Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre

Igazság Könyve:

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Szeretett leányom, a világ, és azok is, akik Tanításaim Igazságaival szemben alszanak, most nagyon sürgősen meg kell hallgatniuk Szent Szavaimat. Miközben a világban a nyugtalanság egyre csak fokozódik, ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban, amelynek ti is tanúi lesztek a Földön, ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.

Közületek még azok is, akik kétségbe vonják Isten, az Örök Atya Létezését, vagy az Én Létezésemet, az Isteni Megváltótokét, látni fogják a bűnöket, amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni, mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolatai által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Még azok is sokkolva lesznek közületek, akik toleránsak a bűnök elfogadását illetően, mert fel fogják ismerni azt, hogy romlottságuk milyen szinten áll, amelyről kénytelenek lesznek tanúbizonyosságot tenni.

Mit láttok? Mi sokkol benneteket a legjobban? A gonosz erőszak, ami a televízió által jut tudomásotokra, amelyet kényelemesen az otthonotokban néztek? Vagy a gyilkosságok, melyeket elkövetnek, és amelyeket kormányaitok az igazság nevében megbocsát? Vagy az a romlottság, amelyet a szemérmetlen pornográfia vetítésekor, mint művészetet mutatnak be? Vagy a csalók ravasz hazugságai, akik meghúzódnak a jogrend háta mögött, és ezt kihasználva megvásárolhatják büntetlenségüket? Lehet, hogy a gyűlölet az, amelyet az emberek az utcán az idegenekkel szemben éreztetnek? Vagy a terror, amelyet az egyszerű polgárok saját kormányaik által éreznek?

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva, aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen, és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Ne feledjétek, hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. Imádkozzatok mindezekért az emberekért a világban, hogy ne essenek bele a gyűlölet csapdájába, melyeket ő, a sátán, azért állít fel, hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi, hanem abból a gyűlöletből is, amelyet Irántam, Jézus Krisztus iránt, és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozza.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafűzért imádkozzátok, mert ez az ima az, mely a sátánt el fogja pusztítani.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

2011. A megtisztulás éve

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre. …”
https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

————
Ortodox (Görög keleti):

Az anátótiak meg akarják ölni Jeremiást

18 Az Úr tudatta velem, ezért tudom, mit akarnak tenni velem; megmutatta nekem.

19 Én pedig olyan voltam, mint a vágóhídra hurcolt gyanútlan bárány. Nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: Irtsuk ki ezt a fát gyökerestül! Vágjuk ki az élők földjéből, hogy nevét se említsék többé!

20 Ó, Seregek Ura, igaz bíró, vesék és szívek vizsgálója! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!

21 Azért ezt mondta az Úr az anátóti emberekről, akik életedre törnek, és azt mondták, hogy ne prófétálj az Úr nevében, mert saját kezükkel ölnek meg;

22 azért ezt mondja a Seregek Ura: Én megbüntetem őket: az ifjak fegyver által fognak meghalni, fiaik és leányaik pedig éhen halnak.

23 Senki sem marad meg közülük, mert veszedelmet hozok az anátóti emberekre a büntetés esztendejében.

Miért boldogulnak a bűnösök?

12 Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd beszéljek veled mégis az igazságszolgáltatásról! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?

2 Elültetted őket, gyökeret is vertek, fejlődnek, gyümölcsöt is hoznak. Közel vagy a szájukhoz, de a szívüktől távol.

3 Te ismersz engem, Uram! Látod, mert megvizsgáltad, hogy tied a szívem. Válaszd külön őket, mint levágni való juhokat, és készítsd el őket az öldöklés napjára!

4 Meddig gyászol még a föld, meddig marad száraz a mező füve? Lakóinak gonoszsága miatt elpusztul állat és madár, ők pedig ezt gondolják: Nem látja meg Isten a mi végünket!

5 Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni, ha csak nyugodt földön érzed biztonságban magad, mit csinálsz a Jordán sűrűjében?!”

 

 

 

9 Tarka madár az én örökségem, körülfogják a madarak. Gyűljetek össze, ti mezei vadak, jöjjetek, egyetek!

10 Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet. Drága osztályrészemet sivár pusztává tették.

11 Sivárrá tették, gyászba borult előttem, mint a sivatag. Sivárrá vált az egész ország, de senki sem törődik vele.”

 

 

 

„Intelem a népekhez

14 Ezt mondja az Úr minden rossz szomszédomról, aki hozzányúl az örökséghez, amelyet népemnek, Izráelnek adtam: Kitépem őket földjükből, Júda házát is kitépem!

15 De ha majd kitépem őket, újból megkönyörülök rajtuk: visszaviszek mindenkit a maga örökségébe, a maga földjére.”

 

 

 

„10 Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat.

11 Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.

12 És vonj határt a nép körül, és mondd: Őrizkedjetek fölmenni a hegyre, még a szélét se érintsétek! Meg kell halnia mindenkinek, aki érinti azt.

13 Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, hanem meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni; akár állat, akár ember az, nem maradhat életben. Majd csak ha a kürt hosszan zeng, akkor szabad fölmenni a hegyre.

14 Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat.

15 Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek!

16 A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban.

17 Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál.

18 A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett.

19 A kürt zengése egyre erősebben hangzott. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+11%3A18-12%3A5%2C+9-11%2C+14-15%3B+++Exodus+19%3A10-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/29

 

———-

Római katolikus:

04-29

Sienai Szent Katalin, szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje – Ü

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Szeretteim!
Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.
1Jn 1,5–2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket! (Vö. 1a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A
pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
Zsolt 102,1-2.3-4.8-9.13-14.17-18a

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11, 25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elöl, de feltárta a kicsinyeknek.
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-29