetségeiből számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

43 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál,

44 az ő nemzetségeikből számba vettek háromezer-kétszázan voltak.

45 Ennyien voltak a Merári fiainak nemzetségeiből számba vettek. Mózes és Áron vette őket számba az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.

46 Az összes számba vett léviták, akiket Mózes, Áron és Izráel fejedelmei számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

47 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, mindenki, akinek szolgálatba kellett lépnie, hogy végezze mindazt, amit tennie és vinnie kell a kijelentés sátránál,

48 a közülük számba vettek nyolcezer-ötszáznyolcvanan voltak.

49 Az Úr Mózesnek adott parancsa szerint vették számba őket, mindenkinek megvolt a maga tennivalója és vinnivalója. Úgy vették számba őket, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek.

A tisztátalanok elkülönítése

5.1 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból mindenkit, akinek kiütése vagy folyása van, vagy holttest miatt tisztátalan.

3 Akár férfi, akár asszony, küldjék ki. A táboron kívülre küldjék őket, hogy tisztátalanná ne tegyék táborukat, ahol én közöttük lakozom.

4 Izráel fiai így cselekedtek: kiküldték őket a táboron kívülre. Úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogyan az Úr meghagyta Mózesnek.

A kár jóvátétele

5 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

6 Mondd meg Izráel fiainak, hogy ha férfi vagy asszony bármilyen vétket követ el, egy másik ember ellen, az az Úrral szemben válik hűtlenné, és így adós lesz,

7 az ilyenek vallják meg vétküket, amelyet elkövettek, térítsék meg adósságukat teljes értékében, és tegyék hozzá még az ötödrészét, úgy térítsék meg annak, akinek tartoznak vele.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+4%3A21-7%3A89&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„2 Volt egy Dán nemzetségéből való ember, Corából, akinek a neve Mánóah volt. A felesége meddő volt, nem szült.

3 Megjelent egyszer az Úr angyala az asszonynak, és ezt mondta neki: Lásd, te meddő vagy, nem szültél. De teherbe fogsz esni, és fiút szülsz.

4 Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél.

5 Mert teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Ne érje annak a fejét borotva, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából.

6 Az asszony elment, és ezt mondta a férjének: Isten embere jött hozzám. Alakja olyan volt, mint Isten angyalának az alakja, igen félelmetes. Nem kérdeztem meg, hogy honnan való, ő pedig nem mondta meg nekem a nevét.

7 Ezt mondta nekem: Teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Mostantól fogva ne igyál bort vagy részegítő italt, és ne egyél semmiféle tisztátalant, mert Istennek szentelt lesz ez a gyermek születésétől fogva halála napjáig.

8 Akkor Mánóah könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldöttél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, hogy mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik.

9 Isten meghallgatta Mánóah szavát, és az Isten angyala megint eljött az asszonyhoz, amikor az a mezőn volt, a férje, Mánóah azonban nem volt vele.

10 Akkor az asszony gyorsan elfutott, hírt adott a férjének, és ezt mondta neki: Megjelent nekem az a férfi, aki a minap nálam járt.

11 Mánóah fölkelt, és követte feleségét. Amikor odaért ahhoz a férfihoz, ezt kérdezte tőle: Te vagy az a férfi, aki ezzel az asszonnyal beszélt? Ő így felelt: Én vagyok.

12 Mánóah ezt mondta: Ha majd beteljesedik ígéreted, milyen legyen a gyermek élete, és mit tegyünk vele?

13 Az Úr angyala ezt mondta Mánóahnak: Őrizkedjék az asszony mindattól, amit megmondtam.

14 Semmit se egyék, ami szőlőtőkéről való, bort és részegítő italt ne igyék, és semmiféle tisztátalant ne egyék. Tartsa meg mindazt, amit parancsoltam neki!

15 Akkor Mánóah ezt mondta az Úr angyalának: Szeretnénk téged itt tartani és egy kecskegidát készíteni neked.

16 De az Úr angyala ezt felelte Mánóahnak: Hiába tartanál itt, nem enném ételedből. Ha pedig égőáldozatot akarsz készíteni, az Úrnak áldozd azt! Mert nem tudta Mánóah, hogy az Úr angyala az.

17 Mánóah azt mondta az Úr angyalának: Mi a te neved? Mert ha beteljesedik ígéreted, tisztelni akarunk téged.

18 Az Úr angyala ezt felelte neki: Miért kérdezed a nevem? Titokzatos név az!

19 Azután fogta Mánóah a kecskegidát meg az ételáldozatot, és feláldozta a kősziklán az Úrnak. Ő pedig csodát tett Mánóah és felesége szeme láttára.

20 Az történt ugyanis, hogy a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az Úr angyala pedig felszállt az oltár lángjában. Ezt látva, Mánóah és felesége arccal a földre borult.

21 Az Úr angyala nem jelent meg többé Mánóahnak és feleségének. Ekkor tudta meg Mánóah, hogy az Úr angyala volt az.

22 Akkor Mánóah ezt mondta a feleségének: Meg fogunk halni, mert Istent láttuk!

23 De a felesége ezt mondta neki: Ha az Úrnak úgy tetszett volna, hogy megöljön bennünket, nem fogadott volna el a kezünkből égőáldozatot és ételáldozatot, nem láthattuk volna mindezt, és nem hallhattunk volna most ilyent.

24 Azután az asszony fiút szült, és elnevezte Sámsonnak. A gyermek felnövekedett, és megáldotta őt az Úr.

25 És az Úr lelke nyugtalanítani kezdte őt a Dán táborában, amely Corá és Estáól között volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges%2013:2%20-%2013:25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/nasso-20210522

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Visszatérésem dátuma nem ismeretes előttetek. De legyetek biztosak abban, hogy Ígéreteim mindig beteljesednek. Irgalmasságom nagy cselekedetét, az emberiség megváltását, senki sem tudja megakadályozni. A sátánnak nincs ilyen hatalma. Leányom, ő, a csaló meg fog semmisülni, nem fogja túlélni. Az ő ideje már nagyon rövid. Figyelmeztetem mindazokat, akik bűneik által követik őt, hogy önmaguk megmentésére nagyon kevés lehetőségük maradt. Nekik most meg kell térniük, ha azt akarják, hogy megmeneküljenek. Talán nektek is, akik követtek Engem, van olyan családtagotok, vagy egy különleges barátotok, aki a bűn útját járja, úgy a ti feladatotok, hogy megpróbáljátok szemeiket az Igazság előtt felnyitni. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak