Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek

Ortodox Nagyszombat

Igazság Könyve:

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Szeretett leányom, mondd el a világnak, hogy a felkészítés ideje folyamatban van, vagyis a lelkek felkészítése a Földi új Paradicsomra, arra a Paradicsomra, melyet Én ígértem nektek.

Visszatérésem dátuma nem ismeretes előttetek. De legyetek biztosak abban, hogy Ígéreteim mindig beteljesednek. Irgalmasságom nagy cselekedetét, az emberiség megváltását, senki sem tudja megakadályozni. A sátánnak nincs ilyen hatalma. Leányom, ő, a csaló meg fog semmisülni, nem fogja túlélni. Az ő ideje már nagyon rövid. Figyelmeztetem mindazokat, akik bűneik által követik őt, hogy önmaguk megmentésére nagyon kevés lehetőségük maradt. Nekik most meg kell térniük, ha azt akarják, hogy megmeneküljenek. Talán nektek is, akik követtek Engem, van olyan családtagotok, vagy egy különleges barátotok, aki a bűn útját járja, úgy a ti feladatotok, hogy megpróbáljátok szemeiket az Igazság előtt felnyitni.

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek a fenevad bélyegének felvételét

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön, mint a Mennyben, amelyek meg fogják fordítani a történelem menetét. Ez alatt az idő alatt készüljetek fel mindannyian. Már megmondtam nektek előre, hogy a pénz szűkében lesz, tehát próbáljátok családjaitokat a túlélésre felkészíteni, amennyiben a fenevad bélyegét nem akarjátok elfogadni. Kérlek benneteket, ne ignoráljátok kérésemet.

Most az imacsoportok életfontosságúak, hogy védelmet nyújtsanak számotokra és a világ számára a világpolitikai szervezetek, a bankok és az úgynevezett emberi jogok szervezeteinek üldözésével szemben. Az ő céljuk az, hogy hatalmat és ellenőrzést gyakoroljanak fölöttetek, gyermekeim, bár ezt közületek sokan nem látják. De idővel mindezt látni fogjátok. Ez az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre. Kérlek benneteket, ne rémüljetek meg mindattól ami bekövetkezik, az Irántam való hűségetek lesz az, ami számít.

Amint az Egy Világhatalom átveszi az ellenőrzést a Közel-Kelet fölött, el fogtok csodálkozni, hogy milyen sok országot von majd ellenőrzése alá. Milyen sok ártatlan lélek fogja azt hinni, hogy ez az új politikai rendszer a békét ajánlja fel számukra. De ez másként lesz.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt.

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html


————

Ortodox (Görög keleti):

„Látomás a száraz csontok völgyéről

37 Az Örökkévaló rám helyezte a kezét, és Szelleme által kivitt egy tágas völgybe, amely telis-tele volt csontokkal. 2 Körülvezetett a völgyben, és láttam, hogy rengeteg csont hever szanaszét, amelyek már teljesen megszáradtak.

3 Akkor az Örökkévaló megkérdezett: „Ember fia, mit gondolsz, megelevenedhetnek még ezek a csontok?”

Azt válaszoltam: „Ó, Uram, te vagy az Örökkévaló, ezt csak te tudhatod!”

4 Ekkor azt mondta nekem: „Prófétálj ezekről a csontokról! Ezt mondd nekik: »Ti száraz csontok, halljátok meg az Örökkévaló szavát! 5 Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Lássátok meg, én szellemet hozok belétek, hogy életre keljetek! 6 Inakat és izmokat adok rátok, bőrrel borítalak benneteket, és szellemet adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor tudjátok meg, hogy én vagyok az Örökkévaló!«”

7 Tehát prófétáltam, ahogy az Örökkévaló megparancsolta, és ekkor nagy mennydörgést hallottam. Azután láttam, hogy a csontok — nagy zörgés közepette — kezdtek egymáshoz illeszkedni. 8 Majd a szemem láttára inak és izmok növekedtek rajtuk, végül bőr borította be a testeket. Szellem azonban még nem volt bennük: nem lélegeztek.

9 Ekkor az Örökkévaló ismét szólt hozzám: „Prófétálj a szellemnek, ember fia, prófétálj! Mondd neki: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Jöjj elő a négy égtáj felől, és lehelj életet ezekbe, akiket megöltek, hogy feléledjenek!”

