Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni

Igazság Könyve:

A Szűzanya üzenete a Szentek védelmére vonatkozólag

2011. május 11., szerda, 22.30 óra

Gyermekem, te most már sokkal közelebb állsz az Én Szeretett Fiam Szívéhez. A te utad nehéz volt, főleg, hogy ilyen rövid idő alatt tetted azt meg. A Mennyei Atya parancsára lettem küldve, hogy beszéljek veled, és hogy meghívjalak erre a feladatra. Te azonnal válaszoltál hívásomra. Sohasem tétováztál, mert az Irántam, a Te Áldott Édesanyád iránt érzett szeretet hatalmával bírsz. Én vezettelek és irányítottalak téged e nagyon különleges elhívatás felé. Kérlek, fordulj hozzám minden nap, a te Szeretett Édesanyádhoz vezetésért.

Minden szent kísér téged, habár Te ezt nem is tudod. Hívd segítségül Szent Benedeket, Szent Józsefet, Szent Jánost, az apostolt, Szent Ágostont és Szent Mihály arkangyalt, akik megadják neked mindazt a támogatást, amelyre szükséged van. Sokkal erősebb vagy már, gyermekem, csodálkozol, hogy miért. Ez azért van, mert az én Szeretett Fiam iránti engedelmességed által megkapod a szükséges kegyelmeket ehhez a különleges Szent Küldetéshez, amelyre te lettél kiválasztva.

Az én Legszentebb Rózsafüzérem mindennapi imádkozása fontos, mert ez fog megvédeni téged a Gonosztól. Szent Benedek melléd lett rendelve, hogy mindig védelmezzen téged a csaló támadásaitól, így a legrosszabbakat távol tartja tőled. Imádkozz Szent Benedekhez naponta, gyermekem, a folytonos védelemért.

Fogadd el a szenvedést, amit az Én Szeretett Fiam, Jézus Krisztus kért tőled, és ezáltal számtalan lélek fog megmenekülni. A te különleges ajándékod Számára, a te szabad akaratod, lelkek millióit fogja megmenteni a Pokol tüzétől. Sohase felejtsd el, hogy szenvedésed által mi valósul meg, és azt az örömöt, hogy mindez Fiam Szent Szívéhez visz téged.

Te most az Én Fiammal való egyesülés különleges ajándékát éled át. Minél teljesebben adod át magad, mutatsz alázatot, és vállalsz további áldozatokat, annál inkább segítesz majd Neki ebben a feladatban, amely oly fontos a Számára.

Légy hálás, gyermekem, hogy fel lettél kérve erre a Szent Feladatra mely nélkül lehetetlen lenne lelkek millióit megmenteni.

Jöjj közelebb most az én Szívemhez, és engedd, hogy közelebb vigyelek a Fiamhoz. Védelmezlek, és vezetlek téged mindenkor.

A te Szeretett Édesanyád, a Béke Királynője *

https://masodikeljovetel.hu/szuzanya-uzenete-szentek-vedelmere-vonatkozolag

* http://www.medjugorje.hr/hu/

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

———-

Római katolikus:

2021-05-10

húsvét 6. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Úr megnyitja a hívek lelkét, hogy figyelemmel hallgassák Pál szavait.
Pál éjszakai látomása után, Troászban tengerre szálltunk. Megérkeztünk Szamotrákiába, majd másnap Neápoliszba, innen meg Filippibe, amely Macedónia azon részének legjelentősebb városa, kolóniája volt. Néhány napig ebben a városban maradtunk.
Szombaton kimentünk a város kapuján kívül a folyóhoz, mert úgy tudtuk, hogy ott van az
imádság helye. Letelepedtünk, és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz. A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait. Háza népével együtt megkeresztelkedett, és utána így rimánkodott: „Ha véleményetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és ott vegyetek szállást!”
És erővel rá is vett minket erre.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 16,11-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket. (Vö. 4a. vers. – 3. a tónus)
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával,
mert kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Jézus mondja: † Az Igazság Lelke tanúságot tesz majd rólam, * és ti is tanúságot tesztek. Jn 15,26b.27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek, az Igazság Lelke tesz tanúságot a Fiúról.
Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz:
Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam,
hiszen kezdettől fogva velem vagytok!
Azért mondtam ezt nektek, hogy
meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,26–16,4a

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-10

A Szűzanya üzenete a Szentek védelmére vonatkozólag

2011. május 11., szerda, 22.30 óra

Gyermekem, te most már sokkal közelebb állsz az Én Szeretett Fiam Szívéhez. A te utad nehéz volt, főleg, hogy ilyen rövid idő alatt tetted azt meg. A Mennyei Atya parancsára lettem küldve, hogy beszéljek veled, és hogy meghívjalak erre a feladatra. Te azonnal válaszoltál hívásomra. Sohasem tétováztál, mert az Irántam, a Te Áldott Édesanyád iránt érzett szeretet hatalmával bírsz. Én vezettelek és irányítottalak téged e nagyon különleges elhívatás felé. Kérlek, fordulj hozzám minden nap, a te Szeretett Édesanyádhoz vezetésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/szuzanya-uzenete-szentek-vedelmere-vonatkozolag

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Most az imacsoportok életfontosságúak, hogy védelmet nyújtsanak számotokra és a világ számára a világpolitikai szervezetek, a bankok és az úgynevezett emberi jogok szervezeteinek üldözésével szemben. Az ő céljuk az, hogy hatalmat és ellenőrzést gyakoroljanak fölöttetek, gyermekeim, bár ezt közületek sokan nem látják. De idővel mindezt látni fogjátok. Ez az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre. Kérlek benneteket, ne rémüljetek meg mindattól ami bekövetkezik, az Irántam való hűségetek lesz az, ami számít.

Amint az Egy Világhatalom átveszi az ellenőrzést a Közel-Kelet fölött, el fogtok csodálkozni, hogy milyen sok országot von majd ellenőrzése alá. Milyen sok ártatlan lélek fogja azt hinni, hogy ez az új politikai rendszer a békét ajánlja fel számukra. De ez másként lesz.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt.

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak


————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. 2 Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. 3 Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

4 Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. 5 Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. 6 Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

 

 

 

„11 Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást. 12 Istent még soha senki nem látta, de ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk.

13 Tudjuk, hogy Istenben élünk, és Isten bennünk él. Honnan tudjuk? Abból, hogy ő a saját Szelleméből adott nekünk. 14 Az Atya-Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy az egész világot megmentse — ezt mi a saját szemünkkel láttuk, és bizonyítjuk, hogy így igaz. 15 Aki elismeri és megvallja az emberek előtt: „Hiszem, hogy Jézus az Isten Fia” — abban Isten benne él, és ő is Istenben él. 16 Mi pedig megismertük és tapasztaljuk Isten irántunk való szeretetét, ezért bízunk ebben a szeretetben.

Mert Isten maga a szeretet. Aki ebben az isteni szeretetben éli az életét, az valójában Istenben él, és Isten is él benne. „

 

 

 

„20 Aki azt mondja: „szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát? 21 Mert Krisztus azt parancsolta, hogy aki Istent szereti, az a testvérét is Isten szeretetével szeresse.

Hitünk legyőzi a világot

5 Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti mindazokat is, akik Isten gyermekei. 2 Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak! 3 Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki — ez pedig egyáltalán nem nehéz!

4 Ami Istentől született, az legyőzi a világot, ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk. 5 Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

 

 

 

„Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%203:21-4:6;%20%20%20%20%201%20John%204:11-16;%20%20%20%20%201%20John%204:20-5:5;%20%20%20%20%20John%2021:15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/10