Ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain, azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Keresztfeszítésem borzalmait nem úgy nyilatkoztatják ki az embereknek, ahogyan azt kellene

2011. május 7., Szombat; 9:50 óra

Szeretett leányom, most fel kell venned Keresztemet, és segítened kell Nekem a hordozásában, azon az úton, amelyet kijelöltem számodra. Mennyit szenvedtél az elmúlt héten, szeretett leányom. Ezt azért hagytam jóvá, mert ezáltal közelebb kerültél Szent Szívemhez.

Sok lélek van arra elhívatva, hogy terjessze Üzeneteimet az egész világon. Az ítélőképesség minőségét csak a lélek önkéntes megtisztulása határozhatja meg. Más szóval: ha tiszta az a lélek, akit arra választottam ki, hogy hirdesse Igéimet, akkor nagyobb hatásuk lesz az üzeneteknek. Sokkal tartósabb hatással lesz a lélekre. Azok tele lesznek irgalmassággal, de Tanításom igazságait nyers formában fogja kinyilvánítani.

A pontosságra nincs most időm, ahogyan azt az ember elvárná, aki Igéimet csak egy bizonyos módon képes meghallgatni – egy egyszerű verzióban.

Még Passiómat, a Keresztrefeszítésemet, és azokat a kegyetlenségeket, amelyeket az emberek okoztak Nekem a Keresztre feszítésemkor, sem úgy ismertették meg a világgal, mint ahogyan azt kellett volna.

Így, gyermekeim, közületek kevesen értik meg azt az iszonyú bánásmódot, amelyet az emberek keze által éltem át. Ez a bánásmód ma is megtörténik, amikor kigúnyolnak, kinevetnek, átkoznak, ignorálnak és gyaláznak Engem. Halálom elegyengette az utat, hogy megmentse lelketeket az örök kárhozattól. Ez a helyzet. Ne dobjátok el magatoktól azt az Ajándékot, mely megmentéseteket szolgálja, mert Igazságom elfogadása nélkül, nem menekülhettek meg.

Halljátok meg: Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok a megmentésetek kulcsa. A halálos ágyatokon forduljatok Hozzám, és kérjétek megváltásotokat, még akkor is, ha Engem, vagy Tanításaimat elutasítottátok, és vagy tagadtátok Létezésemet. Sohasem késő, hogy Hozzám forduljatok, és megkérjetek Engem arra, hogy kézen fogva Apám Mennyei Királyságába vezesselek benneteket. De ezt csak addig tudjátok megtenni, amíg itt a Földön éltek. Ez az utolsó esélyetek arra, hogy az Örök Életet felajánlják nektek.

Azután már késő lesz.

A ti szerető Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/keresztfeszitesem-borzalmait-nem-ugy-nyilatkoztatjak-ki-az-embereknek-ahogyan-azt-kellene

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Szeretett leányom, a világ, és azok is, akik Tanításaim Igazságaival szemben alszanak, most nagyon sürgősen meg kell hallgatniuk Szent Szavaimat. Miközben a világban a nyugtalanság egyre csak fokozódik, ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban, amelynek ti is tanúi lesztek a Földön, ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.

Közületek még azok is, akik kétségbe vonják Isten, az Örök Atya Létezését, vagy az Én Létezésemet, az Isteni Megváltótokét, látni fogják a bűnöket, amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni, mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolatai által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Még azok is sokkolva lesznek közületek, akik toleránsak a bűnök elfogadását illetően, mert fel fogják ismerni azt, hogy romlottságuk milyen szinten áll, amelyről kénytelenek lesznek tanúbizonyosságot tenni.

Mit láttok? Mi sokkol benneteket a legjobban? A gonosz erőszak, ami a televízió által jut tudomásotokra, amelyet kényelemesen az otthonotokban néztek? Vagy a gyilkosságok, melyeket elkövetnek, és amelyeket kormányaitok az igazság nevében megbocsát? Vagy az a romlottság, amelyet a szemérmetlen pornográfia vetítésekor, mint művészetet mutatnak be? Vagy a csalók ravasz hazugságai, akik meghúzódnak a jogrend háta mögött, és ezt kihasználva megvásárolhatják büntetlenségüket? Lehet, hogy a gyűlölet az, amelyet az emberek az utcán az idegenekkel szemben éreztetnek? Vagy a terror, amelyet az egyszerű polgárok saját kormányaik által éreznek?

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva, aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen, és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Ne feledjétek, hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. Imádkozzatok mindezekért az emberekért a világban, hogy ne essenek bele a gyűlölet csapdájába, melyeket ő, a sátán, azért állít fel, hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi, hanem abból a gyűlöletből is, amelyet Irántam, Jézus Krisztus iránt, és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozza.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafűzért imádkozzátok, mert ez az ima az, mely a sátánt el fogja pusztítani.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keresztfeszítésem borzalmait nem úgy nyilatkoztatják ki az embereknek, ahogyan azt kellene

2011. május 7., Szombat; 9:50 óra

Halljátok meg: Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok a megmentésetek kulcsa. A halálos ágyatokon forduljatok Hozzám, és kérjétek megváltásotokat, még akkor is, ha Engem, vagy Tanításaimat elutasítottátok, és vagy tagadtátok Létezésemet. Sohasem késő, hogy Hozzám forduljatok, és megkérjetek Engem arra, hogy kézen fogva Apám Mennyei Királyságába vezesselek benneteket. De ezt csak addig tudjátok megtenni, amíg itt a Földön éltek. Ez az utolsó esélyetek arra, hogy az Örök Életet felajánlják nektek.

Azután már késő lesz.

A ti szerető Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/keresztfeszitesem-borzalmait-nem-ugy-nyilatkoztatjak-ki-az-embereknek-ahogyan-azt-kellene


————

Ortodox (Görög keleti):

„22 Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket ő vitt véghez közöttetek Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és magatok is jól tudjátok, hogy mindez igaz. 23 Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt. 24 Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta őt, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa. 25 Hiszen Dávid is ezt mondja róla:

»Mindig az Örökkévalót látom magam előtt:
itt van a jobb oldalamon,
hogy biztonságban legyek.
26 Ezért örül a szívem,
és nyelvem boldogan szól.
Még testem is abban a reménységben él,
27     hogy nem hagysz a Halál birodalmában[a],
nem engeded, hogy Szented teste
a sírban pusztuljon el.
28 Megmutattad nekem az
életre vezető ösvényeket,
közel jössz hozzám,
és betöltesz
örömmel.«[b]

29 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. 30 Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján.[c] 31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:

»Nem maradt a Halál birodalmában,
és teste nem pusztult el a sírban.«

32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. 33 Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten: jobb keze felől maga mellé ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek láttára, és ezt halljátok. 34 Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta:

»Így szólt az Örökkévaló az én Uramhoz:
Ülj mellém, a jobb oldalamra,
35     amíg ellenségeidet hatalmad alá[d] kényszerítem!«[e]

36 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ehhez semmi kétség nem fér!””

 

 

 

Jézus első követői

35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,

36 és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: “Íme, az Isten Báránya!”

37 Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.

38 Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: “Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: “Rabbi – ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?”

39 Ő így szólt: “Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.

40 A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.

41 Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: “Megtaláltuk a Messiást” – (ami azt jelenti: Felkent).

42 Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: “Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” – (ami azt jelenti: Kőszikla).

43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: “Kövess engem!”

44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: “Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”

46 “Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: “Jöjj, és lásd meg!”

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: “Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.”

48 Nátánaél megkérdezte tőle: “Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: “Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.”

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A22-36%3B+++++John+1%3A35-51&version=NRSVCE,NR2006,SCH2000,NT-HU,BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/05

„A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Szeretett leányom, a világ, és azok is, akik Tanításaim Igazságaival szemben alszanak, most nagyon sürgősen meg kell hallgatniuk Szent Szavaimat. Miközben a világban a nyugtalanság egyre csak fokozódik, ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban, amelynek ti is tanúi lesztek a Földön, ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.

Közületek még azok is, akik kétségbe vonják Isten, az Örök Atya Létezését, vagy az Én Létezésemet, az Isteni Megváltótokét, látni fogják a bűnöket, amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni, mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolatai által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Még azok is sokkolva lesznek közületek, akik toleránsak a bűnök elfogadását illetően, mert fel fogják ismerni azt, hogy romlottságuk milyen szinten áll, amelyről kénytelenek lesznek tanúbizonyosságot tenni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

———-

Római katolikus:

2021-05-05

húsvét 5. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás Jeruzsálembe megy, hogy az apostolok döntését kérje a pogányságból megtért keresztények kötelezettségeiről.
Amikor Pál és Barnabás befejezte első
missziós útját, néhányan Júdeából Antióchiába érkeztek, és így tanították a pogányságból megtért testvéreket: Ha nem fogadjátok el a Mózes törvényében előírt körülmetélkedést, nem üdvözülhettek.”
Mivel pedig Pál és Barnabás hevesen tiltakozott és vitába szállt velük, közösen elhatározták, hogy Pál és Barnabás meg még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az
apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a vitás kérdésnek ügyében.
A közösség elbúcsúztatta őket. Ezután áthaladtak Fönícián és Szamarián, és elbeszélték az ottani híveknek a pogányok megtérését. Ezzel nagy
örömöt szereztek nekik.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek
szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.
Erre azonban felállt néhány, a farizeusok felekezetéből megtért hívő, és kijelentette: „Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”
Erre az apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására.

Ez az Isten igéje.

ApCsel 15,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. (Vö. 1. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok meg bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézusban marad, mint a szőlővessző a szőlőtőn, az sok gyümölcsöt terem.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,1-8

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-05

Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Ne feledjétek, hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. Imádkozzatok mindezekért az emberekért a világban, hogy ne essenek bele a gyűlölet csapdájába, melyeket ő, a sátán, azért állít fel, hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi, hanem abból a gyűlöletből is, amelyet Irántam, Jézus Krisztus iránt, és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozza.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafűzért imádkozzátok, mert ez az ima az, mely a sátánt el fogja pusztítani.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek