Most készítsétek elő a csoportos összejöveteleket, ahol majd békében, meghitten, titokban tudtok majd imádkozni.

Igazság Könyve:

„Az Új Világrend – Pénzetek és élelmiszereitek ellenőrzésének terve

2011. április 17. vasárnap; 09:00

Szeretett leányom, mondd meg a világnak, hogy most számos természeti katasztrófa tanúi lesznek. A legszokatlanabb és legváratlanabb helyeken fognak kialakulni, heves erősséggel.

Az ember bűnös viselkedése miatt történik ez. Tartsatok bűnbánatot mind, és ne feledjétek, ezek a természeti katasztrófák fel fognak benneteket ébreszteni vak szendergéseitekből és hitetlenségetekből. Azért is következnek be, hogy meggyengítsék a globális szövetség gonosz csoportjainak hatását, és gonosz, ostoba cselekedeteiket. Ezek a csoportok, akiket Én Új Világkormányként fogok emlegetni, várakozás közben azt tervezik, hogy most az Antikrisztus vezetésével fellépnek. Ugyanezek a csoportok idézték elő a bankrendszer összeomlását, és most mindenütt meg fogják semmisíteni pénznemeteket azért, hogy ellenőrzés alatt tarthassanak benneteket.

Leányom, amikor pár hónappal ezelőtt első ízben osztottam meg veled ezt az üzenetet, ezt gondoltad: furcsának tűnnek ezek az üzenetek; de azért leírtad, amit mondtam neked. Ezt az ördögi, gonosz tervet már egy ideje kieszelték ezek a kígyók, akik a sátán követői. Némely ravasz tervüket már fel is fedték, de sok ember még mindig azt gondolja, hogy a világ csak egy újabb pénzügyi krízisen megy át.

Ébredjetek fel most, mindannyian. Nézzetek körül, és győződjetek meg erről saját magatok. Hagyjátok abba a magyarázkodást, hogy a világ csupán a depresszió fájdalmában merült el, melyet a gazdasági összeomlás okoz. Mert ez nem igaz! Ezek az emberek rövidesen egy egységes (globális) pénznem által és országaitok eladósodásán keresztül fognak ellenőrizni mindnyájatokat.

Egyetlen ország sem fog tudni megmenekülni szorításukból. Emlékezzetek Szavamra: a pénzetek értéktelenné fog válni. Élelmiszerhez és egyéb szükségleteitekhez csak a Bélyeg által tudtok majd hozzájutni; erről a személyazonosításról már beszéltem.

Kérve-kérlek benneteket, ne fogadjátok el a Bélyeget, mert ha elfogadjátok, akkor Számomra elvesztek! Ez a Bélyeg meg fog ölni benneteket úgy testileg, mint lelkileg. Maradjatok ennek hatókörén kívül.

Ha ennek a Bélyegnek –a sátán Bélyegének – felvételétől meg akartok menekülni, akkor már most kezdjétek el tartalékaitokat megtervezni; gondoskodjatok az élelmiszer elraktározásáról, takarókról, gyertyákról és vízről.

Ő, az Antikrisztus, aki az Új Világkormány vezetője lesz, azt hiszi, hogy az emberi nem lelkét el fogja lopni. De nem fogja. Mint ahogyan sokan fognak az ő hatása alá kerülni, úgy az Én követőim is állhatatosan és hűségesen ki fognak Mellettem, Isteni Megváltójuk mellett tartani.

Mindazok, akik kigúnyolják ezeket a próféciákat, figyeljenek most. Csak kerüljetek ennek a globális hatalomnak a hatása alá, és el fogtok veszni. Erős hitre lesz szükségetek, hogy túléljétek. Imáitok meghallgatásra fognak találni. Védelmezni foglak benneteket ebben a félelmetes földi időszakban. Most készítsétek elő a csoportos összejöveteleket, ahol majd békében, meghitten, titokban tudtok majd imádkozni.

Az Új Világrend is imádkozni fog, aljas templomaiban. Ezek a templomok már mindenfelé léteznek, bár titokban hozták létre azokat. Áldozatot mutatnak be, és a hódolatukat fejezik ki bálványuknak, a sátánnak. Ezek a kultuszok most burjánzanak, és mindegyiknek egyetlen nevetséges célja van, az, hogy irányítsák az emberiséget. Ezt úgy fogják tenni, hogy megpróbálják elérni a pénzetek, élelmiszer ellátásotok és energiátok feletti ellenőrzést.

Harcoljatok ellenük a lehető legjobb módon, ahogy csak tudtok, az ima és a megtérés terjedése által. Imádkozzatok ezekért a becsapott emberekért is, akiknek nagyszerű jólétet, technológiát, hosszabb életet és csodákat ígértek. Mennyire tévednek. Ők valóban meg lettek tévesztve. Mikor felismerik az Igazságot, már a Pokol mélyére lesznek taszítva, és akkor már túl késő lesz számukra.

Imádkozzátok, imádkozzátok mindannyian az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét, és a Legszentebb Rózsafüzért minden nap, amilyen gyakran csak tudjátok, hogy enyhítsétek ennek a fondorlatos és ördögi tervnek a hatását. Imádkozzatok azokért a lelkekért is, akik el fognak veszni Isten, az Atya kezei által előidézett és a küszöbön álló globális természeti csapásokban. Szükségük van imáitokra. Kérlek, szívleljétek meg az imákra vonatkozó Kéréseimet, és az imák meghallgatásra fognak kerülni.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/az-uj-vilagrend-penzetek-es-elelmiszereitek-ellenorzesenek-terve

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét. Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem. Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html


————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Ha a teremtmények továbbmozdultak, a kerekek is velük együtt haladtak, ha ők megálltak, a kerekek is, ha ők felrepültek, a kerekek is, mert ezeknek a teremtményeknek a szelleme a mellettük lévő kerekekben volt.

22 A fejük fölött kristály-boltozathoz[a] hasonló mennyezet látszott. 23 A boltozat alatt mindegyik teremtmény két szárnyát kiterjesztette úgy, hogy az éppen összeérjen a mellette lévő teremtmények szárnyával. Másik két szárnyával a pedig a saját testét takarta be.

24 Amikor a teremtmények mozogtak, a szárnyuk olyan hangot keltett, mint a tengerparti hullámok zúgása, vagy mint a Mindenható Isten hangja, vagy egy nagy sokaság morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat.

25 Azután hangot hallottam a fölöttük lévő mennyezet felől — ekkor ők megálltak, és leeresztették szárnyaikat. 26 A boltozat fölött kék színű drágakőhöz hasonló királyi trónushoz hasonlót láttam. Ezen ült valaki, akinek alakja emberhez hasonlított. 27 Derekától fölfelé mintha a belsejében tűz égett volna, amelyből aranyszínű fény sugárzott, és ragyogás vette körül. Derekától lefelé szintén égő tűzhöz hasonlított, amelyet ragyogó fényözön övezett. 28 Ez a ragyogás, amely a trónon ülőt körülvette, a szivárványhoz hasonlított, amely eső után szokott feltűnni a felhőkön. Ilyennek láttam az Örökkévaló dicsőségének formáját. Amikor felfogtam, hogy mit látok, arcomra estem előtte. Azután egy hang szólt hozzám.”

 

 

 

 

„5 A fáraó leánya lejött a folyóhoz fürödni, miközben szolgálóleányai a folyó mentén járkáltak fel- s alá. Mikor meglátta a sás között a kosarat, odaküldte érte az egyik szolgálóját. 6 A kosarat felnyitva a fáraó leánya meglepetésére egy síró csecsemőt talált benne! Megesett rajta a szíve, és ezt mondta: „Ez biztosan a héberek fiai közül való!”.

7 Ekkor lépett eléje a fiúcska nővére: „Hívjak-e a héberek közül egy szoptatós dajkát, hogy táplálja neked a gyermeket?” — ajánlkozott.

8 „Eredj!” — mondta a fáraó leánya. Így hát a leányka elment, és a kisfiú anyjával tért vissza.

9 „Vidd ezt a gyermeket, szoptasd helyettem, és megadom a béred” — mondta neki a fáraó leánya.

Az asszony tehát elvitte a csecsemőt, szoptatta és gondját viselte. 10 Később, amikor a gyermek már annyira megnőtt, hogy nem kellett szoptatnia, visszavitte a fáraó leányához, aki fiává fogadta a fiúcskát, és Mózesnek[a] nevezte, mivel a vízből húzta ki.”

 

 

 

 

„Jóbot csapások sújtják

13 Egy napon Jób fiai és leányai mind együtt lakomáztak és bort ittak a legidősebb fiú házában. 14 Ekkor egy szolgája érkezett Jóbhoz ezzel a hírrel: „Az igásökrök szántottak, és a szamarak mellettük legelésztek, 15 amikor a sébaiak[a] csapata megtámadott bennünket. Az állatokat mind elrabolták, szolgáidat karddal levágták, csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”

16 Még be sem fejezte, amikor egy másik szolga érkezett, ezzel a hírrel: „Isten tüze szállt le az égből, és megégette a juhokat, kecskéket, és a pásztorokat — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”

17 Még be sem fejezte, amikor egy harmadik szolga érkezett, ezzel a hírrel: „A káldeusok[b] három csapata megtámadott bennünket, elrabolta a tevéket, karddal levágta szolgáidat — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”

18 Még be sem fejezte, amikor a következő szolga érkezett ezzel a hírrel: „Fiaid és leányaid lakomáztak és bort ittak a legidősebb fiad házában, 19 amikor hirtelen nagy szél támadt a sivatag felől, lecsapott a házra, és összedöntötte. A ház rászakadt a gyermekeidre, akik mind meghaltak — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”

20 Ekkor Jób felállt, megszaggatta a ruháit, leborotválta a haját, és nagy gyászában sírva a földre borult. 21 Ezt mondta:

„Csupaszon jöttem a világra anyám méhéből,
semmit sem hoztam magammal.
Meztelen megyek ki a világból, ha meghalok,
semmit sem viszek magammal.
Az Örökkévaló adta, amim csak volt,
most pedig ő vette vissza.
Áldott legyen az Örökkévaló neve!”

22 Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.”

 

 

 

„Ravasz kérdés az adóról

15 Ekkor a farizeusok otthagyták Jézust. Maguk között arról tanácskoztak, hogyan tudnák ravasz kérdésekkel csapdába csalni, hogy olyat mondjon, amit fel tudnak használni ellene. 16 El is küldték hozzá néhány tanítványukat a Heródes-pártiakkal együtt. Azok ezt mondták Jézusnak: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és Isten útját az igazságnak megfelelően tanítod. 17 Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

18 Jézus azonban tudta, milyen alattomos szándék vezérli őket, ezért így válaszolt: „Képmutatók! Megpróbáltok csapdába csalni?! 19 Mutassatok nekem egy pénzérmét, amellyel az adót fizetik!” Odanyújtottak neki egy ezüstpénzt. 20 „Kinek a képmása és a felirata van rajta?” — kérdezte tőlük.

21 „A császáré” — felelték azok.

„Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.

22 Ezen a válaszon nagyon meglepődtek, majd otthagyták Jézust, és elmentek.

A szadduceusok alattomos kérdése

23 Ugyanazon a napon odajöttek Jézushoz a szadduceusok is, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Ezt kérdezték tőle: 24 „Mester! Mózes azt parancsolta: ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a testvére vegye feleségül az özvegyét. Így kell a testvérnek gondoskodnia arról, hogy meghaltnak mégis legyen utódja.[a] 25 Volt közöttünk hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg, és fivérére hagyta a feleségét. 26 Ugyanez történt a második fiúval, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. 27 Végül meghalt az asszony is. 28 A feltámadáskor a hét fivér közül kinek lesz a felesége, hiszen azelőtt már mindegyiknek a felesége volt.”

29 Jézus így felelt meg nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 30 Ugyanis a feltámadás után senki sem nősül meg, és senki sem megy férjhez. A feltámadottak olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben. 31 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, biztosan olvastátok, amit Isten maga mondott: 32 »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.«[b] Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene.”

33 Az emberek nagyon elcsodálkoztak ezen a tanításon.

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?

34 Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus olyan választ adott a szadduceusoknak, amelyre azok nem tudtak mit felelni, mindannyian összegyűltek Jézus körül. 35 Egyikük, aki törvénytanító volt, próbára akarta tenni Jézust, és megkérdezte tőle: 36 „Mester, melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?”

37 Ő így válaszolt: „»Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel!«[c] 38 Ez az első és legfontosabb parancs. 39 A második is hasonló: »Úgy szeresd embertársadat,[d] mint saját magadat!«[e] 40 Ez a két parancsolat az egész Törvény és a próféták írásainak az alapja.”

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Amíg a farizeusok együtt voltak, Jézus is feltett nekik egy kérdést: 42 „Mit gondoltok a Messiásról? Kinek a fia?”

„Dávid fia” — felelték.

43 Jézus tovább kérdezett: „Akkor hogyan lehet az, hogy Dávid a Szent Szellem által Urának hívja őt? Ugyanis ezt mondta:

44 »Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
hatalmad alá[f] kényszerítem!«[g]

45 Ha Dávid Urának nevezi a Messiást, hogyan lehet a Messiás a fia?” 46 Erre azonban egyik farizeus sem tudott válaszolni. Így attól a naptól kezdve már senki sem merte őt kérdésekkel próbára tenni.

Jézus véleménye a vallási vezetőkről

23 Jézus ekkor az összegyűltekhez és a tanítványaihoz fordult: 2 „A törvénytanítóknak és a farizeusoknak hatalmuk és tekintélyük van, hogy Mózes Törvényét magyarázzák és alkalmazzák. 3 Ezért fogadjátok meg, amit mondanak, de ne tegyétek azt, amit ők tesznek, és ne kövessétek a példájukat! Mert ők csak tanítják a Törvényt, de maguk nem követik, és nem engedelmeskednek neki! 4 Szigorú szabályokat állítanak föl, és ráerőltetik az emberekre. Ugyanakkor ők maguk meg sem próbálják követni ezeket.

5 Mindent csak azért tesznek, hogy az emberek lássák őket. Ezért hordanak nagyobb imadobozokat és ezért hosszabbítják meg a ruhájuk szélén a rojtokat is. 6 Szeretnek a vacsorákon és a zsinagógákban az előkelő helyeken ülni. 7 Szeretik, ha a piactéren mindenki tisztelettel köszön nekik, és mesternek szólítja őket.

8 Ti azonban ne engedjétek, hogy »Tanítónak« szólítsanak benneteket, mert csak egy Tanítótok van, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! 9 »Atyának«[h] se szólítsatok senkit a földön, mert csak egy Atyátok van — a Mennyben! 10 Ne engedjétek azt sem, hogy »Mesternek« szólítsanak benneteket, mert csak egy Mesteretek van, a Messiás! 11 Aki szolgál a többieknek, az lesz a legnagyobb közöttetek.

12 Aki különbnek tartja magát másoknál, azt megalázzák. Aki viszont megalázza magát, azt magasra fogják emelni.

13 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok, mert bezárjátok Isten Királyságának kapuját az emberek előtt! Ti magatok nem mentek be rajta, de azokat sem engeditek, akik szeretnének bemenni. [14] [i]

15 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Képesek vagytok keresztül-kasul utazni szárazon és vízen, hogy valakit megnyerjetek a vallásotok követőjének, és ha azzá lett, még biztosabban a Gyehennára külditek, mint amennyire ti arrafelé mentek!

16 Jaj nektek, akik vezetitek a népet, pedig magatok is vakok vagytok! Azt mondjátok: »Ha valaki úgy ígér meg valamit, hogy a Templomra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha a aranyat ajánlott fel a Templomnak, akkor már nem.« 17 Ostobák és vakok! Hát mi nagyobb, az arany, vagy maga a Templom, amely szentté teszi az aranyat?

18 Ezt is mondjátok: »Ha valaki az oltárra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha áldozati ajándékot ajánlott fel, akkor már nem.« 19 Vakok! Hát mi nagyobb, az áldozati ajándék, vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? 20 Hasonlóképpen: aki az oltárra esküszik, az mindarra esküszik, ami az oltáron van. 21 Aki a Templomra esküszik, az arra esküszik, akinek neve abban lakik. 22 Aki a Mennyre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és magára Istenre, aki a trónon ül.

23 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből[j] is, de elhanyagoljátok ami a Törvény szerint nehezebb: igazságosan ítélni, könyörületet gyakorolni és hűségesen élni. Pedig ezeket feltétlenül meg kell tenni, és azokat sem kell elhanyagolni! 24 Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét![k]

25 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Mert ti csak a pohár és edény külsejét tisztogatjátok, belül azonban tele van mindenféle kapzsisággal és önzéssel! 26 Vak farizeus, először tisztítsd meg előbb a pohár tartalmát, hogy azután a külseje is tiszta lehessen!

27 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban tele vannak a halottak csontjaival és tisztátalansággal.[l] 28 Ugyanígy ti is csak kívülről, az emberek szemében látszotok igazságosnak, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.

29 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Síremléket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírját. 30 Ezt mondjátok: »Ha ősapáink idejében éltünk volna, mi nem vettünk volna részt a próféták megölésében.« 31 Ezzel azonban ti magatok is beismeritek, hogy a próféták gyilkosainak a leszármazottjai vagytok. 32 Akkor hát fejezzétek be, amit őseitek elkezdtek!

33 Mérges kígyók és viperák fiai vagytok! Hogyan is menekülhetnétek meg attól, hogy az ítéletkor a Gyehennára kerüljetek? 34 Ezért tehát prófétákat, bölcseket és törvénytanítókat küldök majd hozzátok. Lesznek majd, akiket megöltök, másokat keresztre feszítetek, megint másokat zsinagógáitokban megkorbácsoltok és városról városra üldöztök. 35 Így végül elveszitek az ítéletet, amely mindazoknak igaz embereknek meggyilkolásáért jár, akiket ezen a földön öltek meg: az ártatlan Ábeltől kezdve egészen Barakiás fia, Zakariásig,[m] akit a Templom és az oltár között gyilkoltak meg. 36 Igazán mondom nektek: mindezek ezt a nemzedéket fogják sújtani.”

Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet!

37 „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 38 Bizony üressé és elhagyatottá lesz a Házatok![n] 39 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem láttok engem, amíg ezt nem mondjátok: »Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!«”[o]”

 

 

 

„Az Új Világrend – Pénzetek és élelmiszereitek ellenőrzésének terve

2011. április 17. vasárnap; 09:00

Mindazok, akik kigúnyolják ezeket a próféciákat, figyeljenek most. Csak kerüljetek ennek a globális hatalomnak a hatása alá, és el fogtok veszni. Erős hitre lesz szükségetek, hogy túléljétek. Imáitok meghallgatásra fognak találni. Védelmezni foglak benneteket ebben a félelmetes földi időszakban. Most készítsétek elő a csoportos összejöveteleket, ahol majd békében, meghitten, titokban tudtok majd imádkozni. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-uj-vilagrend-penzetek-es-elelmiszereitek-ellenorzesenek-terve

https://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=2011+k%C3%A9szen

 

Mindig álljatok készen!

36 „Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor jön el, sem az angyalok a Mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 37 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 38 Az Özönvíz előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. 39 Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik, egészen addig amíg az Özönvíz el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia eljön.

40 Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. 41 Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad.

42 Ezért állandóan legyetek készen, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok. 43 Jegyezzétek meg, ha tudná a házigazda, hogy az éjszaka melyik órájában jön a tolvaj, akkor ébren maradna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. 44 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok!”

Példázat a jó és a gonosz szolgáról

45 „Amikor a ház gazdája elmegy, megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot az egész házanépére, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges[a] és bölcs? 46 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit a gazdája rábízott! Milyen boldog és áldott az ilyen szolga! 47 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!

48 Ha viszont az a szolga gonosz, akkor azt gondolja: »Uram még sokáig nem jön vissza!« 49 Verni kezdi hát a szolgatársait, és a részegesekkel lakomázik együtt. 50 Egy napon azonban — amikor a gonosz szolga nem várja, és nem is gondol rá — az ura hazaérkezik. 51 Akkor az úr kegyetlenül megbünteti őt, és oda küldi, ahová a képmutatók kerülnek. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!”

Példázat a tíz szűzről

25 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egyszer tíz szűz várta a vőlegényt, és kimentek elé. Mindegyiknek olajmécses volt a kezében. 2 Közülük öt ostoba volt, öt pedig okos. 3 Az ostobáknál csak mécses volt, de nem vittek magukkal olajat. 4 Az okosaknál nemcsak a mécses volt, hanem korsóikban olajat is vittek. 5 A vőlegény azonban késett, ezért mind a tízen elálmosodtak, sőt el is aludtak.

6 Éjfélkor azonban felhangzott a kiáltás: »Itt jön a vőlegény! Jöjjetek ki elé, és fogadjátok!«

7 Ekkor mind a tízen azonnal felébredtek, és rendbe hozták a mécsesüket. 8 Az ostobák azt mondták az okosoknak: »Adjatok egy kis olajat, mert a mécseseink mindjárt kialszanak!«

9 De azok így válaszoltak: »Nem lehet, mert akkor nem lesz elég sem nekünk, sem nektek. Menjetek inkább az olajárusokhoz, és vegyetek tőlük!«

10 Mialatt az ostobák elmentek olajat venni, megérkezett a vőlegény. Azok a szüzek, akik felkészülten várták, bementek vele a lakodalomba, az ajtót pedig bezárták.

11 Később megérkeztek az ostobák is. Kiáltozni kezdtek: »Uram! Uram! Nyisd ki az ajtót!«

12 De a vőlegény így válaszolt: »Igazán mondom nektek, hogy nem ismerlek titeket!«

13 Legyetek hát mindig éberek, mert nem tudjátok melyik napon, és melyik órában jön vissza az Emberfia!”

Példázat a talentumokról

14 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. 15 Egyiküknek öt talentumot[b] adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint. Ezután elutazott. 16 Aki az öt talentumot kapta, rögtön üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt talentumot nyert vele. 17 Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és újabb két talentumra tett szert. 18 Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét.

19 Hosszú idő elteltével hazatért a gazdájuk. Előhívta rabszolgáit, hogy számoljanak el a rájuk bízott értékekkel. 20 Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!«

21 Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

22 Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele!«

23 Ura őt is megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

24 Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, tudom, hogy szigorú és kemény vagy. Még azt is learatod, amit nem te vetettél, és onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem vetettél magot. 25 Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!«

26 Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és haszontalan[c] szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! 27 Akkor miért nem vitted pénzváltókhoz a pénzemet, hogy kamatozzon? Most kamattal megnövelve kaptam volna vissza!«

28 Szolgáinak pedig azt parancsolta: »Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van! 29 Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.[d] 30 Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!«”

Kecskék és juhok

31 „Az Emberfia vissza fog jönni nagy dicsőségben összes angyalával együtt. Akkor majd leül dicsőséges trónjára, 32 és a Föld minden lakosát összegyűjtik trónja elé. Ő pedig két csoportra választja majd őket, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33 A juhokat a jobb, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.

34 Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: »Jöjjetek! Atyám megáldott benneteket, tiétek ez a Királyság, vegyétek birtokba, mert Isten számotokra készítette a világ kezdete óta! 35 Igen, tiétek, mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, behívtatok a házatokba, és vendégül láttatok. 36 Amikor nem volt mibe öltöznöm, ruhát adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok.«

37 Ekkor így felelnek majd az igazságosak: »Uram, nem láttuk, hogy te éhes lettél volna. Mikor adtunk neked enni? Nem láttuk, hogy szomjas lettél volna. Mikor adtunk neked inni? 38 Mikor történt az, hogy idegen voltál a városunkban, és mi szállást adtunk neked? Nem láttuk, hogy ruhára lett volna szükséged. Mikor adtunk neked ruhát? 39 Nem láttunk téged a betegek között, sem a börtönben. Mikor látogattunk meg?«

40 Akkor a király így válaszol majd: »Igazán mondom nektek: amikor segítettetek a testvéreimnek — akár a legkisebbnek is —, akkor nekem segítettetek.«

41 Ezután a bal oldalán állókhoz fordul: »Menjetek előlem! Átkozottak vagytok! Menjetek az örök tűzbe, amely a Sátánnak és angyalainak készült! 42 Menjetek, mert éhes voltam, de nem adtatok ennem! Szomjas voltam, de nem adtatok innom. 43 Idegen voltam, de nem fogadtatok be a házatokba! Hiányzott a ruhám, de nem öltöztettetek fel! Beteg és fogoly voltam, de nem látogattatok meg!«

44 Ők is ugyanazt fogják tőle kérdezni: »Uram, mi nem láttunk téged éhesnek, szomjasnak vagy idegennek. Nem láttunk téged, amikor nem volt mibe öltöznöd. Nem láttunk betegen, vagy a börtönben. Mikor volt az, amikor nem segítettünk rajtad?«

45 Akkor a király így válaszol majd: »Igazán mondom nektek: amikor nem segítettetek a testvéreimnek — akár a legkisebbnek is —, akkor nekem nem segítettetek!«

46 Akkor ezek elmennek az örök büntetésre, az igazságosak pedig az örök életre.”

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

26 Miután Jézus elmondta mindezeket, a tanítványaihoz fordult: 2 „Mint tudjátok, két nap múlva lesz a Páska ünnepe. Akkor az Emberfiát kiszolgáltatják az ellenségeinek, és keresztre feszítik.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Ezekiel%201:21-28;%20%20%20%20Exodus%202:5-10;%20%20%20%20%20Job%201:13-22;%20%20%20%20%20Matthew%2022:15-23:39;%20%20%20%20%20Matthew%2024:36-26:2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/27

 

 

———-

Római katolikus:

2021-04-27

húsvét 4. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Jézus tanítványait először Antióchiában nevezték keresztényeknek.
Azok a hívek, akik az István diakónus miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették.
Akadt azonban köztük néhány ciprusi és cirenei férfi is, akik Antióchiába érve a görögökkel is szóba álltak, és hirdették nekik az Úr Jézusról szóló evangéliumot. Velük volt az Úr segítsége, úgyhogy sokan megtértek, és az Úr hívei lettek.
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is. Ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor megérkezett, örvendezve látta az Úr kegyelmét, mindenkit buzdított, hogy őszinte szívvel ragaszkodjék az Úrhoz, mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Így aztán nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz.
Barnabás erre elutazott Tarzusba, hogy fölkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte őt Antióchiába. Egy álló esztendőn keresztül részt vettek az összejöveteleken, és nagyon sok embert tanítottak. A tanítványokat először Antióchiában nevezték el krisztusiaknak, azaz keresztényeknek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 11,19-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot. (Mk 16,15 – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajlékait.
Dicső dolgokat mondanak rólad, * Isten városa.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, a tírusziak és a néger népek.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr számba veszi a népeket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 86,1-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak,” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János Könyvéből
Részlet Jézus jeruzsálemi beszédéből: „Én és az Atya egy vagyunk.”
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,22-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-27