10 Tehát prófétáltam, ahogy az Örökkévaló megparancsolta, s ekkor szellem szállt a földön fekvő testekbe, azok pedig életre keltek, és talpra álltak! Hatalmas sereg lett belőlük!

11 Ezután az Örökkévaló ezt mondta nekem: „Ember fia, ezek a csontok Izráel egész népét jelképezik. Látod, ők azt mondják: »Még a csontjaink is kiszáradtak![a] Minden reménységünk odalett, végünk van!« 12 Ezért hát prófétálj, és mondd nekik: Ezt üzeni nektek Uram, az Örökkévaló: Nézzétek, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak onnan titeket, népem! Azután hazaviszlek benneteket Izráel földjére. 13 Amikor kihozlak titeket sírjaitokból, népem, akkor majd megtudjátok, és felismeritek, hogy én vagyok az Örökkévaló! 14 Saját Szellemem adom, hogy bennetek lakjon, és életre keljetek. Letelepítelek a saját földetekre. Akkor majd megtudjátok, megértitek és elismeritek, hogy mindezt én, az Örökkévaló mondtam, és véghez is vittem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Ezekiel%2037:1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

 

.…

.

 

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek a fenevad bélyegének felvételét

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön, mint a Mennyben, amelyek meg fogják fordítani a történelem menetét. Ez alatt az idő alatt készüljetek fel mindannyian. Már megmondtam nektek előre, hogy a pénz szűkében lesz, tehát próbáljátok családjaitokat a túlélésre felkészíteni, amennyiben a fenevad bélyegét nem akarjátok elfogadni. Kérlek benneteket, ne ignoráljátok kérésemet.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt.

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

Katonák őrzik a sírját

62 Másnap — az előkészület napja[a] utáni napon — a főpapok és farizeusok mindannyian elmentek Pilátushoz. 63 Ezt mondták neki: „Uram, emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: »A harmadik napon fel fogok támadni.« 64 Parancsold meg tehát, hogy gondosan őrizzék a sírt három napig! Különben még a tanítványai odamehetnek, ellopják a testet, és azt mondják a népnek, hogy feltámadt a halálból. Ez az utóbbi csalás még rosszabb lenne, mint az előző volt!”

65 Pilátus azt felelte: „Rendben van, vigyetek néhány katonát az őrségből, és őriztessétek a sírt, ahogy csak akarjátok!” 66 Azok el is mentek, lepecsételték a sír bejáratát elzáró követ, és őrséget állítottak mellé.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Matthew%2027:62-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

 

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek a fenevad bélyegének felvételét

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön, mint a Mennyben, amelyek meg fogják fordítani a történelem menetét. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

A világ teremtése

1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.

2 A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

3 Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.

4 Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.

5 És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.

6 Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket.

7 Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

8 Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.

9 Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt.

10 Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó.

11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.

12 Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó.

13 Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/01

 

———-

Római katolikus:

2021-05-01

húsvét 4. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás – első missziós útjukon – elkezdik a pogányok között a térítő munkát.
Pál apostolnak pizídiai beszéde utáni szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét. Amikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket, és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.
Pál és Barnabás azonban bátran kijelentette: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét. De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.
Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város elöljáróit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen. Ezért kiutasították őket a városból. Ők pedig – (vádképpen) – lerázták ellenük lábuk porát, és Ikóniumba mentek. A tanítványok pedig elteltek örömmel és Szentlélekkel.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,44-52

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát. (3cd. vers. – 6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * és győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, * és megismeritek az Igazságot – mondja a mi Urunk. Jn 8,31b-32 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézust látja, az látja és ismeri a mennyei Atyát is.
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,7-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-01

Tóra:

A nyugalom esztendeje

25.1 Azután így beszélt az Úr Mózeshez a Sínai-hegyen:

2 Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan.

3 Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be termését.

4 De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg.

5 Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára.

6 De amit a föld a nyugalma idején terem, táplálékul lesz neked, szolgádnak és szolgálódnak, a nálad tartózkodó napszámosnak és idegennek,

7 meg jószágodnak és a földeden élő állatoknak. Ez a termés lesz az eledeletek.

A nagy örömünnep éve

8 Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen.

9 Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte.

10 Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez.

11 Örömünnep legyen az ötvenedik esztendő. Ne vessetek és ne arrassátok le, ami az aratás után kihajtott; a meg nem metszett szőlőt ne szüreteljétek le.

12 Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését.

13 Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához.

14 Ha valaki elad honfitársának valami eladnivalót, vagy vásárol valamit honfitársától, ne csalja meg egyik ember a másikat.

15 Az örömünnep évét követő esztendők száma szerint vásárolj honfitársadtól, az pedig a termő esztendők száma szerint adjon el neked.

16 Az évek nagyobb számához képest szabd magasabbra az árát annak, amit vásárolsz, és az évek kisebb számához képest szabd alacsonyabbra az árát annak, amit vásárolsz, hiszen a termést az évek számának megfelelően adja el neked.

17 Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!

18 Hajtsátok végre rendelkezéseimet, tartsátok meg végzéseimet. Hajtsátok végre azokat, akkor biztonságban lakhattok azon a földön.

19 Megadja gyümölcsét a föld, ehettek jóllakásig, és biztonságban lakhattok rajta.

20 Ha pedig ezt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és a termésünket nem takarítjuk be? –

21 én majd rátok árasztom áldásomat a hatodik esztendőben, és három esztendőre való fog teremni.

22 Amikor a nyolcadik esztendőben vetni fogtok, még a régi termésből esztek; egészen a kilencedik évig, amíg beérik annak a termése, a régiből esztek.

A földtulajdon törvénye

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+25%3A1-27%3A34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„19 Örökkévaló, te vagy erőm,
erős váram, menedékem
a veszedelem idején!
Bizony még a nemzetek is hozzád jönnek
a föld minden tájáról,
és ezt mondják:
„Őseink hamis isteneket örököltek,
hazug és tehetetlen bálványokat,
akik nem tudnak rajtunk segíteni.[a]
20 Csinálhat-e valaki isteneket magának?
Hiszen azok egyáltalán nem istenek!”

21 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Most már megismertetem magam velük,
végre megmutatom nekik erőmet és hatalmamat,
s megtudják, hogy az Örökkévaló az én nevem!”

Júda népének vétkei

17 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Júda népének bűne fel van jegyezve
vastollal szívük tábláira,
kemény vésővel fel van vésve oltáraik szarvára.[b]
2 Hiszen most is ott áldoznak a bálványok oltárain,
és az Asera-oszlopok előtt,
a zöld fák alatt, a magas dombokon,
3     hegyeken és mezőkön.
Bűneid miatt zsákmányul adom ellenségeidnek
minden vagyonodat, összes kincseidet,
egész országodat, Júda népe!
4 Tetteid miatt elveszíted tőlem kapott örökségedet.
Ellenségeid szolgájává teszlek,
olyan földön, amelyet nem ismertél,
mivel magadra haragítottál,
s haragom tüze örökké égni fog.”

Példázatok és bölcs mondások

5 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Átkozott, aki halandóban bízik,
emberi erőre támaszkodik,
kinek szíve az Örökkévalótól elfordul!
6 Olyan lesz, mint magányos bokor a sivatagban,
lakatlan száraz földön, kietlen sós pusztában:
semmi jót nem remél.

7 Áldott, aki az Örökkévalóban bízik,
akinek reménye az Örökkévaló!
8 Olyan lesz, mint a vízpartra ültetett fa,
amely gyökereit a folyóvízhez nyújtja,
s nem fél a száraz évszaktól,
mert levelei akkor is zöldellnek.
Még aszály idején sem aggódik,
s termését idejében meghozza.”

9 „Romlott az ember szíve,
minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!
Ki tudná az ember szívét kiismerni?
10 Én, az Örökkévaló — aki a szíveket vizsgálom,
a legbelsőbb indulatokat mérlegelem,
s megadom mindenkinek,
amit életútja és tetteinek gyümölcse szerint megérdemel!”

11 Aki igazságtalanul szerzi vagyonát,
olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül.
Élete derekán elveszíti a gazdagságot,
s élete végén bolondnak bizonyul.

12 Ó, dicsőség királyi trónusa,
szent helyünk,
kezdettől fogva magasan állsz
az egész világ fölött!

13 Izráel reménysége, Örökkévaló,
mind megszégyenül, aki elfordul tőled!
Porba írják annak nevét,[c]
aki elhagyja az Örökkévalót,
az élő vizek forrását!

Jeremiás könyörgése

14 Gyógyíts meg Örökkévaló,
s akkor igazán meggyógyulok!
Szabadíts meg,
akkor valóban megszabadulok!
Téged, csak téged dicsérlek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+16%3A19+-+17%3A14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/behar-bechukotai-20210508